Heves Megyei Népújság, 1964. november (15. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-24 / 275. szám
I Egy lépés az egység útján A hozzászólások nyomán kiderült, hogy a gyöngyösi Dimitrov Tsz kommunistái a vezetőség-újra választó taggyűlést úgy,fogták fel, mint ünnepi alkalmat, ahol nem illik a belső ügyeket kiteregetni, ezért indult nehezen a vita. Eleinte hosszú percek teltek el hallgatással a pártvezetőség alapos, elemző beszámolója után, amit Nagy Istvánná párttitkár-helyettes ismertetett. Sípos Sándor, a taggyűlés elnöke, aki egyben a termelőszövetkezet elnöke is, hiába biztatta a párttagokat: mondják el őszintén a véleményüket, mivel erre a beszámoló alkalmat adott; néhány feszengő mondat hangzott csak el, és mindenki érezte: a gondolatok ott kavarognak a kommunisták fejében, de a kimondott szóig nem jutnak eL Amikor Dobos Ferenc, a járási párt-vb tagja aztán néhány „érzékeny” témát megemlített felszólalásában, utána megnyíltak a hallgatás zsilipjei. Négy órán keresztül sorolta észrevételeit a párttagság. Okok és okozatok Városszerte köztudott: a Dimitrov Tsz megalakulásának néhány esztendeje óta már „elnyűtt” több elnököt és párttitkárt. Ügy mondják a fezben: egyik „kormányválság"’ a másikat követte. Néhányan már szükségszerűnek tartják a vezetők cseréjét. Pedig ez a nagyon szomorú „gyakorlat” egyáltalán nem kedvez a közös gazdaságnak. Bár az elmúlt két évben a búza átlagtermését hat mázsával, az .őszi árpáét három, a szőlőét pedig hat mázsával emelték, az egy tagra jutó jövedelem is Háromezer forinttal nőtt meg egy év alatt, mégis azt mondják, tudnának ők többet is termelni, nagyobb jövedelmet is biztosítani, ha az állandó személycserék a vezetésben, nem lazítanák a fez-tagok munkafegyelmét is. A jóérzésű tagság szégyenkezve említi a „kormányválságok” sorát, amivel kétes értékű hírnevet vívtak ki. Most már szeretnének végre „megállapodni”. De ez nem olyan könnyű. A furcsa „hagyomány” ma is kísért a személyi ellen tétekben, a cselekvés egységének lazaságában, még a párttagok között is. Pedig a további fejlődés egyik biztosítékát itt kell keresniük, és ezt látják a Dimitrov- beliek. Azt is nagyon jól tudják, hogy a pártszervezet az utóbbi néhány1 hónapban tett néhány hasznos lépést: javaslatára történt meg a brigádok átszervezése, a munkaverseny életrekieltése és a premizálás bevezetése, aminek jótékony hatását most már mindannyian * És ha nem is fogalmazták elismerik. meg egyértelműen, a lényeg az A továbbiakban a KISZ és volt: a személyi ellentéteket a Nőtanács szervezeti életét nem szabad elharapózni hagy- akarják fellendíteni, fokozni ni, mert ennek ürügyén néhá- szeretnék a pártépítést, hogy nyan igyekeznek a rést tágíta- tovább erősödjenek. ni a tagság és a vezetőség között, amire már volt példa A feladatok nem egy. A feladatok között ez a leg- Ahogy élénkült a vita, úgy döntőbb. Ügy is mondhatnánk, lett bizonyossá, hogy a párt- minden hozzászólás valami- tagságnak van véleménye az lyen formában ide irányult, eseményekről. Igénylik az igaz tehát, hogy a pártvezető- oszmte véleménycserét, ami- ség-újraválasztó taggyűlésen a ben tisztázódhatnak a nezetek. Dimitrov Tsz kommunistái Elvárják, hogy a pártügyeikről nem fecsérelték másodrendű a taggyűlésen és ne a szünet- kérdésekre energiájukat. És el ben vagy egyéb helyeken es- kell fogadnunk bírálatukat: a sék szó. Jogosan kívánják, járási pártbizottságnak, illetve hogy minden lényeges dolog- a majd ismét megválasztandó fél tiszta képet kapjanak. városi pártbizottságnak több Megjelöltek néhány felada- segítséget kell nyújtania a tsz- tot, amit sürgősen, végre kell vezetés megszilárdításához, hajtani. Ilyen például a fiata- hogy ennek nyomán a pártiokkal való törődés, a kommu- élettel együtt