Heves Megyei Népújság, 1965. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-16 / 13. szám
Mit csinált felséged 3-tól 3-ig? Semes, szélesvásznú magyar iümvigjätes Mikszáth Kálmán anekdotá- ssó jókedve, ízes nyelve és kiapadhatatlan humora áttör az időn és hol itt. hol ott új formába bújva akar hatni. Vagy inkább mai színházi embereink és filmeseink találják kitűnő témának a Mikszáth-írásokat és ezért foglalkoznak velük, mert téma és humor, játék szavakkal és emberekkel mindig biztos sikerre számíthat. Ebben a Mátyás királyiéi szóló fűszeres Mikszáth-anek- dotában egyszer már egy operett magvát keresték meg — sikerrel. Aztán jöttek a filmesek és a fűszeres témát még meghintve zsírral, borssal, paprikával, könnyed mozdulatokkal — burleszket csináltak belőle. A film lassan pergő főcímében csak zárójeles hivatkozás történik Mikszáth írására, de a személyek, a Mikszáth-hő- Bökre és történelemre való utalások nem hagynak kétséget aziránt, hogy a film írója, Huba# Miklós pajzán kezekkel csipkedi meg az egykori európai tekintélyű magyar uralkodóit, reneszánsz nőimádatát. Nevettetni akar azzal, hogy Mátyást valószínűtlen helyzetekbe állítja uralkodói és magánembered mivoltában egyaránt. Nem. szándékunk azon vitatkozni, hogy a vadászkaland megfogalmazása idilli-e, vagy sem. A»» sem gondolkodunk sokáig, bogv a vázaaprítás filmbéli intézménye mennyire jelent komikumot a néző számára. De azt meg lehet kérdezni, hogy a királyi pár féltékenysége, a királyi udvar erkölcse anno dacumal, az udvaroncok hajbökolása, az udvari dámák fesztelen szerelmi kitárulkozása és az uralkodó országjáró körútja, futárokkal, követekkel és azok nélkül, alattvalókkal és titkosrendőrökkel együtt lehet-e jó burleszk-téma ma? Ma Mátyás királlyal és a kdkapós mennyecskékkel akarjuk megnevettetnd a nézőket? Miért? Milyen tanulság, vagy komolyabb művészi cél okából? Jó az, ha a korhűnek látszó interieur-ök, palota részletek, drága ruhák, korhűnek látszó bútorok és edények között mai kiszólásokat hallunk? Zavartalan lehet a film látása során művészi élményünk a Mikszáth-novélla ismeretében és azzal az emlékkel, amit az operett nyújtott nekünk? A téma áthangszerel ését — idomításái alapjában véve sikertelennek tartjuk. Hogy a mesebeli rókánál maradjunk: a rókának ezt a harmadik bőrét nem jól húzták le. Vagy ez nem is rókabőr? Hubay Miklós a novella meséjét a komédiázáson túl egyoldalúvá, féltékenységgel egybekötött szerelmi kergetőzéssé erőltette. Ezt — ha mértékkel és ízléssel csinálnák — a mozivásznon sem lehetne kifogásolni, hiszen hatalmas urak és asszonyok tudtak — bizonyára tudnak ma is! — nagyon kicsinyek és nagyon gyarlók lenni adott esetben. De itt Makk Károly rendezésében véleményünk szerint a ourleszket rriér- téken túl elültette. S ha el is fogadom jó paródiának a Követek fogadásán szentként ég- beröppunő három saelistvei asszony megdicsőülését, a láncát csörgető, függönyrángató, földön rugdalódaó és pofozkodó Mátyás alakját nem érzem humorosnak és mulattatónak. Még akkor sem, ha mindezt egy játékos suhanc bohémsó- gával teljesíti is a főhőst játszó kitűnő színész, Darvas Iván. Szép a három szel istyei asz- szony, Torday Teri, Pap Éva és Pécsi Ildikó, jó színész Psota Irén, de egysíkú alakítás Bárdy Györgyé, Balázs Samué. Epizódszerpekben jók Major Tamás, Rajz János, Gregus Zoltán, Szendrő József. Illés György képei, a díszletek, a királyi környezet rangosak. Petrovics Emil zenéje komolyabb, mint a burleszkké változott vígjáték. Gyilkosság Szicíliában Jó ideje kapjuk az olasz filmgyártás művészi, vagy szórakoztató alkotásait. Meg kellett eddig is állapítanunk, hogy az olaszok csak a szórakoztatásban ismerik a sablont és a megszokottat — talán a biztos üzlet kedvéért'—, amikor azonban művészetről van szó, a legmagasabb szinten igényesek az alkotókkal és a témával szemben. Ehhez az utóbbi filmcsoporthoz tartozik ez a Gyilkosság Szicíliában. Francesco Rosi negyedmagával vállalkozott arra, hogy az 1950-ben meggyilkolt híres szicíliai banditának, Salvatore Giuliano-nak megöletését, annak körülményeit, a művészi nyomozás minden fortélyával megörökítse. Feltérképezi a szemünk előtt a kopár szicíliai tájakat, a banditáknak rejtekhelyét biztosító hegyeket, az évszázadok, talán évezredek óta változatlan életritmust, a félelemben és meggyötörtetés- ben, szabadságvágyban élő egyszerű embereket, akik gyűlölik az északi Róma zsarnokságát, a csendőröket, a rendőröket, a maffiát, mindent. Salvatore Guilianat a háttérben mozgó erők a szeparatista gierilla-harcra biztatták az olasz királyság ellen, Szicília függetlensége érdekében. A parasztok és a proletárok tisztelték ezért Aztán kikiáltották a köztársaságot. Kegyelmet adtak a szepara- (ástáknak, de Salvatore Giulia- no nem fogadta el azt, a hegyek között maradt. Igaz, ekkor már a maffia, a birtokosok parancsára lőtt a békés lakosságra. Biztonságban érezhette magát, mert kapcsolatai minden veszélyből kimentették: a csendőrezredes, a detektívfelügyelő és az olasz közigazgatás sok-sok kisebb-nagyobb sakkfigurája az ő géppisztolyától, az ö kapcsolataitól függött. És persze fordítva is állt a dolog: Giuliano is függött tőlük. Giulianót 1950-ben embereivel együtt szisztematikusan tőrbecsalták. Leghűbb barátja lőtte le a rendőrség tudtával. Az igazi áruló — a sok me1 lékfigura már régen elszürkült, vagy tábornoki rangot kapott — 1960- ban terült el a földön, egy váOftasz ülm sárban, két gólyóütötte lyukkal a fején. Mert a bosszú csak késhetik Szicíliában. Francesco Rosi az adatgyűjtő szenvedélyével rakja egymás mellé az események mozaikjait, hogy aztán a bírósági tárgyalás bújkáló huzavonájában kimondhassa azt, amit a gyilkosság szavaknál ékesebben bizonyít: a társadalmi igazságtalanságok, az olasz közélet, a maffia, a kétlaki és soklaki emberek kegyetlen hitványsága szüli Szicíliában a banditákat, akik ugyanazzal a kézzel és fegyverrel tudnak harcolni a nép szabadságáért, hogy egy másik pillanatban ugyanezt a fegyvert — pénzért!! — ártatlan emberek élete ellen fordítsák. Csak azért, mert megbízóik ilyen utasításokat adtak! S aki az ügyben a teljes igazságot nevekre lebontva kimondhatta volna, nem tehette azt, mert a hatalmasok megmérgezték irgalom és késedelem nélkül, a biztonságosnak vélt cellafalak között. Lehet a film történetének sok hibája (elképesztő nyomozati és perrendtartási következetlenségek!) lehet azon is vitatkozni, hogy így megtörténhetett-e mindez, de a végső következtetés szuggesztív hatása és izgalma alól nem tudjuk kivonni magunkat Gianni Venemao operatőri munkája értékben vetekszik Francesco Rosi díjnyertes rendezésével. Farkas András A város fölött 177 ezer kémény — Ä hires obádszalókíak Miért hoznak szerencsét? A szél megolvasztotta a havat, aztán ismét fagyott. Nem kellemes mulatság a sfivos aszfalton egyensúlyozni. Hát még a háztetőn! S nemcsak, hogy megállni a csúszós cserepeken, hanem még dolgozni is. Veszélyes munka, de egy vérbeli ké_ ményseprő nem tudna meg" lenni nélküle. NAPI 80 KÉMÉNY A Heves megyei Kéményseprő Vállalatnál 77 ember végzi napról napra a .kémények tisztítását. Kilencen Egerben, a többiek pedig szerte a megye községe ben, városaiban. Nagy a munka, hiszen több mint 177 ezer kémény vár rájuk a házakon, s ezenkívül még mintegy 25 ezer a gyárakban, üzemekben. Az egyik helyen tisztítani kell, a másik helyen pedig a kéménydugulást okozó anyagokat kell eltávolítani. S mindezt a hagyományos eszközökkel. Az úgynevezett stósz- kefével, amelynek szőre a dél- amerikai fibrisz nevű éghetetlen növényből készül, a rugós- apparáttal és a golyóskötéllel. Ebben a szakmában nincs újítás. A szerszámok ugyanolyanok, mint száz-kétszáz évvel ezelőtt. FIATALOK IS VANNAK A kéményseprők nagy része idős szakmunkás, de vannak fiatalok is. Az idősebbek mellett hat ipari tanuló sajátítja el a mesterség fortélyait. Az emberek között külön hírük van az abádszaiókiaknak. Ez p k’s falu az utánpótlás egyik erőssége. Hagyomány náluk a mesterség. A megyében heten dolgoznak, közülük, de nincs az országban egyetlen olyan vállalat, ahol ne lenne abádszaló- ki. A jelenlegi létszámmal azonban nem tudja a munkát elvégezni a vállalat. Még mintegy 18—20 emerre lenne szükség. Naponta 80 kémény tisztítását nem tudia egv munkás elvégezni. S a veszélyes munkáért átlagosan mintegy 1600 forint a fizetés. A városokban ennél több, falun kevesebb. KÉMÉNYSEPRŐ: SZERENCSE Persze, azért a munka is könnyebb, mint régebben. Az új házakban már nem kell a tetőre kimászni, a padlástérben vannak a tisztítónyílások. S az emberek is jobban, vigyáznak. De azért még mindig sokan vannak, akik a szobában iévő kéménynyílásra papírt tesznek, képet akasztanak. A másik szobában viszont ég a tűz, s természetes, hogy a papír, vagy kép meggyullad. Tavasszal meg a kéménytűz veszélyes. A szárazabb levegőben könnyebben tüzet fog a kéményre rakódott korom, kát. rány, s nagy bajnak lehet okozója. Régi szakma, régi munkaeszközök. A divat azonban kicsit változott. Bár Németországban és Ausztriában még mindig a cilinderformájú kalapot hordják a kéményseprők, nálunk azonban a sapka a divatos. A jellegzetes papucs azonban maradt. S hogy miért hoz szerencsét a kéményseprő? Ez is régi hagyomány. Onnan ered, hogy Mária Terézia előtt csak vándormesterek járták az országot, s a gyakori kémény tüzek idején valóban szerencse volt, ha megjelent a kéményseprő. ... Ma már azonban más a helyzet. Vagy mégsem? — Ha továbbra is ilyen kevesen maradnak, akkor valószínű. (kapó«) Tapasztalatcsere — kisdobosoknál Bállá Ödön és Baktai Ferenc riportregénye 4 MPUJSiG 17. Szabad levegőn A pince falai forrósodnak. Vastagok, és erősek: a bombáktól védették. De a tűztél nem védhetnek. Lassan veszik magukba az ösz- szeamlott és parázsló emeletek iszonyatos forróságát, lassan emelkedik a hőmérséklet, mint a belázasodó gyermek homloka. mindig forróbbak a faiak és mindig keserűbb a füst. És az anyák nem tudhatják: itt maradhat-e életben az ember inkább gyerekestül, vagy ha kirohan a géppuskák és aknák zajától vemhes téli nap szabad ege alá? És szorongatják bőröndjeiket, pakolnak beléjük gyorsan, elfúló lélegzettel Van, aki fent" hagyobt holmijait siratja — de belátja, hogy a lépcsőházban élő embernek nincs keresni va. lója. — Segítsen már, Lili, az istenért — mondja egy szőke asszony és a kék melegítő alatt, amelybe sebtében bújt bele, szinte hallhatóan ver a szíve. — Segítsen, hiszen innen mindjárt menni kell... Itt veszünk különben... Adja ide azt a - •; — Adja ide a bőröndöt és ne magyarázzon — föraned rá a két nőre most egy férfihang. A szőke, mindig puha, löty- tyedt Daróczi Dezső. Mind a két keze tele holmival. Bőrtárcák, órák, vastag borítékok. — Na, gyerünk, gyerünk — és már löki is félre a Lilinek nevezett nőt, szórja ki a bőröndből a gyerekholmdkat, a kis mackóruhát, szappant, tömi tele a maga holmijával. — Értsék meg, ez most fontosabb, a kezemben nem vihetem! — Tegye le! — szólal meg a bőröndért kapkodó férfi mögött egy nyugodt hang. A hang gazdája szürke overailt visel, a fején lógó sisak. És a kezében egy jókora vasrúd, „peiszemek” nevezik szaknyelven a gyárakban. Vasrúd — ez sok a szőke be_ júsaos idegennek. Nála véletlenül csak kétezer font sterling van és egy csomó aranyrúd. Még háború van — de már csak percekig, legalábbis a Belváros számára. Ezek már az utolsó géppuskasorozatok, a „ratatata” utolsó hangversenyei a házfalakon, ezek a for- tisszimók már a finálé partitúrájához tartoznak. Azután békebeli csend lesz. De nem igaz, mert ilyen élettelen, süket csend a bekében lehetetlen. Az élet: mozgás. Most viszont minden moccanatlanul hallgat. Vidám. színes, változatos volt a foglalkozás, érdeklődés csillogott a kis vendégek szemében, büszkén szerepeltek a vendéglátók, tehát annak rendje, módja szerint történt minden- Ebben a mindenben volt egy rész, néhány perc, amikor a játék helyett a komoly gondolatok kötöttek le mindenkit, Petőfi Füstbe ment terv című versét szavalta el az egyik kispajtás. Ebből indultak el, és tértek rá a szülök iránti szeretőire. Ki hogyan bizonyítja be ezt a szeretetett A bizonyítékok valóságos írásbeli dokumentumok voltak: a szülök igazolták, milyen mértékben vesz részt a gyermekük a család közös munkájában. Zúgott a taps egy-egy elismervény sorainak felolvasása után, ami a társak véleményét fejezte ki, mintha mondták volna: ez igen! Észre sem vették a gyerekek, Béla bácsi karjára támaszkodva a fekete hajú, láztól cserepes ajkú Zsuzsa. És Mária — Péterrel. Kormosak, piszkosak és éhesek. Most már nincs, amit félteniük kellene odalent — vannak anyák, akik ezt a néhány étót még odalent akarják átvészelni, néhány család átóvakodott a Vigadó épületébe. Most merre? A sarkon egyenruhás emberek állnak — Péter arrafelé indul, Béla bácsi is arrafelé indul, karjára támaszkodva Zsuzsa visszahökken. — Mi van, Zsuzsa? — néz tó Péter és megérti a visszahőköNincs szándékunkban eltúlozni sem arányaiban, sem tartalmában azt az egy órát, amit a gyöngyösi V. sz. Általános Iskolában együtt töltött négy osztály. és amit aligha nevezhetnénk másként, mint a közismert szóval: tapasztalatcsere. Nyolc-, kilencéves kisdobosok között zajlott ez le. Hallottak már ilyenről olvasóink? Nem? Akkor néhány mondatat megér ez a téma. A 111. b osztály Petőfi Sándorról elnevezett kisdobos raja látta vendégül rajgyűlésén a második osztályosokat, összesen három osztályt. Furulyáztak, népi táncot jártak, találós kérdéseket tettek fél, mesést mondtak, xilofonon játszottak, a raj énekkara is bemutatta tudását, aztán a helyes közlekedésben vetélkedtek, de nem maradt el a léggömbfújó verseny és a cél- balövés ügyességi próbája sem. És most egyszerre két, minden eddiginél iszonyatosabb, üvöltő robbantás reszketted meg a levegőt a Belváros fölött. Azután távolabbról még kettő. — Ez mi volt — kérdezi valaki odalent. — A hidak — néz fel a lég- védelmi tüzérek őrmestere. És a pincében meghúzódó, a forrósodó falak alatt gubbasztó embereken átszáll valami sírón, fázósan rettenetes szomorúság. ★ Négy ember áll a Hotel Hungária személyzeti ki járójánál. lest. Zsuzsa még minden egyenruhában a halált látja. — Nyugodtan mehetünk, kedves — teszi kezét a lány vállára Béla bácsi Hát elindulnak. De az egyik katona odaid- afbál, apró, zömök kis prémsapkás katona ez, amolyan jó kiskun arca van, hát inkább és példát kaptak, példát ma- toltak a helyes cselekvésre, ítéltek és ítéltettek, erkölcsi érzékük és felelősségvállalásuk növekedett. Túlzás lenne ez a következtetés? Aligha.! Sokszor mi, felnőttek, gyakorló anyák és apák, nem is tudjuk, milyen jelentős események zajlanak le az iskolában, milyen állomások vezxtik gyermekeinket a fejlődés útján. Tálán még a pozitív változásokat is alig vesszük észre náluk, vagy ha igen, természetesnek tartjuk azt. Természetesnek, mert a „mi” iskolánk tevékenységéből fakad, mert a „mi” tantervűnk előírásai öltenek alakot « gyakorlatban. Alig érünk rá ezekre odafigyelni, hiszen annyi dolgunk van! Ezért álltunk most meg néhány percre ennél a kisdobos tapasztalatcserénél. (gmf) tatár lehet — gyerünk, gyerünk a fal mellé! Ezt a kiálltást nem értik. De az intést igen. Hát odahúzód- nak. Akna vijjog a levegőben. De nem a térre csap. Hát óva« kodnak tovább a fal mellett. A sarokról még utoljára visszanéznék. A Vígadó mell® világosan látni, mint rajzolódik az ég szürke vászna*! vörössel és feketével, mint valami régen megholt középkori barát iniciáléja, a félig rommá vált szóllodaépület faladnak égő, bíborvörös váza. Csendesen izzik, olyan fény veszi körül, mint a mikulás-kirakatokat, amelyekben krampuszok! ijesztgetik sztaniollal bevont puttonyok közül a gyerekeket. Négy emelet válik parázzsá ott És a négy emelettel az állord Hampton emléke, meg az igazi lordoké — a „csak egy nap a világ” — amely immár egy nap sem. A Vörösmarty téren idegenül kopog a lépés. Először járnak az utcán napok óta. Hullák. És döglött lovak. Leszakadt villanyvezetékek. Törött üveg. És a Gerbaud-ból váratlanul kilép egy csatakos, fáradt, vánmyadt katonaló és embert látva, panaszosan félnyerít A téren csak Vörösmarty szobra ép. Rendületlenül. Mögötte háttérnek égő házak. És mégis, mintha friss ler vegő szállna valahonnan — mintha rossz álom lidérce röppent volna el a melléről, Soóa Péter szomjasan szívta tele a tüdejét a kormos, füstös pesti levegővel... 1965. január 16„ szombat (Véget
