Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-28 / 202. szám
ANTALFY ISTVÁN Elérem -e ? Előttem megy, tántorog, elesik, letenyerel, s belétérdel a sárba. Ott tapogat a földön percekig, * és káromkodik mielőtt felállna. Segítenék — segítek is neki, kezem nyújtom, de rám mordul: „eredj!” mondják szája helyett a szemei, s úgy érzem: megmászhatatlan e hegy. Feláll és aztán tovább tántorog. Végtelen úton. Feláll, s aztán elesik, kocsmától-kocsmáig ...6, mily konok ösztönök, mik ez úton vezetik! Nyúlnék utána ismét: messze lök magától... sorsa mégis érdekel, de most már érzem: én menekülök s talán soha nem érem el.;.! (NÉMETH EMIL: HALÁSZOK Lassíts a motorral! A vízbe a hálót! Okosan Jahikám, megteljen a zsák! Lbadta, de tudta, hol érje, kutassa a fogast nagyapád, meg a huncut apád! Parafából a gyöngysor a tej-sima vízen, lila pára szitálja a nap sugarát. — Hej, lesz ma olyan nyár, Jóska, fogadjunk! Belemártózunk délbe odaát! Megpördfil a csörlő, nyújtja a hálót. Gyűl a vész, a hal apraja sorra kiles. Fogy, enyészik a ködcsík, szél kel a végről... \ — Beszalad ma komám négy mázsa nemes! Sunyi bója-sereg csap a vízre körívvé, karcsún süt a nap, felhőtlen az ég... — Laci, hallod-e, reggeli kéne, a hagymát szeleteld, a szalonnám már odaég! Szurtos gumicsizma, kötény ki a zugból! Rántsd jól a szemedre a sapkaszegélyt! V Nyikorog, nyög a csörlő, vonja a terhét... Már ott jön a háló, húzd, ne kíméld! Meg-megdül a hát rogy a láb, tapogatva szaporázza a sok marok egy ütemét... — Hékás, kerekebben rakjad a hálót, szedd csak le a hínárt mind, ne felét! Lóg, billeg a rák, hálóra ragadva — Dugjad hamar ennek az inge alá! (Figyeld csak, a bárka közébe hogy érik a mosoly, s a veríték halszagúvá.) — Húzd, húzd, ne komázz! Jön a zsákja, dörömbölj szilajon a ladikban, a szép je oson! Hess, félre henyék, bámészok az útból! Hagyjátok a bárkát most szabadon! Kavarogva nyüzsög fel az ünnepi bőség. Megfortyan a zsák begye, tízszer is ád. — Nézd, mekkora harcsa, az anyja keservit! Nyálazza a pikkely a hal pirosát. Kószál a lapát, kéz, váj a silányba: Csuka, harcsa, fogas, ponty, vár a kosár. — öntsd még ami van az üres rekesz-aljba, úgy érzem, a mélyben még csuka jár. Dobj félre komám a javából ebédre, süsd, főzd, az apádnak nem lehetett, — és nyílik a bicska, fröccsen a pikkely — neki ünnepe volt ha keszeget evett. Forr, rottyan a lé, s amikor dudaszóval mólóra akasztja hajónk a delet, a hús le a tűzről, a bor, sör a jégről — okosodva ma tőletek, élni megyek. Vígmarkú halászok, az ég veletek! KOVÁCS SÁNDOR: ÁTVÁGTAM... Átvágtam szemet csaló ködön s most már tisztán ragyog örömöm; itt a ház, ide indultam én az ablakán kigyulladt a fény itt a víz, szomjam csak ez oltja a föld ízeit számban oldva, itt a kenyér, régen éhezem, fáradt vagyok, vetve fekhelyem... „A félelem miatt írtam a von Muhlerekről” Beszélgetés Dymphna Cusack-kal, a Hőhullám Berlinben című világhírű regény írójával Dymphna Cusack, világhírű ausztrál írónő, már három hete a Hotel Eger lakója — férjével, Norman Freemannel együtt. Moszkvából érkezett hozzánk, hogy hosszú betegeskedés után pihenjen és erőt gyűjtsön a további munkához. Nálunk mindössze két regénye jelent meg, 1981-ben és 1962-ben, de hat eddigi sikeres regényéről, egy nagy hatású kínai riportkötetéről és tucatnyi drámai alkotásáról (rádiódráma, tévé-játék, színdarab) tudunk. Munkái huszonöt országban jelentek meg, az angol BBC nem egy regényéből folytatásos rádiójátékokat íratott. Érzelmileg erősen fűtött, szenvedélyes alkotásainak szuggesztív hatására mi sem jellemzőbb, hogy a hatvanas évek elején, mindkét Németországban, a Kelet és Nyugat sok államában a Hőhullám Berlinben magyar címet viselő regénye egyöntetű siker, holott a német kérdésben elvitathatatlanul és kendőzés nélkül a haladó álláspontot képviseli Dymphna Cusack. Az írónő tipikus ausztráliai. Ősei 1840-ben vándoroltak a kontinensre, őmaga a sydneyi egyetemen tanult, de ismeri egész Ausztráliát, a lakott partvidéket éppúgy, mint a belső területeket. Az utazás, a mozgás az Írónő lételeme. Éveken át élt Angiéban és Francia- országban, hosszú időt töltött Olaszországban, rövidebb ideig volt vándorúton Nyugat-Euró- pa fontosabb országaiban. Két évig élt — utazott Kínában. Meglátogatta csaknem kivétel nélkül a népi demokratikus országokat, Albániától Észak-Koreáig. A Szovjetunióban tett — Miket tart írói pályája igazi nagy sikereinek? — 1951-ben jelent meg Angliában a Come In Spinner című regényem, amellyel ezerfontos irodalmi díjat nyertem a Daily Telegraph-nál. Ezt a regényt felvették magnetofonra, a vakok számára is. — A Ketten a halál ellen című regényem (ez nálunk is megjelent és nagy sikert aratott! A szerk.) számottevő elismerést hozott nekem Angliában, az Egyesült Államokban, a Szovjetunióban. Kelet "Bori inben angolul és németül is kiadták. Francia újságok közölték, vakírásra is feldolgozták. A legjobban mégis annak örülök, hogy nálunk, Ausztráliában ezt a művemet parlamenti felszólalás és vita követte. Hőseimnek, különösen a tragikus végű Janet-nak a sorsa arra indította az illetékeseket, hogy a kórházi kezelés szolgáltatásában pozitív reformokat léptessenek életbe. Jó dolog azt érezni, hogy egy írás ilyen gyorsan és közvetlenül hat. — Ezt a regényemet, Janet és Brat Templeton tragikus históriáját Moszkvában dramatizálták a rádió és a televízió számára. Megfilmesítették. A Hóhullám Berlinben című regénye a mai német rév ans- politika lélektani hátterét vázolja fel. A regény célba vett alakjai Nyugat-Berlinben élnek. Joy Black ausztráliai lány, aki 1950-ben megy férjhez a háború után Ausztráliába vándorolt férfihez, bizonyos Stephen Muhlerhez. Ennek a Stephennek a rokonait látogatja meg a házaspár tíz év után Nyugat-Berlinben. Amit az érzékeny idegrendszerű és mindenre fokozottan reagáló Joy itt átél, azt vetíti elénk a regény szenvedélyesen nagy- nagy érzelmi fűtöttséggel. — Hogyan jutott el ennek a regénynek a megírásáig? látogatásai együttesen egy évnél hosszabb időtartamot tesznek ki. Magyarországon most jár negyedszer. Első ízben 1959-ben került el hozzánk, amikor ő és férje éppen arra Voltak kiváncsiak, miért vezetnek Nyugaton keresztes hadjáratot a népi demokratikus országok ellen: a saját szemüknek akartak hinni. Azóta barátaink. Eddigi egri benyomásairól, tapasztalatairól csak felsőfokon beszél Dymphna Cusack, aki nemcsak írónak nagy tekintély, hanem jelentős politikai személyiség is: Ausztráliát nem első ízben képviseli békeértekezleteken. Azt állítja: mindig és mindenütt az embereket kell megismerni. Megjelenése szolid és nőies. Finom kezeivel olykor hangsúlyt ad egy-egy szónak. Csaknem konzervatívan koszorúzza fejét a simára fésült gazdag hajfonat. Ha írásai után elképzelem a vele való találkozást, gyors iramú vitatkozásra számítok. Perzselő mondatai megett ugyanis indulat, állásfoglalás, az érvek—ellenérvek, érzelmek tusakodása, az igazság keresése és szolgálata húzódik. Történeteiben a nők lélekrajza részletes és alapos. Mondatai nem engednek a feszültségből sem a párbeszédeknél, sem a leíró részleteknél. Amint sorra felteszem kérdéseimet, megfontolt, udvarias, kimért, itt-ott néhány magyar szóval is kedveskedő választ kapóik. Ez a sikerek tetején álló, igaz ügyet szolgáló, haladó gondolkodású asszony ismeri a szavak értékét, súlyát. Tudja, hogy minden leírt, vagy kimondott szónak hatása, küldetése van, ha azt komolyan vesszük. * egy évnél hosszabb Demokratikus Köztársaságot, a népi demokratikus államokat és elsősorban a Szovjetuniót, mert a nyugati világban, sajtó, ban, rádióban, tévében olyan közlések jelentek meg, amelyeket a tények tükréből kellett felülvizsgálnom. Ez az írói lelkiismeretesség kérdése. S utazásainak eredményeként meg kellett állapítanunk, hogy a nyugati világ híradásai nem feleltek meg áz általunk látottaknak. — Ismét és ismét vissza kell térnem a német kérdésre. Nyu- gat-Berlin — ahogyan megosztottságában ezt a több milliós várost a nyugati hatalmak ma felhasználják — veszélyezteti a világ békéjét. — S ha már itt tartunk, el kell mondanom: több mint hatvanezer kilométert utaztunk már férjemmel, számtalan előadást tartottunk különféle rádiókban. Ausztráliáról, az ausztrál irodalomról is, nálunk is, de mindig a haladó eszmék szolgálatában. — Milyen téma foglalkoztatja mostanában? Milyen műfajban ír most? — Űjabb regényem készül, de erről, az éppen most születendő alkotásomról, nem illik beszélni. Ez valahogy úgy hatna* mdntha az anya gyermekének szeme színéről nyilatkozna, mielőtt a gyermek a világra jön- ne. Annyit azért elárulhatok* hogy a mai ausztrál fiatalok életével, problémáival foglalkozom majd ebben a munkámban. — Milyen az irodalmi élet Ausztráliában? — Nagyon élénk. A válóban jelentős művek társadalmi visszhangja nagy, a közönség érzékenyen reagál az öt foglalkoztató témákra. A rádió, a tévé ad fórumot az íróknak. A kiadott művek átlagos példány- száma 4000 körül mozog. Nagy sikernek számít, ha egy regény tízezer példányon felül jelenik meg. A Ketten a halál ellen 25 ezer példányban jelent meg. Itt azt is figyelembe kell venni* hogy az angol nyelvterületen tágasak a lehetőségek, a könyvpiac méretei nem hasonlíthatók a közép-európai adottságokhoz. — Színházi életünk nagyon szegényes. (Bájos kiejtéssel, de magyarul mondja: nem jó); Igen sok amatőr-színpad rrtű- ködik, eléggé alacsony szinten* mert a színház és a színpad itt inkább üzleti vállalkozás, élelmes producerekkel. A valóban jó színházak — kevés van belőlük — azt játsszák, ami már Londonban, vagy New Yorkban sikerrel ment — Mennyi magyar él Ausztráliában és milyen véleményt nyel van odaszakadt hazánkfiairól? — Van jó és rossz. (Ezt magyarul mondja, de férje, Normann Freeman, határozottan javít ugyancsak magyarul: nagyon jó és nagyon rossz. Majd angolul meg is magyarázza): Más az a magyar, aki még a második világháború előtt vándorolt ki a kontinensre. Ausztrália annyira egységes nyelvterület hogy azok a magyarok már régen asszimilálódtak. A később jöttek igen vegyes képet adnak, valóban a kiét véglet jelentkezett a Csendes-óceán eme hatalmas földrészén ebben az időben. Megszólaltam: — Valami tévedés van... Én ugyanis tökéletesen egyetértek azzal a javaslattal, amit holnap meg akarok szavazni... — Egyetértek __ Na és ha eg yetért? Akkor mi van? Lesznek néhányan, akik nem értenek egyet, azok pedig megharagszanak. Hát kell ez magának? És ki tudja, hogy kik haragszanak meg? A legokosabb dolog tartózkodni... No nézze, ha mindenképpen akar valamit tenni, hát szóljon hozzá. Mondja meg, hogy maga nagyjából. egészéből egyetért, de amikor szavazásra kerül a sor, tartózkodjék a szavazástól. Ehhez joga van. Akkor azok, akik mellette szavaztak, hallhatták, hogy maga is közéjük tartozik, és azok sem sértődnek meg, akik a javaslat ellen voltak, mert nem támogatta azokat, akik megszavazták. Egyszerű, nem? — Ez nem becsületes dolog... — ellenkeztem. — Becsület? Nevetnem kell. Hagyja ezeket az ósdi fogalmakat. Magának joga van tartózkodni a szavazástól. Joga van, vagy nincs joga? — Jogom van. — És ha valaki él a jogaival, az becstelen? Nem! Hanem okos. Ha netán én vagyok az első ember, az Adóm, nyugodjék meg, másképp csinálom a dolgom. Persze, én nem akadályoztam volna meg az Évát, hogy szakítson abból az almából. De én nem haraptam volna bele. És akkor mi történik? Az Évát kirúgják a paradicsomból, én maradok. Nem haragszik meg rám az Isten sem, meg a Lucifer sem. Igaz, hogy nem választanak meg sem angyalnak, sem ördögnek, sőt, még embernek sem, na, de kell az nekem. Hallgasson csak rám, holnap tartózkodjék.,. Másnap az értekezleten a javaslat mellett 20 kéz emelkedett a magasba, köztük az enyém is. Ellene tízen szavaztak. Egy fő tartózkodott a szavazástól. Egy fiatal fickó, aki rettenetesen hasonlított az éjszakai látogatómhoz. Arca sárga volt és kifejezéstelen, nem nézett sehová, szinte jelen sem volt. Mi ott csatáztunk, a vita hevében, még sértegettük is egymást, ő csak ült, és a kabátgombját morzsolhatta. Mi megharagudtunk egymásra, róla tudomást sem vettek. Nemsokára ö kapta meg az egyetlen külföldi jutalomüdülést, mert ellene senki sem szavazott. Egyhangúlag fogadtuk el, nem is tartózkodott senki, hisz nem volt egyetlen haragosa sem. ŐSZ FERENC Mi késztette arra, hogy ezt a látogatást, ezt a nagyon éles és határozott '' képet fesse meg a nagy német ábrándokról, a teuton világuralmi tervek megett álló germán gazdagokról? — A félelem — hangzik a rövid és határozott válasz. — A félelem miatt írtam a von Muhlerekről. — Talán ezt a regényt nem is nekem* egy távoli kontinens emberének kellett volna megírnia, inkább egy európainak, például Thomas Maminak, aki —, amikor a háború után otthon járva megismerte a hazájában uralkodó „mitsem- felejtést'’, örökre otthagyta Németországot. — Imi kell a németekről. Nálunk, Ausztráliában, az Eich- mann-ügyig alig foglalkoztak az elsősorban Európát, de az egész világot joggal nyugtalanító német problémával. Az emlékezetes Eichmann-per során kapott először mélyebb bepillantást az ausztrál közvélemény a náci rémtettek infernójába. — Európai utaim során. Nyu- gat-Németországban is szereztem barátokat és kötöttem ismeretségeket. A tapasztalatok, az őszinte beszélgetések mindkét német oldalon, az évek során bennem felgyülemlett élmény-anyag, a problémával való találkozás, a jogos félelem késztetett ennek a regénynek a megírására. A téma, az írás igazságát bizonyítja a két német államban egyaránt magasba csapó siker. — Azt kérdezi, miért utaztunk olyan sokat? Szerénytelenség nélkül állítom, hogy könyveim és haladó gondolkodásom miatt bizonyos jelentős Több mint egy óráig tartott a beszélgetés a világot be-’ járó, a világ dolgait sok oldalról ismerő és méltán világhírű írónővel. Örömünkre szolgál, hogy két hónapig marad Egerben. Dymphna Cusack hallott már író—olvasó találkozókról — náluk ismeretlen, — izgalmasnak tartja az ilyen beszélgetéseket. Ígéretet tett, hogy szeptember végén sor kerülhet ilyesmire, szívesen vállalkozik rá. Többszöri rákérdezés után meséli el, hogy franciául* olaszul, németül, oroszul és kínaiul is beszél. Tagja az ausztrál írószövetségnek, az Ausztrál Írók Társaságának, a Brit Írók Társaságának és a PEN—Club-nak. Szívesen szól aired is, hogy jelentős szolgálatot tesz a béke ügyének* többször képviselte már hazáját békekongresszusokon. De akkor éreztem büszkeségét áradni szavaiból, amikor említette: Moszkvában több ausztrál író könyvét adják ki, mint angolét. S ez annyit is jelent Dymphna Cusacknál, hogy angol és ausztrál nem ugyanaz, még ha ugyanazt a nyelvet beszéli is mindkettő. Az Egér Szálló teraszán, az augusztusi délután csendes derűjében egy puritán külsejű asszonyt, jelentős írót és egy nagyszerű mai.embert ismerhettünk meg Dymphna Cusack- ban. Nyelvi különbségek és világrészek távolságait emberi közelségre csökkentette az őszinteség, a szemlélet adta közösség és a mai ember sorsáért aggódó felelősség Mert ez is az írástudóké. Farkas András tekintélyre tettem szert Ausztráliában. Regényeimet ismerik sokfelé, színdarabjaimat is játszották, játsszák mindenütt, a londoni BBC-ben éppúgy, mint az ausztráliai ABC-ben (a londoni és az ausztráliai rádió. A szerk.) és a tévében. De az olvasó és az átlagember hamarabb hisz annak* akiről tudja, hogy a helyszínen járt, beszélt azokkal, akikről ír. Az évek alatt összegyűjtött részletes és alapos személyes tapasztalatok birtokában írni valóban meggyőzőbb, mint a másoktól hallott érvek alapján igazolni egy kedvenc tételt. — En, mint író és békeharcos, azért is végigjártam a Német