Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-10 / 187. szám
Otthonában vesztett pontot az Egri Dózsa Egri Dózsa—Martfű MSE 1:1 (0:0) szálló labdát Mezőtelki biztosan fejelte az üres kapuba. 0:1. A gól után a hazai csapat teljes erőbedobással támadott. Az előrehúzódó Mészáros a 70. percben elvette a labdát Molnártól, és az üresen álló Nagy Károly elé tálalta, aki a ki vetődő kapus mellett, közvetlen közelről a bal felső sarokba lőtt: 1:1. A mérkőzés utolsó perceiben Eger került fölénybe, de lövéseiket nem kísérte szerencse, vagy pedig az ifjúsági válogatott vendégkapus biztosan védte. A 88. percben Prommer jobb oldali beadását Nagy Károly hajszállal fejelte a kapu mellé. A két csapat találkozója nagy iramú, közepes színvonalú mérkőzést hozott. A végig lelkesen játszó vendégcsapat rászolgált az egyik pontra a szétesően játszó egri csapattal szemben. Papp, a gólnál hibázott. A hátvédhármasban találjuk a csapat legjobbját, Mészárost. A további sorrend: Kiss I. és Révász. A két összekötő halványan játszott. u. támadósorban Prommer lelEgri sikerek Gyöngyösön Pénteken rendezték meg (Eger). I. Szakállas Zsuzsa, 2. Gyöngyösön az Egri Dózsa és Bóta Erzsébet (Eger). V—VI. a gyöngyösi sportnapközi tá- osztály: 1. Asztalos Ágnes bor vetélkedőjét labdarúgás- (Eger), 2. Czövek Mária (He- ban és atlétikában. Labdarú- vés), 3. Kapuszta Edit (Eger), I. gásban az egriek fölényes, Korepta Tamás, 2. Pilák Ist- 7:0-ás győzelmet arattak, míg ván, 3. Cserős Szabolcs (Eger), atlétikában a következő ered- VII—VIII. osztály: 1. Gulyás mények születtek. Magasugrás: Zsuzsa (Heves), 2. Gara Éva I. osztály: 1. Holló Mária, 2. (Eger), 2. Sipeki Teréz (Heves). Ceglédi Ildi, 3. Uzelmann Ka- i. Pásztor Imre (Heves), 2. talin (Eger), 1. Visontai Lász- Zubai Sándor, 2. Patvaros ló, 2. Somos Róbert (Eger). II. László (Eger). osztály: 1. Bata Ibolya, 2. Márkesedését lehet dicsérni. Üsz- földi Gabriella, 3. Gergely Ildi . (Eger), 1. Túrán György, 2. toké, Varga gyenge napot fo- Csomor János> 3 pók J^nos A két szélső keveset (Eger), III. osztály: 1. Szakállas Zsuzsa (Eger), 1. Huszti János, 2. Bíró István (Eger), 3. Orosz Szabolcs (Gyöngyös). IV. osztály 1. Kondás Katalin (Eger), 1. Zsákai István, 2. Po- povics Ferenc, 3. Király Gyula (Eger). V—VI. osztály: 1. Asztalos Ágnes (Eger), 2. Czövek Mária, 3. Kovács Ágnes gott ki. volt játékban. A bajnokság állása: Keleti csoport 1. Egri Dózsa 19 10 6 3 32:16 26 2. Kecskemét 19 11 4 4 32:17 26 3. Bp. Spart. 19 10 5 4 34:19 25 4. Szóin. MÁV 19 11 3 5 30:20 25 5. Borsodi B. 19 8 6 5 26:16 22 6. Pénzügyőr 19 6 9 4 23:19 21 7. Szóin. MTE 19 8 5 6 20:27 21 8. Bp. Előre 19 7 6 6 28:20 20 9. D. Honvéd 19 7 6 6 21:23 20 10. Nagybátony 19 6 6 7 23:27 18 11. KISTEXT 19 6 6 7 21:25 18 12. Miskolci B. 19 7 4 8 24:33 18 13. Gyula 19 5 6 8 19:22 16 14. Vasas Izzó 19 5 6 8 16:22 16 13. Kisterenye 19 4 6 9 15:26 14 16. SZVSE 19 3 6 10 28:32 12 17. Martfű 19 4 4 11 24:39 12 18. Bcs. Előre 19 4 4 11 19:32 12 60 m síkfutás: I. osztály: 1. Holló Mária, 2. Czeglédi Ildi» 3. Uzelmann Kati (Eger), 1. Ivancsó Miklós, 2. Grób László, 3. Dutka János (Gyöngyös). II. osztály: 1. Márföldi Gabriella, 2. Bata Ibolya, 3. Gergely Ildi (Eger), 1. Csömör János (Eger) 2. Mezei István (Gyöngyös), 3. Túrán György (Eger). III. osztály: 1. Szakállas Zsuzsa, 2. Szabó Csilla, 3. Bóta Erzsébet (Eger). 1. Szűcs Nehezen győzött a MÁV HAC otthonában Ez történt a megyei I. osztályban Vasárnap a megyei I. osztályban is megkezdődtek az őszi forduló labdarúgó küzdelmei. Szinte valamennyi mérkőzés hozta a „papírformát”, bár egy-két hazai csapat csak nehezen győzött. A MÁV HAC —Lőrinci találkozó az utolsó percekben dőlt el a hatvaniak javára, de Rőzsaszentmárton is csak a második félidőben tudta bebiztosítani győzelmét az Egri Honvéd ellen. Heves letarolta Bélapátfalvát. Az Egri Dózsa—Verpelét találkozón pedig 12 gól esett. Az Egri Spartacus balszerencsés vereséget szenvedett otthonában, a Gy. VSE-től. EREDMÉNYEK Apc—Egri Élőre elmaradt, Rőzsaszentmárton—Egri Honvéd 2:1 (1:1), Heves—Bélapátfalva 6:2 (1:1), Mátraalji Bányász—Sírok 1:1 (1:1), Recsk— Gy. Vasas Izzó 0:1 (0:1), Egri Spartacus—Gyöngyösi VSE 0:1 (0:0), Egri Dózsa II—Verpelét 7:5 (3:1), MÁV HAC—Lőrinci 1:0 (0:0). A teljes táblázat: (Heves), 1. Igliczki Gyula György (Éger), 2. Koós Ferenc (Gyöngyös), 2. Cserős Szabolcs, (Gyöngyös), 3. Huszti János 3. Kovács Miklós (Eger), VII— (Eger). IV. osztály: 1. Czövek VIII. osztály: 1. Gara Éva, Mária (Heves), 2. Kapuszta (Eger), 2. Gulyás Zsuzsanna, 3. Edit, 3. Demeter Klári (Eger), Sipeki Teréz (Heves), 1. Pász- i. Borbás János, 2. Galajda tor Imre (Heves), 2. Patvaros Béla, 3. Király Gyula (Eger), László Eger, 3. Pócs József v. osztály: 1. Kovács Miklós (Heves). (Eger), 2. Fejér László (GyönTávolugrás: I. osztály: 1. gyös), 3. Bóta Sándor (Eger), Holló Mária, 2. Czeglédi Ildi, VI. osztály: 1. Asztalos Ágnes, 3. Uzelmann Kati (Eger), 1. 2. Kaszás Mária (Eger), 3. Ko- Szepesi Ferenc, 2. Ivancsó vács Ágnes (Heves). 1. Imricz- Miklós, 3. Szálkái István ki József (Gyöngyös), 2. Cserős (Gyöngyös), II. osztály: 1. Tu- Szabolcs, 3. Garai Gábor rán György, 2. Csömör János, (Eger). VII—VIII. osztály: 1. 3. Pók János (Eger), 1. Ger- Gara Éva (Eger), Sipeki Teréz, gely Ildi, 2. Bata Ibolya (Eger). 3. Gulyás Zsuzsa (Eger). 1. Lu- III.—IV. osztály: 1. Borbás Já- bai Sándor, 2. Patvaros Lász- nos (Eger), 2. Gráb László ló (Eger), 3. Pásztor Imre (He- (Gyöngyös), 3. Király Gyula vés). Jő iramú mérkőzés volt... 1. MÁV HAC 16 11 4 1 29: 9 26 2. Egri Dózsa II. 16 11 3 2 7TÍ36 25 3. R.-márton 16 9 6 1 36:16 24 4. Verpelét 16 8 4 4 31:21 20 5. Gy. V. Izzó 16 8 3 5 30:16 19 6. Egri Honvéd 16 6 7 3 29:21 19 7. GYVSE 16 7 4 5 29:21 18 8. Heves 16 7 3 6*38:35 17 9. Bélapátfalva 16 88 35:28 16 10. Sírok 16 7 2 7 37:31 16 11. Mátraalji B. 16 5 5 6 25:25 15 12. Recsk 16 4 3 9 24:39 11 13. Apc 15 5 1 9 20:42 11 14. Egri Spart, 16 2 4 10 17:37 8 15. Lőrinci 16 2 2 12 16:40 8 16. Egri Előre 15 1 1 13 10:60 3 MODELLEZÉS Az egriek fölényesen nyerték a vidéki úszóbajnokságot Békéscsabán 4x100 m vegyes váltó: 1. Egri Dózsa (Mártonffy, Mihalik, Majoros, Csikász) 4:34.2. amelyet három kategóriában bonyolítottak le. Az 1,5 köbcentiméteres kategóriában a két modellel induló Utassyné szerezte meg az első és a második helyet. Utassyné első kocsijával 91 km/óra, a másodikkal pedig 81 km/óra teljesítményt ért el. A 2,5 köbcentiméteres kategóriában 1. Utas- sy József (Eger) 128 km/ óra, 2. Zsarnóczky László (Gyöngyös) 111 km/óra, 2. Stiller Zoltán (Gyöngyös) 105 km/óra sebességgel. Az 5. köbcentiméteres kategóriában első lett Zsar- nóczky György (Gyöngyös) 132 km/óra, Kalmár Ferenc (Eger) 150 km/óra és Korbei Ferenc (Gyöngyös) 144 km/óra előtt. — Az NB I. eredményei: Va- 2:0, Pénzügyőr—Bp. Előre 0:0, sas—MTK 1:0 (1:0), Budapesti Nagybátonyi Bányász—Miskol- Honvéd—Ferencváros 2:2 (0:0), ci Bányász 4:2, Gyulai MEDOSZ Üjpesti Dózsa—Szeged 3:2 (0:0) —Borsodi Bányász 0:0, Debre- Győr—Ózd 6:0 (2:0), Pécs—Ta- ceni Honvéd—Szolnoki MTE tabánya 2:1 (1:0), Komló—Sál- 1:0, Békéscsabai Előre—Bp. gótarján 1:1 (0:0), Dorog—Cse- Spartacus 1:0. Gyöngyösi Spartacus—TJ, Szládkovicovo 6:1 (2:0) Nemzetközi barátságos mérkőzés. Gyöngyös, 300 néző. V.: Kezes. Spartacus: Kovács — Kévés, Szalma, Trencsényi — Treiber, Deli — Szatmári, Bágyi, Pécze- li, Nagy F., Pethes. A hazai csapat már az első percekben támadólag lépett fel és formásnál formásabb támadásokkal lepte meg a vendégeket. A 6. percben Pethes villámgyorsan kitört a bal oldalon és beadását Nagy F. lekezelte és nagy nyugalommal vágta a bal sarokba: 1:0. Szalma egy összecsapásnál zúzódást szenvedett és helyére az ifjúsági játékos, Kuti állt be. A hazai csapat nagy mezőnyfölénybe került és a 25. percben megszerezte második gólját is. A kaputól mintegy 20 méterre Péczelit gáncsolták. Nagy F. Treiber elé pöccintette a labdát, aki nagy erővel, mintegy 18 méterről a jobb sarokba lőtt: 2:0. A vendégek ellentámadás során két szögletet értek el. A szünetben a Spartacus több cserét hajtott végre. Ekkor a következő felállításban szerepeltek: Bakondi — Kévés, Kuti, Somodi — Nagy T., Deli — Borossi, Pethes, Pénzeli, Nagy F., Kiss. Spartacus-rohamokkal kezdődött a második félidő és az 51. percben Péczeli cselsorozata után Nagy F-hez került a labda, aki nem hibázott. 3:0. Három perc múlva egy védőkről visszapattant labdát Nagy F. pergetett a bal oldali sarokba: 4:0. Ellentámadás során a 61. percben Nagy Tamás hibájából a vendégek szépítettek: 4:1. A 72. percben egyéni játék után Nagy F. Pethes elé játszott, aki közelről a léc alá vágta a labdát: 5:1. Nem sokkal később egyéni játék után Péczeli bombagólt lőtt: 6:1. Sportszerű, jó iramú mérkőzésen, a kulturáltabban játszó hazai csapat ilyen arányban is megérdemelten győzött a hasonló osztályban szereplő erő- futballt játszó vendégek ellen. A gyöngyösiek közül Kuti, Pet- het, Deli, Borossi és Nagy F. árult el biztató formát az őszi forduló előtt egy héttel. 32. Ilí-i.' 1. Vasas—MTK törölve 2. Dorog—Csepel X 0:0 3. SBTC—Komló X 1:1 4. Pécs—Tatabánya l 2:1 5. Oroszlány —Dunaújv» 2 1:2 6. Egyetértés—BVSC 1 1:0 7. Székesfehérv.—DVSC 1 2:0 8. DVTK—Szombathely 1 1:0 9. Gyula—Borsodi B. X 0:0 10. Pénzügyőr—Bp. Előre X 0:0 11. K. Honvéd—K. Kinizsi (:1 1:0 12. Pápa—Budai Spart. 1 2:1 13. Mosonm.—Sz.fehérv. X 1:1 14. Esztergom—PVSK +1 1 3:0 15. Nagybátony—Misik. B. 1 4:2» Egri szövetkezeti lakást vennénk, ; .készpénz’^ jeligére, az egri hirdetőbe. Mórlez-sorozat, legújabb kiadás» 12 kötet eladó. Eger, Hétvezér u< 18. Eladó egy 4 lábas (1250 rrnn-es) közbeállós herefejtő,. komplett» üzemképes állapotban. Kerecsend, Deméndi út 17. (Knltli Péter) FIGYELEM! FIGYELEM! pel 0:0. — NB 1/B: Szállítók—GanzMÁVAG 1:0, Nyíregyházi Spartacus—Budafoki MTE 2:1, Székesfehérvári Vasas—DVSC 2:0, DVTK—Szombathely 1:0, Dunaújváros—Oroszlány 2:1, Miskolci VSC—Jászberény 4:0, Egyetértés—BVSC 1:0, Győri MÁV DAC—III. kér. 5:1. — Az NB II. Keleti csoportjának további eredményei: Szolnoki MÁV—Vasas Izzó 3:1, KISTEXT—Kisterenye 3:0. Kecskeméti D.—Szegedi VSE — Az amerikai atléták kettős győzelmet arattak a lengyelek ellen Varsóban. Vasárnap 30 ezer néző előtt lefolytatott küzdelemben Kirszenstein 22,7- re javította a női 200 m világcsúcsot. A viadal végeredménye: Egyesült Államok—Lengyelország 59:57. — A Splitben rendezett úszóversenyen a jugoszláv Andre Depolo 58,5-tel Európa- csúcsot állított fel a 100 méteres férfi pillangóúszásban. A régi csúcsot az NDK-beli Gregor tartotta 59,3-mal. A 4. sz. Autóközlekedési Vállalat valamennyi szolgálati és fuvarvállaló helye délutáni, esti, éjszakai és munka-szünnapi időre is szerződéses, esetenkénti és magánfuvarokat vállal Vasárnap tartotta az MHS Heves megyei Modellező Klubja Egerben, a Diófakút utcái autómodellező pályán a me- megyi autómodell-bajnokságot, Eger, 3000 néző. Vezette r. Losonczi. Eger: Papp — Mészáros _ Kiss I., Révás; — Szabó, Ha- nus — Nag? K., Üsztöke . c Prommer, _ Tg 0 Varga, Csízmadia. Edző «ms- Kemény Tibor. Martfű: Tas j nádi — Erdei, Seres, Mólnál — Sütő, Horváth — Debrece ni, Kis» I., Szűcs, Mészáros l Mezőtelki. Edző: Horváth Fe i renc. : Az augusztusi kánikulábar . a vendégcsapat kezdte a já- i tékot, de az első igazi hely- zet az egriek előtt adódott t Prommer futott el középen de az ötös magasságában Tas- nádi lábra vetődve tisztázott • Ezután 10 percen kereszti)! nagy erővel támadott a haza; , csapat, de helyzeteit az idegeskedő és kapkodó csatársor ’ nem tudta kihasználni. Tía perc elteltével kiegyenlítetté vált a játék, s a vendégek is sok formás, veszélyes támadást vezettek a hazaiak ellen, A 14. percben a vendégek csatára került gólhelyzetbe, de Papp biztosan hárított. A 15. percben Mezőtelki viharzott el a balszélen, már csak Pappal állt szemben, de lövését Papp nagy léleknyugalommal húzta le. Egy percre rá ismét a vendégek hagytak ki nagy helyzetet. Ellentámadás során Csizmadiát szögletre szerelték. A beívelt labdáját Nagy Károly elől a vendégek kapusa bravúrosan hárította. Ezután ismét mezőnyjáték alakult ki, valamivel többet az egriek veszélyeztettek, de a 16-osnál minden támadásuk elakadt. A II. félidő hazai rohamokkal kezdődött, a vendégek beszorultak, olykor 8—10 emberrel is védekeztek és meg tudták akadályozni az egrek sok húzásból, körömpasszok- ból álló támadásait. Az 52. percben ellentámadás során Szabó és Mészáros összefejelt. Egy percig állt a játék, Szabót két percig ápolták. Ezután szabadrúgáshoz jutottak az egriek. Varga szaladt a labdának, lövése azonban lepattant a sorfalról Hanus elé, aki kapásból kapura lőtt, de a labda elkerülte a jobb felső sarkot. A másik oldalon a hazai védők mentettek szögletre. A beívelt labdát a jó ütemben érkező Szűcs egyből kapura lőtte. A labda Papp kezéről a kapufára pattant, és a visszaMég mindig >9gyengélkedik” a csehi csatársor Egeresein Bányász—Edelény 1:1 (1:0) NB III-as bajnoki mérkőzés Egercsehi, 400 néző. V.: Nagy Egercsehi: Molnár — Hor váth, Szűcs, Stoff — Nagy T Ipacs — Sütő, Cifrik, Kovács Sulyok, Kelemen D, Edző: Vé kony László. Egercsehi támadásokkal kezdődött a mérkőzés. Már az el sŐ percekben Sulyok nagy lövése alig kerülte el a vendé gek kapuját, majd a 17. perc ben Sulyok jól eltalált lövés« jutott az edelényiek hálójába 1:0. Ezután a vendégek léptek fe támadólag, de a jól záró haza védelem mellett nem tudtak eredményesek lenni. A 25 perctől kezdődően mezőnyjáték alakult ki, egyik kapu sem forgott veszélyben, a labda a kél 16-os között mozgott. A II. félidőben a vendégek kezdtek jobban, de aztán az c játékuk is ellaposodott. Egymás hibájából éltek a csatárok, de gólt nem tudtak elérni. Már csak tíz perc volt hátra a játékidőből, amikor a vendégek egy ártatlannak látszó helyzetből megszerezték egyenlítő góljukat: A jobbszélső kitört, egy csellel becsapta Szűcsöt, s mintegy 15 méter labda- vezetés után a kifutó Molnár mellett gurított a hálóba: 1:1. A két csapat találkozója megérdemelt döntetlent hozott. A csehiek közül Cifrik, Ipacs, és Nagy T. játéka emelhető ki, a többiek átlagos formájuk alatt játszottak. A labdarúgó NB I állása 1. Vasas SC 15 9 4 2 27:13 22 2. Bp. Honvéd 15 7 5 3 25:13 19 3. Ferencváros 13 7 4 2 28:17 18 4. Pécsi Dózsa 15 7 4 4 18:12 18 5. Győri ETO 15 7 3 5 22:13 17 6. Újpesti Dózsa 14 8 — 6 30:21 16 7. MTK 15 5 6 4 20:18 16 8. Csepel 14 5 4 5 21:17 14 9. Tatabánya 15 4 6 5 13:18 14 10. Ózdi Kohász 15 5 2 8 16:36 12 11. Komlói B. 15 4 3 8 15:24 11 12. Dorogi B. 15 3 5 7 11:21 11 13. Salgótarján 15 1 8 6 10:21 10 14. Szegedi EAC 15 2 4 9 11:23 8 Elmaradt mérkőzések: FTC—Újpesti Dózsa, FTC—Csepel, í A labdarúgó NB I B állása 1. Dunaújváros 17 8 6 3 21:13 22 2. Szállítók 17 7 7 3 25:14 21 3. Miskolci VSC 17 9 3 5 24:17 21 4. VM Egyetért. 17 7 7 3 20:16 21 5. Diósgyőr 17 8 4 5 15: 7 20 6. Sz.-fehérváí 17 7 5 5 30:19 19 7. Oroszlány 17 7 4 6 21:16 18 8. Győri MÁV 17 6 6 5 22:23 18 9. Szombathely 17 8 1 8 21:24 17 10. Debrecen 17 6 5 6 16:17 17 11. Ganz—M. 17 7 3 7 16:18 17 12. BVSC 17 5 6 6 19:15 16 13. Budafok 17 4 5 8 16:16 13 14. Nyíregyháza 17 5 3 9 13:29 13 15. Jászberény 17 4 3 10 16:35 11 16. Hl. kér. 17 1 6 10 13:35 8 6:11.3, 3. Várkonyi (Eger) 6:11.7 4x100 m vegyes váltó: 1. Egr Dózsa (Kosztolnik, Várkonyi Tóth, Szerémi) 5:29.8, 2. Debreceni VSC 5:32. Férfiak 100 m gyors: 1. File (Szentes Kinizsi) 58.8, 2. Lázár (Dorog 59.6, 3. Mártonffy (Egri Dózsa 59.9. 400 m férfi gyors: 1. Csikás: (Eger) 4:48.7, 2. Szedlák (Szol nők) 4:54, 3. Hevesi (Eger) 4:55 200 m mellúszás: 1. Gilitzi (Szentes) 2:47.6, 2. Mihalil (Eger) 2:48.8, 3. Katona (Szol nők) 2:50.2. 400 m vegyes úszás: 1. Mártonffy (Eger) 5:15.2, 2. Lázái (Dorog) 5:18.6. 4x200 m gyorsváltó: 1. Egr Dózsa (Kiss, Csatlós, Mártonffy Csikász) 9:09.3, 2. Szolnoki Dózsa 9:27.4; 1500 m gyorsúszás: 1. Becse (Hódmezővásárhely) 19:32.2, 2 Hevesi (Egri Dózsa) 19:44.6. 200 m pillangó: 1. Majoros (Eger) 2:30.4, 2. Ferwágnei (Szentes) 2:32, 3. Csikász (Eger; 2:36.4. 200 m hátúszás: 1. Mártonffj (Eger) 2:24.3, 2. Lázár (Dorog •Bányasz>.2^e, , Békéscsabát a hét végén úszók és vízilabdázók szállták meg, tudniillik itt rendezték meg az országos vidéki úszóbajnokságot és az országos ifjúsági vízilabda-bajnokság döntőjét is. Legtöbb versenyzővel, szám szerint 44 úszóval, az Egri Dózsa képviseltette magát éa a 17 bajnokság közül 12-t szereztek meg. EREDMÉNYEK Nők 100 m gyors: 1. Kuti (Szolnoki Dózsa) 1:08.9, 2. Kosztolnik (Eger) 1:09.5. 200 m mellúszás: 1. Tóth (Orosháza) 3:04.8, 2. Gábor (Békéscsaba) 3:05.8. 100 m pillangó: 1. Tóth (Eger) 1:17.9, 2. Kuti (Szolnok) 1:17.9. 4x100 m gyorsváltó: 1. Egri Dózsa (Kosztolnik, Bukoli, Várkonyi, Szerémi) 4:53.3, 2. Debreceni VSC 5:04.8. 100 m hát: 1. Kosztolnik (Eger) 1:17.9, 2. Szollai (Pécsi Ércbányász) 1:19.1. 400 m gyorsúszás: 1; Kosztolnik (Eger) 5:31.9, 2. Szabó (Debreceni VSC) 5:33.8, 3. Szarvas (Eger) 5:45.8. 400 m vegyes úszás: 1. Tóth i^Knti (Szolnok)