Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-28 / 202. szám

Nass ser Moszkvába érkezett MOSZKVA (TASZSZ): Gamal Abdel Nasszer, az .Egyesült Arab Köztársaság el­nöke pénteken különrepülőgé- pen Moszkvába érkezett. A re­pülőtéren, ahol dísz-század so­rakozott fel, Leonyid Brezs- nyev, Alekszej Koszigin, Anasztáz Mikojan, Alekszandr Selepin, Andrej Gromiko, Ma- linovszkij marsall, s más szovjet állami és párt vezetők fogadták. Nagy számban je­lentek meg a szovjet főváros lakosságáaak képviselői is. Az ünnepélyes fogadtatás után Nasszer, Brezsnyev és Mikojan nyitott gépkocsiban, motorkerékpárosok kíséretében a Kremlbe hajtattak. Itt ren­dezték be a magas állású ven­dég szállását. A kairói sajtó kiemeli a lá­togatás jelentőségét mind a szovjet—arab kapcsolatok fej­lesztése, mind a nemzetközi problémák rendezése szemszö­géből. Az A1 Gomhurija érte­sülése szerint az EAK nehéz­iparának kiépítésében való szovjet részvételről, újabb ke­reskedelmi és fizetési egyez­ményekről is szó lesz a moszk­vai megbeszéléseken. A nem­zetközi kérdések közül a békét fenyegető konfliktusok rende­zésére irányuló újabb kezde­ményezések lehetőségét is ta­nulmányozzák majd. lelően a napok óta folyó he­ves tüntetés-sorozat, amely- lyel a diákok a kormánypoli­tika, s a dél-kóreai—japán szer­ződés ellen tiltakoztak, alább­hagyott Szöulban változatla­ESEMEIVYEK — sarokban BELGRÄD: Dubrovnikban megkezdte munkáját az ama tőr filmesek 24. nemzetközi kongresszusa, vala­mint a tagországok 27. feszti­válja. A kogresszuson 25 . or­szág több mint 200' műkedvelő filmese vesz részt. Az amatőr filmesek nemzetközi kongresz- szusát Tito elnök táviratban üdvözölte. MOSZKVA: Leonyid Brezsnyev, az gZKP Központi Bizottságának első titkára fogadta Max Rei- mannt, a Német Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárát, aki a Szovjet­unióban tölti szabadságát. A testvéri egyetértés szellemében lefolyt beszélgetés során meg­vitatták a két pártot érdeklő kérdéseket, a nemzetközi hely­zetet és a nemzetközi kommu­nista mozgalom problémáit. PEKING: Szovjet turistacsoport érke­zett pénteken Kínát«. Ez idén a második Kínába látogató szovjet turistacsoport. Utazásu­kat a kínai—szovjet turistafor­galmi megállapodás keretében szervezték meg. KAIRÓ: Az A1 Ahram című kairói lap pénteki száma hírt ad Nasszer elnök és Fejszal ki­rály megállapodása végrehaj­tásának megkezdéséről. A lap közlése szerint Amer marsall, a Jemenben állomásozó 50 000 főnyi egyiptomi katonaság pa­rancsnoka utasítást adott ki, amelynek értelmében Szaud Arábia és Jemen határától, az előretolt állásokból visszavon­ják az egyiptomi csapatokat. A parancs végrehajtása már meg is kezdődött. RÖMA: A Rinascita, az Olasz Kom­munista Párt hetilapja legfris­sebb számát Togliattinak, a párt egy évre elhunyt főtitkárá­nak szenteli. Luigi Longo, az OKP főtitkára visszaemlékezik ♦Togliatti életének utolsó nap­jaira. Különös érdekességgel bír a hetilapban először nyilvá­nosságra kerülő Togliatti le- véL Az 1964 március 19-ről keltezett, Luigi Longóhoz in­tézett levélben Togliatti azt kérte, hogy mentsék fel a párt­titkárság munkájában való részvételtől. Togliatti rossz egészségi állapotára hivatko­zott és kérését teljesítették. Ez >a döntés azonban nem csök­kentette olyan mértékben a Togliattira háruló munkát, mint ahogy az szükséges lett MOSZKVA (TASZSZ): A Pravda pénteki számában Szergej Vernov ismert szovjet fizikus megállapítja, hogy a Proton—1. jelzésű szovjet szputnyikon elhelyezett rend­kívül korszerű berendezések lehetővé teszik a gamma-kvan­tumok regisztrálását, ami egy új tudomány, a gamma-aszt­ronómia alapját veti meg. Ak­kor, amikor sikerült felfogni a világűr távoli részeiből érke­ző rádió-hullámokat, új tudo­mány keletkezett: a rádió-aszt­ronómia. A gamma-sugárzás vizsgálata most új szakasz kezdetét jelenti a mindenség megismerésében. A tudós közli, hogy a Pro­ton—1-ről hatalmas mennyisé­gű információ érkezik, ame­lyek feldolgozása hosszú ideig tart. Mégis már megállapíthat­juk, hogy a szputnyik segítsé­gével most először sikerült közvetlen kísérleti adatokat szerezni az elsődleges kozmi­kus sugárzás energia-spektru­máról, egészen százezer milli­árd elektronvolt energiáig. — Annak megmérésével, mennyi új elemi részecske keletkezik a kozmikus sugaraknak a világ­űrben való „utazása” alatt, meg lehet határozni a kozmi­kus sugarak korát. Az eddigi megállapítások e téren évek százmillióit eredményezték. A Proton—1 különböző energiájú elektronokat regiszt­rál — közli a tudós. — A vi­lágűrben működő részecske- gyorsítók nemcsak az atom­magoknak, hanem az elektro­noknak is tudnak energiát köz­vetíteni. Ha teljesen megis­merjük a kozmikus sugarakat alkotó elektronokat, akkor je­lentősen közelebb jutunk an­nak megértéséhez, milyenek a világűrben működő „gyorsí­tók”. Vernov professzor hangsú­lyozza, hogy a Proton—1 be­rendezése segítségével a Nap­ban keletkező sugarakat is be­hatóan lehet elemezni. Ez különösen fontos az űrhajózás biztonsága szempontjából. Szovjet—japán találkozó MOSZKVA (TASZSZ): Mikojan, a Szovjetunió Leg­felső Tanácsa Elnökségének elnöke pénteken a Kremlben fogadta az augusztus 21—23-án Habarovszban lefolyt szovjet­japán barátsági találkozón részt vett japán küldöttséget. A küldöttség tagjaival foly­tatott beszélgetés során Miko­jan nagy elismeréssel szólt ar­ról, hogy a japán szakszerveze­tek kezdeményezésére létrejött a habarovszki találkozó. volna — állapítja meg a Ri­nascita. A lap a levélen kívül közli Togliatti naplójegyzeteit. KOSÁRLABDA: A csehszlovákok 19 pontkü­lönbséggel nyerték meg a mér­kőzést és ezzel övék lett az ezüsté, a magyaroké a bronz­érem — a szombaton sorra ke­rülő szovjet—bolgár mérkőzés eredményétől függetlenül. Csehszlovákia—Magyarország 65:46 (28:22) Vezette: Dianovski (amerikai) Hernandez (spanyol). A női torna állása a szom­baton sorra kerülő, befejező Szovjetuniő-Bulgária mérkőzés előtt: 1. Csehszlovákia 5 4 1 298:232 9 2. Szovjetunió 4 4 - 297:178 8 3. Magyarország 5 3 2 274:251 8 4. Románia 5 2 3 282:257 7 5. Bulgária 4 1 3 220:198 5 6. Lihanon 5 - 5 152:407 5 ★ Magyar és lengyel sportolók baráti találkozója Az Universiadéra érkezett lengyel sportolók egy csoportja vezetőjük kíséretében pénteken délután baráti találkozón lát­ták vendégül a Lengyel Kultú­rában az Universiade magyar szervező bizottságának vezetőit. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: PAPP JANOS. Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz utca 3. Telefon: 12-57. 12-73. Postafiók: 23 Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. Kiadóhivatal: Eger. Bajcsy-Zsllinszky utca I. Telefon: 24—44, Postafiók: 23. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési dija egy hóra 12,— Ft. Előfizethető bármely postahivatal­nál és kézbesítőnél. Index: 25 062. Heves megyei Nyomda Vállalat. Eger, Bródy Sándor utca 4. Igazgató: Marosán József. Kasmíri helyzetkép Hutások, motorosok figyelem! Az Autóklub Helyi Csoportjának irodája az AKÖV új telepéről visszaköltözik a régi épületbe, EGER, KLAPKA UTCA 4. SZÁM ALÄ (a Park Szálló mellé) 1965. szeptember 1-től. A külföldi utazáshoz szükséges okmány ki­adása a továbbiakban itt történik. Hivatalos órák: hétfőn és szerdán délután 3—5-ig, pénteken délelőtt 8—11-ig. Nyárvégi hanglemez vásár augusztus 23-tól szeptember 11-ig! Fele áron vásárolhatja meg kedvenc hanglemezeit a kijelölt boltokban és áruházakban! D-epuiutun azoui: net tüntető diákot Kenyszeriíett térdre a katonai rendőrség. (Rádiotelefoto — MTI Külföldi Képszolgálat) gyáznak. Szöul utcáit őrjára­tok róják. A légkör — mint hírügynök­ségek jelentik — továbbra is feszült. Pák Csöng Hi diktátor pén­teken rövid úton elcsapta Jun Csüng Dzsu művelődésügyi mi­nisztert, akit a diáktüntetések bűnbakjának szemelt ki. Az új művelődésügyi miniszter Kun O Bjung, eddigi igazságügymi- niszter-helyettes lett. A szöuli diákság nyugtalan­sága pénteken még csak foko­zódott, amikor kipattant a hír, hogy benyújtotta lemon­mában háromszáz diák azonnal tiltakozó gyűlést tartott a le­mondás miatt. Egy másik egyetem többszáz diákja pénteken ülősztrájkot kezdett. A Pravda a Proton—1 segítségével végzett kísérletekről Szöulban változatlanul érvényben van a „garnizon-törvény” Katonai őrjáratok a főváros utcáin — A légkör továbbra is feszült dását Sin Te Huan, a szöuli központi egyetem rektora, s hogy a kari dékánok is a rek­tor példáját kívánják követni. A központi egyetem kollégiu­nul érvényben van a „garni­zon-törvény”, amely a fővárost a kaszárnyákban uralkodó rendszabályok alá helyezte. A rendre katonai egységek vi­SZÖUL (MTI): A dél-koreai kormány fenye­getőzésének hatására tizenegy egyetem és főiskola „önként” bezárta kapuit. Ennek megfe­Az Indiai Unióhoz tartozó . Dzsammu és Kasmír állambar az elmúlt két hétben, kiújulta! és állandósultak az indiai—pa kisztáni összetűzésein a tűzszü- neti vonal mentén. Az e térség­ben kialakult feszültség nerr új keletű, gyökerei még a gyar­mati uralom időszakáig nyúl­nak vissza. Kasmírt az angoloí még 1847-ben önállónak ismer­ték el és 100 éven - .keresztü státusában változás n^m tör­tént. A II. világháború után 1947 augusztusában, midőr Nagy-Britannia Indiai Korona- gyarmata vallási alapokon meg­lyöira támaszkodva oldhatja meg. Tekintettel arra, hogy az Indus bővizű mellékfolyóinak zöme (Dzsilam, Csinab, Ravi) Dzsammu és Kasmír állam te­rületén ered és ezek bármilyen okból történő elzárása Pakisz­tán egész mezőgazdaságát fe­nyegeti- Pakisztán a forrásvi- dékek ellenőrzését életkérdés­nek tekinti. Ezt felismerve In­dia is — több, már ez ideig meg­kötött — vízügyi szerződéssel igyekezett a kérdést nyugvó­pontra hozni. Az 1947 őszén történt fegy­veres összetűzéseknek az ENSZ helyzet India szuverenitását sérti. Ennek ellenére önállósí­tani igyekezett Pakisztán „Azad (Szabad) Kasmír” néven, Muz- zafarabad fővárossal az ellen­őrzése alatt tartott területet. Időközben Pakisztán belépett a CENTO-ba, majd a SEATO-bav kétoldalú katonai szerződést kötött az Egyesült Államokkal, így közte és az el nem kötele­zettség politikáját folytató In­dia között az ellentétek elmé­lyültek. A fegyveres összetűzésekre pakisztáni beszivárgók adtak okot A térképünkön megjelölt helyeken (neveket kiejtés sze­rint tüntettük fel) Szrinagár- tól északra és délre, Úri és Puncs helységek közelében, va­lamint Dzsammu és Csamba körzetében komoly összecsa­pásra került sor a gerillák & az indiai sorkatonaság között az elmúlt 15 nap folyamán. —Terra— 1948 augusztusi, majd 1949 ja­nuári határozatai vetettek vé­get. Az ekkor létrejött tűzszü- neti vonaltól északra és nyu­gatra fekvő területek, amelyek Kasmírnak elvitathatatlan ré­szeit képezték, pakisztáni el­lenőrzés alatt maradtak, bár a Biztonsági Tanács egyértelmű­en megállapította, hogy ez a húzott határokkal India és Pa­kisztán néven elnyerte függet­lenségét, a 222 800 négyzetkilo­méteren elterülő Kasmírnak is választania lehetett: változatla­nul megtartja önállóságát, vagy a két függetlenné vált állam valamelyikéhez csatlakozik. Pakisztán a függetlenség felé hajló Kasmírt politikai, illető­leg gazdasági nyomással igye­kezett csatlakozásra bírni, majd 1947 októberében nagy­arányú (katonai invázióit indí­tott Kasmír ellen. A fegyveres betörés indokául azt hozták fel, hogy az érintett terület négy és fél millió lakosából 70—80 szá­zalék muzulmán és Pakisztán mohamedán vallási államot kí­ván létrehozni. Kasmír ekkor Indiához fordult segítségért, majd bejelentette csatlakozását Indiához. A támadás háttéré­ben azonban nem vallási, ha­nem gazdasági okok húzódtak meg. Pakisztán szinte egész te­rülete ugyanis rendkívül száraz éghajlata miatt vízellátását el­sősorban az Indus és mellékfo­ATLÉTIKA: A döntők közül tegnap elő­ször a férfi 400 méteres síkfu­tásban fejeződött be a küzde­lem, került sor ünnepélyes eredményhirdetésire. A nyolc versenyző között magyar nem volt. A győzelmet az olasz Bel­lo szerezte meg- Nagyszerűen rajtolt, végig vezetett és csak a hajrában esett egy kissé visz- sza, de a holland Van Herpen nem tudta lehajrázni. 400 m férfi döntő: 1. Sergio Bello (olasz) 46.8, 2. Van Her­pen (holland) 46.9, 3. Saunders (amerikai) 47.2, 4. Althaff (svéd) 47.3. ★ A férfi diszkoszvetés döntő­jében nem volt túlságosan nagy küzdelem. Az esélyesek közé számító svéd Haglund már el­ső dobására 57 m-t ért el és ez­zel a hatodik sorozatig veze­tett. Akkor még egy nagyobbat dobott (57,86 m) és ezzel biz­tosította győzelmét. A két ma­gyar versenyző közül csak Fe­jér Géza került a hatos döntő­be, mert Faragó János mindösz- sze 46,30 métert dobott. Diszkoszvetés férfi döntő: 1. Lars Haglund (Svédország) 57,86, 2- Zemba (Csehszlovákia) 56,22, 3. Duce (Kanada) 56,20, 4. Soudek (Ausztria) 55,12, 5. Fe­jér (Magyarország) 53,20. ★ A 200 méteres női síkfutás­ban két előfutamot rendeztek és mindegyikből az első négy helyezett került a döntőbe Az első előfutamban a várakozás­nak megfelelően a kubai Co- bian nyert, míg a másodikban a lengyel Kirszenstein szerezte meg az elsőséglet. Az utóbbiban indult Such Ida is, aki 24.7-tel beverekedte magát a döntőbe — negyedik lett. A másik ma­gyar versenyző, Buskó Irén, nem állt rajthoz. ★ VÍVÁS: A döntőbe három magyar, két szovjet és egy lengyel ver­senyző jutott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom