Heves Megyei Népújság, 1964. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-07 / 184. szám

Az épülő erőmű egy részlete a magasból. (MTl-foto: Kácsor László felvételei.) mit végeztek tervezők,. építők, szerelők. A turbina — ötven megawattos gépóriás — megindult, vizsgázik. Nem látványos esemény, de fontos állomása egy hatal­mas munkának. Érdemes odafigyelni. Hatalmas erőmű lesz, ha elkészül a százhalombattai. Városoknak, gyáraknak, fal­vaknak ad áramot. Népek országútja volt itt valamikor, hadak vonultak, esaták emlékét őrzi — a környékbeliek magyarázata szerint — a falunak nevet adó száz halom: alattunk elesettek ma­radványai. Népek találkozóhelye — közvetve vagy közvetle­nül — most is a falu, az épülő erőmű. Szovjet olaj táplálja «* kazánokat, angol és csehszlovák szerelők dolgoznak együtt a magyar munkásokkal. Épül az erőmű-óriás, már áramot is ad, s most forog a második turbina, és készül a többi, sorban, Jön hát még Őrt ás vas-labirintus. Pedig ez csak kiegészítő berendezés majd a hír ezután is: „elkészült, megforgatták, felavatták...” a turbinához. (a kj Forog a második Ofveit mega vatta* gépóriétt vissgáasih Százhalombattán „Beemelték, megindult, felavatták... ’’Gyakori, szinte mindennapos szavak az újságokban, rádióban. Figyelmünk. Icöveti az ország életét, néha megállunk egy-egy hír halla­tán, s elgondolkozunk. „Beemelték az utolsó hídelemet.” Par hónap még, s át lehet menni az új hídon. „Újabb szálloda készült el a Balatonnál.” Százezrek láthatják a parti fák kö­zül kimagasló modern épületet. „Megindult a második tur­bina Százhalombattán.” Ez a hír nem látványos, munkáról, eredményről beszél. Az eseménynél kevesen voltak jelert- Építők, szerelők, mérnökök, munkások álltak meg rövid időre, amikor gőzt engedtek a turbina lapátjaira. „Forog a második...” Aztán végezte ki-ki tovább a dolgát, csak néhányon ynaradtak az „újszülött’ körül. Figyelni minden rezdülését, hangját, forgását. Próbajáratás ez még. most válik, csak el, A DL számú turbina. Figyelik minden rezdülését... A kemencékben tovább égnek a tűsek. .. Rőt lángok között szikráz­nak, olvadnak a fémek, külö­nös „páncélzatú” kohászok ka­róznak a kemencék tetején, szítják koksszal telt, jókora apátjaikkal a tüzet és készü- ődnek új, meg újabb csapo- ásokra szüntelen ... A hatalmas csarnok jóval nagyobb, mint látszik! Győz­nék itt emberrel, kapacitással többet is, de hiába, annyit ermelhetnek csak, mint az par igénye... Az pedig vál­tozó, hullámzó; egyszer több, máskor kevesebb kell. Tavaly például már nem kellett any- nyi mint tavalyelőtt; fölösle­gessé is vált néhány ember. S akkor, bizonyára nemcsak azok, hanem a többiek — akik maradtak, — is meglepődtek, talán titkolt, belső félelemmel várták; mikor következnek ők? MI LESZ AZ A PCI ÜZEMMEL? — Mi lenne ugyan? — sem­mi különösebb, — nyugtat meg mosolyogva az Ötvözetgyár ap- ci gyáregységének vezetője, Kőhalmi Imre. A kemencék­ben tovább égnek a tüzek ... Nincs semmi ok az ijedelem­re; a munka változatlan, fer- roö.tvözeteket állítunk elő to­vábbra is. Szükség van ránk, szükség van minden embe­rünkre ezután is, — az idén nem történt már egyetlen lét­számcsökkentés sem! A felsza­badult tanulókat is megtartot­tuk, mind a kilencet... Meg­nyugodtak a fölöslegesen fel­izgatott kedélyek, hétköznap­jaink megint a régiek. Féléves tervünket 102,4 százalékra, jú­lius havi tervünket pedig 107,2 százalékra teljesítettük! Ez a jelenünk... A telepen bontásokat, bizo­nyos fokú átalakításokat látok, s valamiféle KÉSZÜLŐDÉSRŐL HALLOK. A gyáregységvezető és Foga­dási Béla műszaki vezető titok­zatosan összenéz, s tekintetük­kel kérdezik egymástól: mond­ják-e, vagy sem? Bizonytalan- kodnak a válaszadással, hall­gatnak néhány másodpercig, azitän óvatosan, a műszaki ve­zető kezdi; — Nem akarunk az esemé­nyek elé vágni, hiszen még tényleg csak a készülődésnél tartunk. Annak is az elején... Mégis megindult már az érdek­lődés a selypi iparmedencéből; hány ember kell majd, milye­nek, és mikor? Most még nem mondhatunk semmi bizonyo­sat; hiszen a közelmúltban ad­tunk csak megbízást a tervek elkészítésére. Ha azok teljesen elkészülnek, ha azokat jóvá­hagyják; akkor beszélhetünk csak igazán az apci gyár táv­lati fejlesztéséről... — De, hogy ne csigázznk olyan sokáig kíváncsiságát, hadd súgjak meg valamit mégis — veszi át a szót derűs arccal újra Kőhalmi Imié — új profil átvétele van kilátás­ban ... A ferroötvözetek gyár­tásának továbbvitele mel­lett, — KÖNNYŰFÉM ÖNTÖDÉT ALAKÍTUNK KI az apci üzemben:. Ügy hírlik, hogy 70 milliós beruházásról van szó, amelyből azonban egyelőre csak mintegy tized- részét kapjuk, a többit csak a III ötéves terv folyamán. Ha a tervek megjönnek, talán a jö­vő tavaszon már meg is indul­hatunk az új munkával... Mindenesetre mi már jóedőre készülődünk. Dolgozóink közül négy turnusban 15-en, 15-en hathetes szakmai tanfolyamon vesznek részt Budapesten a csepeli gyárban és a Qvalitál Könnyűfémfeldolgozó Vállalat­nál ... A műszaki vezető könyvet keres elő szekrényéből, képe­ket mutogat 1 ne, érdekes áb­rákat a kokilla- és présöntés­ről: — Űj szakma lesz ez Apcon, s bizony nemcsak dolgozóink­nak, hanem még nekünk is, vezetőknek is tanulnunk kell... ! Forgatjuk is, nézeget­jük is gyakran ezt a könyvet! NEM ELÉG AZ ÁTKÉPZÉS, új, teljes szakemberekre is szükségünk lesz. Dolgozóink közül mintegy harmincán ta­nulnak a különféle techniku­mokban, s felük szaktechniku- mot végez, kohóiparit, gépiparit,- elektromosiparit, — kapcsoló­dik be a beszélgetésbe az idő­közben előkerült személyzetis, Szalui János. — Ez azonban még mindig kevés. Szerszám- szerkesztőkre, szerszámkészí­tőkre is szükségünk lesz! — Üj profil, új feladatok, több ember — tagolja egymás után a szavakat a gyáregység­vezető. Ha elkészül majd tel­jesen a nagy beruházás, ha „megy” majd az ötezer tonna, — kell akkor vagy 800—900 ember... De hogy addig, mi­kor mennyi, most bizony még nem tudjuk megmondani. A biztos csak az; a mostani lét­szám marad... (gyónt) NYIKOKAJ TOMAN: r?. Végre észrevehető sajnálkozással (becsapta a könyvet, végigment a raobán és eloltotta a villanyt. Mali- novkin, aki éberen figyelte, abban • pillanatban, amint elaludt a vil­lany, felkelt az asztal mellől és nesztelenül az ablakhoz lépett. Kikönyökölt az ablakpárkányra és megint mereven bámulta a szem­közti házat. Figyelmét most már nem az ablakára összpontosította, hanem a kiskapura. Rövidesen nyi­korogva kinyílott és egy magas ter­metű. tübetejkás ember lépett ki az «teára. Malinovkin nyomban ráis­mert benne Jersov őrnagyra. Az őrnagy kis ideig álldogált, majd lassan járkálni kezdett a San- darbekov-ház mentén, először az utca túlsó oldalán, maid az innen­sőn. Amikor másodszor haladt el Malinovkin kinyitott' ablaka előtt, a hadnagy hallotta, amint egy nagyon könnyű tárgy esett a szoba padló­jára majdnem a lábánál. Malinovkin gyorsan lehajolt, ke­zével végigmatatott a padlón és egy ősszecsavart papírdarabra bukkant. Zsebre vágta, és átment a másik szobába, amelvnek ablaka az ud­varra nyílott, és világosságot gyúj­tott. Öreg háziasszonya, Göldzsán #nyó. már aludt, és a hadnagy tel­jesen egyedül volt. Mindeneseire előbb hallgatózott egy ideig. A há­ziasszony szobájából egyenletes hor­kolás hallatszott. Befüggönyözte az ablakot és kö­zelebb állt a lámpához. Elővette a cédulát a zsebéből, gyorsan kicsa­varta és elolvasta: „Gazdám átadta nekem Zsijerrba- jev levelét, amelyben, miután meg­fejtettem rejtjelét, a következő uta­sítást kaptam: ma éjjel tizenkét órakor motorbiciklin induljak a Fe- kete-folyóhoz az Adirába vezető úton. Parancsot kaptam arra is, hogy útközben figyeljem a piros lámpá­val leadott jeleket. Amint észreveszem, a legközeleb­bi bokorban ott kell hagynom a mo­torkerékpárt a beszerelt adó-vevővel és az új rejtjelkulccsal. Ügy látszik, Zsijenbajev még most sem bízik bennem valami túlságosan s nem mer találkozni velem. Pontosan tizenkettőkor indulok. Maga maradjon a lakásában és ébe­ren figyelje Aszkár házát. Míg visz- sza nem térek, semmiféle intézke­dést ne tegyen. Mindenesetre tizen­kettő után kapcsolja be az adó-ve­vőiét, lehet, hogy rádiókapcsolatot kell majd teremtenem magával a három hullámsáv valamelyikén, amelyeknek hosszúságát ismeri.’’ Malinovkin még egyszer elolvasta az üzenetet és elgondolkodott. Miért viselkedik Zsijenbajev ilyen titok­zatos módon? Miért nem mutatko­zik Jersov előtt? Még mindig nem bízik benne? Egyelőre csak egy dolog volt vi­lágos: Zsijenbajev ördögien óvatos. Tehát nemhiába kapta a „Kísértet” kémfedőnevet. Jersovnak pedig nem kellene egyedül elindulni erre a találkozóra. Magával kellene vinnie őt, Malinovkint, avagy kerékpáron utána küldeni azon az úton. Házi­asszonyának a folyosón áll egy ke­rékpárja, azzal elkarikázhatna. Ámde a parancs az parancs. Mali­novkin megsemmisítette a cédulát, beszólást hallott és olvasott az elhá­rítok hősi munkájáról. Persze, a gyakorlatban mindez másképpen áliL Szerény, hétköznapi munka mindenesetre sokkal több akadt, mint hősi epizód. A hadnagy, aki már régóta ábrán­dozott egy veszélyes operatív munká­ról, fél évet töltött az állambizton­sági szolgálat egyik osztályán. És míg minden többé-kevésbé új volt a számára nem volt terhére ez a munka, de mihelyt úgy érezte, hogy már „mindent tud”, sóvárogni kez­dett az „igazi munka” után. Rendkívül megörült hát, amikor megkapta a feladatot, hogy kísérje el Jersov őrnagyot. De az utóbbi napok tétlensége gyötörni kezdte. A eloltotta a villanyt, és visszatért sa­ját szobájába. Az utcán most senki sem járt Jersov nyilván visszament a Sandarbekov-házba. MalinovKin órájának világító számlapjára pil­lantott, aztán újra elfoglalta helyét az ablaknál. Fél óra múlva Jersov­nak motorkerékpáron el kell hagy­nia a házat. Malinovkin hadnagy még nagyon kevés ideje dolgozott az államibiz- tawvsági szerveknél, de elég sok ei­konsipiráciö, amelyet egész idő alatt szigorúan betartott, eleinte tetszett neki, de aztán haszontalan dolognak kezdte tartani, amely valami titko- lósdira hasonlított. És most végre lehetőség adódik ha nem is aktív akcióra, de mindenesetre egy szem­től szembeni találkozásra az igazi ellenséggel. És mi történik? Öt megint félreállítják a veszélyes munkától. Mindezt sértőnek tartotta magára nézve. Mélyet sóhajtott és becsukta az ablakot. Ideje volna már Jersov­nak kijönnie az utcára, öt pere múlva tizenkettő. A hadnagy ismét minden figyel­mét Aszkár Sandarbekov házának kiskapujára összpontosította. Az éjszaka sötét volt, de ha valaki ki­lépne a szemközti házból, mégis észre lehetne venni. Az idő pedig múlott A peretriutató túljutott a tizenkettőn. Lám már öt .. árét.. .tíz perccel múlott tizenkettő. Mi tör­tént Jersowal? Elaludt, vagy mi? Malinovkin egyre idegesebb lett. Talán jó volna észrevétlenül meg­közelíteni Jersov ablakát és beko­pogni rajta? Vagy megdobni egy marék homokkal? De nem, Jersov őrnagy, aki kijárta a híres Asztahov iskoláját nem alhatott el ebben az oly feszült időpontban! Akkor talán megakadályozta va­laki abban, hogy idejében elindul­jon? De hát ez nem volt valami hi­hető ... A legvalószínűbb: a kerten keresztül hagyta el a házat, hogy ne vonja magára senkinek a figyelmét. Már negyed egy volt, amikor Ma­linovkin elővette bőröndjéből az adó-vevőt. Bekapcsolta, átállt vétel­re, felcsatolta a fülhallgatókat, és óvatosan ráhangolta magát hol az egyik, hol a másik rövidhullámú sávra. Morse-jelek vinnyogása, ze­nefoszlányok, mélyzengésű harsány kacagás, könyörgő női hang, vihar­kisülések száraz recsegése s újra Morse-jelek váltakoztak a fülhallga­tókban. Malinovkiftnak tetszett ez az „éter- egyveleg”, ahogy elnevezte magában. A bolygó forró, izgatott lélegzésé­nek tartotta. A külföldi nyelvek kö­zül csak az angolt és a németet be­szélte, de könnyen felismerte a kiejtésből a francia, olasz és spa­nyol nyelvet. Minden különösebb nehézség nélkül megértette a len­gyel és a cseh nyelvet, mivel jól beszélt ukránul és beloruszul. (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom