Heves Megyei Népújság, 1964. október (15. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-29 / 254. szám

Eros, A neve: edzett ifjúságot! Mátraaljai Hányass SK Az Ifjúsás szocialista nevelésének szerves része a testi nevelés, a test­kultúra állandó fejlesztése. Az 1960- as kongresszus éta tovább növe­kedett a fiatalok Igénye a testne­velés és a sport lránt. A szakosz­tályokban rendszeresen sportold fiatalok száma meghaladja a fél milliót. Az alkalomszerű sportak- uiókban évente egymillió fiatal vesz részt. Minden ötOdik fiatal szabad idejében rendszeresen, min­den harmadik fiatal életében alka­lomszerűen helyet kap a testne­velés és a sport. Még ma Is talál­kozni azonban a testnevelés éa a sport lebecsülésével. Elég gyakori, hogy a tömegek testnevelésének és sportjának szervezését alárendelik a „minőségi” szakosztályok műkö­djének. A testnevelés és a sport személyi és tárgyi feltételeit job­ban hasznosítsuk a növekvő tö­megsport-igények kielégítésére. Ke­vés azoknak a KlSZ-alapszervezetl sport felelősüknek, sportegyesületi vezetőknek a száma, akik színes, érdekes programot tudnak biztosí­tani a sportolni vágyő fiataloknak. Hiányzik a „szabad sportlétesítmé­nyek” hálózata, amelyet igénybe vehetnek azok is, akik nem tagjai sportegyesületeknek. Az ifjúság testi nevelésének megoldása az egységes gport-tömeg- szervezet, a Magyar Testnevelési és Sportszövetség feladata. Létrejöt­tével a sportmozgalom egységes ve­zetés, irányítás alá került. E veze­tés részese a KISZ, s ez tovább növelte felelősségét a testnevelési és sportmozgalom egészéért. A KISZ segítse elő, hogy minden If­júsági és sportvezető lássa a tö­megsport és a minőségi sport kö­zötti szoros, szükségszerű összefüg­gést. a) A «socialists sport elv« és gya­korlata magában foglalja a töme­gességet. Törekedjünk arra, hogy a tömegakciók minél változatosab­bak, sokszínűek legyenek. Az ala­csonyabb sportformákban való részvételen keresztül fejlesszük ki az Igényt a rendszeres sportolás, a Kilián testnevelési mozgalomban, a szakosztályokban való testedzés iránt. b) A KlSZ-blzottságok és -szerve­retek segítsék, hogy az új szerve­zet körül széles társadalmi aktiva- hálózat jöjjön létre sportszerető fiatalokból. Legyenek kezdeménye­zői sportlétesítmények társadalmi munkával való építésének. A sport, egyesületi KISZ-csoportok vállal­janak védnökséget létesítményeik', felszerelésük karbantartására és gondozása felett- ­--------- — ­e) A KISZ-szervezetek hozzanak létre minél több pihenő táborozást, vonják be a fiatalok széles rétegét a turisztikai mozgalomba. Szervez­zenek kirándulásokat, túrákat. For­dítsanak nagyobb gondot a vízi- fportea, az úszóoktatásra, Több mint egy éve húzódó kér­désre tettek pontot a gyöngyösi Xll-es akna, és a vlsontai külszíni fejtés sportvezetői, amikor az üze­mek szakszervezeti bizottságainak hozzájárulásával kimondották a két sportkör egyesülését. Az egye­sülés nemcsak azért helyes, mert Így a szétszórt kis sportkörök szá­ma csökkent, hanem azért is, mert a két, viszonylag gyönge Bányász­sportkörből egy erősebb, ütőképe­sebb alakult. Ezáltal jobb lehető­ségek nyílnak az anyagiak hatásos felhasználására is. A visontaiak — a falu lakói — méltán tették fel a kérdést: vajon a jövőben rendeznek-e Visontán sporteseményeket? Az új sportkör vezetősége ezúttal Is közli: Visonta járási bajnokságban szereplő csa­pata továbbra is a községben bo­nyolítja le találkozóit, mig az egye­sített sportkör megyei I. osztályú és Ifjúsági együttese Gyöngyösön szerez örömet — reméljük, hogy a jövőben többet — szurkolóinak. Az egyik szakosztály tehát a lab­darúgó lenne, az említett három csapattal. Mellette tágabb teret nyer a sakk és az asztalitenisz, amelyben a visontaiak szerepeltek eddig jobban. Az atlétikai szak­osztály már eddig Is sok elisme­rést, megbecsülést szerzett a me­gyében. s a természetjáró szak­osztályról nyugodtan elmondhat­juk, hogy a lehető legnagyobb fejlődés előtt álL A Gyöngyös- solymostól néhány kilométerre fekvő lajosházl, régi, elhagyott er­dészházból takaros turlstaházat építtet, — javarészt társadalmi munkával. Az egyesülést kimondó értekez­leten olyan határozat 13 született, hogy küldöttség keresse fel a tröszt Igazgatóját, akivel közösen beszéljék meg a Gyöngyösön épülő bányász-stadionnal kapcsolatos kü­A megyei labdarúgó-bajnokság állása: 1. H. Kinizsi 29 19 1 4 75:31 44 2. Rsz.-márton 29 19 4 6 68:35 42 3. MAV HAC 29 17 6 6 5730 40 4. Lőrinci 29 16 3 10 64:40 35 5. H. Korvin SE 29 13 8 8 56:44 34 6. Egri Előre 29 12 8 9 3734 32 7. Heves 29 14 3 12 72:48 31 *. Gy. Bányász 29 11 7 11 36:43 29 6. E. Spartacus 29 10 71 2 49:55 27 10. Bélapátfalva 29 11 4 14 47:46 26 n. Apc 29 11 4 14 44:60 26 12. Recsk 29 10 6 13 40:58 26 _I3iGy,_VSK_____ 39 6 14 41:50 24 14. FVSC » 8 8 14 27:51 24 15. Egri Vasas 29 7 8 14 36:50 22 16. Szűcsi 38 8 2 20 28 .-72 18 T7. Gy.-orosz! 30 5 6 19 39:69 16 EL Dózsa IL* 31 22 3 6 147:59 45 * 1 büntetőpont levonva, A Pedagógus nyerte az egri városi kispályás labdarúgó-bajnokságot lönböző problémákat. A tröszt ve­zetősége már eddig Is sok segít­séget nyújtott az építkezésnél, ami egyben biztosítékot Is jelent a to­vábbi anyagi támogatásra. fis a város? Sajnos, a különböző szervek meglehetősen közömbösen szemlélik a sportkomblnát ügyét. Pedig ez a nagyarányú építkezés széles körű társadalmi összefogást kívánna! Gyöngyös gyorsan fej­lődő, Iparosodó város, a megépü­lendő stadion feltétlenül elősegí­tené a sport nagyarányú fejlődé­sét Is. Mindenkinek meg kell ér­tenie, hogy a létesítmény az egész város sportjának érdekelt szolgálja, abban helyet kap majd minden gyöngyösi fiatal, vagy Idősebb sportoló — legyen az Bányász, vagy Vasas -, akinek szívügye a sport! LACZTK JANOS Ma délelőtt érkezik Ferihegyre olimpikonjaink második csoportja A Magyar Olimpiai Bizott­ság közli, hogy a Tokióból ha­zaérkező második olimpiai küldöttség ünnepélyes fogad­tatása csütörtökön 9,30 órakor lesz a Ferihegyi repülőtéren. Az ünnepségen részt vesznek azok is, akik az első csoport­tal már hétfőn hazaérkeztek. A repülőtér korlátozott befo­gadóképessége miatt a meghí­vóval rendelkező személyek a főbejáraton át haladva fog­lalhatják el a számukra kije­lölt helyet, a sportszerető kö­zönség pedig az oldalbejára­ton át juthat a repülőtéri be­tonra. A fogadást a televízió is közvetíti! Tovább folytatódik az ökölvívó csapatbajnokság Szombaton este a Bp. Honvéd- Vasas Dinamó mérkőzéssel el­kezdődik az I. osztályú ökölvívó CSB őszi Idénye. A Honvéd Zalka SE vasárnap Bu­dapesten az MTK-val találko­zik, ugyanakkor kerül sor a Csepel-Üjpesti Dózsa összecsapására is. Egerben hosszú küzdelemsorozat Után befejeződött a nagy népsze­rűségnek örven­dő kispályás lab­darúgó-bajnok­ság. A bajnoki címet teljesen megérdemelten, Jelentős fölény­nyel a Pedagó­gus nyerte, a második helyen pedig a Főiskola együttese vég­zett. A legutóbbi forduló eredmé­nyei: Honvéd—Főiskola 1:0, Laka­tosáru gyár—Bútorgyár 1:0, Do­hánygyár—Berva 2 A A bajnokság végeredménye; éWSgggrr.N­4. Honvéd !t!« 2 1 4430 ZZ 5. AKÖV S0 9 4 V 47:43 22 8. Lakatoisárugy. 20 9 2 9 4432 20 7, Berval Vasas 20 I 4 0 33:48 20 0. Olajbányász 20 T S 10 1433 17 9. Hajtóműgyár 20 7 — 13 26:26 14 10. Bútorgyár 20 5 1 14 22:26 XI A Helyiipar visszalépett. A bajnoki táblázaton jelenleg ez a helyzet: 1. Újpesti Dózsa 5 4 1 - 59:41 2. Gyöngyös 5 2 3. Vasas Dinamó 5 2 4. Bp. Honvéd 5 ­5. MTK 5 1 1 2 54:46 1 2 51:49 4 1 48:52 2 2 46:54 0. Csepel Eger sportjának nagy problémája: a létesítményhiány 5 - 3 2 42:58 3 1. Pedagógus 2. Főiskola 3. Dohánygyár 20 19 - 2 6531 36 20 13 2 5 4732 28 20 IS 4 f 2733 24 Eger város sportmozgalmának tárgyi feltételei meglehetősen ve­gyes képet mutatnak. A sport­körök rendelkeznek ugyan megfe­H L r ÍSk i lH!REKi « GYÖNGYÖSI VASAS TZZÖ-* Herédi Tsz SK 7:0 (3:0). Megyei IL ösztályú labdarúgó-mérkőzés. A sá­ros, mély talajon inkább csak küz­delem folyt, mint játék. A hazaiak ilyen arányban is megérdemelten győztek. Jók: Török (a mezőny legjobbja), Kovács, Szonda, Végh, illetve a közvetlen védelem. —■ A FÜZESABONYI járás hagyo­mányos. november 7-i kézilabda- tornáját az idén Egerfarmoson rendezik meg. — A MEGYEI LSZ fegyelmi bi­zottsága a Novaj—Bekölce megyei IL osztályú labdarúgó-mérkőzés két pontját 0:0 gólaránnyal a No- vaji Tsz SK javára igazolta. " A PÉTERVÁSÁRI járási röp­labda-baj nőies ág eredményei: Száj- la—Váraszó 2:0, Ivád—Péter vására 0:2. A Bodony—Bükkerzsébet és az Erdokövesd—Parádsasvár találko­zók elmaradtak. A bajnokságban a 36 pontos Egerbocs vezet, a 32 pon­tos Pétervására, a 28 pontos Bükk­szék, a 20 pontos Parádsasvár, Szajla, Erdőkövesd előtt. — MÁV ÁLLOMÁS—Gépállomás 1:1 (1:0). A füzesabonyi november 7-i labdarugó-kupa keretében leját­szott mérkőzés igazságos döntetlen eredménnyel végződött. •“ A TELEVÍZIÓ heti sportprog­ramja. Csütörtök. 18.45; Telesport. Péntek, 11.00: Telesport, Ismétlés. Vasárnap, 13.55: Oroszlány—ózdi Kohász labdarúgó-mérkőzés. 22.00: Telesport. — A HONVÉD ZALKA SE ököl­vívó szakosztályának vezetősége vasárnap különbuszt indít Buda­pestre az MTK—Honvéd Zalka SE bajnoki mérkőzésre. Ugyancsak kü- lönbusz indul vasárnap Szolnokra, a Szolnoki mAV—Egri Dózsa lab­darúgó-mérkőzésre. Indulás vasár­nap reggel 7 órakor a stadiontól* Érdeklődni és jelentkezni a stadion irodájában lehet. — AZ NB n-ES góllövőlista ál­lása. Keleti csoport: 25 gólos trim­mer IL (Gyula), 22 gólos: Varga (Egri Dózsa), 21 gólos: Nagy IL (Jászberény), ...10 gólos: Kovács (Egri. Dózsa), 9 gólos: Nagy K. (Eg­ri Dózsa). — AZ MLSZ ligaülésén rögzítet­ték a vasárnap sorra kerülő NB-s labdarúgó-mérkőzések kezdési idő­pontját. Ezek szerint tehát vasár­nap és az utána következő, utolsó fordulóban minden találkozót 14 órakor kell elkezdeni. — DUNAÚJVÁROSBAN rendez­ték meg az országos vidéki ifjúsági szabadfogású birkózó-bajnokságot, amelyen Fórizs, a Gy. Spartacus versenyzője a nehézsúlyban — 13 induló közül — a harmadik helyet szerezte meg. lelő számú sportszerrel, egyéni felszereléssel, — a létesítmény­hiány azonban jelentős problémá­kat okoz, kihat mind a minőségi, mind pedig a tömegsport további fejlődésére. Ha a fedett uszoda megépül, — ez úszók problémája hosszú időre megoldódik, a többi sportágban vi­szont rendkívül szegényes az ellá­tottság. A meglevő létesítmények ugyanis a minőségi szakosztályok edzéseire, mérkőzéseinek lebonyo­lítására is csak szűkösen elegen­dők. Az iskolai sportköröknek, az utánpótlást jelentő általános isko­lai tanulóknak szinte egyáltalán' nincs lehetőségük a pályák hasz- ! nálatára, az alapfokú városi baj- j nokságokat pedig csak a legna­gyobb nehézség árán lehet lebo­nyolítani Az MTS Eger városi tanácsa ép­pen ezért fejlesztési tervet készí­tett, amely a napokban került megvitatásra a városi tanács vég­rehajtó bizottságának ülésén. A tervek szerint 1965-ben a IH-as és a IV-es számú iskolák udvarán kézilabda-pálya épülne. Ugyanak­kor a népkerti salakos labdarúgó- pálya meghosszabbításában ifjú­sági sport- és játéktér létesül. Még abban az évben megoldódik a sta­dion területén levő állandó büfé elhelyezése és a stadion-gondnok­ság két új pályamunkással, egy munkagéppel (kerti traktor), hat darab locsoló berendezéssel bővül. 1966-ban befejeződik a 30-35 lő- állásos lőtér építése, s a stadion épülete mellett tágas edzőterem áll majd a sportolók rendelkezésére. 1966-ra tervezték a két új kézi­labda-pálya, valamint egy műjég­pálya létesítését is. Az 1967. év sportorvosi rendelő- intézetet és egy négyfolyosós fe­dett tekepályát hoz a város sporto­lóinak, 1968-ban pedig megkezdő­dik az északi sporttelep végleges kialakítása. Les$*e űj Panama csatorna ? Amióta rövid hírügynökségi jelentés adta tudtul, hogy az amerikai kongresszus jóvá­hagyta és aláírás végett John­son elnök elé terjesztette azt a törvényjavaslatot, amelynek ér­telmében 17,5 millió dollárt fordít az Egyesült Államok az Atlanti- és Csendes-óceánt ősz- szekötő új csatorna építési le­hetőségeinek tanulmányozásá­ra, egyre inkább realitássá vá­lik a második mesterséges kö­zép-amerikai viziút elkészítése. Tervek a páncélszekrényben A terv nem mai eredetű. Már a második világháborút követő években szóba került egy szintkülönbség nélküli csatorna építése — a költséges zsiliprendszer helyett. Az elké­szült tervek azonban a munká­latok magas költségei miatt évekre páncélszekrénybe ke­rültek. Mindazonáltal mégsem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a csatornarendszer el­csatomaegyezmények felül­vizsgálását. Ha diplomáciai úton sikerült is lecsendesíteni a Vihart, az Egyesült Államok veaétő politikusainak be kel­lett látntok, hogy panamai po­zícióik meginogtak és fel kel­lett roémiök azt is, ha nem is azonnal, de számolniok kell Panama elvesztésével. A „felmelegített” tervek kö­zül öt változat látszott a leg­megfelelőbbnek. Mindegyik út­vonalat megvizsgálták konven­cionális és nukleáris robban­tási módszerek szempontjából is. Nukleáris robbantással a csatornaépítés költségei a ha­gyományos módszerekkel épí­tett csatorna költségénél lénye­gesen alacsonyabbak lennének. Kolumbia vagy Panama ? Az egyik lehetőség .a Tehu- antepec-szoroson át vezető út, Dél-Mexikóban. Januárban Mansfield szenátor azt java­ando folyók medrén át, Eszak- nyugat-IColumbiát átszelve — 610 nukleáris robbantással, 1,2 milliárd dollárba kerülne. A két legjobb út azonban ismét Panamán keresztül vezetne. A San Bias öbölnél a földnveiv alig 40 mérföld széles, ez a legrövidebb út. 185 nukleáris robbantás elegendő lenne, s a költségek is csupán 520 millió dollárt tennének ki. A baj azonban, hogy ez az útvonal túlságosan közel esik lakott te­rületekhez, s így a nukleáris robbanóanyag felhasználása veszélyes. A másik panamai útvonalnál, a dél-panamai dzsugeleken átvivő, 60 mérföl- des Sasardi-Morti vonalnál á sugárzási veszély nem jelente­ne problémát. Itt 325 nukleáris robbantásra volna szükség, s a költségek 600 millió dollárt tennének ki, 4500 munkás fog­lalkoztatásával négy esztendő1 alatt elkészülhetne. Mint már utaltunk rá, Mexi-' kó nem mutat túlságosan nagy kedvet az USA-val közös bú­avult, fenntartása rendkívül költséges, a hajók áthaladása korlátozott és hosszú ideig tart, 9 az állandóan fokozódó for­galom miatt (1953-ban még csak 7400, 1963-ban pedig már 11 000 hajó haladt át) az igaz­gatóság becslése szerint, már a hetvenes évek végén olyan torlódás keletkezett a csatorna mindkét bejáratánál, hogy na­pokig kellene az egyes hajóik­nak az áthaladásra várakoz- niok. A technikai gondoknál na­gyobb súllyal estek latba a po­litikai komplikációk. Az év ele­jén tüntetések zajlottak le Pa­nama állam területén: széles nemzeti front követelte a rabló sdlta, hogy az Egyesült Álla­mok és Mexikó fogjon össze más tengeri hatalmakkal a csa­torna megépítésére. Mexikó hű­vösen fogadta a tervet. Ezen­kívül a tervezetek közül a Tehuantepec-csatoma volt a leghosszabb és a legköltsége­sebb (875 nukleáris robbantás, 2,3 milliárd dollár.) A Nicara­gua—Costa Rica útvonal ol­csóbb lenne (1,9 milliárd dol­lár), de számtalan politikai problémát vet fél, mert két or­szágot szelne át. Egy harma­dik útvonal az Atrato és Tru­siness-hez. Az sem valószínű, hogy az Egyesült Államok ép­pen ezt a legköltségesebb vál­tozatot választaná. Ahogy a nicaragua—costa-ricai változat­nak sincs különösebb esélye. Az USA nyilvánvalóan valamelyik Panamán áthúzódó csatorna építését venné a legszíveseb­ben, viszont attól tart, hogy — mint a már meglevő Panama­csatorna esetében is — politi­kai nehézségekkel kell számol­nia. Ugyanakkor azonban tisz­tában vannak azzal is, hogy a kis Panama állam valójában- nem szívesen esne el attól a hatalmas jövedelemtől, amit. számára az új csatorna jelent­^őivdesAe n 0 NÉPÚJSÁG-ban és a NÉPSZABÁDSÁG-ban ! Érettségizett férfi munkaerőt ke­res félfogadói munkakörbe a GELKA tv-szerviz. Ugyanott se­gédmunkás felvétel is. Jelentkezés személyesen a Zalár u. 7. sz. alatti szervizben 9—17 óráig. Eger, Lenin út elején, vagy kör­nyékén személyi tulajdonban levő családi házat keresek. Postafiók: 88. Eladó egy üzemképes, 100-ás Mát­ra motorkerékpár 800 Ft-ért. Cím: Bátor, Lenin út 3. ÉRTESÍTÉS! Czibula bőrfestő ér­tesíti kedves ügyfeleit, hogy Alma- gyar utca 7. szám alá költözött. Bekecs, bőrkabát, irhabunda, hasi- táskabát, bőrök, bőrcikkek festé­sét, újjáalakítását garanciával vál­lalom. Vidékieknek visszapostá­zom. 165 cm magas férfi, nőtlen, ipa­ros házasság céljából megismerked­ne középtermetű, 25-től 33 évesig házias nővel. Fényképes leveleket „Ősz” jeligére a kiadó hivatalba kér. Gyakorlott gyors- és gépírót azonnali belépéssel felvesz a Ma­gyar Nemzeti Bank Heves megyei Igazgatósága. Jelentkezés: Eger, Marx Károly u. 1. L em. 32 éves, 168 em magas, barna, elvált gyárimunkás saját lakással, 9 éves kisfiával jó anyukát, magá­nak jó feleséget keres házasság céljából. Egyszerű, magányos lány. vagy elvált asszony ismeretségét keresi. Csak fényképes levelekre válaszolok. Leveleket „Halvány őszirózsa” jeligére egri Magyar Hirdetőbe. Hevesen eladó családi ház 35 000- ért. Mindennel el .van látva. Tep- lán József, Szentdomonkos, Fő út 91. Csehszlovák gyermekágy, matrac­cal, eladó. Érdeklődni lehet: Eger, Balassa u. 25. hetne. Nem fenyegetés, csak revolvereié« Éppen ezért — látszólag — komoly tárgyalásokat folytat­nak Kolumbia kormányával. Ezekről az alkudozásokról az amerikai sajtó — nyilvánva­lóan a panamaiak revoiverezé- se céljából — már úgy beszél, mintha döntő stádiumba jutot­tak volna. Kolumbiával kap­csolatban érdemes egyébként megjegyezni, hogy ma az Egye­sült Államok éppen annak az országnak a kormányával tár­gyal, amelyből még a század elején, 1903-ban egy mestersé­gesen kirobbantott felkelés út. ján kiszakította Panamát. A pillanatnyi politikai hely­zet, s a szükség diktálta kö­rülmények következtében je­lenleg tehát reális lehetőséggé vált a két óceánt összekötő új csatorna megépítése. O. Gy. 'llljtlllflllUlllllllllllffHllllllllllliliiliiiiilHIItlllliillltllUlllUHmailvngtiantUlMliHuliiaiilM AZ ÉM CEMENT- és MÉSZIPARI ORSZÁGOS VÁLLALAT selypi cementgyára Hiüpmfci felajánlja átvételre A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: PAFP JANOS Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz utca 3. Telefon: 12-57. 12-73. Fostafiők: 23. Kiadja: Heves megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsilinszky utca L Telefon: 24-44. Postaflók: 23, I. sz.: 25 062. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető a helyi oostahivataloknál és kézbesítőknél. Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Bródy Sándor utca 4. igazgatói Marosán JőzoeL az alábbi használaton kívüli állóeszközöket: Palástmarógép vízszintes, 1000x1200x1200. Worthiniton szivattyú (tápszivattyú) 5 köbmé- ter/óra 1200x500x600. Szennyvíz szivattyú egylépcsős, 900x400x500. Vízszivattyú kétlépcsős, 500x250x400, 160 l/ó. Alacsonynyomású centrifugális szivattyú négylépcsős 120 1/óra, 500x200x250. Fogaskerékszivattyú magasnyomású, 30 at 30 liter/óra, 150x200x200. Fogaskerékszivattyú magasnyomású, 30 at. 30 1/óra, 150x200x200. Igényeikkel a könyvelési osztályhoz forduljanak. • Telelőn: Selyp 3. MIIMi«IIIIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIlaiHMMltnillllllUIIIIIIII«llllllllll|l|lii|ii|iiii|iulllal„l:l:l|||lnw||IVl

Next

/
Oldalképek
Tartalom