Heves Megyei Népújság, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-20 / 67. szám

I Gyöngyösi bányász a szocialista brigádvezetők országos tanácskozásán Tősgyökeres bányász-famí­lia Oláh Sándoroké. Apja 47 évig fejtette a szenet valahol a nógrádi bányákban. A küz­delmes évtizedek után örök­ségként Sándorra, a kisebbik fiára, egy csákány és egy bá­nyászbakancs jutott 26 évvel ezelőtt, amellyel aztán elin­dult azon az úton, amelyet a családfő már megjárt. Azért még rakott fia tarso­lyába valamit az apa: a bá­nyászbecsületet, a szakmában való törhetetlen hűségeit. Ez kísérte végig Oláh Sándort, a gyöngyösi XII-es alma szocia­lista brigádvezetőjét a több mint két és fél évtizedes bá­nyászmúlton. Ez az erkölcsi örökség adott erőt a munkájához, ez jutta­tott részére dicsérő oklevelet, kormánykitüntetéseket. Ez adott jogot néki, hogy nevel­je munkatársait, a brigádta­gokat. Nem indult üres tarsollyal a szocialista brigádvezetők or­szágos értekezletére, mert mondanivaló és tapasztalat is akad bőven, hiszen már 1960- ban ott volt a XII-es akna el­ső szocialista brigád címért induló brigádjának a születé­sénél. Később brigádvezető lett Nem fukarkodott a dicsé­rő szóval, ám ha szükségét látta, a kemény dorgálás sem maradt el. Es mit hoztak az évek? Mi­ként serdült tovább ez az ak­kori újszülött? Ezek a kérdé­sek sorakoztak sűrű sorban Oláh Sándor jegyzetfüzeté­ben, amikor a szocilaista bri­gádvezetők országos tanács­kozására utazott. — Szeretnék arról beszélni, hogy 1960 óta mennyire meg­erősödtünk. Hogy ma már 18 brigád küzd egy magasabb célért, a szocialista üzem cí­mért. Igaz, 1963-ban nem si­került, sőt még 1964-ben sem. Pedig több százan tanulnak üzemünknél különböző isko­lákban. A tervmutatóink is szépek. A mércét azonban ma­gasra állítottuk. — Csak a szépről és jóról akar beszélni? — Nem hallgatom el azt sem, hogy baleseti mutatóink rossz képet nyújtanak. A szocialista brigádoknak köte­lessége, hogy ezen változtas­sanak. Mit tegyünk azokkal, akik vétenek a szocialista együttélés szabályai ellen? Mikor, milyen esetekben elegendő a figyelmeztetés? Szükséges-e és helyes-e, ha kizárjuk a brigádból a ismé­telten vétkezőt? Hogyan fej­lesszük tovább a mozgalmat? Dióhéjban elég ennyi is, mert az a néhány mondat is hűen tükrözi az összeforrott kollektíva hősi akaratát. Megígérte a brigád, hogy amíg Oláh Sándor az országos 11 millió képeslap A PlERT tájékoztatása sze­rint. az idén húsvétra a tava­lyinál csaknem kétmillióval több, összesen 11,1 millió ké­peslap kerül forgalomba. A mintegy 80 féle húsvéti képes­lap már kapható a boltokban. A képeslapokon kívül a PIÉRT gondoskodott megfelelő ünnepi csomagolóanyagról is. Az ed­digi 200 ezer — 300 ezer ív húsvéti csomagoló papírral szemben, az idén félmillió ke­rül forgalomba. Amikor belépett a kávéház­ba, első pillantásra észrevette a nőt, aki az egyik asztalnál egyedül ült, a napsütéses dél­után fényáradatában, s nap­szemüvege mögül éppen a be­lépőre nézett. A férfi egyenesen feléje tar­tott. — BocsánatI — szólította meg udvariasan. — Megengedi, hogy helyet foglaljak? — Kérem, tessék! — vála­szolta, látszólag zavartalanul a nő. A férfi leült és asztaltársát, kezdte vizsgálgatni tekinteté­vel. „Csinos, jó alakú ..álla­pította meg magában. „Ovális, szép arc,.. vajon szemüveg nélkül is ilyen megnyerő-e...? Asztalszomszédja mintha el­találta volna gondolatát, le­emelte sötét szemüvegét és le­sújtó pillantást vetett az új vendégre, aki kávét és süte­ményt rendelt. — Csodálatosan szép idő van... — szólalt meg a férfi mosolyogva. — Talán udvarolni akar? — kérdezte gúnyosan a nő. — Ugyan! Kinek? — vágott vissza a másik, csodálkozó arc­cal, s hozzátette, hogy ilyesmi­vel nem szokott foglalkozni. — Kár... — mondta a nő és cigarettára gyújtott. — Miért lenne kár? Ha ér­dekli egyáltalán: én nagyon tapavstalatlan vagyok... A nő felnevetett, s úgy né­zett szomszédjára, mint aki igen jól mulat. — Inni szokott? — Én inni? Soha! — mondta felháborodottan a kérdezett. — Talán... ha úgy adódik, egy pohár sört... — Szó se lehet róla! Becsü­letes munkával keresem a ke­nyeremet és becsületes dolgok­ra költőm el a pénzt! — Akkor maga egy hiba nélküli ember! — mondta né­mi gúnnyal a nő. — Nem ud­varol, nem iszik, nem kár­tyázik ... már csak az hiány­zik, hogy azt mondja: nem is dohányzik. — Képzelje: nem dohány­zóm! Csak egy­szer próbáltam meg, soha több­ször! — Akkor ta­lán még azt mondja meg, nem unalmas így élni min­den szenvedély nélkül? — kér­dezte szánaltoz- va a nő. — Ó, nem! Nagyon is tet­szik ez Így ne­kem! Mert valami szenvedé­lyem azért nekem is van; vagy ha úgy tetszik: hibám! — Nos, arra igazán kíváncsi vagyok! — Csodálkozni fog: szenve­délyesen szeretek hazudni, kü­lönösen, ha nagyon faggatnak! Németből fordította: A. L értkezleten szavakkal méltat­ja az eredményeket, ők tet­tekkel, a tervein félül termelt szóntonnákkal húzzák alá brigádvezetőjük mondatait. Laczik János Az ország legnagyobb ipari Jkutaló intézete jubilál Az ország legnagyobb ipari kutató intézete, a Távközlési Kutató Intézet, az idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját. Ezzpl kapcsolatban pénteken dr. Ács Ernő, a TÁKI igazga­tója sajtótájékoztatón számolt be a közönség előtt kevéssé is­mert, fontos intézet munkás­ságáról, eredményeiről Új munkások Visontán A Mátraaljai Szénbányászati Tröszt rudabányai külfejtéses üzeme befejezte munkáját és március 1-én levonult. A mun­ka megszűnt. a munkások el­mentek (valamennyit áthelyez­ték a törszt különböző üzemei­hez ég más vállalatokhoz), el­hallgattak a munkagépek, csend lett Volt ugyan több elejtett szó, hogy „kár”, maradni kellene, mert van itt még hatmillió köbméter meddő, ami sok vas­ércet takar, s ha már itt va­gyunk. s itt vannak a gépek, műhelyek munkásszállások és képzett szakemberek sokasága — minden, ami csak kell — hát vigyük el azt is... A volt üzem valamennyi dolgozóját dicséret illeti, mert munkafeladatát a tervezett ha­táridő előtt telj esi tette, mert könnyen járható utat nyitott a vasérchez, népgazdaságunk egyik legfontosabb nyersanya­gához. A Rudabányán dolgozó 418 munkás közül közel százat át­helyeztek Visontára. a Thorez külfejtéses üzem állományába. Az áthelyezett szakmunkások, kotró-, toló- és fúrómesterek, valamint mérnökök és techni­kusok napok alatt vették át az „új üzem' új szokásait”, gyor­san bekapcsolód tak a munká­ba, a munkaversenyekbe, hogy azt még jobbá, tervszerűbbé és lendületesebbé tegyék. Igaz, — s ezt többen meg is említették —, hogy Visontán a Thorez nevet viselő, 114 mil­lió tonna lignitet kínáló üzem­ben akadtak olyanok, akik fö­lényesek, sőt durvák voltak az ..újonnan” érkezőkkel szem­ben. De voltak szép számmal olyanok — főleg a törzsgárda —, r»-ik bátorítok, udvariasak, közvetlenek voltak. Visontán sok szó esett a bér­ről. Főleg az ..újonnan” jötték, az áthelyezettek emlegették. Várják az első havi borítékot, s benne a forintokat. Egynéhá- nyan hangoskodtak, hogyha nem lesz annyi, mint korábban volt, mennek. Ebben van ijeszgetés is, hiszen jó páran már tíz-tizenöt esztendeje ván­dorolnak az üzemmel. Pribula Nándor üzemvezető magyarázta meg. hogy a vivon­tai üzem vezetőségének nincs szándékában csökkenteni a bért, de föltétlenül szükséges a munkaidő jobb kihasználása, az ütemesebb és folyamatosabb munka, a munkafegyelem meg­javítása, fokozása, a termelés és termelékenység növelése, hogy a visontai Thorez külfej­téses üzem a tervezett határ­idő előtt tudjon szenet adni a népgazdaságnak. Javuló munka, erősödő mun­kafegyelem, helyes műszaki szervezés és vezetés mellett nem kell tartani a kereset csökkenésétől. Különösen ak­kor, ha a Thorez külfejtéses üzem már termelni fog. Péczeli Endre, Thorez Külfejtéses Bányaüzem, Visonta Öttel a százon túl Kevés ember szokott el­felejtkezni a születésnapjá­ról. A gyerekek azért várják a születésnapot, mert ilyen­kor tortát, cukrot, ajándékot kapnak, az Idősebbek pedig amúgy is számon tartják már minden esztendő múlását. A napokban egy különös születésnapi ünnepségen vet­tem részt. Gacsal Imre bácsi 105. éves születésnapján, Po­roszlón. öt évvel ezelőtt, ami­kor százéves volt, ugyancsak ott ültem az ünnepi asztal­nál. A család, a déd- és ük­unokák emeltek poharat a matuzsálemi kort megért ag­gastyán egészségére. — Igyék, nagyapa! Tessék egy pohárkával — biztatták, és az öregember nem sza­badkozott. Imre bácsi élete munkában telt el és két évvel ezelőtt még a kertben is kapálga- tott. —■ A munka élteti az em­bert, fiam. Meg a tervek... Nézem az arcát, a fáradt, de értelmes tekintetét, a sze­mélyi igazolványt Gacsal Im­re, született Poroszlón, 1860- ban. A községi kultúrházban az Igazgató őriz egy magneto­fon-tekercset. Az öreg egy­ket év előtti szavait: dolgozni mindig szerettem. Hogy ét­vágyam van-e? Van, és meg­iszom a bort is, meg kell len­nie a dohánynak is.. • — Részt vett-e Imre bácsi az első világháborúban? — Nem, abban nem vettem részt, amikor az kitört, én már öregember voltam. Gacsal Imre a megye leg­öregebb embere. Egyetlen, aki megérte, sőt egy fél évti­zeddel már túl is élte a száz esztendőt. Emlékei között a kemény munkában töltött időkre em­lékszik vissza a lcgvilágosab- ban. Valamikor a legelső ka­szás volt a faluban, ő volt az utolsó jobbágy és mint urak cselédje, kereste kenyerét. A 105. születésnap délelőtt­jén csendes a kis ház. Uno­kája mos a konyhában. A mosógép hangja zizeg, a szo­bából rádió hallatszik. Az öreg mindezekből keveset ért, az ő világa csak az emlé­kezés és legfeljebb akkor lá­bad könnybe a szeme, amikor egyetemista ükunokájától ér­kezik levél... (sb ... y) TAVASZI GYÜMÖLCSFA-ÁPOLÁS . — — — w... A kellemes, tavaszi időjárás hatására nemcsak a kertészetekben és szántóföldeken, hanem a gyümölcsösökben is megkezdték az időszerű munkákat megyénk termelőszövetke­zetéiben és állami gazdaságaiban. Az Eger—Gyöngyös vidéki Állami Pincegazdaság egerszó- láti üzemegységében néhány napja már a gyümölcsfa-ápoláshoz kezdtek hozzá. Az üzemegység hétholdas besztercei szilvásában BataJózsef csoportvezető irányítá­sával dolgoznak az idénymunkára szerződött lámyok. (Eoto: Kiss) 1944. december 12-én hűvös, tiszta időre ébredtek az egri­ek. A front a messzi Nógrád megyébe s Gödöllő alá húzó­dott már. Az óvóhelyekről1, pin­cék mélyéről és egyéb rejte- kekből előjöttek már a város­beliek s lassan-lassan meg is indult az élet pezsgése. Délelőtt 10 óra tájban már mindenki háza körül tevé­kenykedett, mások a városban intézték ügyes-bajos dolgaikat. De egyszer csak halk s egyre erősödő berregés zajára lettek figyelmesek az egriek. A kí­váncsiak szemük élé emelve tenyerüket, a hang irányába kémleltek... Nyugat felől lassú alattomossággal egy re­pülőgép húzott a végre békét talált, a béke édes ízét már mintegy 12 napja ízelgető ősi város falai felé... Előbb végigrepült Eger nyu­gati hosszában, le a déli ha­táráig, majd hirtelen fordulat­tal visszakanyarodott a szürke testű repülőgép. A jószeműek nyomban észrevették a szár­nyakon a német fasiszta állam felségjelét. Még a legpesszi­mistábbak is csak felderítő re­pülésre gyanakodtak, de gya­nújukból hamarosan hatalmas robbanások döreje józanitotia ki őket. A város keleti részén, dél felől észak felé úszott a fa­siszta halálmadár s közben egyre hullottak a rombolást, halált, sírást, gyászt hozó bom­bák ... A Líceum pazar barokk épülettömbje mögött omlottak össze az első házak falai. Itt lelte halálát az 56 éves Mis- kolczi János, Szvorényi utcai lakos. MEMENTO! Német terrortámadás 1944 december 12-én Eger eilen 33 halott és 87 sebesült i Az aljas támadás leggyászo- sabb helye a Dobó utca 13, il­letve a véle összeérő Újvilág utca 14. számú lakóházak. Két ember lelte itt halálát, közte 6 gyermek. Szepesi Kálmán 8, Erzsébet 5 esztendős testvérek mellett lelte halálát nagyma­májuk, özvegy Szepesi János- né 60 éves asszony. A fasiszta bomba itt gyilkolta meg a há­rom Balogh gyermeket: a 2 éves Gyulát, a 4 éves Lacikát s 10 éves bátyjukat, Sanyit. A házban tartózíkodó Máccai Márti 3 éves csöppség is itt lelte halálát... De a haláigép szürke teste tovább zúgott észak felé. A török minaret mellett nagy ro­bajjal omlott össze a 18. szá­zadi híres „Harangöntö-ház”. A Tetemváron hullottak a to­vábbi német bombák. Itt Nagy György, Mátyási Bernát. s öz­vegy Őszi József né esett a német gyilkosoknak áldoza­tul... A Cifrakapu tér déli végé­ben js hullottak bombák, rom­ba döntve békés házakat, de a volt Práf-malom mellett is leeresztett a repülőgép bom­bát. Itt lelte halálát például a felnémeti Kovács István 63 éves földműves. Előttem fekszik az első újságnak, az ÚJ HÍREK-nek egy száma, amely így számol be Eger történetének egyik leggyászosabb napjáról: „A december 12-i német ter­rortámadás eredménye: 33 ha­lott és 87 sebesült, December 14-én temették el a szeren­csétlen áldozatokat... Német bombák Egerben. De­cember 12-én Eger városa szo­morú leckével tanulta meg, hogyan kell értelmeznie a né­met lovagiasságot, a német szövetséget és a német bajtár- siasságot. Ezen a napon szen­vedte el Eger a legsúlyosabb légitámadást...” Most, 20 , esztendő múltán keresve a gyászos emlékű 1944. december 12 emlékeit, a sajgó sebeket behegedve ta­láltam. A romok helyén új élet sarjadt, de mindenki ökölbe szorult kézzel és el- elcsukló szavakkal meséli ré­mes december reggeli élmé­nyeit. A Dobó utcai bombarobba­násnál két kis gyermeke és anyósa halálát túlélő Szepesi Káltmánnét, hosszú, regénybe illő kutatás után találom csak meg. Szikár, csontos asszony, éppen gipszben az eltörött ke- (Áze, mely a bombatámadáskor egri’’amúgy 1; nyomorékká vált, 80 százalékos rokkanttá is nyil­vánították. Elmondja, hogy a légnyomás és a törmelékek rá- zuhanásának hatására eszmé­letét vesztette és csak napok múltán tért magához, amikor már gyermekeit el is temették. 1945. január 22-én azután megszülte a kis Annát, aki ma már férjnél van és kórhá­zi dolgozó. Később még egy kislánya született, Mária. S a két ..új” kislány kacaja, növe­kedése felejtette ama borzal­mak délelőttiét. Keresem a nagy tragédia túlélőit, a piciny Balogh gyermekei: szüleit. Bizony nem találom, a súlyos fájda­lom miatt, kissé magával meg- hasonlott házaspár kiszédü’t a tengeren túlra, hogy minél Tá­volabb legyen attól a helytol, hol elvesztették mindenüket, jövőjüket, három kicsiny, ár­tatlan gyermeküket. Nem idézünk több nevet az anyakönyv lanjairól, nem ku­tatjuk tovább az áldozati!: háramaradottait. De bármeny­nyire fájdalmas volt 20 esz­tendő múltán is a visszaemlé­kezés, szükség van rá... Eger lakosai nem felejthetik el so­ha sem 1944. december 12-nek délelőtt 10 óráját! S emlékez­ten! kell azokat a könnyen fe- ledőket. akik a napirendre került háborús náci bűnök el­évülése mellett kardoskodók- nak farizeus módjára bólogat­nak ... Sugár István r MiPm&G 3 A 1965. március 20., szombat

Next

/
Oldalképek
Tartalom