Heves Megyei Népújság, 1965. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-12 / 110. szám
Äz angol királynő Nyugat-j\émetországba látogat Angol lapok a német kérdésről LONDON (MTI): II. Erzsébet küszöbön álló r yugat-németországi látogatása jés a háború befejezésének 20. ,évfordulója ismét a német kérdésre fordítja az angol közvélemény figyelmét. Az angol sajtó egyik legte- kin 1 Hyesebb szemleírója, earner n írja legutóbbi nyugat- némc ^országi útja benyomásaira: a Sunban. — i úsz évvel ezelőtt elképzelhető lennek látszott az akkori katasztrófa után, hogy Németországnak még lehetne bárminő politikai vagy gazdasági jövője, tökéletes „kaput” volt. A német hadsereg, amely akkor lezüllött, lerongyolt csőcselék volt, most a NATO kulcsa. Az egykori nácik nyugodt, jómódú, befolyásos „úri emberek”, akik bőségesen aratnak a német gazdaság talpraállásán és természetesen múltjuk „szeplőtlen”, mert általánosan elfogadott elmélet szerint „senki sem volt a náci szörnyűségekbe bekeverve”. Időnként egy-egy nyugatnémet hivatalos személyiség alól kicsúszik a talaj, lelepleződik náci múltja. A keletnémetek a birtokukban levő náci irattárak adatait rendszerint akkor teszik közzé, amidőn a gyanúsítottat magas állásba nevezik ki. A nyugatnémetek az ilyen leleplezéseket tisztességtelen eljárásnak tartják. Szerintük, hogyha minden volt nácit kizárnának a . közhivatalokból, úgy megállna a közigazgatás kereke. A háború befejezésének 20-lk évfordulóján Kelet-Berlin zászlódíszben úszott, de Nyu- gat-Berlinben semmi nem volt. Kelet-Németországban a náci háború vége ünnep volt. Hitler bukását csak a kommunisták ünnepélték. A bonni Németország nem emlékezett meg a saját szörnyű „hőseiről”, akiknek hamvaiból született az ő jólétük. Egyetlen nyugati vezető személyiség sem merné nyilvánosan elfogadni azt, hogy Németország kettéosztása örökké fog tartani, de a németek többsége közömbösen szemléli ezt a kérdést. Németország egyesítése olyan hittétel, mint a túl- világi élet, de kérdezzünk csak meg bármely nyugatnémet üzletembert, mit tenne, ha holnap bekövetkezne az egyesítés? Mi lenne az úgynevezett gazdasági csodával? A Nyugat védelmével, a demokrácia gyenge, törékeny palántájával? Ügy gondolunk Németországra, mintha a fáraók kora óta létezett volna, holott a nagyapám, aki németbarát volt, soha nem hallott „Németország felől. Akkoriban Bajor, Szász, Württemberg, Hannover, és sok más apró fejedelemségek tömkelegé volt, a saját királyocskáikkal — írja a cikkíró. Az erősen konzervatív Spectator írja: Európa sohasem találta meg a választ arra a kérdésre, hogyan éljen a németekkel együtt, ha azok egyetlen államban egyesülnek, amely földrajzi fekvésénél, népessége számbeli nagyságánál és szervezőképességénél fogva úgy látszik arra van hivatva, hogy az európai szárazföld több részén uralkodjék. Ez a politikai kérdés rejlett mindkét világháború gyökerében, és a mai napig is megoldatlan, habár ideiglenesen eltakarja Németország kettéosztása. Ha Anglia és Franciaország elszántan cselekedett volna 1936-ban, amidőn Hitler megszállta a Rajna-vidéRet, talán megfékezhették volna őt háború nélkül. A második világháború azonban nem Hitler számítási hibájának folyamánya volt, hanem azon következetes és állhatatos tervének folyamánya, hogy kiterjessze sajátmaga és a németek hatalmát. Ez háborút jelentett. Kiújult a tfizpárbaj Santo Domingóban A Caamano-erőket az amerikaiak bekerítették SANTO DOMINGO: Hétfőn este a nyugati hír- ügynökségek gyorshírben jelentették Wessin Y. Wessin dandártábornok lemondását, kedden pedig azt, hogy mégis meggondolta magát. A dominikai tábornok, amikor a Bosch-párti felkelés kitört, a szélsőjobboldali klikk élén elrendelte Santo Domingo bombázását, ami több mint ezer ember életébe került. Wessin tábornok bekerült az azóta már „megszelidített” jobboldali juntába is, mint a hadsereg főparancsnoka, s a Bosch elnök visszatéréséért küzdő alkotmányos erők Caa- mano ezredessel az élen a béketárgyalások egyik feltételéül Wessin távozását követelték. Az Amerikai Államok Szervezetének képviselői, nemkülönben a nagy tömegnyomás kényszerítette Wessint a lemondás bejelentésére. „A politikai légkör megjavítását célzó fejlemény” — mint ahogy nyugati hírügynökségek kommentálták — azonban ismét semmivé vált, amikor kedden reggel az amerikai nagykövetség tudtul adta, hogy értesülése szerint Wessin meggondolta magát: úgy látszik, nem hajlandó távozni. Santo Domingóban a helyzet továbbra is rendkívül feszült, minthogy hétfőn este az amerikai megszálló erők megint megsértették a fennálló tűzszünetet. A San Isidro támaszpontot a főváros amerikaiak által ellenőrzött részéAz amerikai nagykövetség elhagyja Kambodzsát WASHINGTON (MTI): Az amerikai külügyminisztérium kedden nyilvánosságra hozta Rusk külügyminiszter levelét Koun Wick kambodzsai külügyminiszterhez. Rusk levelében elutasítja Kambodzsa ajánlatát arra vonatkozólag, hogy a diplomáciai kapcsolatok megszakítása után is tartsák fenn a konzuli kapcsolatot a két ország között. Átvennénk használt tehergépkocsit 3,5—7 to-ig (pótkocsival is) könyvjóváírással, vagy azonnali átutalással. Címünk: Hajtómű és Felvonógyár Budapest, IX., Fehérvári út. 98. Telefon: 467—780/269 mellófc Fizessen elő a Népújságra! Rimamente Mg. Termelő- szövetkezet Szihalom megvételre keres elfekvő készletekből 1—2 mm-es fekete lemezárut haszonvasárut 40—100 mm-es vascsőárut, 6—22-es csavarokat és 4—5 mm-es huzalokat Rusk levelében kijelenti, hogy az Egyesült Államok kész bármikor fontolóra venni a diplomáciai kapcsolatok helyreállítását. „Kölcsönösen elfogadható alapon.” S azt hangoztatja, hogy az Egyesült Államok tiszteletben tartja Kambodzsa semlegességét Rusk azt is közli, hogy az Egyesült Államok kész részt venni egy Kambodzsa függetlenségével foglalkozó értekezleten is. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy a jelenlegi körülmények között az amerikai kormány nem tud biztosítékokat vagy hivatalos segítséget nyújtani a Kambodzsába látogató amerikai turistáknak. Közölték azt is, hogy a Phnom Penn-i amerikai nagykövetség személyzete hamarosan elhagyja Kambodzsát vei összekötő „folyosó” mentén kiújult a tűzpárbaj, mert — Reuter szerint — amerikai ejtőernyősök behatoltak az alkotmányt védelmező erők ellenőrzése alatt álló Santo Domingo-! kerületekbe. A veszteséglista csak amerikai részről ismeretes: egy tiszt meghalt és három katona megsebesült. Tűzharc volt a rádió- állomás épületének közelében is. A rádió a Caamano-egysé- gek kezén van, s mind ez ideig a Caamano-kormány közleményeit sugározza. Az elmúlt 24 óra alatt azonban az adásokban „légköri zavarok” voltak észlelhetők: az amerikai megszálló erők szóvivője nem volt hajlandó sem cáfolni, sem megerősíteni a hírt, hogy az adásokat az amerikai hadsereg zavarja. Az AP hírügynökség helyszíni tudósítója elmondja, hogy a „nemzetközi semleges övezetnek” kikiáltott Santo Domingo-i kerületben — ami gyakorlatilag az amerikai megszálló erők támaszpontja — az amerikai csapatok 105 milliméteres kaliberű ágyúkkal szereltek föl. A tüzérségi egységek be tudják szórni a felkelők által ellenőrzött egész délnyugati városrészt. A Caamano-erőket az amerikaiak már napokkal előbb teljesen bekerítették. Az Amerikai Államok Szervezetének tanácskozó testületé hétfő esti ülésén az amerikai küldöttség kíméletlen nyomására jóváhagyta azt a Costa Rica-i határozati javaslatot, amely szerint meghosszabbítják az AÁSZ 5 tagú, úgynevezett dominikai békéltető bizottságának mandátumát. (Ez a küldöttség járt az elmúlt napokban Dominikában, hogy a tűzszünetről tárgyaljon). Ugyanezt a bizottságot bízta meg az AÁSZ azzal is, hogy „ellenőrizze a Dominikába küldendő Amerika-közi haderő létrehozását és működtetését”. Két delegáció a szavazás elhalasztását kérte azzal, hogy kormányával kell tanácskoznia, Ellswort Bunker amerikai nagykövet azonban azonnali döntést követelt. A javaslat mellett 14 ország szavazott, ellene három. (Mexikó, Uruguay és Chile.) Három ország küldöttsége tartózkodott a véleménynyilvánítástól: Ecuador, Peru és Venezuela. A szavazást megelőzően Mexikó képviselője határozati javaslatot terjesztett be, amelyben az amerikai csapatoknak a Dominikai Köztársaságból történő haladéktalan visszahívását követelte. Amerikai nyomásra az indítványt az AÁSZ tanácskozó testületé 15:5 arányban elutasította. Camano kormánya már bejelentette, hogy nem tárgyal az AÁSZ képviselőivel mindaddig, amíg annak washingtoni ülésén helyet foglal a megbukott jobboldali junta képviselője, Jose Bonilla is. Az AÁSZ tanácskozó testületé egyébként anélkül fejezte be munkáját, hogy kitűzte volna egy újabb ülés időpontját. A dominikai kérdéssel — a Szovjetunió panaszának tárgyában — legközelebb a Biztonsági Tanács foglalkozik. A szovjet delegáció határozati javaslata, amelyről még nem szavaztak, megbélyegzi az egyoldalú amerikai beavatkozást és az Egyesült Államok csapatainak haladéktalan kivonását követeli. U Thant ENSZ-főtitkár egyébként táviratot kapott mind a Caamano-kormánytól, mind Imberto Barrera Ame- rika-barát juntájától. Caama- no külügyminisztere: dr. Jot- tin Cury, azt kérte, ismerjék el Dominika küldöttének dr. Moises De Soto-t, az eddigi dominikai delegáció helyettes vezetőjét. A junta azt sürgette, hogy adjanak szavazati jogot továbbra is dr. Guaroa Velazquez-nek, a ki a megbukott Donald Reid Cambral- féle vezetőséget képviselte az ENSZ-ben. U Thant még nem döntött. A dominikai események erőteljesen hátráltatják a május 20-án esedékes latin-amerikai értekezlet előkészületeit. Szudánt választások KHARTUM (MTI): A Reuter és a MÉN jelentése szerint a baloldal tiltakozása ellenére kiírt szudáni választásokon a jobboldali Um- ma-párt szerezte meg a legtöbb szavazatot: 112 eddig hivatalosan bejelentett mandátumból 49-et szerzett meg. A Nemzeti Unió-párt 35 képviselőjét juttatta a parlamentbe, míg a függetlenek 14 helyet nyertek el. 44 mandátum sorsa még nem ismeretes. Dél-Szudánban nem tartottak választásokat, mivel az ottani pártok ellenzik a választást mielőtt az ország alkotmányos jövőjét eldöntenék. Kiutasították ... MOSZKVA (TASZSZ): A szovjet külügyminisztérium nem kívánatos személynek nyilvánította Norris D. Garnett amerikai diplomatát, a moszkvai amerikai nagykövetség attaséját, mert diplomáciai beosztásával összeegyeztethetetlen tevékenységet fejtett ki. A minisztérium tiltakozást jelentett be amiatt, hogy Garnett a Szovjetunióban tanuló afrikai diákok körében a Szovjetunióval szemben ellenséges tevékenységet folytatott, s követeli, hogy a jövőben ne tűrjék meg az amerikai diplomaták ilyen irányú tevékenység gét. ESEMENYEK _ ,\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\V\N\\\V OSLO: V. Olaf norvég király vacsorát adott Tito jugoszláv köz- társasági elnök tiszteletére. A két államfő pohárköszöntőt mondott; hangsúlyozták, hogy mindkét fél rendkívül nagy jelentőséget tulajdonít az ENSZ-nek. Méltatták a norvég —jugoszláv kapcsolatok szívélyességét is. BERLIN: Az NDK párt- és kormány- küldöttsége, amelyet Willi Stoph, az NDK miniszterelnöke vezetett, Moszkvából hazaérkezett Berlinbe. KUALA LUMPUR: Az ausztráliai légierők egy Canberrái bombázója kedden kényszerleszállást hajtott végre a Kuala lumpuri repülőtéren. A gép leszállás közben megsérült. Emberéletben nem esett kár. LAGOS: Anthony Enahoro nigériai ellenzéki politikus fellebbezését kedden elutasította a Nigériai Szövetségi Legfelső Bíróság. Enahorot minden bizonyíték nélkül kormány-ellenes összeesküvéssel vádolták és 1963-ban, amikor Angliában tartózkodott, kiadatási ügye a Home-kormányt kis híján válságba juttatta. SZÖUL: Szöuli katonai körök kedden bejelentették, hogy letartóztattak egy hadosztály-parancsnokot és egy nyugalmazott ezredest, akiket azzal gyanúsítanak, hogy összeesküvést szőttek a Pák Csöng Hi- kormány ellen. PHENJAN: A koreai fegyverszüneti katonai vegyes bizottság ülésén a kínai—koreai fél tiltakozott amiatt, hogy május 5-e és 7-e között különböző amerikai hadihajók hatszor behatoltak Észak-Korea területi vizeire. VARSÓ: összeírták Lengyelországban a választók névjegyzékét. Az 1965. május 30-i választáson 19 530 844 személy, tehát közel egymillióval több szavazhat, mint 1961-ben. (MTI) ÄÄ\\V\\\\\\\\\\\V\\\\\Vi!«SKSC«W\\\\\V\\\^^^ Az üdülésről, amely nem mindig a jó munka jutalma 0Tágas otthonokban kényelmes a Délib áb hálósz Kívánság szerinti összeállításban: óba 2 db. kétajtós szekrénnyel 6400,— Ft. 1 db. kétajtós és 1 db. háromajtós szekrénnyel 7100,— Ft. OTP hitelakcióban is kapható! Tikentae meg a bútorüzletekben! 1949 nyarán adtak ki első ízben kedvezményes szakszervezeti beutalókat, s ezzel a dolgozók ezrei birtokba vették az ország legszebb tájainak üdülőit, a Mátrától a Balatonig. Tizenöt év telt el azóta, most járjuk a tizenhatodikat; ennyi idős a szakszervezeti üdülés, amely évről évre terebélyesedett, új formákkal is gazdagodott, s ma már kétszáznál is több üdülő várja pihenésre, szórakozásra a dolgozókat. Az elmúlt esztendőben 212 ezer felnőtt és 40 ezer gyerek részesült kedvezményes szakszervezeti üdülésben. Az állam jelentős összegeket fordít a kedvezményes üdültetés fejlesztésére és fenntartására; 1964-ben 176 millió forint volt az állami támogatás összege. Kéthetes üdülésért 196 forintot fizetnek a dolgozók, ez a költségeknek mindössze 22 százaléka, a többit az állam és a SZOT fedezi ... Vajon megbecsüljük-e ezt az állam nyújtotta segítséget, hogyan élünk az üdülés lehetőségeivel, ezt kutattam, amikor a szakszervezeti üdültetés gondjairól, problémáiról beszélgettem szakszervezeti vezetőkkel, üdülési felelősökkel, „gyakorló” üdülőkkel. mindezt felülvizsgálni, és megtalálni az elosztásnak egp olyan formáját, amelyben maradéktalanul érvényesül az üdülés jutalom-jellege. Mert jelenleg ez még nem érvényesül mindig és mindenütt. Heves megye 1717 beutalót kapott a főidényre, ebből 800 balatoni üdülőkbe szól. Itt valóban érvényesülhet a jutalmazás elve: a nyári hónapokra ki lehet válogatni a legjobbakat, akik munkájukkal, magatartásukkal rászolgáltak az üdülésre. De hogyan osztják el a többit? Sok helyen bizony úgy, mint például az egri vasútállomáson is, ahol faliújságon hirdették az üdülést, kérve, hogy jelentkezzék, aki akar. Az üdülési felelősök egy része már az év elején összeírja az igényeket, vannak vállalatok, ahol az igazgató még 200 forint külön jutalmat is ad a szakszervezeti üdülöjegy mellé ... Jó és nagyszerű a szakszervezeti üdülés, mégis ennek kapcsán önkéntelenül arra gondol az ember: ilyen gazdagok vagyunk? Mindezt megengedhetjük magunknak? Szebbnél szebb üdülők, hatalmas anyagi támogatással, az üdülés költségeinek 78 százalékát az állam és a SZOT fedezi, és előfordul, hogy „befagynak” a beutalójegyek. 1963-ban Heves megyében 134 kéthetes beutaló maradt meg* az elmúlt évben 124. (A Siro- ki Fémműveknél például 18.) Ebben az évben már javult a A Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának egri székházában Rozgonyi Józsefné az SZMT üdülési felelőse, ö tájékoztat a szakszervezeti üdültetés megyei számadatairól. Az első tapasztalat: változatos, és nagyon népszerű a kedvezményes szakszervezeti üdülés. 1964-ben 4735 felnőtt és 940 gyermek üdült Heves megyéből. 243-an vettek részt külföldi üdülésen, 271-en üdültek a budapesti hajón, 235-en pedig szanatóriumokban. Hasonlóak az idei számadatok is: 5650 beutalójegyet kapott a megye. s. Nézzük, hogyan osztják el az üdülőjegyeket? Az elosztás alapja: évenként a szakszervezeti tagok 6—7 százaléka részesülhet kedvezményes üdültetésben. A SZOT ennek alapján megadja a keretszámokat, leküldi a beutalókat, s az SZMT elnöksége ugyancsak a taglétszám alapján elosztja azokat az egyes szakmák megyebizottságai között. Ezután a megyebizottságok üdülési felelősein a sor, akik alapszervezeteik között osztják el a beutalókat. Ugyancsak a taglétszám és az igények alapján. És itt kezdődik az első probléma. Az igényeket ugyanis nem lehet kielégíteni. Nem mintha éves szinten kevés lenne a közel hatezer beutaló, inkább azért, mert a dolgozók nagy része főleg a nyári hónapokban, és leginkább a Balaton partján tudja elképzelni az üdülést. így alakul ki a szakszervezeti üdültetés egyik ellentmondása; a második félévben, s különösen a nyári hónapokban versenyfutás a beutalókért, míg az első félévben, főleg januárban és februárban az üdülési felelősöknek szinte könyörögniük kell, hogy valaki rászánja magát egy mátrai, balatoni, vagy mecseki üdülésre. Az is igaz, hogy a téli üdülésnek nálunk nincsen propagandája. Hasznos lenne néhány színes plakát, esetleg film, vagy képes kiadványok a téli üdülés szépségeiről, de nem ártana bővíteni a téli szórakozási lehetőségeket sem. B. Igaz, kitaposott utakon halad a szakszervezeti üdültetés, de talán mégsem ártana