Heves Megyei Népújság, 1964. október (15. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-31 / 256. szám
MOLNÁR JENŐ Madárijesztő Lábrakelt és most itt lebeg, jár az utcán, riadt szemek zsibongnak, mint a verebek, ni: a mezéről elveszett: meneküljünk hát, emberek! Hej, Bállá Jani bátyám, aid most éltes fejjel szorongsz a padban, megvannak-e még faragatlan mezítlábas emlékeid • szétázott utakról, amiket tétova múltadba tapostál a tanyák között a Marosnál egykor fáradtan, céltalan?! Voltál kaszák nyüvflje, ■ ha éveid közül el is veszelődött, most mégis megérted a költők halálba hajszolt életét Hát tudod, tanár úr, nagy kereszt mindnyájé, én csak azt mondónk de akkor ott, Balatonszárszón a tehervonat nemcsak egy megfáradt embert, egy mindenből kisemmizettet, hanem egy tiltakozó nemzet testét zúzta szét. így szóltál, hej, Bállá Jani bátyám és elmentél hajnalig szántani* KOLICSEV: Paiaky Dezső: Kezét összekulcsolta maga előtt, az ágyéka fölött. Az előT ző per befejezése elhúzódott, várakozni kellett a homályos, szűk folyosón, csuklóját meg- f3 törte a lánc. Az \ss őr, aki vele . volt, megkínálL ta cigarettávaL Erős volt a füstje, émelyeg- tette a gyomrát, E de szívta, el nem véve a szájától, ne menjen kárba belőle fél T slukknyi sem. Jó lett volna még rágyújtani a másodikra is, az már ízlettvolna, gondolta, miközben a lánc helyét dörzsölhette. A bíró hadarva felolvasta a személyi adatokat, ismerte már a vádlottat, nem kérdezgette, mint az első tárgyaláson. Mikor a vádirat ismertetését befejezte, az álló férfira tekintett. — Melegén Andor, vádlott, megértette a vádat? Inkább csak bólintott, hogy Igen, megértette, de a jegyző- könyvvezető is csak halk mor- mogást hallott, pedig az volt hozzá a legközelebb. — Emberölés — mondta homlokát ráncolva a fátyolos hangú fiatal bíró. — Mond ja el, hogyan történt, A padlót nézte, cipője orra előtt. A hajódeszkák szélei fel- knnkorodtak, közepük enyhén megsüllyedt, kikopott már a sok taposástól, csupa repedező». Ki kéne cserélni — érti ő ezt a munkát — az alja már biztosan korhadt Négy éve, amikor építkezett, nem hívott ácsot, rajz után ő maga csinálta meg a tetőt Az egyik szobát lepadlózta, oda nem is terveztek parkettát csak a nagyobb szobába. Azt látná csak váróét ember! Mikor házavatásra meginvitálta Derengő Károlyt a műszakos aknász’ i- foat. az csak elismerően bólogatott: ”Jó szakembert fogott ki, rr. kitűnő munka. Magának mindig szerencséje volt Melegén”. Csak amikor koccintottak és harmadszorra, negyedszerre ízlelgette az aknász nevét »Te, Derengő, tudod, pajtást — akkor mondta meg csendesen, hogy nem hívott ő szakembert a padlót parkettát saját maga rakta helyére, ráérő idejében, — Mondja, kérem hogyan történt? — sürgette a bíró. — Csak tudja tán, hogyan történt:?! Melegén a bíróra nézett — Ügy történt, ahogy a papírról olvasni tetszett. A bíró belelapozott az előtt« heverő iratokba. — Többször volt kettőjük között nézeteltérés? — Nézeteltérés?! — Veszekedés, civakodás. — Ah, semmi! — Melegén, maga a múlt- kori tárgyaláson azt mondta, amikor az első férj ott járt maguknál, utána mindig veszekedés volt. Miért veszekedtek? —... Á feleségem, Rózsi, nem akarta, hogy volt férje láthassa a gyereket, Angélát. Mondtam neki, a gyereket ne tiltsa az apjától. Ija tornak, csavargónak nevezte