Heves Megyei Népújság, 1964. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-20 / 221. szám
Hol a könyvem, komámasszony ? Hol az olló, komáin .isz- izony? Ezt a játékot min- lenki ismeri, gyermekkorunkban igen kedves volt, hiszen olyan helyen kellett játszani, ahol nagy területen futkározhattunk. A recski négy (vagy öt?) szétszórt könyvtár most ezt a játékot felnőtt korban is lehetővé teszi. Természetesen azzal a különbséggel, hogy most a könyvet keresik az emberek. Mert mi is itt a helyzet? Van a községben egy szak- szervezeti bányász kultúrotthon néhány ezer könyvvel. Van az ércbányának egy kis könyvtára két és fél ezer könyvvel. Van a termelőszövetkezetnek egy kis könyvtára 200, s van a községnek egy könyvtára 3500 könyvvel. Mármost, ha valaki valóban olvasni akar, nagyon meggondolandó, hogy hová iratkozik be. De a legcélravezetőbb, ha mindegyikbe beiratkozik, mert akkor egész délután járkálhat egyik helyről a másikra, míg a keresett könyvet megtalálja. Igaz, kilevegőzi magát, viszont jóval kevesebb ideje marad olvasásra. A községi könyvtár ezelőtt három évvel még falusi mintakönyvtár volt. A megye négy sarkából jártak ide tapasztalatcserére. A recskiek szeretnek olvasni, s a községi tanács is méltányolta ez irányú kívánságukat: minden évben 2000 forintot fordítanak új könyvek vásárlására községfejlesztési alapból, s ez évben még 11 ezer forintot kaptak Is ehhez az összeghez, hogy bővítsék, frissítsék az állományt. Igen ám, de a két évvel ezelőtt jó könyvtár azóta „kinőtte a ruháját”. Kicsi a helyiség, könyvnek most már csak a raktárban van helye: 13 ezer forint értékű könyv kerül oda! Nem tudják átvenni a tsz állományát sem, mert nincs hely. Javaslatunk (amire egyébként más is rájöhet): fogjak össze az egész könyvállományt, egyezzen meg végre a tanács és a szakszervezet ebben a kérdésben, s helyezzenek el minden könyvet egy helyen — a kultúrott- honban. Recskcn sok ember tanul. Középiskolát, szakiskolát, technikumot, egyetemet végeznek. Sok könyvre van szükségük s milyen méreg lehet egyik helyről a másikra szaladgálva megpróbálni megszerezni valamilyen szak-, vagy szépirodalmi művet, s közben vitatkozni a könyvtárvezetőkkel a tagsági „hovatartozást” illetően. A recski könytárak ügye megoldható — ha mindenki megakarja oldani! Elsősorban a recski szakszervezeti kultúrotthon, az ércbánya és a községi tanács vezetősége. (ádám) Kettős háló Látogatás az egri elmegyógyintézetben VONTATÓ LÖ ERHARD: „Mégis szükségük van rám... P (Frankfurter Allgemeine Zeitung) Vaskemény marl*aval megszorítja a cipőmben a lábfejemet. Metsző, hipnotikus tekintetével beleás a szemembe: — Félsz tőlem!? A válasz kurta és bizonytalan: — Nem .. . — Hallgass ide! Járdaőrsé- get elvállalnál? — Hát. .. — És utcai cirkálást? — Természetesen, csak tudjam, mire kell ez. — A korszak váltásról nem hallottál? Királyság lesz! — Királyság?! — Amit ezek ott kinn csinálnak, jó, jó. de kevés. Szocialista zenés találkozó, Marx meg templomi körmenet az egész. Körmenet, érted, így — összekulcsolja a kezét. — Hát kell ehhez ész, mondd? A körforgógép, hangokkal irányítani az embereket, csákány, meg lapát nélkül építeni felhőkarcolókat, az igen! Felrepülni a Marsba, a Holdba, ehhez kell ész! Ez az igazi művészet... Láttál már vasútállomást? Szép, ugye, csupa üveg meg beton. Tudod, milyen volt száz évvel ezelőtt egy vasútállomás? Nem tudod: mint egy tízszemélyes klozet! Te üvegből és betonból építesz vasútállomásokat, egy új korszakot. A fényjólét korszakot. Miért nevezem fényjólétnek? Mert ott nincs koldus és nincs halál!!! Itt vannak már a tervek is. Katonákra van szükség, egészséges, szép, magas fiatalokra, százra, ötszázra, ezerre, milliókra. Te mellettem leszel, ők meg vigyáznak ránk a járdán. — És mit csinálunk ketten? — Vonalakat húzunk, meg raj zolgatunk. Térképieket. Nem tudod, mi a térképes fénybontó? Hát az atom. Vezényelsz, bumm, és az ellenség nincs. Egyszerű. — Az atom nem jó — ellenkezem, — nekünk is végünk lehet! — Ha a fekete király lő, bumm, akkor neked is véged ... — Nem jó... Nem akarok meghalni. *— Megtanitlak főzni. — Tudok. — Mit tudsz! — Lecsót, paprikás krumplit... — Vegyileg főzni tudsz? — Ügy nem. — Hallgass ide! A csepphat- ványositásról hallottál? ... Márciusban elülteted a hagymát és csak karácsonykor nő ki, szemetet adsz hozzá, kevered, összerázód, kifehéríted, éjszaka megfagy és reggelre A fűzfák alá ülünk beszélgetni. Sző kerül a vetésről, az időről, még a politikáról is. A széles hevesi határban jól szétláthat az ember. A fokost nézem, csillogó markolatát, meg a meggyszínű nyelet Észreveszi. — Nem divat már, de emlékűd: hordom. Legénykoromban ez mentette meg az életemet — és mutatja a vason a balta vágását... ÜJABB varjúcsapat száll elénk. Tollászkodnak, mórikál- ják magukat a déli napsütésben. — Jöttem a vetést nézni. Feláll, morzsolgatja a rögöt, bontogatni kezdi ujjaival a földet a borona után. A fokost vizsgálom, nyelén a cifrán faragott sárkányfigurát. — Aztán mi járatban erre, mifelénk? — A vetést nézem én is, beszélgetek az embereikkel. Ez a foglalkozásom. Deme Joachim végignéz kétszer is, magamon érzem szúrós tekintetét. — Elfogy a paraszt, — mondja egyszer váratlanul, olyan meglepő, kinyilatkoztatással, mintha egy próféta lépne elém a bibliából. —• Nem gondolnám azért — cáfolok rá, de ő makacsul bólogat. — Nekem hét holdam volt. A lányom szövőnő, exportra dolgozik, a fiam Pesten a földalatti vasutat építi. — Miért nem hívja haza? — Mert nem jön, — A tsz miatt? — Amúgy se jönne Ha azt mondanám, itt a hét hold, szánts, vess, arass, akkor is maradna. Városi ember lett, oda is nősül. Vadlibák gágogmak a felhők alatt. V-alakban repülnek a Hortobágy felé. — Mondom, elfogy a paraszt. Az „igazi” paraszt. Tíz év múlva, ha az öregje „elmegy”, meg lehet számolni miniket. A SZOMSZÉD táblában kukoricát törnek a lányok. Rájuk mutatok. — Ok már nem parasztok — rázza makacsul a fejét. Munkások. Mezőgazdasági munkások. Nem érdekli őket, kié volt, mekkora volt a föld. Ök forintért dolgoznak, televízióra, motorrá, meg ruhára gyűjtenek. A fokos megcsillan, amint gazdája vele a távolba mutat. — Ott volt az én hét holdam. Azon a vízesárkon volt egy kis híd, ott jártunk át szekérrel. Én azt a hét holdat nem tudom elfelejteni. Őket már nem érdekli, hol volt az apjuk földje. Kinőttek a parasztsorból. Nem azt mondom, hogy ezután nem fogunk szántani, vetni, hogy nem eszünk kenyeret, de a gépekkel új emberek jönnek. Elhiheti nekem, egy emberöltő múlva a valódi parasztból hírmondó sem marad. A gép már harmadszor fordul, aztán megáll a föld szélén. Deme Joachim kezel az emberekkel. Nézi a vetőgépet, egyik tenyeréből a másikba szórja az árpát, aztán valamit a vetésről magyaráz, majd elindul megint a gép a két emberrel. A nap tüzesen süt, a kisbabát is a fűzfára kerül. — Én, kérem, ötvenkét éves vagyok, tenger munka, háború, fogság van mögöttem. Van rádióm, újságot járatok, olvasni is szoktam. Figyelem, mi történik a világban. És gondolkodom. Vendéglő, cukrászda van a faluban. Nézze meg Hevest, Tiszan&nát, Boconádot is. Kik ülnek délben a vendéglők asztalánál? — Parasztok. Hét forintért igazán nem érdemes főzni az asszonynak ... Erre is pénz kell. Ezért szeretnék, ha a szövetkezetben is havonta, készpénzben fizetnének már. Nekünk a föld kellett nekik a pénz — és a lányok felé mutat. — Mennyit keres? az intézetben. Benne elszánt a hit: lesz munkaterápiás intézet Egerben! A modem elmegyógyászat — vallja —, a munka- terápia, amely konstruktív része a környezetterápiának. \ szobák üresek. járnak dolgozni naponta, közlük vannak a Vécsey-völgyi „szőlősök” is — hetente megkapják a fizetésüket. K. Antal vasesztergályos, mondják, olyan munkás, aki ügyességben, hozzáértésben, teljesítményben lepipálja az egészségeseket is. Akik nem dolgoznak, a folyosón tartózkodnak.' Csak tengnek-lengnek, ide-oda járkálnak hallgatagon, vagy állnak, mint a cövek. "Az intézet idős „irodalomtudósa” viszont 20 éve csak guggol. Nem különcködés ez nála — betegség. Combjának izmai elsat,nyúltak, felegyenesedni sem bír. Ke- nyérhéjból. lisztből és egyebekből készített „tintával” írja, újságpapírra, irodalmi programjait. Most épp a komáromi börtön százvalahányadik cellája az „Irodalmi program”. A nyugtalan emeleti betegek az elsötétített társalgóban figyelik a tévé képernyőjét. Az elmebaj szörnyű, iszonytató betegség, de az esetek túlnyomó többségében — gyógyítható. Nemcsak gyógyszerekkel, elektrosokkal,, amely „kirázza az agyból a rossz gondolatokat”, hanem lelki (pszichofar- makon) gyógyszerekkel Is. Ilyen például a csoport-pszichoterápia — ún. „klub-foglalkozás” — ebben a tevékenységben rendszeresen 15—20 beteg vesz részt: életükről mesélnek, verseket olvasnak és irodalmi szemelvényeket; vagy színdarabot tanulnak. Legutóbb a Szentivánéji álomból adtak elő részletet most meg a Revizor egy részletének bemutatására készülnék. A kollektív érzést plántálják, élesztgetik, izmo- sítják a betegekben, hogy a kisközösségből megtalálják az utat a nagyközösségbe, a társadalomiba — az életbe. Kettős hálóban élnek az elmebetegek: egyiket ők hurkolták lelkűk köré, a másikat az egészségesek társadalma szőtte testükre. A maguk hurkolta hálót igyekszik szétmetszeni, a merevséget próbálja feloldani — a csoport-pszichoterápia. — Sikerülhet-e? — P. Sándor 13, Cs. József 6 évi kezelés után tért vissza az intézetből családjához — mondja Gáldi doktor. — Ég e két eset nem egyedülálló. Szabadon járok-kelek a betegek között. Nincs kísérőm. Azzal beszélgetek, akivel akarok, vágj' aki szóba áll veEGYIK KEZÉBŐL a másik- ba veszi a fokost. — ötszázzal többet, mint Pesten a fiam. Nálunk megbecsülik a földhöz értő embert. A lányok, mint a búcsúzó fecskék, csapatostól jönnek elő a sárga kukoricából. A piros, kék kendők egymás után villannak elő, amint felénk közelednék. Leülnek a fűzfák alá, nevetgélnék, viccelnék egymással. — Van-e sok munka? — érdeklődöm, mire elém tuszkolják a csapatvezetőt Szép, barna lány, húszéves lehet. Eddig a kertészetben dolgoztak, de most itt akadt munka. Ősszel, télen azután jön a pi henés. lem. Az elmegyógyintézet nem börtön! Nincsenek zárt ajtók vagy vakkilincsek, kényszerzubbony. Csak a rácsok, az ablakok négyszögét lezáró vas- nyilak nem tűntek még él. De miért nem terveznék csupa földszintes épületet, akkor a rácsokra nem lenne szükség! Van az intézetnek gazdag sportszereléke. A simára taposott salakon most is döngve pattan a labda, élénk kiáltások kísérik útját. Röplabdáznak a betegek; az egyik csapatban ott a fehérruhás doktor is, Gáldi. Néző nemigen akad, a többiek a virágok között napoznak a nyárutói délutánon, vagy sétálnak. A tv mellett rendszeresen játszó házi mozi is szórakoztatja a betegeket. Az intézet könyvtára viszont nevetségesen sivár, szegényes. Itt nem érvényesül a „külső” társadalomban követett elv: minden főre két kötet jusson — egy sém jut! Különös sorsok, életek csillagboltozata. R. azért került ide, mert munkahelyén főnökére borította az íróasztalt a a világtérképet keretezte be, mint családi fényképet. Harmincéves, de tucatnyi munkát, munkahelyet végigpróbált. M. Pál, aki a Szövetséges Elnöki Tanács Hivatala elnökének képzeli magát, hosszú ideig vasúti őr volt Vlasies úr, a fényjólét korszakáról álmodozó, Cézár-fejű király, amig az intézet lakója nem let.t, egyszerű gyári munkásként élt. A dunapentélei Pista pedig azért van már 20 éve intézetek falai között, mert tizenkét éves korában nem bírta hajtani a szecskavágót, és részeg apja gereblyével belyukasztotta a koponyáját. Ki tudná vala- mennjdök életét megrajzolni! A testi és lelki traumákat tetten érni! Az elmeba j nyomát követni. A kór azonban legtöbbször gyógyítható, s az orvos sosem mond le a reményről* hogy gyógyítson is. A gyógyítás fontos része — a munkaterápia. Bár Egerben a lehetőségek adottak, egyelőre még csak a munkánál tartanak, a nem jutottak el a terápiához is. Persze, nincs elegendő orvos sem, akik a munkát úgy adagolnák a betegeknek, mint más gyógyszert. Pedig hát ki tagadhatja: a munkaterápia a modem elmegyógyászat jövője! Állomás, átmenet, az út kezdete, amely visszavezet az életbe; de élet azok számára is, akiknek nincs visszaút a „külső” társadalomba! ... Ahol Eger, a város véget ér — kezdődik mindjárt egy másik. Az elmegyógyintézet. Ide azonban nem vezet járda, az autóbusz sem .merészkedik” kapujáig. S a köz- világítás csak a csillagok fénye, meg a jó öreg hold — derült éjszakákon... Pataky Dezső nehéz — Jönnek a lakodalmak is — mosolyog rám a csapatvezető. — Négyen is férjhez mennek közülünk. Az egyik vőlegény traktoros, a többi üzemben dől gozik. A menyecskék később is itt maradnak a szövetkezetben. Nem árt, ha kétfelől jön a forint. DEME JOACHIM Indulni készül. Beszélget a lányokkal még egy ideig, aztán elbúcsú zik. Amikor elmegy néhány száz métert, lopva utánanézek Látom, megáll a régi, rozoga hídnál, ahol a hét holdját gom. dolja. Néz, tekintget, aztán csak úgy kedvtelésből, markolatig nyomja a sáros földbe a csillogó fokost... Szalay István Tanműhely — társadalmi munkával A Mátravidéki Fémműveknél az ipari tanulók növekvő létszáma, elhelyezése és foglalkoztatása igen komoly problémát jelentett az elmúlt években a vállalat vezetőinek és az iparitanuló-intézet igazgatóságának. Az elmúlt évben elhatározták, hogy új tanműhelyt építenek, amely a modem ipari- tanuló-képzésnek a jelenlegi fejlettségi fokon megfelel. A közel félmilliós beruházás gyorsabb befejezésére maguk az ipari tanulók vállalták, hogy 50 000 forint értékű társadalmi munkával segítik az építkezést. m&í'.’**» 1964, szept. 20., vasárnap megvan sonkád, sajtod, szalonnád, felvágottad, annyi, amennyi kell .. Dobó várai meg tudod nekem szerem 9 A falakat vizsgáld ót. Nem szeretném, ha akkor robban a pokolgép, mikor éppen ebédelünk ___Szép, nagy termet re ndezel be számomra, sok-sok ággyal, de én mindig csak egy ágyban fekszem majd. Sok ágy kell, tudod, vendégekre, látogatókra számíthatunk, ne kelljen az utolsó pillanatban kapkodni, szaladgálni. Ám az is lehet, sose jönnek vendégek meg látogatók, de mégis jó, ha van sok ágy. És ha már parancsot adtál az embereknek,este majd bejössz hozzám és beszélgetünk. Senki más nem jöhet be hozzám, rajtad kívül. Veled jólesik beszélgetni. Elmondom maid az életemet hogy mi történt velem janu. ártól decemberig. Ugye, jé lesz? — Biztosan jó lesz. — Tudod, hogy Ferenc József óta várlak? ... A beszélgetés telmetlennek hat. Pedig reális és érthető is — elmegyógyintézetben vagyunk. Ahol Eger, a város véget éi — kezdődik mindjárt egy másik. „Valódi'’ város, sőt: ország birodalom! Különös sorsok életek csillagboltozatával. És komor borulással, amelynél fénytörte résein arasznyi kékségek néha megvillannak. Város, ország, birodalom! Elmegyógyintézetről van szó •Azelőtt soha nem jártam elmegyógyintézetben. Hosszé ideig készültem, s délelőttöt és délutánt töltöttem a 100 ágyai Baktai úti intézet 150 (!) betege között. Megvallom, munkaterápiás intézetet; vártam, eredendően ily célokra emelték í napsütötte sárga házat. S amii találtam — dr. Csekei Lászh főorvos szerint is — nem sóik csak — „a semminél több!” A vizit kezdetére érkeztem A szobákban rend, tisztaság virágok is meg díszítések. Eg> helyütt érdekes alakú fonoti vázát mutatnak — csokomy: margarétával. A beteg, aki i vázát kötötte, követelőzik: — Most már igazán adjanal csuhét vagy fűzfavesszőt, doktor! Kötök én mindenfélét... A főorvos szívesen adna csuhét is, fűzfavesszőt is, mást is de — nem adhat Az alagsori helyiségek — a műhelyek! - betegekkel zsúfoltak. Az épületben betegek, betegek minden fekvésnyi helyen. Az orvos meg kevés. Állandóan csa! egy orvos van a betegekkel dr. Gáldi Zoltán, a fiatal és lelkes segédorvos, — ott is laki! TOLLFORGATÓ embernek vetés idején kísértés járnia a határt. A földszagú szántások, a barázdáik méhébe kerülő mag, az ősz lehelete írásra késztet így van ez akikor is, ha a vetés nem olyan már, mint régen. A nyakában zsákot cipelő praszt, aki újjal közül izzadta földbe a magot, lassacskán feledésbe merül. Szántóvető? Van-e ma már egyáltalán szántóvető paraszt- ember? A csoda tudja, mintha a magvetés veszített volna őszi pátoszából. A lényeg megvan, csak a misztifikált hangulat röppen el az őszi ökörnyáilal.’ Traktor vontatta hatalmas vetőgép közeleg. A sebesség óránként 20 kilométer, a teljesítmény napi 30 hold. Tagbaszakadt, olajszagú traktoros száll le a nyeregből, később a gépkezelő legény is előkerül. Árpát önt a gépbe, a traktoros valamit igazít, aztán dübörögnek tovább. Egyedül maradok a károgó varjakkal. Ezek semmit se változnak. Fekete dolmányuk, ébenszínű tollúk úgy csillog, mint száz évvel ezelőtt. Kárognak, keresgélnek, aztán to- vábbszállnak, frissebb barázdák felé. Gyönyörű az ősz. Az árkok mélyén víz csillog, püffedt hasú békák esőt jósolnak. Valaki jön a tanyák felől. Kezében fokos. — Deme Joachim — mondja és néhány pillanatra újjaim között felejti a tenyerét. EMBER-FOKOSSAL
