Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-21 / 170. szám
Mentség nélkül... Q A zöldre festett, lemezből szabott kapu kitárul. Széles, nagy udvar. Mondjuk kik vagyunk, mi dologban járunk. A férfi kelletlenül nyújt kezet, aztán hátra kiált feleségének a deszkából ácsolt fészerféle műhelybe: — Évike ...! Az asszony, bent a műhelyben, az idegenek láttán riadtan megtántorodik. A satuba kapaszkodik, hogy ereje maradjon, állni. Sápadtan tessékel a házba, a szobába. És görcsösen rázza a hangos zokogás. Szőke. Harmincöt éves. Ha nem tudnám évei számát, hihetném akár ötvennek is. Czifra Lászlóné. Ült már börtönben 40 napot És három tárgyalási napon át — a vádlottak padján. Bűne: csalás, sikkasztás! Még ma sem hiszik sokan. Á férfi sem, aki nem tudott felesége dolgairól. Pedig igaz mind a bűn. Az asszony, Czifra Lászlóné, a Nyugat-bükki Állami Erdőgazdaság központjának volt termelvény-köny- velője s még vagy fél tucatnyi rang, poszt birtokosa, már a nyomozáskor s később a bíróság előtt elismerte: „Sikkasztottam...^ , I Mégpedig a legkülönbözőbb módszerekkel sikkasztott. Finom ravaszsággal és durva hamisításokkal. Rendszerint akkor, ha a pénztárban helyettesített És természetesen, máskor is. Kerek öt éven át, folytatólagosan. Kezdjük a nagyság sorrendjében... Először kurta, 3 oldalnyi vádirat készült Különböző anyagok hiányoztak az üzemi konyha leltárából — 1200 forint értékben. Nem „nagy” ügy. Czifráné nem ismerte el vétkességét tagadott rendületlenül. Nyomozás, pót- vádirat most már 13 oldalas* s a csalás, sikkasztás valószí- nüsifhetö összege: 63 000 forint. Czifráné elnöke volt a munkahelyi bizottságnak, ő kezelte a bizottság pénzét is. Ami nyomtatvány, könyv a bizottság címére érkezett — biztos,, ami biztos — kifizettette kétlásoknál úgy, hogy az elszámolt számlát kiemeltem az elszámolási csekk dossziéjából, a számla tetejét levágtam, ahol a dátum volt. Így állítottam ki a kiadási pénztárbizonylatot a számla összegének megfelelően, a számlát a bizonylathoz csatoltam, a pénzt pedig felvettem. A megcsonkított számla senkinek sem szúrt szemet? A vádlottak padján ott ül másod- és harmadrendű vádlottként a most már nyugdíjas Rozgonyi Márton és Kellner Márton is, a volt főkönyvelő és pénzügyi vezető. Kettejük hanyag és felületes „ellenőrzése” adott lehetőséget a bűncselekmények elkövetésére. Czifrá- nénak nem kellett a leleplezéstől tartania; nem kellett azért, mert mint mondotta, „nem volt felső ellenőrzés” és nem kellett azért, mert különböző bizalmi funkciókkal is biztosította megtámadhatatlan- ságát. Kellner ugyan észrevette a durva és feltűnő hamisításokat, a csonka számlákat, de ezek még a fantáziáját sem mozgatták meg különösebben. „Bíztunk Czifra Lászlónéban” — mondotta. 1 A legdurvább és Iegvisszata- szítóbb bűncselekményeket Czifráné az erdőgazdaság társadalombiztosítási tanácsának elnökeként követte eL Különféle segélyezések (házasság, születés, halál, betegség stb.) tartoztak hatáskörébe, s külön módszerekkel e poszton is a maga anyagi hasznát biztosította elsősorban. A postán érkezett segélykérelmeket a főkönyvi könyvelés után magához vette, s nemcsak egyszer, de többször is megszavaztatta rájuk a segélyt. Mikor aztán a pénztárban helyettesített, a segélyösszegeket a kasszából egyszerűen felvette. A segélykérők aláírását több ízben meghamisította, s a hamisított név mellé kitalált személyi igazolvány számokat jegyzett. Ám igen gyakran eltekintett a hamisításoktól, de a kiutalási okmányoktól és a szavazási jegyzőkönyvektől is, megszava- zatlanul felvette a segélyeket, s a kifizetési bizonylatra csak annyit írt: főmérnök utasítására”, vagy „a bizottság javasla- ta szerint’. Más módszere volt, hogy a bizonylatot tintaceruzával töltötte ki, tintaceruzával íratta alá, de a segélyösszeget már grafitceruzával rótta a papírra; később a grafitnyomokat kiradírozta, nagyobb összegeket írt az okmányra, most, utóbb már természetesen tintaceruzával, a különbözetet pedig eltette. Rászorult embereket, gyerekeket, özvegyeket, árvákat, betegeket fosztott meg a társadalom forintjaitól. Érzéketlenül, önző módon. A károkozás 9700 forint. Miért csalt, sikkasztott ez a 35 éves asszony? — Beteg volt apám, anyám. Aztán meghaltak... Sok volt a munkám, sokat vállaltam, belezavarodtam. Sír, zokog, órákon át. Igazi mentséget felhozni tetteire nem tud. Mentséget, amit talán emberileg érteni tudnánk. — A kárt már megtérítettem. Eladtam az örökséget Nincs már nekem semmim... (Anyósa, apósa házában lakik most.) De volt mindene! Háza, zongorája, televíziója. És autó. Wartburg. Keresett 1600 forintot, a férje több mint kétezret Gyerek nincs. Kettejüknek volt majd 4000 forint jövedelme. Két embernek megélni, jól élni, szórakozni — ennyi pénz csak elég?! Ki talál itt bűnözésre kényszerítő okot?! Tiszteséggel dolgozni, élni — erre születik az ember. — Az isten bénítson meg, hóén még egyszer islLJ Könnyek. Érzelemrendítők. A bűnhődés már megkezdődött ítéletet a bíróságnak kell szabnia! Pataky Dezső Fiatalok a tervért! Nyári szezon a Hatvani Cukor- és Konzervgyárban A megye termelőszövetkezeteiből, mezőgazdasági üzemeiből naponta érkeznek ide megrakott vagonok a feldolgozásra szánt zöldséggel és gyümölcsökkel. A jó termés szervezett munkát kíván nemcsak a gyárban, hanem a mezőgazdasági üzemekben is. A nyári szezonmunkából jelentős részt vállalnak magukra a fiatalok mind a gyárban, mind a földeken. A gyár 12 ifjúsági munkabrigádjából most két brigád dolgozik exportra, akik a terv teljesítése mellett a minőség javítására is Ígéretet tettek. A gyár fiataljai most újabb vállalásokkal hívták fel magukra a figyelmet. Elvállalták, hogy munkaidőn kívül is segítik a ki- és berakodást, hogy a nagyobb termés ellenére is teljesítem tudja tervét a gyár. Az ember ingatag lélek. Az ember elhatározza, hogy vasárnap elmegy kirándulni, mert kirándulni jó: zöld fű, friss levegő, erdő, kék. ég és illatos mezei virágok... Az ember nőnemű hozzátartozója kimegy a piacra és vesz egy pár csirkét, rántani, mert a zöld fű, a kék ég és az illatos mezei virág elképzelhetetlen rántott csirke nélkül. Szeretem a rántott csirkét. Uborkasalátával. Sok csirkét, sok uborkával! Csakhogy rántott csirkét uborkasalátával felettébb nehéz elkölteni a zöld fűben, fák között, hogy körülöttem mezei virágok illatozzanak és a fejem felett kék legyen az ég. A rántott csirkét uborkasalátával az ember, aki kirándulni akar, de ingatag, asztál mellett szereti elkölteni, mert úgy kényelmesebb, jobb és nyugodtább is. Az ember tehát nem megy kirándulni, mert az az erdő, mező, virág, kék ég nem szalad el, igaz, hogy állítólag a rántott csirke sem, — bár mit lehet tudni! Ülök hát az asztal mögött, szopogatom a csontokat és azon mélázom, milyen jó is kirándulni — zöld mező, fák meg a többi — nyári kolbásszal és vajjal. Rántott csirkével maradjon otthon az ember. (—6) Miért nem győztem le — Hová mész? — Perzsiába... Meghódítom.. . Jó?--Jó, csak ne gyere megint későn haza... <— Sietek, Szívem —\ mondtam Szívemnek, Macedóniai Sándorné- nak és kiadtam a jelszót: — Macedónok, előreí Es elindultunk. Biztos voltam benne, hogy legyőzöm Perzsiát, s megkapom a történettudósoktól a Nagy előnevet és bár hiúnak éppenséggel nem vagyok mondható, mégis jólesett volna, ha az utókor úgy emlékezik meg rólam: Macedóniai Nagy Sándor ... A feleségem is örült volna neki, — tudom. Az útirendelvényem Indiára is szólt, s használhattam lovat, gyaloghintót, sőt harci szekeret is, az utóbbi első osztályú is lehetett volna, de én mindig a dolgozó macedónok között haladtam, szerettem, ha látom. őket és ők is szerették, ha látnák. India pedig a következő kiszállásra marad! Mentünk, mendegél- tünk, csatázgattunk, megvertünk közbe tizennégy perzsa hadsereget, leöltünk százezer ellenséget, fogságba ejtettünk másik kétszázezret, azokból is kivégeztettem ötvenezret, mert nem akarták megenni a macedóniai tejbegrízt és én mindig utáltam a válogatós gyerekeket, még ha katonák, akkor is... Elfoglaltunk negyvenkettő és fél várost, az utóbbinak a másik felét, mert selejtes volt, katonai átvevőm- nem vette át... Ezek után érthető, hogy kissé elszaladt az idő, homokórám sem járt pontosan, s egy perzsiai kisvendéglőben is megálltunk, hogy néhány pohárkávái megünnepeljük eredményes munkálkodásunkat. Tellett a napidíjból is, hisz a perzsa király kincsesládáját hoztuk magunkkal.. j Ezek után érthető. hogy kissé aggódva értem haza seregeim élén. .. Nejem, Nagy Són- dómé — most már Nagy, mert győztem Perzsiában! — már ott állt egy dór oszlopfőnek támaszkodva1 Várt. Engem. És így fogadott: Szégyellő magad. Sanyi... Most keűl hazajönni'! Már kihűlt a vacsora is... Hogy lehet egy ember eny- nyire megbízhatatlan. Fúj! — mondta és a hadsereg szeme láttára belém rúgott aranyos papucsával. A lába is bemre volt. Ekkor határoztam el, hogy nem győzöm le Indiát... Nem érnék haza ebédre! (egri!) szer'is. Kb. 600 forintot tulajdonított ed ilyenformán. Kifka az a pénztári bizonylat, amelyen ne hamisított volna valamint. Például a vállalat vásárolta postai pénzes utalványokról szóló bizonylatokon a tényleges darabszámot s a pénzösszeget kijavította, a különbözetet pedig zsebre tette. Hét alkalommal 4000 forintot „vert össze” így. Czifráné alapelve volt: dupla vagy semmi!... Kétszeres árat számolt el például a vállalathoz érkezett alkatrészekért. Nem átallott megcselekedni olyanokat sem, hogy a Nemzeti Bankon át — átutalással — kiegyenlített okmányok mellől a számlákat „kiszerelje”, s a már egyszer rendezett számlákat úgy „szerepeltette”, mint készpénzes áruvásárlás bizonyítékait. De s,kioperálta” a banki okmányok mellől a vasúti szállítóleveleket is és elszámolta — saját zsebére. Az ilyenféle manipulációkkal 13 TOO forintot sikkasztott eL s Btk. 292. §: Aki a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik, sikkasztást követ el... Czifra Lászlóné a szakszervezeti bizottság s az üzemi konyha pénzét — összesen: 19 600 forintot — úgy használta, mint a sajátját. A KST ügyintézőjeként, négy esztendőn át, több dolgozó nevére, azok tudta és beleegyezése nélkül, kb. 15—17 000 forint • kölcsönt vett fel. Tényleges kár a társadalmat nem érte, de a bűncselekmény, a sikkasztás ténye nyilvánvaló. E3 Idézet Czifra Lászlóné vallomásából: „Sikkasztásokat követtem még el az anyagvásár3. 4 XiPUJSMC 196S. juiius 2L, szerda Egészen közel laktak a Ka- ritás-hoz. Nagyon kedvesen fogadtak. Zsidó házaspár volt, a férfi szabómester. 1940-ben menekültek ki Magyarországról és most emberként éltek ott. Sokat kérdeztek, de egyetlen politikával kapcsolatos szó sem hagyta el ajkukat. Csak kérdeztek és kérdeztek. Pestről, Budáról, a Margitszigetről, a színházakról, az utcákról, az emberekről és minden másról. Sugárzott belőlük a haza, Budapest, és a magyarok iránt érzett szeretetük. Százszor több magyar érzés sugárzott belőlük, mint bennem addig valaha is előfordult Elmeséltem nekik összes búmat, bánatomat, nyelvi nehézségeimet, a Karitás szigorú házirendjét mérges poloskáival, a Vakok Intézetét, a kályhafűtés szakmai fontosságát és néhány órás beszélgetés után nagyon jó barátként váltunk el. Mégis másnap munkából jövet nagyon meglepve vettem tudomásul, hogy ez a kedves asszony várakozik rám a Karitás vendégszobájában. Tanárt szerzett nekem, hogy nyelvórákat vehessek, albérleti szobát egy öreg svájci házaspárnál és a lakbért egy hónapra előre már ki is fizette. Mindennek tetejére nagy szégyenkezve adni akart még tíz frank zsebpénzt is, mondván, hogy ők is egyszerű emberek és pillanatnyilag nem megy nekik nagyon jól. Természetesen nem fogadtam el. Még volt a főnöktől kapott száz frankból. De a nyelvtanulási lehetőségek megteremtésével és az albérleti szobával nagyon lekötem svájci emberekkel? akik olyannak bizonyultak, hogyha nincs inged, ők sietnek egyet adni, de ha már tudsz venni magadnak, azt irigylik. És na- gyon-nagyon erkölcsösnek akarnak mutatkozni. Bár teljesen különbejáratú szobát kaptam, kikötötték, hogy vendéget nem fogadhatok. Ennek ellenére még aznap elköltöztem a Karitástól, ahol szappanomon és fogkefémen kívül csak egy váltás .fehérneműm volt. Gondolom, ezzel nagy követ mozdítottam le a papok szívéről is, mivel az első esti hangoskodás majdnem minden este megismétlődött. A szoba jónak mutatkozott, a háziak kedvesek és nagyon erkölcsösek. Következő feladatom tehát az volt, hogy ösz- szeismerkedjem a leendő német tanárommal. Meglepetésemre az a Márta nevű kislány volt, aki már egy levelet írt nekem. Szüleivel együtt a Luzern fölötti hegyekben laktak, a városban dolgozott és munkába, vagy munkából haza robogóján szokott közlekedni. Mivel nekem a hozzájuk való kijutás sokkal körülményesebb volt, úgy egyeztünk meg, hogy hetenként kétszer, munka után nem haza, hanem egyenesen az én lakásomra jön és két-két órát tanulunk németül. Dr. Rókával már rég nem találkoztam, amikor egy esie újra belefutottam. Az egyik étteremben, jó hangulatú társasággal borozgatott. Valameny- nyien svájciak voltak. Róka, bár nem ismerte ivóképességeim, elképzelte magának; hogy én nagyon részeges ltíie: be társaságának,- hogyan kell i bort nyeletenként inni. Egy t nyelet egy deci. Egyik poharat i a másik után ürítettem, bár • borzongott a hátam a bor sza- : gától is, de hát rangom, a va■ gányság megkívánta tőlem. ' — Ez igen — mondták többen is a társaságból, közben . látszott rajtuk, hogy megvetik • barbarizmusom. Kölcsönkértem dr. Rókától 10 frankot és szó nélkül továbbálltam. Már ■ undorodtam ettől az élettől. : Untam az állandó kályhatömést is. Szóltam a főnökömnek, hogy adjon nekem rendes munkát. Adott egy szekrényt, — mondva, hogy ezt ők egy hét alatt is el tudják készíteni. Én három nap alatt elfogadhatóan megcsináltam, de miután készen volt és összehasonlítottam a többiek munkájával, éreztem, hogy minőségben klasszissal alulmaradtam. Albérleti szobámban a következő este Mártával egymással szemben az asztalnál ültünk, tanultuk a német nyelvet. Már egy órája küszködtem a der, die, das-szal, amikor a háziasszony két rendőr kíséretében minden kopogtatás nélkül berontott a szobába. Nagy vita kezdődött a kis Márta és a házinéni között. Én egy szót sem értettem az egészből. Csak álltam, földbe gyökerezett lábakkal és a gyomrom reszketni kezdett az idegességtől. A vita egyre hevesebb, egyre hangosabbá vált. Végre Márta hozzám fordult és megmagyarázta, hogy a házinéni hívatta ki a rendőrséget, mert tilalma ellenére is ők sehogyan sérti tudtál megérteni, hogy nyelvtanuló son kívül semmiféle más dől gokat nem műveltünk. Márt; idegesen összekapkodta az asz talon levő papírjait, táskáb; rakta és köszönés nélkül távo zott. Nagy sajnálkozások kö zepette mentem utána, lenn a: utcán még a motorját is kel lett tologatnom vagy fél óráig, hogy beinduljon. Zilált mellel, fulladtan tértem visz- sza a szobámba. A két rendői és a házinéni még mindig ot1 voltak és belépésemkor szótlanul meredtek rám, majd aj öregasszony törte meg a csendet. Háttal álltam neki, aminl ő nagy kézlendületekkel új rí mutogatni, magyarázkodni kezdett. Megfordultam és leköptem Természetesen a rendőrök rögtön rám ugrottak A néni nagyot sikoltott és kirohant a szobából. A rendőrök elszedték minden papírjaimat és távoztak. Egyedül maradtam. Bedobáltam ingóságaimat egy aktatáskába és a disz- szidens magyarok szállására mentem, hogy éjszakára megaludjak náluk. Elhatároztam^ hogy másnap leszámolok az üzemben is. Főnökömnek kétségbeesetten elmondtam, hogy megbántam az egész hazulról való eljövetelt és vissza akarok térni. Kifizette járandóságom és elköszöntünk egymástól. Még aznap Bernbe utaztam és az állomásról egy taxival egyenesen a magyar követségre vitettem magam. Ott elmondtam teljes svájci történetem, a Karitás, a fűrészporos kályha és az albérlet történetét, kinyilvánítottam, hogy haza szeretnék menni. Minden huzavona nélkül kiállítottak a nevemre egy osztrák vízummal ellátott hazatérő levelet. Felvilágosítottak,- hogy menjek Bécsbe és ott jelentkezzem a magyar konzulátusnál. Az ott összegyűlt és hazatérni kívánó magyarokat hetenként hozzák haza autó- ousszal — mondták. Még az éjjel 11 órakor, most nár másodszor léptem át az )szteáfc-íi®ááci- határt Brucksnál. Míg Svájcban éltem? nem látott meg senki és egy kedves* Svájcban élő zsidó házaspáron kívül én sem láttam senkit. Milliomos sem lettem, de nem baj. A vonat ablakából azonban újra láttam' a csodálatos tiro- li hegyeket, s láttukra újból elfogott a honvágy. Belül valami arra késztetett, hogy menjek Bécsbe, szálljak le Salzburgban és jelentkezzem at ottani Vöröskeresztnél, hogy most jöttem Magyarországról és menedékjogot kérjek. Sajnos. De akkor meg voltam győződve róla, hogy jól tettem, A remények kapujában Ä sok ezer ember már előttem megírt, vagy elmondott naplójából biztosan tisztább kép kapható az 56—57-es osztrák lágerekről, mint esetleg az általam erről kialakult vélemény adni tudna. A salzburgi lágerélet itthon már rég agyonbeszélt ?,történelem’-’. Semmi újat nem tudnék írni? tény az, hogy én is kivettem á részem belőle. Hogy mennyire’ céltalanul és közömbösen? Ez; amit el akarok mondani. A világról semmit sem tudtam, magyar nyelven kívül a világ semmilyen nyelvén nem tudtam beszélni. Pénzem nem volt. S bár szakmunkás vagyok, de akkor még nem voltam olyan jó, hogy ilyen elkerülhetetlen tényezők nélkül is kezdeni, élni tudnék idegen országban. Minderre akkor még nem gondoltam, csak gyermekkori álmaim fűtöttek, hogy Amerikába menjek? New Yorkot, Chicagót, Holli- woodot lássam és ott éljek. A Svájcból Ausztriába való visszatérésem óta már egy hónap telt el a salzburgi lágerben. (Folytatjukj Urbán József