Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-30 / 178. szám

MOSZKVICS az erdőben V Gépek és alkatrészek < A megye mezőgazdasági üzemeiben közel kétezer erő­gépet és több mint tízezer munkagépet tartanak számon. Mind az erőgépek, mind a munkagépek száma az elmúlt években ugrásszerűen növe­kedett. A gépállomány növe­kedése még inkább súlyosbí­totta a mezőgazdasági pótal­katrész-ellátás helyzetét. Az alkatrészhiány — ha javult is a helyzet, de még mindig ne­hezíti a termelést, ezért csak helyeselhető, hogy a Heves megyei Népi Ellenőrzési Bizott­ság napirendjére tűzte a me­zőgazdasági gépek és erőgépek pótalkatrész-ellátásnak prob­lémáját. KEVÉS AZ ALKATRÉSZ Az említett vizsgálat meg­állapítja, hogy az alkatrész­forgalmazó kereskedelmi vál­lalatok sem az elmúlt évek­ben, sem jelenleg nem tudják hiánytalanul kielégíteni az al­katrész-igényeket. A nem meg­felelő ellátás, — tehát a keres­kedelemben mutatkozó hiá­nyok miatt — 1964 évben 8516 olyan nap volt, amikor alkatrészhiány miatt álltak a gépek. 1965. január 1-től má­jus végéig közel ötezer gép- kiesési napot tartottak nyilván. Gyakran előfordult, hogy a ke­reskedelem a kapható alkat­részeket is csak később szállí­totta és ez a termelésben je­lentett újabb fennakadásokat. A kereskedelmi ellátás hiá­nyosságához nem kis mérték­ben járult hozzá, hogy az üze­mek nem végeznek megfelelő alkatrésztervezést, így az al­katrészek beszerzése sem terv­szerű. Különösen így van ez a termelőszövetkezetekben, ahol nemcsak alkatrész-tervezést nem készítenek, hanem gyak­ran a gépjavítás ütemének megszervezése is elmarad. Az üzemek általában csak akkor futnak alkatrész után, ami­kor az már pillanatnyilag szükséges,, és amikor az alkat­rész hiánya miatt már le is áll a gép. Így fordul elő, hogy az AGROTRÖSZT az igénye­ket csak két-három hét múlva tudja kielégíteni. SOK A KIHASZNÄLATLAN GÉP Az állami gazdaságok gép­állományának fejlődése min­den tekintetben egyenletesebb volt, mint a tsz-eké. Így ked­vezőbb körülmények között ment végbe az üzemben tar­táshoz szükséges javító és ki­szolgáló egységek fejlesztése Is. Ugyanez vonatkozik a szer­számokra, a szakember-ellá­tottságra. A gépjavító állomá­érte — mondja Körösi Lajos július végén, Besenyőtelek ha­tárában, talán tizenöt kilomé­terre Füzesabonytól és száz mé­terre az erdőben pihenő Moszk­vicstól. Ketten most pergetik a sza­vakat, apjuk ül, ölébe ejtett kézzel és nézi a döngölt padlót, hogyan viaskodik egy hangya valami lehullt morzsával. Ha nem lesz jó a bizonyítvá­nya, akkor se megy írónké ka­pálni. Hová megy? Majd akkor dönt, ha erre sor kerül, de meg addig lehet javítani is ... Lajos, a bátyja, érettségizni akar, de a másodévet már mezőgazdasá­gi középiskolában ... Kell az, ma már nem lehet meg az em­ber nélküle, ha valamire vin­ni akarja... Ülünk négyesben, a kunyhó tenyérnyi szobájában, s a ne­gyedik, mintha nem is lenne itt, s a kunyhó sem, és a kilenc és fél hold sem... Csak a jövő, a holnap és a holnaputának so­ra, aztán tervek és gondok ki­rándulásra, majd ha lesz rá idő. — Az adó, az sok — szól köz­be panaszkodó hangon az idő­sebb Körösi... Alig véljük szavát. Felállunk és kimegyünk a füllet, légyzümmögős kis fi- cakból a szabad levegőre. Pe­regnek még a szavak, pattog­nak még a tervek és búcsúzunk is... — Az adó, az sok — mondja még egyszer idősebb Körösi Lajos, aztán elhallgat. Nem tud mást mondani, sok-sok munká­tól bizony már megviselt válla magába roskad. Nem érti vala­hogy a világot, s különösen azt nem érti, miért és hogyan ért­hetnek belőle meg többet pont az 6 gyerekei? Gyurkó Géza T hold s Kiskörén hold kölest, 130 hold silókuko­ricát, 40 hóid takarmányárkot és 30 hold muhart. Jelenleg nyolc munkagép végzi a vetést, ezt követően pedig majd a tarlóhántást A gazdaságban egyébként az aratással együtt végzik a szal­malehúzást: eddig mintegy 2500 mázsa szalma kazlazását fejez­tóVi Ka Aki meg nem állt ott csapó- láslcor a kemence mellett, el sem tudja képzelni, milyen nehéz munkát kell végezniük a vasöntőknek. Látszatra tehát nagyon könnyű megmagyaráz­ni, miért olyan magas a mun­kásvándorlás a Vas- és Fém­ipari Vállalatnál Gyöngyösön. Egyszerű az oka, akinek nem feltétlenül muszáj, nem marad itt, talán még kevesebb jöve­delemért is szívesebben dolgo­zik kényelmesebb körülmé­nyek között. Feltétlenül van igazság eb­ben a következtetésben. De csak részigazság. Különben nem találhatnánk az itteni va­sasok között olyanokat, akik már hosszú éveket kihúztak becsületes, lelkiismeretes mun­kával az izzó kemence tövé­ben. Érdemes tehát a legilletéke­sebbeket, az itteni munkásokat is megkérdezni, véleményük szerint mi a munkaerő vándor­lásának az oka. — Ebben az évben legalább hatvan—hetven ember lépett ki tőlünk — kapjuk az első vá­laszt —, akik úgy jöttek ide, hogy itt is maradnak. Egy ré­szük valóban nem bírta a munkát, mert az egész embert kíván. — Persze, akadt köztük olyan is, aki csak szügsékből állt be a vállalathoz — halljuk a következő, már óvatosabb megfogalmazást, ök két-három napnál nem bírják tovább. — Magukra hagyjuk az új munkásokat — hangzik az újabb megállapítás. — Csak cselleng, senki sem szól hozzá egy szót sem, senki sem ma­gyaráz neki semmit, nem talál­tja fel magát, ezért fogja a >cuccát és odébbáll. — Valamikor úgy volt —- lemeli meg hangját egyikük —, [hogy az új embert beosztották >egy régi, tapasztalt, jól kép­ezett szakmunkás mellé. No, itt [van törődj vele, vedd pártfogá- ' sódba. Tőled függ, mi lesz be- i’őle. Már csak becsületből is [megtanította, mindenre, a , szakma legaprólékosabb fogá­saira is. Mert rábízták, ő volt [a felelős. > — De a saját munkájával [nem haladhatott úgy — szólok »közbe. — Vagy az nem számí- [tott? > — Persze, hogy számított. De [van megoldás erre is. [ —- Micsoda? » —• Dolgozzon néhány napig [órabérben a régi szakmunkás. »MTég így is megéri. Nem egy­szerű? [ Persze, ez a módszer sem [ csodái egyer. Elképzelhető, [hogy a legnagyobb gondosko­dás mellett sem maradna »meg minden új dolgozó [az izzó láva hőjét sugárzó, »fortyogó vas mellett, de való- ’ színűleg kevesebb mondana »búcsút közülük egy-két nap [után, mert hiszen ennek a > szakmának is megvan a szép­sége, a régi vasöntők tudnák [csak megmondani igazán, [ mennyi szépség van az izzó [vassal való „birkózásban”. Csak »meg kell ezt a szépséget mu­> tatai. [ Az a két-három nap megéri. » (gmf) va”. Évának nagyon tetszik aj kis apartmanunk. < Az az átkozott molinó! Most J csak ötszáz méter hiánya volt i és egy évet kapott. Lám, az: arányérzék. Nyolc hónap múl-t va kiengedték, mert sokat dől-] gozott odabent és ezt jó néven \ vették tőle. Eljött hozzám és 5 kérdezte, nem tudok-e valamit t Éváról. Adtam neki néhányJ ruhadarabot és megcsóváltam^ a fejemet: nem. < Meghívott egy konyakra,, magamhoz vettem a pénztár- i cámat. Elszokott az italtól. A* második féldecitől berúgott ésc könnyezve mondta: * — Nem tudok Éva nélkül 1 élni. < — Annyi molinóból egy há-, remet is felöltöztethetnél, őre A gém — mondtam én. — Miért* kell neked a máséhoz, az álla-t méhoz nyúlnod, hiszen komolyé pénzt keresel becsületes mun- \ kával is. * — Tudod, Éva nagyon jó-c szivű. Felkarolt egy fiatalem-i bért, az még nem futott be ...\ — Na és, te? í — Én?.,. Nagyon szeretem!'- Jön fel! Megígérte! Adj köl-l csőn egy százast. Rossz arcot vághattam, mert*, megjegyezte még: « — Mi az neked? Firkálsz' valami jó kis marhaságot és\ felmarkolod érte a dohányt. * Megfogadtam a tanácsát és: e pár hevenyészett sor honorá-\ riumával hajtottam be rajta ai pénzt. Micsoda kedves gaz-*, emberség: ezt az adósságát isi az állammal fizettette meg. * ★ [ Visszakaptam tőle az írást.] Megrajzolta a címet, s ahogy[ megjósoltam, azt mondta:: „öregem ... miért vagy te még't mindig itt? Nem érdemlik1 ezeic meg”. És nevetett. *. képzelte megszüntetni a város és a falu közötti különbséget, hogy a legsárosabb tanyavilág­ban is presszót nyitottak, fő­városba ülő berendezéssel. Ju­hász barátomnak nem volt ke­nyere, már a pálinkáról is le­mondott, amikor a szerencse ismét rávigyorgott. Először egy, aztán az összes falusi presz- szók „freskó” festését rábízták. Pingálta a meztelen nőket, a bőgatyás műmagyar legénye­ket, festett ördögöt, angyalt — csodálatos színeket kevert a fa­lakon. — És küldte a nagy pénzt a hűtlen asszonynak. Éva visszajött. Juhász színei még csodálatosabbak lettek. Az élet, mintha tőle lopta volna a színérzéket, az ő jellemét is csodálatos kontrasztokkal pin­gálta az élet palettájára, öt­venhat sötét hátterében Juhász szép tiszta fényű emberséggel viselkedett. Éva ismét ott­hagyta. Akkor a festő feljött Pestre, s az egyik illusztris színház alkalmazta őt. A premier előtt meghívott, nézzem meg a díszleteit. Há­rom délutánt végig kellett ül­nöm a színházban. A szüne­tekben Pali meghívott a szom­széd talponállóba, mindig kért és mindig én fizettem. „A színpadon maradt a zakóm” — mondta. Az igazgató nevetve helyesbítette, hogy „nincs is zakód, öregem.” A premierre feljött Éva is. A festő boldog volt. A ban­ketten kért tőlem egy százast, és a következő darab díszle­teiről beszélt. Másnap meg­jelent az egyik lapban a kriti­kám, amelyben a mennybe küldtem öt. Eljött a szerkesz­tőségbe és kért egy ötvenest: Estére meghívott a Royalla. Lucullusi lakoma volt. „Na, szeriwsz” — mondta a portán. — „mi itt vagyunk abonáltat­súllyal, mintha 6 is az önkény áldozataként került volna Z. , elvtárs társaságába. Pedig ő akkor csupán kétezer méter molinóvásznon csúszott el. Gy. városában a színház díszlet- tervezője volt. Ott pénzt adtak a kezébe, és 6 azt hitte, az is a saját tehetsége, amelyet el- ; fecsérelhet. A számla összegé­hez hozzárajzolt két nullát, ezért kapott négy évet. Amikor kijött, még volt fe­lesége és gyermeke. Volt élet­kedve és harcolt. E. városá­ban újra alkalmazta a szín­ház. Az első darab, amelyben - „felléppett”, Az ember tragé­diája volt. Nagyszerű elképze­lései voltak, a díszlet a tragé­diához illő, de ismét hiányzott ezer méter molinó. Az ügyét tárgyaló bírósági tanács nagy arányérzékkel hozta meg újabb ítéletét, most két évet kapott. Meglátogattam a börtönben. — Átkozott molinó! Csak azt tudnám feledni — mondja szé­gyenkezve. — Szegényes a repertoárod, öregem — válaszoltam én. — Másról tessenek beszélni mondják nekünk. — Ádám tízszer és száz­szor elbukik, mégis mindig talpra áll. Megfogadja az Ür tanácsát, küzd és bízva bízik, de azért Luciferre és Évára is odafigyel. Az embert az teszi emberré, hogy bukik és feláll. Mindig talpra áll. Az asszo­nyért. Tudod, Éva, más, mint mi. Neki több kell... — Ezt ő mondta, de azért hangja más volt, mint odakint. Kijött és már nem volt felesége, csak gyermeke. Azért munkához lá­tott. Csodálatos színekkel fes­tett, imádta a lehetetlen kont­rasztokat. H. megyében akkoriban né­hány kereskedelmi szerv úgy Én is jót derültem rajta és talán be se kell vallanom, hi­szen mindenki előtt nyilván­való, hogy ez az egyik adós­ság, amelyet ezen írással tör­leszteni akartam. A másik ef­fektiv pénz, magyar forint... Mindezt múlt időben írtam, pedig ez csak megérzés, előre­látás, de holtbiztos vagyok a dolgomban. Apropó, a hős! Nevetett sze­gény, most is, mert azt gon­dolta ... Juhász Pál rajzoló kollégám 35 éves, amolyan esett chap- lini kismeberi figura. Hosszú zakó, csapott, lelógó váll, trotyakos bő nadrág, hajtóká­val, amely már-már úgy tű­nik, pedánsan rojtos. Cipőjé­ről nem írok, mert a színét nem tudtam soha kideríteni. Inge mindig tiszta, de télen- nyáron nyitott, amelyből a nyakánál, mint dús őserdei ve­getáció, bukik ki erős, fekete szőre. Viszont kopasz, ezért ritkán borotválkozik, szeme nagyfokú értelemről ta­núskodik, fél liter pálinka után egy kissé csillog. Eddig háromszor ült. A nehéz idők­ben egy cellában volt egy ne­ves politikussal, akit bent le is rajzolt, az dedikálta a képet és erre ő nagyon büszke. „Együtt ültem Z. elvtárssal! — mondogatja némi kis nosz­talgiával. De úgy, olyan hang­Él egy ember, úgy hívják: Juhász Pál. A jobb sorsra ér­demes páriát arra kárhoztatta az élet, hogy balgatag kis iro­mányaimhoz ö rajzolja a címe- meket. Tehetséges ember. Ha elkészültem az írással, azonnal odaadom neki: „Olvasd el, Pa­likám — mondom — s a mon­dandó karakteréhez illően, pingálj egy kis ízléses, de azért szembeötlő címet. A nevem, vigyázz, olvasható legyen”. Jön tíz perc múlva az írás­sal és rajzzal. Arcán széles vi- gyor, fogja a hasát és azt mondja: — Miért vagy itt te ennél a lapnál? Nem érdemlik meg ezek a te tehetségedet, öre­gem ...! Mást nem mond, mert nem fér a képére. De nem is mer mást mondani, mert fél, hogy visszakérdezek. Sohasem ol­vassa el írásaimat, hasból ad­ja a rajzolt cím karrakterét. Álljon hát nevető példaként e kis fércmunkám is, melyet szin­tén a kezébe adtam, melyhez — mint tetszett olvasni — megrajzolta a címet is, s ami­kor letette az asztalomra az írással együtt, fogalma sem volt arról, hogy ennek ő a hőse, vagy talán szenvedő ala­nya. Mert ismét szélesen vi­gyorgott és ismét megkérdez­te: „Miért is vagy te itt. és \miért nem amott, fentebb?” — A kocsi? — A Moszkvics? — helyesbít a pontos fogalmazásra — ott... az erdőben! Az erdő csak itt erdő, ahol az Alföld, a Hortobágy és a Fel­vidék ad egymásnak találkozót, Besenyőtelek határában, ahová még ellátszanak a hegyek, de a néhány akác valóban eltakarja és megvédi a „széltől” a kocsit, azazhogy a Moszkvicsot. Az épület alig magasabb, mint egy jó megtermett ember, amolyan alkalmi öszvér-fajta, nyártól őszig jó a két Körösi­nek, apjának és fiának. Maguk verték a vályogot, aztán falat húztak, tetőt rá. — Hogy védve legyen az em­ber, ha már vihar jön ... — mondja mentegetődzve az öreg, négynapos szakállát dörzsölve. Másra valóiban aligha jó! Is­tálló is, van benne egy szoba is, ajtó rajta azért, sőt az ajtó előtt még alkalmi függöny is. Átányiak. De Besenyőn lak­nak. A föld, a kilenc és fél hold, a tagosítás során kikerült az átányi határ végébe, s ide már közelebb a besenyőtelki templom tornya... Körösi La­jos egyéni gazda. — Nem hajtottak senkit abba a szövetkezetbe, nem igaz? — Igaz — bólintok és hallga­tom ebben a furcsa kis rekvizi- tumfoan a kilencholdnyi gondo­kat, terveket, a Moszkvics his­tóriáját, a fiúét, aki most har­mincéves, de még nem ért rá megnősülni... Próbálkoznak mindennel, né­ha nem is rosszul... Hízómar­ha, leszerződve, — telt a Moszkvicsra, ha hozzátesszük a 70 juh hozamát is. Persze, az autó nem luxus, mindennap járni Átányból, majd innen Besenyőtelekről nem könnyű dolog. Még nehezebb itt tartani egy harmincéves embert, itt a kilenc hold világában ... Lett tehát Moszkvics. Nem mond­ták, hogy így és ezért, de na­gyon is világos, milyen szerepe volt az autóinak és van is, hogy az ifjabb Körösi Lajos hajtja magát, dolgozik a kapható al­kalmi napszámosokkal együtt... — Ha száz forintot adok, úgy néznek rám, mintha meglop­nám őket — sóhajt és legyint is az öreg Körösi, jelezve, mi­lyen igényesek lettek a nap­számba járó emberek és mi­lyen nehéz az élet Amit meg­szokott. Amit inkább végig­gürcöl, de hát a földet azt nem adja. Azt nem. Utóvégre nem hajtották őt, se a többi, vagy harmincöt gazdatársát, akik itt ügyeskednek egymás mellett, de egymással semmit sem tö­rődve, jóformán nem is ismer­ve. Kinek van ideje, módja is­merkedni? — Sok is, kevés is ennyi föld — jegyzi meg az ifjabb, hogy kiérthető belőle: sok a gond, de kevés a lehetőség. — Milyen a szövetkezet Be­senyőtelken? — kérdem. — Milyen? — töpreng az öreg, a fiára néz, az is ingatja a fejét. — Hát van. Olyan. Kü­lönben nem nagyon tudom én art, nincs nekünk arra időnk, hogy tereferéljünk. — Aki dolgozik, az biztosan megél — véli az ifjabb Körösi. — És a földdel mi lesz, med­dig lesz? ’ A kérdés egy pillanatig fenn lebeg, a kis szoba zümmögő le­gyei között, aztán lelkeket, em­lékeket karcolva huppan le kö­zénk ... — Én aztán nem kapálok, az biztos! — Irénke szól közbe, aki eddig néma csendben figyelte a csendes és tapogatódzó be­szélgetést. — Hát akkor? — Elmegyek tanítani. Én el. Az egyszer biztos ... — Jobb ám nekem a bizo­nyítványom — kuncog közbe ifjabb Körösi Lajos. — Jobb? — kérdem, mert nem értem. Aztán megértem. A harmincéves Körösi Lajos most végezte el Füzesabony­ban, 15 évvel azután, hogy ab­bahagyta az általánost, a gim­názium első osztályát. Jobb eredménnyel, mint négyes. A húga, Irénke, jobb eredmény­nyel. mint — hármas. — És a bizonyítvány milyen? Miből mit kapott? — Nem tudom pontosan .. t Csak azt, hogy mi az átlag. Nem értem még rá bemenni Féleze másodveté Kisköre azok közé a községek közé tartozik, amelyek sokat szenvedtek az idei nyári árvíz­től. Több száz hold kukoricájuk és egyéb takarmányuk tönkre­ment, így most sürgősen gon­doskodni kellett a pótlásról. A gazdaság a károk pótlásá­ra mintegy félezer holdon ter­mel, illetve vetett különböző takarmánynövényeket, így 300 sok, valamint a tsz-ek gép­parkjának ugrásszerű fejlődé­se nem tette lehetővé a gépek javításához szükséges bázisok megfelelő kialakítását. A szö­vetkezetek közül csak min­den nyolcadik, vagy tizedik rendelkezik figyelemre méltó javítóbázissal. Ezért a jövőben feltétlenül szükségessé válik a gépellátás, valamint az alkat­részellátás javítása mellett a különböző szerelőműhelyek, javítóműhelyek létesítése. Az említett népi ellenőrzési vizsgálat is kiemeli, hogy me­gyénkben a gépkihasználás nem kielégítő. A gépek bruttó értékét, valamint a teljesít­mény adatait viszonyítva meg­állapítható, hogy 1964-ben 111,3 forint bruttó erőgép-ér­tékkel végeztek el egy normál hold mezőgazdasági munkát. Számos szövetkezetben előfor­dul, hogy a gépek, — bár van alkatrész és üzemanyag — kihasználatlanul álltak, nem végeztek munkát. Ebben a te­kintetben a járások mezőgaz­dasági osztályainak érdemes lenne az eddigieknél alaposabb felmérést végezniük, hogy az őszi betakarítás, szántás-vetés időszakára minden rendelke­zésre álló gép a lehető legtö­kéletesebben legyen kihasz­nálva. ROSSZ TERVEZÉS — MILLIÓS KAROK Mint már említettük, az al­katrész-tervezés fontos kellé­ke a megfelelő elosztásnak. Sajnos az üzemek jó része nem előtervezést végez, hanem az igények felmerülésekor vásá­rolja mca a hiányzó cikket. De baj van a tervezésnél is. A kis« körei Vörös Hajnal Tsz-beri, 1963-ban 318 ezer forintot ter­veztek alkatrész és anyagbe­szerzés címén, ténylegesen vi­szont százezer forinttal keve­sebbet használtak fel. Ugyan­itt 1964-ben több mint 600 ezer forint differencia mutatkozott a tervezés és a felhasználás kö­zött. E példa is mutatja, hogy esetenként a tervezés megala­pozatlan, nem elég körültekin­tő. Ugyancsak Kiskörén tavaly a gépkihasználás a tervezett­nek még a 70 százalékát sem érte el. Felvetődik ezek után a kérdés kik, hogyan, és miért terveztek? Érdemes néhány szót szólni a gépjavításokról is. Folyama­tos munkáról ebben a vonat­kozásban csakis akkor beszél­hetünk, ha a szövetkezetek idejében jelzik a gépjavító ál­lomásoknak, mikor akarják ja­víttatni gépeiket. A spontán bejelentett gépjavítási igény gátolja a munkát. Helyes az a törekvés, — és a fejlődés útja erre vezet —, hogy a termelő- szövetkezetekben mezőgazda- sági gépészmérnököket, meg­felelő számú technikust kell alkalmazni. A nagyrédei Sző­lőskert Tsz-ben az utóbbi idő­ben alkalmaztak mezőgazdasá­gi gépészmérnököt és ez mind a tervezésen mind a termelé­sem meglátszik. Addig is, amíg a termelőszövetkezetek megfe­lelő számú és jól képzett gépé­szeti szakemberekhez jutnak, a gépjavító állomások és a szakirányító szerveknek kell megadniok minden segítséget és támogatást. (Sz. I.) A kapun innen és túl

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom