Heves Megyei Népújság, 1965. június (16. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-24 / 147. szám
Az idei könyvhét sikeréről AZ IDEI KÖNYVHÉT külső forgalmában, érdekességeiben, sátraival és utcai árusításával nem különbözött az eddigiektől. A siker-szériára rendelt könyveket most is elkapkodták, az írók most is beírták nevüket a nyomdaszagú kötetekbe. A riportok megírták, hogy hetvenöt mű jelent meg egymillió kötetben. De az idén nem a mennyiségről, a tartalomról kell elsősorban beszélnünk. Talán a fel- szabadulás húszesztendős ünneplése tette: az idei könyvhét nem kezdő írek sarjadzó, olykor félszegséget vegyítő próbálkozásaival lepte meg a közönséget, hanem érett művekkel, a legtöbb esetben gyűjteményes kiadásokkal, egy-egy életmű tetőzésével. A nyolcadik évtizedében járó Áprily Lajos válogatott versei, József Attila ösz- ezes versei mellett éppúgy gyűjtemény, tetőzés, mint Ke- resztury Dezső harmincöt évének költői legjava. Az antifar siszta lírai antológia éppúgy egy szilárd emberi magatartás korszakát örökíti meg, mint Breehtoek 400 oldalon megjelent versei. Kis Ferenc posztumusz kötete, Garai Gábor és Juhász Ferenc modem írásai mellett Dante összes műved nemcsak a nagy olasz mester ünneplése, szán déle is, a magyar irodalompolitika következetes törekvése is; az alkotó embert teljes emberi és művészi magasságában, bemutatni a korban és a korral együtt. Somlyó György válogatása éppúgy összegez, mint a Tavasz Magyarországon címszalagot bordó lírai antológia. Váci Mihály tíz év terméséből válogatott a könyvnapra, Teái és ecset címmel klasszikus magyar versek) jelentek meg il- lnsztrációkkaL S HA NÁLUNK IGAZ volt Petőfi és Ady idején a mondás, hogy a magyar líra mindig harc és a közéletnek egyfajta megnyilvánulása volt, akkor nyugodtan mondhatjuk, az ma is. Ma, az ország békés, rendezett közállapotában, a húszeszten- diős ünnep fényében csak az időálló művek bírják el a próbát. S mintha ez az ünnepi hét az irodalompolitika számára is mérföldkő lenne: irányzatok, farmakeresésék és tartalmi ingadozások után, a történelem erős szél járásától itt-ott felhajtott áramlatok után átfogóbb keretet, szélesebb bázist, biztosabb eszmei alapot kíván biztosítani a költőknek, íróknak, tudósoknak — és az olvasóknak is — az eddigieknél. A költők esetében ez a szándék kézzelfoghatóan mutatkozik: az idősebbek és a fiatalok közül a legkarak- terisztikusabb hangokat halljuk, bár nem teljes „orchesz- terben”. Szerettünk volna ezen a mélytüzű ünnepen találkozni Illyés- és Benjámm-kötetek- kel is. A szépprózai termésben Illés Bélával, Kassák Lajossal, Illés Endrével. Darvas Józseffel, Bóka Lászlóval, Berkesi Andrással (milyen népszerűek tudnak lenni ezek az ifjúságnak szánt írások!), Goda Gáborral, Mesterházi Lajossal az élem felvonulnak legnépszerűbb íróinki Németh László kétkötetes regénye, az Irgalom, az író saját mércéjével mérten is érdeklődést keltő léleiktairi elemzés. A Szabolcsi Miklós által szerkesztett antológia húsz esztendő társadalmi fejlődését mutatja be. Szabó Pál és Veres Péter más-más ágon írják emlékezéseiket a korról, amely ezekben az években nemesedik irodalommá. Solohov Csendes Dom-ja ma is tömegeket megmozgató siker, Steinbeck kötete, Krleza regénye eseményszámba megy. A MODERN FRANCIA drámairodalomból ízléses kötetben adnak ízelítőt: Cocteau, Girau- doux, Salacrou, Sartre, Lonesco és Adamov egy-egy színpadi játékát kapja az olvasó. Ez a válogatás csak szűk résen engied bepillantani az utóbbi évtizedek francia drámairodalmába. Arra azonban jó ez a néhány szemelvény, hogy felkeltse az érdeklődésünket további gyűjtemények, antológiák iránt Nem ártana, ha — akár a Nagyvilágban már közzétett drámai írások felhasználásával is — néhány kötetben összefogva kiadnák az angol, amerikai, francia, szovjet, német dráma háború utáni termését, hogy az eddiginél hitelesebb képet kaphassunk azokról a kérdésekről, amelyek a színházba járó közönséget szerte a világon foglalkoztatják. Ugyanakkor jó dolog beletekinteni azokba az írói műhelyekbe, ahol a szenvedély, a gondolatok, az ötletek, az elvek és a megszállottság izzanak remekművekké, vagy szerkesztődnek bulvárdarabokká. A megírt dráma ugyanis letagadhatatlan vallomás a korról és annak emberéről. Ha eddig említettük csak a céltudatos irodalompolitikai törekvéseket, akkor most hangsúlyoznunk kell azt. Csaknem minden művészeti ágban folyik a nagy összegező munka. A hat kötetre tervezett magyar irodalomtörténet középső két kötetét az ünnepi könyvhét táján hozta forgalomba az Akadémiai Kiadó. A Pándi Pál által szerkesztett esszégyűjtemény mélyreható irodalomelméleti tanulmányokat foglal magába. Megjelent a négy kötetre tervezett Művészeti Lexikon első kötete. A könyvsátrakban láttuk az Üj Zenei Lexikon első kötetét NEMESKÜRTHY ISTVÁNNAK a magyar film történetéről írott munkája először kísérli meg a legújabb és a legr nagyobb tömegeket megmozgató művészeti ág, a film magyar történetének összefoglalását. Ezek a lexikonok (nagyon poros hangzása van ennek szónak, de nagyon hasznos fogalmat takar) és „történetek" nem könyvespolci díszítések, de eligazodást nyújtanak a művészetek, a tudomány és elsősorban az irodalom kérdéseiben, azok adatai között. Ezek a kötetek nemcsak ismeret- anyagukban sűrítik számunkra a hasznot, de helyes, korszerű szemléletükkel hozzásegítik az olvasót az alkotások megértéséhez, a helyes művészi felfogás kialakításához, a mai világot befogadó, a történeti anyagot helyesen értékelő szemlélet megteremtéséhez önmagunkban. Ha eddig beszéltünk az esztétikai nevelésről, most jelentős munka is látható már ebben a pedagógiában. Évek, évtizedek szorgalmas tudós-munkája kellett ahhoz, hogy ezek a lexikonok, sorozatok, gyűjtemények sorra elkerüljenek az olvasóhoz, aki a szép szóban nemcsak órákig tartó olvasási élményt akar kapni, de tájékozódást kíván szerezni a korról, az emberről, a társadalomról, amely körülveszi őt. S mintha ez az idei könyvnap ezt az olvasói igényt akarná gesztussal kielégíteni költői művekben, szépprózai írásokban és tudományos munkákban. ,S ha már van: a gyermekek könyvnapjáról se feledkezzünk meg. A gyakorló szülő mondatja velem: még mindig nincs elég mesekönyvünk. És itt mai mesékre gondolok. Mert a gyermek kéri az újat, az izgalmasat, a maga szintjén, s ha nem kapja meg, a felnőttek könyvei után nyúl. KÖNYVNAPI BÖNGÉSZÉS során támadt gondolatok ezek. A tényékhez fűződnek, s jobb is lett volna ezeket a riport tarkább ruhájába öltöztetni. De néha összegezni is kell, különösen akkor, ha egy ünnep ilyen értékes magaslaton tetőzik, mint az idei könyvhét. (farkas) VIT-kül flottáink: Nagyfügeden született. Nagy- fügeden él. A tsz-ben állattenyésztő. — Ebbe születtem bele, ehhez van kedvem. Az íróasztalt nem szeretem. Juhász Antal volt igazgatási előadó is a nagyfügedi tanácsnál. De jobban szereti a tsz-t. — Engem nem tudna az ipar elcsábítani. De sok falusi fiatal, aki elment, már jön vissza... Elsősorban a KISZ-nek és a pártnak a feladata megszerettetni a mezőgazdaságot a fiatalokkal. 1957 óta a falu KISZ-titkára. Azelőtt DISZ-titkár volt. Régi mozgalmi ember. Juhász Antal 1962 óta párttag. — A község tömegszervezeteinek jó munkáját ismerték el és dicsérték meg azzal, hogy a VIT-re küldenek. Máskor is kaptak már kitüntetést. 1962-ben Csehszlovák jutalomkiránduláson vettek részt, mint a megye legjobb KXSZ-szervezete. Juhász Antal az aranykoszorús KISZ-jelvény tulajdonosa; — Állattenyésztő. Április 16-án érettségizett mezőgazda- sági technikumban. A terve; elvégezni az agráregyetemet. — Néha szorongás fog el, ha a VIT-re gondolok. Hogyan állja meg delegációnk a helyét) hogyan néznek majd ránk a többi nemzet fiataljai. Rokon- szenvet tudunk-e kelteni? Különösen a gyarmati ifjúság körében. — Rengeteget hallottam már idegen földrészekről, országokról, de ez a két hét személyes élmény többet fog jelenten^ mintha kétéves iskolára küldtek volna. (—vits) Házanként öt nap Társadalmi munkák Szűcsiben legalább az egyik oldalon, sár nélkül járhatnak. 10 év alatt 10 ezer méter járda Sok helyen úgy gazdálkodtak a pénzzel, hogy korszerű, 1 méter széles járdát építhetitek. A hiányzó összegeket társadalmi munkával pótolták. Minden ház legalább öt napot dolgozott, s a sok kicsi sokra ment. Az elmúlt évben 20 ezer munkanapot jelentett ez, ha 60 forintos napszámot számolunk. Ebből a faluból a férfiak túlnyomó többsége bányákba, üzemekbe jár el dolgozni, s így a társadalmi teendő zöme is az asszonyokra hárult. A 20 ezer munkanap java részét asszonyok dolgozták le amellett, hogy a termelőszövetkezetben is, otthon is elvégezték a munkájukat. 83 utcai lámpa Nem volt könnyű dolguk. Volt olyan hely, ahol 40—50 köbméternyi földet kellett megmozgatni a járdaépítésnél. — Szívesen dolgozott és dolgozik mindenki, hiszen magunknak csináljuk — folytatja a tanácselnök. És túl azon, hogy azonnal érezhetik a maguknak végzett munka eredményét, az összefogásért más jutalom is járt. A Gyöngyösi Járási Tanács 200 ezer forint jutalmat adott a községnek a társadalmi munkában elért eredményekért. Ez az összeg és a községfejlesztésből 100 ezer forint) elindulás lesz a községen végigvezető, portalanított út építéséhez. A jó járdákhoz világosság „dukál”. 250 ezer forint állami támogatással és ugyanennyi társadalmi hozzájárulással ma már ott tartanak) hogy 83 utcai lámpa szórja barátságos fényét az utcákra.' Az ivóvíz-ellátás még megoldásra vár. Súlyos probléma) mert a legutóbbi vizsgálatok) során 37 kút vizét ihatatlannak találta a KÖJÄLL. Most szervezik a víztársulatot. S ahogy az eddigi tervek kivitelezéséhez megértésre találtak a község vezetői, ez is megoldódik. Mert az egész község akarja. Névadó ünnepség Ábasáron (Dr. Sándor József tudósítónktól.) A gyöngyösi járásban egymás után alakulnak a szocialista brigádok, munkacsapatok. Ez azt jelenti, hogy a mezőgazdaságban is terebélyesedik a szocialista versenymozgalom. A kiváló termelőszövetkezet címet nyert abasári Rákóczi Tsz volt a versenymozgalom első kezdeményezője a megyében. A hét elején már a hatodik szocialista címért küzdő munkacsapat tartotta meg névadó ünnepségét. A munkacsapat tagjai és hozzátartozói fehér asztal mellett., baráti hangulatban tartották meg gyűlésüket, amelyen Urbán József tsz-elnök és Antal István párttitkár is felszólalt. Kijelentették, a szocialista brigádmozgalorn és a munkaverseny nagymértékben járul hozzá az abasári termelőszövetkezet eredményeihez. A hadifogolyláger udvarán már eltakarították a havat és a csillogó hidegben csak a csontkeményre fagyott föld mutatta meztelenségét. A hadifoglyok vasárnap délutáni pihenőjüket tartották: feküdtek a priccsek tetején, mások varrogattak, rongyoló- dott köpenyüket foltozták, né- hányan aludtak. Innen-onnan horkolás hallatszott, s volt aki a prices szélén, ölbe tett kezekkel ült és maga elé bámult. Senki nem beszélt, ezek a percek a hallgatás percei voltak — egyébként sem volt sok mondanivalójuk egymásnak. Az otthon, a munka, az evés és a hazamenetel témája bár örökös volt, most, ilyenkor nem ingerelte őket beszédre. Hirtelen csörtetés, erős léptek zaja hallatszott be, majd hirtelen felvágódott az ajtó és a század parancsnoka, Tamás főtörzsőrmester rontott be a körletbe. — Sorakozó! — ordította a vasárnap délutáni csendbe, és ő maga is rángatni kezdte az embereket, akik felriadva munkájukból, álmukból, merengésükből, kászálódni kezdtek. Ki-ki a bakancsát, nadrágját kezdte húzni, más a köpenyéért nyúlt a feje alá. Értetlenül néztek egymásra, álmos szemekkel kérdezte, aki most ébredt, mi van? De nem tudta senki. Csak Tamás főtörzsőrmester. — Disznó banda! Mozgás, mozgás! — ordította, majd kirohant. Pajor őrmester vette át most a szerepét, aki előkerült valahonnan, és az embereket tuszkolta kifelé az udvarra. Tamás főtörzsőrmester pedig ott járt fel és alá a csupaszra fagyott udvaron. Talán nem is járt, hanem futkosott. Lehelete meglátszott a téli hideg levegőben. Lassan összeállt a század. Mindenki tudta a helyét. Dideregve, össze-vissza toldott köpenyekben, nyomorúságos sapkákban, kesztyűkben, bakancsokban álltak ki az emberek a sorakozóhelyre. A főtörzsőrmester-századparancs- nok végigrohant az alakulat előtt, Pajor oldalról a sorokat igazgatta: katonásan, rendben álljanak az emberek. — Disznó népség! Majd megtanítom én ezt a társaságot! Vigyázz! Pihenj! Vigyázz! — ordította, és koppantak a bakancsok. — Ügy hallom, nem megy a nóta! Hát gyakoroljuk uraim! A gyűlölet és a düh szinte ** lángokat lövellt nemcsak a szeméből, de a torkából is. — Tagozott menet...! ... egy! — pattant ismét a vezényszó és a fáradt foglyok Tarjaikat hátravetették, ott összefonódtak azok és már hangzott a következő vezényszó: — Kettőt Dobbant a bal láb, száz ember bakancsa csattant a fagyott földön. Aztán a jobb, aztán megint a bal és újra és újra. És a karok hátul összefonva ... — Ne mocorogjon! — ordított most már az őrmester is, nem akart lemaradni parancsnoka előtt. A főtörzs is észrevett valami mozgást a sor közepén és berohant — hátba vágta a mocorgót. Az öreg Czikár volt az, a nagy bajuszú, beteg ember, aki éjszakánként maga alá vizelt a priccsen — de kapott egyet a kis Keczeli Jóska is, akinek lecsúszott hátul a karja. Nem bukott fel, csak a másik lábára billent, pedig mindenki tudta, hogy szívbajos epilepsziás, hányszor vágódott már a földre iszonyatos rángások közepette...! A főtörzs kifutott a sorból és tovább vezényelt: — Tovább! E-egy! Ket-tő!... E-egy! Ket-tő...! Tovább! Egyszerre, rühes kutyák! A kapunál az ügyeletes orosz altiszt zsebre dugott kézzel álldogált, nem értette, mi történt. Szájában cigaretta lógott, amit a nyelvével egyik oldalról a másikra tuszkol át. Nézte egy darabig, hogy mit csinál a második század, nézte, ahogy a száz ember verte a díszmenetet egyetlen szó nélkül... a főtörzsőrmester hangja már alig hallatszott, az ordítozástól annyira berekedt. Aztán az orosz altiszt megcsóválta a fejét és odakiáltott az őrmesternek! — Pájor...! Igyi szuda! Az őrmester örült is, hogy elmehet. A fene egye meg ezt a vasárnap délutáni fegyel- mezőt, igazán nem hiányzott neki se! Az ügyeletes altiszt behívta az őrmestert az őrszobára. A század verte a díszlépést, már legalább fél órája tartott a foglalkozás, senki se fázik, csapzottak a homlokok, a lélegzet meglátszik, párállik az emberi testek előtt, amikor a sorok között mozgás támad, de nincs gazdája, hiába ordít a századparancsnok: — Szétverem a pofáját, amelyiket megfogom! A század most a német " körlet elé ér. A barakk ablakán át a németek nézik a látványt, vigyorognak, nevetnek, csak látni, hogy mozog a szájuk — megjegyzéseiket nem hallani... Dobbannak a lábak: e-gy... ket-tő ... Az őrtoronyból az őrszem lekiált valamit, izgatottan emeli is a puskáját, mintha a levegőbe akarna lőni. A század vége felé, ahol Kerekes menetel, mozgolódás támad. A sorok közül kilép aa egyik fogoly, szinte eszelősen, előbb mintha a röhögő németek barakkja felé indulna, de nem, egyenesen a parancsnok, Tamás főtörzsőrmester felé lépdel, elszántan, karjai már nincsenek hátra kulcsolódva, ott lendülnek a test mellett, előre-hátra, az ököl pedig ütésre készül... A főtörzs ordítana, de nem jön elő hang a torkán, csak hápog: ilyen fegyelmezetlenséggel még nem találkozott) sem a jutási laktanyában, sem a fronton, sem a fogolytáborokban. A z ember pedig lépdel elő™ re, még három lépés, még kettő... a főtörzsőrmester hátrál, mert már tudja, hogy ez nemcsak fegyelmezetlenség ... de nem üt az ököl, mert a kapu felől futva jönnek a szolgálatos katonák, és maga a lágerparancsnok is, aki már messziről kiált: —Sztoj! Szotoj, mágyár...! Az orosz katona gyengéden, de határozottan fogja le a lázadó kezét. A feje lebicsak- lik, és szeméből záporoznak a könnyek... A főtörzsőrmester a lágerparancsok elé lép, hadonászni kezd, félig magyarul, félig oroszul magyarázza, mi történt, de a major leinti. — Potom ... Az emberekhez fordul, tört magyarsággal adja a parancsot: — Aszolj ...! A század szótlanul indul vissza a körletbe, any- nyira frissek az élmények, hogy ezt nem lehet még tárgyalni. ... És mire a vacsora ideja elérkezik, a század végére beáll Tamás főtörzsőrmester is, csajkával, kulacsfedéllel, rendfokozat nélkül és nem mer a bajtársai szemébe nézni... Antalíy Istváa (L>. Elekes Éva tudósítónktól.) Házanként öt nap — segít eligazodni a társadalmi munkákról szóló kimutatások között Borsi László, a községi tanács elnöke. Máris felhagyok a papírok nézegetésével hallgatom a szűcsiek össze!»» gásának szép történetét. 1955-ben kezdtük — meséli a tanácselnök. — Akkor még térdig sárban jártunk a sötét utcákon. Bár sok mindenre szükség lett volna, a közös óhaj az volt, kezdjük el a járdaépítést. Legalább az utcák egyik oldalán száraz lábbal közlekedhessenek az emberek. Ezt kívánták, kérték a falu lakói, ezt hagyta tehát jóvá a község tanácsa is. Még 1955-ben elkészült az első 400 méter, a Petőfi túon. És most, tíz esztendőre rá, már arról számolhat be a tanácselnök, hogy ez év nyarán be is fejezik a községben a járdásítást. Már csak 970 méter van hátra, s minden utcában J U IBI JL S ÜL Á. IM X Á. 3L
