Heves Megyei Népújság, 1964. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-29 / 228. szám
Falusi kenyérgyár 38 percenként — sláger a kilós fehér kenyér mondja Peszlen Karoly, a da* gasztőgép kezelője, aki már 23 éve dolgozik a szakmában. A tarnamérai új üzemben a kész tésztát gép dagasztja és egy másik gép az adagoló tartályba önti. Alul egymás után esnek ki a pontosan egy kiló 12 dekás nyers tésztadarabok. Futósza’agsor végzi ezután a kenyér formálását, a „virgo- lást”, amelyet ezelőtt szakmunkás végzett és amely nagy ügyességet igényel. Betanított munkás indítja, állítja a gombnyomásra működő gépet, és rakja kosarakba a megformált tésztát. A pontosan betartott kelési idő után újabb szalagszerű készülékre kerülnek a nyers kenyerek, amely lehetővé teszi, hogy egyszerre 15 kenyeret „vessenek” a kemence sütőterébe. A sütőterek megtelnek. Az új kemence olaj égőfeje egyenletes hőt biztosít. 38 perc múlva készen vannak a szépen, egyenletesen sült kenyerek. A vízbe mártott kefe utolsót simít a hátukon- és máris indulhatnak Tárnáméra, Tarnaőns, Tarnazsadány, Tar- nabod, Tarhaszentmiklós, He- vesvezekény, Erk, Zaránk, Bo- cpnád boltjaiba, ahol néhány nap alatt megismerték és megszerették az új üzem kenyerét. M, Z. Negyvenhat év a katedrán (Tánczos Istvánná tudósító): Bensőséges, megható, ünnepség színhelye volt 1964. szeptember 25-én a Horti Általános Iskola. A megyei tanács művelődés- ügyi osztálya, a Hatvani Járási Tanács művelődés-ügyi osztálya, a községi tanács, a párt- és a tömegszervezetek, az iskola nevelőtestülete, öreg és kisdiákok búcsúztak Kiss Zoltán tanítótól, aki 46 évi pedagógusmunka után nyugdíjba ment. „Zoli bácsi” a 46 esztendőt megszakítás nélkül Hort községben töltötte. Ugyanitt tanított édesapja 34 esztendeig, nagyapja 40 esztendeig. Ha azok a tanítványok, akiket a Kiss nagyapá, apa és fia tanított, találkozhatnának egy időben, szómul? , egy nagyobb község lélekszámút haladná. meg. öreg és kisdiákok meghatódott szavakkal köszönték meg Kiss Zoltán munkáját. M Aiiurrif i/r fi urnavf mmzvut. Al ANGLIAI fOSTARABLÁS TÖRTÉNETE 14. — Brian rögtön tisztában volt a helyzettel — vallotta később Karin. — „Szóval, ezért volt Goodynak szüksége a farmra!” mondotta, amikor letette a kagylót. Értelmetlenül néztem rá, mire nagy nehezen kinyögte. — Most nyakig benne vagyok a postarablásban. — Csak nem hiszed, hogy Goody és társai követték el? Nem tételezek fel róla ilyesmit. — Nagyon naív vagy, Karín. — Semmi esetre sem mész oda. — Persze, hogy nem megyek. De mit csináljak? — Hívd fel a rendőrséget! — Azt nem tehetem. — Muszáj! Később senki sem fogja elhinni, hogy nem tudtad, milyen célból vásároltatták meg veled a farmot. Brian Field fenékig ürített egy pohár whiskyt. — Ha felhívom a rendőrséget, akár rögtön becsukhátom az ügyvédi irodámat. Hiszen tudod, hogy milyen körből származnak a klienseim ... Szótlanul és tanácstalanul ültünk. Fél órával éjfél előtt egy kocsi állt meg házunk előtt. — Értem iönnek! ■— sóhaj tóti fel Brian. A telefonhívás óta már megivott egy egész üveg whiskyt. Becsöngettek. .— Ne nyiss ajtót! — mondtam neki. — Hiába minden. Úgyis tudják, hogy otthon vagyunk. Ezzel nem rázzuk le őket. Még egyszer sürgetően megszólalt a csengő. — Ne nyiss ajtót! — kiáltottam rá erélyesen, de hiába. Bizonytalan lépésekkel az ajtóhoz ment. Két láthatóan ingerült, jól öltözött ismeretlen férfi lépett be. — Üzenetet hoztunk Goody, tói — mondta az egyik. — Az iránt érdeklődik, hogy hol marad olyan sokáig, miért várakoztatja meg. Nem tréfából hívtuk fel. Üljön a kocsijába és jöjjön velünk. — A férjem nem megy sehova! — szóltam erélyesen. — Sajnálom, asszonyom, most már késő a kiugráshoz. Segítségre van szükségünk. — De nem tőlünk! Végre Brian is visszanyerte a hangját. — Nem követelhetnek tőlem ilyesmit. Ez bűnrészesség. Nagyon szívesen elvállalom majd a védelmüket, de ennél többet nem tehetek . . . — Nincs időnk alkudozni, öltözzön fel, üljön a kocsijába éa induljunk! — A férjem képtelen kocsit vezetni — szóltam közbe. — Túl sokat ivott. A másik ismeretlen karon ragadott. — Annál jobb. Akkor majd ön vezeti a kocsit, asszonyom.' — Hagyja békén a feleségemet. Nem látja, hogy gyereket vár? .— Nem tesz semmit. Épen és egészségesen visszahozzuk. Brian visszarogyott a székébe, kezébe temette arcát. Még sohasem láttam ilyen tehetet- ■ lennek. — Eszem ágában sincs magukkal menni — mondtam határozottan. — Ha szereti a férjét, eljön velünk. Brian megpróbált felállni. — Akkor mégis inkább én vezetem a kocsit. — Csak maradjon a helyén. Sokkal jobb lesz, ha a felesége jön. Goody is azt akarta. — Útközben elárulhatom magukat... — Nem hiszem, hogy eszébe jut ilyesmi, hiszen a férje is alaposan benne van a csávában. Brianhoz léptem, megsimogattam az arcát. _ — Nyugodj 'meg, drágám, rövidesen visszajövök. A garázsba mentem a kocsiért. Kiskutyám, Maxie rögtön az ölembe ugrott. Nagyon szeret autózni. Az egyik ismeretlen mellém ült, a másik Bri- annal maradt. Ütitársam egy térképet vett elő. Vörös ceruzával pontosan kijelölte, merre kell hajtanom. Légvonalban 35 kilométerre voltunk a farmtól, de a térképen megjelölt mellékutakon majd ötven kilométer volt a távolság. — Vigyázzon, mit mond, ha a rendőrség megállítja a kocsit! — figyelmeztetett az útitársam. De egyetlenegyszer sem állítottak meg. A rendőrségnek nyilván nem volt elég embere, hogy a mellékutakat is ellenőrizze. Amikor a farm elé értünk, úti társam így szólt: — Oltsa ki a fényszórókat, de hagyja futni a motort. Kiszállt, és rögtön utána másvalaki szállt be a hátsó ülésre. — Sajnálom, hogy még ilyen késő éjszaka igénybe kell vennem a szívességét. Kérem hajtson Thame vasútállomásra. — Az állomás előtt pénzt nyomott a kezembe. —■ Váltson egy jegyet Londonba. A jegypénztár azonban már zárva volt, és a kifüggesztett menetrendből megtudtam, hogy reggelig nincs vonat Londonba. Visszamentem az autóhoz. — Bevárja-e itt a reggelt, vagy vigyem vissza a farmra? — Hajtson Londonba — hangzott az utasítás, és utasom megadott egy londoni címet. A főúton hajtottam vissza. Több helyen rendőrök álltak az úton, de sohol sem állítottak meg. Intettek, hogy hajtsak tovább. Ügy látszik, csak a teherjárműveket ellenőrizték. A megadott címre érve megálltam, utasom kiszállt. — ön igazán pompásan vezet! — mondta elismerően. Csak a bírósági tárgyaláson tudtam meg, hogy Roy James autóversenyző volt az utasom. Egyedül mentem vissza a farmra. Nem tudtam elképzelni, miért bíznak meg bennem ennyire a postarablók. Az újságokból tudtam, hogy 260 000 font jutalmat tűztek ki a nyomravezetőnek. Csak a legközelebbi rendőr-őrszobára kellett volna mennem és any- nyi pénzt kapok, hogy életem végéig nincs gondom. De mit ér a pénz, ha férjem is börtönbe kerül? Hajnali két óra volt, mire visszaértem a farmra. A ház előtt két szállítókocsi állt, eloltott lámpa,kkal. Az egyikből kiszállt Gordon Goody, egyenesen a kocsimhoz jött, és mellém ült. Csak erre a pillánat- ra vártam. — Elment az, eszej hogy ilyen bajba sodor bennünket! — szóltam rá. — Nagyon sajnálom, asszonyom, de nem tehettem másként — mondta, miközben Valamilyen dobozt tett az ülésre. Sajnos, közbejött valami, úgyhogy tervünk nem sikerült teljesen. Értesültünk, hogy a rendőrség 30 mérföldes körzetben átkutat minden farmot. — Mi közünk nekünk ehhez ? — Áz önök háza kívül esik a harminc mérföldes övezeten. Azért most odavezet, odakalauzol minket. — Megőrült? — Kár a vitáért, asszonyom, indulnunk kell. — Miért nem mennek Londonba? A rendőrség nem tartóztatja fel a személygépkocsikat. i — Személygépkocsikban nem tudjuk a pénzt elszállítani. — Csak nem szándékoznak a pénzt is a mi házunkba hozni? — Természetesen — válaszolta Goody. — Csak nem-^^wvwvwwwv.vwvww hagyhatunk itt őrizetlenül néhány millió fontot? — Ezekkel a szállítókocsikkal úgysem jutnál? el hozzánk. — Tudom, hogy ez nehéz lesz, de éppen ezért hívattam. Figyeljen rám, asszonyom: hajtson legfeljebb negyven kilométeres sebességgel, mindig a mellékutakon. Ha valami gyanúsat észlel, ha közben valahol ellenőrzik az utat, nyomja meg ezt gombot — mutatott a kis dobozra — és közölje velünk, mi a baj. — Mi ez? — Egy kis adóvevő rádióállomás. Ezzel összeköttetésben lesz velünk, mert mind a két kocsiban van ilyen készülék. Magyarázgatni kezdte, hogyan működik a rádió, de alig figyeltem oda. Ha útközben történetesen letartóztat a rendőrség, fogalmam sem lett volna, hogyan kell a rádiót 'bekapcsolni. Megkérdeztem, hogyan viselkedjek esetleges veszély esetén. Azt mondta, majd rádión megkapom a szükséges utasításokat. Ezután rám parancsolt, hogy gyújtsam be a motort és induljak. Üjra egyedül voltam a kocsiban. Néhány száz méterrel mögöttem követett a két szállítókocsi. Az- út ez alkalommal szokatlanul rövidnek tűnt. Simán hazaértem. Sehol ellenőr, zés. Alig múlt három óra, amikor megálltam házunk előtt. Berohantam, és kétségbeesetten Brian karjába vetettem magam, de rögtön láttam, hogy ő még kétségbeesettebb mint én. (Folytatjuk) 1961. szeptember 29., kedd igazgatója. Pár falat után érthetővé válik a fogyasztás emelkedése. A kenyér nemcsak szép, de jó is. Nézzük, hogyan készül. Az új üzem lisztraktárában 6 vagon lisztet tárolnak. Innen kerül a s/'tálógépbe. (Automata emelő viszi a kívánt magasságba és üríti n zsákot) A szitált lisztet, hasonlóan az előző művelethez, .gépi berendezés önti a dagasztó csészékbe. Hosszú csöveken ' ’ -' itt keveredik a tésztával, a 25 százalékos sóoldat, amelyei először külön a berendezésben ülepítenek. A berendezés alján látni, hogy mennyi szemét került a régi módszerrel a kenyérbe, amikor még zsákból közvetlenül sózták a tésztát. Egy gombnyomás és máris forog- az óriás, lapát, amely a tésztát dagasztja. A pék csak arra vigyáz, hogy a csészéből ki ne csorduljon — Óriási a különbség. Azelőtt 10-12 órát is dolgoztam naponta, míg 8-10 mázsa kenyeret beragasztottam — Még alig néhány napja kezdte próbaüzemelését a tama- rnérai új kenyérgyár és termelése máris érezhetően befolyásolja a kereskedelem forgalmát. — Napi 50 süteményt ha eladtunk azelőtt, ma pedig 3-400 darabnál tartunk, kenyérből is sokkal több fogy mostanában. Ízlik a hazai gyártmányú egykilós fehér. Nem is keresik a kétk.ilósat — mondja a tarnamérai élelmiszerbolt eladója. Az asszonyolt, akik beszélgetésünket hallják, szinte egyöntetűen helyeselnek. — Most legalább friss kenyérhez, süteményhez jutunk — és mindennél jobban bizonyítják a minőséget a szatyrok, amelyekben 2-3, vagy még több kenyér lapul. Szépen pirult héjukkal rendkívül tetsze- tősek. És az ízük? — Tessék megkóstolni — nyújt egy szelet kenyeret a friss sütésből mosolyogva-1 Vankó Béla, az Észak-Heves I megyei Sütőipari Vállalat Gyöngyös 630 évéből A mezőgazdaság is olyan erős volt ekkor a gazdasági hanyatlás, hogy oda is csak a legolcsóbb tömeggyümölcsöt exportálhatta Magyar- ország. Az angolok például csak az olcsó otelló-szőlőt vásárolták a gyöngyösiektől. Ma a gyöngyösi földeken négy termelőszövetkezetben több mint kétezer tag él. Az egy munkaegység átlagértéke meghaladta az elmúlt évben is az ötven forintot, az egy tagra jutó átlagjövedelem pedig a tizenháromezer forint körül mozog. A háztáji gazdaság jövedelmét is nyugodtan vehetjük tízezer forintnak. A gyöngyösi földművelők tehát családonként egy évben har-: mincezer forint jövedelemmel számolhatnak. A Mátra vidéki iparosítás azonban, hatással volt a gyöngyösi parasztságra. Különösen a fiatalok érdeklődése nőtt meg az ipar iránt. Az sem ritkaság, hogy a családon belül a férj az iparban, a feleség pedig a termelőszövetkezetben dolgozik. A mezőgazdaság átalakulása tehát tényekkel mérhető Balázs Árpád. egyharmada pedig az öt holdon aluli parasztbirtok. Ugyanakkor az egyetlen nagybirtokos egymaga közel négy és fél ezer hold földet mondhatott a magáénak. A régi, mezőgazdasági jellegű városban aránylag sok kereskedő élt. Számuk alig volt kevesebb kettőezernél, jelentős hányaduk kofáskod ássál foglalkozott. Ez a kereskedelmi réteg nem tudta megoldani a régi gazdasági rendszer visz- szatérő válságait. Olvashatjuk a Gyöngyösi Népújság 1932 január 28-i számában, hogy tekintélyes mennyiségű, • ötvenkétezer hektoliter bort kénytelenek párlattá főzni, mert a borra nem lehet sem belföldön, sem külföldön vevőt találni. Az újság szerint a borpárlatra átvett, borért literenként 1,1 fillért fizettek a nyomorgó termelőknek. A csemegeszőlőből sem pénzelhettek a gyöngyösiek, mert a csehek a Gyöngyös vidéki csemegeszőlőt külön hatvan filléres luxusadóval terhelték meg, a lengyelek pedig a szőlőre beviteli tilalmat rendeltek el. A nyugati országokban Oj abban gyakran kérdezik a nagyvilágban, hogy hazánk miként is alakult át elmaradt mezőgazdasági országból izmosodó ipari állammá. Ügy gondolom, egy-egy táj, vagy város is magán viselheti az országos változás jellegzetességeit. A 630 éves Gyöngyös fejlődése is az országos átalakulás törvényeit példázza. Gyöngyösön 1930-ban 21 281 lakosból 37 százalék foglalkozott földműveléssel, míg 4 490 lakos az iparból élt meg. Néhány évvel ezelőtt már közel harmincezer lakója volt Gyöngyösnek, a mezőgazdaságból élők aránya 19,3 százalékra csökkent, az ipari réteg pedig 33,8 százalékra növekedett. Vagyis az iparból élők ará- ; nya majdnem olyan mérték- . ben növekedett, ahogy csökkent a földművesek száma. , Egyéb változás is bekövetkezett a mezőgazdaságban. A régi, gyáripar nélküli Gyöngyösön apró, nadrágszíj-földe- ken tengődött a földműves nép nagy része. Harminc évvel ezelőtt a több mint háromezer gazdaságból a felénél több volt az egy holdon aluli, Kállay Ferenc szabatosan azt az orvost mintázta meg, akit Vészi Enure megírt. Bihary József öregembere adja a legtisztább pillanatokat ebben a játékban. Valami ősi és elementáris erővel érzi és érzékelteti Bihary az elesett emberek panaszát; még akkor is könnyet érzünk a hangjában, ha nevetve dicsekszik reményeiről. Ruttlcai Éva Líviája a gyáva nő, aki nem meri vállalni a kockázatot. Sokkal elevenebb hatású' Máthé Erzsi főnővére, aki csaknem őrmesteri pózzal áll ellen dr. Avedix szándékainak. Básti Lajos professzora karakterfigura, az egoista szemlélet megtestesítője. Mak- láry János, a sokat látó, nap- társzerűen semleges postás mo- nologiáját kitűnően mondja el, (farkas) fogalmazza. Nem hunyászkodik meg — a körülményeket ismerve a kórházak hierarchiájában — hősi gesztussal. Nem fogadja el Lívia szerelmes szívből fakadó érvelését sem, pedig ő is szeretetre vágyik. Mégis úgy érezzük, mintha ebből a küzdelemből a teljes ember, a teljes szenvedély, a fel- izzó pillanatok, a teljes és aktív győzni akarás hiányoznának. Mintha a keleti filozófia passzív ' győzelmi szándéka érvényesülne dr. Avedixben. Ezen a ponton vitatkozunk a rádiódróma szerzőjével. Vészi Endre — több színpadi siker után is — elsősorban lírikus, alkata szerint] Több műgond, ér- lelődés és határozottság ebből a taplószerűen száraz című drámából valódi értéket alakíthat. A mesterség ismert és szokott szabályai szerint rakja össze, szerkeszti meg a cselekményt (inkább a történést) Vészi Endre, de a mondatok, amikkel hősei elénk állnak, sajátosan egyéni ízűek, nemes anyagból, a balladák világóból valók. A szerkezet éppen azért esik szét, mert a szerző a téma nyitása után nem lép tovább, nem sűríti feszültséggé a levegőt hősei körül. Ha ezt a háromnegyed órás rádiójátékot a szerző ott kezdi, hogy az öregembert el akarják, szállítani a statisztikai szempontok miatt és ott és akkor verekszik meg minden kicsiny és nagy korifeussal az emberért, még úgy is, hogy fegyelmit és ezzel újabb fórumokat kap, ahhoz, hogy hangosan elmondhassa sokaknak, azt, amit igazságtalanságnak tart, a ballada drámává tud érni. A léma és Vé- , szí Endre emelkedett lelkületű, líraian ötvözött világa ezt a megmunkálást megérdemli. A rádiójáték leszűkített színházi lehetőségei között is akadnak olyan hanghatások, amelyek nyomán a teljes dráma illúzióját kaphatják a hallgatók. Az az érzésünk, hogy a szerző műhelyéből egy félig kész drámai próbálkozás került a rádió hallgatói. elé, megmérendő a téma és annak feldolgozása a színpadravitel előtt. Barlay Gusztáv rendezői munkájában a kórházi hierarchia bemutatása jelentős szerepet kap és kitűnően érvényesül. Dr. Avedix Pál huszonhét éves orvos. Bent lakik a kórházban, már elvált ember, senkivel nem tart különösebb barátságot. „Más, mint a többiek” —■ mondogatják körülötte. Csak a betegei érdeklik. Mint például az a hatvan év körüli férfi is, akit villamoson történt balesete után úgy visznek a kórházba, hogy agysérülése miatt minden kiesett emlékezetéből. Nevét nem tudják, rokonainak felderítésére nincs remény. Ez a rendhagyó eset minden szabad idejét és nemes törekvését leköti, elfoglalja dr. Avedixnek, ugyanakkor az osztályosnővér, az orvosprofesszor csak számot, statisztikai alanyt lát az öreg betegben, akitől a halál miatt kényelmetlen pillanatban meg kell szabadulni. Dr. Avedix hadba száll környezete ellen ezért az emberért. A maga módján küzd az öregért, hogy visszanyerje emlékeit, hogy a testi és lelki gyógyulás útján visszatalálhasson az életbe. Ezt a hónapokig tartó, „nem kötelező” sziszifuszi munkát nem érti környezete. Kimondatlanul is, az udvariasság ki keményített szavai mögött is érzékeltetve álláspontjukat a kórház emberei, a portástól fel a professzorig, mindenki indokolatlannak tartja, hogy dr. Avedix „érdemen felül” foglalkozik a beteggel. Nem hiszik el: az ember arra érdemes, hogy szeretettel forduljanak feléje. Dr. Avedix mindenki ellen fordul ebben a csatában. A professzorral éles vitája támad nem egy alkalommal, a főnővér ellenállását néha még beosztásának erejével is alig tudja letörni. Mégsem igazi hős ez a dr. Avedix. Nem mintha az elszántság lenne kisszerű benne ahhoz, hogy áttörje a kpzöny, a megszokás, a kórházi átlag- lalkiismeret ólomfalait. Nem is azért, mert az öregember vitathatóan kicsiny vagy nagv tét ahhoz, hogy érte egyéni érdeket feledve, szálljon síkra egy korán csalódott és önmaga egyensúlyát is kereső fiatalember. Ez a dr. Avedix egy szép hangú és nemes hangulatú ballada egyik hőse csupán. Az öregember és a portás reci- tativói között szólal meg, szándékát félreérthetetlenül tetté STATISZTIKA Vészi Endre rádiódrámája