az első férjét, aki tönkretette az életét és még most se hagyja békén. Akkor is csak apja a gyereknek, erőlködtem. Szidott, hogy pártját fogom annak, áld az ő életét éveikig megkeserítette. Nem egy szóváltás esett köztünk azért is, mert én egy hétre is elengedtem a kislányt nyaranta az apjához. De nem maradt egy hétig, két nap múlva már üzent, menjek érle, hozzam haza. Jobban szeretett az engemet, mint saját édesapját. Én is úgy szerettem aztán, hogy a véremből valót se különbül. De hát, kérem, a véremből valót nem is szerethetem volna, jobban. Hiába akartam, nem lehetett' gyerekem. Az orvos is megmondta, a városi orvos, hogy kár költeni a vizsgálatokra, rajtam aem lehet segíteni. A háború hotfaUt, íetsrfJc tuftnf, bírd jfeCil Az az oka... mindennek. A háború. — A háború — húzta félre a száját a vékony, sápadt, madárfej ű ülnök. — Hol vagyunk attól, hogy mindent a háborúra lehessen kenni. A háború húsz évvel ezelőtt befejeződött, ember! Húsz éve. Emlegetni is kár. A helyzetén ezzel nem segíthet. Melegán ádámcsutkája felugrott az állkapcsok alá. A bíró magához húzta a jobbján ülő madárfejű ülnököt, valamint súgott neki. A tárgyaláson nem is szólalt meg többé. Hallgatott csak és apró szemével pislogott. — Hogy érti azt, hogy a háború az oka mindennek? — kérdezte a bíró. Az ügyész, hosszú, fekete fiatalember, lába kilógott az íróasztal alól, állát a kezére támasztotta, s ceruzájával érdekes jeleket rajzolt egy papírszeletre. Melegén a papírszeletet nézte. A bíró észrevette, ő is letekintett egy pillanatra a pulpitusról. Ismerte az ügyészt, nem ez az első közös ügyük. Tárgyalás előtt az ügyész azt mondta a kíváncsiskodó újságírónak: *,Btk. 253. § 1. bekezdés. Sima ügy, nem lesz sok keccmecelés. Ismeri Hullong a halott falevél. Sár erjed a nedves avarban Es cefre-szagot visz a szél. Tar a fiák boga. Borzas a sarjú* A hegy foka néz ködösen S a harmatos, ősz-színű kertben Georgina nyíl tüzesen. SATRA SATYINOV: faltáji költő) i f f I Ki * ❖ t y y <• 5: Itthoni tü% Harmatot lehel a füves határ Fölötte a vén jurta füstje jár. Hűvös esteien sok-sok év után Űjra itt vagyaik, drága jé anyám! Megvisel a sora. A múlt messze: száll A pislogó tűz lábujjhegyre áll S föl-föllobbanó lángokat «észt: Ügy sem éri fel a sátornemezt i,, Az itthoni tűz fényét bámulom Szívom a pipám és kumiszt iszom Kábulatba ejt illatos varázs, Altató mesét suttog a parázs. Megvendégel most anyám engemet, Rőzsét igazít. Árpát sütöget, Fáradatlanok fürge ujjai: Tán a zümmögő lángokat szövi. Fürge ujjú kéz olykor megremeg Simítsd meg, anyám, zúgó fejemet! Kozányi György fordítás* ANTALFY ISTVÁN: &zőttMeh I. Jövőről álmodó remények! legyetek az enyémek is... Jöjjetek el hozzám, e kis szobába, hová megidézlek! Az emberek sokat beszélnek ... Ó, hányszor goromba, komisz Jutalom jár annak, ki hisz emberek szavának, szivének! Mégis hiszek. Mert hinni kell! Az ember, — örömeivel, bánatával, s a napi élet gondjaival, — megannyi sors! S ha emberként beszélsz, ha szólsz, — ha fáradt is, frissül a lélek! Látták, amikor ölt, plusz a vádlott is beismerte bűnösségét A kvóta 5—15 év”. Sima ügy? Ha csak a törvényt nézzük, gondolta a bíró és ceruzájával megkopogtatta az asztalt — Több figyelmet kérek... Mondja el, kérem hogyan érti? A tárgyalóterem ablakai előtt fenyők álltak. A törzsüket fél karral is átérni, nem nőttek túlságosan magasra. Tomszkban nem lehetett fél karral átérni a fenyőket. Meg is nőttek jó magasra. Fadöntésnél hiába vigyáztak, valakit mindig maga alá taposott. Emlékszik egy karpaszományos őrmesterre, gőgös, kegyetlenkedő fajta volt, azt mesélték a táborban, hogy egy bakát bekötött szemmel a jeges Dnyeperbe futtatott, mert „tiszteletlenül” beszélt Hitlerről. A szerencsétlen, szobafestő volt, akár a Führer, ott veszett a jég alatt. Az egyik fadöntésnél ez a karpaszományos Hitler-imádó maradt véresen a fenyőtörzs alatt. Nem sajnálta senki, csak földbe kaparták, nem tűztek keresztet a fejéhez. Zsúfoltak voltak a barakkok, csontukig vágott a fagy. Takarodó előtt levizel tők a szalmát, legalább annyi meleget érezzenek. Aztán más tábor, fűtött barakkok, de nedába, felvehetik a jutalmait. Riolitkupot vágtak át, tízezret ígértek a csapatnak, ha idő előtt végeznek vele. Sürgős volt az új front indítása, s ők éppen a légvágatot hajtották, s „szellős” folyosót Melegán két órával a váltás előtt abbahagyta a munkát, sietett felvenni a pénzét. — Miért hagyta abba előbb a munkát, mint a többiek? — Dolgom volt Özdon, azt intézteim. Mikor hallotta Angéla, s kislány balesetét? — Ahogy a faluba értem, mindjárt mondták, hogy beleesett a folyóba, s tán már kórházba is vitték. — Maga hogyan fogadta ezt a hírt? — Elkeserített... Angéla jobban szeretett engemet, mint az édesapját. — Valamit csak mondott annak,.aki a hírt közölte!? — Nem- emlékszem... — „No, csak érjek haza, agyonütöm azt az asszonyt!” Azt mondta. — Lehet, kérem... — Világos választ .adjon — feszült előre székében a bíró. — „Agyonütöm azt az asz- szonyt”. mondta, amikor a hírt hallotta és elhatározta, hogy meg is teszi. Így volt? tSt — Nem határoztam el semmit. — — A karbidlámpával fejbe vágta a feleségét, s az mentem meghalt. Így volt? — Így volt... — mondta snfn : telem hangom, A bíró intett Melegán An dórnak, hogy leülhet — Szólítsák be a tanét! A jegyzőkönyvvezető kés ’ kenyre tárta az ajtót s kikiál í tott a folyosóra: 1 — Szirják Árpádné, tanú itt ; Kövér, fakóblúzos asszon] • lépett a tárgyalótereimbe. T« . kergette a nyakát kapkodvs lélegzett törvény előtti ijedi ’ ségót láthatóan nem bírta 1« ' gyűrni. — Neve? ( i — Szirják ÁrpádnA — Lánykori neve? — Nem használom, bíró fr f — De azért tudja, nem? t — Geda Aranka. — Foglalkozása? — Dolgoztam egyszer kony 5 hán, a vasútnál. Régóta má » csak a gyerekekkel vágyói i meg a ház körül végzem, arr . munka akad. — Tehát hátébé. — Mit tetszik? — rebben az asszony szeme. ’ — Háztartásbeli... Isméi , Melegán Andor vádlottat? i — Szomszédok vagyunk. i — Milyen embernek isme t ri? Kötekedőnek, garázdának , iszákosnak, asszonyverőnek? — Andor jó ember. — Jó, persze, de megölte ; feleségét... A rendőrségen ma ga azt vallotta, látta, hogy as ölte meg. — Ott voltam náluk. — Mondja el a bíróságra! ta, mit látott, mit hallott. D figyelmeztetem az igazmondái kötelességére, mert a hamis ta núzást a törvény szigorúan rendeli büntetni. így tégy* meg tanúvallomását. Szirják Árpádné, tanú, ig* vallomásából a bíróság a kö vetkezőképp konstruálta Me legánné halála előtti eseményeket: _ Melegánék parkettát nagyszobája. A sedomom vizes ruhájában fekszik a hatéves halott kislány, Angéla. A ké asszony, Melegánné és Szárják: né, fernns-zóvai zokog. Belép as ajtón a férfi. A vádlott. Hóra alatt csomag. A kis Angélánál* vásárolt Ózdon ruhát. A vádlott a sealonhoz ván szorog. Kisimítja a halott kislány arcából a vizes hajtin- cseket. Nem sír a vádlott, csak belülről rázkódik. Az arca torz. — Hát ezért tartalak Itthon, hogy Angélára nem vigyáztál. Ezért keresem a sód pénzt. — Vigyáztam én. Ott Játszott a folyóparton. Hallottam is a kiáltást a vízről. Láttam, beleesett egy gyerek. — Miént nem szaladtál, rohantál!!? — Cigánygyerekeket láttam. Azt hittem, valamelyik purdé — Állat! Te, állat! Mit mondasz majd az apjának. Ma megvette neki az iskolatáskát őszre. Mondta, hogy eljön látogatni, Kicsi Angéla, kislányom! — Isten akarta fgy_' — Isten? Te akartadé — Isten akarta, hogy ne állítson be ide többé az a lator, hogy ne lépje át a küszöböt. Gyűlölöm, téged is gyűlöllek. Alázkodva nyitottad előtte az ajtót, ha jött, ha ment. Nem jöhet többet a lator...! Az asszony eszelősen kacagott. Akikor sújtott le karbidlámpával a fejére Melegán. A tárgyalóteremben dermedt csend ült. A bíró megadta a szót az ügyésznek. „A vádiratban foglalt álláspontomat fenntartom... szándékos emberölés. Az élet, a testi épség elleni erőszakos bűnesetek száma egyre emelkedik. Melegán Andor cselekményének társadalmi veszélyessége vitán felüli. Az idevonatkozó 253. § (1) érteimében kemény és szigorú büntetés kiszabását kérem,” A hivatalból védőként kirendelt ügyvéd gyengén érvelt a vád képviselője után. Humánum, szeretet, emberi érzések, méltányosság — amit modott, csupa sablon. — Melegán vádlott, kíván-e szólni az utolsó szó jogán? A vádlott csak a fejét rázta, hangtalanul. Az őr kivezette a homályos, szűk folyosóra. Aztán újra a tárgyalóterem. — A Magyar Népköztársaság nevében... — a bíró kihirdette az ítéletet. „A bíróság az ügyészi vádat módccvb t a Melegán Andor vádlottat hirtelen felindulásában elkövetett emberölésben mondja ki bűnösnek. Btk, 254. §. Két év és 7 hó:' api szabadságvesztés.” Az ür ész nyomban fellebbezést öntett be. Melegán hallgatott: „tehát még nincs vége...” A tárgyalóterem ablaka előtt fenyőfák álltak. A törzsüket fél karral is átérni, nem úgy, mint Tomszkban. Az őr Melegán csuklójára laka tolta a fényes láncot. Méle- gánnak valami kaparta a tor^ kát, beharapta a szája szélét. A léptek visszhangoztak a homályos, szűk folyosón. Melegánnak émelygett, forgott a gyomra. Szeretett volna cigarettára gyújtani. KKKüf mar nHmregy von. Mikor hazakerült, elment az orvoshoz, egy, öt, tíz orvoshoz. Megmondták neki, Baját gyerekről ne is gondolkozzon, nem lehet. Olyan asszonyra várt, akinek van már gyereke. Mert a gyereket nagyon kívánta, ha nem az ő vére, akkor is. Azért vette feleségül az elvált Kollár Rózsiit Angéla akkor kétéves volt Hogyan érti hát, hogy a háború az oka mindennek? —... Csalt általánosságban értem — mondta halkan a bírónak. — Mit csinált azon a napon? — Dolgoztam égy, mint máskor... Hajnalban kelt a munkás járathoz. Kolbászt csomagolt a kenyere mellé, amit a boltban vett az asszony. A sajátjuk már kifogyott a kamrából, mert korán levágták, novemberben s nem is volt több másfél mázsánál. A bányában, a föld alatt lassan vánszorgott az idő. A harmadik órában voltak még, amikor beszólt hozájuk a körletaknásos, hogy váltás után menjenek az iro-
