Heves Megyei Népújság, 1964. október (15. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-14 / 241. szám

Gazdag szénmezőhöz vágnak új légaknát Rózsaszentmártonban A kísérleti próbafúrások biz­tató híreket hoztak a föld mé­lyéről Rózsaszentmártonban: gazdag szénvagyon rejtőzik a keleti mezőn ... A munka elkezdődött. - A tényleges műveléssel kapcsola­tos három alternatíva kidolgo­zása most folyik — közülük a legkedvezőbbet választják majd a feltáráshoz. A teleti mező szellőztetésé­hez szükséges V. számú lég­akna vágása Baloghék szocia­lista brigádjának keze alatt jó ütemben halad. A mintegy 860 ezer forintos beruházással ké­szülő 55 méteres légakna épí­tése előreláthatólag e hónap közepére befejeződik. A Heves megyei Népújság September 11-1 számában „Vámosgyörk és a miniszter” címmel cikk jelent meg, amely említést tesz a Gyöngyös—Vá­mosgyörk • közötti közút felújí­tására vonatkozó 10 évvel ez­előtt tett miniszteri ígéretről és arról, hogy a kérdéses köz­út felújítása a miniszteri ígé­ret ellenére — a cikk szerint feltehetően azért, mert a mi­nisztérium vezetésében azóta változás állt'elő— nem tör­tént meg. A kérdésben a cikk jiyamán vizsgálatot rendeltem el, amelynek eredményeként az alábbiakat hozom szíves tudomásukra: Az annak idején Bebrits te jós volt közlekedés- és posta­ügyi miniszter élvtárs által tett ígéretnek megfelelően a cikk­ben említett közút felújítását a minisztérium illetékes szak­ágazati főosztálya előjegyzésbe vette. Sajnos, a közismert fel­újítási hitelhiány, valamint az Virágos szőlőskertek a Mátra alfán Jó tudni: A biztosítási szerződés előnyei Ä füzesabonyi járás egyik községében egy kertész dinnye termelésére kötött vállailközási szerződést a termelőszövetke­zettel. A termelőszövetkezet sa­ját részére biztosította a termés meghatározott mennyiségét jég­verés, stb. éllen, a dinnyés azonban a maga javára nem kötött biztosítási szerződést Később, jégverés folytán, a szépnek ígérkező termés tönk­rement. Az Állami Biztosító 56 000 forintot fizetett <ká a termelőszövetkezetnek. A dinnyés elvégzett munká­ja ellenében, mintegy 22 000 forint megfizetésére kérte kö­telezni a tsz-t. A füzesabonyi járásbíróság előtt P. 21 063/1962. sz. alatt iindult perben kerese­tét mindkét fokon elutasították. Ügyészi óvás folytán, a Leg­felsőbb Bíróság az addigi íté­leteket hatálytalanította és a keresetnek helyt adott. így a dinnyés hozzájutott a családjával végzett munkája ellenértékéhez, de igénye még könnyebben, és gyorsabban ér­As Egri Állami Mezőgazdasági Gépállomás azonnali felvételre keres gyakorlattal rendelkező 2 fő erősáramú technikust, to­vábbá traktorvezetőket. Jelentkezni lehet mindennap reggel 7,30-tól délután 16,30 óráig a gépállomás igazgató­jánál, vagy főmérnökénél. Fizetés megegyezés szerint Kilencszáz hízott sertéssel többet értékesítenek az idén az egri járásban (Varga Zoltán tudósító) Megyénkben egyedül az egri járás teljesítette túl első fél­éves hízottsertés-felvásárlási tervét év végére pedig kilenc- százzal értékesítenek többet az nummm A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: PAPP JÁNOS Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz utca 3. Telefon: 12-57, 12-73. Postafiók: 23. Kiadja: Heves megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: . TÓTH JÓZSEF Kiadóhivatal: Eger. Bajcsy-Zsilir.szky utca 1. Telefon: 24-44. Postafiók: 23. I. sz.: 25 062. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Bródy Sándor utca 4. Igazgató: Marosan József. állami felvásárlóknak, mint az éves terv. Az alapanyag mind­ezek mellett nemcsak a jelent, de a jövőt illetően is biztosí­tott. A termelőszövetkezetek megértették a járás vezetőinek felhívását és a járási főállat­tenyésztő irányításával meg­teremtették a feltételeket. A jelenlegi kocaállomány és a meglevő malac- és süldő­létszám már biztosíték a jövő évi hízottsertés-felvásárlási tervek teljesítésére. Mély fájdalommal tudat­juk rokonainkkal, ismerő­seinkkel, barátainkkal, bogy szeretett leányunk, Bánjai Mária e hő 12-én elhunyt. Temetése ma délután fél 4 órakor lesz a Hatvani te­metőben. Minden külön ér­tesítés helyett. JÓ HÍR A NŐKNEK: Árleszállítás! Varrásnélküli nylonharisnya Varrásos nylonharisnya 72.— Ft helyett 48.— Ft-ért, 52.— Ft helyett 38.— Ft-ért •••Hah. kapható; CjfJz&Meji e,Ld- a NÉPÚJSÁGRA! » A «Tt> * A MÁTRADERECSKEI TÉGLAGYÁR felvételre keres gyakorlott bérelszámolót és anyagismerettel rendelkező raktárost. Fizetés kollektív szerint. Főleg helybeliek jelentkezzenek személyesen vagy írásban. Jelentkezés a Mátraderecskei Téglagyárban. Gyár- és Gépszerelő Vállalat Ve­res vidéki szerelési területeire (Diósgyőr, Dunaújváros. Ózd, Ti- szaszederkény. Barcika, stb.) laka­tos, hegesztő, csőszerelő szakmun­kásokat, betanított munkásokat és férfi segédmunkásokat. Jelentkezés személyesen, vagy Írásban: Buda­pest, VI.. Paulay Ede u. 52. Sze­mélyzeti osztály. Két db kiért eladó. Feüsőtárkány, Rákóczi út 54. Érdeklődni: Eger, Lenin út 7. Keresúnk Gyöngyösön könyvrak­tárnak megfelelő, száraz helyiséget. Cím: Könyvesbolt, Török Ignác utca. EZÜSTFENYŐ, luezfenyő, oszlop, thuya, őszi ültetésre megrendelhe­tő: Zöld Ignácz, Sárkeresztúr. Új, külföldi, 6 voltos accumulator és autótakaró, vízhatlan edadó. Eger, Szovjethadsereg 16. Húsvéti. Este 6-tól. Elveszett Sóház—Klapka útszaka­szon kék pepitás gyermek esőka­bát. Becsületes megtaláló adja le a Kézimunkaboltba. FIGYELEM! FIGYELEM! Kössön hizlalást szerződést marhára a% újonnan beindult 1965. évi akcióink keretén belüL A megkötött szerződéseink után B tsz-ek részére rövid lejáratú hitelt egyéni.és háztáji gazdaságok részéi« kamatmentes előleget, s legtöbb ak­ciónkban kedvezményes áron takar­mányjuttatást is biztosítunk. Egyéni és háztáji gazdaságokban, se állattenyésztésben biztonságot nyúj­tanak a több éves nevelési akcióink. Bővebb felvilágosítást a helyi felvásárlóink nyújtanak! Szolnok—Heyes megyei Állatforgalmi Vállalat xxxxxjOOOOOoooo'vT'iooooooocxvx^oooooooCiOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOaOi Itt az ősz l \ Korszerű, divatos FÉRFIFELÖLTÖK és Átmeneti kap átok NAGY VÁLASZTÉKBA!»! Mintás, tweed karakterű anyagokból, több színben 470 forinttól 750 forintig. Legyen nvindig jólöltözött! * 'c°000°0000000CXX>O0O0O0CX3OCK>00Oű«^XX>0O0C<'0O000000Ci vényesíthető lett volna, ha ma­ga is biztosítási szerződést köt. Ez esetben még jelentős ösz- szeggel nagyobb térítést is ka­pott volna, mint a hosszadal­mas és kockázatos pereskedés után. A per tanulságai közé tar­tozik az is, hogy ha a vállal­kozó nem kötött biztosítási szerződést, helyes, ha a terme­lőszövetkezet, állami gazdaság, de az Állami Biztosító is, fel­hívják figyelmét ennek hátrá­nyaira. Célszerű lehet az is, ha a szerződés keretein belül, a termelőszövetkezet vállalja, esetleg magasabb terméshozam beállításával, vagy más formá­ban a biztosítási szerződésnek a szerződő felek mindegyike javára való megkötését Ilyen eljárás mellett ugyan­is, a termelőszövetkezetnek nem kellett volna a részére juttatott biztosítási összegből kifizetnie a dinnyés javára megítélt 22 000 forintot, hanem az Állami Biztosító fedezte vol­na ezt a kárát is. A jövőben, ha ilyen szerző­désekre sor kerül, kívánatos, hogy az érintett felek, terme­lőszövetkezetek, állami gazda­ságok, de az Állami Biztosító szervei is megismerjék a fü­zesabonyi járásbíróság P. 21 063/ 1962. sz. ügyében hozott legfel­sőbb bírósági döntést, s annak megfelelően szerkesszék meg a szerződést, különösen pedig, hogy a biztosítást a szerződő felek javára kössék meg Dr. Bajnok Jenő ügyész A Mátra alji történelmi bor­vidéken az utóbbi években mintegy 3000 katasztrális hol­don létesítettek nagyüzemi mű­velésre alkalmas szőlőtáblákat a közös gazdaságokban. A ter- ^ melőszövetkezeü gazdák az új telepítéseken a gondos műve­lés mellett a jó ízlés kialakítá­sára is törekszenek a szőlő­táblákon és valóságos szőlős­kerteket alakítanak ki. A fő­útvonalak és a forgalmasabb utak mentén a szőlősorok vé­gére virágbokrokat ültettek, amelyek úgyszólván tavasztól őszig nyílnak. Az őszi hangulatot jelentő­sen élénkíti, hogy a szőlősorok ’ elején most nyílik a sokszínű petúnia és a csillagrózsa, és a nyüó virágbokrok percről percre magukra terelik az uta- ■ zók figyelmét A virágbokrok i mögött nem szégyenkeznek a termelőszövetkezeti gazdák a ; gyomok miatt, mert a hatal­mas kiterjedésű táblákon gon­dosan művelt- szőlősorokon érett be az idei gazdag ter­més. (k) illetőleg korszerűsítése huza­mosabb ideig már nem ha­lasztható. Utasítást adtam ezért a minisztérium illetékes szakágazati főosztályának arra, hogy a kérdéses útszakasz kor­szerűsítését az 1965. évi prog­ramba vegye fél és a megva­lósításáról most már minden körülmények között gondos­kodjék. Remélem, hogy a mun­ka kivitelezésének a további­akban már nem lesz elhárítha­tatlan akadálya és a vámos- györki lábosok által felvetett nehézmény végül megszűnik. Dr. Csanádi György, közlekedés- és postaügyi miniszter. ország közúti, állagának meg­lehetősen leromlott állapota következtében a szakágazat a kérdéses közút felújításának elkészítését annak Idején kény­telen volt halasztani. A folyó tervévben végül programba vettük a közút felújítási mun­kálatainak elvégzését is, ka­pacitáshiány miatt azonban ismételten halasztani kellett. Nem a minisztérium vezeté­sében bekövetkezett személyi változás az oka tehát a cikk által említett felújítási munka elvégzéséneit, hanem elsősor­ban pénzügyi fedezet és kivi­telezői kapacitás hiánya, amelynek korlátozott volta kö­vetkeztében a közutak kihasz­náltsága és elhasználódottsága figyelembevételével a felújítá­si munkákat a szakágazat rang­sorolni kénytelen. Természetesen egyetértek a vámosgyörkieknek azzal a megállapításává1., miszerint a kérdéses útszakasz felújítása, Válaszol a miniszter 1965-ben felújítják a gyöngyös—váinosgyörki útszakaszt

Next

/
Oldalképek
Tartalom