Heves Megyei Népújság, 1964. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-03 / 206. szám

Újra kinyíltak a „gombák” a gyöngyösi ejtőernyősök felett A gyöngyösi főtér melletti park- >an szerdán délutánonként gyak- ■an látni fiatal fiúkat és lányokat, imint ejtőernyőket hajtogatnak az ilőírásos alakba. Az MHS gyön- íVösi repülőklubja ejtőernyős szak- isztályának tagjai. ! Ez a szakosztály 1960-ban alakult, heglehetősen gyér létszámmal. Ke- fés lehetőségük volt az ugrásokra s csak a megyei, valamint a te­rületi bajnokságokon vehettek ■•észt. 1963-ban megszűnt a szakosz- ály Klenovics György oktató le­mondása miatt. Az elnökség azon­ban nem nyugodott bele a meg­szűnésbe és még 1963 őszén hozzá- átott a szakosztály újjászervező­jéhez. Kézzel írott felhívásokat küldtek szét az iskolákba, üze­mekbe, arra buzdították a fiatalo­kat, hogy minél többen jelentkez­zenek ejtőernyősnek. A felhívás jikeres volt, mert egyszerre 25-en kérték felvételüket a szakosztály­ba, A későbbiek folyamán ugyanez a szám lemorzsolódott, de megma­radt a törzs és ma 11 fiú, vala­mint három lány látogatja rend­szeresen a foglalkozásokat. Heten­ként kétszer, szerklán és szomba­ton gyűlnek össze. A szerdai ed­zés inkább gyakorlati anyagot tar­talmaz — szombaton pedig az el­méleti részre kerül sor. Bátort Sándor, az új oktató je­lentős követelményeket állított az ejtőernyősök elé. Ahhoz, hogy va­laki ugorhasson, — az elméleti anyagból legalább négyesre kell vizsgáznia! Ebben az évben már néhányan szép eredményt értek el, erről tanúskodik az úgyneve­zett ugrókönyv, amelyben Bátori László 19, Borozván Géza 14, He­Indul a Dobó István középiskolás labdarúgó-bajnokság Az idén iskolai vonalon labda­játékokban nem renddznek orszá­gos tornákat. Csak megyei szintű bajnokságok lesznek az összes középfokú és iparitanuló-isko- lák bevonásával. Nálunk, Heves megyében szep- tember 20-án in­na dúlnak a labda- rúgó küzdelinek. .**.■. s a mérkőzésé­rt általában szombaton vagy hété n bonyolítják le. A mérkőzé- kre az MbSZ szabályai érvény^ ■k, az eltérés csak armyi, hogy ry kapust és két mezőnyjátékost útig lehet cserélni, a játék idő- rtama pedig 2-szer 40 perc. Nevezni szeptember 6-iglehet » eves megyei LSZ ifjúsági biMtt- igánál. A bajnokságban az 1946- _48_49—go-ben született tanulók erepelhétnek. MLSZ-igazolás nem »telező, a rendező bizottság isko- i és sportköri igazolványt (érvé­nes orvosi igazolásaid) is elfogad. megyei LSZ ifjúsági bizottsága inden héten pénteken délután ,15 órakor tartja üléseit a megyei ä helyiségében. A részt vevő csa­ltok minden mérkőzés után ide ildjék be jelentéseiket. A sorsolást szeptember 10-én ej- le meg a megyei TS tanácskozó rmében* 230 jelvény egy hét alatt! Füzesabonyban az utóbbi időben fellendült a tö­megsport. A nagy sikerrel zárult üzemi labdarúgó­ba jnokság után, most a lövészek üzemi bajnoksága folyik és hama­rosan kezdetét veszi a röplabda üzemi bajnokság. Szépen fejlődik a Ki lián-mozgalom is. Az elmúlt héten a Füzesabonyi Járási TS 230 jelvényt adott ki! A füzesabonyi sportvezetők re­mélik, hogy mire a különböző sportágakban rendezett bajnoksá­gok befejeződnek — még ennél is többen tűzhetik kabátjukra a dí­szes jelvényeket. gede János 15 ugrással szerepel. A gyöngyösi fiatalok ugrásaik nagy részét Szihalmon végezték, de ug­rottak már Miskolcon és Makiáron is. Sajnos, a gyöngyösi repülőte­ret a felsőbb hatóság bezáratta, mert állapota nem volt kielégítő. Beszélgetésünk alkalmával a fia­talok elmondották, hogy már ed­dig is többet tanultak, mint az el­múlt három évben együttvéve. A csapat a területi bajnokságon a III. osztályú célugrásban 7. helyen végzett, s az ugyanilyen kategó­riájú hajdúszoboszlói versenyen negyedik lett. Ugyancsak negyedik helyet szereztek a Nagyrédén meg­rendezett összetett honvédelmi ver­senyben is. A felszerelés megfelelő, az er­nyők teljesen újak és a páncélos fejvédők is jó állapotban vannak. Sajnos, nem mondható ugyanez el a ruhákról, amelyek jóval na­gyobb számúak, mint amilyenekre szükség lenne. A gyöngyösi ejtőernyősök — bár az MHS részéről minden támoga­tást megkapnak — egyáltalán nin­csenek elkényeztetve. Szállás­helyük legtöbbször a hangárokban van, s nagy probléma, 'hogy nem rendelkeznek tornateremmel, így a versenyzők fizikailag nem tudnak rendesen felkészülni. Hiányzik egy ugrótorony is, amelyből az ugrás főbb mozzanatait tudnák gyako­rolni. Meg kell említeni azt is, hogy a gyöngyösi üzemek vezetői nem szívesen engedik el az ejtő­ernyősöket a foglalkozásokra, ver­senyekre, pedig a fiúk valameny- nyien tényleges katonai szolgálat előtt állanak, s mindannyiunk ér­deke, hogy alaposan felkészülve vonuljanak be a hadseregbe. Üjra ugranak tehát a gyöngyösi ejtőernyősök. Üjra kibomlanak fe­lettük a színes, gomba alakú er­nyők. Reméljük, hogy meglevő problémáik mielőbb megoldást nyernek és akkor a jelenleginél is szebb eredményeket érhetnek el! (bálint) Vízilabda Az országos serdü­lő és ifjúsági baj­nokság során az Egri Dózsa ifjúsági és ser­dülő csapata csütör­tökön Szolnokon vendégszerepeit, majd a serdülők va­sárnap Budapesten, a Budapesti Vörös Meteor ellen mér­kőztek. IFJÚSÁGIAK: Szolnoki Dózsa—Egri Dózsa 1:0 (0:0, 1:0, 0:0, 0:0) Szolnok, V: Váczi. Eger: Cseh — Szölgyémi, Bogos — Fülöp. — Majoros, Dani, Tóth G. Csere: Fekete I. í Az egri csapat végig többet tá­madott ellenfelénél, játékosai azonban a legbiztosabb helyzete­ket is sorra kihagyták. Többször a kapufán csattant a labda, a szol­nokiak négyméteresből szerezték győztes góljukat. Az egriek közül Szölgyémi és Cseh nyújtott kima­gasló teljesítményt. SERDÜLÖK: Egri Dózsa—Szolnoki Dózsa 3:3 (1:0, 0:1, 0:0, 2:2) HVR ■Ó ■=* A MEGYEI röplabda szövetség szeptember 6-án délelőtt 10 óra­kor, a gyöngyösi kórház kultúr­termében tartja kibővített ülését, amelyen megvitatják az elnökség jelentését, megtárgyalják az őszi idény indulásával kapcsolatos problémákat, kiegészítik a» szövet­ség elnökségét és a szeptember 11., 12., 13-án sorra kerülő NB I-es osztályozó szervezési munkáiról tárgyalnak* — B ÉRV AI Vasas—Siroki Vasas 2:1 (2:0), megyei II. osztályú lab­darúgó-mérkőzés. V. Utassi. A ha­zaiak a siroki védők könnyelműs- ködése folytán 2:0-as vezetésre tetteik szert a félidőig, a vendé­gek a 75. percben szépítettek. A szív és lélek nélkül játszó siro- kiak veresége nagy meglepetés. — SZEPTEMBER 1-től a bajnoki labdarúgó-mérkőzések