Heves Megyei Népújság, 1965. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-28 / 23. szám
Aki egyszer „megkóstol" egy Csehov-, vagy egy Jókai-könyvet. .. Könyvekről — vonaton, gyárban A gurun kavargó cigaretta* füstben rövid szavak pattognak: — Piros negyven-száz-ulti- mó. — Kontra! — Rékontra! A három pufa.iká-s alak ke- »ében elrendeződnek a lapok, majd nagy csattanásokkal kerülnek egymás fölé, a kissé már kopott, olajos táskán. — Fizetni! Megvan az ulti. A kezek belenyúlnak a vastag kabátok zsebeibe. Fizetnek. — Maga nem száll be? — szól az egyik pufajkás, a mellette ülő vastag keretes, erős dioptriás szemüvegeshez. — Nem szoktam kártyázni. • — Akkor cseréljen már helyet a szomszéddal. ö majd beugrik. Elferdül a nyaka a Jdbicetéstől. Nem veszi észre? A szemüveges szó nélkül feláll. Átmegy az ablak mellé, a másik oldalra. Kabátja ujjávaJ letörli az üveget, szemüvegét lejjebb csúsztatja orrán. Táskájából könyvet vesz eiő: Fejes Endre Rozsdatemetőjét. Széles újságpapír-csík jelzi, hogy meddig jutott benne Olvasni kezd. A vonat lassan zakatol az erdő között kanyargó sínpá- m. Szilvásváradon feloszlik « „uMábrigád”. Ketten maradunk a szemüvegessel. — Szokott oivasni? — töri meg a csendet. — Szeretek. — Adhatok egy könyvet. Kéfl? Elfogadom. Berkesi András: Sefló a pecsétgyűrűn. — Szeretem Berkesi t, mert igazat ír. Összehúzza szemöldökét, szeme mintha elfáradt volna, le* teszi a könyvet, beszélni kezd. Tősgyökeres egri. A Dohánygyárban nőtt fel. Ott dolgozik ma is. Hat osztálya van, nem jutotta többre. Ha van ideje, olvas. Így pótolja ötvenéves fejjel az iskolapadokat. — Akár hiszi, akár nem, nekem a legjobb barátom a könyv. Rá mindig számlikatok. Ha „utazni” akarok, előveszek egy útleírást, ha nevetni, akkor elolvasok egy Ka- rinthyt. Szeretem Jókait, Gorkijt, Balzacot. — Fejest? — Már másodszor olvasom a Rozsdatemetőt. Izgalmas, mai téma. Kiérünk az erdőbői, a Sajó* hidat elhagyva csomagolni kezd. — Holnap majd folytatom — mosolyog. * Az epizód még karácsony előtt játszódott, de a szemüvegest, meg a három pufajkást azóta scan tudtam elfelejteni. Elindultam hát a képek nyomában, kíváncsian: hány „szemüvegessel”, „pufajkás- sal” találkozom a gépek, munkapadok mellett. 5.? ★ A dohánygyári ebédlőben —, ahol ideiglenesen könyvtár is van — a könyvek között találóan Barta Lászlóné könyvtárost. Amíg a betűrendes katalógust rendezgeti, megkeresem a szemüveges kartonján a Rozsdatemetőt. A lapon kétszer is ott van kölcsönzője neve. Kár, hogy délutánom, különben itt lenne. — 1500 kötetünk van, két- három hónaponként cserélem a szakszervezeti könyvtárban, — mondja a könyvtárosnő. — A gyár 650 dolgozója közül közel 300-an járnak kölcsönözni. Ennek a 60 százaléka fizikai. 40 értelmiségi. — Sokan tanulnak a gyárban, különböző iskolákban, ők állandó olvasók is. Szeretnek idejárni, mert ha nincs is meg minden könyvünk, ha szólnak, én elhozom a nagy könyvtár ból. A katalógus árulkodik a kinn levő könyvekről. A Tőke. Lenin művei, Mikszáth, Móricz, Madách. Gárdonyi a kinn levők névsorán. — Csalt jutna több időm — szól közbe Lisztóczky László, aki az egyik legrégibb látogatója a könyvtárnak. Az öreg mester, aki pár évvel ezelőtt mondott búcsút a cipészkedésnek, 6zinte „eszi” a könyveket. — Aki egyszer ..megkóstol” egy Csehov-, vagy egv Jcfcai- könyvet, az már többet nem tud szabadulni tőle... Olvasta már a Háború és békét? Javaslom, fogjon neki, nem fog unatkozni. — Más könyvtárba is jár? — Miért járnék? Megkapok én itt mindent. Megigazítja kalapját, s mivel az új laboratóriumban még sok a tennivaló, elbúcsúzik. ★ A Könnyűipari Alkatrészgyártó és Ellátó Vállalat 40-es számú gyárában már nehezebb volt a könyvtárat megtalálni. — Könyvtárat? Miféle könyvtárat keres? — válaszol kérdésemre egy vékony arcú, sápadt férfi. — Szokott olvasni? — Nem. — Vett már könyvet? — Minek! Olyan dacosan mondja, mintha válasza a világ legtermésize- tesébb gondolata lenne. Eddig mindössze öten vittek ki kőriyvet — fűzi hozzá Do- mány Edit könyvtáros. — Hány kötetük van? — Kétszáz. — !!! A szekrény, amely a könyvtárat is jelenti, félig üres. Gárdonyit. József Attilát, Mikszáth-ot rto’ senki sem vitte ki.. • ★ — Évente ezer forintot költünk könyvekre — jegyzi meg Korsós László, a szakszervezeti könyvtár igazgatóhelyettese. Ha a szakszervezeti bizottság komolyabbon venné a könyvtárat a gvárban, akkor ott sem lenne baj. De... A három pufiajkás jutott eszembe, ahogy kinevették a szemüvegest... Pedig amannak van igaza! Koos József Egy napló panaszkodik Elég nagy nálunk a bukási százalék — panaszkodott a napokban az egyik általános iskola igazgató. — A tavalyi tanév végén 5,06 volt, de most félévkor ennél jóval rosszabb lesz az eredmény. A bukások, a gyengébb osztályok okait kutatva az igazgató egy naplót tett elém. Ez is egy a sok közül. A hiányzás! Ha hiányzásokról beszél valaki, önkéntelenül is a tanulókra gondol az ember. De most másról van sízó: a pedagógusok hiányzásáról. Erről árulkodik a szóban forgó napló is. Január 4-től 27-ig húsz tanítási nap volt. Ebből 54-szer hiányoztak egy 18 tanerős általános iskolából. Senki ne gondolja, hogy esetleg lelkiismeretlen, igazolatlan hiányzásról van szó. Nem! Mindenki igazoltan maradt távol az iskolától, mindenkinek indokolt elfog- latsága akadt. De tény, hogy a húsz tanítási napból 54-szer kellett helyettesítésről gondoskodni. Érdemes megnézni a távolmaradások okait is. Tizennyolc napot betegség miatt hiányoztak a pedagógusok. Ez bárhol és bármikor megtörténhet, s ezzel kár lenne vitázni. De a többi „okkal” már igen. Hat nap kiesését az értekezletek rovására kell könyvelni. Azért csak hat napot — lehetne 12-t is —, mert a többire nem mentek el az iskola nevelői. Január 11-én például három pedagógust hívtak Egerbe egy iskolából, de csak egy jelent meg Vizsgák, vagy tanulmányi szabadságok miatt 23-szor kellett helyettesítésről gondoskodni. Hét bejegyzés mellett ez a szó áll a naplóban: üdülés. Két pedagógus napok óta üdüL Igaz, a tantestület tagjai társadalmi munkában vállalták a helyettesítést, mégis elgondolkoztató az ilyen üdülés. Senki nem vitathatja, a pedagógus üdüléshez való jogát. De az időpont nem megfelelő. Miért a tanítás ideje alatt megy üdülni a pedagógus? Egyszerű a válasz: mert most kapott beutalót a szakszervezeti üdülőbe. Mert évek óta nem tudják elintézni az illetékesek, — amit a józan ész is diktál ■—, hogy a pedagógusoknak szánt beutaló jegyeket a tanítási szünetekre, vagy a nyári hónapokra adják. December 20-tól január 3-ig, április 5—17-ig, vagy június 21-től augusztus 25-ig bőven jut alkalom az egy-, vagy kéthetes szakszervezeti üdülésre. Bárhogyan is magyarázzuk a távolmaradások okait, az 54 hiányzás veszélyesen sok és sürgős megoldásért kiált. A tanulás jelentőségét senki nem vonhatja kétségbe. De mégis indokolt a kérdés: győzzük-e mindezt szabadsággal, helyettesítéssel és anyagiakkal? A hevesi járásban 111 nevelő tanul főiskolán. vagy egyetemen. Büszke szám, szép eredmény. A pedagógusok továbbtanulása bizonyára pluszként jelentkezik majd az iskolai oktató-nevelő munka színvonalában. De ugyanakkor a tanítás idejére eső személyere ként 30 napos tanulmányi szabadság, a vizsgák okozta helyettesítések bizony leronthatják az eredményt. Ki nem javasolná a továbbtanulást?! — mondta az iskola igazgatója. Ez igaz. Mégis kellene valamilyen fontossági sorrendet tartani és megszabni egy plafont; mit bír el egy- egy tantestület, hány nevelőt küldhet iskolára anélkül, hogy csorbát szenvedne a legfontosabb: a tanítás. Az értekezleteket pedig korlátozni leéli! Szigorúan, határozottan! Ez többek között takarékosság is. A hevesi járásban havonta mintegy 50 ezer forintot fizetnek ki túlóráért és helyettesítésért. Január 27-én szerdán hat nevelő hiányzott egy 18 tanerős iskolából. A pedagógusok egy- harmada. Kettő üdül, kettő beteg, két nevelő pedig értekezleten volt, — vallja a hiányzás! napló. De ez csak egy iskola a megyében; a hevesi 1-es számú. Ez a téma is megérdemelne egy tanácsi napirendet... (márkusz) Dörzsölt fickó Űj igazgató került a vállalat élére. Mindenki kiváncsi volt rá, milyen ember lehet. Napokig nem látták az üzemben, bent tárgyalt a vezetőkkel. Aztán lement az egyik műhelybe, majd a másikba. Megállt a munkapadoknál, figyelt, kérdezősködött, beszélgetett a munkásokkal. Egyetlen fölösleges szót nem mondott. Ezekből a beszélgetésekből kiderült, az új igazgató minden lényeges dolgot ismer, nem lehet »álejtem”. Elérkezett az első termelési tanácskozás napja is. Minden szem az új igazgatóra figyelt Várták, mit mond majd. lényegében semmi rendkívüli nem történt. Ha csak az nem, hogy a kis Kovács, a Il-es műhelyből ugyancsak belemclegedett a bírálatba. O aztán megmondta a magáét az új igazgatónak alaposan. — Minden kertelés nélkül ki kell jelentenem, az igazgató elvtárs rosszul viszonylik a bírálathoz. Nem szereti, ha a dolgozók kimondják a véleményüket. Ezért kezd máris elterjedni a munkások között: ne szólj szám, nem fáj fejem! Voltak, akik nem értették, mi történt a kis Kováccsal, és voltak, akik összedörzsölték a tenyerüket a gyönyörűségtől. A termelési tanácskozás hőfoka egyszerre felemelkedett. Az öreg Szabó is abbahagyta a bóbiskolóét a sarokban. Vihar lógott a levegőben. Minden az új igazgató válaszától függött. O azonban, úgy látszik, politikus ember volt, a kis Kovács megjegyzéseire nem reagált. Csak annyit mondott: — Igyekszem majd az elvtársak bizalmát kiérdemelni. És kérem, segítsék munkámat észrevételeikkel. A termelési tanácskozás végén néhányon odamentek a kis Kovácshoz gratulálni. Néhányon pedig messzire elkerülték. Másnap a műszak kezdetén az irodára hívatták a kis Kovácsot. — Mondja, Kovács elvtárs, találkoztunk már mi? — kérdezte tőle az új igazgató, miután a kis, kerek tárgyalóasztalhoz ültette. — Igen, lent a műhelyben. — Volt közöttünk valami nézeteltérés? — Nem, semmi. — Bántottam én magát? — Nem. — Akkor miért mondta tegnap, hogy... — Ja, kérem, ez a politikát Mert tessék csak idefigyelni, igazgató elvtárs! Azt mindenki hallotta tegnap a tanácskozáson, hogy milyen keményen megbíráltam az igazgató elvtársat. No már most! Ha nekem bármi bajom történne, tetszik érteni, bármi, mindenki tudná, hogy az igazgató elvtárs így akart visszaütni. Ezzel is csak az én kijelentéseimet támasztaná alá. Megtorolná az alulról jövő kritikái. Lehet ezt csinálni? Ugye, nem! Tetszik látni, így biztosítottam én be magam mindjárt az elején. Engem sem a gólya hozott, kérem! Dörzsölt fickó vagyok én. Mindennap olvasom a sajtót! Hüt ezért:.. (g. mól—) PINTÉR ISTVÁN — SZABD LÄSZLÖ: 1—Amikor a szálak 1— elszakadnak 4. — Vegyük fel KISZ-tagnak... — javasolta Fellegi, amikor a vita végéhez közeledtek. A többieknek is feltűnt, hogy Feri milyen hevesen szónokol a lány mellett. Kinevették. — Csak nem tetszik a kislány? — kérdezte Kovács Irén, a vezetőség egyik tagja. — Nekem különben az a véleményem, hogy várjunk a tagfelvételével Előbb bizonyítsa be, hogy alkalmas KISZ-tagnak. És kérje ő a felvételét, ne mi szólítsuk fel érré. Jóformán még azt sem tudjuk, ki fiaborja ... Lehet, hogy nem is kommunista, és olyan nézetei vannak, amelyek nem valók egy KISZ-taghoz... — Az apja tsz-tag... — Na és? — kardoskodott Kovács Irén. — Tegyük el máskorra ezt a dolgot. — Akkor talán jelöljünk ki valakit, aki foglalkozik vele... — Ebben már megállapodtunk, hogy mindannyian .. Különben is, van most éppen elég munkánk, csak azt győzzük ellátni... Vagy talán neked nincs elég munkád, Feri? — Hát van — hátrált meg szégyenlősen Fellegi Feri. Félt, hogy nemcsak viccesen, hanem komo'yan iájönnek a többiek: neki valóban tetszik a lány. Már pedig ezt nem akarta. Egyébként is felszeg fiú volt, s ha hivatalos KlSZ-megbíza- tással kellett volna Beke Marihoz közelednie, akkor ment volna a dolog! De így, csak odaállni és randevúra hívni a lányt — erre nem volt mersze. Mari nem is sejtette, hogy az 5 neve szóba került a KISZ-vezetóség ülésén. A fiatalok továbbra is ugyanúgy viselkedtek vele szemben, mint eddig. Egyik néha viccesen kigúnyolta tájszóiását, a másik viszont megvédte. Szívélyesek voltak vele,s néha még egy-egy csípősebb tréfát is megengedtek maguknak ... Fellegi azért gyakran ott mászkált Mari körül. Lajos bácsi elengedte a lányt a szombati mulatságra. De Marinak most már esze ágában sem volt, hogy az üzembe menjen. Magdával tartott. Legszebb ruháját vette fél, még a fodrászhoz is elment, és szombaton este pontosan tíz órakor Magda társaságában megjelent a Budapest bárban. A plakátok szerint éppen ezen az estén mutatják be az új műsort. Az egyik kis kerek asztalka mellett, közvetlenül a táncparkett szélén helyet foglaltak Magda rendelt: konyakot. Maiinak rettenetesen tetszett a környezet, A bordó plüss huzatoktól a terem fekete-vörös félhomályt kapott, s ez szinte elmosta az arcokat. De amikor Forral Benő és három társa belépett a terembe, Magda mégis azonnal felismerte. — Nézd csak.... Tudod, kik ezek? — lökte oldalba Marit. — Láttam már őket az ebédlőben. .. — Hívjuk ide... Legalább jó társaságunk lesz... — javasolta Magda, s máris integetni kezdett a fiúknak. Forrai először úgy tett, mintha nem venné észre Koltaá Magda integetését, semmi kedve sem volt ezzel a magát folyton felkínáló elvált asszonnyal egy asztalhoz ülni. ö csinosabb nőkkel akart ma éjjel szórakozni De amikor észrevette a Magda mellett ülő Marit, intett a többeknek és feltűnően, hangoskodva átvonultak a termen, a két nő asztalához. Bemutatkoztak, székeket hoztak és letelepedtek. Forrai úgy ült a helyén, mint egy hadvezér. Szinte a szemével irányította a többieket. Modem fazonú ruhát viselt, finom anyagból, s a zakója alatt mellényt hordott. Szétgombolta a kabátját, és két hüvelykujját mellényébe dugta. Ujjaival a mellén dobolt, s merőn figyelte Marit. Meg volt győződve arról, hogy ő máris megtetszett a szép lánynak, s Mari nem tud szabadulni a varázsa alól. Forrai öntelt volt és beképzelt, számára nem létezett elérhetetlen nő, s mint mondta Lollo- brigidát kivéve gyakorlatilag minden nőt meg tud szerezni... Mari szégyenlősen lesütötte a szemét, s hallgatta a fiúk hülyéskedéseit. Csu- ti Balázs azzal szórakozott, hogv folyton Klement poharába dugta az ujját, kirántotta és lenyalta az italt. — Talán csak nem vagy undoro- dós? — heccelte Klemen tel A többiek közömbösen figyelték a különös játékot. Markos Ede kezei Magda combját tapogatták az asztal alatt. Szólt a zene, és megkezdődött a műsor. A kis társaság férfitagjai félhangos megjegyzéseket tettek a düzőzre, és a táncoslányokra. A mellettük levő asztaloknál már sziszegtek a rendbontás miatt. De Forraíék nem zavartatták magukat... Szünetben táncoltak. Főárai a Marit kérte fel. Választékos szavakkal, csinált modorban beszélt mintha legalábbis szónokképtző iskolát végzett volna. Ügy gondolta, hogy Marit ellenállhatatlanul sodorta a szerelembe, s a lány egyetlen intésére hajlandó akárhová is követni. — Kedves hölgyem... Máskor is járt már ebben a nagyszeré bárban? — Nem, most vagvok itt először... — Ö. a kis csacska lélek ... Nekem ez már olyan törzshelyem, mint az ágyam. Ö. rossz is a példa ... Mert többet tartózkodom itt, mint az ágyamban ..: — Tényleg érdekes ez a hely... — Mikor tetszett feljönni vidékről? — Néhány hónapja — Hát akkor kiskegyed még nem is ismeri ezt a nagyvárost... Na majd mi bevezetjük... — Pedig én már sokfelé jártaim... Voltam már a Gellérthegyen, a Vidám Parkban, a szigeten is... — Azok gyerekes dolgok... —» válaszolta Forrai és úgy magáhoa szorította Marit, hogy hallani leh«* tett, amint megpattant a lány válla. — Ne ... — suttogta a lány. — Csak nem szégyenlős, kis höl* gyem? Rendben van... Gyerünk, igyunk valamit... Leültek, és ittak. Csuti fölkérte Magdát, Markos pedig Marit. S amíg ők táncoltak. Forrai odahajolt Klement Gábor füléhez: — Fölmegyünk a Magdához... A lányt is visszük;.. Eredj, szerezz valahol piát... Klement szó nélkül felállt, és kiment a bárból. Amikor a táncoló párok is visszajöttek, Forrai suttogva adta elő az ötletét. Magda azonnal beleegyezett Csak egyetlen kikötése volt, de ezt nem akarta fennhangon elmondani, hanem odabújt Forraihoz és fülébe suttogta: „Kárpótolnod kell valamivel, hogy veletek töltöm az éjszakát. Mert remélem, megtanultad már: nálam ingyen semmi sem megy. S különben, a házigazdámnak is fizetned kell, ha felviszlek oda benneteket...” — Mennyit? — kérdezte hangosan Forrai. — Hülye... csendesebben. —szóit rá Magda, aztán a fülébe súgtaj hogy ezer. — Ez a nő lúgkövet ivott éa most félrebeszél... — mondta a többieknek. íioly tatjuk)
