Heves Megyei Népújság, 1965. április (16. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-29 / 100. szám

w „Látom a fényt.. ” GÁRDOS MARISKA 80 ÉVES Vézna kis proletarianyka ki­áll a fáradt hajógyári munká­sok elé. A májusi szél össze­borzolja sűrű, vékony szálú haját. Keskeny arcát betölti az indulat. Ajkáról száll a köl­temény: „Akasszátok fel a ki­rályokat!. . Gárdos Mariskának hívják és nyolcéves. Szeméből lövell a gyűlölet a „királyok” ellen. Korán megtanulta a törvényt: kétféle ember van, szegény és gazdag. Szerette a szegénye­ket, és engesztelhetetlenül gyű­lölte a gazdagokat Itt ülök most vele szemben. Elnézem apró termetét, sors­tól barázdált, kemény vonású arcát, szigorú ívelésű ajkát. Ö nem lát engem. Tizenöt év­vel ezelőtt elvesztette a szeme világát mindennapos gondjaiban, éreztem, a lelkűk minden rez­dülését. De következtek a nehéz, har­cos esztendők, s felsőbb isko­láról még álmodnia sem lehe­tett. Ö mégis tanítónő lett, aki a leikéből, eszéből szakította ki az igazságot, hogy az egy­szerű embereknek fényt adjon az életébe. Híresek voltak a Gárdos-szemináriumok. Sok ezer tanítványának lelkében ébresztette fel a marxizmus eszméinek igazságát. Tanítvá­nyai még ma is hálásak ezért! Lépésről lépésre ismerte meg a munkásosztály vágyait, érde­keit. Először a közösség hatal­mas erejét fogta fel. Azt, hogy egy fáradt proletár karját könnyű letörni, de álljanak csak össze ezrivel, százezrivel, megengedi, hogy megnézzem. Tagságának kezdete — olva­som —, 1900! A 15 éves leány hatvanöt évvel ezelőtt már tudta, hol a helye, ismerte célját. Es az évek múlásával az ösztönös sejtésből tudatos felismerés lesz, a harcok kér­lelhetetlen forradalmár asz- szonnyá edzik Gárdos Maris­kát. Alig öt év múlva megírja első könyvét. Húszéves akkor és szerkesztője a Nőmunkás című lapnak, amelynek fejlé­cén— nem félve a bíróság szi­gorától — bátran írta: Szocia­lista politikai lap. 1919-ben, 34 éves korában a Vörös Újság egyetlen női mun­katársa. A munkásegyetem előadó tanára. Az Ötszázak ta­nácsának tagja. Azután ... — Emlékszem, ültünk az új városháza nagytermében. Kun Béla bejelentette a Tanácsköz­társaság bukását. Borzasztó volt. Mintha kést szúrtak vol­na szívembe, dőlt a könny a szememből: úgy éreztem, a legközelebbi hozzátartozómat vesztettem el. S aztán a szörnyű fehérter­ror! Az emigráns évek Becs­ben. Az egész élete örökös, szüntelen harc. Keserű hóna­pok a Markóban, a toloncban. — Szinte kibírhatatlan volt. Piszok, férgek, éhezés. Otthon beteg férjem és 10 éves kisleá­nyom várt. Keményen összehúzódik a szája, ha a fasizmusról szól. Mozgása energikus, emlékei lebilincselőek. A börtönben re­gényt fordított.. Az Októberi Forradalom 20. évfordulójára megjelentette börtönben ké­szült műfordításban Hja Eh­renburg regényét. Mennyi küzdeni akarás. Mi­lyen óriási kitartás. Vajon hol rejtőzött az ereje ennek a tö­rékeny asszonynak, hogy félt tőle minden uralkodó rend. Ady Endre így ír róla 1904- ben, egyik nagyváradi újság­cikkében: „... A szocializmus keblén igaz, piros szegfű Gár­dos Mariska, féket nem isme­rő igaz agitátor tehetség!... Példátlan bátorsággal izgat a fennálló társadalom kiváltsá­gos osztályai ellen... Ezen az arcon láthatni milliók szenve­dését, egyéni gond, egyéni bá­nat nem teheti ily markánssá a vonásokat...” S aztán bekövetkezett a tra­gédia, a megfáradt szem bezá­ródott, a petróleumlámpa pis­lákoló fényénél átolvasott éj­szakák megviselték a látóide­geket. Ennek ma 15 esztende­je. Azóta diktál, nem tört meg. Nemrég jelent meg élete regé­nye „Szállj gondolat...” és a „Kukoricán térdepelve”. Május 1 a munka, a tavasz ünnepe, s az ő születése napja. A sok-sok gratuláló levél és távirat mellé küldjük mi is jókívánságainkat, további hosz- szú életet kívánva, erőben, egészségben! Irta, fényképezte: Regős István — Tizenöt éve nem látom a betűt, de látom a fényt, azt a fényt, amit életemben mindig kerestem. S valóban látja a fényt, ha nem is a külső fényeket. Hisz lehet-e világtalan, akinek gaz­dag lelkében egy egész világ lakozik? A klasszikus iroda­lomtól Marxig. Akiben ott él a művészet képet teremtő ereje és belső zenéjével a világossá­got teremtő eszme? Nem! Látó ő ma is, hisz alkotókedve egy pillanatra sem fogyatkozott, sőt még dúsabb színekkel áb­rázolja az embert. Mennyi mindent írhatnék igazán eseménydús életéről! A piros karosszék melegében ké­nyelmesen elhelyezkedve, ő is napokig mesélhetne igaz, szép meséiket a küzdelemről, a harcról. Ki merne hát vállal­kozni egy szűkre szabott riport keretében a teljességre ! Ma is ír elbeszéléseket, amik olykor kisregénnyé formálód­nak. Miről ír? Talán arról a csöpp somogy- cvrszági lánykáról, aki 1885-ben megszületett? Akit a sors ke­gyetlensége kétéves korától öt­éves koráig megfosztott a sze­me világától. Aki már akkor megtanulta, megérezte, felis­merni a jót, a tisztaságot. Vagy arról a családról, ahol ez egyik évben megszületett a gyermek, csupán azért, hogy egy évre rá a kis koporsót ki­vihessék a temetőbe? Orvos, kórház, vágyálom volt akkor a proletárnak. Serényen dolgozik. Előadá­sokat tart, nevel, tanít. _ Mindig tanítónő akartain le nni. Értettem az emberek nyelvén, éltem a szegények hadsereggé, s akkor nincs sen­ki, áld győzedelmeskedhet fe­lettük. Hirdette az eszmét. Ügy tud­ta mindig átadni érzelmeit, a nép igazságát hallgatóinak, hogy azok vele együtt lelke­sedtek, hittek! Vörös párttagsági könyvét őrzi. Benyúl az íróasztal fiók­jába és enyhe mosollyal, ami mögött talán inkább pironko- dás, mint büszkeség rejtőzik, Július Höl üzemi ebéd nélkül marad 656 egri dolgozó ? Az Észaikmagyarországi Üze­mi Vendéglátóipari Vállalat egyik egri konyhája és étter­me a Dobó tér 2. szám alatt van, a városi tanács hajdani konyhája és étterme helyén. A közvéleménykutatás szerint a város - egyik legjobb üzemi ebédjét itt kapják meg az Eger-bavárosban dolgozók, — szám szerint mintegy 650-en. Mint derült égből a villám, úgy érte a vállalat igazgatóját, Tóth íjászlöt, még az év ele­jén, január 25-én a városi ta­nács felmondólevele! Mit je_ lent e Pár soros rideg felmon­dás? Nem többet, s nem ke­vesebbet, minthogy július 1-étől a városnak mintegy 650 dolgozója üzemi ebéd nélkül marad. Gondosan utánajár, tunk és megtudtuk, hogy egyetlen fővel is képtelen nö­velni az üzemi étkeztetési lét­számot mind a Park Szálló étterme mind a Vadászkürt, mind a Marx Károly utcai Széchenyi Étterem, vagy akár a megyei tanács üzemi konyhá­ja. A Fegyveres Erők Klubja sem engedélyez már egyetlen további étkezőt az éttermébe. Milyen jövő vár tehát 600—650 egri belvárosi dolgozóra? Nem mondhatjuk, hogy éppen ró­zsás, vagy kedvező. Ez. sajnos, a rideg valóság. A felmondásihoz kétségtelen joga, módja és lehetősége van a tanácsnak. — hiszen a vál­lalattal kötött szerződés értel­mében félévi felmondási ha­táridőt biztosítottak a felek­nek. Az étkeztetésből kiszorí­tott 650 dolgozó azonban mél­tán állítja szembe a jogilag helytálló felmondólevéllel „az üzemi étkezéshez való jog”-át. amelyet július 1-től képtelen „gyakorolni”, hiszen egyetlen üzemi ebédet szolgáltató ven­déglő. étterem sem hajlandó felvenni és ebédet biztosítani egy újabb vendégnek sem, hi­szen mindegyik erején túl te- vékenyekdik már eddig is. A vállalat felügyeleti szerve, a Vendéglátóipari Igazgatóság, a Felsőmagyarországi Üzemi Vendéglátó Vállalat részére a Klapka utca keleti végében, a Népként sarkán, egy 3000 fős, 1500 adagos önkiszolgáló ét­termet építtet, melynek mun­kálataihoz még az idén hozzá­kezdenek, s jövőre készen is lesz. (Balatoni típustervek alapján készül.) Bármennyire is ragaszkod­nak az üzemi étkeztetés szol­gálatában álló konyha és étte­rem kitelepítéséhez a Dobó tér 2. szám alól, az mégsem indo­kolja, hogy erre a lépésre az­előtt kerüljön sor, mielőtt a 600—650 dolgozó ebédje — nem nyert valahol, — bárhol, — biztosítást! Jogos tehát a 600—650 egri dolgozó kívánsá­ga, hogy vagy július Mg oldják meg ¥alabol részükre az üzemi «étkeztetést, vagy pedig, ha ez nem volna lehetséges, addig az időpontig* amíg meg nem nyílik a nagy befogadó_ és áteresztőképessé­gű, új önkiszolgáló étterem, addig kapjon az üzemi vendég­látó halasztást, hiszen már he­tek óta állnak a tanácsházi építkezéseik... Az illetékeseknek, nem utol­sósorban a szakszervezetnek* mindent el kell követniök* hogy elintézzék hogy a 600— 650 egri dolgozó július 1-e úján is élvezhesse a szocialista ál­lamunk nyújtotta anyagi ked­vezményeket és hozzájusson, mint eddig is, az üzemi ebéd­hez. Országszerte izmosodik, erősödik a dolgozók szervezett keretek közötti étkeztetése, ebédbiztosítása. — miért akar akkor e téren Eger elmaradni és ezáltal 600—650 dolgozó ré­szére komoly és meg nem old­ható problémát okozni...? Szerencsére, július 1-ig még van idő a cselekvésre! (Sugár) Új tavasz az egri Rákóczi Tsz-ben 4'J 1965. április 29„ csütörtök 7 a tervek maradéktalan végre­hajtását. Emellett nem feled­keztünk meg a jól dolgozókról sem. CIGARETTÁRA gyújtunk, A füst mint kígyó hullámzik el a falon levő díszes „működési engedély” előtt. Ez már új, elődje viszont még az ötvenes évek elejéről való, amikor a kö­zösség magja összekovácsoló- dott. Azóta tsz-tag az elnök is, 1949 óta. Ezért merte elvállal­ni 1962. december elsején a gazdaság vezetését, mert ismert mindenkit, velük dolgozott, tudta, hol szorít a cipő, kivei hogyan kell bánni. Tudta: őt még rossz szándé­kú emberek sem tudják becsap­ni, mert a Rákóczi Tsz vala­mennyi tagját gyermekűi óra óta ismeri. Itt született közöttük, s ott is nevelkedett. —_ Nálunk függetlenített el­lenőrző bizottsági elnök van, aki a közgyűlés határozata ér­telmében rendszeresen ellenőr­zi a gazdaságban folyó munkát. És sikerrel! — Nehéz volt az első lépése­ket megtennünk — folytatják tovább. — Üj párttitkárt is vá­lasztanunk kellett, hogy megja­vuljon a tsz gazdasági és politi­kai vezetőinek kapcsolata. Ez is sikerült: jó a kapcsolat, nö­vekedik a párttagok száma, és sok hasznos ötlettel járulnak hozzá az eredményesebb mun­kához. A párt javasolta a szo­cialista munkaverseny megszer­vezését is. Bevált. Különösen az első kapálásnál és a perme­tezésnél. A győztesek közölt hétezer forint jutalmat osztot­tak ki. De sikerrel járult a kollektív szellem kialakulására a balatoni és a dunai út is. Az emberek még ma is beszélnek róla, hiszen sokan voltak olya­nok, akik életükben ekkor lát­tak közelről hajót. De helyes­nek bizonyult a párt azon indít­ványa, amelynek értelmében a közgyűlés megváltoztatta a tsz alapszabályát és a beteg tagok­nak, betegségük idejére, — az első naptól az utolsóig — szo­ciális alapból előző évi napi ke­resetük 50 százalékát fizetik ki táppénzként. AZ IDÉN IS JÓÉ rajtoltunk — mondja búcsúzóul az elnök, hogy az ez évi tennivalókról beszélgettünk. — Földben a mag, a metszést elvégeztük, folyik a szőlő első mélykapálása. 90 hold szőlőt telepítünk, a forgatást elvégez­tük, most hordjuk ki a földeik­re a betonoszlopokat, csak az esős idő nehezíti a munkánkat. Reméljük, az időn még ered­ményesebben zárják az eszten­dőt. Fazekas István Kiállók a vonat peronjára s hagyom, hogy göngyölgessen a levegő, csavarodjon rám a me­leg szél. A szél meleget hoz és ta­vaszt. Üj világ hírnöke s új életet hoz a hátán. Ahogy rit­kulnak a főváros szürke házai, nőnek a rétek. Sápadtak még, de már enyhén szétfut rajtuk az élet zöld „pírja”. A fák szürkék, még csupaszok, de pelyhesek a rügytől s a kipat­tant apró levélkéktől. — Rákos! Rákos komor, szénporral finoman behintett állomás. És végig, ameddig a szem bele nem fárad, rozsdás síneken rozsdás, tépett mozdonyok, gyűrött vasajtók, horpadt ka­zánok, elcsorbult kémények. Siralmas kép. Halott szörnyek temetője. S a halott szörnyek hasukat, kerek lábukat mutogatják az égnek. Van ilyen is. Van, ame­lyik mintha berúgott volna, egyensúlyát vesztve oldalt bil­lent, megmerevedett büleués közben s úgy maradt. És mind mozdulatlan, kísértetiesen mozdulatlan. Csak a levegő billeg körülöttük. És barna rozsda eszi bőrüket, mert porból lettünk, s porrá le­szünk. S hol a gyásznép? Gyásznép itt nincs ...De mégis... A mozdonyok egyszer esak megmozdulnak. Ügy, mintha összenőttek volna. S megmoz­dulnak velük a sínek is és a villanypóznák, a kútház... Mi indultunk el szép csende­sen. Mi. És számolom a vas­hullákat. Számolom. Aztán egészen mást számolok. Egy, kettő, tíz, tizenöt, húsz. Olajfoltos a ké­pük, s olajfoltos a kék zubbo­nyuk. Ez hát a gyásznép. — Hozd a kónuszt, ne tátsd a szád! — Ott nyargal egy zub- bonyos a kazán tetején. Törli homlokáról a verítéket. Lenn a gyerek meghúzza sapkája últjéti belerúg a ka­vicsba és siet kónuszért. Fü­tyül valami tavaszi dalt. A rozsdás sínen átfektetve, vaslapot püföl egy munkás nagy kalapáccsal. Majdnem barna a zubbonya az olajtól. A másik mozdonyon meg úgy mászkálnak a kék emberek, mint a hangyák. Sebesen. Egy meg nagy ecsettel mázolja a mozdonyt szép feketére, lak­kosra, fényesre. Az ég ragyog felettük ké­ken. Tavasz van. Üj élet kez­dete. S ezek a kékzubbonyos emberek is új életet varázsol nak a holt szörnyekbe. A rozs­da helyén fekete máz ragyog. S lám, az egyik most nyiko­rogva megmozdul. Élt, megholt s most él újra. Feltámadnak a mozdonytemető halottal... Kinn a zöldben futunk már. Megint nyaldos, ölelget a me­leg szél. A természet is nagy- nagy mozdony. Néhány héttel < ezelőtt még holtan, szürkén, siváran aludt. Mozdulatlanul, rozsdásan. S most fényesedik, szépül, mozdul minden. Csobogó víz mellett zöldebb a fű, pelyhesebb a fa. A víz fölött füst száll. Arrébb égetik a gazt a kukoricaföldön. Embe­rek égetik. Földszínű az arcuk s szakadozott ingük szétnyí­lik a mellükön. Égetik a gazt. Azért égetik, hogy ne legyen útjában a nö­vény fejlődésének. Ne akadá­lyozza a növést. Az országban mindenütt égetik a gazt és ka­parják a rozsdát. A gaz tönk­reteheti a vetést s a rozsda megeheti a vasat. S az emberek mozognak min­denfelé, mint hangyák serege. Ekevasak szaladnak a föld fa­kó bőrébe s a barázdák feke­tén, fényesen fordulnak ki az ekék nyomán. Amerre az eke járt, fekete és fényes a föld. A föld nagy mozdony. S most fényesre, fe­ketére mázolják földszínű em­berek. Kicsinosítják. Az új élet indulásánál. S a fekete földön új embe­rek járnak. Ingüket lobogtat­ja a meleg szél s magvat hinte­nek a barázdák közé. Nézem őket. Aprók, mint a hangyák és szürkék, mint a föld... De nagyon sokan van­nak... S kezük munkája nyo­mán új életre kél a roncsvas, új élet áramlik a pusztaságba... Kezük munkája nyomán fel­épül az ország. AZ EGRI RÁKÓCZI Terme­lőszövetkezet néhány éven ke­resztül a város leggyengébb kö­zös gazdasága volt. Éveken át nem tudott a vezetőség megbir­kózni az eléje tornyosuló fel­adatokkal, nem tudta megfele­lően mozgósítani a tagokat a legfontosabb tennivalók elvég­zésére, ugyanakkor a kezdés nehézsége és a mostoha időjá­rás is sújtotta őket. — Nehéz idők voltak — mond­ja a szövetkezet elnöke, Szarvas Sándor elgondolkodva, hogy a szövetkezet irodájában Adam- kovics László főkönyvelő, Vaj- dovics György mezőgazdász és Sípos László párttitkár társasá­gában a szövetkezet múltjáról és jelenéről beszélgetünk. — Kevés volt a gép, gyakran részeg a vezetőség, rossz a könyvelés, gyenge volt a párt- szervezetünk. — Az 1963-as gazdasági évtől kezdve azonban megváltozott a helyzet — fűzi az előbbiekhez a főkönyvelő, s közben kimuta­tásokat, jegyzeteket tesz elém: — Amíg 1962-ben. 27 forintot ért egy munkaegység, addig 1963-ban már 40 forintot. Ezen­kívül munkaegységenként 6 fo­rint prémiumot is fizettünk a szőlővel foglalkozó tagoknak. Tavaly egy munkaegység érté­ke elérte a 45 forintot és mel­lette 19 forint prémiumot ad­tunk. Gondoltunk a tartaléko­lásra is. AHOGY ÍGY SOROLJA fő­könyvelő a fejlődést, az előre­haladást bizonyító számokat, megtudjuk még, hogy a tsz-ben örvendetesen nőtt az egy tagra jutó jövedelem, valamint a gazdaság közös vagyona is. Né­hány adatot: 1962-ben még 5120 forint volt az egy tagra jutó jövedelem, egy évvel később 9111 forint. Tavaly már 11 512 forintot tett ki az az összeg. A közös vagyon értéke 1962-ben hatmillió 753 ezer forint volt, 1964 év végére ez megkétszere­ződött és majdnem elérte a 13 milliót. Ezer hektoliter bort tartalékoltak erre az évre is, amelyet szeretnének sa­ját kimérésű borkóstolóban értékesíteni, de erre még a mai napig sem kaptak engedélyt, csupán május elsején árusíthat­nak egy-két „borharapóban”. — Hogyan sikerült két év alatt ennyire megváltoztatni a szövetkezet arculatát, életét és tevékenységét? — Üj vezetőséget választot­tunk — mondják — és több bri­gádvezetőt is leváltottunk, njert azoic nem tudták úgy ellátni munkájukat, mint ahogy kellett volna. Minden földet, különö­sen a szőlőt, családi művelésre adtuk ki, a kertészetben beve­zettük a részes művelést és minden vonatkozásban megkö­veteltük a rendet, a fegyelmet,

Next

/
Oldalképek
Tartalom