Heves Megyei Népújság, 1964. november (15. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-07 / 262. szám

Emlékeik közül keresték elő... Köznapi epizódok — embe­rek életéből... Hárman sze­degették elő emlékeik közül, amikor kértem. Világjárt magyarok. Néhány esztendeje, távoli Országok üzenetére keltek út­ra; egyikük a mesterségét vit­te magával, a másik kettő pe­dig szakmájáért ment... ★ — Nem sokáig, mindössze négy hónapig tartott csak len­gyelországi kiküldetésem, amíg a ránk bízott munkát befejeztük. CZestochowában, egy régi textilgyár fonógépei­hez szállítottunk pamutszálel- szívó berendezést, ötven dara­bot. Ezeket kellett felszerelni, erre a munkára kellett betaní­tani az ottani munkásokat — beszéli Krajcsovics András, a Könnyűipari Alkatrészgyártó és Ellátó Vállalat 40. számú egri gyáregységének csoport- vezetője. — Váratlanul ért a különös megbízatás, nem szá­mítottam rá. Kicsit drukkol­tam is; háborúban való kato­náskodásom idején kívül soha máskor nem voltam még kül­földön, de még inkább növelte izgalmamat az a tudat, hogy feladatunk során bizonyíta­nunk kellett, versenytársad var gyünk a nyugati iparnak— Mindent megtettünk; amire tu­dásunk, gyakorlati tapasztala­tunk szerint képesek voltunk. A nemes vetélkedésből végül is győztesen került ki az egri gyár; a mi általunk készített elszívó berendezések tökélete­sebbek voltak, jobban bevál­tak, mint a svájciak... Máig tartó, és még sokáig élő nagy élményem ez a külföldi szere­ié* —I ★ Kmrunczi István öt éve. — Sohasem tudom elfelejte­ni... Négyszázad magammal kerekedtem akkor fél, azzal a diákcsapattal léptem át a szovjet határt, amely ösztöndí­jasként, magyarok közül első­ként kezdte odakint a tanulást. 1949-ben, négy esztendővel a háború befejezése után— Egyik másik helyen, keserű emlé­keztetőül még romok sötétlet­tek, figyelmeztettek türelmet­len felkiáltójélekkénit a sürge­tői, új feladatokra. Pezsgett is az élet mindenütt, lüktetett, na­ponta meghökkentő ered­ményeket produkálva, sze­münk előtt állt talpra az or­szág, heggedték, gyógyultak sebei... Észak-Kaukázus nagy diákvárosában, Novocser- kasszban tanultam az állatta nyésztést. Jól felszerelt, nagy­hírű főiskolán, neves profesz- szoroktól... Tetszett, hogy nagy gondot fordítottak a gyakorlatra. Jártuk a szovho- zokat, helyszínen ismerked­tünk a problémákkal, a mun­kával Nem íróasztal-embere­ket neveltek belőlünk; ideje­korán, még diákságunk alatt önállósághoz szoktattak. A vö­rös diplomát én sem kaptam véletlenül, Szovjetunióban szerzett tudásomat eredménye­sen sikerült gyümölcsöztetn i korábbi munkahelyeimen, s igazi, gyakorlati jellegű mosta­ni beosztásomban is, a Hevesi Állami Gazdaság igazgatója­ként... Külföldi diákságom alatt sok barátot, tudományos munkatársat szereztem, máig is tartom velük a kapcsolatot, levelezünk, könyveket, folyó- iratokát cserélünk, szakmai ta­nácsadással segítjük egy­mást— ★ Tóth Sebestyén is az állat- tenyésztési karon tanult a mezőgazdasági főiskolán. Csak ő Bulgáriában, Szófiában. — Évfolyamunkon én voltam az egyedüli magyar, társaimat, barátaimat a külföldiek közül válogattam hát. Honfitársaim­mal inkább csak a nyári gya­korlatokon tudtam összekerül­ni, olyankor ugyanis eltűntek az évfolyamok közötti határok, közösen dolgoztunk a mezőn... Nyaranként mindig összeállt három tagú kis brigádunk, s együtt maradtunk az új tanév