Heves Megyei Népújság, 1965. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-14 / 38. szám
Kedv a hegyvidéken 1964 a péfervásári járás mezőgazdaságának döntő éve Aki az idén részt vett a pé- tervásári járás termelőszövetkezeteinek zárszámadó közgyűlésein, azt hitte, más vidékre tévedt, hiszen a korábbi években tapasztalt sokféle keserűség. veszekedések, a jövőt illető aggodalmak helyett most a legtöbb esetben tiszta örömet. bizakodást jókedvet láthatott a számadást végző szövetkezeti gazdák és vezetők arcán. Mi hozta ezt a változást, mi adta meg a kedv alapját a hegyvidéken eléggé mostoha körülmények között gazdálkodó szövetkezetek népének? Talán említsük elsőnek, hogy az utóbbi hetekben, amikor a sikeres 1964-es évre ürítettek poharaikat a szövetkezetek tagjai, 12 millió forintot vehettek át a pénztárosok kezéből munkájuk ellenértékeként, s ettől még többet már év közben megkaptak termény és előleg gyanánt. Az igazi kedvet, a bizakodást azonban nemcsak ezek a tízmilliók adták, hanem az a tény, hogy a péfervásári járás közös gazdaságai átlépték az elmúlt évben azt a bűvös határt, amely a gyenge osztályzattól a közepesig terjed, s az egy holdon termelt érték túlhaladta az. 1200 forintot. Ezért volt döntő év e hegyvidéki gazdaságok számára 1964, amikor járási átlagban is — a gazdálkodás eredményét tekintve — eljutottak a közepesek színvonalúra. Pedig az év itt is rossz előjelekkel indult. Az előző évben a szövetkezetek majdnem mindent kiosztottak, nem volt megfelelő tartalék az év elején és a kalászosok is áldozatul estek az aszálynak. Ez a terméseredményeknél is megmutatkozott,. .hiszen..a., tavasrí árpa mindössze 4 mázsát adott holdanként, a búza is alig fizette túl a 7 mázsát, zabból pedig szinte csak a vetőmagot adta vissza az aszálysújtotta föld. Az év derekán már előre vetették baljós árnyékukat _ e természeti csapások, s ezért minden szövetkezetben megkezdték menteni a menthetőt és a járási szervekkel együttműködve új terveket dolgoztak ki a természeti csapások ellensúlyozására. A szorgalma is megkeilőződőH, s így a kapásoknál már döntően jó termésátlagok, alakultak ki. Burgonyából a járási nyeit, annak sokat mond ez a szám: 33 forintnál több jut egy munkaegységre járási átlagban. A tagok részesedése is legalább másfél ezer forinttal nagyobb lett a korábbi évinél ős 7 millió forinttal többet kaptak munkájukért a szövetkezetek tagjai, mint 1963-ban. . Csak prémiumként 5 millió forintot osztottak, s emögött senki se vélje feltalálni azt a korábbi elvet, hogy minden lehető pénzt és terményt szétosztottak, hiszen a közös tartalékalap háromszorosa a tavalyinak. S ami különösen jelentős; az elmúlt évet úgy kezdték, hogy tíz gyenge termelőszövetkezet volt a járásban, s úgy fejezték be, hogy alig kettőhárom akad már, ahol gyenge gazdáikodásról lehet beszélni. Egerbocson például, ahol a korábbi években mindig segítségre szorultak a munkák elvégzésénél, és közismerten kevés pénz ütötte a tagság markát, az idén a tervezettnél többet oszthattak, s csak prémiumként majdnem félmillió forintot fizettek ki, s ez év elejére majdnem 100 ezer forintjuk maradt tartaléknak is. Hasonlóan nagy javulás volt tapasztalható Erdőkö- vesden is, ahol az elmúlt évet 200 ezer forint adóssággal kezdték, most pedig amellett, hogy a tagság jövedelme egyenként 2000 forintnál többet növekedett, 187 ezer forintot tudtak tartalékolni az idei kiadásokra. A 'példakép Szajlá" pedig” GO forintos munkaegység-értéket produkált, s most már mind több járásbeli szövetkezet ezt szeretné mércének tekintem. A gazdálkodás ilyen fokú javulását a járás párt- és állami vezetői elsősorban az anyagi ösztönzők helyes alkalmazásának tudják be, ámely megkétszerezte a szorgalmat, a mun- kakedvet és sikerrel pótolta a hiányos gépesítést, s megoldotta a családtagok bevonását is a közös munkába. Hasonlóképpen fontos szerepet tulajdonítanak annak is, hogy nyugvópontra került a szövetkezetek vezetésének ügye is, s egykét szövetkezet kivételével megfelelő képzettségű vezetők álmák a közös gazdaságok élén. Az eredmények magyarázataként sorolják még annak felismerését, hogy érdemes aprómagvakat, saláta-, dinnye-, uborkamagol, vetöburgonyát, cukorrépát az eddiginél nagyobb arányban termelni ezen a vidéken, s nem hanyagolhatok el — mi- vai sok erdő van e tájon —a fa feldolgozásából eredő jövedelmek sem. Természetesen a szorgalmasabb munkán alapuló és mindegyre nagyüzemi bb gazdálkodás, a vegyszeres gyomirtás, a gépek használata is összetevői ennek az előbbre lépésnek, bár a gépek kihasználását még korántsem tartják ideálisnak, mert a szövetkezetek egy része inkább fuvarozásra használja a gépeket, mintsem talajművelésre. Ahogy összevetettek az elmúlt évi tapasztalatokat, a járás vezetői körében, de a szövetkezeteknél sem tapasztalható valamiféie elbizakodott, „kánaáni” hangulat, ahogy tréfáskomolyan mondták „félnek egy kicsit ezektől az eredményektől’’. Tudják, hogy ez arra kötelezi őket, hogy az idén legalábbis tartaniok kell ezt a gazdálkodási szintet és eredményt, sőt ha lehet, újabb osztállyal kell előbbre lépni. A tervek már készülnek erre. Elsősorban az anyagi ösztönző módszerek kiterjesztését tervezik különösen az állattenyésztésre, valamint ennek a gazdálkodási ágnak a gépesítését, a burgonyatermelés, a vetőmagvak területének növelését, a rétek feltörésének meggyorsítását tartják fontosnál (amelyre félmilliónál nagyobb állami támogatást kapnak az idén is). Ezenkívül a szarvasmarha-tenyésztés erőteljesebb fejlesztését akarják, valamint az alacsony tej-, gyapjúhozamok növelését. Jelentős teret kap a nagyüzemi gyümölcsösök kialakítása Sírokban, Recsken, Mátraballán, Pétervásárán s nem különben ígérik e tervek, elképzelések megvalósításának állandó ellenőrzését, segítését, amely nagy hozzájárulást adhat a tavalyi eredményes gazdálkodáshozta jókedv, idei „átmentéséhez”. Kovács Endre Az első magyar ! analóg számítógép A Budapesti Műszaki Egyetem villamosművek tanszékének munkatársai dr. Geszti Pál Ottó professzornak, a műszaki tudományok doktorának irányításával elkészítették az első magyar analóg számítógépet. Az analóg számítógépek működési elve — aminek nevüket is köszönhetik a következő. A differenciál egyenletek vagy differenciál egyenletrendszereket —, amelyek a megoldandó feladatot fejezik ki — az erősítők megfelelő összekapcsolásával „írják fel” a gép számára. Az így összekötött rendszer különböző pontjaira olyan elemeket kötnek, amelyek le tudják rajzolni a fellépő feszültséget, az eredmény pedig vagy egy műszer képernyőjén végigfutó fénypont útvonalában, vagy közvetlenül egy leírószerkezeten megjelenő számértékben jelentkezik. A gép ezen a módon rendkívül sokféle kérdésre tudja megkeresni a megoldást, köztük olyanokra is, amelyek papírral és ceruzával megoldhatatlanok. Kétségbe van esve: már két napja nincs miért kétségbeesnie. ★ Nincs nevetségesebb, mintha valaki nevetséges. ★ Egyesek úgy vannak a becsülettel, mint férfi a nő hűségével: mindig a másik félen kérik számon. ★ Voltaképpen nincsen semmi hiba, hiszen Sz. az eszpresszóban mindig a munkahelyéről, a munkahelyén mindig az eszpresszóról beszél. Egy:egy! ★ Egyesek szerint előfordulhat, hogy a beosztott is lehet ostoba. Bár erre eddig még természetesen nem volt példa. ★ Nem igaz, hogy L. lop és lóg, ő csupán arra kiváncsi, milyen is az ellenőrzés: (—ó) Gazdagodott az ország Három műszakos folyamatos termeléssel napi 16 tonna takarmányélesztőt állítanak elő a Győri Automata Takarmányélesztő Gyárban. Az automata gépek kezelését egy-egy műszakban mindössze hat ember látja ej. (MTI foto) átlag holdanként túlhaladta a 62 mázsát, cukorrépából — talán elsőnek a járás történelmében — 200 mázsánál is többet takaríthattak be holdanként. A kukorica is bővebben termett a reméltnél, s a terpesiek egyenesen rekordszámba menő, 60 mázsás átlag- i gal dicsekedhetnek. A szomszédbeli szajlaiak pedig világszínvonalon termelték a cu” korrépát, 310 mázsát adtak át j a gyárnak egy-egy hold területről. A járás számadása az állam- | mai is zömében kedvezően ala- j költ. Kenyérgabonáiból 119,2 százalékra teljesítették a felvásárlási tervet, több gyapjút, tejet, 73 százalékkal több tojást, a vártnál több baromfit adtak közfogyasztásra, s vágómarha- és hízottsertós-átadási tervüket is néhány darab híján sikerült teljesíteniük. Most. hogy a zárszámadások befejeződtek, készül a járási ,,nagy mérleg” is, amelynek j előzetes számaiból megtudhat- j tűk. hogy a fel nem osztható \ szövetkezeti alap 9 millió forinttal nőtt az elmúlt évben, B az egy munkaegységre jutó részesedés is nagyon könnyen túlszárnyalhatja a megyei átlagot. Aki ismeri a pétervásári, járás gazdálkodási körülméRE OS n^T T ▼ T T T"T T TTT1 NEM IS TUDJA melyiket mondja, mit idézzen annyi so(k közül... Csalr ráncolja a homlokát, töpreng, gondolkodik egyre — s hirtelenjében még az sem látszik könnyíteni rajta, hogy egyszerűen, csupán az életéről kérdem. Kávéillat, és sűrűn gomoly- &ó cigarettafüst... A tenyérnyi asztalok mellett sok az idegen. Elhiszem, tudom: egy faluval arrébb, odahaza Rózsában, gyorsabban indulna a beszélgetés. — Az asszony is segítene, beleszólna néha. Mindig, mind- dent elmondtam neki. Tisztább a feje, jobban emlékszik. En már fáradtabb vagyok. Megszi- vott a föld alatti világ... Hiába no, sok volt az az idő odalenn. . .! A nyugdíjas Sípos János szavait várom, figyelem, jegyzem. Egy emberélet bányában pergett felét, jajban, jóban töltött harmincöt esztendejét. Széni mezők köznapi krónikáját... — Fiatal suhanó koromban szegődtem a részvénytársasághoz. Olyan fiatalon, hogy először alkalmazni sem akartak. Egy évet kellett „öregíteni magamon” a papíroson, hogy keresethez jussak. A külszíni munkáknál kezdtem, az ácsoknál. A sodronypálya karbantartása volt a feladatunk... 1928-ban mentem le a bányába. Voltam csillés, segédvájár, azitán vájár, aknász, frontmester. A lomestérségből Mtptwn nyugdíjba hatvanhárom nyarán. .. Tovatűnt évtizedek, CSAK ENNYI maradt meg belőlük? — Több is... Régi sáktákL Amikor tizenkét órákat dolgoz- tunk, fejjel, vállal toltuk a kocsikat a meredek pályán. Amikor mindjárt lázítást említettek, csendőrrel fenyegettek, ha szólni mertünk a sok rossz miatt... Aztán a háború. Mindenki menekült Nyugat felé. Futott a tulaj, szökött a bányamester. Alig maradtunk valami tízen, tizenöten az aknász Papp István mellett. Nem a magunkét védtük, mégis ösztönösen mentettünk mindent, ami a kezünkbe akadt a nagy sietségben. Szerszámokat, gumiszalagokat falaztunk be a titkos akmafolyosóba, hátha még szükségünk lesz rá valamikor. .. Elhallgatott, sokáig néma volt a róziaszentmártoni bánya. Amikor megcsendesedtek végre a dombok; az utolsó golyó is elsüvített, az utolsó bomba is felrobbant a hegyek között, Mátra Ferenc üzenetére akkor indultunk csak meg újból a tárna felé. Kevesen indultunk neki. Húszán ha összejöttünk a partiba... A többiek? Másként keresték az ennivalói,... Nevettek, gúnyoltak is bennünket sokam. Ekkora élhetetlenséget — mondogatták — ahelyett, hogy térültünk, fordultunk volna mi is az országban, ügyeskedtünk volna ezzel, azzal—megint a kezünkbe vettük a csákányt. Mit keresünk vajon azzal? Jól mondták, nem sokat. Ha a heti keresettel vasárnap befcallagtunk a városba egy valamirevaló tyúkért, egy kis estebédnek valóért, bizony alig kaptunk pár pengőt vissza a piacon... Mi mégis a bányát választottuk, én is. a testvérem, Ágoston is, meg még néhány rózsái.. Helyreállítottuk a megrongált kötélpályát, eltakarítottuk a romokat, előszedtük az eldugott szerszámokat, és folytattuk, ahol abbahagytuk. Nehéz munka volt! A néhány hónap alatt megsüllyedt a front, olyan alacsony lett, hogy a kaparó éppen csak elfért alatta a szénnel. Négykézláb másztunk rajta végig, nagy sokára tudtuk csak két méterre magasítani az új mezőt... AZ UJ ÉLET első napjairól beszél, a kezdő lépéseket eleveníti fel. Azokat a műszakokat, amelyekben még csak sejtettek valamit, de valójában talán nem is tudták, hogy igazából, hányadán áll a világ, s mi lesz tovább. Három-négy órát dolgoztak akkoriban, féltek, hogy azt sem fizetik ki. De kifizették mégis mindig, becsülettel. Bátrabbak lettek, s egyre többen jöttek vissza közéjük. — Egy vasárnap reggel arra ébresztett Szabó Imre aknász, hogy menjek, szervezzünk pár emberből rohamcsapatot, mert beomlott a front. Délre végzünk — mondta, mondtuk mindenütt — nem kell hát sokáig kászálódni. Csomag nélkül indultunk. Mielőtt azonban lementünk volna a tárnába, a kezünkbe adtak egy szeletke kenyeret, darab szalonnát: hátha mégis tovább tart a munka... S, hogy még éjféltájban is lenn voltunk, megsokallották az asz- szonyok, nyugtalanok lettek, utánunk jöttek. Egyszer gyere csak ki — kiálltozott az enyém is — tudom, soha többé nem engedlek a bányába! A pénzen kívül kaptunk egy barhetinget is, akkor, ráadásként a szak- szervezettől. Máskor meg — mert csak lementünk azután is a tárnába — egy jókora csirkét, vagy kedvezményes áron egy- egy malackát... A nagy széncsatákat idézi, azt az időt, amikor sokszor csak egy vasárnap jutott havonta a pihenésre. Olyan sifcták- n51 emlékezik, amikor 10—12 köbméter szenet is „kihányt’' egyetlen bányász! — Aztán a későbbiekről beszél, megbecsült életükről, a Kiváló dolgozó-oklevelekről és jelvényekről, brigádjáról, Szurdoki Bálint híres szocialista munkacsapatáról, s az utolsó frontról, ahol a jól bevált Ursitz-féle célpajzs segíti, könnyíti már, teszi gazdaságosabbá a termelést. — Remek dolog az, kérem — mondja — bányászszemmel a legnagyobb találmánynak tartom! — dicséri őszinte szavakkal. — Vele búcsúztam el a szakmától, a. használatával elért eredményemért kaotam a miniszteri kitüntetést, ötvenöt éves koromban. , Abban az esztendőben, amikor nyugdíjba ment. Eddig a történet? — Az életemről kérdezett. Az életem a munka. Most már csak pihenek, emlékezem. Ez pedig nem érdekes ... Rózsaszentmártonban háza van, nemrég épült, rangos, takaros. Két gyermekét becsülettel felnevelte, számvra eresztette. Tisztes nyugdíjához felesége is hoz még valamu a -’-ől. K'0'1- tecskén gondtalanul jól megélnek. DE EZ MÄR — ugye — csak „fináléja” a bányászéletnek. „Nem érdekes”. Vasv mégis? Gyóni Gyula yMEPBJSMúj 3 1963« február 14., vasárna#
