Heves Megyei Népújság, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-13 / 61. szám
harc vár az E. Dózsa labdarúgó-csapatára Elkezdődnek az NB 111. küzdelmei is Az E. DÓZSA NB Il-es labdarúgó-csapata az elmúlt vasárnap rögtön rangadóval kezdte az idényt, a Borsodi Bányász legyőzésével nehéz akadályon jutott keresztül, s most ismét nehéz fel- adatt előtt áll: a KIS TEXT otthona ban kell megküzdenie a bajnoki pontokért. A Dózsa az idénykezdet ellenére jó formában van, a közönség harcos szellemű, kitűnő erűben levő, technikailag és taktikailag jól képzett csapatot láthatott vasárnap a pályán — de a KIST EXT Is kitűnő benyomásokat keltett, hiszen nem kisebb ellenfelet fektetett két vállra, mint a Bp. Spartacus. Ha az egriek az elmúlt vasárnapihoz hasonló erényeket tudnak felvonultatni, — újabb siker születhet. Az összeállítás annyiban változhat. hogy esetleg helyet kap a csapatban Alaxai, a kiváló csatár játékos. Megindulnak a küzdelmek az NB IlI-ban is. A GYÖNGYÖSI SPARTACUS otthonában a jó képességű EVTK-t látja vendégül. Nyugodtan mondhatjuk: a mérkőzés eredménye elsősorban attól függ, hogy a gyöngyösiek támadó sora megta- lálja-e ,,góliövö-cipőj ét” ? Ez a sor ugyanis az eddigi edzőmérkőzéseken nem sok veszélyt jelentett az ellen felek kapu j ára. A PETÖFIB ANYAI BÁNYÁSZ eredetileg Petőfibányára kisorsolt mérkőzését a pálya használhatatlansága miatt a BEAC Mező utcai sporttelepére vitte. A csapat vezetői és a játékosok bizakodva tekintenek a találkozó elé, mindenki egészséges és megfelelő formában várja a bajnoki rajtot. Az összeállítás a következő: Kovács I.—Kovács II., Tóth II., Gáldi II. — Tóth I., Takács — Plessek, Horváth, Papp, Gáldi I., Juhász. A GYÖNGYÖSI HONVEDNAK ugyancsak Budapesten, az újonc Vegyiművek együttese lesz az ellenfele. A rutinosabb Honvéd győzelme várható, bár a csúszós, sáros talajon sokszor születik fordított eredmény, s nem ismerjük a Vegyiművek képességeit sem. Az Északi csoport másik újonca, a HATVANI KINIZSI otthonában látja vendégül a Statisztika csapatát. A cukorgyári együttes tehetséges fiataljaitól jó szereplést várnak a szurkolók, s ha a csapat technikai képzettsége kellő lelkesedéssel is párosul — a siker valóban nem maradhat el! Az északkeleti csoportban az EGERCSEHI BÁNYÁSZ képviseli megyénk színeit. Első mérkőzésére Egercsehiben kerül sor a Debreceni Kinizsi jó képességű csapatának ellenében. A Bányász edzéseredményei egyáltalán nem megnyugtatók, reméljük azonban, hogy a csapat tagjai fel tudnak nőni az előttük álló feladatokhoz és a hazai pálya előnyének segítségével; kiharcolják a bajnoki pontokat. Közgyűlés Hevesen A Hevesi MEDOSZ SK félévi közgyűlésén a nagyszámú tagság mellett megjelentek a helyi pártbizottság. a községi tanács, az állami gazdaság és a gépállomás képviselői is. Az 1964. évi sportköri munka értékelése után az 1965. évi feladatokat tárgyalta meg a közgyűlés, majd vitára került sor. A felszólalásokból kitűnt, hogy a Hevesi MEDOSZ sportkörben minden feltétel biztosítva lesz az eredményes működéshez! A közgyűlés három fontos határozatot is hozott: 1. Ebben az évben rendszeressé kell tenni a sportköri tagdíj-fizetést, amelynek biztosítására tagdíj-bizalmiakat jelöltek ki. 2. A sportkör tagjai ezentúl az eddigi két forint helyett 5 forintos tagsági díjat fizetnek. 3. Március 28-én szurkológyűlést tart a sportkör, amelyen a vezetőség és a sportbarátok közösen beszélik meg az 1965. évi feladatokat. A mérlegen: 1964 Férfi gyorsúszóink jelentősen előreléptek Hét Tégi A megye minőségi úszósportjának értékelésénél - kevés kivétellel — Eger úszóinak teljesítményét 'cell figyelembe vénái. A szakosztály versenyzői 37 esetben j álltak rajthoz a különböző helyi, vidéki 4 és nemzetközi találkozókon. Ezeken a versenyeken két Európa-csúcsot, tíz férfi egyéni felnőtt magyar rekordot, két férfiváltó felnőtt válogatott csúcsot, egy férfiváltó egyesületi magyar csúcsot, két női válogatott váltócsúcsot, két női ifjúsági egyéni csúcsot é® 131 mezei, sportköri rekordot javítottak meg a Dózsá úszói! Ezek a számok az elmúlt évi adatokhoz viszonyítva jelentős előbbrelépést mutatnák', ' s végigvizsgálva az elkészített eredmény- listákat megállapítható, hogy szinte minden számban ugrásszerűen megjavultak az átlageredmények. 100 m férfi gyorson tulajdonképpen nincs vérbeli” sprint erünk, a hosszúiávúszó Katona vezeti a listát. a második helyet a vegyesúszó AU Csaba, a harmadikat pedig a hátúszó Mártonffy Tamás foglalja el. Az átlag azonban egészen kiváló, a 10. eredménye is belül van az l:03-on. 200 m férfi gyorson ugyancsak KatonA József áll az élen, § bár ebben a számban egész évben kevés volt a versenyzési lehetőség, — jelentősen javultak az átlagok. Még jobbak lettek volna az idők,’ ha a váltó eredményeit is beszámították volna a ranglistába! Katona például 2:03,4-et, Mártonffy 2:04.6-ot, Ali Csaba 2:07,2-t és Csikasz Géza 2:12,l-et úszott a váltóban. 400 m gyorson Katona 4:22~re javította az országos rekordot, mögötte Ali Csaba következik a rangsorban, habár erre a számra egyáltalán nem dolgozott. Csakúgy a 3. helyen álló Mártonffy Tamás, aki a tokiói olimpia miatt elsősorban a rövidebb távokon indult. A 4. helyet 4:49,7-es kitűnő idővel, a tehetséges., serdülőkorú Csikász Géza foglalta el, de kitűnő képességűek a mögötte következő fiatalok is. 800 és 1500 m-en Katona József sok remek eredménnyel örvendeztette meg az úszósport híveit, l7:27-es Európa-rekordja 1500 méteren, már világviszonylatban is kiváló időnek számít. E leghoiz- szabb gyorsúszó számban egyébként ■ öt, olyan versenyzővel dicsekedhetnek az egriek, mint amilyenekkel egyetlen más egyesület sem. Pedig köztudomású, hogy a meleg egri víz elsősorban a hosz- szú távúszókat befolyásolja károsan. 100 m férfi gyorsúszás: Felnőtt csúcs: 57,2 Kádas. Ifjúsági csúcs: 59,4 Bodnár. Serdülő csúcs: 1:00,8 Csikász. Üjonc csúcs: 1:06,4 Csikász. 57,6 Katón©-. 57,9 Ali Csaba 57,9 Mártonffy, 1:00,3 Fülöp, 1:00,8 Csikász. 1:01,7 Csatlós, 1:01,7 Szöl- gyémi. 1:02,6 Patkó. ötösátlag 1962-ben: 1:00,2, 1963ban: 1:00,3, 1964-ben: 58,9. 200 m férfi gyorsúszás: Felnőtt csúcs: 2:06,2 Katona. Ifjúsági csúcs:' 2:10,8 Katona. Serdülő- csúcs. 2:15,2 Csikász. Üjonc csúcs: 2:34,5 Cstikász. Gyermek csúcs: 3:07,6 HeverdLe. 2:07,4 Katona, 2:10,2 Mártonffy * 2:12,6 Ali Csaba, 2:15,2 Csikász, 2:15,2 Fülöp, 2:21,4 Szőllösi. 2:24.5 Mihalik, 2:25,3 Patkó, 2:25,4 Csatlós Cs., 2:38,0. Árvái. ötösátlag 1962-ben: 2:16,2, 1963ban: 2:14,7, 1964-ben 2:13,9. 400 m férfi gyorsúszás: Felnőtt csúcs: 4:22 Katona. Ifjúsági csúcs: 4:39,1 Katona. Serdülő csúcs: 4:49,7 Csikász G. Üjonc csúcs: 5:19,2. Csikász. 4:22 Katona, 4:41.7 AU Csaba, 4:45,9 Mártonffy, 4:49,7 Csikász, 4:51,8 Fülöp. 4:56,5 Csatlós Cs., 5:19.1 Dula. ötös átlag 1962-ben: 4:52,9, 1963- ban: 4:47.8 1964-ben: 4:42,2. 800 m férfi gyorsúszás: Felnőtt csúcs: 9:14 Katona. Ifjúsági csúcs: ’ 9:40,1 Katona. Serdülő csúcs: 10:01,9 Csikász G. 9:14 Katona, 10:01,9 Csikász, 10:03.1 Mártonffy. 10.12,4 Csatlós T., 10*57.9 Hevesi. 11:40,4 Pozsgai. ötös átlag 1963-ban: 11:14,8, 1964- ben: 10:25,5. 1500 m férfi gyorsúszás: Felnőtt csúcs: 17:27.0 Katona. Ifjúsági csúcs: 18:33 0 Katona. Serdülő csúcs: 19:12,3 Csikász G. 17:27 Katona, 18:30.3 AU Csaba, 39:06 Fülöp, 19:32.3 Csikász. 20:48,5 Csatlós Cs., 21:09.6 Dula. ötös átlag: 1962-ben: 19:40,1, 1963- ban: 18:59,4, 3964-ben: 19:14,1. (Folytatjuk.) műsor: SZOMBAT Asztalitenisz: Országos serdülő és ifjúsági bajnokság, Budapest, Sportcsarnok, 15 óra. Vízilabda: Egri Dózsa—FTC ifjúsági bajnoki mérkőzés, Budapest, Fedett uszoda, 17.45. Sakk: Az országos földművesszövetkezeti bajnokság befejező küzdelmei. Parádfürdő, 8 órától. VASÁRNAP Labdarúgás: Az Egri Dózsa NB II- es cspata 15 órakor Budapesten, a KISTEXT-tel mérkőzik. NB III- as mérkőzések: Gyöngyösi Spartacus—EVTK Gyöngyös, 15, Horváth. Hatvani Kinizsi—Statisztika, Hatvan, Kinizsi pálya, 15, ifj. Horváth. Egercsehi Bányász—Debreceni Kinizsi, Egercsehi, 15. A Gyöngyösi Honvéd Budapesten, a Bp. Ve gyűrni vekkel, a Petőfibónyai Bányász pedig ugyancsak Budapesten, a BEAC’ csapatával mérkőzik. (Ez utóbbi mérkőzés Petőfibányára volt kiírva, a két csapat azonban a petőfibányai pálya használhatatlansága miatt felcserélte a pályaválasztói jogot.) Asztalitenisz: az országos serdülő és ifjúsági bajnokság küzdelmei, 9 órától. Sportcsarnok. Spartakiád: a gyöngyösi járás asztalitenisz döntői, Gyöngyös- solymos. 10 óra. Kosárlabda: NB Ü-es csapatok viUámtomája a DASE férfi és női, az MVSC férfi és női, az E. Tanárképző Főiskola férfi és az E. Dózsa női együttesének részvételével. Eger, Szilágyi Gimnázium tornaterme, 9 óra. Természetjárás: A megyei szövetség munkatúrája a nagyegedl kilátóhoz. 1965. MÁRCIUS 15-TÖU, 1965. MÁRCIUS 31-IG. Március 15., hétfő KOSSUTH RADIO: 6.20: Sport- és totóhírek. 8.15: Petőfi Sándor verseiből. 8.34: Daljátékokból. 9.15: A hét zeneszerzői: Rimszkij-Korsza- kov, Borodin és Balakiev. Fábián Imre előadása. 10.10: A Madarász utcai óvodások énekelnek. — 10.30: Magyar nóták. 11.00: Iskolarádió. — 11.30: XIX. századbeü magyar operákból. 12.10: Mindenki kedvére! — 14.10: Tömegdalok. 14.25: Március idusán. Rónai Mihály András írása. 14.40: Lengyel és finn népdalok, népi táncok. 15.15: Könyvről — könyvre. 15.25: Rimszkij-Korszakov műveiből. 16.10: Krónikások a múzeumban. Az Ifjúsági Rádió műsora. — 17.00: ötórai tea. 17.45: Miért szép? Petőfi Sándor Az erdélyi hadsereg című verséről. Illyés Gyula írása. 18.45: Benjamino Gigli lemezeiből. 18.30: A megtalált mezsgye. Az Ifjúsági Rádió műsora. 18.50: Offenbach: A 66-os szám. Daljáték. 20.30: Egyszer volt, hol nem volt. . . Móra Ferenc műveiből összeállította: Tornai József. 21.52: 48-as dalok. — 22.15: Mai szemmel. 22.25: Enrico Mainardi (gordonka) és Carlo Zecchi (zongora) Beethoven-estje. Közvetítés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. 0.10: Filmdalok. PETŐFI RÁDIÓ: 34.00: Fúvószene táncritmusban. 14.25: Kamarazene. 15.05: Tánczene. — 16.00: Az MRT énekkara énekel. 16.20: Könnyű dallamok. 17.05: Lányok, asszonyok. — 17.35: Édes anyanyelvűnk. — 17.40: Délutáni hangverseny. 18.20: Szmo- licska. Bozsena Nemoová meséje. 18.30: Népi zene. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: A dzsessz kedvelőinek. 19.51: Ünnepi hangverseny a Nemzeti Zenede megalapításának 125. évfordulója alkalmából. Az Állami Hangversenyzenekart Feren- csik János vezényU. Közreműködik: Tusa Erzsébet és Zempléni Kornél — zongora. 21.05: A bűnül- j dözés tudományos módszerei. Be- iszélgetés. 21.25: Medgyaszay Vilma énekel. —21.40: A hét zeneszerzői: Rimszkij-Korszakov, Borodin és Balakirev. Fábián Imre előadása. - (Ism.) 22.25: Híres állatok paradicsoma. Claude Aveline szatirikus játéka. I. Március 16., kedd KOSSUTH RADIO: 8.15: Verbunkosok, népdalok. 8.59: Szabad egy századfordulóra. (Ism.) 10.15: Zenekari muzsika. 11.00: Iskolarádió. — 11.30: Paganini. Részletek Lehár— Kulinyi operettjéből. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 13.15: Gyurkovics Mária és Faragó András énekel. 13.45: Törvénykönyv. A Rádió jogi műsora. 14.10: Falusi délután. 16.10: Haydn: D-dúr (Óra) szimfónia. 16.40: Ifjúsági magazin. 17.05: Rádióiskola. 18.03: Mozart: A~dúr klarinétötös. (Hemád Ferenc és a Tátrai-vonósnégyes). J8.30: A Szabó család. 19.00: Közvetítés a Fesrehevárós—AS Roma labdarúgó- mérkőzés IL félidejéről. 20.30: Made in Hungary ... Könnyűzene — tánczene — dzsessz, 21.30: Tardos Béla—Illyés Gyula: Négy zenekari dal — bemutató. (Palcsó Sándor). — 21.40: József Attila költészete. Balok László előadása. VII. 22.20: Az Iskolarádió postája. 22.30: Wilhelm Furtwängler Wagner-felvételeiből. 23.10: Népi zene. 23.45: Három motetta. 0.10: Jack Payne és zenekara játszik. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesapánk id. KOVÁCS BÉLA február hó 26-án elhunyt. Temetése folyó hó 13-án, délután fél 3 órakor az egri Rozália-temető halottas házából. A Kovács testvérek. PETŐFI RADIO: 14.00: Magyar nóták. 15.05: Operarészletek. 16.10: Sivatagi randevú élő múmiákkal. Előadás. 18.00: Közvetítés a Ferencváros—AS .Roma VVK labdarúgómérkőzés I. félidejéről. 18.45: Köny- nyű fúvósmuzsika. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 1915: Komi ős- sy Erzsébet (ének) és Almássy László (zongora) hangversenye. — 19.45: A művezető egy napja. 19.55: Nádas Béla táncdalaiból. 20.07: Sebhely. Szánmű három felvonásban. Irta: Peter Karvas, Közvetítés a békéscsabai Jókai Színházból. 22.18: Vidróczki. Részletek Farkas Ferenc zenés balladájából. Március 17., szerda KOSSUTH RADIO: 6.20: Orvosi tanácsok. 8.15: Versek gyermekeknek. 9.08: Rádióiskola. 10.10: A sze- villai borbély. Részletek Rossini operájából. 11.00: Iskolarádió. 11.15: Mezei csokor. 11.29: A Szabó család. Ism.) 12.15: Zenekari muzsika. 13.00: Vita a korszerű gazdálkodásról. — 13.20: Könnyűzene. 14.10: A megtalált mezsgye. 14.30: Munkásköszöntő. A szocialista brigádvezetők országos tanácskozására. 15.10: Klasz- szikuá operettrészletek. 16.10: Tánczenei koktél. 17.05: A normáról. Vita a Vasas székházban. 17.20: Népdalcsokor. 18.15: A Suisse Romande zenekar játszik, vezényel: Emest Ansermet. 19.00: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója: Márványszobor a főkapu fölött. Rádiójáték. Irta: Zoltán Péter. — 20.25: Rivaldafényben. 21.20: Gondolat. A Rádió irodalmi hetilapja. — 22,25: Magyar nóták. 23.00: Operarészletek. 0.10: Köztünk maradjon. Részletek Bró- dy-Zágon zenés játékából. PETŐFI RÁDIÓ: 14.00: Tormisz: Lakodalmi énekek — kórusszvit. — 14.25: Magyar nóták. 16.05: Az Iskolarádió zenei melléklete. A romantikus zene. I. 16.05: Rimszkij-Korszakov: Mozart és Salieri. Egyfel- vonásos opera. 17.05: Ady Endre megzenésített versei. 17.28: Alkotó- műhelyben. 18.15: Biológiai világ- program 1965. 18.40: A dzsessz kedvelőinek. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.45: Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáról. 19.55: Orvosi tanácsok. — 20.00: Réti József nyilvános dalestje a stúdióban. — 21.56: Mahler. Molnár Antal előadása. Március 18., csütörtök KOSSUTH RADIO: 8.15: Hagyomány és mai élet. Kovács Júlia rl- portja. 8.30: Ritkán hallott operákból. 9.00: Nagyapák és unokák. Szilágyi Ferenc irodalmi összeállítása. 9.30: Népek zenéje. 10.12: Gyermekrádió. 10.52: Zenekari muzsika. 11.35: Biológiai világprogram 1965. (Ism.) 12.15: Tánczenei koktél. 13.15: Rigoletto. Részletek Verdi operájá- bóL 14.10: Könnyű dallamok. 15.10: A művelődéstörténet nagy korszakai. Periklész és Athén. (Ism.) — 16.10: A. Rádió énekkari híradója. 16.41: Sándor Judit énekel, a Bar- tók-vonósnégyes játszik. — 17.20: Könnyűzenei híradó. 18.15: Simán- dy József énekel. 18.40: Népi zené. 19.35: Az MRT szimfonikus zenekarának hangversenye. Vezényel: Erdélyi Miklós. Közvetítés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. Kb. 21.40: Operettdalok. 22.20: Világhírű előadók — világslágereik. 23.15: Két amerikai költő. 23.33: Chopin-zon- goraművek. 0.13: Csárdások. PETŐFI RÁDIÓ: 14.00* Fúvószene. 15.40: Künnecke operettjeiből. 16.15: Gyermekrádió. 16.36: Üdvözlet Gö& P PC5 IRDETES Március 24-én nagyszerű sportcsemegében lesz részük az egri sportbarátoknak: Kuba férfi és női válogatott kosárlabda-csapata játszik barátságos mérkőzést Eger válogatott együtteseivel. A nemzetközi találkozóra a Szilágyi Gimnázium tornatermében kerül sor, a délutáni órákban. Az Egri Spartacus NB TI-es férfi tekecsapata az FTC együttesét látta vendégül. A találkozó az egriek 6:2 (2585:2528) arányú győzelmével végződött. Ld: Lukács J 443, Tősi 439, Lukács F. 438, illetve Antal 432, Harcz 426. FIATALOK ~el UTAZZATOK! Áprilisban, májusban, júniusban 9—10, 5—11, 5—12, 5—14 napos utak! Prága—Varsó Kiev—Moszkva Moszkva—Leningrad—Moszkva Moszkva—Volgograd—Moszkva Drezda—Meissen—Weimar—Lipcse Eisenach—Zella—Mehlis—Oberhof—Weimar—Drezda 1350,—, 1700,—, 1850,—, 1950,—Ft-os árak! JELENTKEZÉS: levélben, vagy személyesen KlSZ-bizott- ságokon és irodáknál, Budapest, V. Szabadság tér 18. Telefon: 317-777/43, Karácsond és Vidéke Körzeti Földmövesszövetkezet nagy gyakorlattál rendelkező üzemágyezetőt keres. Erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. 'ZXSPUISÜG 7 A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megye) Bizottsága és a megye) tanács lapja. Főszerkesztő: PAPP JÁNOS Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz utca 3. Telefon: 12-51. 12-13. Posta (lók: 23 madia: Heves megyét ! ,.jd kiadó Vállalat Felelős kiadói TOTH JÓZSEF Kiadóhivatal: Eger. Batcsy-Zsilinszky utca 1. Telefon: 24-44 Poetafiók- 23 Terjeszt) a Magya» Posta Előfizet, nető a Helyi Dostahivataloknál és kézbesítőknél. L ez.: 25 062. Heves megyei Nyomda Vállalat Eger. Bródy Sándor utca 4. igazgatói Marosán jóméit. Főtengely köszörülést, hengerfúrást, csapágyazást vállal utánvéttel is. Miskolc, Szeles u. 22. Sze- pessy. Sírkövek nagy választékban, határidőre készülnek. Hívásra házhoz megyek. Dayka. VerpeLét. Pattanásos, zsíros arcot garanciával kikezel Egerben, a VörösTák Étteremmel szemben levő, új szövetkezeti kozmetikában Anni néni. Értesítem kedves vevőközönsé- gemet, hogy képkeretező és üve- gező műhelyemet március 15-töl, Május i. utca 32. szám alá helyezem át- Kérem további szíves támogatásukat. Tisztelettel: Leopold Miklós képkeretező, üvegező mester. szigetelő műköves. A jelentkezést írásban kérjük március hó 20-ig eljuttatni a fenti címre, amelyre írásban azonnal válaszolunk. Az ipari tanuló jelölteket a budapesti tanulóotthonokban fogjuk elhelyezni. A rendeleteknek megfelelően munkaruhát, mosatást, egész napi étkezést és ösztöndíjat biztosít a vállalat. Intelligens, megbízható, féüárva lány, gyerekek gondozását elvállalná. „Árvaiány” jeligére, az egiri Hirdetőbe. Príma világvevő lemezjátszó® rádió, 1000 forintért eladó. Eger, Szépasszonyvöigy út 22. Hízott sertés eladó. Eger, Kapás út 18. Miskolc—Hejőcsaba, Rodostó út 11. szám alatt levő. 2x1 szoba, konyha, speiz, nagy pince, kamra. 800 négyszögöles teleikkel, azonnali beköltözéssel eladó. Eladó! 200 négyszögöl gyümölcsös, Gyöngyösön, Deák Ferenc utcában. Érdeklődni lehet: Bástya u. 14. alatt. Figyelem! Az É. M. 25. sz. Állami Építőipari Vállalat, Bp., XXI. kér. (Csepel), Kiss János altábornagy u. 19—21. felhívja a 14—16 éves, 8 ált. iskolai végzettséggel rendelkező (jelenlegi 8-ik osztályosét is) ifjúmunkások figyelmét, hogy a következő szakmákra jelentkezzenek a vállalatnál J ipari tanulónak. Kőműves, ! ács-állványozó, vasbetonszere- [ ló, épületburkoló (hideg), vízSkoda Oktávla Super eladó 45 ezerért. Sirok-Kőkút, S ágvári út 7. Volkswagen igényesnek eladó. Megtekinthető március hó 14-én, Egész nap. Király Lajos, Eger. Petőfi tér 1. 125 köbcentis „D” Csepel és 250 köbcentis Pannónia ddalkocsds motorkerékpár, áron alul sürgősen eladó. Mátra derecske, Dobó út 10. Mikó. 990-as Wartburg, kifogástalan, eladó Bölikény R.ifael, Mezőtárkány, Munkácsi u. 30. 403-as Moszkvics, garanciális, elcserélhető lakásért, kis-autóért. Verpelét, Halmai fodrász. 12 000 km-t futott 600-as Trabant személygépkocsi éladó. Eger, End- resz u. 16. Jó állapotban levő Skoda 440-es eladó. Eger, Baktai út 7. osejből. 17.05: Lányok, asszonyok. 17.35: Bellini: A kalóz — jelenet a II. felvonásból. 17.55: A budapesti Bartók Béla- zeneművészeti szakiskola KISZ-kőrusa énekel. 18.15: Látogatás Lányi Saroltánál. 18.40: Dalok. 19.00: Mi történt a nagyvilágbán? 19.15: Hanglemezgyüjtők húszperce. 19.35: Tőkei Ferenc: Aa ázsiai termelési mód. Könyvismertetés. 19.45: Könnyűzene Berlinből. 2)0.25: Fiatalokról — fiataloknak. -« 22.10: Operaházak krónikái. A bécsi Volksoper. Március 19., péntek KOSSUTH RÁDIÓ; 6.25: Néhány perc tudomány. 8.15: Édes anyanyel vünlc. 8.20: Könnyűzenei híradó. 9.00: A csodaorvosság. Részlet Román Gvóigy regényéből. 9.20: Zenekari muzsika. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Könnyű fúvós-' zene. 11.00: Iskolarádió. 11.30: Román művészek operaíelvételeiböl. 12.15: Magyar nóták. 13.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad. .. 14.10: Schumann: Humoreszk. (Szvjatoszlav Richter — zongora.) 14.40: Beszélgetés Korbely János mezőgazdasági munkással. 15.00: Könnyűzene Kerekes János műveiből. 15.40: Mái magyar elbeszélők. Vészi Endre: Ember es árnyék. 16.10: Éliás. Részletek Mendelssohn oratóriumából. 16.40: Gyermekrádió. 17.00: ötórai tea. 18.10: Üj zenei újság. 18.35: Magyar népköltészet — magyar népdalok. Végh György összeállítása. 19.14: Könnyűzene. 10.30: Hangképek a szocialista brigádvezetők országos tanácskozásáról. 20.30: Nemzetközi Rádiójáték Fesztivál. 1965. Az igazságtevő. JJirko Bozic rádiódrámája. 21.30: Horváth Jenő táncadalal- ból. 22.20: Zenei panoráma. 23.00: A bajadér. Részletek Kálmán—Kuli-' nyi operettjéből. 23.30: Kórusok; hangszerszólők. 0.10: Könnyűzene. PETŐFI RADIO: 14.00: Két bölcsődei. 14.25: TánCmelódiák. 15.05: Zenekari muzsika. 16.08: Válaszolunk hallgatóinknak. 16.25: Operettrészletek. 17.05: Egy doboz csibe. Rádiójáték gyermekeknek. 17.35: Szegedi Anikó (zongora) és Jeney Zoltán (fuvola) hangverse- nye.18.13: Az afrikai kontinens — afrikai szemmel Komor Imre írása, 18.28: Népi zene. 18.55: Horgászok ötperce. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Mozart: a varázs fuvola. Kétfélvonásos opera. Szövegét Schlkander irta. Vezényel: Kari Böhm. 20.30: Gondolatok az eszmei offen zlvárói. Horváth Zsigmond jegyzete. 22.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad- .. (Ism.) Március 20., szombat KOSSUTH RADIO: 6.20: Orvosi tanácsok. 8.15: Lányok, aszonyok. 8.35: Zenekari muzsika. 9.09: Szombathely — szépapáink korában. 9.19: Világjáró együttesek a stúdióban. zenés összeállítás. 10.12: Dunántúli rapszódia. 11.13:-Kamarazene. 12.15: Tánczenei koktól. 13.00: Takács Gyula versei. 13.15: Lam- memoori Lucia. Részietek Donizetti operájából. 14.10: Hámori Imre énekel, Rácz Gyula dmbaimozik. 14.27: Zenekari muzsika. 15.45: Mi történt a héten a nagyvilágba!, ? 16.10: Hétvége... 17.30: Kangképék a szocialista brigádvezetők országos tanácskozásáról. 18.05: Bűnró- szesség gyilkosságban. Rádiójáték. Judah Waten regénye nyomán írta és rendezte: Gál István- HL rész. 18.42: Közvetítés Ostendéből. A Belga Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. Vezényel: Roberto Benzint. 20.30: Zöme zene.. . Helyszíni közvetítés a Béke Szálló kupolaterméből. Kb. 22.30: Táncoljunk! PETŐFI RADIO: 14.00: A Román Rádió énekkara énekel. 15.21: Szer. ződés Bogárkával. Rádiójáték gyermekeknek. 15.54: Heti hangversenykalauz. 16.59: Szeptember — Október. Résziét Jávor Ottó új regényéből. 17.05: A cirkusz csillagai. Részletek Miljutyin operettjéből. 17.30: Tavaszvárás. Vers és muzsika a tavaszról. 18.20: orvosi tanácsok. 18.25: Népi zene. 19.05: Az arcnélküli filozófia. 19.20: Könyű- zene. 20.11: Enescu Fesztivál 1964. A Román Állami Filmharmónia Georgé Enescu zenekarának hangversenye. Vezényel: John Pritchard. Március 21., vasárnap KOSSUTH RADIO: 8.10: Reggeli hangverseny. 9.00: Édes anyanyelvűnk. 9.05: Fiatal művészek nemzetközi találkozója a 6-os stúdióban. 10.10: Emlékezés 1919-re. 10.20: Szivárvány. 12.55: Tudományos híradó. 13.15: Magnósok, figyelem! 13.45: Vezényel: Willem Mengel- berg. 15.00: Művészpályám. Lázár Mária visszaemlékezése. 16.08: Hazy Erzsébet és Melis György operettdalokat énekel. 16.30: n. félidő. 17.30: Sportturmix. 18.05: Két Magyarország. .. X. „Csak előre; fiúk!” Karsai Elek dr. összeállítása. 18.35: David Osztrah hegedül. Lev Oborin zongorázik. 19.19: Fiatal költők versei. 19.40: Gershwin: Kék rapszódia. 21.05: Találkozások. összeállította: Illés Béla. 22.20: Tánczene. 23.08: Karinthy Ferenc két karcolata. 0.10—0,25: Jeo bácsi. PETŐFI RADIO: 7.30: A római katolikus egyház félórája. 9.00: Operakalauz. Verdi: A Trubadúr.. 10.00: A dzsessz kedvelőinek. 12.15: Földrajzi fejtörő. 14.25: A két juharfa. Mesejáték. 15.30: I. félidő. 16.20: A Julliard-vonósnégyes hangversenye. 17.46: Róbert László szicíliai útijegyzete. 18.10: Utazás Leninhez. írta: Hars György. 19.15: Tánezene. 19.28: Borodin: Igor herceg. A FINOMSZERELVÉNYGYÁB felvételre keres gyakorlattal rendelkező szerszámkészítő szakmunkásokat Fizetés a vállalati bérszabályzat szerint. Jelentkezés a vállalat munkaerőgazdálkodásán, személyesen.