a gazdasági te- nisták példamutatásának biz- vékenység is felfrissüljön, tosítása, a pártmunka szemé- Az adottság nem hiányzik lyekre történő kijelölése és ehhez. A fez kommunistái he- végrehajtásának ellenőrzése, iyes irányt jelöltek ki, sőt: az de sorolhatjuk tovább: a tsz e[sö kezdeményező lépést is vezetői gyakran menjenek ki megtették a még teljesebb a határba, a közérdek meg- egység útján ezen a taggyűlé- sértőit vonják mindig felelős- sen ségre. (gmf) „Ecséden most kezdődnek a balok" Kis különbségből tízmillió forint — Seprűnyéllel a villanyvezeték ellen Nehéz, cuppogó léptekkel közeledték az emberek, csizmájukba belekapaszkodott a sár és nem akarta elengedni a lábukat. Dózerók és vontatók tépték fel a talajt, a szalagok mellett iszappal keveredett a latyak, fél lábszárig gázol benne, aki egyik géptől a másikig, vagy a munkahelyről az irodába akar jutni. Így van ez, ha ősszel jól megázik a külfejtés agyaga, azt már csak a fagy, vagy a tavaszi napsütés szárítja ki. De addig is dolgozni kell, naponként 510 vagon szenet várnak az ecsédi külfejtéstől. Mit teljesítettek eddig és kinek mit kell tennie az év végéig, hogy fennakadás ne legyen és becsülettel teljesíthessék kötelezettségüket — erről folyt a vita az ecsédi külfejtés termelési tanácskozásán. A harmadik negyedév végéig az ecsédieknek nem kell szégyenkezniük a tervtelcÁ kézdioásáflieJjji^ narázsió 1814. november 24-én született az 1841:—49-es forradalom és szabadság- harc ágyúöntője, fegyverkovácsa, Gábor Áron. Alakja egy századon át a mesék ködében bújt meg, nevét népdal őrizte: Soltúig még azt sem tudtuk pontosan, mikor született, asztalosmester vagy lakatos volt-e Gábor Áron. A forradalom és szabadságharc fegyverkovácsa, ágyúöntője az ismeretlenségből, a harcos milliók sorából lépett elő, s amikor Kossuth Hírlapja 1949. január 16-án azt írta róla: „Jegyezzétek föl e nevét ti történészek, ti írói a szabadságharcz csillagainak, jegyezzétek föl emlékül, követendő például az utókor ivadékainak ...” — már szinte egész Magyarország ismerte sorsfordító vállalkozását. 1848 november végén Sepsiszentgyörgyön gyűlés volt; választ kellett adni Puchner tábornok, a Habsburgok erdélyi főparancsnoka proklamációjára; a császári tiszt meghódolást követelt a forradalmi néptől. Lehangolt, reménytelen hangulat uralkodott a gyűlésen; az ingadozók már magyarázgatták: képtelenség harcra gondolni lőszer, ágyú nélkül. Ekkor harsant fel a terem egyik messzi szögletéből a legendás közbeszólás: „Lesz ágyú amennyi kell!” Lett is ágyú: a kézdivásárhelyi ezermester műhelyében már régóta kifaragott néhány öntőmintát, s "hozzálátott a szabadság- harc tüzérségének megerősítéséhez. Nem is oly rég kerültek elő a kortársak és a szemtanúk levelei, emlékezései, s az egykori zárt bécsi levéltárból a — Habsburgok kémeinek és tisztjeinek jelentései — most már nemcsak legenda, teljes történelmi kép áll előttünk Gábor Áronról. „Ágyúöntő műhelyt állított a maga hazafiúi ösztönéből részint mások rábeszéléséből Ma- gyarhermányban, Sepsiszentgyörgyön és Kéz- divásárhelyen, nagy-golyó öntésére műhelyt Fülén és Csücszentdomonkoson, egybegyűjtöt- te a szükséges mesterembereket, a pléhcst megtanította, hogyan készítse a kartács-kannát, a lakatost, miként csinálja az ágyúemelő- srófot, a kerekesnek megmagyarázta a lafetta- lterekek tengelynagyságát...” — írja róla kortársa, Jakab Elek. A kézdivásárhelyi mesterember valódi hadiüzemet szervezett egyszerű munkásokból és parasztokból: ként adott Kovászna, salétromot Torja, szenet Kézdivásárhely, Gábriányi József gyógyszerész „újra feltalálta a gyutacson’, diákgyerekek és lányok segítettek kanócot, tűz-röppentyűt gyártani... Megmaradt egy levél, amelyet Gábor Áron 1849 májusában Debrecenből írt Kézdivásár- helyre, a műhelybe, annak a nagyszerű órának a lázában, amelyben Kossuthnak számolt be tevékenységéről. Kossuth kinevezte az egész háromszéki „hadiüzem” vezetőjévé, a székely tüzérség parancsnokává és főfelügyelőjévé és elismerte Bemtől kapott őrnagyi rangját. „Kossuth uram megparancsolta szép csengetyű hangjával, hogy mihelyt hazamegyek, azonnal két ágyút mindennel felkészítve ide Debrecenbe indítsak... Mindenkinek megmondja, hagy az ágyúk alakítását és tökéletesítését megkezdjék ... Most kell a tenyér!...” — írja Debrecenből. Ahogy hazatér még nagyobb lendülettel indul a munka, öntik az ágyúkat, készítik a lövedékeket a háromszéki hegyek között. Még két hónap a harc. Harminckilenc esztendős korában a kokösi híd és Uzon közötti harcban esett el az ágyúk mellett 1849 júliusában. A népdal csak az ágyúöntöröl szól. De a másfél éx>százada született Gábor Áron teljes példája főbbet mond'- az egyszerű munkás ember tudásának, erejének értékét bizonyítja, azt, hogy a hősök áldozata, a szabadságharcra kelt százezrek tettei mellé mindig kell a lakatosok, asztalosok, ágyúöntők, mesteremberek csöndes, szorgos munkája is. G. M. jesítésért. Külfejtés és víztelenítő vágat, lefedés: mind 100 százalék felett Igaz, a létszám is több volt a tervezettnél. Ez rendjén lenne, mert arányosan többet is termeltek. De a termelési költség már elgondolkodtató. Egy tonna ecsédi lignit önköltségét 111,59 forintra tervezték, de 128,30 forintba került. Első hallásra ki tulajdonítana különösebb jelentőséget a pár forintos különbségnek? A bányászok, a kotrókezelők és a villanyszerelők se. De mit is jelent az a pár forint a harmadik negyedévben az ecsédi bányában? Tízmillió 244 ezer forintot. Ilyen nagy összeg hallatára felkapták a fejüket az emberek. Egyszerre természetessé vált, hogy ezen változtatni kell. Láng János szót kért és elmondotta, hogy hanyagság és nemtörődömség miatt sok szalag megy tönkre. Pedig minden elszakadt méter szalag a nyereségrészesedés rovására megy. Mit lehet tenni, hogy ezután másként legyen? Erre tett javaslatot Láng János. A szalagkezelő!: és takarítók állandóan vizsgálják a szalagok bilincseit. Ha hibát vesznek észt é, azonnal javítsák M. Az alsó telepen sok az ócskavas. A nagy sár miatt nem tudják szállítani. Kovács László egyszerű, de hasznos javaslattal állt elő. Gyűjtsék össze a hulladékanyagot és ha majd megfagy a sár, elszállíthatják. De abból nem minden ócskavasnak való — így érvéit Balogh József. Az ócska között sok a hasznosítható, majdnem új alkatrész és anyag. Adjanak egy szakembert, aki kiválogatja azt. Mi- tacz József szókimondó határozottsággal kifogásolta, hogy a VM—4 vágányzatát szétszedték. Dózeira akasztották és úgy húzatták. Közben az anyagot szanaszét hagyták, a drága talpfákat is szétvagdosták. A kárt okozó embereket vonják felelősségre — hangzott a javaslat és ezzel egyetértett mindenki. Júliusban balesetmentes hónapot tartottak. Akkor csökkent is a balesetek száma. De azóta ismét szaporodik. Vajon véletlen lenne? Nem! A könnyelműség és a szabálytalanságok megtörése okozza. íme, két példa erre. Új munkahelyre vonult a kotrógép, és közben hatkilovoltos légvezeték alatt kellett elhaladnia. Nem kapcsoltait ki az áramot és Somogyi Ferenc vezető kotró- mester a gép tetején állva seprűnyéllel akarta átemelni a villamos vezetéket. Szinte a csodával határos, hogy köny- nyelműségéért életével nem fizetett. Néhány napja Belko- vics János lemeztagos adagolót takarított, teljesen szabálytalanul, üzem közben. Karját teljesen összeroncsolta a gép. Az ecsédi külfejtésen jelenleg 46 brigád 668 embere versenyez a szocialista brigád címért, ezek közül 23 brigád 448 fővel a cím megtartásáért. A külfejtés dolgozói elismerésre méltó eredményeket értek el a termelőmunkában és az üzem fejlesztésében is. Mindebben sokat segítenék a szocialista brigádok. De az is a tényékhez tartozik, hogy a munkafegyelem megsértése miatt a harmadik negyedévben 15 fegyelmi határozatot hoztak az ecsédi külfejtésen, lopás miatt kétszer tárgyalt a társadalmi bíróság és háromszor rendőrségi feljelentést kellett tenni. Munkában és magatartásban tehát korántsem egységes még a fejlődés. A termelési tanácskozáson az egyik munkás azt mondta, hogy ,,Ecséden most kezdődnek a bajok?’. Az esőzésre, a sárra és a fagyra gondolt, mert ezek a külfejtés legnagyobb ellenségei. Hogyan telepítsék a gépeket, mit tegyenek, hogy ne tapadjon a szén és egy sor más műszaki probléma megoldásán töprengenek most a műszakiak. A termelési tanácskozás észrevételeiből és javaslataiból csak néhányat közölhettünk, de azt mégis megállapíthatjuk: ha a határozatokat közös erővel végrehajtják, akkor Ecséden legyűrik a most kezdődő bajokat. F. (2) Elgondolkozva ment vissza az íróasztalához, és a képleteit nézegette. Néhány perc múlva azonban abba kellett hagynia a mimikát, rettenetesen megfájdult a feje A fejfájáson kívül furcsa, soha nem tapasztalt. gyötrő, szorongó érzés kerítette hatalmába. „Mi van vetem? Az előbb még semmi bajom se volt!” A szorongó érzés egyre fokozódott. Fejét tenyerébe hajtva, türelmesen várta, hogy jobban lesz, de nem lett jobban. Ideges remegés futott végig a testén. A válla meggörnyedt, mert valami nyomta, szorította a szivét. Hirtelen egy hangot hallott, a saját hangját: — Nem szégyelled magad? Nem is kell nektek százmillió... Elég lett volna huszonöt is, vagy mondjuk harminc.Felnyögött és befogta a fülért. — Miért kértél százmilliót? ■— kérdezte a hang, a saját hangja. — Az intézet korszerűsítése maximum harmincmii4 XiPBJSiG 1964. november 2L, kedd liöba kerül. Ezt te is tudod. Ekkor felugrott és a nyitott ablakhoz lépett, de a friss levegő sem segített rajta. A szorongás őrjítő nyugtalansággal párosult: lehajtott fejjel, hátratett kézzel ide-oda cikázott a teremben. Futni, szaladni, rohanni szeretett volna... „Teljesen igazad van — suttogta magában, eszelős tekintettel a padlóra meredve —, elég lett volna harmincmillió is...” Megnézte magát a mosdó fölött levő tükörben: az arca céklavörös volt az izgalomtól, a szeme úgy ragyogott mintha lázas lett volna. Néhányszor még körülügette a laboratóriumot, aztán berohant a szobájába, felkapta az aktatáskáját és ügyet sem vetve Hédiké ijedt kérdezősködésére, kiszaladt. Futva ment te a lépcsőn, felrázta a volán mellett szunyókáló sofőrt és harsány hangon kiadta az utasítást: — A minisztériumba! A minisztériumban félrelökve a folyosón várakozó ügyfeleket, az útjába kerülő, csodálkozó tisztviselőket, a titkárnőt, aki a testével védte a főnökéhez vezető utat, ezekkel a szavaikkal állított be a miniszterhez: * — Nem kell a százmillió! Csak harminc! Az is untig elég!... A miniszter kataruaviselt ember volt: harcolt Spanyolországban, partizán volt a második világháborúban, és ötvenhat előtt börtönben is ült, tehát eléggé megedzette az élet, most mégis megrökönyödve, tá- tott szájjal bámult Zimányira. Ilyen még nem volt! Füléhez illesztette a tenyerét és zavartan megkérdezte: — Bocsánatot kérek, mit is mondott az előbb? — Azt mondtam, hogy nincs szükségünk százmillió forintra... Harminc is untig elég... „Mégis jól hallottam — mondta magában a miniszter. — Nem többet kérnek, hanem kevesebbet”. — Rendben van — felelte, amikor egy kicsit magához tért — ön bizonyára jobban tudja, hogy mennyire van szükségük. Ezt azonban előbb is megmondhatta volna... Hetek óta tárgyalunk ebben az ügyben és ön most... A vegyész nem tudta, hogy mi történt. Csak érezte, megkönnyebbült, a feje n«m fáj és megszűnt az a nyomasztó, nyugtalanító érzés is. amely majdnem íélőrültté tette. Haza. felé menet az autóban azon tűnődött: miért ment ed a mitnisiz- tériuimba és miért adott vissza hetvenmdlldó forintot? „Nem tudom, miért EL KELLETT mennem a minisztériumba és vissza KELLETT adnom a pénzt...” Mire a kocsi az intézethez ért, már a fejét verte: „Ö,‘ én hülye! Visszaadtam az államnak hetvenmdlliót, pedig menynyit futkostam utána, mennyit könyörögtem érte! Megőrültem! Tisztára megőrültem! Holnap rajtam fog röhögni az egész világ... Százmilliót akartak adná és én azt mondtam: nem kell.. -Ha ezt valakinek elmesélem, nem fogja elhinni ...” — Megérkeztünk! — mondta ásítozva a sofőr. — Nem tetszik kiszállni? — Nem — felelte ingerülten —, visszamegyünk a minisztériumba! Gyorsan, amíg nem késő! „Lehet hogy Hédiké zavarta meg az eszeimet? Lehet, hiszen már egy pillantása élég ahhoz, hogy felmenjen a vérnyomásom. Ha hozzámnyúl, hebegni kezdek, és ha megcsókol, nem tudom megkülönböztetni az eneloidot a xeneloidtóL”. A miniszterrel már nem tudott beszélni, külföldiek voltak nála, de a miniszterhelyettes fogadta: — Mi járatban, kedves Zi- mányi? Csak nem akar visszaadni még néhány milliót? — Ellenkezőleg, miniszterhelyettes elvtárs, ellenkezőleg. Szeretném, ha mégis megkaphatnám a százmilliót — Mégis? Épp most szólt árt miniszter elvtárs, hogy... — Borzasztó tévedés történt! ... Nekünk kell az a pénz... Nem is tudom, hogyan magyarázzam meg... Nekünk kell az a pénz... Korszerűsíteni, fejleszteni alkarjuk az intézetet... Az eneodid-vegyiiletek különböző alakzatainak reagálása trópikus éghajlat alatt, figyelembe véve a.. s Nem is tudom, hogy elég lesz-e az a százmillió... Tulajdonképpen sokkal többre lenne szükségünk. .. — Többet nem kapnak — mondta a miniszterhelyettes. — A százmilliót megkapják, de egy fillérrel sem többet! — Köszönöm... Köszönöm az intézetünk nevében ... „Milyen furcsán viselkedik — gondolta a miniszterhelyettes. — Mintha nem lenne teljesen normális.. — Mi van veted, Ottóka? — faggatta Hédiké, amikor a vegyész visszatért a minisztériumból. — Hová rohantál az előbb? Nem kapott választ Zimányi bevonult a laboratóriumba és magára zárta az ajtót „Itt valami nem stimmel... Itt valami titok lappang! Miért követtem el ezt az őrültséget? Ha van okozat akikor oknak is kell lennie. Mi volt az oka? Fogalmam sincs” — vonta meg a vállát, aztán megismételte az előbbi kísérletet Az üvegcsövekben hömpölygő eneloid-folyadékot beleengedte a tartályba... Egy csepp, két csepp, három csepp.. „Most egy kis sót!” ... Amikor a só belekerült: a folyadékba, világoskék, szagtalan gázfelhő tódult ki az edényből és elborította a vegyészt Nem sokkal később rémülten nyúlt a homlokához: ismét jelentkezett a fejfájás és újra elkapta a szorongás, a nyugtalanság. Szívére mázsás súllyal nehezedett valami. Mindezek ellenére kíváncsian figyelte önmagát „Most már tudom, hogy mit érzek. LeHciismeretfurda- lást Ez nem más, mint leßd- ismeretfurdalás. Felébredt bennem a ldikiismeret és most nem hagy nyugodni.” Aztán a saját hangját hallottat — Na, szép! Tehát mégis visszakunyeráltad a százmilliót! — Kell az a pénz — suttogta rekedten. — Fejleszteni akarom az intézetet és... — Saját magadat akarod átejteni? Ahhoz korábban kell felkelned! — Hagyj békén! — ordította torkaszakadtából, — Visz- szaadom! Visszaadom a pénzt! Nem csapom be az államot! Kirohant a laboratóriumból, átviharzott a szobáján, le a lépcsőn, be az autóba, irány a minisztérium! ★ A pénzügyi főosztály vezetője — alacsony, beteges külsejű emberke, orrán hatalmas, vastagkeretes szemüveggel — ijedtében csuklani kezdett, amikor a kutató közölte vele: lemond a százmillióról, harminccal is megelégszik, mert takarékoskodni kell a nép vagyonával. (Folytatjuk)