Heves Megyei Népújság, 1964. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-05 / 182. szám
Szelídítik a Tiszát Itt már kevesebb kárt tehet a víz. (MTI Foto, Újlaki Vilmos felv.) >/*\/VVVVVVW\<-VA*V\/VWWWWWWWWV\/WWWW\^V I • • >Ot perc A hirdetőben... Követ Tokaj ad a munkához. Daru rakja me« a hatalmas uszályt. Ürül az uszály, épSl az erős partiak — Mível foglalkoznak? — Hirdetünk... Plakáton, | filmen a moziban, újságokban >és vitrinekben, — válaszolja ' Gara Jenőné, az egri Icirendelt- I ségen. — Mennyit? — 25—30 féle plakátból halvonta mintegy ötezer példányt ihelyezünk el a megyeszékhely * ilyen célra rendszeresített táb- >láin, 250—300 apróhirdetést tetszünk az utcai vitrinekbe és « t sajtó útján is Jcözzéteszünk fl8—20 ezer forint értékűt. Job- \bára keretes hirdetést. — Kik hirdetnek? Vegyesen... Általában a >középkorúak. Inkább házat; \ telket, lakást, de közöttük is \ akad, sőt még az idősebbek kö- £zött is, házassághirdető ... — Hogyan hirdetnek az em- ! berek? — Legtöbben élő szóban > mondják el kívánságaikat, mi > azután megfogalmazzuk a szö- \ veget. Van alá, kész szöveggel fjön. Bizonyos kötöttségeink > vannak; akármit nem hirdettünk mi sem! — Milyenek a házassághirde- >tők? — Már az ajtóban felismer- i jük őket; jobbára zavartak, %f élszegen közelednek. Főleg — a i férfiak... Talán mert a Hirdetőben női dolgozók vannak. Idősebb korosztály is hirdet, s kap is bőven válaszlevelet. Főleg ha Ígér valamit; házat, lakást, autót, biztos megélhetést ... A múltkorában egy hatvan körüli bácsi hirdetett, háza volt; kapott vagy negyven levelet... Egy fiatalember két éve hirdetett; ő 120 levél loözül választotta ki az „igazit”. Sikerült a házassága, éppen a napokban lelkendezett: olyan felesége mint neki van, nincs talán senkinek sem...! — Valami érdekességet haM- hatnánk-e? — Akadnak néha furcsa kívánságok, érdekes, sokszor talán mulatságosnak tűnő szövegek, de mindig megegyezünk, s a Magyar Hirdetőből nem csinálunk kabarét... A múltkorában egy vitrines hirdetésen fejős kecskét kínáltak: valaki éjszaka kinyitotta a vitrint, és egy szöveget biggyesztett mellé. „Kalandorok kíméljenek ...” — Mi lesz a vitrines hirdetések sorsa lejártuk után? — A budapesti központba küldjük minden hónapban, ahol két évig őrzik azokat, az esetleges későbbi reklamációk tisztázása miatt. (—ni) Mi mindent mondtak már a Tiszáról! Hogy szeszélyes, mint egy menyecske, szélsőséges, szelíd, vad, kiszámíthatatlan, tomboló, csöndes. Ráragadt1 a szőke jelző is, meg az, hogy kanyargós. Hanem ezt az utóbbit Mikszáth szebben fogalmazta „Máslija” van a Tiszának, .kanyarog, mint a kibontott pántlika”. A csónakot, amiről Tokajban lemaradt az utas — Mikszáth írja —, könnyen utoléri gyaiogszerrel, még várnia is kell. Mert gyalog egyenes úton mehet, de a ladik megjárja a pántlika minden hallását. Sok bajt okoztak már ezek a „pántlikák”. Különösen a múlt század második feléig. Mert akkorra — sokévtizedes munkával — a „sallangok” jó részét levágták. 1420 kilométerről 977-re rövidült a folyó, erős gátak kísérték kétoldalt. Hanem azért szemmel kell tartani most is. Mert mind igaz, s érvényes mindmáig az a sokféle jelző, amivel illették eleddig. Hisz van még pántlikája, elég, azért aztán — különösen fent Szabolcsban, Szatmárban, ahol nagyobb a sodrása — sok bajt okoz ma is. Szaggatja, rongálja a partokat a kanyarokban, sok száz hold jó föld, kert, gyümölcsös vált martalékává. De, ha meg tudták zabolázni annak idején, legvadabb korában, akkor most ne tudnának elbánni véle!? A sodrását persze nem lebet csendesíteni. Mégis kifognak ■rajta: kövezik a legveszélyesebb partrészeket, pajzsot emelnek a víz elé. Követ Tokaj ad a nagy munkához, amit a Felsötisza vidéki Vízügyi Igazgatóság végeztet, több millió forintos költséggel. Fent dolgoznak most, Tiszabezeréd határában, kővel rakják ki a „pántlikákat”. Szelídítik a Tiszát, lefogják erejét, hogy kevesebb bajt okozzon ezután, (A. K.) „Szerelmünket el nem hagytuk ••• Emlékezés Balázs Bélára A z első világháború alatt ^ kiadott novellás kötetében, a „Kalandok és figuták”- ban többek között egy háború előtti berlini ismerőséről, Dár- ja Fjodorovnáról, az orosz diáklányról ír Balázs Béla. Dárja finom, sőt gőgösnek tűnik — „olyan mint egy tatár hercegnő” — de amikor együtt utaznak az orosz határ felé, az író megtudja, hogy a lány ek- razit-bombákat rejt a táskájában. De más orosz lányokról is nagy rokonszenwel szól e kötetben, s az egyik novellaciklusnak ez is a címe: „Az én orosz barátnőim”.' A kötet egésze a maga túlfinomult rajzaival nem lépi túl a polgári életlátás határait. Jellemző azonban Balázsra, hogy amikor a „hivatalos” Magyar- ország háborúban állott az oroszokkal, a legvonzóbb portrékat — orosz emberekről festette. Az erkölcsi bátorság és választékos ízlés már kezdő író korában jellemezte az éppen nyolcvan esztendeje — Szegeden született, s pályája fontos indítékaira a század legelején, az akkor alakult budapesti Eötvös Kollégiumban rálelt Balázs Bélát. Az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság megszületéséig nem volt köze a mxmkásmozgaloonhoz, a magyar (és a nemzetközi) prole- táriátus új történelmi korszakért vívott harcaihoz. De már első írásaiban — a „Dr. Szélpál Margit” című könyvdrámában és „A vándor énekéi” című verseskötetében — szemben állott nemcsak a megcsontosodott irodalmi komzervatizmussal, a fennkölt giccsek „akadémiz- rmisá”-val, hanem a kásszerű- séggei, a természet egyszerű másolására törekvő naturalizmussal is. „Az ember többre hivatott mint vagyont gyűjteni és mint bendőjét megra’ m. Arra hivatott, hogy még i) is fáklya legyen a kézé' __ . S bár Balázs 1919 el őtti íred termése nem volt mentes perchez kötött művészi irányzatok követésétől sem, kétségtelen, hogy már akkor ott élt műveiben, nem utolsósorban szép művedben, az ember fölemelésének szenvedélye. A Tanácsköztársaság dí- ^ esőséges 133 napja felismertette Balázzsal —és nem csupán elméletileg — a munkásosztály világbíró jelentőségét. A neves és sikeres író vállalta az emigráció minden kínját, keserűségét, de i— ahogy később „Emigrációs karácsonyi ének” című versében megrendítő egyszerűséggel vallotta — „szerelmünket el nem hagytuk, — egyhitünket megtartottuk.” 1919-től 1948- ban bekövetkezett haláláig szépirodalmi munkát nem sokat írt a hányatott sorsú — de hazába felszabadulását még megert és megélt! — Balázs. Ám azokban a verseiben, novelláiban, drámáiban, amelyeket akkor írt, az emberi nagyság felmutatásának régtől benne munkáló igénye nagy és harcos emberséggel párosult. Az emigrációban fedezte fel — s nemcsak a maga számára — a „hagyománytalan, szemünk előtt bontakozó” filmművészetet. A húszas évek közepén írt „A látható ember” és „A film szelleme” nem csak a marxista szellemű, hanem általában az igényes filmtudomány úttörő, alapvető művei voltak. 1948-ban napvilágot látott művében, a „Filmkultú- rá”-ban- fel is veti- a kérdést: Miként lehet az, hogy az esztétikusok csak olyan lassan ébredtek rá, hogy a filmmel foglalkozzanak? „Holott századok óta először volt szabad szemmel látható a kultúrhistória egyik legritkább eseménye: új művészi kifejezőformák keletkezése. Az egyetlen művészeté, amely a mi korunkban született, amelynek tehát ismerjük minden anyagi és szellemi feltételét”. Más, amikor a filmtudomány — a film fejlődésének elemzése segítségével — megtalálja a kulcsot más, régebben keletkezett művészetek megértéséhez is, világszerte elismerik, s tisztelettel idézik Balázs Bélát, a némafilm és a hangosfilm sajátosságainak egyik első megfogalmazóját És nem feledkeznek meg a film gyakorlatában is szerepet játszó Balázsról, aki Eizenste- in, Pudovkin és Romín szovjet rendezők számára írt forgatókönyvet, s aki a „Valahol Európában” című nagyszerű magyar film írója volt. Czegeden — a szabadtéri ^ játékokon — most újították fel a „Fából faragott ki- rályfi”-t A mű igazi értékét Bartók egyszerre népi ihletésű és modem nyugtalanságú zenéje adja. De a zene mögött ott volt Balázs Béla gondolat- gazdag mesealkotó tehetsége, s ihlető bátorsága is. IS. Szabiin tábornoknál Jersov legutolsó jelentése egész nap nem hagyta nyugton Szabiint. Mire kellett Zsijenbajevnek a Gei- gier-számláló? Mit akar megtudni vele — minél többet gondolt erre a számlálóra, annál világosabbá vált előtte, hogy nem véletlenül került a pincébe. „Hátha Zsijenbajevet atomenergia-kísérleteink . érdeklik? — villant át agyán akaratlanul a nyugtalan gondolat — Tavaly is, idén tavasz- szal is elfogtunk néhány olyan kémet ,akik később beismerték, hogy a tomenergia-kísérleteink érdekelték őket. Miért ne fordulhatna elő, hogy Zsijenbajev ás hasonló küldetéssel érkezett hozzánk? Most már teljesen nyilvánvalónak látszott előtte, hogy Zsijenbajevet természetesen vagy az atombomba, vagy általában az atomenergia érdekli. Ám ezzel kapcsolatban nyomban felmerült egy újabb gondolata: miért telepedett le Zsijenbajev Penevalszk körzetében, ahol Szabiin tudomása szerint semmiféle atombombakísérlet nem folyt? Akkor hát miről van szó? Miért lézeng ott? Nem véletlen, hogy egy ilyen tapasztalt nemzetközi kém éppen Perevalszk körzetében tartózkodik. Jól tudta, milyen nagy érdeklődést tanúsít a nemzetközi hírszerző szolgálat az atombomba és más hasonló fegyvertípus gyártása iránt. Nem közönbös számára az atomenergia békés célú felhasználásának műszaki titka sem. Tudta, hogy a tőkés államok hírszerző szervei mekkora érdeklődést tanúsítanak az atomenergiával kapcsolatos összes munkálatokról kapott értesülések iránt. Arról is tudomása volt, hogy ma már nemcsak az amerikai titkos szolgálat foglalkozik „atomkémkedéssel”, hanem az angol Intelligence Service és a vatikáni Centre Infor- mazione Pro Deo is. De hátha Zsijenbajevet egyáltalán item is érdekli az atombomba? Hanem az atomenergia békés célú fel- használása? Hisz az egész világ tudja, hogy a Szovjetunió ezt a hatalmas energiát a békés építés nagyszabású feladatainak végrehajtására használja. A tábornak kigombolta nyakán a zubbonyt — ezekben a napokban tűrhetetlen kánikula volt Moszkvában — és elgondolkodva végigment dolgozószobáján. „Vajon hogy megy a sora Jerso- vunknak Közép-Ázsiában?” — gondolta akaratlanul, s megállt a nyitott ablaknál. Lágy szellő legyintette meg arcát. Forró kátrány- és benzinszag csapta meg orrát Odalent a nagy téren, a naptól megolvadt aszfalton a gépkocsik végtelen áradata hömpölygött. Egy pillanatra az a kínzó kívánsága támadt, hogy kocsit rendeljen, beleüljön, s elszáguldjon valahová a városon túlra. Végigheveredne a folyóparti pázsiton, elcsatangolna az erdőbén... Ismét végigment néhányszor a dolgozószobán, majd sóhajtott egyet és íróasztalához ült. A zöld dossziéban Oszipov válogatta külföldi lapkivágások feküdtek előtte. Egyeseken rajta volt az ezredes megjegyzése. Például azt javasolta, hogy érdemes felfigyelni a külföldi sajtó lármázására azzal a katasztrófával kapcsolatban, amely az állítólag atomhaj- tóművél felszerelt! Neptun óceánjárót érte. Szabiin leemelte a telefonkagylót és berendelte magához Oszipovot. — Egyelőre nem látok semmi összefüggést Jersov jelentése és e között — mondta az .ezredesnek és az újságkivágásokkal teli dosszié felé intett. — összefüggés azért talán mégis van — felelte óvatosan Oszipov és gondosan összekötötte a dosszié zsinórját. A tábornok csodálkozva széttárta a karjait és elmosolyodott: — Talán, de talán mégsincs. Tudod-e, hogy ez nem válasz, — És ha a szerencsétlen Neptunt valóban atomhajtómű működtette? — kérdezte Oszipov és összehúzott szemekkel nézett a tábornokra. — És autói robbant fel, hogy valahol elszámították magukat. Nálunk pedig, jól tudod, van már egy pár dolog, amit ez az atomenergia működtet és nem robban fel.., Érted most mór? — Tehát te azt hiszed, a Kísérteiét azért küldték hozzánk, hogy megszerezze, Vagyis helyesebben eltulajdonítsa azt a tapasztalatot, amelyet atomhajtóműveink balesetmentes működtetése terén szereztünk? — Miért ne hinném? Hisz a Kísértet már nemegyszer kisebb fontosságú titkokat is lopott gazdái számára. 7. Szabiin tábornok elgondolkodott. Lehet, hogy így van ... De vajon nem túlzottan Öntelt az ellenség, amikor arra számít, hogy hírneves ügynökének, aki valóban különféle állami és ha dititkokat lopott el egyes burzsoá országoktól, tőlünk is sikerül valamit szerezni? — Rendben van. tegyük feí, hogy igazad van — szólalt meg s felkelt az asztal mellől. — Sőt tegyük fel azt is. hogy mindez rendkívül köny- nyű dolognak látszik a számukra. Csak az az érthetetlen, hogy a Kísértét miért lézeng olyan körzetben, ahol tudomásom szerint nemcsak nem végeznek atombomba-kísérleteket, hanem az atomenergiát békés célokra sem használják? — Kis ideig hallgatott, majd hozzátette: — De azért sokkal' pontosabb értesüléseket kell szerezni. Melyik minisztérium végzi a legnagyobb szabású építést Aikszakalszk környékén? — A közlekedésügyi. — Tehát ehhez a minisztériumhoz fordulunk. A régészeti telepen Jersov őrnagy megállapodott Ma- linovkinnal abban, hogy valahányszor nem sürgős a dolog, poste restante levelekkel tartják fenn egymással a kapcsolatot. A hadnagynak most eszébe jutott a dolog s reggel elindult a postára. Néhány perc múlva kézhez kapta a levelet, amelynek borítékja a jól ismert írással volt megcímezve. Jersov tegnap este írta a levelet, már azután, amikor elvált Malinov- kintól a városi vendéglőben. Hirtelen támadt a gondolata, hogy ellenőrizze, tudnak-e valamit Zsijenba- jevről a perevalszki régészeti telepen. A hadnagy egy tetszetős ürüggyel megtudakolta, merre van a régészek telepe és nyomban elindult a megkeresésére. A telep a város szélén feküdt. Magas kerítéssel körülvett kis házikóból állott, meg két nagyobb pajtából, amelyekben — ahogy azt Malinovkin később megtudta — a régészek szerszámait és egyes holmiját tartották. A telep vezetője, kissé hajlott hátú, cingár öregember, aki orresipte- tőt viselt, leereszkedően magyarázott Malinoykinnak: — Tudja, fiatalember, a régészek itt kapják meg főleg a földásó szerszámokat. Hisz mint a vakondokok, a földet túrják... Néha, igaz, élelmet is hoznak ide a számukra. Például éppen annak a Zsijenbajevnek aki felől érdeklődött, külön rendelkezés alapján hideg élelmet kell ki* adni. (Folytatjuk)