kezdetéig... Egyszer — emlék­szem — gyapot szedéssel töl­töttük a gyakorlatot, Zimnicá- ban, szép vidéken, közel a ten­gerhez. Mindig jóleső érzéssel gondolok erre a nyárra; ki sem voltunk a sok dicséret­ből...! A bolgárok nem győztek eleget csodálkozni teljesítmé­nyünkön, 30-35 kilogrammot is szedtünk napjában, többet mint a hazaiak...! Volt is fizet­ség érte; minden este más-más családhoz voltunk hivatalosak vendégségbe! — Sokat tanultam Bulgáriá­ban, különösen, a hegyvidéki területek hasznosítását illető­en — meséli lelkesülten a Támaszéntmiklósról Kompok­ra elszármazott fiatalember. Most készülő tanulmányomban eredményesen tudom felhasz­nálni ezeket a tapasztalatokat. Mire emlékszik vissza leg­szívesebben bulgáriai élmé­nyei közűi? — A kinn töltött öt eszten­dőre— melynek szinte minden napja feledhetetlen marad számomra. Es a tavalyi vi­szontlátásra, amikor újra az ismerős tájon jártam, találkoz­tam régi cimborámmal, Hja Gegowal, s csodálatos hangu­latú fővárosukkal, Szófiával. Pár esztendő alatt is sok válto­zás történt; új lakótelepek nőttek a patinás épületek kö­zé, s különös élményt jelen­tett látnom, hogy kinn a határ­ban termőre fordultak, gyü­mölcsöt hoztak a ddákodkodá­eunk idején telepített sző­lők­★ Külföldön jártak mind a hármam. Egyikük a magyar föld üzenetét vitte, mestersé­gében öregbítette iparunk ré­gi hírnevét — a másik kettő határainkon túlról hozott ma­gával szakmát, távoli orszá­goknak, népeknek szerzett el­ismerést, becsületet vele— Gyón! Gyula Fürdés iUán.l. Tudományos rovat. Egyik tudományágunk dokumentációs szolgálatának lap­jából (HORUS XI. 1.) tudjuk meg, hogy Ausztrália legna­gyobb kórházában „saját postahivatal’’ kezdte meg a műkö­dését. Azokat a gyűjtőket, „akik a ritka postabélyegzővel ellátott bélyegeket gyűjtik’’, bizonyára érdekli ez a hír. Kár, hogy a mellékelt postabélyegző képén az 1958. évi szeptember 29. dátum olvasható... Bizony, hat év nagy idő... De azért jobb későn, mint soha... ★ Ugyanitt (XI. 1.) olvassuk, hogy az angol Labour párt (munkáspárt) úgy szeretne egyes városokban szavazatokat szerezni az őszi választásokon, hogy legalább négy városnak egyetemi orvosi fakultások felállítását ígéri hatalomra jutása esetére... Elkerülte volna az illetékesek figyelmét, hogy azóta már Angliában a munkáspárt Harold Wilson vezetésével győzött is a választásokon... ? ★ Helyreigazít az Élet és Tudomány (44. sz.) a 2091. olda­lán, hogy sajnálatos módon „A Ranger—7. hold felvételeiből’* című cikkében a 6. és 7. ábra felcserélődött (1193. oldal). Vigasztalásul közölhetjük, hogy csak ott nem történik hiba, ahol nem közölnek holdfelvételeket. Ott a 6. és 7. ábrát cserélték össze, de például a Természettudományi Közlöny (9. sz., 388. oldal) ugyanezeket a képeket egészen más keve­résben mutatja be... A 0373. sorszámú holdfényképről a T. T. Közlöny azt írja, hogy 7,4 km^-es területről ké­szült a felvétel. Ugyanerről a képről az Élet és Tudomány úgy számol be, hogy 26x26 km a terület nagysága. Ez ugye­bár, 676 négyzetkilométer volna... (Ez lehet a valóság.) A T. T. Közlöny az utolsó ábráját fordítva közli (389. old.), ezáltal egy kisebb területből nagyobbat csinál a Hol­don. Ugyanezt a képet az Elet és Tudomány helyesen közli. Egyelőre több hibát nem találtunk a Ranger— 7. hold­fényképeinek közreadása körül, mert hiába, ezekhez még nem szoktunk hozzá eléggé... Különben is ez a Hold-ügy előreláthatólag még sok nehézséget fog okozni az emberi­ségnek ... Tovább kell gyakorolni... ★ Építenek-e új Panama-csatornát? A Népújság írja (X. 29.), hogy a jelenlegi Panama-csatorna mindkét bejára­tánál már a hetvenes évek végén nagy hajótorlódás kelet­kezett. Nehezen tudjuk elhinni, miután F. Lesseps csak 1881-ben kezdte meg a csatorna építkezését és a kereske­delmi hajók forgalma csak 1914-ben indult meg a Panama- csatornán. Vagy talán majd az ezerkilencszázhetvenes évek végén fog bekövetkezni ez a nagy torlódás? Akkor kell majd egyes hajóknak napokig várni az áthaladásra? Ez lehetséges, mert a mondat vége valóban erre utal... (DR. SZEMES) Százötvenezer önkéntes tűzoltó segíti a tűzkárok elleni védekezést A Belügyminisztérium tűz- rendészeti egységei mellett széles körű önkéntes tűzoltói szervezet is segíti a tűzkárok elleni eredményes védekezést. E szervezet munkájáról, ered­ményeiről adtak tájékoztatást a Belügyminisztérium Orszá­gos Tűzrendészet! Parancsnok­ságán. Elmondták, hogy ma már a községekben mintegy százezer, az ipari létesítmé­nyekben pedig több mint öt­venezer önkéntes tűzoltó mű­ködik. Eredményes tevékeny­ségüket nagyban segíti, hogy az utóbbi években jelentősed bővült,korszerűsödött felszere­lésük: Jelenleg négyszer annyi motorikus felszereléssel — kü= lönféle típusú fecskendőkkel és gépjárművekkel — rendelkez­nek, mint 1957-ben. Munkájukat, helytállásukat jól példázza, hogy a községek­ben és a mezőgazdaságban a múlt évben keletkezett tüzese« tek túlnyomó többségének ol­tásában vettek részt, s ered­ményes közbelépésükkel nagy értékeket mentettek meg a pusztulástól. Mindjárt az elején kijavítanak. ' '• |] ■ * — Bélapátfalva nem falu. Község* A Bélkő ködöt pipál Mintha pogány kunok gyújtogattak volna csúcsán tüzet, Baál isten tiszteletére. A „bélhámorkúti” apátság szürke temploma felett sodromypálya csilléi hasítják az eget. A szerteágazó utcákban régi és új há­zak állanak egymás mellett — a festői táj palettáján jelen és múlt keveredik. „Az egész községnek sajátos jellegzetessége, mai napig meglevő, nagy kiterjedésű belsősé­ged, ősi kúriái, a község gondozott külsejű, megjelenése, és az ember első impressziója is a község nem közönséges múltjáról, úri mi- voltjára utal” — írta Bélapátfalváról elisme­rően 1929-ben Csemyiczky Béla, a „Miskolc és Borsod—Gömör—Kishont egyelőre egyesített vármegyebeli községek” című monográfia lap­jain. A történelmi múlt valóban gazdag; 1089-től kezdődően, mikor I. László a behódolt kunokat e lakatlan tájékra telepítette, egészen 1964-ig. Ma már nem őrzik fényképek, milyen volt a régi falu, s hogyan éltek az emberek. De őrzi az emlékezet és vallanak a monográfia adatai: 1929-et szembesítjük a mával... A lakosság nagyobb része földművelésből élt, de sokan fakitermeléssel, fuvarozással, részes mészégetéssel is foglalkoztak; mások a „másznék a közelebbi-távolabbi községekben való árusításával igyekeztek a mindennapi kenyeret megkeresni”. A cementgyár, amely ekkor már a második évtizedét élte, a kétezer lelket számláló faluból mindössze 202 embere nek adott munkát. Negyven embert foglalkoz­tatott az egri papnevelő intézet tulajdonában levő, 1810-ben alapított kőedény-gyár, amely­nek szép, rózsás edényei hírnevet szereztek Bélapátfalvának a távoli Amerikában is. A község mezőgazdasági kultúrája