Heves Megyei Népújság, 1965. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-29 / 151. szám

Igényesebb vezetési

Megyénk egyik legnagyobb ipari vállalatánál történt, hogy az igazgatót kereste a termelési osztály vezetője. A hivatalos idő már letelt, de amikor elhangzott a vészjelző szó, hogy túllépik az átlagbért, nyomban leültek tárgyalni. Hamarosan hívatták a munkaügyi osztály vezetőjét és az egyik üzemvezetőt is. Hosszú ideig tanácskoztak, vitatkoztak és az igazgatótól azonnali döntést, célravezető intézkedést vártak.

De valójában helyesen 'dönthettek-e, megfelelő intézkedéseket tehetett-e az igazgató? Nem, a legjobb szándék mellett sem, mert a véletlenre és szubjektív érzéseikre alapozták a döntést.

Vajon hány vállalatnál tanácskoznak kellő felkészülés, a tények és az összefüggések alapos ismerete nélkül? Hányszor döntenek és intézkednek anélkül, hogv az'események ok és okozati összefüggéseit és az intézkedés alapvető, előre látható, kiszámítható műszaki, gazdasági és egyéb következményeit kellően mérlegelnék? Vagy fordítsuk meg a kérdést:

Mennyi döntés és intézkedés marad el,

vagy csak késedelmesen, tetemes károsodás után avatkoznak be, ment a termelésben keletkezett rendellenességről az intézkedésre jogosulthoz jelzések nem érkeztek.

Mit tegyünk? Még több adatot és még több jelentést kérjenek a vezetők? Hiszen évek cita hadakozunk a bürokrácia ellen , de úgy tűnik, hogy szélmalomharcot vívunk, mert a bürokrácia nem csökken, hanem egyre jobban elburjánzik. Természetesen nem a bürokrácia növelését javasoljuk, hanem azt, hogy a vezető céltudatosan, a szakemberek véleményének meghallgatása után határozza meg, hogy munkájához kitől, mikor és milyen jellegű, tartalmú és részletezettségű információt igényel. Tehát a bevezetőben említett tanácskozáshoz szükséges lett volna a teljesítmények és az átlagbéralakulás részletes elemzése. Melyik üzemben és melyik műhelyben milyen a munka és a kereset szóródása? Az összes munkások hány százaléka teljesített 100 százalék alatt és fölött, melyik szakmában tapasztaltak kiugró tételeket? Mennyi túlórát használlak fel, az előző hónapi

mun ka vissza tartás . mennyivel emelte a vizsgált időszak átlagbérét? Ha az alapvető adatokról és azok összefüggéseiről munkatársai nem tudják informálni a vezetőt, akkor „fél leinformálják”.

De arra is vigyázzunk, hogy csak azok az adatok jussanak el a vezetőhöz, amelyek őt valóban informálják, ténylegesen szükségesek a döntésekhez. Az igazgatót sokszor éppen azokkal az adatokkal árasztják el, amelyeknek nem szabad lenne a művezetőn, esetleg a diszpécseren túljutni. Hibás ebben a vezető, de hibásak a beosztottak is.

Miért gyűjtenek és továbbítanak felesleges adatokat és jelentéseket? Mert évekkel ezelőtt valaki elrendelte, (ma már semmit sem ér, de nem állították le), önvédelemből szolgáltatnak adatokat és jelentéseket, hogy a felelősséget áthárítsák és a döntést mástól várják. Ismerünk zavaró információt, amelyről mások nem tudnak, de alkalmas időben hatással lehet ..bedobni”. Mások a társadalmi tulajdont „védik” vele. (Csak papírokkal és belégek- kel!) Vagy soroljuk a hiúsági és a bizalmatlansági információk burjánzását, amelyek

^••11 •• •• ^ többszörösére

duzzaszt jók a bürokráciát,

de semmi közük a vezetés színvonalának emeléséhez és nem segítik, sőt akadályozzák a termelést.

Hitelt érdemlő vizsgálatok szerint a vállalatnál gyűjtött adatoknak csak mintegy négy százalékát hasznosítják. A többit elnyelik a dossziék és az íróasztalok. De ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy az adatok jó részére ne lenne szükség a döntéseknél. Azonban sok vállalati vezető nem igényli az információt, pedig a jelenlegi adatfeldolgozások sok hasznos jelzést tudnának nyújtani. Másrészt az adatfe - dolgozás rendszere és az elemző munka javítható. Ezt kérni és követelni kell, mert a rohamosan fejlődő technika, a nagyvállalatok, a gazdaságosság és a külkereskedelem igényei egyre jobban sürgetik a tudományos elemzésen nyugvó korszerű vezetési módszereket.

Ma már egy közepes nagyságú üzemet sem lehet jól

Irányítani, ha a vezető kizárólag saját tapasztalataira és szóbeli tájékoztatásokra támaszkodik. Ma már nem lehet csak „műszaki”, vagy csak főkönyvelői” fejjel gondolkodni. A vállalatvezetés felső és középső szintjén is

gondolkodó és

gazdálkodó emberekre van szükség.

Tudomásul kell vennünk a komplex gazdasági-műszaki információrendszer és a vezetés szoros kapcsolatát és kölcsönhatását. .Nem elégedhetünk meg a gazdasági események utólagos feljegyzéseivel. Az adatszolgáltatás ésszerűsítésével és praktikus felhasználásával egy vezető sem várhat a Központi Bizottság újabb határozatára, sem korszerűbb irodagépekre. Mindenekelőtt olyan szemléletre van szükség, hogy vezetőink helyesen érzékeljék az ügyvitel, a hasznos informáltság és az ésszerű gazdasági döntések szükségszerű összefüggéseit.

Nem kell bizonygatni, hogy korszerűség, termelékenység és gazdaságosság tekintetében egyre nagyobb a követelmény. Hogyan, milyen technológiával, milyen gyártási rendszerben, kooperációval és átfutási idővel történjék a gyártás, hogyan fejlesszük ehhez a termelőerőket és milyen intézkedésekkel biztosíthatjuk a legjobb összhangot? Ezeket az alapvető kérdéseket ma már nem lehet szubjektív vélemények alapján eldönteni, hanem számszerűsített hatásokra, jó információkra van szükség. Ezért úgy véljük, elérkezett az idő, hogy minden vállalat olyan adatközlésre és feldolgozásra törekedjék, amely a feladatokkal szinkronban áll.

Ha idejében és helyes jelzéseket kap a vállalatvezetés, akkor pontosan megfogalmazott feladatokat adhatnak ki a végrehajtó apparátusnak. Ha a vezetőnek kevesebbet keil beavatkoznia a napi termelés menetébe, akkor figyelmét a jövő formálására fordíthatja, akkor igényes, jó vezetővé válhat.

Dr. Fazekas László

Például: a vaskohászat

A Vaskohászati Igazgatóságtól kapott tájékoztatás szerint a kohászati üzemek az idén sokkal egyenletesebben dolgoznak, mint az előző években.

A vaskohászat valamennyi gyártmányából teljesítette az év eleje óta esedékes tervét, sőt nyersvasból 16 000, acélból 10 000, hengerelt áruból pedig 15 000 tonnát gyártott terven felül. Ezzel egész évi tervének 41 százalékán túljutott. A tonna szerinti tervteljesítésnél azonban még hasznosabb, hogy tételesen, tehát minőség és választék szerint is egyre inkább megfelel feladatainak. A minisztérium ebben az évben először havonta azt is ellenőrzi, hogy a teljesítmény százalékokon túlmenően tételenként is hogy halad a legfontosabb kohászati termékek kibocsátása. Ez az ellenőrzés a kohászati cikkeknek körülbelül egyharmadára terjed ki, s a tapasztalatok igen biztatóak. Alig két-három százalékos eltéréssel valamennyi megrendelt kohászati cikket átadták. ' (MTI)

VIT küldötteink

fPtdag&QXU&k köszöntése

Móra Ferenc írta: „A pedagógia eltörölhetetlen. jegyet nyom az ember leikébe..Tíz, húsz és ötven év után sem felejti az ember a diákéveket, emlékezetébe vésve diákos tisztelettel őrzi a tanítómesterek kedves arcát. Régi és mai tanítványok ünnepük egyként pedagógusaikat, mert ünnepeink sorából nem hiányzik az a nap, amelyen minden köszönetét és elismerést nekik mondunk. Ünnep nélkül is kö- „ szünetet mondtunk már hányszor, most mégis különb szavak ruháiba öltöztetjük a tisztelgő gondolatokat.

A nemzet napszámosai ők — igazabbul és valóságosabban a nemzet napszámosai, mint korábban bármikor. Tanuló nemzet lettünk. A napi fárasztó munka után földművesek és bányászok, idős férfiak és asszonyok ülnek be a keskeny padokba, hogy pótolják, amit fiatalabb korukban kényszerűségből elmulasztottak, hogy utolérjék a megszaladt időt. S a pedagógusok tanyákon, falukban és városokban. mindenütt egyforma hivatástudattal adják át ismereteiket, terjesztik a kultúrát.

Egy társadalom holnapja attól függ, milyen a felnövekvő nemzedék, hogyan készítik fel a iegifjabbakat a felnőttség feladatainak vállalására, az életre. Nagy felelősség nyugszik hát pedagógusaink vállain. Am ez a felelősség tiszta Ielkiismerettel párosul. Ezt a felelősséget és lelkiismeretességet plántálják át a jövőbe.

Pedagógusok ... Sok mindent kell, hogy eszünkbe Juttasson ez a szó. Kötelességeinket is, hogy megtegyük mindazt. amit eddig elmulasztottunk velük szemben. Erezniük kell mindannyiunk, az egész társadalom megbecsülését. A pedagógusnap csak egyetlen ünnepeink sorában, de nem azért, mintha csalt ezen az egyetlen napon jutna eszünkbe köszönetét mondám, ünnepelni. Az ünnep — megkülönböztetés. A pedagógusok ünnepe pedig csakis a legtermészetesebb ünnep lehet számunkra.

MÉMETH TIBOR

— Sokan megérdemelték volna a kiküldetést a VXT-re. Ugyanúgy másra is eshetett volna a választás. Én ezt külön megtiszteltetésnek érzem ...

Németh Tibor mindig az ifjúsági mozgalom élvonalában tevékenykedett. Mozgalmi és sportember. A megyei KISZ-bizottság osztályvezetője — tornatanár.

Budapesten, testnevelési gimnáziumban végzett, a TF-re is járt, mint levelező, végül visszajött Egerbe és az Egri Tanárképző Főiskolán szerezte meg diplomáját.

Németh Tibor magas, — kosárlabdázó volt — fiatalon is ősz.

A fiatalság ideológiai nevelésével és politikai oktatásával foglalkozik már évek óta.

Két évig tanított Túrkevén és Adácson. Túrkevén városi DISZ végrehajtó bizottsági tag volt, Egerben először agi- tációs propaganda-titkár,

majd városi KISZ-titkár lett — A fiatalokkal fiatalos módszerekkel kell foglalkozni.

Jól ismeri a fiatalságot már a sport révén is. Volt sportelőadó, a megyei TST főelőadója és a megyei Ifjúnál

sportbizottság elnöke.

— A fiatalság politikai kéfH zésében pozitív irányú fejlődést látok. Megtaláltuk az ifjúság társadalmi nevelésének a tömegszervezetekberi lehetséges új formáit, a télkedő- és a klubformát

Németh Tibor is tanulj államvizsga előtt áll a Marxista-leninista Esti Egyetera filozófia szakosítóján.

Több kitüntetést kapott már (aranykoszorús KISZ- és MSZBT-jelvényt, a Munkásőrség Országos Parancsnokságának dicsérő öklévé-^ lét...) és most még egy értés a VIT-re megy.

— Sokat hallunk a gyarmati fiatalság nehéz helyzetéről. Most alkalmam lesz kint, Algériában személyesen is találkozni képviselőikkel.’ Mert a személyes élményt és benyomást nem pótolhatja semmi.

(—vits)

0

Árrendszerünk átalakításának néhány elvi kérdése

M agyarországon az árvitának immár * ■ „története” van. A hazai közgazdászok csaknem egy évtizede kutatják a szocialista termelésnek leginkább megfelelő ár- tipust és árrendszert. Tavaly, az áddig nagyrészt elméleti vita gyakorlati síkra terelődött, mert a sokfajta, (összesen 18) ártípus-javas- latot elektronikus számítógépre „vitték”, s próbaszámításokat (ún. ármodelleket) készítettek.

Az MSZMP Központi Bizottsága mellett működő közgazdasági elméleti munkaközösség a múlt év októberében vitát rendezett „Az árképzés közgazdasági alapjai a szocialista építés jelenlegi szakaszában” címmel. Az elméleti munkaközösség javaslatára a közgazdászok egy csoportja, ez év elején kidolgozta az árrendszer általánosításának tisztázásra váró részletkérdéseit.

A tervgazdálkodás körülményei között is jelentős szerepe van az árnak: a terv célkitűzéseit az árak közvetítik, az ár ma is a termelők és a felhasználók fontos informátora: mindkettőt tájékoztatja arról, mit érdemes termelni, milyen termelési szerkezetet célszerű kialakítani, stb. A gazdasági szakemberek körében jól ismert, hogy bizonyos termékekből (pl. alkatrészekből) elsősorban azért mutatkozik hiány, mert a megállapított árak nem eléggé ösztönzőek a gyártó vállalat szamára, mivel nem tartalmaznak „elég” nyereséget. Tehát, nem a tervutasítások hiányoznak, hanem éppen ellenkezőleg: a tervek végrehajtását is sokszor a népgazdasági érdekkel ellentétes ár gátolja. De az ár a mi körülményeik között azért ugyancsak lényeges, mert a magyar népgazdaság ún. nyitott gazdaság — jelentős külkereskedelmi forgalmat bonyolít le — ezért szükséges, hogy világpiaci árgazdálkodásra is érzékenyebben, pontosabban, rugalmasabban reagáljon.

A

z árvitában részt vevő tudósok és gyakorlati közgazdászok azt keresték, hogy melyik az az ártípus, amelyik a lehető legjobban megfelel a szocialista árrendszer követelményeinek, vagyis annak, hogy az ár a társadalmi számvetés (a kalkuláció) elkészítésének, a nemzeti jövedelem elosztásának és a népgazdaság érdekének megfelelő anyagi ösztönzés alkalmas része legyen.

) Az áraknak az.a -funkciója^Jiogy a gazdar

sági döntésekben helyesen orientáljanak — vagyis segítsék a társadalmi munkával való takarékosságot —, mindenekelőtt azt a követelményt támasztja velünk szemben, hogy az árak megállapításakor helyesen fejezzük ki a társadalmilag szükséges munkaráfordításokat, s ezek arányait. A kérdés eldöntése azon múlik, mit tekinthetünk a társadalmilag szükséges munkaráfordítások helyes kifejezésének? A társadalmilag szükséges ráfordítás pénzkifejezésére az árkategória két klasszikus formája áll rendelkezésünkre: az értékár és a termelési ár.

Az értékár lényege: az össztársadalmi tisztajövedelmet a bérköltségek arányában osztják szét és adják hozzá az egyes termékek (átlagos) összköltségéhez. Az értéktípusú árban tehát kifejezésre jutnak a folyó munkaráfordítások, vagyis a termelés során elhasznált élő- és holtmunka arányai. De a gépi nagyipari termelésben, a különböző termékek termelésében az azonos nagyságú folyó ráfordításokhoz nagyon különböző nagyságú egyszeri társadalmi munkaráfordítások tartoznak lekötött eszközök (termelő, álló és forgóalapok) formájában. Sőt, a korszerű nagyiparban a folyó munkaráfordítások nagyságát is egyre inkább a lekötött eszközök nagysága befolyásolja.

Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert az egymást helyettesítő termékek felhasználásáról történő döntés esetén (márpedig minden ráfordításra vonatkozó döntés: választás a lehetséges változatok között) nem elégséges csak a folyó ráfordítások alapján határozni. Lehetséges, hogy az egyik termék előállításához jóval nagyobb arányú eszközlekötés szükséges, mint a másikéhoz. Ez pedig már jelentősen befolyásolja a döntés helyességét, a hatékony gazdálkodást a társadalmi munkával.

Ezért egyöntetű nézet alakult ki abban a tekintetben, hogy fejlett ipari országban csak a termelésben lekötött eszközök figyelembevételével lehet kiépíteni az árrendszert, mivel az össztársadalmi munkaráfordítások egyre nagyobb hányada testesül meg lekötött eszközökben. Ez az ár a termelési ár típusú ár, amelyben csak a lekötött eszközértékre vetítik a tisztajövedelmet. A további. vizsgálódások során azonban úgy találták, hogy ez a klasszikus termelési ár-típusú ár nálunk túl- jjágppan memöwelné az eszközérték arányáb a

folyó ráfordításokhoz képest, és ezért nem orientálna helyesen.

Célszerűnek bizonyult tehát az említett

~ ártípusnak egy módosult változatát számításba venni, amely megszünteti a torzításokat Erre a többcsatornás árrendszer látszott a legalkalmasabbnak, amelynek az a lényege, hogy az iparban összesen létrehozott tisztajövedelem akkora részét, amelyet több év átlagában az ipar termelő-, álló- és forgóalapjának bővítésére fordítanak, a lekötött eszközökkel arányosan, másik részét pedig bérarányosán osztják el az ipari termelői árakban. Az utóbbinál arra a részre gondolnak, amelyet az ipar dolgozói közvetett juttatások formájában kapnak, beleértve az új dolgozók kiképzésére fordítandó összegeket is. Ez a rész voltaképpen nem is társadalmi tiszta jövedelem, hanem a társadalom szempontjából éppúgy az élőmunka költsége, mint a bér. Ésszerű tehát, hogy a vállalatok ennek megfelelő nagyságú illetményadót fizessenek (a bérek több évre előre rögzített százaléka szerint) az állami költségvetésbe.

Az elméleti munkaközösség megbízásából végzett munka során megállapították hogy — végül is — olyan ártípusra rendezkedünk be, amely a társadalmi tiszta-jövedelem nagyobb részét az eszközérték, kisebb részét a bérek arányában realizálja. Az 1959-es adatok szerint ez az eszközérték 10 százalékos és a bérköltség 25 százalékos terhelésével valósulhat meg. Ilyen módon az eszköztényező és a bértényező az a két csatorna, amely ezt az árrendszert — mint ártípust — jellemzi.

Ugyancsak nincs szükség annak bizonyítására, hogy a teljesen merev, sok éven át változatlan árak milyen visszás helyzetet teremtettek. Áraink nem követték a ráfordítások változását, nem követték és érzéketlenek voltak a piaci viszonyok változásaival szemben. Ez gátolta a technika fejlesztését. Ezért olyan rugalmas ármechanizmust kell kialakítanunk, amely a tervgazdálkodás alapján, a szocialista gazdaság érdekének megfelelően, rugalmasan alkalmazkodik a piaci viszonyok változásaihoz. A rugalmas ármechanizmus nem azonosítható a szabad, ösztönös áralakulással. Az árnak a tervszerű befolyásolás keretei között aktívabb szerepet kell adni.

Az iparban úgy célszerű eljárni, hogy a

” fontosabb alaptermékek és élelmiszerek árát hatóságilag rögzítsék, a végtermékekre maximált árakat vezetnek be, az ipari félkésztermékek. kooperációs alkatrészek, stb. árait pedig felszabadítják. Ez bizonyos hasonlóságot mutat a csehszlovák árrendszer-javasElsősorban ama alaptermékek árait célszerű rögzíteni, amelyeknek intenzív és széleskörű árgyűrűző hatásuk van. Nem szükséges rögzíteni a textilanyagok, a fonal, a nyersszövetek árát, elég a kész szövetekét. Nem szükséges a vasérc, a koksz, a nyersvas, az acéláru árát, de célszerű a hengerelt árukét, stb. A termelési folyamatban segédanyagként felhasznált termékek árait is felszabadíthatják. E tekintetben kivétel képeznek az energiahordozók, ahol az állami árszabályozást az általános költséghatás, és az ésszerű energiagazdálkodás indokolja.

A beruházási termékek körében valószínűleg ugyancsak mellőzhetők a maximált árak. A fogyasztási cikkek körében azonban az árszint stabilitása érdekében kívánatos az ármaximálás. De a hatósági ármegállapítás módszereit az árukapcsolatoknak megfelelően, szakmánként célszerű meghatározni. Rögzített hatósági árat csak kivételként kellene alkalmazni, leginkább a fontos élelmiszereknél. Más esetekben meghatározott felső és alsó árhatár révén korlátozható az áringadozás. Erre is csak a fogyasztási szerkezetben jelentős termékeknél van szükség, azonban még ezek közül sem kell feltétlenül az összes termékválasztékot bevonni a szabályozásba. A közeljövő feladata, hogy részleteiben is körülírják az állami árszabályozás legcélszerűbb formáit.

Az ármunka a világpiaci és a belföldi árak közelítésére is kiterjed. Anélkül, hogy részleteket említenénk ebben a vonatkozásban, az az elgondolás, hogy az importtermékek árképzésében a világpiaci árak legyenek a meghatározók. Ez gyakorlatilag úgy valósítható meg, hogy az egységes, átlagos importszorzó (átszorzó) válik az árképzés alapjává. Megjegyzendő, hogy ez év elejétől a gépiparban már bevezették az import értékelésének új rendszerét.

Az exporttermékek belföldi árát — az elgondolások szerint — az határozza meg, hogy mit fizet a külföldi vevő. A belföldi és a kül- kereskectelmi ár közelítése, illetve a két ár kapcsolatának megteremtése feleslegessé teszi a külkereskedelmi árkiegyenlítést, ami a belföldi termelő előtt eltakarta a világpicai helyzet változásait, s a társadalomra hárított minden veszteséget.

£ ikkünkben csak vázlatos ismertetését

^ adtuk az árrendszerünk átalakítását célzó munkának. Számos fontos részkérdést; — az új érdekeltségi elképzelést (hányadérdekeltség helyett tömegérdekeltség), a termelői és a fogyasztói ár kapcsolatát, stb. — egyáltalán nem érintettük.

^,Pu Varga. Gyäfgg,