Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-24 / 198. szám
\ ízlés és becsület Az utcán nem köszönt neki. Tegnap még átrohant! hozzá a másik oldalról és boldog volt, hogyha kezet rázott az ővele. Most átnéz a feje felett, s magában mormogja csak: „Megmondtam én ezt előre”. Mármint, hogy a nem köszöntött illetőt leváltják — egyszer, majd. Az emberi jellemtelenségnek ez a tipikus esete —, amely ellen még csak gyártagat juk a vakcinát, mind ez ideig csak vékony eredménnyel — meglehetősen jellemző még közéletünkre, keserű szájízt hagyva az amúgy sem jó ízt érző emberben. Lehet magyarázni talán mindezt a még most is ható és éveken át beidegződön reflexszel, amikor a leváltás minden esetben büntetés és csak büntetés volt, s amikor a leváltottál való együttérzés, vagy annak bármilyen jele könnyen indíthatott el egy láncreakciót. Ezért maradt ennek a szónak: l e váltás, képileg, szinte vizuálisan is felmérhető formában egyértelmű fogalma, amit a köznyelv még radikálisabban fejez ki: lebukott. Pedig valakit le lehet váltani becsületesen is, becsületből is, a becsület meghagyásával is, — ma és nálunk. Meghaladta az erejét a feladat: Ha kényelmetlen is szembenézni az átugorhatatlan magassággal, de mégis megnyugtatóbb, és emberibb, ha alacsonyabb léc elé kerül az ember, amely visz- szaadja önbecsülését, hitét és alkotó munkakedvét. És nem is ezzel a léccel van baj! Hanem azokkal, akik egyszerűen nem hagyják, intrikus fecsegéssel, jóslásokkal, volt, vagy sohasem volt emlékek f elhány tor gatárr Nyáron vályogot vetek. rr savai teszik göröngyössé —, hogy sportnyelven szóljunk — a nekifutópályái. Azokkal van baj, akik annak idején nem segítettek, csak „már akkor mindent tudtak"; azokkal, akik gazsulálva várták, mikor bukik orra ama magas lécen áldozatuk, hogy megelégedetten dörzsölhessék össze tenyerüket, lám, nem bizonyultak rossz jósnak. És nincs népszerűbb dolog, mint a vezetőket „bírálni”, természetesen szűk körben, egymás közt, s lehetőleg a háta mögött; igaz, vagy vélt hibákból, emberi fogyatékossanból tőkét kovácsolni. ízlés dolga ez persze. És a becsületé — vagyhogy inkább az ilyen ízlésé, vagy a becsületé. Meg a gyávaságé is: szólni akkor, bírálni akkor, amikor már lényegében nincs kit, nincs miért és nincs, nem is lehet már veszély. Ez a nyálas nyárspolgáriság meglehetősen burjánzó valami, áttételeivel megfertőzheti és fertőzi is a szövetkezeti vezetőt, vagy a pártfunkcionáriust éppen úgy, mint a tanács alkalmazottját, avagy éppen az újságírót — ha nem vigyáz, ha nem gondolkodik, ha nem mérlegel —, ha hagyja, hogy elkopjanak az ízlelő sejtek etikai érzésén. Eső után kiáltani köpönyegért ostoba és nevetséges dolog, ugyanezt tenni az életben a jól tájékozottság és a fecsegő öntudat jele — egyesek szerint. Hát nem az! Az ízlést nem lehet elválasztani a becsülettől. Laissez faire, laissez passer!? Nem: dolgozni és dolgozni hagyni! Gyurkó Géza Hogyan takarékoskodnak, főkönyvelő elvtárs?.. í— Ä magunk módján, ott, fehol tudunk... Jó előre tervet készítettünk erre, külön- külön minden üzemrész számára. Mert ebben az évben már önálló elszámolású egységnek tekintjük valamennyit. Egy vaskos dossziéból előkerülnek a dolgozók versenyvállalásai. Aztán papírra ve- (tett elképzeléseket, kimutatásokat hoznak az asztalra. — Az idei munka „bélyeg- tói”. .. meg a soron következő éveké... A Hatvani Konzervgyárban Santos József főkönyvelővel beszélgetünk. — A mi takarékosságunk Bem kampányszerű. Nem szeretnénk, ha ilyen jelleget öltene! Ügy véljük, hogy nálunk egészséges folyamat van kibontakozóban, s reméljük, állandósítani is tudjuk... — Mi a biztosítéka? — Dolgozóink öntudata. S még egy másik: gyárunknak úgyszólván minden területére, minden munkájára kiterjesztettük az anyagi érdekeltséget. A prémiumot, a jutalmat a lelkiismeretes, gazdaságos, jó minőségű munkához kötöttük. Néhány hónapos tapasztalatunk: jó módszert választottunk. — Milyen, elképzeléseik vannak ebben az évben, mik jellemzik törekvéseiket az olcsóbb, hasznosabb munkára? S milyen eredményei vannak eddig. ..? — A bérgazdálkodásban például bevezettük, hogy a megtakarított pénzösszeg felét hónapról hónapra visszafizetjük az illető üzemrész dolgozóinak: vezetőknek és munkásoknak. A megszerezhető többletjövedelem jobb munkaszervezésre, a gépek, berendezések, szállítóeszközök jobb kihasználására serkentik az embereket. Az igyekezet természetesen nemcsak az embereken múlik. , A konzervgyáriak munkájába olykor még — az időjárás is beleszól! Ha például az idei borsó jobban „kooperál’’ a Zagyva-partiakkal: kereken másfél százalékkal javulhatott volna a költségszint! Jóllehet különösebben így sem panaszkodhatnak Hatvanban, hiszen a tavalyi első fél évhez képest jelentős a javulás, s mtndösz- sze hat tized százalékkal maradtak le az idei tervtől... — A minőségmegőrzéssel is lehet takarékosdoni? — Feltétlenül... A közelmúltban bővítettük a termosztát-szobánkat, amelyben így most már a korábbinál lényegesén nagyobb lehetőség nyílik a gyártásközi ellenőrzésre. Ennek megvalósításával kevesebb a valószínűsége annak, hogy az áru megromlik. Kevesebb az anyagi veszteség. Aztán a főkönyvelő újabb iratokat mutat: ( — Takarékossági törekvéseinknek nyoma van a gyár egészén... Az energiaköltségekből eddig több mint egymillió-háromszázezer forintot takarítottunk meg, s a különféle fuvarokon is „megspóroltunk” 1152 OOO forintot. Igaz, ez utóbbihoz talán az is hozzájárult, hogy az idei első hat hónapban valamivel kisebb exportunk volt mint a tavalyiban. De nagyobbik részét úgy sikerült megtakarítanunk, hogy megszüntettük a gyáron belüli felesleges szállításokat, az ide-oda történő anyagmozgatást, csökkentettük az. idegen vontatók használatba vételét. A .vasúti sínek mellé pedig beton tárolóhelyet építettünk: így olcsóbb lett a vagonba rakás... — Kissé talán elcsépelt, de korántsem figyelmen kívül hagyható téma: a telefon. Milyen határozataik vannak a telefonköltségek csökkentésére? — Vigyáztunk arra, hogy ne essünk át a ló túlsó oldalára. Tudjuk: telefonálni ezután is kell. Nem is foganatosítottunk drákói rendszabályokat! A tavalyi költségek alapján állapítottuk meg az idei keretet... Köztudott dolog azonban, hogy tavaly óta emelkedtek a