Heves Megyei Népújság, 1964. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-18 / 219. szám
Északra fel — délnek vissza VII. AUSCHWITZ ŰtijegyzetiLnik végéhez érkéz tünk. Sok-sok élménnyel gyarapodva léptük át a magyar határt. De a kedves, vidám emlékek között magunikical hoztunk egy szomorú, döbbenetes élményt is. Ahogyan a varsói óvárosban figyelmeztető fílkiáltój élként áll a romos fal, Auschwitzban — a szögesdró- l-'kkal övezett tábor helyén — í 2 őrtornyok, s a krematórium tgnek törő ké- anénye kiált f alelmetes ero- 3 ékeztetőt. Még most, húsz esztendő távlatából is. Jártunk Auschwitzban. Az embertelenség, a modem barbárság, a hitleri Németország legnagyobb gaztetteinek színhelyén. Auschwitz. Akad-e nép, széles e világon, amely ne ismerné e város nevét? Szomorú história, de a városnév hallatára nem az Utcákra, s nem a város lakóira, házadra vagy üzemeire gondol az ember. A név az egykori haláltá- bort jelenti az embereik szemében. Az óta kultúrájáról híres Krakkótól] alig féüszáz kilométerre a jog, a törvény s a kultúra nevében követték el a XX. század egyik legnagyobb jogtalanságát, törvénytelenségét: mégy- írdlíió ember tervszerű meggyilkolását. Nem újak ezek a számok, s jól ismerjük a tényeket A gazságok sorozatairól sokat hallottunk az eltelt években. De más ezt hallani, olvasni, és megint más látni. Látni a tragédiák színhelyét, a párhuzamosan futó vasúti síneket amelyek hátukon cipelték 28 ország halálra ítélt ártatlanjait Auschwitziban még az időjárás is gyászol: mint a patakzó könny, záporozott a nyári eső es valami ködös szürkeség borult a tájra. Pedig délelőtt volt, alig tizenegy óra. Ma múzeum az egész tábor. Talán a világ legnagyobb, és legszomorúbb múzeuma és ha nem is régi, de nagyon is hiteles „gyűjteményével” a leglátogatottabb Is. Autóbuszok, személygépkois, de földbe gyökerezik a lábunk, amikor szemünk felfedezi a táblát: Halt! Stoj! S nem kell nagy képzelőerő, hogy magunkon érezzük az őrtorony reflektorfényét és halljuk a rekedt, kegyetlen kiáltást: Halt!... A toronyban fegyver dördül, a drótokban pedig húszezer volt cikázik... Húsz évvel ezelőtt. Még most is az egykori leesik sorakoznak a múzeum előtt, s rajtuk a jelzés: angol, francia, magyar, német, szovjet... 28 ország fiainak van keresnivalója a tábor falad között Döbbenetes a látvány, s még borzalmasabb a hozzáfűzött magyarázat A vezető részvéttel kalauzol, szorgalmasan fordít a tolmács is. De aki végigjárja a tábort, ért mindent kísérőszöveg nélkül is. Félelmetes a szemléltetés, olyan élő és eleven még a seb, a múlt Állunk a barakkok előtt, oldalt a betonra szerelt szögesdrótok, aztán még egy kerítés. Megnéznénk közelebbről vegét fzüéE az ember, úgy véli, szinte érzi a krematórium bűzét, pedig már nem füstöl* csak figyelmeztet. Jártunk a fürdőben, ahol zuhany helyett apró nyílások sorakoznak a mennyezeten, ahol nem víz csörgött, hanem a Ciklon „B” kristályai osztották a halált A falakon még ma is láthatók a halálfélelem görcsös kézjegyed... A bejáratnál, a gépesített kemencék előtt mindenütt friss virág... Benn az egykori barakkokban mindenütt kiállítások, dokumentumok: még drámaibb erővel hatnak az emberre a kint tapasztaltaknál. Mankók, művégtagok ezrei, szemüvegek, százezerszám cipők, lenyírt kajak ... A cipők, szemüvegek még ma is utalnák gazdáikra — ez felnőtté volt, ez itt négyéves gyereké lehetett, de a hajfürtök színei már elmosódnak és nagy-nagy sokaság csupán és borzalom... A falakon kimutatások, térképek: egy körmönfont precizitással előkészített terv dokumentumai. Tragédia és szegyen, hogy valóra válhatott... Egy térkép: rajta egész Európa. Görögországtól Norvégiáig mindenünnen vonalak futnak és a nyíl középre mutat: Auschwitz. A másik falon kimutatás arról, hová szállították az áldozatok ruháit, melyik gyár kapta a lenyírt hajat, és hol az a bank, amely páncéljaiba zárta az összerabolt értékeket ... És jegyzőkönyvek, listák, fényképek. Mert a tábor SS-ei precízék voltak. Lefényképezték az áldozatokat három oldalról is. Adminisztrálták a halált. .. Milyen kegyetlen játéka a sorsnak: még ítélkeztek is a halál táborában. Láttuk a bíróság szobáját. A falon a Führer képmása, a sarokban bitó. Az asztalon törvénykönyvféle, szemben felirat: Ein Reich, ein Volk, ein Führer — Egy birodalom, egy nép, egy vezér... És ha valaki vétett a rend éllen, ítélkeztek. ítélkeztek a már halálra ítéltek felett... A folyosón 28 nemzet lobogója. Köztük a magyar zászló is. Drágán fizettünk érte.. A kapuból még egyszer visszanézünk és olvassuk a gúnyolódó feliratot: Arbeit macht frei — A munka szabaddá tesz... ★ Egy ismerősömnek beszéltem szomorú élményemről. Régi téma — mondta — húsz éve már... Régi téma? Lehet. De a történelem már nemegyszer ismételte önmagát. S a gyilkosok pere még mindig nem nyert befejezést. Márkusz László Miért hiányzott a Biankából 30 szarvaskői bányász ? „Az ember ácsorog, az eső rácsorog s az autóbusz nincsen sehol...” — szól egy régi sláger. Nos, szeptember 15-én, kedden, a Meteorológiai Intézet előrejelzése szerint — s a valóságban is! — száraz, meleg idő volt egész nap, az autóbuszt mégis hiába várták a szarvaskői bányaüzem Ostorosról és Novairól bejáró munkásai. Délután két órára kellett volna műszakba menniük s már déli tizenkettőkor ott voltak a novaji, ostorosi megállóban. Vártak délután hat óráig, akkor káromkodtak és hazamentek. Szarvaskőben is káromkodtak, főaknász, aknász, üzemvezető. Harminc bányász ereje, keze munkája hiányzott a termelésből, át kellett forgatni mindent, nem tudtak embereket „telepíteni” a front munkahelyeire. A bányászok, az üzem vezetőinek dühös, indulatos ki- fakadásaival — amely jogos! — nem térhetünk napirendre az ügy fölött. S még azzal sincs elintézve minden, hogy a 4-es AKÖV-öt kötbérezik, kötelezik a kiesett termelési érték s a bányászok egy műszakra jutó bérének megfizetésére! Mi már a télre gondolunk, meleg és fűtött szobákra. Mert az AKÖV mulasztása végső soron azt veszélyezteti mulasztásával. Ha a mulasztások miatt ismét probléma lesz Egerben a téli tüzelő biztosítása, ki tartja majd a hátát?! És egy másik dolog... Aznap, amikor az ostorosi és a novaji 30 bányász, a 4-es AKÖV hibájából nem juthatott műszakba, 40 andornak- tályai bányász is hiába várt nagy fáradtan arra, hogy nyolcórai nehéz föld alatti munka után, rendes időben hazaérjen. Ott várakoztak a Szarvaslaktanya előtt az autóbuszra mind a negyvenen s délután négy óra helyett csak este negyed nyolcra jutottak haza. S ha nincs az ismerős közlekedési rendőr, aki személyesen ment aa AKÖV-telepre kocsit követelni a bányászoknak, a kavics kivirágzásáig is várakozhattak volna, mert az AKÖV szállításukról „elfeledkezett”. A 4-es AKÖV élüzem. Márpedig egy élüzemtől vár valamit az ember. Konkrét esetben a vállalt kötelesség teljesítését. (pataky) Tegnap nyílt meg Egerben a Szakszervezeti Székház nagytermében a budapesti 6-os RAVILL, a Borsod—Hevez megyei Vas és Műszaki Nagykereskedelmi és a Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalatok televízió, rádió é* háztartási gép kiállítása. ,|VVWWWWWWVWMWVVWWWWWWVVWWWVWWWWWWWWWWWWWWVWWWWMWWWWWWWW^ • /I7J7JIA AlMirriiyf fi OífilHÍP MViiiZRZ az Angliai postarablás hiteles története 5. — Talán az volna a legjobb, iha feladnál egy hirdetést a lapokban: „Megvételre kerekek elhagyott farmot, ahol tizenöt ember kétmillió fonttal elrejtőzhet” — jegyezte meg Welch nem minden jjúny nélkül. — Nem szeretem a tréfáidat, Bobby — válaszolta Goody rendreutasftó hangon. — Mindig találsz okot a gúnyolódásra, de még egyetlen használható javaslatot sem hallottunk tőled. —- Nyugalom, gentlemanek, csak nem kaptok össze ilyen csekélységen? — csitította őket a kövér Edwards. — Egyébként is a hirdetést egészen jó ötletnek tartom. Figyelnünk kell a lapokat, hátha Sears Crossing környékén valaki megvételre kínálja fel farmját. — És 3d vásárolja meg? — Természetesen nem közülünk való, mert az rögtön horogra kerül, mihelyt a rendőrség megtalálja a farmot, márpedig előbb-utóbb megtalálja. A ligán kívül álló személyire, megbízható strómanra van szükségünk. A liga tagjai várakozásteljesen Cordrey-re pillantottak. A Fulham-boyok vezetője egy ideig gondolkodott, azután 4 "MPUmG 1964. szeptember 18., poráéit megszólalt: — Majd megkérdezem Leonard Fieldet, vállalja-e a dolgot. — Leonard Field? hát az kicsoda? — Tengerész volt valamikor, de nyugalomba vonult. — Valami jobbat nem ajánlhatsz? — kérdezte Bobby Weich. — Tengerésszel még nem volt dolgunk. Goody azonban komolyan vette az ajánlatot. — Milyen ember az illető? — Teljesen megbízhatónak tartom. Öccse, Harry, egy ideig közénk tartozott. Egy bankrablásnál rajtavesztett és öt évre ítélték. Leonard kezeli a vagyonát. — Rendben van, lépj vele érintkezésbe. A megfelelő farm kiválasztását magamra vállalom — zárta le a vitát Goody. Attól kezdve minden áldott nap végigtanulmányozta a Times, a Daily Telegraph, a Guardian és a buckinghamshire-i lapok ingatlanhirdetéseit. Megtekintett egy tucat farmot, figyelmesen végighallgatta a tulajdonosok áradozásait a talaj termőképességéről, a gazdálkodás jövedelmezőségéről, végül is egyetlen ajánlatot sem fogadott el, mert a farm túl közel volt valamelyik faluhoz vagy forgalmas országúihoz, tűi közel vagy túl messze a vállalkozás kiszemelt színhelyétől. Végül is elunta a dolgot, és a James és Wheater ügyvédi irodát bízta meg egy alkalmas farm megvételével. Az ügyvédi irodának tulajdonképpen Brian Field volt a tulajdonosa, de mivel nem tett ügyvédi vizsgát, saját irodájában csak alkalmazottként szerepelt. Egyébként nem volt rokonságban a strómannak kiszemelt Leonard Fjeiddel. John Deniby Wheater egykori hadbíró őrnagy névleges társtulajdonos volt, Field csak kitűnő összeköttetései miatt vette be a cégbe. Wheater végül is egy vidéki lapban rábukkant egy hirdetésre, amelyben egy megfelelőnek látszó farmot kínáltak megvételre. Goody megtekintette a Tea- therslade nevű farmot és megállapította, hogy jobbat nem is találhattak volna: légvonalban 26, országúton 28 kilométerre volt az akció színhelyétől, 600 méterre a legközelebbi falutól, Oaldey-tői, egy kis magaslaton, ahonnan jól betekinthető a környék. A farm közelében jól járható bekötő út húzódott, de távol esett a forgalmasabb orszá gutáktól. A farm megtekintése után Goody megbízta Brian Fiéld ügyvédet és névrokonát, Leonard Fieldet, hogy alkudjanak meg a tulajdonossal és vásárolják meg a farmot. A két Field dolgavégezetlenül tért vissza. A tulajdonos időközben egy másik vevővel egyezkedett. — Okvetlenül szükségünk van arra a farmra — tombolt Goody. — Nem ajánlom, hogy megvásárolja — tanácsolta Brian Field, — A farm meglehetősen elhanyagolt állapotban van, a kertet teljesen ellepte a gaz, a fald elég sovány. — Mondtam már, okvetlenül szükségem van arra a farmra. — Mit akar azzal a tönkrement gazdasággal? — Keresse fél újra a tulajdonost és kínáljon magasabb árat. A második látogatás alkalmával Bemard Rixon, a farm tulajdonosa hajlandó volt 250 fonttal nagyobb árért eladni farmját Leonard Fieldnek. A vevő természetesen álnevet mondott és Wheater később erre az álnévre íratta át a telekkönyvijén a farmot. 5750 font volt a farm vételára. Leonard Field 250 fontot azonnal kifizetett, a vételár fennmaradó része augusztus 13-án volt esedékes. — Tulajdonképpen miért adja el a farmot? — kérdezte Field Rixon tói. — Nyugodtabban, kényelmesebben szeretnék élni az asz- szonnyal. Gyermekünk nincs, egy környékbeli faluban posta, mesteri állást kaptam, és arra számítunk, hogy fizetésemből és a farm árának kamatából kényelmesen megélünk. — önnek mi a szándéka vele? — Először is alaposan kita- taroztatom az épületet, azután baromfifarmot rendezek be. Baromfitenyésztéssel szeretnék foglalkozni. — Azt hallottam, az roppant kifizetődő. Sok szerencsét kívánok hozzá. — Még csak annyit szeretnék mondani, hogy július vége előtt okvetlenül ide akarok költözni. — Természetesen. Július vége előtt rendelkezésére áll a farm. Az előkészületek ezzel befejeződték, de a pedáns Buster Edwards ragaszkodott ahhoz, hogy a kiszemelt helyen tartsanak főpróbát. Főpróba a tett színhelyén Pontosan egy héttel a postarablás előtt a Gentlemanek Ligájának tizenegy tagja és öt Fulham-boy a helyszínre hajtott. Megvárták, amíg a postavonat pontosan hajnali 3 óra 5 perckor elrobog a szemafor mellett, azután akcióba léptek A gépkocsik csomagtartójából gumibotokat és szigetelőszalaggal becsavart vasbotokat, álarcokat és négy parányi adóvevő rádiókészüléket vettek elő. Az őrnagy és Goody felkapaszkodtak a töltésre, ahonnan jól beláthatták a környéket, és a rádión továbbították utasításaikat. Gordrey felkapaszkodott a jelzőlámpa oszlopára, kesztyűt húzott a zöld lámpára, a vörös lámpát pedig rákapcsolta a magával vitt szárazelemre. White közben a telefonpóznára mászott és úgy tett, mintha elvágná a közeli farm vezetékét. Buster Edwards fújtatva futott a síneken: a Diesel-mozdonyt utánozta. A jelzőlámpa előtt megállt. Abban a pillanatban egy gentleman és két Fulham-boy előugrott rejtekhelyéről, és felrohant a töltésen. — Vissza! Vissza! — szólt a rádióba az őrnagy. — Nem szabad rögtön előjönnötök, mihelyt a mozdony megáll. Meg kell várni, amíg a mozdony- vezető leszáll, hogy a jelzőlámpa telefonkészülékén felhívja a legközelebbi állomást és megkérdezze a tilosra állítás okát. A támadást megismételték. Utána a három gentleman „eljátszotta” a két postakocsi lekapcsolását A rádión közölték, meddig haladtak a múvt^ lettel: — Kioldjuk a légféket, elzárjuk a légcsapokat, lekapcsoljuk a biztonsági kapcsot... Amikor ezzel elkészültek, az őrnagy felhívta a felüljárónál várakozó csoportot: — Halló, Bridego-híd! Mi á helyzet? — Minden ember a helyén — hallatszott a válasz. A csoport most futva elindult a híd felé. — Ostobaság! — zúgolódott Wilson, a futás ellen, mert a híd 1200 méterre volt a jétó> lámpától. A hídhoz értek. Ott olyan mozdulatokat tettek, mintha zsákokat dobálnának ki a vagonokból. A töltés alján a Fulham-boyok az országúton várakozó tehergépkocsiba rakták az elképzelt postazsákokat. Hangosan számoltak száztízig, mert Goody annyi postazsákra számított. Az őrnagy egész idő alatt stopperóráját nézte, és amikor a főpróba véget ért, elégedetlenül állapította meg: — Huszonegy perc ... Túl sokáig tart. — Nem csoda, hiszen a jelzőlámpától a felüljáróig futottunk. Mozdonnyal majd gyorsabban odaérünk. Ezután elfoglalták előre kijelölt helyüket a gépkocsikon és elindultak a Leatherslade farmra. Felszállás közben az őrnagy egyszerre csak felkiáltott: — A legfontosaibbról megfeledkeztünk. A többiek kérdőn néztek rá. de az őrnagy intett, szánjanak fél, majd később megbeszélik a dolgot. (Folytatjuk)
