Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-19 / 195. szám
§ KATONA JUDIT § % § i § s § s § Szegények kenyere Még a nyelvem alatt a morzsa több napos kenyerek penésze alvás előtti, ázott falat Nyál önti el számat a kéjre: álmomban sül majd friss cipó amit majd minden tejfogam harap. Holnapra sül már friss cipó fiamnak is, férjemnek is, magamnak is. Tésztája hó, barnafényű láz a sülőse. Mindennap sül meleg cipó elengedte gyomrom az éhség erős, két marka. Nem fáj. De jó. § § I § § § I § § § § § § H. BÍRTA 1130$ 1 A vonat éjfélkor befutott az állomásra. Fél óra múlva a harmincéves férfi, ballonkabátbán — kezében orvosi táska és bőrönd — megállt egy barna házkapu előtt. Recsegve nyílt a kapu. A küszöbön fiatal nő állt. A hangja közvetlen volt és vidám: — Jó estét... Hazaért végre? Régen láttam! — Aludni akartak a betegeim... hazaküldtek. A fiatal nő a férfira mosolygott és benyomta a kaput. A bérház folyosóján a férfi papírpénzt nyújtott a nő felé: — Ha már ritkán lát, kárpótlásul — mondta. A nő keze a levegőben járt, kapkodott, de a pénz elugrott előle... A nő durcásan ajkát bigygyesztette, mint aki azt mondja: tedd el, nem is kell! Csak kis idő után indult ez az orvos felé. Megállt előtte. Halkan, alig hallhatóan mondja: — Szervusz. — Szervusz —« szólt a férfi is, és lassan, szerelmesen csókolva, magához ölelte a nőt. A fiatal nő csók közben kirántotta a férfi kezéből a papírpénzt és nevetve szaladt az udvar felé. A férfi az udvar közepén érte el. Karjába kapta és csókolta, csókolta... A nő meg csak nevetett, nevetett: — Bolond! te bolond! felébred a ház ... Négy emelet sötétség és az ég nézett vissza rájuk — messziről. A házmester-lakás kisebbik szobájába alig szűrődött világosság az utca felől. Két gyerek aludt — két heverőn. A nagyobbik szobában falilámpa adott világosságot. A fiatal nő — az orvos felesége — a rekamiéra igazította a takarót. A férfi az asszony mellé lépett, magához emelte, orrát játékosan a felesége pisze orrához ütögette. — Nagyon boldog vagyok, az édes. Az asszony szeme megcsillant; fürkésző volt: — Mit tagadsz? t — Titok! [ — Operáltál? — Vége — mondta az orvos. Aztán nem bírta tovább: — Kineveztek. Atkapta az asszonyt — pörgette, pörgette, mint a szél... Lihegve megállt. Az asszony nézte férje boldogságát, halkan szólt: — Akkor itt hagyjuk a házmesterséget? Hirtelen csengő berregett, követelőn. Az asszony a férfira nézett: — Azt hiszem, a részeg Koncz ... Beengedem. A férfi nem engedte el az asszonyt, húzta magához: — Hadd várjon... Az asszony a férfihoz, a nyitott kabát alá bújt. És a csengő hiába berregett. ★ A gyárban hatalmas lemeztábla dongott. Vaskalapács zuhogott rá. Visszhangzott a szerelőcsarnok. Az orvos ballonkabátban a csarnok ajtajában állt. Tekintete végigfutott az embereken és a tárgyakon. Elindult egy idős ember felé. Megállt mögötte, hangját torzítva, dör- mögve szólt: — Megjött a vándormadár, jó reggelt! Az idős ember zavartan hátra kapta a fejét: — Sándor... — Jó reggelt, apám. Az öreg csak nézte: — Hát, megjöttél? — Meg. — Ez nem klinika, mi?! A kazán tetejéről nyakigláb ember kiabált: — Idegen a műhelyben! — és már ugrott is lefelé. A darus nem szaladhat —• csak integetett: — Höhö ... professzor, régen láttalak! Az orvos köré jött az egész műhely. Kezét szorították, ölelték. — Az egész műhely nevében köszöntőm birodalmunkban — szónokolt az egyik —, és régi szokás szerint üdvözlöm önt... essen beléd a ménkű, ha nem tartasz velünk! Nevetett az orvos, nyitott szájjal. Aztán az embercsoport szélén egy vékony arpú öreg mellé lépett, magához kapta és ennyit mondott: — Megjöttem. A vékony arcú öreg zavartan topogott, viccet erőltetett: — Tudod-e még egyengetni a vasat, ahogy tanítottam? Vagy már csak az injekciós tűket egyengeted? Az orvos körülnézett, mellette a satupadon kalapács hevert, az apjára kacsintott* felemelte a kalapácsot, aztán a földről egy görbült vaslemezt, és egyengetni kezdte. Zuhogott a kalapács. Ütötte a vasat. Az emberek összenéztek. Zuhogott a kalapács ... Aztán megállt. Az orvos felfogta a lemezt és odanyújtotta a vékony arcú öreg elé, aki valamikor a mestere volt. Az öreg az orvosra nézett, aztán a vaslemezre. Forgatta a lemezt, a fény felé tartotta ... Jobbról nézte... balról nézte... és csak ennyit szólt: — Hát ezzel megvagyunk. Az orvos ballonkabátja olajfoltos. ★ A klinikán fehér volt a tisztaság. A tizenkettes szobában fiatal nővér dolgozott. A bejárati ajtó nyikorgására S felkapta a tekintetét. § Az orvos jött az ajtó felől velőre: S — Jó napot. § A nővér kicsit meghajolt: S' — Jó napot. Láttam, hogy ■smár megjött. Mire beértem* Sitt volt a táskája. S Az orvos kezet nyújtott: r - Mikó... 9 A nővér nézte az orvost: § — Tudom, ismerem. KJ — Engem? 3 — Igen. Sokat beszélnek ma- y gáról. 5 Az orvos tekintete a rendelőben körbejárt: f — Mit beszélnek? . ’.. S A nővér halkan, egyszerűen § mondta: § — Hát sok mindent. — Kicsit hallgatott. — Nem ilyennek § képzeltem... Azt hittem, hogy K szőke. 2 - Miért? S — Csacsiság. A tiszta nekem § fehér... és a szőke majdnem § fehér. Az orvos nem féléit, a szarvakon gondolkodott. § A nővér az orvos ballonka§ **bátját nézte: — Olajos... — mondta — § Kitisztítom... — és el is in§ dult. Az orvos ránézett, mosolygott: ö — Köszönöm, majd magam. K Levetette’ a kabátot, benzines üveggel a vízcsaphoz lé- ív pett. A nővér a háta mögött §állt: — Kérdeznék valamit, p — Kérdezzen, kérem, — S mondta az orvos, de nem fordult meg. § — Igaz, hogy a félesége ház- % mester volt, amíg maga tanult? § — Igaz — mondta az orvos, p— Még most is az. És kötődét S rendezett a lakásban. § — Ez azért szép. KJ Válasz nem jött: az orvos k tisztítja az olajfoltokat. A bal- Slonkabáton az olajfoltnak is- Kmíerős szaga van. Ilyen szaga pvolt az apja keze simogatásá- Snak, amikor az orvos még gye- §rek volt. r Arcához húzta a kabátot. Az sí olajszagon átüt a karból. Mert a hibán csak bosszankodnak az emberek. Na* bumm De a témán unatkoznak! És e; tűrhetetlen! Nem fenn. Lenn A közönség nem tűri el. A mi szólásszabadságunkban tehát nem az a probléma — ét ezt kell megmagyaráznunk külföldieknek és belföldieknél — hogy nem lehet beszélni erről, vagy arról. Mindenről lehet. Kivéve azt, amiről mái beszélt az ember. Mert a; unalmas. A Patyolat unalmas az építőipar unalmas, a termelékenység unalmas, a munkafegyelem unalmas, a ti unalmas, a tv unalmas, a ti unalmas... pardon... Minden unalmas, amirő, már volt szó. Minthogy viszont a hibák megmaradnak, c témák pedig csökkenek, előbb- utóbb odajutunk a szólásszabadságban, hogy mindenről lehet beszélni, de semmiről sen fogunk. Mert unalmas. És egyébkén is, minek? A szólásszabadságon vitatkozók ugyanis egy do logról elfeledkeznek. Arról ami nélkül a szólásszabadságnak nincs semmi értelme Mert nem az a fontos, hog{ ennyivel többet jár a szám c múlthoz, de annyival kevesebbet a jövőhöz képest, meg hogy mennyit olvasok be fölfelé és mennyit olvasok be lefelé hanem, hogy — a hibák eller lehet már beszélni nálunk, persze, hogy lehet. De valamii tenni is kellene, * I próbáljuk megmondani tulajdon feleségünknek, hogy márpedig az, őszi beruházási terveit nem fogadjuk el. Ehhez bátorság kell. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy minden vezető örül a bírálatnak. De az sem igaz, hogy nálunk, ha bírál, akkor borotvaélen táncol az ember. Ezek nagy szavak! Borotvaélen?! Attól függ, milyen borotvaélen? Magyar pengén nyugodtan táncra perdülhet. És nem igaz, hogy a közéleti bírálathoz nálunk bátorság kell. Itt van például a meglepetés, amely idegenforgalmi szerveinket érte. Arra gondolok, hogy vártak idén a Balatonhoz nyugati turistákat, akik közül egyesek nem jöttek, és ez meglepte idegenforgalmi szerveinket, várták továbbá a keleti turistákat, akik jöttek, és ez is meglepte idegenforgalmi szerveinket. Na mármost, ezzel a ... meglepetéssel minden humorista foglalkozni fog, és nagyon büszkék lesznek, hogy ők milyen bátor emberek. De ezt szóvá tenni, ehhez miféle bátorság kell? Ezt csinálni, ehhez bátorság kell! , Az persze kétségtelen, hogy volt idő, amikor nem lehetett bírálni nálunk. A Patyolatot kivéve. Most viszont mindent lehet bírálni. A Patyolatot kivéve. Miért? Jobban dolgozik ma már a Patyolat? Nem. Csak unják az emberek. A hibákat unják? Nem. A témát. Magyarországon a hibákat meg lehet ismételni százszor is. Meg is ismétlik. A témát nem lehet. amely egyeseknek nagyon tetszhet, másoknak nem. Továbbá Zabhegyező sincs. Mert nem is ez a címe. Csak a fordító elferdítette a címet. És most mi van? Semmi. Bosszankodnak a vitázók? Szégyenkezik a fordító? Intézkedik a kiadó? Minek? Mindenki elégedett. Mert lehet, hogy rossz a fordítás, hibás az ellenőrzés, alaptalanok a cikkek, de milyen jó kis nyári vita volt! És nálunk ez a lényeg. Meg hogy bírálni lehessen. Egyesek szerint ez a szólásszabadság lényege. Vannak ma már humoristák, akik hónapokig törik a fejüket, hogyan lehetne olyan szöveget kitalálni, amelyben minden mondat egy-egy beolvasás fölfelé. De hát felfelé bírálni, ahhoz miféle bátorság kell? Oldalra bírálni, meg lefele, az igen! Beolvasni az iparvezetésnek', hogy lassan szerelik az erőmüveket és sokba kerülnek? Na, bumm! De beolvasni otthon csőrepedéskor a maszek vízvezetékszerelőnek, hogy lassú ez, meg drága is, nem kell! — ezt nevezném bátorságnak és elvi következetességnek! Cikkeket írni, hogy öntsünk tiszta vizet a pohárba? Na, bumm! De felszólítani a pincért, hogy öntsön tiszta vizet a pohárba, ehhez bátorság kell! ... Megmondani a tervhivatalnak, hogy ami a beruházásokat illeti... Na, bumm! De zatér ide, ezt vizsgálgatják külföldi publicisták, ezt méricskélik belföldi humoristák, erről jelennek meg riportok odakint: hogyan állunk a szólásszabadsággal ? Szerintem kitűnően. És azoknak, akik panaszkodnak, azt felelem: ha panaszkodnak, az jó jel. Próbáltak volna akkor panaszkodni... amikor még dicsértek. Mert a szólásszabadság legbiztosabb jele, ha olyankor morognak is az emberek. Iía viszont mindenki sugárzó arccal járkál reggel, délben, este* ott valami nincs rendben. — Ez vitathatatlan. És nagy szó, ha nálunk valami vitathatatlan. Mert nálunk ma már — ez is a szólásszabadság jele — mindenen vitatkoznak az emberek. Itt volt például a Zabhegyező-vita. Amint tudják, egy amerikai író megírt egy könyvet, ezt lefordították különböző nyelvekre, elolvasták különböző emberek, volt akinek tetszett, volt akinek nem, és ezzel az ügy el volt intézve. Ott. Itt azonban óriási vita tört ki fölötte. Egyesek harciasán kinyilatkoztatták, hogy márpedig nekik nagyon tetszik a Zabhegyező nyelve és szemlélete, mások viszont harciasán közölték, hogy márpedig nekik egyáltalán nem tetszik a Zabhegyező nyelve és szemlélete. Majdnem ölre mentek. Mígnem aztán kiderült, hogy a Zabhegyezőnek nincs is olyan ?lve, amely egyeseknek natetszhet, másoknak nem, tcs is olyan szemlélete, A magyar turisták nem tudnak beszélni. Odakint. Itthon igen. És most, hogy hazatérnek, beszélnek is. összehasonlítják, amit csak lehet. Meg azt is, amit nem lehet. Meri ilyen is van. A londoni Hyde Parkban például akkora demokrácia van, hogy mindenki tücskötn ti m bogarat összebeszélhet. NálunV. nincs Hyde Park, ez a doloc. formai része. De tartalmilag': Ami a tücsköt-bogarat illeti': Nem panaszkodhatunk. Mintha egy nagy Hyde Parkban élne az ember... Miért ta Park. >*■’ pro?
