Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-25 / 174. szám
Vaskapu itt vaskapu ott gond mindenütt Vaskapu itt: zöd; ott: kék; amott: ? — a fél falu hatalmas, kétszárnyú vaskapukkal zárkózik el az utcától. Nem olcsó védekezés ez, egy valamirevalóért tízezer forintnál is többet megszámolnak. De sebaj : itt ez a divat. S úgy_ látszik, a mindennapi betevő falat mellett vaskapura is telik. Drágán. Nagyobbra, mint a szomszédé! És ha hinni lehet ezeknek a korszerűtlenül észszerűden és „modern” válaszfalaknak — s miért ne hinnénk? —, amelyek szivárványszínekben pompázzék a gyön- gvöspatai életet, — akkor itt aligha lehet különösebben nagy gondról beszélni. Aligha? Olyan az érzése az embernek, hogy a kapuk mögé „bújt.” patakiak kizárják a gondokat, mint hívatlan és nem kívánatos vendéget: maradjon mindez a szövetkezet vezetőségének. Marad is, nem is kevés. Mert kapu ugyan itt... ott, de a gond mindenütt. És a lassan már évek óta 40 forintos munkaegységet fizető és garantáló szövetkezet 1200 tagjából 3—400, ha rendszeresen dolgozik, mert itt a háztáji az „isten”, meg a lehetőség most nyáron is, hogy „áldozatul” essenek a más községből jött és fűt-fát ígérő munkaerő-tobor- zóknak. Hja, nagy úr az idő és a szükség! A gond tehát ott csicsog a lemosott hegyoldalakon, a „térdig” sáros kukoricatáblákon, a jégverte szőlőn és az új, szemre „oda se neki” vidúm- ságú, kékre festett és belül jól berendezett szövetkezeti irodaházban. Természetesen nem tragédiáiról, nem egy egész falu várható és teljes csődjéről van, vagy lehet szó. Ez, amióta a szövetkezést „kitalálták”, ragyhogy inkább megvalósították, nem fenyegeti többé a magyar parasztot itt, Gyöngyöspatán sem. Hogyan is fenyegetné, hiszen már eddig fizettek a ledolgozott munkaegységekre 28 forintot — előlegnek. De azt még egy ilyen, jól megalapozott, tartalékkal is rendelkező szövetkezet is megérzi, ha június elején tisztelgő látogatást tesz a jég a határ egyik részén, s a látogatás nyomán alig marad valami a mohóságtól az asztalon ... S a terített asztal híre nem hagyta nyugton a természetfelelőst, mert július közepén újból tisztelgő látogatást tett, hogy felés elpusztítsa most a határ másik részén mindazt, amit elődje feledékenységből otthagyott. Nyolcszáz hold szőlő, legnagyobbrészt csemege, amelyből évről évre exportáltak, nyögi a hívatlan vendéget és ha azt is hozzátesszük, hogy a gyöngyöspatai szövetkezet jövedelmének 80 százalékát éppen ez at. üzemág adja, érthető, hogy a szövetkezet vezetői — ha nem tudtak volna véletlenül — megtanultak káromkodni, aztán bízni és okoskodni. Ha fizet az Állami Biztosító, ha hozzáveszik a gombát, amely tavaly is majd félmilliót hozott, s hozzáteszik azt a kétmilliócs- kát, amit tavaly bölcs ésszel nem osztottak ki, — akkor különösebb baj nincs, — itt. Ez volna tehát az egyik gond és el kell ismerni, nem is kicsi, amelyben magukra maradtak a szövetkezeti vezetők. .. Legalábbis a falu egy része, a tagságból nem kevesen úgy vélik, azért a vezetőség, hogy égszakadás, földindulás, meglegyen a negyven forint, pajtás ... Volt mind a kettő. És most a „pajtás” járja a határt, tárgyal, vitázik, tervez, sőt még harcol is, ha kell, a bürokráciával, — ottjártunk- kor pedig vagy hatvanan át- rándultak más községbe egy kis részesmunkára. A másik gond az állattállo- mány és a vetésszerkezet. Töprengeni kellene a közgazdászoknak és mezőgazdászoknak, hogyan oldható meg országos szinten: ott és annyi kalászost termeljünk, ahol meghozza és gazdaságosan hozza meg a beléje fektetett munkát. Gyöngyöspata hegyi község, ahol valamikor erdők húzódtak, ott most szőlő és gyümölcs van, — ez még jó, sőt helyes is... De az már kérdéses, hogy a népgazdaságnak jó és helyes-e, hogy ott most kalászost termeljenek. Kétségtelen, hogy itt az ideje, hogy ne csak egy esztendőben, de most már mindig önellátó legyen ez az ország a kenyérnekvalóban, hogy minden erőfeszítést megtegyünk, jó hozamú és gazdaságosan termelhető fajtákból érjük el, sőt szárnyaljuk túl a világszínvonalat. De az már elgondolkodtató, hogy ezt a helyes, nemes és minden erőfeszítést igénylő küzdelmet olyan hegyoldalakon vívják meg, ahol a kombájn hanyatt esik, ahol most, amikor jó termés sikeredett, átlagosan megduplázódott a tavalyi év termése: lett nyolc mázsa! —, s ahol mindent ösz- szevetve kereken a kétszerese például egy mázsa búza termelési költsége. A szövetkezet jövedelmének mindössze 20 százalékát adja a növény- és állattenyésztés. Ha növelni lehetne minőségben és mennyiségben is az állattenyésztést, akkor megoldható lenne más, kisebb jelentőségű üzemágakkal együtt — például a gombatermeléssel! —, hogy az arány elérje a 40— 50 százalékot. A szövetkezet is jól járna, mert nem lenne kitéve a szőlő és az időjárás haragos, vagy békés viszonyainak és a népgazdaság is több húst, tejet, állami terméket kapna ettől a szövetkezettől is. Mindennek az alapja azonban a takarmánytermesztés, — elsősorban a szálas takarmányé. Erre van szüksége a több mint háromszáz szarvasmarhának — soha sincs elegendő! —, a 140 lónak, mert még mindig nincsenek megfelelő géptípusok a hegyi gazdálkodás megkönnyítésére. Nos, lehetne még sorolni gondokat: a gyümölcs- és szőlőexport lehetőségeit és az útviszonyokat, a melléküzem- ágak helyzetét és lehetőségeit, a házi kínlódást, hogy géppel is lehessen dolgozni valamit a szőlőben, a gyümölcsösben... De a leglényegesebbekről már szó volt! Ezeken töpreng a vezetőség, ezen a tagság serény része, — s ezen töpreng az újságíró is. Mert Gyöngyöspata nem az egyetlen hegyi község Heves megyében... Itt a kapuk ugyan mások, de a gondok jó- szerint ugyanazok. **•:* Gyurkó Géza Találkozóra 'készülnek a szocialista brigádok A Mátravidéki Szénbányászati Tröszt gépüzemének szocialista brigádjai találkozóra készülnek, s ebből az alkalomból egyre-másra születnek olyan elhatározások, hogy társadalmi munkával is emlékezetesebbé teszik ezt az összejövetelt. A Ságvári Endre 14 tagú szocialista brigád is elhatározta. hogy részt vesz ebben a vetélkedésben és a jobb munkakörülmények megteremtésére, társadalmi munkában, fedett színt építenek üzemrészükben. A többi brigádok is részt vesznek munkahelyük csinosításában, amellett az ünnepélyes alkalomhoz méltóvá teszik a találkozó színhelyét is. Az egykori petőfibényai sörkert helyén kulturált szórakozóhelyet létesítenek kerthelyiséggel, zenével, hogy a brigádtagok családjukkal együtt kellemesen tölthessék el a hétvégeket. A nő csinos és engem néz. Természetes. Az, hogy egy csinos nö pont engem néz. A szépség vonzza egymást. Ülök hát és én is nézem, kellő fölénnyel, időnként elfordítva a fejem: jobb, ha ő idegeskedik értem, mint ér. miatta... A n6 előtt, aki csinos, papír és ceruza. Néz és időnkint firkál valamit. Minden bizonnyal levelet nekem, hogy meg akar ismerkedni velem, mert férfiasságom és egyéb jó tulajdonságaim lenyűgöző hatása valósággal megragadta. Bár mindezt természetesnek tartom, hiszen rólam van szó, mégis jólesik. Fölényesen kinézek a presszó ablakán, hadd szenvedjen még értem egy kicsit. A nő feláll és odajön hozzám, a torkom elszorul, el is pirulok — istenem, még tudok pirulni?! — és mély, csodálatos hangon így szól: — Uram, egy pillanatig ne fordítsa el a fejét . . . — Miért, kedves kisasszony? — Felvételire készülök, és egy tanulmányfejet kell készítenem... Az orr szerepe az emberi jellem kifejezésében — címmel... (-6) j Tégláik fölébe jövőnk fénye folyt... Harminc éve zajlott le a nagy építőipari sztrájk 1935-ÖT ÍRTAK, a Gömböskormány, hogy nyugati fasiszta példaképeit kövesse, törvényjavaslatot készített elő a baloldali szakszervezetek megszüntetéséről. Olyan új „érdekvédelmi szervezet’’ létrehozásán fáradozott, amely a munkások és munkáltatók szempontjainak „összehangolása” címén teljesen kiszolgáltatta volna a munkásokat, a gyárak, a bányák és bankok urainak. A dolgozók legöntu- datosabbjai harcra készültek, a tervezett merénylet megakadályozására, annál is inkább, mert a kormány által felbátorított tőkés vállalkozók egyidejűleg minden lehetséges módon nehezítették helyzetüket, csökkentették a béreket is. Különösen nehéz volt a helyzet az építőiparban: Budapesten akkoriban épültek az Üj-Lipótvások ötletes megoldást sorakoztattak fel a vallásos világnézet maradványainak felszámolására. Például a Mopresszót. Presszó és ateista propaganda? Igen. Bemutatták itt például a Szentkútról készített kisfilmet. — Tanulságos, és ... undorító volt, — mondja róla Papp János ifjúsági szocialista brigádvezető. — Ahogy ott ugyan- febban a vízben mosták a hívők a lábukat, mások meg néhány méterre ittak belőle ... — Meg a Péter fillérei című- film — emlékezik Szabó Imre, b másik kiszista. — Olyan világos lett előttünk az egyház anyagiassága, hogy még az ingadozók is hümmögtek hozzá. De hallgattak előadásokat is. A KISZ-táborban, a pártoktatásnál is szóhegyre tűzték az idealista nézeteket s nem_ maradt ki e téma a vetélkedőkkel tarkított népszerű klubdélutá- hokbcl sem. Tanulva tanították egymást. — És egyetlen KISZ-tagot feem kellett megszólítani vallá- fcos világnézete miatt, — bizonygatja Balogh János, a KISZ- bizottság titkára. |> e legtöbbet érteik a KISZ- ” esküvők, névadók, egyházi szertartás nélküli temetések, amelyek annyira népszerűek ma már Petőfibányán, nogy az válik szóbeszéd tárgyává, aki nem ezt az útját választja a családi ünnepségek- hek. Igaz, ritka ifjúsági szerveret rendelkezik ilyen házas- „ tágkötő és névadó dísztereménél, mint a petőfibányaiak. Hímzett feliratok, üdvözlések, szép dekoráció fogadja az ifjú t ázasulókat, névadó szülőket, nneplőket. •—Csak ne dicsérjék agyon — szabadkozik Balogh Jancsi s hozzáteszi: — A hímzett feliratok a járáséi. Ügy kértük tőlük kölcsön. A tanács sajnos nem ad pénzt rendes dekorációra ... Minden gond ránk marad. Azért segítünk magunkon, ahogy tudunk. A gépüzemi fiatalok például szép kis bölcsőt faragnak az itt avatott újszülötteknek. Azzal is ügyesebb, szebb lesz a „templomunk”. . — így is remek ünnepségek esnek itt — áradozik Szabó Imre. a fúvószenekar egyik tagja, aki legutóbb Vendel Magdi KlSZ-esküvőjén szolgáltatta társaival a nászindulót. — Megkérdeztünk egy öreg nénit a KISZ-esküvő után (úttörők hintették a virágot az új pár elé s műsort is adtunk). — Mit szól a „mi” esküvőnkhöz? Azt mondta: „Ilyen szépet még nem láttam”. — Hát igyekszünk ... T ényleg igyekeznek. Ta- ■ valy 8—10 névadót rendeztek. — kis kocsikabátot kaptak a KISZ-patronálta bébik — és legalább ennyi fiatal KISZ- esküvőjét ütötték nyélbe. (Üj szokások is meghonosodtak közben s a vőfély helyett a KISZ-szónoknak torta és üveg bor „jár”). Az elv: ki hogy dolgozott az ifjúsági szövetségben, olyan fényes esküvőt „érdemel” a KfSZ-től. — És az egyházi szertartás? — Két év óta nem hallunk templomi esküvőről — válaszolják némi töprengés után a KISZ-bizottságon összegyűlt fiatalok. Igen. a fiataloknál már kevés gondot okoz a vallásosság, az idealista világnézet itt Petőfibányán. De vajon a felnőttek is ilyen biztató módon jutnak el a tudományos marxista világnézet megismeréséig, elfogadásáig? Igen is, nem is. — Gyorsan tudnánk „tüzet oltani”, ha valami probléma adódna dolgozóinknál vallási ügyekben, — így bizakodik a tröszt pártszervezetének egyik vezetőségi tagja. Majd hozzáteszi: — ilyesmire mostanában nálunk nem volt szükség. — Nekünk se kellet felelősségre vonni egyetlen párttagunkat sem egyházi szertartások látogatása, vagy vallásos világnézete miatt, — csatlakozik az előző véleményhez Janó András, a bányatelepi párttitkár. — De a vidékről bejáró dolgozók egy részével még akad baj. — Ez Hatvani Ferenc gépüzemi csoportvezető véleménye, aki maga is részt vett azoknak a meggyőzősében, akiknek családjánál erős még a vallási befolyás, akiknek meggyőződése ellenére hitan- ra, vagy bérmálásra jegyeztették elő gyermekeiket. — Nehéz lenne a recepjét megadni annak, hogy mivel győztük meg ezeknek az embereknek egy részét. Hisz ahány eset, annyiféle érv szükséges. De egy biztató volt mindany- nyiuknál: nem őket kellet meggyőzni a vallásos világnézet tarthatatlanságairól, hanem inkább segíteni kellett nekik, hogy családjuknál megfelelő érvekkel tudjanak eredményt elérni. És négy közül kettőnek sikerült.:. Az ő gyermekeik már nem kerülnek a vallásos ideológia hatása alá. ■ gén. Általános, csalha• tatlan receptet adni vajmi dőre remény ebben az ügyben. De itt, Petőfibányán, azért szolgáltattak. néhány olyan módszert, amely érthetővé teszi az ateista világnézet térhódítását e bányatelepen. Nemeseik a Mopresszóra, a filmekre, az ifjúsági oktatásnál dúló vitákra gondolunk, de arra az előadás-sorozatra is, amely a petőfibányai kommunisták érveit gyarapította a vallásos világnézettel szemben, a pártoktatás elvi útmutatásaira, a kiselőadásokra, amelyeket a reggeliző szünetben sugárzott az üzemi rádió. De legfőképp a beszélgetésekre, ahol egyénenként igyekeztek lerombolni a vallásos világnézet korlátáit anélkül, hogy önérzetükben sértették volna meg a többé-kevésbé vallásos embereket. S bírálatként a vallásos ideológiai harc elleni könyvekre, kiadványokra, ezt mondják: — Ügy érezzük, egyoldalú a vallásellenes propaganda. Főleg csak a katolikus egyházra szorítkozik. Holott a szekták és más vallások is sok gondot okoztak nekünk, a korábbi időben ... Gondoljuk, okoznak még ma is gondot, különösen a falvakban. I gén, ezen érdemes elgon■ dolkozni. Mint ahogy érdemes azon a példán is, amelyet Petőfibánya nyújt megyénknek, az ateista progpa- ganda eredményes térhódításában. Amit ők tesznek ebben az ügyben, lehet, hogy nem hibátlan, de egyre feltétlenül alkalmas példamutatásra... a lehetőség megmutatására. A lehetőség, hogy ezrekre menően is győzedelmeskedhet az ateizmus. Kovács Endre ros házsorai, de vidéken a legtöbb városban kevés volt a munkaalkalom. Napszámosok, kubikusok százai bolyongtak az országutakon, hogy valahol kereseti lehetőséget találjanak, ám az év legnagyobb részében ez nem sikerült nekik. Az építők szakszervezetében — a MÉMOSZ-ban — már az év elején megkezdődött a mozgolódás: egy sereg más szakma — a fásoké, a textileseké, bőrmunkásoké, szabóké, — már figyelmeztette az építőmunkásokat: sorsuk rosszabbodását csak kemény küzdelemmel kerülhetik el. A Kommunisták Magyarországi Pártja illegális szervezetei, melyek már 1933- ban is kezdeményezői és szervezői voltak az építők sikeres sztrájkharcának, ezúttal • újra magukhoz ragadták a kezdeményezést. A szakszervezetek baloldali tagjaival együtt — Peyer Károly és a többi jobboldali vezető ellenállásával és akaratával szemben — a nyár elején, amikór megindultak a nagyobb építkezések, hozzáfogtak a követelések megfogalmazásához, a sztrájk előkészítéséhez. Kikötötték, hogy a heti munkaidő 46 óra legyen, az ezen kívül végzett munkáért a vállalkozók fizessenek túlóradíjat. Megállapították a különféle munkás kategóriák, szak- és segédmunkások részére a különböző munkákért járó órabérek összegét, nem feledkezve meg a legelesettebbekről, a téglagyárak robotosairól és a kubikosokról sem. APRÓ ANTAL, Brutyó János, Rajk László, Papp Lajos és mások álltak a küzdelembe induló munkástömegek élén. A velük szembenálló tábor, az építési vállalkozók szakszervezete, melyet a munkások „kutyaszövetségnek” neveztek, kihívóan visszautasította a szak- szervezet útján benyújtott követeléseket. Minthogy a megegyezési kísérletek nem vezettek eredményre, 1935 július 25- én előbb a budapesti, majd a vidéki építkezéseken is megállt a munka, az építők letették szerszámaikat. A sztrájk kiterjedt a fővárosra és környékére és sorra csatlakoztak hozzá Szeged, Hódmezővásárhely, Debrecen, Sopron és sok más város építkezéseinek munkásai. A küzdelem hetekig tartott, a rendőrség és a csendőrség mindenütt erőteljesen támogatta a tőkéseket es a legbrutáli- sabban lépett fel a jogaikat védő munkások ellen. Megtámadta sztrájktanyáikat, tömeges letartóztatásokat hajtott végre, s mindent elkövetett, hogy a fenyegetésekkel és -ígérgetésekkel összetoborzott, nyomoruktól szabadulni akaró tájékozatlan embereket sztrájktörésre használja fel, fegyverek fedezete mellett bejuttassa őket az építkezésekhez. A munkások résen voltak: a hiszékeny embereknek megmagyarázták, hogy saját érdekeik ellen cselekszenek, ha a vállalkozók kénye-kedvének kiszol* gáltatják magukat. Ha a jó szó nem használt, összeütközésekre került sor, a munkások lebontották az épületek állványait, s a sztrájktörő árulókat elkergették. A SZTRÁJK megmozgatta az egész országot, a gyárak munkásai pénzt gyűjtöttek az építőknek, és támogatták őket, sok helyütt a kisiparosok, a kiskereskedők és a piaci árusok is. A küzdelem nemcsak bérharc volt, hanem valójában politikai demonstrációvá nőtt az ország fasizálására törekvő burzsoá hatalom ellen. Jól érzékelteti e napok hangulatát és a munkások küzdelmének tartalmát, célját, Ge- reblyés László akkor született verse. Kőműves legtöbbje! Az osztály java! Szavuk, mint ha most is , szívbe bongna. Kőműves legtöbbje! Hát kezük nyomán Épült e város esztendők során. Füttyükben a nemzet lelke benne volt, Tégláik fölébe jövőnk fényé folyt... A küzdelem huszonhat napig tartott. Sok ezer részvevője hősiesen kitartott, vállalta az üldöztetést, a nélkülözést, s az összecsapások minden kockázatát. A sztrájk alatt megerősödtek az építőmunkások helyi szervezetei, a korábban szervezetlen segédmunkások is százával kérték felvételüket a MÉ- MOSZ-ba. Jóllehet a munkások gazdasági követeléseit nem mindenütt és főleg nem .tartósan teljesítették, mégis, az 1935 július-augusztusi építőmunkássztrájk a magyar munkásmozgalom egyik diadalmas ütközete volt. HOZZÁJÁRULT ahhoz, hogy a Gömbös-kormány meghátráljon a munkásosztály és az ország haladó erői előtt, másrészt, nagymértékben előmozdította e sztrájk, a munkásosztály egységének és harcosságának megerősödését is. Vadász Ferenc MlPtm&G 3 1965. július 25., vasárnap
