Heves Megyei Népújság, 1965. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-19 / 42. szám

Az „európaiak lázadása" az angol kormánypártban Mit mondott Wilson De Gauítv-nak ? (ünnepei a konyha 17 «satándeje gondoskodnak az üzemi dolgozók számára ízletes ebédekről a 9-es számú petoűbéreyíd üzemi konyha ri.olgoeói. A konyha fennállásának 17. évfordulóját vacsorá­val egybekötött táncmulatsággal ünnepelték meg. Az alkalmazottakon kívül vendégeket is hívtak. Este a konyha vezetője, Dávid L&szlóné üdvözölte a részvevőket. Beszélt arról, milyen derekasan dolgoznak az alkalmazottak, s kérte munkatársait, a jövőben is szorgalmasan végezzék munkájukat. Befejezésül mindenkinek jó étvágyat kívánt az ünnepi vacsorához. Szántó Józsejné és Misóka Mária virágcsokorral köszön­tötték a konyhavezetőt, és helyettesét. Az ízletes vacsora után a kultúrház tánczenekara húzta a talpalávalót, s hajnalig tartott a bál. Révfy István Petőfibánya Csipkerózsika Hevesaranyoson LONDON: Köves Tibor, az ÜTI tudósítója jelenti: Az angol konzervatív ellen­nek „Vissza Európába!” jel­szavának hatására megkezdő­dött az „Európaiak” felsora- kozása a kormánypártban. A Times csütörtöki száma Wood- iöw Wyatt és Deemond Don­nelly nyílt levelét közli, amely­ben a munkáspárt szélsőjobb- sesámyán helyetfoglaló két képviselő követeli, hogy a kor­mány „a múlt hiábavaló fei- hánytorgatása helyett bátor el- szánással írja alá a római szer­ződést, úgy ahogyan az áll” és M Közös Piachoz való csatlako­zás után foglalkozzék ,.az át­LONDON (MTI): Mint a Reuter-iroda közli, az angol kormány nemrégiben üzenetet juttatott el Nyugat- Németországhoz, amelyben vé­leményét tudakolta: hogyan fogadná egy olyan nemzetközi értekezlet gondolatát, amelyen az angolok által szorgalmazott ANF (az úgynevezett Atlanti Atamhaderő: az MLF felhígí­tott változata) megteremtése iránt érdeklődő NATO-orszá- gok vennének részt Mint ismeretes, Anglia jóné­ven venné, ha erre a konfe­renciára kormányszintéin ke­meneti időszak” súlyos prob­lémáival. A kormány mindössze há­rom mandátumuk parlamenti többségére való tekintettel a jobboldali képviselők nyílt fel­lépése önmagában is jelentős'. Wyatt és Donnelly nemcsak a Közös Piac ügyében bírálja Wilsc-n „atlanti” vonalát, r.u- nem — ugyancsak az. „európai súlypcxntkápzés” érdekében — élesen támadja a „Szueztől ke­letre kifejtendő brit szerep” doktrínáját, mivel az „másod­lagos fontosságú térségekben forgácsolja szét” Nagy-Bri- tannia katonai és pénzügyi erő­forrásait. sságnak azt javasolta, tartsák meg az értekezletet minél ha­marabb, esetleg Wilson már­ciusban esedékes bonni tárgya­lásait követően. Az értekezlet összehívására egyébként Anglia — mint most Bonn esetében is a kétoldali tárgyalásokon közeledett a kü­lönböző NATO-tagállamökhoz, s reméli, hogy a konferencia többi részvevője hamarosan szintén véleményt mond az ANF-üiésről, amelynek szín­helye London, Róma, vagy Hága lehetne. Londoni megfigyelők rárr.u-! tatnak, a munkáspárti kor­mány olyan diplomáciai, kato­nai és gazdasági formulák ki­dolgozásán fáradozik, amelyek i biztosítják az Egyesült Áúia-j rack „beágyazásét” o nyugat- európai rendszerbe. Káért he­lyezte szembe az „atlanti atom- haderő” :ANF) tervét az ane- rika !-nyu.gatnómer atomi ársu- lásra leszűkült MLF-nel és ugyancsak ezért a „Keamedy- íorduló” vámtarifa tárgyalá­sainak keretében iparkodik előmozdítani az angol vezetés alatt álló E-FTA és a Közös Piac fokozatos közeledését. Wilson mozgási szabadságát európai kérdésekben rendkí­vül korlátozza az a tény, hogy a font-válság és az angol re­pülőgép-ipari válság következ­tében fokozódott Nagy-Britan- nia pénzügyi és katonai függő­sége az Egyesült Államoktól. Londonban változatlanul élénk találgatások tárgya, hogy mit mondhatott Wilson De Gaullenak, amikor Churc- chill temetése alkalmával Lon­donban találkoztak. Wilson állítólag azzal érvelt, hogy amíg Nyugat-Európa megosz­lik a Közös Piac és az EFTA gazdasági-politikai csoportosu­lása között és nincs közös po­litikája Washington irányában, addig Nyugat-Európa nem le­het igazán' befolyásos világpo­litikai tényező. Couve De ftfurville Washingtonban Couve De Murville, francia külügyminiszter több napos lá­togatásra Washingtonba érke­zett. A francia külügyminisz­ter a repülőtéren kijelentette, hogy a tárgyalásoknak nincs kötött napirendje, de beható­an foglalkozunk majd azokkal a kérdésekkel, amelyek ma minden politikai megbeszélés napirendjén szerepelnek. Nagy sikerrel mutatták be a hevesaranyosi úttörők a Csipkerózsika című mesejáté­kot. A zsúfolásig megtelt né­zőtéren gyakran csattant fel a taps, s az előadás végén alig akarták leengedni a színpadról a kis szereplőket. A községi párttitkár külön is gratulált az úttörővezetőknek a kis úttörők betanításáért, s a kedves élményt nyújtó ren­dezvényért. Márciusban Bátorban mutat­ják be a mesejátékot az úttö­rők. A mesejáték bemutatása mellett szorgalmasan készül­nek a kulturális seregszemlére, 30-an vesznek részt a járási seregszemlén szavalatokkal, ze­ne- és énekszámokkal. A köz­ség dolgozói örömmel fogad­ják, hogy gyermekeik nemcsak az iskolai tananyagot igyekez­nek elsajátítani, hanem kultu­rális vonalon is megállják he­lyüket. Kedves meghívásnak tett eleget a KISZ-szervezet vezető­sége, amikor részt vett a Ká­polnai Általános Iskolában meg­rendezett szellemi vetélkedőn. Nyolc őrs „mérte össze” tudá­sét, a versenyben irodalmi, földrajzi, technikai, és általá­nos ismeretekre utaló kérdések szerepeltek. Az izgalmas vetélkedőn a VII. osztályos leányőrse végzett az első helyen, második a VIIL osztály fiúőrse lett A versenyt Névadó ünnepség Kaiban A káli fmsz bisztrója kedves családi ünnepség színhelye volt a héten: itt tartották meg Nagy István névadó ünnepsé­gét. A családias ünnepséget az fmsz igazgatósága és szakszer­vezeti bizottsága rendezte, a részt vettek rajta a helyi párt-i szervezet és a tanács vezetői is. A névadó ünnepséget színeseb­bé tette az úttörők műsora és mindenki meghatódott, ami­kor az úttörők nevében Jóssá Emma kisdobos nyakkendét ajándékozott a jövendőbeli kis pajtásnak. Az ünnepség után tele poharakkal köszöntötték az újszülöttet és a boldog szü­lőket. Pratz Sándor, Kél a befejezés után Rottenstein László csapatvezető értékelte^ s átadta az értékes jutalmakat, A részvevők egy érdekes ki­állítást is megtekinthettek a vetélkedő után. Az iskola tanulód közül többen le* vedeznek külföldi pajtásokkal, képeslapokat, bélyegéket., jel­vényeket cserélnek, s ezekből rendeztek kiállítást. Pfleger Ernő, Kápolna I Szovjetunió elismerte a függetlenné vált Gambiát BATHURST (MTI): Csütörtökre virradó éjjel függetlenné vált Gambia, Nagy-Britannia háromszáz éves nyugat-afrikai gyarmata. Az ünnepi szertartás során felvonták a kék,vörös, zöld és fehér színű nemzeti zászlót. David K. Jawara, Gambia miniszterelnöke mondott ünnepi beszédet. Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke üdvözlő táviratot küldött Gambia miniszterelnökének. A táviratban a szovjet miniszterelnök közölte, hogy a Szov­jetunió kész felvenni a diplomáciai kapcsolatokat GambiáváJ. Válaszol az illetékes A 4-es sz. AKÖV Január 14-én „Széljegyzeté­ben bíráltuk, hogy a Nagyköké­nyes — Hatvan — Gyöngyös — Eger vonalon 40 személyt be­fogadó autóbuszokat közleked­tetnek időnként, s így az utazó- közönség elszállítása nincs biz­tosítva. Válaszként közölték, hogy a vonalon közlekedő GA 43—13 forgalmi rendszámú autóbuszt azért „voltak kénytelenek áthe­lyezni más vonalra, mert a ko­lyal a szövetkezet október 30-i határidőre kötötte meg a szer­ződést. A ktsz a szerződésben vállalt kötelezettségnek nem tett eleget. Szövetségünk eljárt az OTP-nél, ahol közölték, hogy az építtető kölcsönét május 31- ig meghosszabbították. A szö­vetkezet figyelmét felhívtuk arra, hogy elsősorban az áthú­Bonn érdeklődéssel fogadja az ANF értekezlet tervét rülne sor, s Nyugat-Németor­Jónás Mártonná, Hevesaranyos Szellemi vetélkedő Kápolnán B onn nem hajlandó több pénzt adni az angol csapatfenntartási költségekre BONN (MTI): Sajtóértesülések szerint Bonnban elutasítóan reagál­nak Wilson brit miniszterel­nöknek arra az alsóházi be­jelentésére, hogy márciusi bonni látogatásakor ismét fel­veti majd a Nyugat-Német- országban állomásozó brit csapatok fenntartási költsé­geihez való hozzájárulás kérdését. A bonni General— Anzeiger azt írja, hogy a nyugatnémet kormány nem hajlandó eleget tenni annak a brit kívánságnak, hogy az NSZK az eddiginél nagyobb összeggel járuljon hozzá a brit csapatok fenntartási költségeinek fedezéséhez. Fogadás a moszkvai magyar nagykövetségen Szipka József hazánk moszk­vai nagykövete csütörtökön fogadást adott a szovjet—ma­gyar barátsági, együttműködé­DJAKARTA: Az Egyesült Államok újabb provokációi a Vietnami De­mokratikus Köztársaság ellen mélységes felháborodást kél­ESEMÉNYEK — jtav&lzban si és kölcsönös segélynyújtási szerződés aláírásának 17. év­fordulója alkalmából. A fogadáson szovjet részről megjelentek G. I. Voronov, az SZKP Központi. Bizottsága El­nökségének tagja, I. V. Szpiri- donov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Szövetségi Tanácsá­nak elnöke, M. P. Georgadze, a Legfelső Tanács Elnökségé­nek titkára, N. P. Firjubixi, külügyminiszter-helyettes, Sz. T. Asztavin, a szovjet külügy­minisztérium 5. európai osztá­lyának vezetője, P. N. Fedo- szejev, a Szovjet Tudományos Akadémia alclnöke, a Szovjet— Magyar Baráti Társaság elnö­ke, valamint a szovjet politikai és társadalmi élet sok más is­mert személyisége. Magyar részről jelent volt Púja Frigyes, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága külügyi osz­tályának vezetője, Erdélyi Ká­roly külügyminiszter-helyettes, Berecz Bertalan, kohó- és gép­ipari miniszterhelyettes, Bako­nyi Sebestyén Endre, az Or­szágos Tervhivatal elnökhe­lyettese és mások. A fogadáson Szipka. József nagykövet és G. I. Voronov pohárköszöntőt mondott. A moszkvai rádió csütörtö­kön külföldre sugárzott adá­saiban közvetítette Szipka Jó­zsef nagykövetnek a szovjet­magyar szerződés jelentőségét méltató nyilatkozatát. B ONN: Hans Habe, a magyar szár­mazású világhírű nyugatnémet újságíró, akit a magyar közön­ség a Halál Texasban című nagy sikerű riportregényéből ismer, állást foglalt a náci há­borús bűnök elévülése ellen. Mint a TASZSZ jelenti, Habe a Neue Rhesin-Zeitung hasáb­jain közölt cikkében hevesen bírálta Bucher nyugatnémet igazságügy minisztert, aki min­den áron meg akarja akadá­lyozni a bűnösök felelősségre- v-onását. KAIRÓ: Burgiba, tunéziai elnököt a kairói egyetem díszdoktorává választották. A díszoklevél át- nyújtása alkalmából rendezett ünnepségen a tunéziai államfő beszédet mondott, amelyben hangsúlyozta, országa ingado­zás nélkül a szocialista fejlődés útját választotta. LONDON: Tömörülésre szervezkednek R fasizmus legsötétebb erői 2 MiPUJSÁG Afrikában, hogy megvédjék uralmukat az afrikai milliók felett Ez az igazi értelme a tárgyalásoknak, amelyeket 39 tagú portugál hivatalos kül­döttség Salisbury-ben, Rhode­sia fasiszta kormányával tíz nap óta zárt ajtók mögött foly­tat. TOKIO: Japánban dühöng az influen­za járvány — jelentette be a japán egészségügyi és népjólé­ti minisztérium. A tömeges megbetegedések miatt több száz iskolában beszüntették a tanítást. KHARTOUM: Musztafa A1 Khatím khalifa, szudáni miniszterelnök csütör­tökön benyújtotta kormánya le­mondását az államtanácsnak. Khartoumi politikai megfigye­lők véleménye szerint az új pártkoalíció vezetője valószínű­leg ugyancsak Khatim khalifa lesz. PASADENA Csütörtökön az amerikai tu­dósok rádió útján számos pa­rancsot küldtek a Ranger—8 holdrakétának. Feltehetően si­került az űrszondát helyes pá­lyára juttatni és így vasárnap reggel becsapódik majd a hold­ba. Humphrey beszéde NEW YORK (MTI): New Yorkban, az ENSZ közgyűlési termében megtar­tották a „Békét a földnek nemzetközi konferencia” ün­nepélyes megnyitóját. Hubert Humphrey, az Egyesült Államok alelnöke beszédet mondott, Javasolta, kössenek regionális szerződé­seiket vagy megállapodásokat Ázsiában, Latin-Amerikában a Közel-Keleten és Afriká­ban az atomfegyverek további elterjesztésének megakadá­lyozása céljából. Azt han*- goztatta. hoigy az Egyesült Államok minden ésszerű le­hetőséget meg akar ragadni, hogy további egyezményeket kössön a Szovjetunióval az atomfegyverkezési verseny korlátozásáról. Ezután arra szólította fel a fejlődő or­szágokat, különösképpen az ázsiai nemzeteket, ne állítsa­nak elő nukleáris fegyvere­ket. esi nem tudta tartani az előírt menetidőt A nagy igénybevé­tel miatt az autóbusz hátsó híd­ja, sebességváltója és motorja állandóan meghibásodott, ha­vonta 10—15 napig üzemképte­len volt. A további panaszok el­kerülésére volt szükséges a ko­csi lecserélése. 40 személyes autóbuszt ezen a vonalon csak szükségmegoldás kért közleked­tettek mert olyan nagy mérvű volt a nagy kocsik hibásodása, hogy nem minden esetben tud­tak nagy Ikarust biztosítani. A farmotoros Ikarus autó­busz közlekedtetését indokolt­nak tartja a vállalat is, azon­ban, pillanatnyilag ezt nem tudja megoldani. A forgalmi szolgálatot utasították, hogy er­re a vonalra, meghibásodás esetén, csak nagy befogadóké­pességű kocsit küldhetnek. A KISZÖV Január 10-i számunkban Bi- rinyiék erkölcsi kötbére cím­mel szóvá tettük, hogy a Járá­si Lakásépítő Szövetkezet nem fejezte be időre Birinyiék csa­ládi házát. A cikkre a KISZÖV vála­szolt, mint a lakásépítő ktsz felettes szerve. A február 10-én tartott hely­színi ellenőrzés során megálla­pítottuk, hogy Birinyi Mihály­zódó építkezéseket fejezzék be. Az ÁFOR Január 30-i számunkban Mi­ért egy évvel előbb címmel foglalkoztunk a gáz-előbekap- csolással felmerülő prőblémák- kaL A cikkre az ÄFOR válaszolt. Noha a határozatot nem az ÄFOR hozta, néhány dologról tájékoztatni kívánjuk az újsá­gon keresztül az olvasókat A Gazdasági Bizottság dönté­se nyomán az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt, tekintettel az 1966 elején belépő, új hajdú- szoboszlöi föld gázbon tő üzem termelésére, elhatározta, hogy a fogyasztógárda gyom kiépíté­se érdekében már most meg­kezdi a bekapcsolási engedé­lyek kiadását. Mivel gázfo­gyasztó csak az lehet, aki ren­delkezik az összes műszaki elő­feltételekkel, s ezek szakszerű felmérése hosszá időt vesz igénybe, — időmegtakarítás céljából most végzi ezt el 50 ezer fogyasztónál. Kétségtelen, hogy a gáztűzhely árát a fo­gyasztó az egyéves várakozás alatt másutt is tudná kamatoz­tatni, de a tapasztalatok sze­rint az előbekapcsolási engedé­lyekkel rendelkezők többsége örömmel fogadta a rendelke­zést. És még egyszer az AKÖV Január 23-i Mai jegyzetünk­ben szóvá tettük, hogy az autó­buszok fűtése nem megfelelő. A vizsgálat során megállapí­tották, hogy a jelzett autóbu­szok gyári fűtő berendezések­kel vannak ellátva és azok üze­meltek. Meg kell azonban je­gyezni, hogy a gyári berende­zések nem mindenkor felelnek meg a követelményeknek, mert fűtő-teljesítményük kicsi, na­gyobb hidegben a gépkocsi fű­tését nem biztosítják. Ebbe a kategóriába sorolható elsősor­ban a kipufogógázzal fűtött gépkocsik csoportja. Sok eset­ben előfordul, hogy a felújító vállalatok a gépkocsi fűtőbe­rendezéseit anyaghiány miatt nem tudják megjavítani és így a vállalat az egyébként üzem­képes, nagyjavított gépkocsit kénytelen fűtőberendezés hiá­nyában átvenni. Vállalatunk tisztában van az­zal, hogy a fűtőberendezési hiányosságok kellemetlen uta­zási problémákat okoznak, ezért igyekszünk mindent meg­tenni, hogy lehetőleg használ­ható fűtő-berendezésekkel ren­delkező kocsikat üzemelte®*' sünk. 1965. február 19« péntek tettek Indonéziában. Az indo­néz tengerészek és dokkmun­kások szakszervezete a vietna­mi néppel való szolidaritás jegyében bojkottálja az ameri­kai hajók ki- és berakását. A szakszervezet vezetősége kö­vetelte, hogy államosítsák az amerikai hajózási társaságok indonéziai kirendeltségeit és az országban levő összes ameri­kai tulajdont Az Antara hírügynökség közlése szerint az indonéz munkások ellenőrzésük alá vették Észak-Szumatrában az amerikai tulajdonban levő nyolc legnagyobb ültetvényt. Folytatódnak a tüntetések Djakartában, Surubajában és Medanban. A djakartai fiata­lok már harmadik napja meg­szállva tartják az amerika-; kultúrközpont és propaganda ügynökség épületét. Az ifjúság a vietnami nép harcával való szolidaritás mozgalmának központjává változtatta ezeket az épületeket. Anterika^eííenes tüntetések Indonéziában

Next

/
Oldalképek
Tartalom