telefondíjak. Nos, ezzel az emel-5 kedéssel számolnia kell min-* den osztálynak! A különbözeted (íki kelb gazdálkodniuk' — Mennyi volt az idei* plusz kiadás? Hogyan alakul-i tak a kötbér-, fekbérköltsé- * gek, s mennyi volt a bírság...?' — Az idén benyújtott szám-* Iák alapján, a fekbérköltsége-’ ken kívül „minden” emelke-í dett... A múlt évben kifizetettí 66 ezer forinttal szemben az 2 idei első fél évben 140 ezer* forintot tesz ki a bírság, s a< kötbér összege is megnőtt 40* ezerrel. _ 77? — Nem, nem idei mulasz-! tás... Egy régebbi ügy befejezése. Még hatvanhármas. A' holland exportra küldött málna miatt van. A minőségromlást... a csomagolás okozta. Nem csak rajtunk múlott.. A( pénzbüntetést az idén hajtőt-1 ták be. Egyébként, ha ez' nincs, alig lett volna pluszi kiadásunk. A „málnaügy” — tehát befejeződött. .. De azért az emléke figyelmeztessen! Meg az év elején tett ígéretek is: ezentúl takarékosabban, jobban dolgoznak a Hatvani Konzervgyárban... De vajon miért is felednék? Hiszen ez kinek-kinek érdeke...! Gyónl Gyula Délután négy óra lehet. A napsütés már kissé alábbhagyott, de még mindig nagy a hőség. Az áttetszőén kék ég tiszta, messzelótóval sem lehetne találni egyetlen apró bárányfelhőt sem. Ember, állat egyaránt legszívesebben árnyékba húzódik ilyenkor, menekülne a hőség elől. Boconád határában, az országúitól jó százötven—kétszáz méterre, apró vályogkunyhók hívják fel magukra a figyelmet. Szinte alig emelkednek ki a poros, .napégette mezőből s a szemet nem is ez a látvány ragadja meg főként, hanem a kunyhók előtt kuporgó, tevékenykedő, barna bőrű emberek. Az autó nagy ívben, lassan odakanyarodik. — Jó napot — köszönünk, s a felelet sem várat sokáig magára. Két férfi, két asszony, meg egy pufók, barna bőrű kis gyerek üldögél az egyik kunyhó előtt. Az idősebbik férfi előtt lavór, abba aprítja bele a kecskehúst. Pörkölt lesz vacsorára. A fiatalabbik férfi egy darabig nézi az előkészületet, aztán feláll, odamegy a vizesgödörhöz. Megtapossa a sarat, kivesz belőle, formázza. Kész a vályog. Formázza a következőt. — Pege Jánosnak hívnak — mondja a családfő. — Hány éve veti a vályogot? — Van vagy huszonhat éve. Tizenkét éves korom óta. — Mennyit csinálnak naponta? — Segítenek az asszonyok is. Körülbelül úgy ezerötszázat. — Kifizetődő? — Meg lehet élni, harmincA Hold jött ' hozzám panaszkodni. Szemérmesen takargatta Al- fonsus-kráterét és pironkodva mondta: —i Uram, ön újságíró... Ha lehetne, segítsen rajtam. Mégiscsak borzasztó, amit ezek a szovjetek csinálnak. Mit sem törődve, már másodszor, akárhogy rejtegettem, már másodszor fényképezték le a... a... hogy is mondjam... a hátsó felemet. Hát kiveszett végleg a szemérem ebből a naprendszerből? * — Haha — nevetett a veréb — mégsem egészen tiszta madár ám a sas! Könnyű volt neki megállapítania. A veréb csak alulról látja a sast! w (—ó) Pege János és családja vályogot vet Boconád határában. négy fillér darabja. A beszélgetésre odajönnek a távolabbi kunyhókból is. Letelepszenek a vizesgödör szélére. Kicsit gyanakvó arccal nézegetnek. Végül az egyik kiböki: — Aztán nehogy valami bajunk legyen a beszéd miatt! — Mi bajuk lehetne? — ... Hát, csak úgy mondjuk ... Benézünk a kunyhókba. Ruhadarabok, paplan, edények szétszórva. Olyan alacsony a helyiség, hogy állni nem is lehet benne. — Nem kényelmetlen ez a kunyhó? Nevetnek. — Nem valami kellemes. Aztán elmondják, hogy tar- naörsiek. Ott sincs sokkal különb lakásuk; — Miért nem építenek maguknak? — Megteszi az is, ami van. Egy kicsit hűvösebb az idő* újra hozzákezdenek a munkához. Ilyenkor, estefelé, már ritkán szoktak dolgozni, inkább hajnaltól kora délutánig: Estefelé meg összeülnek, beszélgetnek. Meg főzik a vacsorát. Megszokták a vályogvetést, más munkát nem is keresnek. ősi, ki tudja hány százéves mesterség. Apáról fiúra szállt ősidők óta. Csak az élet- körülmények...?! És ez nemcsak az ő ügyük.. ? K. L. Érmet várnak a márkázták A hazai válogató versenyeken sikerrel esett át a markazi Mátravölgye Tsz furmint és tramini bora, így nem volt semmi akadálya annak, hogy a mintákat Moszkvába küldjék a nemzetközi borversenyre. A két borfajtában nagyon bíznak, hogy érmes lesz, pedig a tavalyi évjárat nem volt a legjobbak közül való. A tsz igen erős mezőnyű borversenyen már nyert érmeket, s most reméli, hogy feljebb lépnek a dobogó fokán, eddigi harmadik helyükről. A szövetkezetben azt is elhatározták, hogy ezután minden jobb évjáratból tesznek el kisebb mennyiségű bort, hogy a későbbi időkben figyelemmel kísérhessék szőlészetük fejlődését, boraik minőségének javulását. ■— Hát ez szentigaz, Ede. Csak a baj, hogy a mama most mégse fog neked palacsintákat sütögetni. — Ugyan ... — El is feledtem mondani, Ede, hogy szegény mama a karjára esett vikszelés közben. Nincs nagy baj, ne ije- dezz. De pár napig pihenni kell. Megmondta a Lovánszki doktor. — Szegény mama! Akkor talán ne is zavarjuk. Pihenges- sen csak. Ráfér. — Azért... — Nenene, nenene. Majd legközelebb. Nem venném szívemre, hogy gyötörjük a sok mihaszna beszéddel. — Drága. Akkor majd én sütök neked, kárpótlásul, finom kapros... — Azt már nem! Ahhoz csak a mamád ért igazán! Darázs Endre — Régen láttam az édesanyádat. — Pedig tegnap is itt járt. Segített felvikszelni a parkettát. — Milyen arany lélek! Meg- Ilátogathanánk... — Meg, bizony. Olyan ré- igen nem jártunk náluk. Apa Jis örülni fog neked. — Ö, a drága öregúr! Sohase felejtem el, hogy felmá- | szott hetven éves fejjel a jegenyefára és lehozta Bábuéinak a kismadarat. — Apa már ilyen jószívű. _ — Anyád is. Mindig segít neked. — Meg a Mancinak, meg Pirinek, meg Jucónak meg ... — Állj csak meg! sorold fel mind a kilenc testvéredet... — Kérlek szépen. — Ne sértődj meg mindjárt. Tudod, hogy mennyire tisztelem és szeretem mamát az ő ernyedetlen szorgalmáért. Vasárnap délben kimegyünk. Jó? — Pompás. — Apának elviszem azt a két szivart, amit Béla adott. Valódi kubai szivarok. — És töröttek. — Nem ez a lényeg. — Tudom, valódi kubaiak. Jó, hát csak vidd. Legalább meghívjuk mamáékat a Lila tulipánba, ebédre. — Á! Úgyse jönnének! Mama biztosan süt néhány kapros palacsintát is, ha kimegyünk. Tudja, hogy mennyire imádom. Micsoda remek keze van! CrtPÜMG 3 1965. augusztus 24., kedd