siralmas képet mutatott. A hegyes-dombos, gyenge ter- mőképességű, szikes és kötött talajokat nehe­zen művelték. A rettenetes elmaradottság ér­zékeltetésére elég idézni a községről szóló mo­nográfia egy töredék-mondatát; „csak az utób­bi években kezdenek gazdasági gépeket besze­rezni, nemesített vetőmagvakkal, műtrágyával, meg az elengedhetetlen csávázással dolgozni”. A nehéz művelésű földek gondos megmunká­lásához alkalmas magyar ökröket nagy bajjal és gonddal nevelték, pedig ezekre az állatokra Igen büszkék voltak a bélapátfalvlak. Harmincöt évvel ezelőtt á község több mint 6 ezer hold kiterjedésű határából 966 holdat tett M a szántó, 72 hold volt a kert, 75 a rét, 906 a legelő, 9,5 a szőlő, 3895,5 az erdő és 292 hold a műveletlen terület — ezek nagyrésze is az Egri Érseki Papnevelő Intézet és a Bélapát­falvi volt Úrbéres Gazdaközösség között osz­lott meg. No, és hogyan fest mintez 1964-ben? A téesz összes földterületének is legnagyobb része erdő és legelő, a szántó kevesebb, mint 1929-ben, 957 hold. S ha azt vesszük, hogy tavaly csak 29,60 forintot osztottak munka­egységenként, az idei munkaegység-érték pe­dig — mint Kovács Gábor tanácselnök mon­dotta — még nem tudják, beteljesültelek te­kinthetjük a monográfia-író Csemydczky 1929- ban lejegyzett jóslatát, miszerint, ha nem vol­nának ipari kereseti lehetőségek, a kevés szántó, rét, legelő, a kevés élő „aligha nyűjtana biz­tos megélhetést a... község lakosságának”. A fejlődés nyilvánvalóan csakis ipari téren vár­ható. 1929-ben körorvosi székhellyé nyilvánítot­ták a községet, de az állás betöltetlenül ma­radt; volt viszont orvosa a munkásbiztosító pénztárnak. Ma ugyancsak egy orvosa van Bélapátfalvának, s ő látja el együttesen az üzem- és körorvosi teendőket. Saját kultúr­mérnöke is volt 29-ben a községnek. És míg akkoriban 14 személy dolgozott a községházán és Bélapátfalván kívül még 16 falu adóhivatali adminisztrációját végezték, addig ma egyedül csak Bélapátfalva dolgait heten-nyolcan inté­zik. Volt a községnek 4 országos vására és ál­landó heti piaca. Ma egyik sincs, tJSilyen szellemi „látlelettel“ dicsekedhe­* * tett 1929-ben Bélapátfalva? Idézek; „A község lakosságának jelenlegi szellemi jó­létén elsősorban az iskolák fáradoznak. 200— 230 mindennapi heti 24—30 és 80—100 ismétlő- köteles heti 4—7 órában részesül állandó taní­tásban ... E nem csekély munkát 3 tanerő (2 férfi és 1 nő) végzi három tanteremben Azok közül a társadalmi intézmények közül, amelyek iskolán kívül igyekeztek „szolgálni a falu kultúráját a rendelkezésre álló és tőle telhető eszközökkel”, elsőként említi a Levente Egyesületet, másodiknak a Rém. Kath. Föld.- míves Olvasókört« végül a Kér. Katii, Iparos Olvasókört. Tavaly műveltségi színvonal-felmérést vé­geztek Bélapátfalván. Csak a legszükségesebb adatokat: hatvanan végeztek középiskolát, az egyetemi diplomások száma 18, az általános iskola nyolcadik osztályát elvégezték huszon­nyolcán, heten közülük 40 éven felüliek vol­tak, a többiek 20—40 között S ezzel még ko­rántsem teljes a lista: jelenleg is harmincán járnak középiskolába, Egerbe, huszonnégyen tanulnak a kihelyezett építőipari technikum­ban, de Putnok és Gyöngyös mezőgazdasági felsőfokú technikumaiba is jutott bélapátfalvi. Három tanerő, három tanterem... Hová jutottunk már e szegényes, sivár állapottól! A „régi” tantermek mellé épp nemrég adtok ólt egy új, négytantennes iskolát, amelyet más­fél milliós költséggel emeltek. S míg 35 évvel ezelőtt egy-egy pedagógusra több mint het­ven diák jutott, addig ma már ez az arány kevesebb mint negyven. Bár még ez is elég magas. A kultúrának, művelődésnek 1950-ig nem volt háza, otthona Bélapátfalvám, öt kocsma szolgálta csak a „népművelést” ritkán, elvét­ve láthattak csak egy-egy filmet. Az impozáns Gárdonyi Géza Kultúrotthon színpadán ma már nívós produkciókat láthatunk; a több mint 3000 kötetet számláló könyvtárat nem­rég alakították át szabadpolcos, önkiválasztó modem könyvtárrá. Ifjúsági klűbuk méltán híres az egész járásban. A „kocsmás” múlt azonban még e reprezentatív művelődési ob­jektumban is erősen kísért: a kultúrotthon előterében szeszkimérés. A vasút és az országút deltájában kicsi épület Gazdája, Molnár István, nyugdíjas im­már. 1919-ben járt először a faluban, páncél­vonat hozta. Nevét bevésték a tanácsköztársa­ság! emlékmű talapzatába is, amely tavaly óta díszíti a vörös katona monumentális alak­jával Bélapátfalva főterét — Újságot se nagyon olvashattunk akkori­ban — emlékszik a letűnt időkre. — A Nép­szavát tilos volt bevinni a gyárba, de törőd­tünk is azzal Ha hozták Egerből a gyár alag­sorában bújtunk él * öten—hatan is ©lvas­Frices Bélóné, s Molnár István ősz hajú feí lesége másra emlékezik vissza: — Hétköznap esténként fontunk, varrtunk) egy-egy háznál gyűltünk össze húszán—har­mincán is. Sokat énekeltünk, a fiúk meg káre ty áztak... — Vasárnap mi, lányok, összeálltunk, kar- baíogózitunk és úgy jártuk le—fel a műutat» dalolgatva. A fiúk meg utánunk. Délután tánc volt a kocsmaudvaron... De letelepedtünk a parókia alá is, a lépcsőkre, s ott daloltuk ki magunkat kedvünkre... A cementgyár főmérnökének, Horváth Je­nőnek, már közelebbi, elevenebb emlékei vannak: — Hét éve, mikor itt megtelepedtem, a „pást” és a „táblás” részen egyetlen ház sem állt. És ma már ott egy új villa-negyedet látni. Hétszáznyolcvan család lakja Bélapátfalvát s a lakóházak száma ennél alig százzal keve­sebb. Egy érdekes, sokatmondó adat: 1938-ban, az utolsó „béke-évben”, mindössze 4 ház épült a községben; most minden évben átlag 20 új családi ház nő ki a földből. S ami a legnagyobb változást mutatja, ami bizonyítja, mennyire helyesre fordult ez a világ: takaros, mutatós házakat építenek egymás után mind a cigá­nyok is. Idén Suha Tivadar és még két másik család, OTP-kölcsönt kapott, hogy mielőbb tető alá kerülhessenek a falak. Mérnökök par­cellázzák a többi cigány részére is a házhelyet. A tanács olcsón, kedvezményesen biztosít tel­ket a cigány-családoknak; a szokásos 20 forint helyett mindössze 6 forintot kérnek egy-egy négyszögölért. Ezt a községet majdan az ipar fogja fel- ~ virágoztatni... — jósolta kerek 35 éve a község monográfiájának írója. Ez a jóslat néhány esztendő múlva kész valóság: 1966 kö­zepén új gyárat építenek a régi cementgyár helyén, lerombolják a régi falakat, hogy úja­kat emeljenek. 600 000 tonna cementet, 100 000 tonna meszet ad majd az országnak évente Bélapátfalva. 1871-ig mezőváros volt ez a nagy község, s amire mai napig is büszkék, valamikor ide­tartozott még Mezőkövesd is. És száz év leper- gése után elérkeztünk oda hogy Bélapátfalva valóban „ipari jellegű, vidéki kisvároskává növi ki magát”. " Pataky Dezsé

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom