Heves Megyei Népújság, 1965. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-30 / 25. szám
Ülésezett a megyei pártbizottság tfolytatás az 1. oldalról) elhúzódik a munka. A megyei pártbizottságnak, a járási-városi pártbizottságoknak, a pártszervezetnek az eddigieknél is nagyobb gondot kell fordítaniuk arra, hogy az építőipart segítve, a koncentráltságot tovább növelve, maradéktalanul teljesítsük évi beruházási, kivitelezési feladatainkat. A pártbizottság titkára a továbbiak folyamán az építőipar helyzetével foglalkozott, és örömmel állapította meg, hogy évek óta 1964-ben teljesítette először a tervét, bár elsősorban az állami vállalatnál meglevő szervezetlenség, anyagkezelési hibák miatt a gazdasági, mutatók számos területén, nem mindenben kedvező a helyzet. Javult bizonyos mértékig a kivitelezés határidőre történő befejezése, elsősorban a három város lakásépítési tervében, de több más beruházásnál jelentős mérvű a lemaradás. Az építőipari pártszervezeteik vezetőinek legfontosabb feladatuk, hogy különösen középszinten emeljék a vezetés színvonalát, biztosítsák a jó munkaszervezést, az anyagellátás tervszerűségét, a munkafegyelem további megszilárdítását. Mmdehhez arra is szükség van, hogy a taggyűléseken, Az előadó ezután, a mező- gazdasági termelés néhány problémáját említette meg. Megállapította, hogy a várható bevételt tekintve egy esztendő alatt majdnem 30 százalékos az emelkedés a termelőszövetkezeteknél. A felvásárlást főbb növényi termékekből 103,8, az élőállat és állati termékekből pedig 105 százalékra teljesítve. 17 százalékkal magasabb eredményt értünk ei, mint 1963-ban. Szólt a beruházás helyzetéről is és részletesen elemezte az idei év főbb tervfeladatait. Elmondotta, hogy a mezőgazdasági termelést 1,5—2 százalékkal kell növelni, fel kell vásárolni többek között 4000 vagon kenyérgabonát, 600 vagon burgonyát, 60 000 hízott sertést. Mindehhez első és legfontosabb feladat a kenyérgabona, általában a kalászosok átlagtermésének növelése a korszerű agrotechnika eszközeivel. A mezőgazdasággal kapcsolatosan a következő kérdésekre kell nagy súlyt helyezni — mutatott rá Bíró elvtárs a tennivalókra: — Elsősorban a meglevő gépi kapacitás maximális Idhasználá- sa, másodsorban a helyi leüzeme ismeri fel a fejlett ipari országok gyártmányainak műszaki paramétereit és eredményesen is törekednek azok elérésére. A Finomszerelvény g yárban például a kerékpárvilágítási garnitúra paramétere elérte a nemzetközi színvonalat. Gátolja azonban a műszaki fejlesztést a profil helytelen megosztása, az. hogy a vállalatok nincsenek érdekeltté téve az új feladatok megoldásában — ez is. egyik oka. hogy az új gyártmányok bevezetése hosszú ideig elhúzódik. Kiemelte az előadó, hogy a pártszervezetek, tömegszervek, gazdasági—műszaki vezetők alapvető feladatnak tekintsék a műszaki fejlesztést, amely nélkül elképzelhetetlen a termelékenység emelkedése, a termékek minőségének javulása, a költségek csökkentése. Bíró József elvtárs alapvető kérdésként emelte ki a vezetés színvonalának problémakörét. Elismerőleg szólt arról a fejlődésről, amely az elmúlt évben e tekintetben tapasztalható volt. Hangsúlyozta azonban, hogy a vezetés színvonalának további emelését gátolta, hogy főleg a középkáderek elnézőek a határozatok végrehajtásában, pedig amíg a vezetési fegyelem Az ülés hallgatóságának egy csoportja. termelés! tanácskozásokon felvetett problémák meghallgatásra is találjanak és a vezetők ezeket figyelembe véve hatékony intézkedéseket tegyenek. Ezután a közlekedés helyzetéről beszélt Bíró József elvtárs. Elmondotta, hogy az elmúlt évben javult a kocsik kihasználása, de néhány fuvaroztató még mindig késedelmesen végezte a rakodást, Az AKÖV éves tervét 98,1 százalékban teljesítette, de az átlagos szállítási távolság csökkenése miatt nem teljesítette bevételi tervét sem. A megyei szállítási bizottságnak jelentős érdemei vannak a közlekedés és smáhítás javuló megszervezéséiben. Az áruforgalomról szólva kiemelte, hogy a megye kiskereskedelmének forgalma egy esztendő alatt 6.5 százalékkal emelkedett, ennek alapja természetesen az, hogy jelentős emelkedést mutat a fizetőképes kepesiet. Továbbra is érvényesül az élelmiszer- és vegyes iparcikkek felfutása, ezen bélül elsősorban a nagy értékű fogyasztási cikkek utáni kereslet növekedett, örvendetes, hogy javult a kiskereskedelem áruellátása1, az élelmiszer tekintetében nem volt hiány az alapvető cikkeikben. Rámutatott azonban arra, hogy a forgalom fejlődésével nem tartott lépést a hálózat fejlesztése, amely még az országoa átlagtól is elmaradt. 2 XtPÜJSiG M6S. január hetőségek felmérése, har* madsorban, de nem utoljára a takarmánybázis növelése. A tsz-pártszervezetek döntő feladata, hogy olyan alapvető kérdésekre irányítsák a figyelmet, amelyeknek megoldásával elősegíthetik a tsz* ek gazdálkodási színvonalának, a termésátlagoknak növelését Bíró József elvtárs ezután olyan fontos kérdésekkel foglalkozott a pártbizottság beszámolójában. amelyek döntően befolyásolják az idei termelési tervek, a gazdasági mutatók maradéktalan teljesítését s amelyek szorosan egybevágnak a Központi Bizottság 1965. évi, tervfeladatokkal kapcsolatosan kidolgozzon intézkedési programjával. Egyik legdöntőbb ilyen kérdés a gazdaságos termeléssel összefüggő feladatok, mindenekelőtt a munka termelékenységének növelése, az önköltség csökkentése, a fegyelem megszilárdítása. Hangsúlyozta, hogy a feladatoknak megfelelően minden szinten tovább kell fejleszteni a közgazdasági szemléletet, a pártszervezetek, tömeg- szervezeteknek, a gazdasági vezetésnek éppen ezért a fő figyelmet a gazdaságos termelésre, a termelékenység növelésére, a minőségi termelésre, és a költségszint csökkentésére kell fordítani. Másik fontos és alapvető kérdésként a takarékossági intézkedések megvalósítását említette az előadó. A fő kérdés ezzel kapcsolatosan a szigorú létszámgazdálkodás, az anyaggal, mindenekelőtt az import anyaggal történő takarékosság. Nem kevésbé fontosak azok a feladatok, amelyek a műszaki fejlesztéssel kapcsolatosak. Megyénk egyse több minden szinten meg nem szilárdul, nem várható, hogy rend legyen a dolgozók munkafegyelme körül. Kiemelte, hogy a vezetés színvonalának emelését az is jelenti, ha a szakmai hozzáértés politikai műveltséggel párosul. Jelentős a fejlődés ezen a téren, de a pártszervezeteknek, a szakszervezeteknek együttesen az eddigieknél is nagyobb erőfeszítéseket kell tenniük, mindenekelőtt a vezetők szakmai és politikai műveltségének növelésére. Rámutatott arra is Bíró élvtárs. hogy ez nem jelentheti* a munkások szakmai és politikai képzésének elhanyagolását. Ahhoz, hogy a vezetés színvonala állandóan emelkedjék, arra is szükség van, hogy jó legyen az együttműködés a gazdaságvezetők, a párt- és tömegszervezetek, a személyzeti osztályok és a műszaki vezetők között. A jó együttműködés, a feladatok jó összehangolása, egyik alapvető biztosítéka a Központi Bizottság által előírt feladatok maradéktalan megvalósítására. Hangsúlyozta, hogy a pártós tömegszervezetek hatalmas politikai erőt képviselnek az üzemekben, az ő feladatuk, hogy politikai nevelőmunkával értessék meg a dolgozókkal az e határozatból adódó feladatokat. Végezetül a munkaverseny fejlesztésében, a szocialista brigádmozgalomban elért eredményekről és a hazánk felszabadulásának 20. évfordulójára indított munkaversenyről, valamint a párt- és szakszervezetek e téren szükséges tennivalóiról szólott az előadó. — Ismerve megyénk vezető gárdáját, megyei pártbdzott- ságuník biztos abban, hogy a Központi Bizottság 1964, decemberi határozatát és az abból adódó feladatokat megoldjuk. Ezek a feladatok nem könnyebbek, mint a múlt évben voltak, sőt bizonyos vonatkozásban sokkal nehezebbek. De meg kell oldanunk valamennyit, mert az 1965. évi tervfeladatok maradéktalan teljesítésével megalapozzuk harmadik ötéves tervünk megkezdését és végrehajtását, a dolgozók életszínvonalának további emelését. E nagyszerű és nemes cél érdekében minden erőnket ösz- szefogva kezdjünk hozzá az 1965. évi tervfeladatok megvalósításához — fejezte be a pártbizottság beszámolóját Bíró József élvtárs. A Bíró elvtáxs által ismertetett beszámolót vita követte. A vitában részt vett: Orosz Rezső, a Mátraaljai Szénbányászati Tröszt főkönyvelője, Földi József, a Selypi Cukorgyár igazgatója, Zárai Géza, a Mátravidéki Hőerőmű igazgatója, Sebestyén János, a megyei KISZ- bizottság első titkára, Juhász Ferenc maklári párttitkár, Pataki Ferenc, a hatvani járási pártbizottság ipari felelőse, Mudriczki János SZMT titkára, Horváth Nándomé, a Nőtanács megyei titkára, Szabó Ferenc, az MSZMP Hatvan városi titkára, Szálát György, az Észak-magyarországi Kísérleti Intézet kom- polti igazgatója, Bodor Imre, a 4. sz. AKÖV helyettes igazgatója, Réz János, az Állami Építőipari Vállalat igazgatója, Komjáthi József né, Eger Városgondozási Vállalatának ellenőre, Molnár Jenő, a Központi Bizottság póttagja, a gyöngyösi járási pártbizottság első titkára, Decsi Ferenc, a Hatvani Cukor- és Konzervgyár igazgatója és Hazai Béla, a megyei pártbizottság titkára. Kivonat a pártbizottság határozatából Bíró elvtárs válaszolt a vitára. majd a megyei pártbizottsági ülés határozatot fogadott el, amelyben egyrészt leszögezte, hogy megyénk dolgozói eredményes munkát végeztek az 1964. évi népgazdasági tervből adódó feladatok megoldásában, eredmények mutatkoznak az ipar és a mezőgazdaság termelésében. Negatív jelenségek is tapasztalhatók voltak azonban — állapítja meg a továbbiakban a határozat —, többek között a gazdasági szervező munka hatékonysága elmaradt a lehetőségektől, a párt- alapszervezetek, a városi, járási bizottságok intézkedései nem voltak káelégítőek a gazdaságpolitikai élvek, a párt- és kormányhatározatok ismertetésére, azok végrehajtásánál?: megszervezésére ellenőrzésére. Mindezek szü ségessé teszik, hogy gönc sart készítsük elő és biztos suk az 1965. évi népgazdar tervből adódó feladatok megoldását. Ezzel kapcsolatban a határozat megállapítja, hogy döntő helyet kell biztosítani a gazdálkodás hatékonyságának, az export- feladatok megoldásának, a takarékosabb gazdálkodásnak. A határozat részletesen megszabja az ipar, a mezőgazdaság termelése, a beruházási tevékenység, a kereskedelem feladatait, de azokat a tennivalókat is. amelyek a megye párt-, állami és társadalmi szervei előtt állnak e feladatok megoldása szervezésében, segítésében, a politikai munka hatékonyságának növelésében. A határozat elfogadása után a megyei pártbizottság második napirendjeként Fehér István, a megyei pártvégrehajtó bizottság tagja, a me- evfí pártbizottság osztályvezetője előterjesztése alapján rgyalta, majd elfogadta a m. gyei pártbizottság 1965. fji.ő élévi tervét, majd szervezeti kérdéseket tárgyalt. Megdöbbent újságírók a sajtókonferencián Liibke köztársasági elnök — háborús böses BERLIN (ADN): den professzor, — a letartóztar Albert Norden professzor, a tás tény. Lübkét 1937. február Német Szocialista Egységpárt 5-én vizsgálati fogságnak ve- Politikai Bizottságának és a tették alá. Letartóztatása Demokratikus Németország azonban nem politikai okoki Nemzeti Frontja Országos Ta- ból történt, hanem hűtlen ke- nácsénak tagja pénteken nem- zelés miatt. zetközi sajtóértekezletet tar- Norden professzor ezután a tott a nemzeti front berlini megdöbbent újságírók előtt felközponti székházában, — je- tárta Lübkének az eddig ismelenti az ADN hírügynökség. rétién, eredeti okmányokkal Több mint kétszáz újságíró, a bizonyított háborús bűntetteit bel- és külföldi sajtó kép vise- Dokumen tumokkal igazolta, lői előtt Norden professzor szá- hogy Lübke kulcsszerepet töl- mos újabb tény ismertetésé- tött be az úgynevezett csodavei, eredeti okmányok felmu- fegyver, a V-fegyverek tervezd, tatásával bizonyította be: si és gyártási munkájában a Heinrich Lübke nyugatnémet Peenemünde-i titkos telepen, köztársasági elnök háborús hogy a hitleri uralom legutolsó bűnös, sőt közönséges bűncse- szakaszában személyesen ve- lekmények is terhelik. zette a „leopárd-akciót”, amely. Lübke szívesen terjeszti ma- nek feladata volt. hogy bizto- gáról. hogy a nácizmus idején sítsa a hadianyag-gyártást föld politikai okokból húsz hóna- alatti, titkos üzemekben. 1944 pót töltött letartóztatásban és szeptemberében személyesen megjárta a hírhedt Plötzensee-i irányította a Leeau-i koncent- fegyházat is, — mondotta Nor- rációs tábor .kiépítését”. Bonn „diplomáciai offenzívát” • indít Walter Ulbricht kairói látogatása ellen BONN (MTI): mokraták azt -javasolták, hogy — A nyugatnémet külpoliti- Bonn azonnal szakítsa meg a ka rendkívül komoly és súlyos diplomáciai kapcsolatokat az döntés előtt áll — hangsúlyoz- EAK-kal és ugyanakkor vegye za az FDP sajtószolgálata Wal- fel a diplomáciai kapcsolato- ter Ulbricht kairói látogatása- kát Izrael-le], val kapcsolatban. Több nyugat- A semleges tömb egyik veze. német lap ugyanakkor arról tő országával való teljes dip- cikkezik, hogy összeomlóban lomáciai szakítás azonban nyilván az NSZK egész közép-ke- vánvalóan olyan messzemenő leti politikája, amelynek fő oél- következményekkel járna hogy ja az volt, hogy visszatartsa az a kormány habozik és az eddi- aralb államokat az NDK elis- gi hírek szerint még nem ho- merésétől. zott végleges döntést. Az a „súlyos döntés”, amely- Von Hase, államtitkár, pén- re az FDP sajtószolgálata cé- teki sajtóértekezletén ugyan- loz. arra vonatkozik, vajón az csak bejelentette, hogy a kor- NSZK Walter Ulbricht kairói many „fokozott diplomáciai te- látogatása miatt megszakítsa-e vékenységet” fog indítani nem. a diplomáciai kapcsolatokat az csak Kairóban, hanem vala- Egyesült Arab Köztársasággal? mennyi közép-keleti államban Abban ugyanis a politikusok és és a nyugati szövetségeseknél a sajtókommentátorok általa- is. Ügy látszik: Bonn arra sze- ban egyetértenek, hogy az retné rávenni a nyugati nagy- NDK Államtanácsa elnökének hatalmakat, hogy csatlakozza- hivatalos látogatása Kairóban nak éhhez a „diplomáciai of- egyenértékű az NDK elismerő- fenzívához” és a „nyugati szo- sével és a Hallstein-doktrina lidaritás” jegyében közösen áttörését jelenti. gyakoroljanak nyomást KairóA parlament külügyi bízott- ra. ságának. ülésén a szociáldeFelvétel ápolónői szakra Az újonnan létesült Heves megyei Egészségügyi Szakiskola felvételt hirdet 1965. március hóban induló kétéves általános ápolónői szakra. Az iskolára felvételt nyerhetnek azok a 17—32 éves érettségizett, vagy 8 általános iskolát végzett egészséges nők, akik az ápolónői pályára hivatást éreznek. Az iskola hallgatói kollégiumii elhelyezést nyernek. A felvételi kérelmeket 1965 február 20-ig kell beküldeni az Egészségügyi Szakiskola. Eger, Pf. 128. címre. A felvételi kérelemhez a következő iratokat kell csatolni: születési anyakönyvi kivonat, önéletrajz, utolsó iskolai bizonyítvány, szülők kereseti kimutatása, 2 db igazolvány-fénykép, orvosi igazolás. Részletes tájékoztatást az iskola ad a fenti címen. (x) WVA/WWVWWWWWVWWWVWVAA<W\AAAAA/\/MM (JUzejie/t elő a NÉPÚJSÁGRA! KARCAGI VÁROSGAZDÁLKODÁSI VÁLLALAT szakképzettséggel és gyakorlattal rendelkező, dísznövény termesztésben jártas kertész szakmunkást keres tiszafüredi és karcagi munkahelyére. Karcagon lakást azonnal, míg Tiszafüreden későbbi időpontban tudunk biztosítani Jelentkezés írásban, vagy személyesen, képesítés igazolása mellett Az CM. 41. sz. Állami Építőipari Vállalat budapesti munkahelyeire felvesz azonnali belépéssel kőműves, ács-állványozó szakmunkásokat férfi-, és nőj segédmunkásokat, férfi mezőgazdasági tsz-tagokat, brigádokat. (Tsz-vezetőség által meg- határőzott időre), földkitermelési munkára. Napi kétszeri meleg étkezést szállást biztosítunk. A jelentkezőknek munkakönyvét, munkavállalási engedélyt kell hozniuk. Jelentkezni lehet: BUDAPEST, V., József Attila n. 18. sz. I. osztályú fával égetett MÉSZ 110/q árban kapható korlátlan mennyiségben Petőfi Tsz-nék Eger. Telefon: 13-81. Mellék: 9 Vagontételben is szállítunk.