Heves Megyei Népújság, 1964. október (15. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-25 / 251. szám

Interpelláció Iskolaügyben A csend költészetét megeleveníteni Pétervására kulturális életéből Kevés községnek vannak olyan szembetűnő a kultúrába fejlődést mutató adatai, mint Pétervásárának. A községnek több mini ezerkötetes könyvtára van, ál­landó olvasóinak a száma pe­dig közel félezer. A 200 darab televízió és 1500 rádió is azt bizonyítja, hogy igénylik a kultúrát a községben. Most indul be a termelő­szövetkezeti akadémia 12 elő* adásban, a Vöröskereszt és az időszerű politikai kérdésiek tanfolyamai is. Társadalmi munkában fel­újítják a járási kultűrtházafe Munkás-paraszt asszonytalálkozó Csepelen esolatot épített már eddig iá az üzemek és a termelőszövefc kezetek asszonyai között Ahoá a kért nagy tábor találkozik -* mondotta —, az a munka; amit itt is, ott is becsülettel végeznek az asszonyok, s így biztosítják a maguk erejével az életszínvonal megszilárdu­lását, a termelési mutatók egyenletes, állandó emelkedé­sét. Köszönetét mondott a szívből jövő ajándékokért, majd kiosztottak az üzemiek a vendégek között egy-egy emblémát, hogy legyen valami emlékük erről a felejthetetlen találkozásról. A hosszú beszélgetések után végre útra kelt a csoport, hogy vidáman fejezze be a napot: a Fővárosi Operett- színházban megnézték a Nagymama című felújított operettet. SENKI NEM VOLT fáradt hazafelé sem. Szállt a nóta, röpködtek a tréfák, s még ar­ra is telt erejükből, hogy a hatvani úton, éjjel egy órakor, nenny asszonynak öltöztetve sgyik társukat, a másik autó­busszal leánykérőt játszanak. A holdvilágom éjszakában mellettünk elhúzódó autók csodálkozva fékeztek, s az ál­mos utasok egyszeriben fel­élénkültek annyi vidámság láttán. Hajnal három óra volt, mire szétszéledt a társaság, rogy a kora reggeli vonatok­kal, járatokkal hazatérjenek, s i kedves élmények, a sok lát- livaló után. folytassák a mun- tát ott, ahol csütörtökön este ibbahagyták. Cs. Adám Éva ték a csőgyárat, ilyenfajta megjegyzések hangzottak el: — Micsoda zaj! Ilyenben dolgozni... nehezebb ebben a hőségben, mint kapálni a napon ... csak meg kell min­denütt dolgozni a pénzért! Ebédnél eléggé csendes volt a társaság. A varrógépgyáriak ebédlőjében még egyre-másra a látottakat vitattak. Majd sor került a nagygyűlésre, ame­lyen az üzem vezetősége ne­vében Tóth András igazgató- sági titkár üdvözölte az asszo­nyokat, s ismertette a gyár történetét, a termelési muta­tókat Ezt követően Jezoviczki Vincéité beszélt a gyáriaknak az egri járás asszonyainak éle­téről, munkájáról, majd mind a 16 községi küldött az el­nökségi asztalhoz járult és a gyárinknak átadták a falu ajándékait. Hamarosan borral, szőlővel, almával, díszes, ma­guk fonta korsókkal telt meg az asztal, s a meglepődött gyá­ri asszonyok egy pillanat alatt képet kaptak arról, mivel is dolgoznak a termelőszövet­kezeti asszonyok. Nádasi Lászlöné, a varrógép és kerékpárgyár pártbizottsá­gának első titkára szólt ez­után az asszonyokhoz, s el­mondotta, hogy a munkás- paraszt szövetségnek belső megnyilvánulásai, a termelés egymásra utaltsága szoros kap­kanyargó asszonycsoportot. Mindenki felmászott az IL 18-ba, leültek a kényelmes ülésekre, apróra megvizitáltak mindent, s megvárták, míg felszáll egy Sabena-gép. Aztán a zavartan álldogáló Sudár János pilóta kezébe nyomták a hatalmas fonott kalácsot, amin nemzetiszínű szalagra írva állt az üzenet: Az eger- szalóki asszonyoktól! Meg egy üveg bort. — SZÍVESSÉGÉRT szíves­séget! — mondták az asszo­nyok, s vidáman, kacagva te- kintgettek hátrafelé a buszból, ahol szinte megkövültén állt a kedves kalauzoló pilóta, ke­zében a malomkeréknyi ka­lács és a bor. Egy órára Csepelre értünk. A felvirágozott autóbusz lát­tán egy pillanatra mindenütt megálltak a csepeliek, s moso­lyogva kiabáltak fel a gépko­csivezetőnek: — Nem adunk menyasz- sswnyt! — Van itt bőven, csak válo­gassanak! — válaszolt éles nyelvvel rögtön egy baktai menyecske. A Csepel Vas- és Fémmű­vek Varrógép- és Kerékpár- gyára asszonyai nevében Kosz- ka Józsefné nőfelelős fogadta az egri járásiakat. Érdeklődés­sel járták végig a munkahe- bre&ot, s amikor megtetóntefc­PÉNTEXEN hajnalban In­dultak. Az egyik csoport Eger­ben aludt a turistaszállóban, s mivel az asszonyoknak ilyen élményben még nemigen volt részüli, az egész éjszakát át­csevegték, átnevetgélték. Azt gondolta volna az ember, hogy a fáradtságtól meg se tudnak majd mukkanni, de mire Ke­recsen dre ért a különjárat, hogy találkozzék a másik cso­porttal, vidám énekléstől, csí­pős tréfáktól volt hangos a kocsi. Az egri járási Nőtanács szervezte ezt a kirándulást, és 110 kiválóan dolgozó nőaktíva, termelőszövetkezeti tag és bá­nyatelepi asszony, lány indult útnak, hogy ismerkedjék a fő­várossal és találkozzék a cse­peli gyár asszonyaival. Az autóbuszokat felvirágoz­ták, felszalagozták, s végig, Budapestig volt min csodál­kozniuk azoknak, akik látták a vidám karavánt. Száztíz asz- szony, s köztük két vállalkozó szellemű férfi — Kohári Lajos tsz-elnök Egerszalókról és Nagypál György párttitkár Verpelétről — bizony „hang­talanul” elveszett a zsibongás- bon. Defekt és egyéb műszaki hiba akadályozta a pontos ér­kezést, úgyhogy jó dél felé járt már az idő, amikor a tár­saság kiszállt a Ferihegyi re­pülőtér előtt, hogy megismer­kedjék ezzel a légiforgalmi góccal, ahonnan annyi híres­ség indul útnak, s ahová any- nyi kül- és belföldi utas érke­zik. A repülőtéren kicsit meg- hökskenve, de nagyon kedve­sen fogadták m basa* sorban 1961 MÁJUSÁBAN a kor­mány megtárgyalta a Heves megyei Tanács VB művelődés­ügyet irányító munkáját. Az őszintén feltárt, gondoktól, , problémáktól duzzadó jelentés alapján határozatok is szülét- • tek. Néhány kiragadott mon­dat így hangzott: „A művelődési miniszter, a pénzügyminiszter, az Országos Tervhivatal elnöke és a He­ves megyei Tanács VB, te­remtsék meg a művelődésügyi • feladatok jobb ellátásának 1 személyi és tárgyi feltételeit... ’ Biztosítsák a szakos padagó- gusellátás megjavítását, a szakrendszerű oktatás tovább­fejlesztését ... Tegyenek meg­felelő intézkedést az általános iskolai osztálytermek és peda­gógus szolgálati lakások szá­mának növelésére...” < A megvitatott jelentés az is­kolai oktató-nevelő munkát elemezve megjegyzi: „Sokat várunk e tekintetben az isko­lareform törvénytől”. Azóta már a refomtörvény alapján tanítanak iskoláink- i ban, s megvan a szándék pe- dagógusainkban, a szakigazga- ; tás dolgozóiban, hogy érvény- pe la juttassák a törvény szel­lemét De vajon elég-e a szándék, ' ba híján vagyunk a személyi és tárgyi feltételeknek? 1 Nem kötelező megszokott «dvariasság. való, tény, hogy . eredményeink is születtek a reform alapján. Épültek új is- . kólák, erősödött az iskola és , az élet kapcsolata, magasabb lett a nevelés színvonala és . tettünk néhány lépést a kor­szerű műveltség irányában is. ; De az i»!rr "rvény maradék- , tálán mcy atásának félté- . telei közül ;ő néhány hiányzik Heves rrr yében. NEMCSAK A JELEN miatt 1 vetjük papírra e panaszos so­rokat. A jövőt féltjük inkább, , mert ha az eltelt három esz­tendő tempóját követjük, még sokáig hiányzanak majd a kor­szerű általános iskolai oktatás személyi és tárgyi feltételei megyénkben. Az 1959/60-as tanévben , (ebből indult ki a fent idézett, ' a kormány elé terjesztett je­lentés is) a megye 178 általá- ' lános iskolájának 838 tanter­mében 45 396 gyerek tanult. , Ebben, az oktatási évben közel 48 ezer tanuló jár a megye 172 általános iskolájába. A tan­termek száma ugyan 895-re emelkedett, de míg három év­vel ezelőtt 54,2 tanuló jutott egy tanteremre, ma is 53,5. Az országos átlag 46,6. A hevesi és a pétervásári járás több községében még a megyei át­lagnál is sakkal rosszabb a helyzet. , 1959-ben 1,6 tanulócsoport Jutott egy osztályteremre, most, 1,61. Az országos átlag Jóval kedvezőbb: 1,41. A legnagyobb zsúfoltsággal a községekben és a külváro­sokban találkozunk. Tovább növeli a helyzet tarthatat­lanságát, az a sajnálatos körül­mény, hogy nagyon magas S szükségtantermek száma. , Három évvel ezelőtt az össz- tantermek 13,4 százaléka volt szükségtanteremmé nyilvánít­va. ma ez az arány 16,3 szá­zalékra nőtt. És a legtöbb . szükségtanterem a községek­ben van. Általános iskolai tantermi ellátásunk tehát nagyon szo­morú képet fest. Utolsó előtti helyen állunk az országban. : Az ötéves terv végéig 139 tan- , termet kellene építenünk, : hogy elérjük az országos átla­got, de még akkor is megma- : rad a 144 szükségtanterem, i összesen tehát 283 tanterem kellene! Ezzel szemben az öt­éves terv végéig mindössze 36 : tanterem épül állami keretből . és 10 községfejlesztésből. Tan­terem-hiányunk pótlása, az or­szágos átlag megközelítése így ■ csaknem lehetetlennek látszik. . 4 MPÜJSiG 1964, Oktober 35., vasárnap NEM JOBBAK a személyi feltételeik sem. Bár a megye általános iskolásainak 87 szá­zaléka jár osztott iskolába, és a szakrendszerű oktatás eléri a 91 százalékot. De a számok ez esetben könnyen megtévesz­tenek. A szakrendszerű oktatás 91 százaléka nagyon jó ered­ménynek látszik, de fel kell fi­gyelnünk a következő szám­adatra is: a szaktanárok által leadott órák száma csupán 51 százalékot mutat. Kevés tehát a főiskolát végzett nevelők száma és gyakran előfordul, hogy nem saját tantárgyaikat tanítják a szaktanárok. Így, ha nem fizikus tanítja a fizikát, vagy magyar szakos az irodal­mat, csupán félmegoldás ma­rad a szakrendszerű oktatás. Még az is súlyosbítja a hely­zetet, hogy közel 250 képesí­tés nélküli nevelő tanít a me­gyében és nagy részük felső tagozatban. És hol a legrosszabb a szak­tanárok aránya? Természete­sen a községekben. És ott a legkevesebb a hozzáértő poli- technikás, és a képesítés nél­küli nevelők pedig valameny- nyien a községekben tanítanak. És a községekben a legrosz- szabb a napközi otthoni ellá­tás is. Hatvankét napközis he­lyiségben, 110 csoportban, 4428 tanuló kap elhelyezést és át­látást. Az Ö6sz tanulóknak ez mindössze 9,2 százaléka csu­pán. A három városban ez az arány 20 százalékos, a járá­sokban 1—3 százalék csupán. A FELSOROLT számada­tok, sajnos, tartalmat takarnak. És figyelmeztetnek is. Hiá­nyosak a feltételeink. Sokkal rosszabbak az országos átlag­nál És nem sokat javultak az eltelt három esztendőben sem. Ezen a területen nem hajtottuk végre a kormány határozatát. A számadatok és a tapaszta­latok is azt jelzik, hogy a kül­ső perifériák és a községek munkás- és paras ztszámazású gyerekei nem kapnak olyan kor­szerű, szakrendszerű általános iskolai oktatást, amely egyenlő alapot és feltételeket adna a továbbtanuláshoz. És ez nem­csak a pedagógusokon, hanem a lehetőségeken is múlik! Lassan tűnik a különbség a falu és a város között. Film­színház, áruház, presszó itt is, ott is. De az iskola gyakran még a régi. Nemcsak épületé­ben. zsúfoltságában, felszerelé­sében, színvonalában, is. Tenni kell valamit! A mi­nisztériumnak, a megyei ta­nácsnak és a községeknek is. Hasznos lenne, ha a kormány felülvizsgálná, hogyan hajtot­ták végre az 1961-es határoza­tot, az általános iskolák fej­lesztését. Bizonyára akad pó­tolni valói, hogy megközelítsük, sőt, elérjük az országos átla­got. Elég nagy az egyenetlen­ség a megyén belül h A mi gondunk ezen segíteni. Nem várhatunk mindent az állami beruházásoktól, nem feneketlen kút az ország kasszája. Űj szemléletet kell kialakí­tani. Ne szégyelljük a lelke­sítő jelszavakat: forduljunk az általános iskolák félé Az el­telt évek bizonyították, minden tudomány alapja az általános iskolákban gyökeredzik. Az üzemszervezés, a szakmunkás- képzés, a munkás- és paraszt­fiatalok középiskolai és egye­temi felvétele, a világnézeti nevelés és nem utolsósorban az emberség mind az általá­nos iskolákban kezdődik. Nagy a megye lemaradása, mindezt pótolni csak közös erővel, összefogással lehet. A tanács, a Népfront és a KISZ is élére állhat a kezdeménye­zésnek. A gyöngyösi járás az összefogás nagyszerű példá­ját mutatja. Néhány évvel ez­előtt egymás után épülték a művelődési házak, most az is­kolák építésére, bővítésére szánják a községfejlesztés je­lentős forintjait és a társa­dalmi munka hatalmas erejét. AHOL SZORÍT a cipő, ahol szűk az iskola, a tanácsok tűz­zék napirendre az általános la­knia helyzetét, és még a mű­velődési házakat is megelőz­ve, fordítsanak az iskolákra jelentősebb összeget, de igé­nyeljék, szervezzék a lakos­ság támogatását, társadalmi munkáját is. Meggyőződésünk, hogy azok az emberek, akik az utóbbi években, mint öreg diá­kok, megtanulták becsülni, tisz­telni az iskolát, nem sajnálják a fáradságot, az áldozatot, hogy gyermekeik jobb körül­mények között készüljenek az életre. Igaz, sokfelé kellene osztani a községfejlesztési alapot, a tanácsülés joga, hogy fontolóra vegye a sorrendet. Néhány gon­dolattal hadd befolyásoljuk mi i« ezt a latolgatást 1965-ös terv szerint megyei szinten a községfejlesztési alap 5,1 szá­zalékát fordítják az általános iskolákra, a művelődési há­zak 7,3 százalékban részesül­nek. Egyik se sok, de az 5,1 százalék nagyon kevés. Nem lehetne növelni ezt az össze­get? Még a művelődési házak terhére is! Nem akarjuk lebe­csülni a községi kultúrháza- kat, de ma már megváltoztak az igények, a körülmények, s nem egyedül vívják már a kulturális csatát Űj, friss és erős segítőtárs jelentkezett — új helyzetet teremtett falun is — a televízió. Kimondhatjuk: napjainkban elsőbb fontosabb az iskola. A személyi feltételeken még nehezebb javítani. Egy-egy tanterem még csak épülhet né­hány hónap alatt, de a pedagó­gusképzéshez évek kellenek. De a minisztériumi segítségen túl azért ezen a területen is akad tanácsi tennivaló. Lakáshiány és pedagógushiány gyakorta összefügg egymással. Jelenleg 160 falusi pedagóguslaikás kel­lene. Évenként mindössze 8 épül, OTP-hitelből, s ugyan­annyi a minisztériumi keret terhére. Mindez nagyon kevés. Nagyobb szabású akció kelle­ne amely lakásokhoz, letelepe­déshez juttatná a pedagóguso­kat. És több segítség, nagyobb megértés a községi tanácsok­tól. ösztöndíj, pedagóguslaikás építése, étkezési körülmények biztosítása — ez mind egy-egy lépcsőfok lehet az oktatási színvonal emelése felé. JÖ, LEHET, hogy túlzottan negatív e cikk kicsengése. De gyakran írtunk már a fel­épült, új iskolákról, sikerekről, eredményekről. Most úgy érez­zük, legfontosabb lépés: elhá­rítani az akadályokat az is­kolareform megvalósításának útjából. Mert a kedvezőtlen tárgyi és személyi feltételek makacsul utunkat állják. Márkusz László pen használjuk fel. Aztán pantomimikus stílusgyakor­latok következnek, egyszerű fizikai cselekedetek kivetítése testmozgásban. Utána pedig já­ték, játék és játék. — A legnagyobb feladat az, hogy meg kell tanulni az ana­tómiát. Hiszen a pantomim- ban a test minden porcikáját szinte önállóan, külön is kell mozgatni tudni. Hidy Péter, a művelődési ház előadója, a stúdió céljairól beszél. — A stúdió elsődleges célja az önképzés. A pantomim pe­dig nagyon alkalmas erre. Ón­álló alkotásra késztet, hiszen a balettól eltérően, itt nincse­nek előre gyártott formáik. Az ember belső valóságát saját eszközökkel, alkotó módon kell kifejezni, ábrázolni. A belső valóság kifejezése pedig sok­oldalúságot, az élet tüzetesebb megfigyelését kívánja meg. Az emberi érzések, cselekede­tek kifejezése, a környező va­lóság alaposabb megismeré­séhez vezet. — Nem tudom miért — mondja Hávél László — néhá- nyan még ma is valamiféle arisztokratikus művészetnek könyvelik él a pantomirnot; Pedig egyáltalán nem az. Hi­szen régebben piacokon, vásá­rokon, nem pedig színházban adták elő. A neves francia művész, Marcel Marceau pe­dig Bip-et, a kisembert alkotó ta meg művészetében. Próbára gyülekeznek a stúdió tagjai. Egyelőre még csak aa elképzelések megbeszélése, a részletkérdések megvitatása folyik, de rövidesen megkez­dődik a fáradságos, hosszú alkotómunka is. A stúdió vezetője mosolyogva mondja: Szeretnénk, ha több íórfítagja is lenne a stúdió­nak, de egyelőre főleg csak nők jelentkeznék, K. L. Néhány részvevővel létezik Egeiben a megyei művelődési ház pantomim-stúdiója. Rövi­desen megkezdődik a szorgal­mas, hosszú hónapokat igénybe vevő műhelymunka. — A pantomim, ahogy Coc­teau megfogalmazta — mondja Hűvel László, a stúdió veze­tője — «... a csend költésze­te. Az egyszerű emberek, az utcák, a hétköznapok, az apró emberi dolgok költészete”. S mi ezt a költészetet szeretnénk megeleveníteni. Hávél László az egri Gár­donyi Géza Színház művésze, régi és lelkes értője, sőt műve­lője a pantomim művészet­nek. Budapesten huzamosabb ideig foglalkozott ezzel a mű­fajjal. A célkitűzésekről be­szél. — Nem lesz könnyű. Fárad­ságos munkát igényéi. A pan­tomim a testtartás művészete. Olyan drámai cselekedet, amelynek kifejező eszköze az emberi mozgás. Talán egy év múlva bemutathatjuk, hogy mit tudunk. Addig tanulunk, gyakorolunk, játsszunk. Min­dent az elején kell kezdenünk, hiszen a pantomim döntően különbözik a mozgáskultúra minden más részétől. Itt a kö­tött formákat kell kiküszöbölni. — Az első próbákat erőnléti gyakorlatokkal kezdjük, a ba­lett elemeit csak csiszoláskép-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom