Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-25 / 174. szám
A főiskolán túl, az életen innen Huszonnégy évesek. Most végezték a főiskolát. Kertészmérnökök. Az első hónapokat töltik az állami gazdaságban, ahonnan éveken keresztül kapták az ösztöndíjat. Fiatalok, tele munkakedvvel, s túl az első csalódáson. Kisebb-nagyobb elkeseredéssel panaszolják, aszerint, ki milyen terveket dédelgetett magában. Amit elmondanak magukról és a munkahelyükről, nemcsak rájuk vonatkozik. A többiekre is. Ezért érdemel figyelmet. * — Vidéken akarunk élni! Ezért választottuk ezt a szakmát. Egyiküket családi kapcsolat köti vidékhez, faluról került az iskolára. A másik pesti. Rokoni szálak fűzik a faluhoz. A nagybácsi szőlőgazdasága az első élmény. — Falura készültünk és tudtuk nagyjából, hogy mi vár itt ránk. Csak egyet határoztunk el előre: nem fogunk beszür- küíni. A környezetünket próbáljuk felemelni. így, első hallásra bizarr kijelentés. A beszélgetés során részekre bomlik, mit gondolnak ezalatt Egy apróság. Az üzemi ebédlő, ahová sokan térnek be olajosán, sárosán. Levetik magukat az asztal mellé, s kanállal hörbölik a főzeléket. — Köszöntünk, helyet kértünk. Aztán villát és kést. Megütköztek rajtunk. Ügy vélték: úrhatnámság. Nehezen, de megszokták. Most már nem kell külön kérni a villát. De mások kérik. Elgondolkoztató. A szoba? — A kaszárnya hangulatosabb lehet mint ez volt, emeletes vaságyával. Szürke pokróc, festetlen fél szekrény. Egy darab a szokványos munkásszállóból. — Mást akartunk. Mert nem mindegy, hová tér haza az ember munka után. Megértették. Bevittek a bútorüzletbe, s ha szerény keretek között is, de választhattunk. A szoba barátságos, sőt — több; otthonos. A kék huzatú rekamié derűs folt. A sárgára politúrozott asztal mellett színes huzatú székek. Az asztalon cserépkorsó, barkával. — Ismeri a csbe-önitatót? Kértünk egyet. Leszereltük a kis tálkát, bedugaszoltuk a csövet. Íme a modem, égetett cserépváza. A zöld, nehéz függöny ácsolt könyvespolcot takar. A könyvek mögött lámpabúrából mesterkedett váza. Benne nádcsokor, buzogány, fűzfagallyak. — Ügy csúfolják „a nádasunk”. Mi szeretjük. Díszít. Űj. Valóban otthon. És a többiek szállása? Ott is akad már virág. Könyvespolcot is többen barkácsoltak. — Könyveket tőlünk kémek. Adunk. Az itteni könyvtár valami húsz évvel ezelőtti ízlésnek való. Sehol egy új író. Például Berkest Nekünk van. Kölcsönadjuk. — Jár nekünk a Lakberendezés. Akár hiszi, akár nem, egész lakberendezési tanácsadót 1 ártunk. Ha egy falusi otthonban Bogácson, vagy másutt megvásárolják majd az első, valóban modem bútort, részük lesz benne... Szórakozás? — Tanulunk. Nem akarunk felejteni, sőt, még többet akarunk tudni a tudományos részből. Nyelvet is tanulunk. Angolt, németet. Mert egyikünknek egy ausztriai út a célja. Eredetiben ismerkedni a Lenz- Moser-módszerrel. — Kaptunk egy rádiót. A tévét mindenkinek kértük. Így eljön hozzánk a mozi, a színház. A meccset? Nem szeretjük. És végül is nincs messze Pest. Két óra motoron. A munka? Panaszkodnak. — Tessék elképzelni, a szak- dolgozatom is a szőlőről írtam. Azt szeretem. Arra készültem öt éven át. Erre beállítottak a komlóhoz. Onnan hiányzott szakember. — Mi úgy képzeltük a gyakornoki évet, hogy végigjárunk mindent. A főagronómus, a brigádvezető mellett. Tanulunk. Könyvek után a gyakorlatból. — És ez lett! Üszunk a mély vízben. Üszunk? Fuldoklunk! Nem jó szerintünk ez a „mély vízbe dobás”, mert akad majd, aki belefullad. — Én soha nem szerettem a gépeket. Ebből voltam a leggyengébb. Most gépcsoportvezető vagyok. Tudjuk, ezt is meg kell tanulni. De miért így? — Nemcsak a mi sorsunk ez. A barátunk Gödöllőn végzett Növénytermesztő. És mit gondol, mit csinál? Egyszemélyi felelőse az öntözésnek. 200 forinttal többet kapunk így. De nekünk jó lenne 200 forinttal kevesebb, ha tanulhatnánk valakinek a vezetésével. A gazdaság érdeke. Ezt mondják. De mi a gazdaság igazi érdeke? Nem lógunk. Megkérdezheti. De többet adhatnánk, ha mindnyájan azt csinálnánk, amire felkészültünk. Persze, ez is jobb, mint a gyakorlat alatt volt. Mert akkor csak ténferegtünk ide-oda. Naplót kellett vezetnünk mindenről. Mi meg az állattenyésztéshez például el sem jutottunk. Most már többet törődnek velünk, mint ezelőtt, öt évig voltam a gazdaság ösztöndíjasa. A barátom kettőig. Egyszer sem kérdezték meg, hogyan tanulunk. Csak a pénzt folyósították. Az is jó volt. Kellett. De egy kis törődés is kellett volna ... Most sem nagyon beszélgetnek velünk. Hogy miért nem mondtuk el a beosztásról a véleményünket? A főagronómus? Azzal kezdte, hogy ne legyenek mindjárt igényeink! Pedig nem követelőzni akartunk, csak olyan helyet, ahol a legtöbbet adhatjuk. Az igazgató? Még nem beszélt velünk. Volt valami terv arra, hogy májusban összehívják az ösztöndíjasokat. Máig sem került rá sor. A párttitkár? ö megkeres bennünket néha. Legutóbb éppen ebben a szobában beszélgettünk. Nem akartunk panaszkodni ... Fiatalok. Es a KISZ? — Még nem hívtak bennünket ... Igaz, mi sem mentünk. Sok mindennek az elején tartunk. De lassan már megismerünk mindenkit Tudja, mennyire fontos az emberekkel való foglalkozás? Tantárgyként kellene tanítani a főiskolán: hogy nem elég kiszabni a munkát, törődni kell velük... (ezt látják) még a családi életükkel is ... (ezt már kevésbé tapasztalják) és megbeszélni mindent rendesen, nem káromkodva, hangoskodva ... (ezt sajnos így látták). Mi lesz, ha lejár a szerződés? Egy biztos. Vidéken maradunk. Talán itt, talán másutt. Ez sok mindentől függ. Hogyan szokjuk meg. Hogy törődnek velünk. Tudjuk, másutt talán ennyire sem.,. ★ Fiatalok. Türelmetlenek. Az élettel, és magukkal szemben is. De ez a jó, ha nem akarnak „beszürkülni”... Deák Rózsi Hasznos módszer — a helyszíni tanácskozás Városi tanácsülés Gyöngyösön Néhány hét leforgása alatt most már másodszor rendezett ülést a helyszínen a Gyöngyösi Városi Tanács végrehajtó bizottsága. Előzőleg az Egyesült Izzó Félvezető és Gépgyárában, most pedig az ÉM Heves megyei Állami Építőipari Vállalatnál, mivel a napirenden ezeknek a vállalatoknak a munkájáról szóló jelentés szerepelt. Mindkét esetben a munkahelyeket is bejárták a vb tagjai, tehát személyes tapasztalataik is bővültek, közvetlen élmények alapján tudtak alaposabb értékelést adni a témakörről. Az építőipari vállalat műszaki vezetői mindenekelőtt dokumentációk bemutatásával nyújtottak tájékoztatást feladataikról, munkakörülményeikről, műszaki és személyi feltételeikről, terveikről. Részletesebben foglalkoztak a bevezetésre kerülő folyamatos, szalagszerű termeléssel, ami már szakít a kisipari módszerekkel és a nagyüzemi termelés előkészítője. Az egymást követő munkafázisok időtartamát a toronydaru átfutási ideje szabja meg, erre az úgynevezett ütemgépre épül fel minden további munka. Részletes felmérés, elemzés alapján született meg a brigádok munkáját összehangoló grafikon, amely azt is megmutatja, hogy egy negyvenlakásos épület nyolc és fél hónap alatt készül el, a folyamatos, szalagszerű termelés bevezetésével a későbbiek során havonta negyven lakást lesznek képesek átadni. Legnagyobb gondjuk azonban az előre gyártott közép- téglablokk. Miután a blokkok különböző méretűek, szilárdságuk is változó, az építkezés ütemének megfelelő méretű és szilárdságú blokkok szállítását Eger nem tudja folyamatosan végezni. A gyakorlat az, hogy egy fajtából küld nagyobb mennyiséget, ennek jó részét tehát tárolni kell, méghozzá úgy, hogy a későbbi felhasználás sorrendjét figyelembe vegyék a raktározásnál. Többletköltség, sok bosszúság a velejárója, és egyben a folyamatos termelést is veszélyezteti. Az építőipari vállalat a megyei szervek segítségét kéri a tég- lablokk-ügyben. Gyöngyös város tanácsának végrehajtó bizottsága pedig azt kérte a helyszíni ülés során, hogy az építőipari vállalat a tizenhat tantermes általános iskola és a hatvanférőhelyes bölcsőde építkezését határidőre végezze el, mert ez a két intézmény nagyon fontos, így is csak késve elégít ki egy jóval korábban kialakult igényt. Ugyanakkor még nagyon fontos feladat az új épületek környékének tereprendezése, az utak és a járdák megépítése. Érthető, ha az új lakók türelmetlenek ebben a kérdésben, hiszen az úttalan utakon szinte lehetetlen megközelíteni a lakásokat, különösen esős időben. Az építőipari vállalat műszaki vezetői megígérték, hogy a rendelkezésükre bocsátott keretnek megfelelően, még az ősz beállta előtt elkészítik a szükséges út- és járdahálózatot, az iskola és a bölcsőde is kész lesz a kijelölt határidőre. A helyszíni tanácskozáson foglalkoztak még a minőségi követelményekkel, amik ugyan sokat javultak az utóbbi időben, de még mindig sok, elkerülhető bosszúságot okoznak a lakóknak, mint a felvált parketta, a belső vakolat lehullása, a vízvezetéki rendszer apró hibái, az ajtók és ablakok deformáltsága és még néhány más dolog. A tájékoztató után a végrehajtó bizottság tagjai a déli városrész építkezéseit tekintették meg, a helyszínen újabb problémákat vitattak meg. Sokan vannak, akik szeretnek keresztrejtvényt fejtem, mert ismereteiket játékos formában bővíti. Elvégre mindenből tanul az ember. A Tükör 28. számában a keresztrejtvény pl. a SZÖVŐSZÉKET ROKKÁNAK nevezi. Mivel mindkettő a magyar népművészet eszköze, velük kapcsolatban a következők vártak tisztázásra: A SZÖVŐSZÉK a szövőgépeknek ősi formája. Bár már 1785 óta szőnek szöveteket gépekkel, a szövőszéket is használják még ma is kéziszövéshez. A ROKKA a kézi fonáshoz való eszköz, amellyel a fonó- asszonyok a fonalat, a szálat készítik. Persze a kéziszövéshez is kell fonál, a fonálkészitéshez rokka kell, de attól a rokka még nem lesz szövőszék ... Ugyan* úgy, ahogy még a töltény sem puska, mert csak a kettővel együtt lehet bakot lőni... ★ Olvastuk a Népújságban, hogy egy szép, egri lány annak idején, 1391 augusztusában Pesten járt”. Ott megkérték a kezét és a „leánykérést fényes esküvő követte 1931 november közepén, Egerben”. A fényes esküvő előkészítésére bőven volt idő, mert so mátkapámak ezzel több mint 540 év mátkaságot ajándékozott a Népújság... Kissé sokalltuk... ★ Azt is olvastuk „A nyári fürdés élettanában”, hogy hixlefp vízbe lépve „lúdbőrösek leszünk — és kevesebb lesz BENNÜNK a vér"... Mások szerint arra is vigyázni kell, hogy el ne vágjuktai lábunkon, vagy a kezünkön a bőrt, mert minden olyan sérü- lésnél, ahol vért veszítünk, tényleg kevesebb lesz bennünk-a vér. Csak éppen akkor nem lesz kevesebb, ha hideg vízbe te-* pünk... Ilyenkor legfeljebb a BŐRÜNKBEN lesz kevesebb' egy kicsit az a vérecske, de azért BENNÜNK marad... (DR. SZEMES) 4 msM 1965, július 23., vasárnap — Hát amivel dolgozni fog. jó ember! És felvilágosított, hogy ebben az országban minden szakember a saját szerszámaival dolgozik. — Nekem nincs semmim, —. mondtam. — Hát hol lakik? — Sehol — válaszoltam. — Van pénze? — Nincs. Már kezdett türelmetlenkedni, és éreztetni velem, hogy vesztegetem az idejét. — Hát honnan a csudából és hogyan került maga Afrikába? Elmondtam, hogy Magyarországról indultam és ide az itteni kormány költségem jöttem aranybányásznak, hat nappal ezelőtt De nem akarok bányában dolgozni, szeretnék a szakmámban elhelyezkedni. — Na, jó, várjon egy kicsit, — biztatott és elment, majd rövidesen újra visszatért Beszálltunk nagy, amerikai kocsijába és mentünk a kapun kifelé. Talpas a másik oldalról átkiáltott: — Hej! Velem mi lesz? — Hát az ki? — érdeklődött a mester. — A barátom! — mondtam; — Ö is asztalos? — Nem! — Neki sincs pénze? — Nincs! — Szálljonbe ő is!—mondta. — Talpas! Gyere — kiáltottam. Hat hónap, ugyanannyi botütés Nagy, új épületnél álltunk meg, a mester úr kiszállt és mi nagy nyugodtan ültünk tovább, várakoztunk rá, mint aki jól végezte a dolgát. Két rendőrrel tért vissza, akik még aznap este visszaszállítottak bennünket az aranybányákhoz. A visszakísérésünket a Bá~ nyaképző Intézetben töltött három hét követbe még, de bányász — a magyarok közül — még most sem akart senki sem lenni. Nagyon keveset tanultunk és annál is kevesebbet dolgoztunk. Elfoglaltsága azért mindenkinek akadt. Például a sváb- galeri felfedezte, hogy él Johannesburgban egy magyar, akit Léderemek hívnak és a magyarok részére összegyűjtött 40 ezer fontot is ő kezeli. Bár nem bőkezűen, de egy keveset mindig ad az arra rászorultaknak. Tudomásom szerint 3— 5000 font közt oszthatott szét a rábízott pénzből* a többi elsüllyedt a jótékonysági intézetek éc Léderer karmai között. Ezt tudva a sváb-galeri tagjai egymást váltogatva jártak Léderer irodájába. A tőle kapott pénzből rögtön vásárotok a legolcsóbb borfajtából egy-gallonnal (kb. 4 liter) és esténként jóízűen elfogyasztották, közben beszélgettek, viccelgettek, tervezgettek. Amit az éjszakából ivassal töltöttek, azt nappal a bányában alvással pótolták. Természetesen mi, magyarok lettünk a legjobb főnökök, ugyanis velünk együtt ők sem csináltak semmit. De nemcsak a svábok találták meg esti szórakozásaikat, megtalálta a többi, tőlük sokkal becsületesebb magyar fiatal isi. A másik legnépszerűbb esti szórakozás egyike például az volt, hogy állandóan üldöztük a fekete lányokat. Bár tudtuk, hogy a négerekkel, fél vérekkel, indiánokkal való nemi közösülés tettenérését a törvény hathónapi börtönnel és hat botütéssel bünteti és már volt szerencsénk tapasztalni, hogy a szállónk* könnyűvérű és rosszhírűvé váat fiataljai miatt, állandó rendőri felügyelet alatt áll. Megdöbbentő volt számomra* hogy ebben az országban még mindig fennáll a botütés törvénye, és a még kinn élő, 56- ban kiment magyarok közül is ma már nagyon sokan büszkélkedhetnék a hátsó részükön maradt pálca ütötte forradásokkal. Éh szerencsés voltam, sohasem kaptak el. Ez a szórakozás állandó jellegűvé vált és sokkal maradandóbb lett, mint a svábok szórakozása. Ök két . hét alatt galerijük minden tagját megfordították már egyszer a Léderer irodájában, majd kezdték elölről. És ha még sem kaptak pénzt, ruhadarabjaikat kezdték árulni a négereknek. Miután már nem volt mit eladni, semmijük sem maradt, a Léderer mégiscsak kénytelen volt adni. Valahányszor a svábok megjelentek nála, már reszketett. Ök pedig borazgat- tak, viccelgettek, csibészked- tek tovább, gondtalanul, mindert este, s nappal-a föld'alatt nagyokat aludtak. Egyszer aztán baj- lett. A bányamester ellenőrző útján Dodit mélyen alva találta. Egy ládára borulva, fejét karjába hajtva horkolt. Feje mellett volt az ebédje. Dodi elbeszélései szerint valahogyan megérezte, hogy valaki áll fölötte, s anélkül, hogy fejét mozdította volna, egy szemmel felpillantott Látta, hogy a bányamester áll ott Majd várt egykét pillanatot, aztán fejét határozottan felemelve, keresztet vetett magára: „amen” mondta. A bányamesber dühösen för- medt rá. — Maga aludt. — Nem kérem, én imádkoztam! — tiltakozott Dodi. Másnap a bányakapdtány bejelentette neki, hogy további munkájára nem tart igényt. Még aznap három testvérével együtt elhagyták a telepet. Johannesburgba mentek. Ó, szegény Léderer, hogy a svábéktól az mit szenvedett a következő hónapok alatt, az nem mindennapi. Már gjengszterbandát is szervezett, hogy verjék őket agyon. Mi, a bányánál maradtunk. Havonként egyszer kaptunk fizetést, a már említett 25 fontot Blaskó Laci, Talpas és én* jó barátok lettünk, és pénzeinket is összeraktuk. Arról tárgyaltunk, hogy újra, de most már véglegesen, itt kellene hagyni a bányát, búcsút mondani az aranynak. Ennyi pénzzel, 75 fonttal a zsebünkben, bárhol az országban könnyen mozoghatunk, amíg új munkahelyet szerzünk magunknak. Megbeszéltük, hogy leutazunk az olyan sokat emlegetett nya- ralóvánosba, Durban-ba. Á harmadik nap és az a negyedik Afrika a távolságok földje, s itt vannak a távolsagok országai is. A Johannesburg és> Durban közötti távolság 500*. a Johannesburg és Fokváros közötti 1000 mérföld. De maradjunk Burban-nál. A Johannesburgból kivezető utat, melsf nagyon forgalmas autóút* sű-t rűn felbukkanó szénbánya-* dombok, kis bányásztelepülé-í sek, vagy szórványosan épült néger kunyhók, helyenként néger települések tarkítják.1 Dél-Afrikában igen népszerű az autóstop, gyakran olyari emberek is igénybe veszik* akik anyagilag sokkal jobban állnak, mint mi álltunk az emlékezetes Dunban-ba való településünk alkalmával. Akkor mi még megvetettük és hozzánk méltatlannak éreztük ezt a módszert. De ma már nagyon kevés olyan magyar él ott, aki vagy pénzmegtakarításra gondolva, vagy kényszerből igénybe nem vette volna. Tehát mi, kevés pénzünk ellenére, sem az ingyenes és a rabló történetektől az utóbbi években már nehézkessé vált autóstoppal próbálkoztunk, haJ nem a kényelmes, hálófülkés és igen költséges 10 órás vo- natutat választottuk. Ezzel a meglevő vagyonunk mintegy negyed részét már el is költöttük. A megmaradt 40 fonttal indultunk tengert* Durbant látni, és megélhetést találni egy olyan városban* ahol eddig minden velünk hasonszőrű kóbor polgár csak leégett A sok Ijesztő történettől függetlenül kitartottunk Durban mellett, és így, mai szemmel bírálva, nem is bántam íjieg. Durban-nak óriási, vonzereje van, bátran mondhatom, hogy a Dél-afrikai Unió és talán az egész dél-afrikai kontinens legnépszerűbb városa az Indiai-óceán partján. (Folytatjuk) Urbán József 7. ; — Az nagyszerű! Éppen szükségem lenne egy emberre — mondta. És érdeklődött, hogy mit tudok. — Mindent —■ feleltem határozottan. — Jó! Hozza a szerszámot és holnap kezdhet. Nem tudom, mit látott bennem az a mester, de ha például hozzám jött volna ’- kát keresni egy olyan valaki, mint akkor én voltam, nem adtam volna neki. 0 Legalábbis úgy nezett ki. fa n- gyelembe véve, hogy Johannesburgban a faipari munkások százai szédelegnek az utcakon munka nélkül, igazan szerencsésnek mondhatom magam. A mestev megismételte. __ Hozza a szerszámait és ho lnap kezdhet. — Egészen megijedtem. Ugyanis nem volt olyan könnyű dolog számomra a másnapi munkába állás. Kérdések tucatjai kavarogtak a fejemben, hol fogok lakni, mi lesz a Talpassal, mit fogok zabáim, miben fogok dolgozni? — Nem kaphatnék némi előleget? — böktem ki végül. — Miért, talán nincs szerszáma? — Miféle szerszámot emleget a főnök úr?
