Heves Megyei Népújság, 1965. április (16. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-30 / 101. szám

Anyagi érdekeltség a termelőszövetkezetekben em rég több olyan ter­melőszövetkezetiben jár. tűnik, amely korábban a gyen­gébbek közé tartozott, most azonban jelentősen megjavult. A vezetők sokféle okkal ma­gyarázták ezt. Ki új üzemágak bevezetését említette első he­lyen, ki a munkafegyelem megerősödését, ki a szakembe­rek segítségét. Egyet viszont valamennyien hangsúlyoztak: a 1 agok anyagi érdekeltségének fokozása nagyot lendített a munkán. Az anyagi érdekeltség erő­teljesebb érvényesítésére még 1959-ben, az MSZMP Központi Bizottságának határozata hívta fel a figyelmet. Ez a határo­zat abból indult ki. hogy a nagyobb terméshozamok eléré­sét iól szolgálja a bevált mun­kaegységrendszer továbbfej­lesztése olyan kiegészítő mun­kadíjazási formákkal, amelyek megfelelnek a jövedelemelosz­tás szocialista elvének és biz­tosítják a tagok fokozottabb érdekeltségét a termelés ered­ményében. Erre azért is szükség van, mert a munkaegységek száma egymagában még nem hű tük­re annak, hogv ki milyen érté­kű munkát végzett. Inkább a munka mennyiségét méri. A kiegészítő díjazási formákban már az is kifejezésre jut, hogy a tag és családja miként járul hozzá az egész közösség bevé­telének gyarapításához. Ugyan­akkor ezek a módszerek von­zóbbá teszik a munkát: az em­berek közvetlenül látják, hogy a nagyobb igyekezet, szorga­lom és szakértelem növeli sa­ját jövedelmüket is. Az élet bebizonyította ennek igazságát, így szövetkezeteink javarésze szerte az országban már alkalmazza az anyagi ér­dekeltség különféle formáit. Az ötvenes évek végén még a tsz-tagok közösből származó jövedelmének több mint 96 százaléka a munkaegységekre kapott részesedésből szárma­zott. Most azonban ez az arány országos átlagban 80 százalék alá csökkent és a jövedelem másik részét a prémiumok és a közös eredményből való ré­szesedés más formái alkotják. A változás hasznára vált a ta­goknak és a közösségnek egy­aránt. Többek között ez is szerepet játszott abban, hogy 1964-ben az elmúlt tíz év leg­magasabb kukoricahozamát értük el, búzából pedig tavaly volt mezőgazdaságunk törté­netében a legmagasabb hozam, holdanként 10,7 mázsa és en­nek nyomán sikerült hazai termésből fedezni az ország kenyérellátását. A z anyagi érdekeltség nö- ' * vekedése az egész szö­vetkezeti mozgalom erősödését szolgálta, hiszen mind a kö­zös vagyon, mind a tagok jőve. delme gyarapodott. Á legtöbb tsz-ben, ahol az új módszere­ket bevezették, a prémiumok, a részesedés kifizetése után is sokkal több termény, hús, tej, és tojás, sokkal több érték ma­radt a közösben, mint koráb­ban. Különösein a kapásoknál és a szálas takarmányoknál hoztak jó eredményeket a munkadíjazás új formái. A leg­nagyobb, legsürgetőbb dolog­időben is elegendő ember szór. goskodik a földeken, segítenek a családtagok. Díjazásuknál a legelterjed­tebb az úgynevezett „nádud­vari módszer”, amelynek alap­ja a munkaegység utáni ré­szesedés és ezt kiegészítik más díjazási formák. A kukorica­termelésnél például pz a leg­gyakoribb, hogy a családok bi­zonyos területet vállalnák és ezért holdanként 10—15 mun­kaegységet ír jóvá a tsz, a ter­mésből pedig 10—20 százalé­kot kap a család. Ez a forma az erős és gyengébb gazdasá­gokban egyaránt bevált. Szí­vesen alkalmazzák és hirdetik szinte mindenütt. Ennek a módszernek az alkalmazásánál leginkább arra kell nagy fi­gyelmet fordítani, hogy az össztermelésből való részese­dés százaléka arányban áll­jon az üzem technikai fejlett­ségével, valamint a termelési feltételek változásával. ás területen más for­mák alakultak ki. A kenyérgabonánál például, ahol szinte minden munkát gépe­sítettek, a tsz-ek a célprémi­umot tartják helyesnek. A magasabb hozam eléréséért fáradozó tagokat az év végén megjutalmazzák. Az állatte­nyésztésben szintén a hozam szerint kapnak külön díjazást a tagok, de az utóbbi években jó néhány szövetkezet a ta­karmányfelhasználás ésszerű csökkentésében is érdekeltté teszi a dolgozókat. A kertésze­tekben a megtermelt pénzér­ték utáni részesedés a legálta­lánosabb. Vannak olyan szövetkezetek is, ahol a legfejlettebb jöve­delemelosztást valósították meg: a pénzbeli munkadíja- zást. Ez azonban még kevés helyen terjedt el. Gyakoribb viszont az úgynevezett garan­tált előleg, ami azt jelenti, hogy a tsz a teljesített munka­egységekre minden hónapban kifizeti a tervezett érték 70— 80 százalékát, a többivel pedig év végén számolnak el. Általában ezek a módszerek hódítottak teret. Néhol azon­ban, főleg a gyenge tsz-ekben még mindig alkalmazzák a részes művelést is, amelynek során a tagok munkaegység jóváírása nélkül, az összter­més harmadáért vagy negye­déért dolgoznak. Ez valóban a munkadíjazás legalacsonyabb formája, amelynek tartós fenn­maradása egészségtelen hatást gyakorolhat a közös gazdaság fejlődésre. De ezeknek a „mel­lékhajtásoknak” a türelmetlen, túlzott „gyomlálása” sem ve­zet jóra, esetleg az egész kö­zösség kárt szenved miatta. Egyébként Is az a forma, amely kezdetben bizonyos kö­rülmények között szükséges­nek mutatkozott a fejlődés so­rán önmagától kezdett vissza­szorulni. Ma már a gyenge tsz-eknek is csak alig több mint egynegyede alkalmazza, a megerősített gazdaságokban pedig száz közül csupán 4—5- ben található meg. Felváltották a fejlettebb módszerek, amelyek igen sok­rétűek, minden tsz az adottsá­gaihoz és szükségleteihez leg­jobban igazodót alkalmazza. Egyiket sem kiálthatjuk ki egyedül üdvözítőnek és örök­érvényűnek. A közgyűlés fel­adata, hogy mérlegeljen és megfontoltan döntsön arra mindenképen ügyelve, hogy az alap munkaegység-részese­dés és a kiegészítő díjazás együttes összege ne haladja meg a szövetkezet anyagi le­hetőségeit. Helyes, ha arra is gondolunk, hogy egyik vagy másik ágazat dolgozói ne ke­rüljenek előnyösebb helyzetbe a többiek rovására. Ma már jó­formán minden munkára akad­nak megfelelő ösztönző, a szo­cialista jövedelemosztás alap­elveivel megegyező módszerek. A fontos csak az, hogy a tsz-ek olyan formá­kat vezessenek be, amelyek elősegítik a gazdálkodást, a fej­lődést; amelyek biztosítják, hogy az emberek kedvvel dol­gozzanak, még inkább lássák munkájuk értelmét és min­denkor ott legyenek helyükön, amikor szükség van rájuk. Ha az ilyen ösztönző munkadíja­zás megfelelő nevelőmunkával, a szövetkezeti gazdák felvilá­gosításával párosul, akkor az érdek és a kötelesség közös nevezőre kerül, együtt segíti mezőgazdaságunk gyorsabb fejlődését. Eck Gyula GERGELY SÁNDOR: Régi magyar májusok A MÁJUSI ÜNNEPSÉGEK Ilorthy-Magyarországon jóval május előtt kezdődtek. Április közepe táján a gyárakban a munkapadok s a hivatalokban az íróasztal mellől, a falvakban és tanyáikon az eke szarva, vagy a kubikoscsákány mellől cipel­ték börtönbe a munkások, ér­telmiségi dolgozók, szegénypa­rasztok, földmunkások százát a burzsoázia rendőr- és csend­őr-legényei. Az ország „letar- tóztatási intézetei” megtelteik azokkal az emberekkel, akikről a rendőr- és csendőrcsizma fel­tételezte. hogy megünnepelnék május elsejét; amelyet nagyon gyakran, kényszerű körülmé­nyek miatt május első vasár­napjára „tett át” a föld alá kényszerített KMP. Május elsején évtizedeken át, amióta a nemzetközi szolidari­tás ünnepe ez a nap —, de kü­lönösen 1919 óta — burzsoá Magyarország városaiban ria- ■dóztatott rendőrszáziadok, kato­nai egységek s páncélautók — a falvakban hadikészültségbe helyezett gyalogos és lovas csendőrszakaszok vártak a be­avatkozó parancsra. Május elseje kora hajnalán Budapesten s környékén és az ország legkülönbözőbb tájain ezer, meg ezer ember vetett számot önmagával... Volt, aki a hátát tapogatta, volt, aki pelyhedző állát simogatta, lány, asszony, aki kissé elbúsultan a haját nézegette: az élettől, testi épségüktől búcsúzva, sortüzek- re, szuronyrohamokra, lovastá­madásra, rendőr- és csendőr­csizmák rúgására készültek fel. A felvillanó rémségek riasztó hatását el-eloszlatla az 1919-es év első szabad május elsejének az emléke ... De az évek múlá­sával egyre többen akadtak, akik a győztes magyarországi forradalom májusi ünnepségeit nem látták, csak apjuk, anyjuk, idősebb testvérük, társuk elbe­széléseiből tudtak róla. Erre a szabad májusra is gondolva, vállaltak bajt, kínt, börtönt ez­rek és ezrek. KORA REGGEL az utcára surrantak, felugrottak a villa­mosra, egy-két megállóval odébb leszöktek róla, eltűntek a mellékutcákon és nagy kanyar­ral a Duna-hidak felé lopakod­tak ... Ha ismerős elvtársakkal találkoztak, elfordították a fe­jüket, vagy elnéztek fölöttük ... Kopógyanús alakot, ha láttak — elsősorban nem magukra, ha­nem társaik biztonságára gon­dolva — kacskaringós utakon, néha csínytévő gyerek módjára „sétálni” vitték a vérebeket... addig-addig, amíg sikerült el- ugrani előlük. A villamos végállomásán em­berek ácsorogtak. — Jobbra fel. S egyenesen előre — suttogták a városból jöttéknek vigyázva, s közben ajkuk is alig mozgott. A hegyoldalt valósággal el­lepték a fölfelé igyekvő embe­rek. De csapatba sehol se ve­rődtek. Gondtalan, magányos túrázókként igyekeztek vala­merre. A lombkoronákba megbújva fiatal elvtársaink vigyáztak. Csak annyit mondtak: kellemes túrázást... Ha mást mondtak volna, mindenki megfordul és siet visszafelé... Hegy tetején, tisztáson, tán öt­száz ember várt. A tömeget hatvan, száz lépésnyi távolban, laza láncban kis őrség vette kö­rül. Ők már nem az idesur­ranó kopóktól tartottak, hanem arra ügyeltek, hogy amíg az ün­nepség be nem fejeződik, a tisztásra gyűltek közül el ne tá­vozzék a tömegbe esetleg befu­rakodott besúgó. Nehogy a kör­nyéken cirkáló rendőr- és csendőr-őrjáratnak hírt vihes­sen. Az imperializmus szovjet-el­lenes hadikészülődéseiről, a bé­kés építésben sikereket elérő szovjet népről, a világszerte erősödő munkásmozgalom ese­ményeiről és a magyar mun­kásság, parasztság és szellemi dolgozók vezetőjének, a föld alá szorított Kommunisták Ma­gyarországi Pártjának áldozat­kész harcáról beszélt a szónok az egybegyűlteknek. AZTÁN MAJAKOVSZKIJ „Balra mars”-át és Petőfi: „Akasszátok fel a királyokat” című versét szavalta egy zömök műkedvelő. A szavalókórus a nemzetközi és magyar forradal­mi irodalom forró harci termé­keit zengte. Aztán énekelt a tö­meg A Barikád-dalt, a Bún­Színe és visszája Mondjuk, ülsz a lelátón, s a hátad mögött valaki rekedt, hangon egyre csak a pályán levőket csepüli — megisme­red, persze, X az, a jámbor házassági rabszolga, aki oda- haza asszonyközelben némább a porticsinál. Mondjuk állsz a műhely sarkában, s hallod, az egyik munkapadnál valaki az iparági vezetőt szidja — igen, Y az. aki tán álmában sem mer arra gondolni, hogy a mű­vezetőnek ez vagy az az intéz­kedése hibás lehet. Mondjuk, a hivatalban valaki sejtelme­sen közli, ennék és ennek a gyárnak az igazgatója nagy lábon él, szórakozik, költeke­zik — ó hiszen ez Z, akiben szemernyi bátorság sincs meg­kérdezni az alig 200 forinttal többet kereső csoportvezetőjé­től, ugyan mi pénzből vett sze­mélygépkocsit, amikor egy hó­napja sincs, hogy új házat építtetett. Mondjuk... Mond­juk meg, hogy X, Y, és Z egy­aránt gyáva és értéktelen em­berek. Szokássá, mondhatnám di_ vattá lett egy idő óta, hogy ..felfelé” szidunk, kritizálunk, „Felfelé”, azaz, hogy ponto­sabban szóljunk, a felsőbb szervék, a felsőbb szintű ve­zetők és vezetés lett a szidás és kritika leginkább célbavett táblája. Ki-ki nyugodtan meg­mondhatja a véleményét, nyíl­tan, kemény szavakkal, ezért nem jár börtön s mégcsak a legkisebb bántódás seim érhet senkit — ez a nagyszerű mai közéletünkben. Miért ne bírál­hatnánk, szidhatnánk a fel­sőbb vezetést — kérdezheti bárki — talán ők. ott fent nem tévedhetnék? Természete, sen tévedhetnék. Nem is kell messzire nyúlni példáért, vol­tak nekünk olyan vezetőink, akik helytelenül úgy gondol­kodtak: címem van, a címem ad rangot, a rang hatalmat, s a hatalmammal azt csinálhatok, ami tetszik...! Azután ha­marosan rá kellett döbbenjen, csak az emberi magatartás a becsület és a közérdek szülte tették a való rang, rá kellett döbbenjen, hogy a címadta „rang” nem sérthetetlen pán­cél. No, hát akkor nem mind­egy. ki vagy kik szidják, bí­rálják a hibát elkövető felsőbb szerveket, vezetőket? Tökélete­sen mindegy. A baj csak ott van. hogy olykor a „felfelé” szidásban, bírálatban elvétjük a mértéket, összetévesztjük a színét, a visszáját. Elvétjük a mértéket, mikor csak orszá­gos dolgokban tartjuk ma­gunkat ..okosnak”, mikor csak a magasabbról jött utasítás-^ tervet rendeletét szidjuk, bí­ráljuk, de a közvetlen felette^ seink, főnökeink tévedéseit kócskát... S amikor rákezd­ték: Föl-föl ti rabjai a föld­nek ... sokak szeméből kicsor­dult a könny. Az előadást, a verseket, s az énekszámokat halkan, tompít­va mondta el egyén és tömeg. Ezen a napon tucatnyi ün­nepség volt a Budapest környé­ki hegyeken, tisztásokon. S szerte az ország városaiban, falvaiban — bújva-rejtve ki- sebb-nagyobb forradalmár cso­portok ünnepeltek és tettek hi­tet a kommunisták törhetotlen- ségéről. Voltak gyülekezők, amelye­ken zavart okoztak a köpök, vagy a forradalmi munkásság sorait megbontó árulók. S vol­tak tisztások, amelyeken dü­höngve s átkozódva csak rene­gátok s rendőr-besúgók gyüle­keztek ... Az elvtár sale ugyan­is, az utolsó pillanatban meg­tudván, hogy ügyetlenség, vagy árulás miatt, a rendőrség meg- neszelte egy-egy gyülekező ki­szemelt helyét... s a vezető szervek ügyes csellel, az utolsó pillanatban másfelé irányítot­ták a tagságot és a roikonszen- vezőket... A MÁJUS ELSEJE, szerte az országban megduzzasztotta a népért harcoló forradalmi tá­bor erejét. Hiába kötözték csendőrló farkához a magyar falvak és tanyáik legjobb fiait, hiába „talpalták”, verték bika- csökkel s „ugratták” ki a har­madik-negyedik emeletről a város ipari munkásságának és értelmiségének lefogott leg­jobbjait, május elseje a magyar dolgozók nagy ünnepe volt s maradt... szó nélkül hagyjuk, eltűrjük. No, igen, mert ha X. Y és Z szidja, kritizálja a minisztert, az iparági vezetőt az teljesen veszélytelen, nem befóiyásol- ja a fizetésemelkedést, az elő­léptetést, s a prémiumot is hiánytalanul megkapják. De próbálnák csak szidni, kriti­zálni a közvetlen felettes ki­rívó, vagy kevésbé kirívó hi­báit, népgazdaságra káros in. tézkedéseit, vagy akár szakmai képességeit, hozzáértését, már „úszna” a prémium, a fizetés- emelésből kimaradna. És eeyáltalában ki tudja, mi min­den történne még!? Igaz. voltak túlkapások, visszaélések a bírálat körül, s éppen akkor, amikor már ke­vés 5 százaléknyi igazság is elegendőnek kiáltatott ki ah­hoz. hogy a kritika „építő” le­hessen. Az óvatosság a „ne szólj szám, nem fáj fejem” lo_ gika ez idő táján gyökerese­dett meg az emberekben. Odáig már eljutottunk, hogy az em­berek nem gyávák bírálni és szidni a felsőbb szerveket, ve­zetőket, de mikor érjük meg azt, hogy az emberek saját mű­helyükben. irodájukban, egy­szóval, saját portájukon sem tűrik a haszontalan, értéke nincs munkát, a rossz intézke­déseket. a hibákat és fogyaté­kosságokat és ezt szemébe mondják annak, akinek kell! Egyoldalúak lennénk, ha az embereket mind óvatosnak és gyáváinak neveznénk. Szép számmal akadnak, akikben megvan a bátorság a bírálat­hoz, akik kemény és őszinte szavaikért a következmények­kel is szembenéznek, akik nem tűrik a hanyagságot, a pazar­lást, a két kezük teremtette javak és értékek pusztulását. Szép számmal akadnak akik a hibák leleplezését és felszá­molását kötelességüknek tart- ják-érzik. Szép számmal akad­nak. de még mindig kevesek. Bírálni, kritizálni minden­kinek joga van. Ezt a jogot nem lehet elvitatni vívmá­nyaink közül. Mégis, vajon miért az óva­tosság a gyávaság az emberek­ben? Miért óvatosak és gyávák az emberek a maguk közvetlen portáján, házatáján keményen sarkukra állni és ostorozni, megszüntetni a hibákat? lelep­lezni és kijavítani a tévedése­ket? Az 50-es évek eleji hely­telen módszerek jól lehet élén. ken. s elevenen élnek az em­berek emlékezetében, ez nem lehet az egyetlen magyarázat. Félnek, bátortalanok ma is ax emberek hogy ha bírálnak, kritizálnak közvetlen felettes vezetőket, akkor a fejükre üt­nek, s minden módon lehetet­lenné teszik helyzetüket. De lehet-e félelem, bátortalanság egyetlen olyan emberben is, aki munkahelyén, azon a posz­ton, ahová az élet állította, ahová a maga ereje, szorgal­ma. tehetsége által jutott — eleget tesz a kötelezettségé­nek? Mert ez a legfontosabhi kötelességünknek becsülettel eleget tenni. Ez teszi hasznos­sá, értékessé az embert. És azokat a szókat, melyeket harcosan bírálva, kritizálva — kimond; ismerve a mértéket, megkülönböztetve a színék visszáját. Pataky Dezső — Tradíció (Mészáros András rajza) Megható felajánlás A levél a gyön­gyösi városi KISZ- bizottsághoz érke­zett, feladója Ko­vács Ferenc, nyug­díjas gyöngyösi lakos. Ebből a le­vélből idézünk: „A Népújságban olvasom, hogy a KISZ a fiatal elv­társak részére la­kást akar építeni. Ennek én is örü­lök. Én még szal- matetös vályog­házban születtem, de most, idős ko­rámra kaptam egy szép lakást a nyolcvanas lakóte­lepen. Ifjúkori ál­mom valósult meg.’’ A továbbiakban ismét a KISZ la­kásépítési akció­járól mond véle­ményt Kovács Fe­renc bácsi, majd közli: ..Ehhez szeret­nék én is önkén­tesen hozzájárul­ni. Felajánlok 48 munkaórát, bár­milyen időben, teljesen díjtala­nul”. Nem lehet meg- hatódottság nélkül olvasni a sorokat. Az ifjúságot idéző mondatokat, ame­lyek hivalkodás nélkül említik a Tanácsköztársaság védelmében vívott harcokat, az egy­kori vöröskaiona hősi helytállását. Egy hatvanfiárom éves, sok megpró­báltatást megért idős ember életé­nek értelme sűrű­södik össze a kur­ta mondatokba. Történelmet ele­venítenek meg a szavak. Történelmet és történelmi tanul­ságot, amit így lehetne a legköz­érthetőbben meg­fogalmazni: a dol­gozó ember csak a legteljesebb ösz- szefogással érheti el céljait, bármely időkben, bármily körülmények kö­zött. Ennek a törté­nelmi leckének a kisugárzása az ön­zetlen, megható felajánlás, az egy­kori vöröskatona segítő szándéka, és mondjuk ki: példamutatása. Túl a lakásépítési akción is jelentős tartalmat hordoz­nak a levél szavai, kötelességünk er­re a szándék nél­küli tanításra oda­figyelni, és nem ártana esetenként újból emlékeze­tünkbe idézni, hogy egyértel­műbb, határozot­tabb legyen a cse­lekvésünk az adott időben. Így vált ez a le­vél sokkal fonto­sabbá, mint amennyit a fel­ajánlott negycen- nyolc órai társa­dalmi munka je­lent, bár azért tí őszinte köszönet jár, de még in■* kább köszönjük azt a figyelmez­tetést, ami at egymás iránti kö­telességünkre hiv fel mindannyiurtr kát. (g. molnár) Éljen és virágozzék 20 éve szabad hazánk, a Magyar Népköztársaság!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom