Heves Megyei Népújság, 1964. november (15. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-14 / 267. szám

Eredményes munkát ígér az új ismeretterjesztési vényeken közgazdászok, mű- A felsorolt program ízelítő a szakiak és más szakterület társulati munkából. Választ- művelői ismertetik a megye 20 Hiányaink, szakosztályaink év alatti fejlődését. Készülünk munka terve még sok fontos és a ..Népgazdaságunk fejlődése értékes, megvalósításra váró című előadássoro- feladatot tartalmaz. Végrehaj tásukra biztosítékul szolgál a társulati tagok áldozatkészsé­ge és az a jó kapcsolat, amely a TIT-et az ismeretterjesztő munkában érdekelt állami Az ősszel meginduló iskolán Idvüli népművelő munka im­már évek óta visszatérő ese­ménye egész társadalmunk­nak. E munka szélesedése élénk bizonysága annak, hogy 1945—65” a tanulás és a művelődés a mi rozatra is. torunkban, a felnőtt ember A felszabadulási évforduló életének is elengedhetetlen jegyében hirdettük meg a tartozéka. termelőszövetkezeti mozgalom A Tudományos Ismeretter- történetéről szóló pályázatot, ijesztő Társulat egyik fő része- amelyre 64 pályamunka érke- szervekhez, társadalmi és tű­se annak a hatalmas munká- zett be. A szerzők közt talá- megszervezetekhez fűzi, nak, amely országunkban az lünk tanítót, tanárt, tanácsi Munkánk szempontjából iskolán kívüli népművelés te- dolgozót, orvost, jogászt, tsz- rendkívül nagy jelentőségű, ihletén folyik. A nyáron le- birgádvezetőt és egyszerű sző- hogy a IV. küldöttgyűlés óta a Zajlott IV. küldöttgyűlés ha- vetkezeti gazdát is. A legjobb társulat szorosan együttmű- tározata előírta a társulatnak, pályamunkákat kötetbe fog- ködik a Hazafias Népfronttal, hogy az ismeretterjesztő mun- lalva megjelenteti a társulat. Ez az együttműködés egyik ka a továbbiakban is igazod- Az általános műveltség tar- feltétele annak, - hogy a TIT jék a népünk előtt álló politt- jesztése, kiegészítése érdeké- politikai felelősséggel eleget kai, gazdasági és kulturális ben a társulat szélesíti sza- tudjon tenni a párt által kitű- fdadátokhoz, e feladatok tel- badegyetemi tagozatait, s a zött feladatokból reá háruló jesítését segítse dő. Hatalmas természettudományos isme- követelményeknek. A szoros és szerteágazó tevékenységet retterjesztés hatékonyabbá té- kapcsolat megkönnyíti az is­jelent ez. tde érdekében — az ország- meretterjesztő munka Az ismeretterjesztő munka ban több helyein — természet- hangolását, kiküszöböli a fa­tartalmi meghatározója az d- tudományos bemutató-termet lun, illetve városban folyó is- következő időszakban termé- állít feL A bemutató-termek- meretterjesztő munka tobb- szetesen a felszabadulás 20. ben kísérletekkel egybekötött szőr tapasztalt párhuzamossá- évfondulójának megünneplése kémiai, fizikai, biológiai dő- gát. Az együttműködés so- lesz. Ügy kell végeznünk a adások hangzanak éL Színe- munkánkat, hogy a dolgozók sebbé kívánjuk tenni az idén dőtt világossá váljék; felsza- a munkás^ és tsz-akadémiá- badulásunk óta, milyen nagy kon elhangzó előadásokat is; fejlődésien ment keresztül ha- Az ismeretterjesztési évad új- zánik, s hogyan vált az embe- donsága a tsz-akadémiák tér- hogy sók hasznos tapasztalatot riség egész fejlődését mégha- mészettudományi és műszaki és eredményes munkát hoz tározó tényezővé a szocialista tagozata, amely az alapvető- mindannyiunk számára az új világrendszer. en fontos tantárgyak dsajátí- ismeretterj esiztési évad és a Ez az általános követel- tásával elősegíti a mezőgazda- TIT tagjai helytállnak abban méay. Mindezen túl azonban ságban a szakképzést. A ren- a tevékenységben, amelyet a lehetőségünk van arra, hogy delkezések értdmében azok, társulat jelmondata így fogai- — sajátos eszközeinkkel —ki- akik ezt a tagozatot elvégzik, máz meg: Tudománnyal a fejezetten az évfordulónak beiratkozhatnak a betanított- népért! szentelt rendezvényeket is és szakmunkásképző lanfo- Honfi Józsefi szervezzünk. Így kerül majd lyamra. a TIT országos titkára sor a Partizánszövetséggd kö­zösen a „Magyar partizánok rán fejlődik a TIT belső de­mokratizmusa, szélesedik te­vékenységének társadalmi jel­lege is. Biztosak vagyunk abban, nyomában” címmd meghirde­tendő túrákra, a partizánhar­cok színhelyére. A túrákon a történelmi múlt ismertetése mellett mód nyílik a szocialis­ta építés eredményeinek be­mutatására ia A TIT azt tanácsolta me­gyei szervezeteinek, hogy a különböző városok, községek felszabadulásának évforduló­ján tartsanak olyan előadáso­kat, amelyek az adott község, város felszabadulásának törté­netével és az azóta dórt ered­mények ismertetésével foglal­koznak. Társulati tagok dol­goznak „A megye ipari ke­resztmetszetének fejlődése az dmúlt 20 év alatta című komplex előadáson. E rendez­KÜLFÖLDI KOCSI KÉT ELFELEJTETT ÉVFORDULÓ 1790. október 28-án — 174 évvel ezelőtt — tartotta Kde­lagok rendezői és szereplői az sikert aratott operettjét, a optimistáknak hisznek, zavara Leányvásáirt. Az dőadás a tanul próbálják a darabot és várt sikert hozta. A premieren készülnek a december 11-d a női főszerepet — Lucyt — men Lászl ó első dőadást színházban. társulata az díszbemutatóra. Lehóczky Éva énekelte. Más­Budám, a Vár­Mi vdük együtt bizakodunk napra a művésznő berekedt és türelmetlenül várjuk a Mi- és Mártha Edit bravúros belé- 1^15 évvel ezelőtt 1949-ben hutást, illetve, bocsánat; az új péssel mentette meg az elő­tették közzé a «Tínblzaiv álla- színház születésnapját, adást A kömlőiek -— mit sem mosatásáról szóló kormányba- ^ LEÁNYVÁSÁR sejtve a beugrásól — forrón tározatot Mindkét esemény a NYOMÁBAN és sokat tapsoltak Mártha SK1 SS mm.««*««. Mte* & » «te hogv — bár utólag és csupán 7-en Krraldon mutatta be a neki. . . néhány sorban — megemlékez- színház Jacobi Viktor világ- C---ezy) Fo rdítsunk nagyobb gondot a tehenek szakszerűbb gondozására SZÖVETKEZETI gazdasá- másig előreláthatóan kevés ab- A megyd párt- és tanács-vti gainkban aránylag rövid idő raktakarmányt tudnak juttatni, közös határozata javasolja ® alatt komoly mértékben nőve- Azokban a termdőszövetkeze- tsz-eknek az ösztönző módsae- kedett a közös állatállomány, tekben, ahol az abraktakar- rek alkalmazását, a helyi vh A tanácsi területre vonatkozta- mány-készlet lehetővé teszi: szonyoknák és az adottságok* tott szarvasmarha-állomány ott is sematikusan történik a nak megfelelően. A legjobb több mint ide a közös gazda- fdhasználás. Például: minden tudásom szerint nincs is olyan Ságok tulajdonában van. A kö- tehén kap 1—1 kilogramm ab- tsz, vagy kevés azoknak a szár zös gazdaságok szarvasmarha- rákot, függetlenül az egyed ma, ahol a közös tehénállo* állományán belül aránytalanul kondíciójától és termelésének mány mellett dolgozókat érdé* alacsony a tehénállomány ará- alakulásától. Véleményem sze- keltté tennék a tehén államán® nya, kb 30—31 százalék. A te- rint sokkal hdyesebb és szak- szakszerű előkészítésében, hénállománynak tejtermdése szerűbb lenne, ha a rendelke- a. megalakult állattenyésa is rendkívül alacsony. Éves át- zésre álló abraktakarmányt tésj felügyelőség körzeti fék lagban darabonként alig éri d dsősorban előkészítésre hasz- ügyelői e tekintetben nagy se- a 2000 litert. Az alacsony tej- nálnák fel úgy, hogy ott, ahol gítséget nyújtanak a termdő- termelés erőteljesen növeli a az egyedi etetés megvalósít- szövetkezeteknek. Jelenleg tej dőállítási költségeit. Több ható, egyedi, ott, ahol nem, megyénk szövetkezeteinek íe- szövetkezetben, ahol önköltség- csoportos dőkészítést alkal- lében az ez irányú alapvető számítást végeznek, lényege- máznánk. tenyésztési munkát már meg­sen magasabb egy liter tej elő- a RENDELKEZÉSRE álló kezdtük. A szövetkezet vezetők állítási költsége, mint ameny- tömeg- és szálas takarmányból tői azit kérjük, hogy a tsz-ekn nyit az ipar fizet az árutejért, összeállított alaptakarmány ben dolgozó üzemi állattenyész. Az alacsony tejhozam azok- tápláló anyagtartalmának a tő szakemberek, a felügyelők­ké11 3 , , gazdaságokban, vemhesüszők és tehenek kon- kel közösen nyilvántartásba a tehenletszam 100—200— diétájának ismeretében állapi- vett állatoknál a beállott vál- 300 darab, súlyos _ veszteséget tanák meg egyedenként 3—5 tozásokat (születés, korosbítás, okoz a joyedehnezosegben. Ezt kiló abraktakarmány adagolá- selejtezés stb.) folyamatosain a veszteseget zökkenteni le- sát 15—18 liter várható tejter- vezessék, é9 ezeket a tenyészet hetne.ha a tehénállomány elő- melésre. Ezek szerint minden tekben havonta megjelenő és készítésére nagyobb gondot fór- termelőszövetkezetben meg ott dolgozó körzeti állattei ditananak a szövetkezetben kellene szüntetni a korábban, nyésztésd felügydőkkel egyez; dolgozo irányító szakemberek, <je jdenleg is szakszerűtlenül tessék és értékeljék. a- tehenallom;myes a és általában adagolt 1—1 kg * TEHÉNÁLLOMÁNY szak; vemhes úszók elokeszitesere abraiktakarmánv etetését és íev A* ; irr . ÍV* sz. kevés eonriot fordítanak a fel at>I^'UKarmd:ny ete teset es így szerut]en elokesziteseben je­vetett indokok általánoeek. g LonárvnyaTak0 z&At iSSí “a® a következőket epieí- * %£*“*** ­nyát nagyobb napi abrakta­ném ki: 1. nincs szakszerű el­ki. Úgy gondolám) helyezés- 2 hiánvos a szálas- hogy ha megyénk szövetkeze; ’ , nianyos a szaias-, karmany-adaggal, szakszerűen „ hAlvi vhA+ősiéadke* a tömeg- es az abraktakar- lAh/e készíteni txnben a helyi tehetőségeket mány ellátottsága; 3. a helyi- 1 készíteni. korultekmtobben használjuk leg kialakult bérezési forrnák Meglátásom szerint nem le- fel és nagyobb gondot fond» nem teszik lehetővé stb. hét akadálya a tehenek szak- tunk a tehénállomány szakszem Nézzük meg, hogy’a felvető- S7:era előkészítésének a helyi- rűbb előkészítésére, úgy az dő érvek reálisak és elfosad- alkalmazott bérezés sem. elkövetkezendő időkben műm- hatók-e? A tszekben kialakult fix bére* kánk több ezer liter tej nö* TttRRKÉfiflKRP’v ,-rrav, zés sók esetben akadályozza a vekedésében jelentkezik majd.1 a MőszövetSek^del! tehénállomány jobb előkés*- papp sándor> kezesére álló szakszerű elhe- téset, a tejtermelés fokozását a megygj felügyelőség lyezésben sem szervezték meg és az önköltség csökkentését. vezetője az állatok egyedi etetését, no. ha közös gazdaságainkban legalább 2—3000 egyedi takar­mányozásra alkalmas tehén­férőhely áll rendelkezésre. A tehénállomány szakszerű elő­készítésének alapvető feltétele a szilárd takarmánybázison túl a tehenek egyedi megjelölése, és az egyedekről a legfonto­sabb tenyésztési és termelési adatok felvétele és nyilván­tartása. A hiányos takarmány-ellá­tottság mellett főleg a felhasz­nálásban mutatkozó szaksze­rűtlenségek közül csak egyet- kettőt említek meg: azt tapasz­taljuk, hogy a termelőszövet­kezetekben a növendékek és a tehenek még legelőre járnak. A növendékeknél és a tehenek­nél a késő őszi legeltetés miatt vagy csökkentik a benti ada­got, vagy teljes egészében meg­vonják azt. A szűk takarmány­helyzetre való tekintettel he­lyes a legeltetési idény gazda­ságos kihasználása, de figye­lemmel kell kísérni, hogy a le­gelőre járó tehenek milyen mennyiségű és milyen táp­anyag-tartalmú takarmány­féleségeket vesznek fel a lege- lés útján. E helytelen, szemlé­let miatt több termelőszövet­kezetben, sajnos, azt tapasztal­juk, hogy a tehenek kondíciója napról napra csökken és ez nagyarányú tejcsökkenéssel, vagy teljes elapasztással jár. Az abraktakarmány-ellátás- ban és felhasználásban még kedvezőtlenebb és szaikszerűt- lenebb a helyzet. A nagyfokú takarmányárpa-kiesés miatt a tehénállománynak az új tér­Korszerű, modern gépesített istálló Nagynton Jelentős létszámú állatállo- az új istálló tervezői és kivi; mánya van már a nagyúti Ű.j Élet Termelőszövetkezet tag­ságának, ám az állattenyész­tési munkát mind ez ideig nagyiban gátolta az állomány nem megfelelő elhelyezése. A teheneket és előhasú üszőket régi, korszerűtlen istállókban, szerfás épületekben helyezték el. Mindez a probléma megol­dást nyer, hiszen az építő­munkások a közeli napokban fejezik be és adjál; át rendelte­tésének a szövetkezet új, mo­telezői a legmodernebb nagy-' üzemi gépi berendezésekkel szerelték fel az új istállót. A gépi felszereléseit értéke 315 ezer forint. A betonjászlak mellett önítatók vannak elhe­lyezve. A trágyaszállítás sza­lagrendszer alapján történik az úgynevezett kihúzó szalag segítségével, amely egyenesen a kifutó kocsira önti a trá­gyát. A takarmányelőkészítő he­lyiségben villanymotoros szecskavágó és keverő, a tej- dem, 98 férőhelyes tehénistái- házban hűtő, és szeparátor, a lóját. _ gondozói szobában pedig Már az utolsó simításokat számtalan egészségügyi és végzik az építők, s igyekeznek, munkavédelmi berendezés tál hogy minél előbb megfelelő, látható. A fejés természetesen tiszta, meleg helyre jussanak gépek segítségével történik. Az a szövetkezet fejős tehenei. új istálló komplex gépesítése Az építkezés költsége 1 mii- jelentős munkaerő-megtakarí­lió 300 ezer forint — mondja Csomós Dezső tsz-elnök — és a költség zömét állami, hosz- szú lejáratú hitel segítségével tást is eredményez, mert a hagyományosan alkalmazott 10 állatgondozó helyett 4 vagy 5 fő is ellátja itt a munkát a teremtettük elő. Saját erőből gépek segítségével. Az új gépi is segítettük az új létesítmény és műszaki berendezéseket létrehozását, és ennek a mun- november közepén adják át kának értéke 111 ezer forint rendeltetéséinek, és ezt köve- volt. tőén néhány napon belül be is Érdemes külön szólni az új költözik új otthonába a szó- építkezés műszaki berendező- vetkezet tehénállománya. séről, amelynek beszerelése is a vége felé közeleg már.. Érdekes és szembetűnő, hogy | Cs. I. ZÜnfc róluk. MÉG EGY ÉVFORDULÓ állandó Tízéves az állandó egri Gárdonyi Géza Színház. Az első előadást — Gárdonyi Géza Annuskáját — 1955 oktetoerv 22-én tartották. Tíz év múltán,* ^ új színházban fogja — ismét; Gárdonyi-darabbal — a leg­méltóbban megünnepelni _ a színház fennállásának 10. év­fordulóját. A LEGFRISSEBB HÍR AZ ÚJ SZÍNHÁZRÓL Mint Mikulást váró gyere­kek, számolják a napokat a színházban és lesik az új híre-; to az átvételt vezető Papp Miklós gazdasági igazgatótól, és Kovács Lajos seenikustól. Az aprclbb-niagyobb hibákat nagyrészt már kijavították, de^ még mindig nem dőlt _ el: át\ adják-e november 16-án vég­legesen az új színházat. A dig makacskodik és nem akar-* működni és van némi hiba a.' fűtőberendezés körül is. Az optimisták rendületlenül állít­ják: a színház november 17-én megkezdheti az átköltözést, A, Ettől a naptól kezdve „posta- „Értem már! Ma este nyolc- láda” lett a padjuk. kor a könyvtárban”. „Rendben van, de hogyan7” Pontosan nyolc órakor egy. kerdezte Katyusa, termesze- káprázatos szépségű lány lé­tesen levélben. pett Kőlja mellé. Hárem fiatal „Koordináljunk” felelte a komoly tekintetű férfi kísérte Feleljen Kolja a vízierőgazdálkodás- ö írhatta a levelet... ról szóló előadáson ült. Gondo- neki, ne feleljen? latai egészen máshol kószáltak Felelt. Elővette kését és ak- és egy divatos slágert dúdolga- tott magában. „Kis Katyusa, szeretlek, szeretlek; nem találsz te különb férjet — válassz hát engemet!” Tetszett a bárgyú szöveg any­agira, hogy elővette zsebkését és ahol ült a padba véste az első sort. fiú. „Nem értem. Mi az, hogy koordináljunk?** „De buta”! Ezt azonban leka­Reggel egy levelet talált a v^^göny ugyan^ meg min-V padoru Ennyi álu benne; uHogy hívják Magát?” Kolja szeme felragyogott. Ügy gondolta, hogy a délutáni kurátusan véste: „Nyikóláj”. parta és így felelt: „Megegyez- szemináriumokon ugyanazon a Majd töprengett, és kiegészí- ni abban, mikor és hói talál­tása mindössze 10 rubelbe ke< rül. Lennél szives kifizetni! jesszimistáku.. Az Egri Csil-vhelyen Katyusa nevű hölgy ÜL tette: „Találkoznunk, kelL’1 kozzunk!’. Fordította: KRECSMÁRY LÁSZLÓ. őt. „V etélytársak” — gondolta. Kolja és bókkal üdvözölte a- lányt: — Ah, maga milyen szép!... Üdvözlöm, Katyusa, — Jó estét, Kolja! — szólalt meg a lány. — Csakhogy én válójában nem vagyok Katyu-[ sa. — Jó estét, Kolja! — köszönt, a három fiatalember is, mielőtt', még szóhoz jutott volna. — A főiskola vagyontárgyait ellen-, őrző brigád tagjai vagyunk Az összefaricskált pad meffjarí-Jbejáratához elektromos áram. Harc a kék rákok ellen! Ezzel a felhívással fordultak a halászok a Nílus deltájának lakosságához, minthogy a hal­ban bővelkedő lagúnákat el­árasztották a kiéhezett és rend­kívül „harcias” kék rákok, amelyek ollójukkal lecsípik az ember ujját, megölik a hala­kat, szétszaggatják a halászhá­lóikat, sőt meg is támadják a fürdőzőket. Szakértők szerint az Indiai- óceánból a Szuezi-csatornán, bejutott veszedelmes rákfajta ellen csak kétféle módon lehet harcolni: kifogják és piacra dobják őket, minthogy 24 órai édesvízi tartózkodás után elve­szítik kellemetlen melléikizükeit és húsuk kitűnően fogyasztha­tó, vagy kiirtják őket olymó­don, hogy a Szuezi-csatoma mai telített hálókat feszítenek. ^Egyelőre az egyiptomi halászok ezrei képtelenek a kék rákok miatt mesterségüket folytatni. H. £.

Next

/
Oldalképek
Tartalom