kezdési idő­pontja 16 óra. — A PÉTERVASARI járási lab­darúgó-bajnokság eredményei: Pa- rádsasvár—Párád 2:3, Mátra bállá— Erdőkövesd 4:0, Bükkerzsébet— Egerböcs 4:0, Bodony—Pétervásá- ra 1:1, Bükkszék—Szaila 1:1, Ivád —Váraszó 0:0. A bajnokságban a 22 pontos Bükkerzsébet vezet, a 21 pontos Váraszó, a 18 pontos Szajla, Mátraballa és a 14 pontos Pétervására előtt. Váraszó egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. — Csütörtökön Egerben, 16 óra­kor, barátságos labdarúgó-mérkő­zést rendeznek a Salgótarjáni Va­sas és az Egri Vasas között. Nem négy, hanem három „nagy” Tokióban? Az olimpiai vízilabda-torna esélyese Jugoszlávia, Magyarország és Olaszország — A Szovjetunió új, fiatal csapatot küld az olimpiai játékokra A nemzetközi és a hazai vízi­labda-események most különleges jelentőségűek, mivel az olimpiai évben vagyunk. A világ szakértői már most latolgatják, hogy milye­nek az erőviszonyok. Többek kö­zött azt is megállapították, hogy a szovjet válogatott kilenc tagjá­nak eltiltása után a már hagyomá­nyos négy nagy: Jugoszlávia, Olaszország, Magyarország és a Szovjetunió küzdelme Tokióban „hármas viadallá” szűkül, mert a Szovjetunió fiatal, tapasztalatlan csapatot küld a japán fővárosba, tehát aligha veheti fel a versenyt a sok csatát vívott együttesekkel. Természetesen ez csak feltevés, mert nincs kizárva, hogy a tapasz­talt Grisin és Szemjanov által ve­zetett fiatal gárda kellemetlen meglepetésben részesíti az esélye­seket. Szemjanov és Grisin mellett az új olimpiai válogatott tagjai ezek: Subert, Pirejko, Bortkevics, Puskarjov, Rakitin, Dolgusin. Oszi- frov és Kuznyeoev. Kisztjakovszki, a válogatott új edzője nyilatkoza­taiban nagyon tartózkodó, ami érthető is. Ha már az esélyeket latolgatjuk, nézzük csak a világ legerősebb há­rom csapatának, idei nemzetközi mérlegét: Olaszország: három győzelem, két döntetlen és három vereség, összesen nyolc mérkőzés. Magyarország: négy győzelem, egy döntetlen, összesen öt mérkő­zés. Jugoszlávián nyolc győzelem, két döntetlen, két vereség, összesen tizenkét mérkőzés. A felsorolt válogatottak mellett figyelembe kell venni Hollandia, Németország és Románia vízilabda­válogatottját, de nem szabad meg­feledkezni a hazai környezetben játszó japánokról, továbbá a belga és az amerikai vízilabdázókról sem. Ugyanis a vízilabda-sport az utób­bi években az említett országok­ban rohamosan fejlődött és rüncs kizárva, hogy az „esélytelenek” Tokióban betörnek a „nagyok” közé! Öt egri asztaiiteniszez* a tatai edzőtáborban Tatán, 25 csapat részvételével rendezték meg az utánpótlás csa­patok tornáját, s az Egri Dózsa fiú és leány csapata egyaránt az 5. helyen végzett. A torna közel 200 részvevőjéből válogatták ki azí a 17 fiú és 7 leány versenyzőt akik két hétig Tatán folytait:; felkészülésüket. Jelentős egri si­kernek könyvelhető el, hogy a tá­bor egyik edzője Ruttkay Vilmos volt, és négy versenyző jutott a kiválasztottak csoportjába: Szcny- nyes Katalin, Paláncz Péter, Este­fán Géza és Katona Ferenc. Két héten keresztül Gyetvai Ele­mér szakfelügyelő irányításával, intenzív munka folyt a táborban, az egriekről a legnagyobb elisme­rés hangján szóltak a szakveze­tők. Különösen Szennyes Katalin árult el kivételes képességeket, üe az utóbbi időben sokat fejlődött Palácz Péter, Estefán Géza , és Ka­tona Ferenc is. Újság, hogy a jövőben az Egri Dózsa, mint kiemelt szakosztály szerepel, Szennyes Katalin pedig a férfiak csapatában kap helyet az elkövetkezendő bajnoki idény­ben. Az NB I. B. küzdelmei (az egriek a legrosszabb esetben ide jutnak) 1965. elején veszik kezde­tüket. Itt a felnőtt csapattal pár­huzamosan játszanak a háromfős ifjúsági együttesek is. Apróhirdetések Eger: Záhorszky — Fekete II., Pozsgai — Mikó — Patkó, Csikász, Szőlősi. Csere: Dula. Az egriek balszerencse sorozata a serdülők mérkőzésén tovább folytatódott, jellemző, hogy egy négy méterest is kihagytak! A szol­nokiakat csak kitűnően védő ka­pusuk mentette meg a vereségtől. Az egriek közül Csikász és Szőlősi nyújtotta a legjobb egyéni teljesít­ményt. % Egri Dózsa—Bp. Vörös Meteor 15:1 (3:0,'4:1, 5:0, 3:0) Eger: Záhorszky — Szőlősi, Pozs­gai, — Mikó — Patkó, Dula, Csi­kász. Csere: Várkonyi. A formába lendült egri csapat tetszetős, jó játékkal, könnyen verte fővárosi ellenfelét. Vala­mennyi játékos dicséretet érdemel kitűnő teljesítményéért. Az egriek továbbra is négy pont előnnyel vezetnek a bajnokságban, s a még hátralevő négy ellenfelük — U. Dózsa, Bp. Spartacus. Vasas Izzó, Tipográfia — nem tartozik az él­csoporthoz, így minden valószí­nűség szerint, az idén Egerbe vándorol a bajnoki címl — A PÉTERVASARI járásban fo­lyó röplabda-bajnokság eredmé­nyei: Parádsasvár—Párád 3:2, Mát­raballa—Erdőkövesd 2:0, Bükker- zsébet—Egerbocs 0:2, Bodony—Pé­tervására 0:2, Bükkszék—Szajla 2:0, Ivád—Váraszó 0:2. GYAKORLOTT tel jesílmény- elszámolfót Eger és Gyöngyös környéki munkahelyünkre azonnal FELVESZÜNK. Jelentkezés: az ÉM 22. sz. Állami Építőipari Vállalat munkaügyi osztályán, Budapest, V., Irányi utca 17. szám alatt, személye­sen vagy levélben. A Lőrinci Elektromos természet­járó szakosztálya Nagyparlagpusz- ta térségében tájékozódási gya­korló-versenyt rendezett, amelyen részt vettek a Gyöngyösi Pedagó­gus és a Gyöngyösi VSE termé­szetjárói Is. A serdülők kitűnő felkészültségről tettek tanúbizony­ságot, s ez nem kis mértékben a sporttáborban szerzett tapasztala­toknak volt köszönhető Az 5360 méter hosszúságú ver­senypályán még az utolsó helye­zett is hibapont nélkül, a megadott szintidőn belül érkezett a célba! EREDMÉNYEK: 1. Deák, Désy (Gy. Pedagógus), 2. Goda, Káplány (Gy. Pedagógus), 3. Mohácsi, Márta (Gy. VSE), 4. Bagi, Borhy (Gy. Pedagógus). 5. Balogh, Kaszás (Lőrinci), 6. Kókai, Gyurika (Lőrinci), 7. Király, Szalai (Gy. Pedagógus). A verseny ellenőrző bírói tisztét Fehér Miklós érdemes sportoló látta el. Az ÉM 25. sz. Állami Építőipari Vállalat Budapest és Pest megye területén levő munka­helyeire azonnal felTesz lakatos, villany- szerelő, bádogos, csőszerelő, bur­koló és festő szakm un kasokat, valamint azok mellé férfi segédmunkásokat. Egyes szakmák esetében külszol- gálatos alapon. Szakmun­kásvizsga letétele lehetsé­ges. Munkásszállás biztosí­tott. Jelentkezés: Budapest, XXI. kér. (Csepel), Rákóczi Ferenc utca 197. sz. alatt. Vidékieknek tanácsi iga­zolás szükséges. Az ÉM 25. sz. Állami Építőipari Vállalat Budapest és Pest megye te­rületén levő munkahelyeire azonnal lelvesz kőműves szakmunká­sokat, valamint azok mellé férfi segéd­munkásokat, továbbá gyakorlott kubikus-brigAdokat, akik önelszámolási alapon lesznek foglalkoztatva. Munkásszállás biztosított. Jelentkezés: Bpest, XXI. kerület (Csepel), Kiss János altábornagy utca 19—21. Vidékieknek tanácsi igazo­lás szükséges. cumim 7 A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megya Bizottsága és s megyei tanács tapia. Főszerkesztő! PAPP JANOS Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz utca *. Telefon: 12-5? 12-73. Postaüók: S3 Kiadta: Heves megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF Kiadóhivatal: Eger. Baicsy-Zslllnszky utca 1. Telefon: 24-44. PostaBók: 23. I sz.: 25 063. rei ieszt.1 a Magyar Posta Előfizet lető a helyi postahivataloknál é* kéztes! tőknél Heves megyei Nyomda Vállalat Eger. Bródv Sándor utca 4. Igazgató: Marosán József. A Heves megyei TalajerőgazdáV kodási Vállalat, Fger, azonnali be­böbfestés garanciával. Bőrkabát, irhakabát, táska, ct­'.épésre keres férfi munkaerőt, pő, és minden bőrből készült tárgy gépkocsielöadól munkakörbe, .amint gépkocsiszerelő kást. . va- festését, külföldi festékkel válla- szakmun- lom. Czibula Béla bőrfestő. Eger, AUnagyar u. 7. sz. Az Egri Malom azonnali belépés- Autógarázs sei felvesz férfi fizikai munkaerőt, msrty u. 73. fizetés teljesítménybéres. ZSÜPKÉVÉK eladók a kere­csendi Aranykalász Mg. Termelő- szövetkezetnél. Ár: megegyezés szerint. Érdeklődni a helyszínen. kiadó. Eger. Vörös­A Füzesabonyi Gépállomás azonnali belépéssel alkalmaz ZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ TRAKTORVEZETŐKET univerzális és lánctalpas erőf^pekre. Állandó mun­kára^ Fizetés kollektív sze­rint. Jelentkezés 7—16 óráig a füzesabonyi központi iro­dában. A Magyar Állami Pincegazdaság Eger—Gyöngyös vidéki üzeme, egri munkahellyel felvesz állandó jelleggel bérszámfejtésben több éves gyakorlattal rendel­kező munkaerőt. Szüreti munkálatokhoz idény-adminisztrátornak, középiskolai érettségivel rendelkező munkaerőket felvételre keresünk. Jelentkezés: Eger, Széchenyi utca 3. sz., személyzeti osztály. jcjsa-ajov - <.yic®aKaK39aK*iösaHSä^^ Csomagolóanyag össze­hajtható vándor cipő­dobozok öblös üvegek «T-ffTTTThT rrym I*» faláda (ahordó nátronzsák Felújításra szoruló, felesleges készletét átveszi, felújított állapotban raktárról szállít az egész országba: GÖNGYÖLEGFELŰJÍTÖ VÁLLALAT Budapest, XIII. Dagály utca 3. Telefon: 200-285, 200-380, 200-705 Hirdessen a Népújságban CARMEN CARMEN CARMEN CARMEN T L V I Z I 500,— Ft előleggel havi 220 Ft részletre KAPHATÓ! FIGYELEM! FIGYELEM! Kössön hizlalást szerződést sertésre, marhára az újonnan beindult 1965. évi akcióink keretén belül. A megkötött szerződéseink után ,a tsz-ek részére rövid lejáratú hitelt, egyéni és háztáji gazdaságok részére kamatmentes előleget, s legtöbb ak­ciónkban kedvezményes áron takar­mányjuttatást Is biztosítunk. Egyéni és háztáji gazdaságokban, az állattenyésztésben biztonságot nyúj­tanak a több éves nevelési akcióink Bővebb felvilágosítást a helyi felvásárlóink nyújtanak. SZOLNOK—HEVES MEGYEI ALLATFORG ALMI VÁLLALAT

Next

/
Oldalképek
Tartalom