Heves Megyei Népújság, 1964. november (15. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-24 / 275. szám

I Egy lépés az egység útján A hozzászólások nyomán ki­derült, hogy a gyöngyösi Di­mitrov Tsz kommunistái a ve­zetőség-újra választó taggyű­lést úgy,fogták fel, mint ün­nepi alkalmat, ahol nem illik a belső ügyeket kiteregetni, ezért indult nehezen a vita. Eleinte hosszú percek teltek el hallgatással a pártvezetőség alapos, elemző beszámolója után, amit Nagy Istvánná párttitkár-helyettes ismerte­tett. Sípos Sándor, a taggyű­lés elnöke, aki egyben a ter­melőszövetkezet elnöke is, hi­ába biztatta a párttagokat: mondják el őszintén a véle­ményüket, mivel erre a be­számoló alkalmat adott; né­hány feszengő mondat hang­zott csak el, és mindenki érez­te: a gondolatok ott kavarog­nak a kommunisták fejében, de a kimondott szóig nem jutnak eL Amikor Dobos Fe­renc, a járási párt-vb tagja aztán néhány „érzékeny” té­mát megemlített felszólalásá­ban, utána megnyíltak a hall­gatás zsilipjei. Négy órán ke­resztül sorolta észrevételeit a párttagság. Okok és okozatok Városszerte köztudott: a Di­mitrov Tsz megalakulásának néhány esztendeje óta már „elnyűtt” több elnököt és párt­titkárt. Ügy mondják a fez­ben: egyik „kormányválság"’ a másikat követte. Néhányan már szükségszerűnek tartják a vezetők cseréjét. Pedig ez a nagyon szomorú „gyakorlat” egyáltalán nem kedvez a kö­zös gazdaságnak. Bár az el­múlt két évben a búza átlag­termését hat mázsával, az .őszi árpáét három, a szőlőét pedig hat mázsával emelték, az egy tagra jutó jövedelem is Há­romezer forinttal nőtt meg egy év alatt, mégis azt mond­ják, tudnának ők többet is termelni, nagyobb jövedelmet is biztosítani, ha az állandó személycserék a vezetésben, nem lazítanák a fez-tagok munkafegyelmét is. A jóérzé­sű tagság szégyenkezve említi a „kormányválságok” sorát, amivel kétes értékű hírnevet vívtak ki. Most már szeretnének vég­re „megállapodni”. De ez nem olyan könnyű. A furcsa „ha­gyomány” ma is kísért a sze­mélyi ellen tétekben, a cselek­vés egységének lazaságában, még a párttagok között is. Pe­dig a további fejlődés egyik biztosítékát itt kell keresni­ük, és ezt látják a Dimitrov- beliek. Azt is nagyon jól tudják, hogy a pártszervezet az utób­bi néhány1 hónapban tett né­hány hasznos lépést: javasla­tára történt meg a brigádok átszervezése, a munkaverseny életrekieltése és a premizálás bevezetése, aminek jótékony hatását most már mindannyian * És ha nem is fogalmazták elismerik. meg egyértelműen, a lényeg az A továbbiakban a KISZ és volt: a személyi ellentéteket a Nőtanács szervezeti életét nem szabad elharapózni hagy- akarják fellendíteni, fokozni ni, mert ennek ürügyén néhá- szeretnék a pártépítést, hogy nyan igyekeznek a rést tágíta- tovább erősödjenek. ni a tagság és a vezetőség kö­zött, amire már volt példa A feladatok nem egy. A feladatok között ez a leg- Ahogy élénkült a vita, úgy döntőbb. Ügy is mondhatnánk, lett bizonyossá, hogy a párt- minden hozzászólás valami- tagságnak van véleménye az lyen formában ide irányult, eseményekről. Igénylik az igaz tehát, hogy a pártvezető- oszmte véleménycserét, ami- ség-újraválasztó taggyűlésen a ben tisztázódhatnak a nezetek. Dimitrov Tsz kommunistái Elvárják, hogy a pártügyeikről nem fecsérelték másodrendű a taggyűlésen és ne a szünet- kérdésekre energiájukat. És el ben vagy egyéb helyeken es- kell fogadnunk bírálatukat: a sék szó. Jogosan kívánják, járási pártbizottságnak, illetve hogy minden lényeges dolog- a majd ismét megválasztandó fél tiszta képet kapjanak. városi pártbizottságnak több Megjelöltek néhány felada- segítséget kell nyújtania a tsz- tot, amit sürgősen, végre kell vezetés megszilárdításához, hajtani. Ilyen például a fiata- hogy ennek nyomán a párt­iokkal való törődés, a kommu- élettel együtt a gazdasági te- nisták példamutatásának biz- vékenység is felfrissüljön, tosítása, a pártmunka szemé- Az adottság nem hiányzik lyekre történő kijelölése és ehhez. A fez kommunistái he- végrehajtásának ellenőrzése, iyes irányt jelöltek ki, sőt: az de sorolhatjuk tovább: a tsz e[sö kezdeményező lépést is vezetői gyakran menjenek ki megtették a még teljesebb a határba, a közérdek meg- egység útján ezen a taggyűlé- sértőit vonják mindig felelős- sen ségre. (gmf) „Ecséden most kezdődnek a balok" Kis különbségből tízmillió forint — Seprűnyéllel a villanyvezeték ellen Nehéz, cuppogó léptekkel közeledték az emberek, csiz­májukba belekapaszkodott a sár és nem akarta elengedni a lábukat. Dózerók és vonta­tók tépték fel a talajt, a sza­lagok mellett iszappal keve­redett a latyak, fél lábszárig gázol benne, aki egyik géptől a másikig, vagy a munkahely­ről az irodába akar jutni. Így van ez, ha ősszel jól megázik a külfejtés agyaga, azt már csak a fagy, vagy a tavaszi napsütés szárítja ki. De addig is dolgozni kell, naponként 510 vagon szenet várnak az ecsédi külfejtéstől. Mit teljesítettek eddig és ki­nek mit kell tennie az év vé­géig, hogy fennakadás ne le­gyen és becsülettel teljesít­hessék kötelezettségüket — erről folyt a vita az ecsédi külfejtés termelési tanácsko­zásán. A harmadik negyedév végéig az ecsédieknek nem kell szégyenkezniük a tervtel­cÁ kézdioásáflieJjji^ narázsió 1814. november 24-én született az 1841:—49-es forradalom és szabadság- harc ágyúöntője, fegyverkovácsa, Gábor Áron. Alakja egy századon át a mesék ködében bújt meg, nevét népdal őrizte: Soltúig még azt sem tudtuk pontosan, mikor született, aszta­losmester vagy lakatos volt-e Gábor Áron. A forradalom és szabadságharc fegyverko­vácsa, ágyúöntője az ismeretlenségből, a har­cos milliók sorából lépett elő, s amikor Kos­suth Hírlapja 1949. január 16-án azt írta róla: „Jegyezzétek föl e nevét ti történészek, ti írói a szabadságharcz csillagainak, jegyezzétek föl emlékül, követendő például az utókor ivadé­kainak ...” — már szinte egész Magyarország ismerte sorsfordító vállalkozását. 1848 november végén Sepsiszentgyörgyön gyűlés volt; választ kellett adni Puchner tá­bornok, a Habsburgok erdélyi főparancsnoka proklamációjára; a császári tiszt meghódolást követelt a forradalmi néptől. Lehangolt, re­ménytelen hangulat uralkodott a gyűlésen; az ingadozók már magyarázgatták: képtelenség harcra gondolni lőszer, ágyú nélkül. Ekkor harsant fel a terem egyik messzi szögletéből a legendás közbeszólás: „Lesz ágyú amennyi kell!” Lett is ágyú: a kézdivásárhelyi ezermester műhelyében már régóta kifaragott néhány öntőmintát, s "hozzálátott a szabadság- harc tüzérségének megerősítéséhez. Nem is oly rég kerültek elő a kortársak és a szemta­núk levelei, emlékezései, s az egykori zárt bé­csi levéltárból a — Habsburgok kémeinek és tisztjeinek jelentései — most már nemcsak le­genda, teljes történelmi kép áll előttünk Gábor Áronról. „Ágyúöntő műhelyt állított a maga hazafiúi ösztönéből részint mások rábeszéléséből Ma- gyarhermányban, Sepsiszentgyörgyön és Kéz- divásárhelyen, nagy-golyó öntésére műhelyt Fülén és Csücszentdomonkoson, egybegyűjtöt- te a szükséges mesterembereket, a pléhcst megtanította, hogyan készítse a kartács-kan­nát, a lakatost, miként csinálja az ágyúemelő- srófot, a kerekesnek megmagyarázta a lafetta- lterekek tengelynagyságát...” — írja róla kor­társa, Jakab Elek. A kézdivásárhelyi mesterember valódi hadi­üzemet szervezett egyszerű munkásokból és parasztokból: ként adott Kovászna, salétromot Torja, szenet Kézdivásárhely, Gábriányi Jó­zsef gyógyszerész „újra feltalálta a gyutacson’, diákgyerekek és lányok segítettek kanócot, tűz-röppentyűt gyártani... Megmaradt egy levél, amelyet Gábor Áron 1849 májusában Debrecenből írt Kézdivásár- helyre, a műhelybe, annak a nagyszerű órának a lázában, amelyben Kossuthnak számolt be tevékenységéről. Kossuth kinevezte az egész háromszéki „hadiüzem” vezetőjévé, a székely tüzérség parancsnokává és főfelügyelőjévé és elismerte Bemtől kapott őrnagyi rangját. „Kossuth uram megparancsolta szép csengetyű hangjával, hogy mihelyt hazamegyek, azonnal két ágyút mindennel felkészítve ide Debrecen­be indítsak... Mindenkinek megmondja, hagy az ágyúk alakítását és tökéletesítését meg­kezdjék ... Most kell a tenyér!...” — írja Debrecenből. Ahogy hazatér még nagyobb len­dülettel indul a munka, öntik az ágyúkat, ké­szítik a lövedékeket a háromszéki hegyek kö­zött. Még két hónap a harc. Harminckilenc esz­tendős korában a kokösi híd és Uzon közötti harcban esett el az ágyúk mellett 1849 júliusában. A népdal csak az ágyúöntöröl szól. De a másfél éx>százada született Gábor Áron teljes példája főbbet mond'- az egyszerű munkás em­ber tudásának, erejének értékét bizonyítja, azt, hogy a hősök áldozata, a szabadságharcra kelt százezrek tettei mellé mindig kell a laka­tosok, asztalosok, ágyúöntők, mesteremberek csöndes, szorgos munkája is. G. M. jesítésért. Külfejtés és vízte­lenítő vágat, lefedés: mind 100 százalék felett Igaz, a létszám is több volt a tervezettnél. Ez rendjén lenne, mert arányosan többet is ter­meltek. De a termelési költség már elgondolkodtató. Egy ton­na ecsédi lignit önköltségét 111,59 forintra tervezték, de 128,30 forintba került. Első hallásra ki tulajdonítana kü­lönösebb jelentőséget a pár forintos különbségnek? A bá­nyászok, a kotrókezelők és a villanyszerelők se. De mit is jelent az a pár forint a har­madik negyedévben az ecsédi bányában? Tízmillió 244 ezer forintot. Ilyen nagy összeg hallatára felkapták a fejüket az emberek. Egyszerre termé­szetessé vált, hogy ezen vál­toztatni kell. Láng János szót kért és elmondotta, hogy hanyagság és nemtörődömség miatt sok szalag megy tönkre. Pe­dig minden elszakadt méter szalag a nyereségrészesedés rovására megy. Mit lehet ten­ni, hogy ezután másként le­gyen? Erre tett javaslatot Láng János. A szalagkezelő!: és takarítók állandóan vizs­gálják a szalagok bilincseit. Ha hibát vesznek észt é, azon­nal javítsák M. Az alsó telepen sok az ócs­kavas. A nagy sár miatt nem tudják szállítani. Kovács László egyszerű, de hasznos javaslattal állt elő. Gyűjtsék össze a hulladékanyagot és ha majd megfagy a sár, elszállít­hatják. De abból nem minden ócskavasnak való — így ér­véit Balogh József. Az ócska között sok a hasznosítható, majdnem új alkatrész és anyag. Adjanak egy szakem­bert, aki kiválogatja azt. Mi- tacz József szókimondó hatá­rozottsággal kifogásolta, hogy a VM—4 vágányzatát szét­szedték. Dózeira akasztották és úgy húzatták. Közben az anyagot szanaszét hagyták, a drága talpfákat is szétvagdos­ták. A kárt okozó embereket vonják felelősségre — hang­zott a javaslat és ezzel egyet­értett mindenki. Júliusban balesetmentes hó­napot tartottak. Akkor csök­kent is a balesetek száma. De azóta ismét szaporodik. Vajon véletlen lenne? Nem! A könnyelműség és a szabálytalanságok megtörése okozza. íme, két példa erre. Új munkahelyre vonult a kotrógép, és közben hatkilovoltos légvezeték alatt kellett elhaladnia. Nem kap­csoltait ki az áramot és So­mogyi Ferenc vezető kotró- mester a gép tetején állva seprűnyéllel akarta átemelni a villamos vezetéket. Szinte a csodával határos, hogy köny- nyelműségéért életével nem fizetett. Néhány napja Belko- vics János lemeztagos adago­lót takarított, teljesen sza­bálytalanul, üzem közben. Karját teljesen összeroncsolta a gép. Az ecsédi külfejtésen jelen­leg 46 brigád 668 embere ver­senyez a szocialista brigád címért, ezek közül 23 brigád 448 fővel a cím megtartásá­ért. A külfejtés dolgozói elis­merésre méltó eredményeket értek el a termelőmunkában és az üzem fejlesztésében is. Mindebben sokat segítenék a szocialista brigádok. De az is a tényékhez tartozik, hogy a munkafegyelem megsértése miatt a harmadik negyedév­ben 15 fegyelmi határozatot hoztak az ecsédi külfejtésen, lopás miatt kétszer tárgyalt a társadalmi bíróság és három­szor rendőrségi feljelentést kellett tenni. Munkában és magatartásban tehát koránt­sem egységes még a fejlődés. A termelési tanácskozáson az egyik munkás azt mondta, hogy ,,Ecséden most kezdőd­nek a bajok?’. Az esőzésre, a sárra és a fagyra gondolt, mert ezek a külfejtés legna­gyobb ellenségei. Hogyan te­lepítsék a gépeket, mit tegye­nek, hogy ne tapadjon a szén és egy sor más műszaki prob­léma megoldásán töprengenek most a műszakiak. A terme­lési tanácskozás észrevételei­ből és javaslataiból csak né­hányat közölhettünk, de azt mégis megállapíthatjuk: ha a határozatokat közös erővel végrehajtják, akkor Ecséden legyűrik a most kezdődő ba­jokat. F. (2) Elgondolkozva ment vissza az íróasztalához, és a képle­teit nézegette. Néhány perc múlva azonban abba kellett hagynia a mimikát, rettenete­sen megfájdult a feje A fejfá­jáson kívül furcsa, soha nem tapasztalt. gyötrő, szorongó érzés kerítette hatalmába. „Mi van vetem? Az előbb még semmi bajom se volt!” A szo­rongó érzés egyre fokozódott. Fejét tenyerébe hajtva, türel­mesen várta, hogy jobban lesz, de nem lett jobban. Ideges re­megés futott végig a testén. A válla meggörnyedt, mert va­lami nyomta, szorította a szi­vét. Hirtelen egy hangot hal­lott, a saját hangját: — Nem szégyelled magad? Nem is kell nektek százmil­lió... Elég lett volna huszon­öt is, vagy mondjuk harminc.­Felnyögött és befogta a fü­lért. — Miért kértél százmilliót? ■— kérdezte a hang, a saját hangja. — Az intézet korszerű­sítése maximum harmincmii­4 XiPBJSiG 1964. november 2L, kedd liöba kerül. Ezt te is tudod. Ekkor felugrott és a nyitott ab­lakhoz lépett, de a friss levegő sem segített rajta. A szoron­gás őrjítő nyugtalansággal pá­rosult: lehajtott fejjel, hátra­tett kézzel ide-oda cikázott a teremben. Futni, szaladni, ro­hanni szeretett volna... „Teljesen igazad van — suttogta magában, eszelős te­kintettel a padlóra meredve —, elég lett volna harminc­millió is...” Megnézte magát a mosdó fö­lött levő tükörben: az arca cék­lavörös volt az izgalomtól, a szeme úgy ragyogott mintha lázas lett volna. Néhányszor még körülügette a laboratóriu­mot, aztán berohant a szobájá­ba, felkapta az aktatáskáját és ügyet sem vetve Hédiké ijedt kérdezősködésére, kiszaladt. Futva ment te a lépcsőn, fel­rázta a volán mellett szunyóká­ló sofőrt és harsány hangon ki­adta az utasítást: — A minisztériumba! A minisztériumban félrelök­ve a folyosón várakozó ügyfe­leket, az útjába kerülő, cso­dálkozó tisztviselőket, a titkár­nőt, aki a testével védte a fő­nökéhez vezető utat, ezekkel a szavaikkal állított be a minisz­terhez: * — Nem kell a százmillió! Csak harminc! Az is untig elég!... A miniszter kataruaviselt em­ber volt: harcolt Spanyolor­szágban, partizán volt a máso­dik világháborúban, és ötven­hat előtt börtönben is ült, te­hát eléggé megedzette az élet, most mégis megrökönyödve, tá- tott szájjal bámult Zimányira. Ilyen még nem volt! Füléhez illesztette a tenyerét és zavar­tan megkérdezte: — Bocsánatot kérek, mit is mondott az előbb? — Azt mondtam, hogy nincs szükségünk százmillió forint­ra... Harminc is untig elég... „Mégis jól hallottam — mondta magában a miniszter. — Nem többet kérnek, hanem kevesebbet”. — Rendben van — felelte, amikor egy kicsit magához tért — ön bizonyára jobban tudja, hogy mennyire van szük­ségük. Ezt azonban előbb is megmondhatta volna... Hetek óta tárgyalunk ebben az ügy­ben és ön most... A vegyész nem tudta, hogy mi történt. Csak érezte, meg­könnyebbült, a feje n«m fáj és megszűnt az a nyomasztó, nyugtalanító érzés is. amely majdnem íélőrültté tette. Haza. felé menet az autóban azon tű­nődött: miért ment ed a mitnisiz- tériuimba és miért adott vissza hetvenmdlldó forintot? „Nem tudom, miért EL KELLETT mennem a minisztériumba és vissza KELLETT adnom a pénzt...” Mire a kocsi az intézethez ért, már a fejét verte: „Ö,‘ én hülye! Visszaadtam az állam­nak hetvenmdlliót, pedig meny­nyit futkostam utána, mennyit könyörögtem érte! Megőrültem! Tisztára megőrültem! Holnap rajtam fog röhögni az egész világ... Százmilliót akartak adná és én azt mondtam: nem kell.. -Ha ezt valakinek elme­sélem, nem fogja elhinni ...” — Megérkeztünk! — mondta ásítozva a sofőr. — Nem tet­szik kiszállni? — Nem — felelte ingerülten —, visszamegyünk a miniszté­riumba! Gyorsan, amíg nem késő! „Lehet hogy Hédiké zavarta meg az eszeimet? Lehet, hiszen már egy pillantása élég ahhoz, hogy felmenjen a vérnyomá­som. Ha hozzámnyúl, hebegni kezdek, és ha megcsókol, nem tudom megkülönböztetni az eneloidot a xeneloidtóL”. A miniszterrel már nem tu­dott beszélni, külföldiek voltak nála, de a miniszterhelyettes fogadta: — Mi járatban, kedves Zi- mányi? Csak nem akar vissza­adni még néhány milliót? — Ellenkezőleg, miniszterhe­lyettes elvtárs, ellenkezőleg. Szeretném, ha mégis megkap­hatnám a százmilliót — Mégis? Épp most szólt árt miniszter elvtárs, hogy... — Borzasztó tévedés történt! ... Nekünk kell az a pénz... Nem is tudom, hogyan magya­rázzam meg... Nekünk kell az a pénz... Korszerűsíteni, fejleszteni alkarjuk az intéze­tet... Az eneodid-vegyiiletek különböző alakzatainak reagá­lása trópikus éghajlat alatt, fi­gyelembe véve a.. s Nem is tu­dom, hogy elég lesz-e az a százmillió... Tulajdonképpen sokkal többre lenne szüksé­günk. .. — Többet nem kapnak — mondta a miniszterhelyettes. — A százmilliót megkapják, de egy fillérrel sem többet! — Köszönöm... Köszönöm az intézetünk nevében ... „Milyen furcsán viselkedik — gondolta a miniszterhelyet­tes. — Mintha nem lenne tel­jesen normális.. — Mi van veted, Ottóka? — faggatta Hédiké, amikor a ve­gyész visszatért a minisztérium­ból. — Hová rohantál az előbb? Nem kapott választ Zimányi bevonult a laboratóriumba és magára zárta az ajtót „Itt va­lami nem stimmel... Itt vala­mi titok lappang! Miért követ­tem el ezt az őrültséget? Ha van okozat akikor oknak is kell lennie. Mi volt az oka? Fogalmam sincs” — vonta meg a vállát, aztán megismételte az előbbi kísérletet Az üvegcsövekben hömpöly­gő eneloid-folyadékot beleen­gedte a tartályba... Egy csepp, két csepp, három csepp.. „Most egy kis sót!” ... Amikor a só belekerült: a folyadékba, világoskék, szagtalan gázfelhő tódult ki az edényből és elbo­rította a vegyészt Nem sokkal később rémülten nyúlt a homlokához: ismét je­lentkezett a fejfájás és újra el­kapta a szorongás, a nyugtalan­ság. Szívére mázsás súllyal ne­hezedett valami. Mindezek el­lenére kíváncsian figyelte ön­magát „Most már tudom, hogy mit érzek. LeHciismeretfurda- lást Ez nem más, mint leßd- ismeretfurdalás. Felébredt ben­nem a ldikiismeret és most nem hagy nyugodni.” Aztán a saját hangját hallottat — Na, szép! Tehát mégis visszakunyeráltad a százmilliót! — Kell az a pénz — suttogta rekedten. — Fejleszteni akarom az intézetet és... — Saját magadat akarod át­ejteni? Ahhoz korábban kell felkelned! — Hagyj békén! — ordítot­ta torkaszakadtából, — Visz- szaadom! Visszaadom a pénzt! Nem csapom be az államot! Kirohant a laboratóriumból, átviharzott a szobáján, le a lépcsőn, be az autóba, irány a minisztérium! ★ A pénzügyi főosztály veze­tője — alacsony, beteges kül­sejű emberke, orrán hatalmas, vastagkeretes szemüveggel — ijedtében csuklani kezdett, amikor a kutató közölte vele: lemond a százmillióról, har­minccal is megelégszik, mert takarékoskodni kell a nép va­gyonával. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom