Heves Megyei Népújság, 1964. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-28 / 201. szám

Befejezte tanácskozását a Nemzetközi Népzenei Tanács konferenciája

A Magyar Tudományos Akadémia Roosevelt téri palotájában megbeszéléseik, viták, művészi programok követték egymást: a Nemzetközi Népzenei Tanács konferenciája végezte munkáját. Harminc országból csaiknem kétszáz küldött érkezett Budapestre, ahol rövid időn belül ez volt a második nagy jelentőségű nemzetközi zenetalálkozó. Néhány héttel ezelőtt az UNESCO hívására jötték el hazánkba a zenepedagógia világszerte ismert szakemberei, most pedig népzenegyűjtők és kutatók a Magyar Tudományos Akadémia vendégeiként. Munkájuk- ról, a konferencia eredményeiről dr. Vikár László kandidátus, zenetudós tájékoztatott:

— A Nemzetközi Népzenei Tanács budapesti konferenciája napirendjén két téma szerepelt. Az egyik a népzene és műzene viszonya, a másik a zenei rendszerezés problémája- Előbbiről Szabolcsi Bence akadémikus előadása hangzott el, amely összefoglalása volt több évtizedes kutatásainak, Szabolcsi professzor áttekintést adott külföldi vendégeinknek a XX. század magyar zenei életéről, népzene és műzene Magyarországon kialakult sajátos kapcsolatáról. Ennek lényege az, hogy nálunk a műzene a századfordulóig autentikus népi hatásoktól függetlenül fejlődött, a XX. század klasszikus magyar zenéje — Bartók és Kodály életműve — pedig csak népi forrásokból merített, a folklórt nemesítette magas rendű művészetté. Ez a fejlődési modell a külföldi hallgatók körében nagy érdeklődést keltett. Műzene és népzene, egyéni és kollektív alkotás kölcsönhatásával foglalkozott dr. prof. Walter Wiora, nyugatnémet és M. Paul Col- laer belga zenetudós is.

Kibernetika

— A konferencia második íőtémája volt: a zenei rendszerezés. A szorgos gyűjtőmunka nyomán világszerte tíz-, sőt százezer ' dallamot tartanak nyilván. Ennek rendszerezése hagyományos eszközökkel már nem elképzelhető. Segítségére siet viszont tudásainknak a kibernetika. Hazánkban a gépi osztályozás és rendszerezés kísérletei szép eredményeket hoztak. Erről számolt be Járdányi Pál, a Magyar Tudományos Akadémia népzenekutató csoportjának osztályvezetője. Hozzászólt a kérdéshez többek

között prof. Willard Rhodes, az USA-beli Columbia Egyetem tanára, a Nemzetközi Népzenei Tanács alelnöke, prof. Samuel Baud-Bowy, a genfi konzervatórium igazgatója, prof. Raina Katzarova bolgár zenetudós, Bartók Béla egykori munkatársa, és dr. Erich Stockmann, a Német Demokratikus Köztársaság Tudományos Akadémiája Néprajzi Intézetének munkatársa. A nemzetközi eszmecsere tanúsága szerint eredményeink a zenei rendszerezésben igen jelentősek, munkánk színvonala e téren is eléri a világszínvonalat. A konferencia általában arról győzött meg, hogy a magyar népzeneikutatás — elfogultság nélkül állíthatjuk — világ- viszonylatban is az elsők között áll. — Vendégeink egybehangzó véleménye: A budapesti találkozó nagy sikerének egyik fontos tényezője a jó előkészítés. Az, hogy a házigazda, a Nemzetközi Népzenei Tanács elnöke, Kodály Zoltán akadémikus a tudományág legfontosabb problémáit tűzte napirendre, s a legkiválóbb hozzászólók közreműködését nyerte meg.

Szkopjei siratódalok

A konferencia természetesen jó alkalom, hogy a világ minden részéből érkezett szakemberekkel megismertessük a magyar népzenegyűjtés és feldolgozás eredményeit. Minden küldöttnek csomagot ajándékoztunk, amelyben a Bartók Béla kéziratait, az Akadémia népzenekutató csoportjának tevékenységét, s a Bartók- archívum munkásságát ismertető kiadvány mellett ez alkalomra készült hanglemez is volt. Ez a lemez a legszebb magyar énekes és hangszeres népzenei felvételekből ad ízelítőt. Elő programot is szerveztünk. Meghívtuk Budapestre a legjobb énekes és hangszeres népművészeket és csoportokat A bemutatónak igen nagy sikere volt, különösen a galgamácsai gyermek- és leánycsoport, a madocsai és sobori tánccsoport kapott sok tapsot. A műsorról felvételt készített a Hamburgi Televízió Windrose társulata, amely a Nemzetközi Népzenei Tanács tavalyi jeruzsálemi konferenciájáról készített negyvenöt perces filmjét is bemutatták. A budapesti konferenciáról hasonló film készült.

Vasárnap Kodály Zoltán1 szülővárosába, Kecskemétre

látogattak. Kecskemét közelében, a Helvéciái Állami Gazdaságban a Kecskeméti Városi Tanács díszebédet adott a konferencia tiszteletére. Hétfőn este Ilku Pál művelődésügyi miniszter adott fogadást a Gundel Étteremben.

Elismerés és köszönet

A Nemzetközi Népzenei Tanács 17. konferenciájának befejezéséül kedden megtartották a tanács közgyűlését. Az elnökség beszámolója a többi között megállapította, hogy a legutóbbi konferencia óta E”' gáriában is megalakult a tanács nemzeti bizottsága és ma már kilenc országban — köztük hazánkban is — működik nemzeti bizottság.

Az elnöklő Willard Rhodes professzor zárószavaiban elismeréssel szólt a konferencia magas színvonalú és eredményes tanácskozásáról, és köszönetét mondott Ilkú Pál művelődésügyi miniszter és az Akadémia megértő támogatásáért, az Akadémia népzene- kutató csoportjának, és személy szerint Kodály Zoltánnak eredményes fáradozásaiért

Kihaló szakmák idős mestere

CSENDESS kis üzlet Egerben, a Dobó utcában. Vendégek nagyritkán lépik át a küszöböt, de aki betér az alig pár lépésnyi kis helyiségbe, azt megkapja a régi idők hangulata.

A bolt felett megfakult cégtábla: Odry Dániel mézeska- licsos és gyertyakészítő mester.

— Mikor kezdtem a szakmát? — kérdezi vissza az idős mester — nagyon régen volt már az. Pontosan 53 évvel ezelőtt. Még kisgyermek voltam, alig hatéves, amikor apám megkezdte a mesterségre való nevelésemet. Azóta készítem a gyertyákat, mézeskalácsokat. Csak most már egyre kisebb a forgalom. Nagy ritkán, ha betéved ide valaki, pedig micsoda gyönyörű, régi mesterség ez.

— Ez a bolt, meg bent az udvarban a műhely, idestova 130 éves. Maga ez a berendezés is — mutatja a bútorokat — változatlanul maradt az idők folyamán. De nemcsak a berendezés, hanem maga a műhely is alig változott valamit.

Lemegyünk a szűk, kis udvaron át a műhelybe. A félhomályos helyiségben hatalmas asztal, dagasztógép, különféle formák.

— Először előkészítjük a tésztát — mondja Odry Dániel — jól kidolgozzuk, megdagasztjuk, majd az asztalon

kinyújtjuk. Ezután formázzuk ki baba, huszár, szív és más alakokra. A sütés után ételfestékkel színesített díszítéssel

cifrázzuk.

EZ A CIFRA mézeskalács. A

simára nem kerül díszítés, azt különböző ízekkel — ánizzsal, citrommal, naranccsal — ízesítjük.

Aztán a gyertyaöntésről kezű beszélni.

—Hogy a két mesterség, a mézeskalácsosság és a gyertyaöntés miért függ össze?

— Régen — állítólag még szerzetesek alapították meg ezeket a mesterségeket — a mézet -az úgynevezett lépesmézből nyerték. Kiólvasztották, majd a sonkolyból pedig a viaszt sajtolták ki. Ebből készítették a gyertyát. De azt hiszem jobb, ha átballagunk az öntőműhelybe.

Az öntőműhely a Szúnyog köz egyik ódon házában van. A szobában ringek: vastag, függőlegesen álló farudákon vízszintesen elhelyezett körben forgatható korongok. A korongok szélébe 32 szög van verve, ezekről lógnak le a belek, amelyekre a mester merítőkanállal csorgatja rá a gyertya anyagát.

— Miből készül a gyertya?

— Hát először is paraffinból, méhviaszból, sztearinból, és keményviaszból. Persze mindMárva az éjszaka égzengésre ébredt, zápor vert, hűvös lett egyszerre, fázott. Nehezen aludt el ismét, s akkor elhatározta: irrü fog egy házassági hirdetésre, hiszen nagyon régóta önálló, független nő, magányos madárka.

„A férfi eljött egy délután a megbeszélt helyre — mesélte később. Amint benyitott a kis cukrászdába és megállt a kis asztalok, romlandó édességek és szépségek, induló és múló szerelmek felett, tétován, a 182/42-es, vagyis az a férfi a városban, aki megértő szívet keres és 182 centi magas és 42 éves és most itt keresi azt a lelkiekben gazdag, intelligens, elvált, vagy özvegy asszonyt, aki... — hogy ez milyen mulatságos volt! Barátnőmmel együtt nevettünk, de csak magunkban, hogy a nagy darab, mamlasz ember — pulykavörös volt a nyaka és kopaszodott is, bánón áüt...

— Megsajnáltuk. Barátnőm felállt, odalépett hozzá és hadarta a megbeszélt szöveget: „A sokat csalódott szív?” Ő komolyan válaszolt: „Igen asszonyom, önt keresem?”

„Apróhirdetés”

Én csak kalauzolom — mondotta, jöjjön; a barátnőmről van szó. Aztán leült hozzánk. Mi lányok hallgattunk, ő pedig beszélt megállás nélkül. Gyorsan beszélt, mint a csőd előtt álló kereskedő az utolsó üzletnél, amellyel, ha sikerül, fennmaradását, életét biztosíthatja, ha nem, akkor húzhatja a rolót lefelé.

Hogy mi a foglalkozása, ne kérdezzük, önálló ember, maga küzdötte fel magát, komoly, fontos pozíciót tölt be. Házasember, ezt rögtön megmondja őszintén, s reméli, ezt kapja viszonzásul is. Külön élnek, a válás már elindult. A felesége nem értette meg, mindig csak legyintett, ha lelkiekről esett szó — márpedig számára legfontosabbak a lelkiek, a szellemiek. Mert ő művészietek, nem kér mást, csak megértő, meghallgató szívet.

Így beszélt, aztán megkérdezte: Szeretem-e a zenét? Mert ő bevallja — nem akar semmit sem elhallgatni —, neki szenvedélye a zene. És választ sem várva, folytatta: a zene vigasztal, a zene minden.

Hát mondhattam mást, mint ami az igazság; „Nem értek hozzá, nem érdekel, bot- fülem van kérem!”

Megmerevedett egy pillanatra, kigyúlt az arca és gyöngyözni kezdett a homloka. De aztán kapkodva magyarázkodott: nem számít, attól még én igen jó feleség lehetek. Mivel néki ez a szenvedélye, mert ő egy ilyen mű- vészlelkületú ember, ne gondoljam, hogy az életet csak elvontan, szellemiekben látja, szeret szórakozni, kirándulni is; hát én szeretek-e?

Nem bírtam tovább, igennel válaszoltam. A randevú végén olyan biztos lett a dolgában, hogy nem is kérdezte, hanem mondta: legközelebb is találkozunk, ugyanott szombaton délután, abban az órában.”

— Hát nem mész el? — kérdeztem Máriát.

„Elmegyek, de hidd el csak azért, mert nincs más dolgom, nevetni, mulatni fogok. Tudod, hogy mi mindent össze tud fecsegni egy ilyen ember?” Kőbányai György

egyikből a megfelelő arányba» kell olvasztani és összekeverni.

Miután a bélre ráfolyt a megfelelő mennyiség, a szegről leakasztjuk a gyertyát és az asztalon megmángorlom, hogy sírna és egyenletes legyen, majd kellő hosszúságúra vágom.

— Persze a színes, díszgyertya másképpen készül. Azt formába kell önteni. Sok minta van, szebbnél szebbeket lehet készíteni. Miután a formából kiveszem a gyertyát, festékbe mártom, megszárítom, majd belakkozom. Nagyon érdekes, de sok türelmet kívánó munka ez.

VISSZATÉRÜNK az üzlethelyiségbe. Az egyik polcon különös, fehér viaszfigurák sorakoznak: ház, disznó, emberi kéz, szem.

— Mire valók ezek?

— Ezek mór kimentek a divatból — mondja az idős mester — ma már nem csinálunk ilyeneket. Emlék. Régen ugyanis, még az apám idejében, meg kisgyermek koromban, ha valaki biztosítani akarta a házát, vagy fájt valamije, ilyen viaszfigurát vásárolt. Elvitte a templomba áldozatképpen. Ügy tartották, ha például a házfigurát tette valaki az oltárra, akkor a házát nem fogta tűz, víz, biztosítva volt minden romlás ellen. Babona az egész — legyint — mondom, ma már csak emlék.

Aztán a mesterségek kezdetére terelődik a szó.

— Nagyon régi mesterség mind a gyertyaöntés, mind a mézeskalácsosság. Ki tudja, hogy mikor születtek. Annyi biztos, hogy a korabeli feljegyzések szerint 1718-ban Egerben már volt két gyertyaöntő. Valamivel később a feljegyzések szerint már mé- zeskalácsosok is megtelepedtek a városban.

— Annyi viszont biztos, hogy ma már mind a két mesterség kihalóban van. Mert hát kinek kell ma már mézeskalács, meg gyertya. Nem sok embernek. Nem mondom, a vásárban, meg ha vasárnaponként sátorban árulok — elkel belőlük. De egyre kevesebb a vevő. Még én megélek belőle, aztán meg ügy is vége- Ki választana ma már ilyen mesterséget?

Néha-néha kinyílik a bolt ajtaja* elvétve betéved egy-egy vevő még az üzletbe* Ilyenkor gazdára talál egy- egy tükrösszívű huszár, harsogó, felborzolt tollú kakas* vagy éppen egy cirádás mézeskalács szív.

Kaposi Levente

WVVWWWWWWWWWWWWWtfWWWWVWWVWrtWWWWWWVMVWWWWVWWWWWWWVVWVWWWWVSWrtWWWVfWSWVNiVtf^^

34.

— Őrültség, amit tesz, Olga! — kiáltott fel Vronszkij, aki már kezdett dühbe gurulni.

— Ne vesztegesse az idejét! Teljesítse kötelességét!

E. percben Vronszkij megvetette magát félelméért, amely teljesen eluralkodott rajta, de nem tehetett ellene semmit. Nagyot sóhajtott, s elsietett a barakkokhoz. Olga pedig teljes erőből futott a mozdonyhoz, de a futóhomokban csak nehezen jutott előre. Ám a mozdonyról már észrevették, Konsztantyin sietve ereszkedett le a fülkéből és eléje szaladt. Amikor pedig már majdnem a mozdonyhoz ért, csaknem összeütközött azzal a vasutassal, akit a forgalmista küldött, hogy figyelmeztesse Satrovot.

— Konsztantyin, Koszta! — kiáltotta el magát, levegő után kapkodva a lány. — Szerelvénye alá van aknázva!...

— Bizony, Satrov elvtárs! A di- verzánsok aknát helyeztek a szerelvényére — igazolta sietve a lány szavait a vasutas, és tenyerével törölte arcáról az izzadságot. — Rövidesen fel kell robbannia! Azonnal dagyják el a mozdonyt!*..

— Hogy-hogy hagyjuk e!1 — kiáltott fel Konsztantyin és újból visz- szament a mozdonyra. — Köröskörül barakkok..s Hogy hagyhatnánk el? Hallod, Fjodor?

Az elsápadt Rjabov hevesen kidugta fejét a fülke ablakán.

— Ki adta ki a parancsot, hogy hagyjuk el a mozdonyt? — villant a szeme és dühösen pillantott a vasutasra. — Úgy látszik, a félelem megzavarta az eszedet *..

— Na jó — szakította félbe Rja- bovot határozott hangon Satrov, akinek új gondolata támadt. — Egyelőre a vonalszakaszt mi foglaljuk le, hátratolatunk és a szerelvényt eltávolítjuk az állomás közeléből. Fusson gyorsan és jelentsen a forgalmistának. Hát maga, Olga, mit áll itt? Távozzék innen maga is mielőbb! ...

De Olgának már nem volt annyi ereje sem, hogy elmozduljon a helyéről. Ügy érezte, hogy lábai felmondják a szolgálatot..;

— Hallja-e! — kiáltott rá Satrov furcsa, idegen hangon a vasutasra, aki már futni kezdett az állomás felé. — Segítsen az elvtársnőnek.

A vasutas visszatért és karon fogta Olgát.

— Tyimcsenko! — kiáltott Satrov a fűtőre. — Fuss azonnal az őrséghez és a vonatkísérőkhöz, s figyelmeztesd őket! Minél előbb ugráljanak le a vonatról. Te is maradj lent velük!

A megrémült fűtő szinte legurult a mozdonyról. Satrov látta, hogy Tyimcsenko milyen sietve távozik, Rjabovhoz fordult:

— Eriggy te is, Fjodor .. *

— Ugyan, mit képzelsz!... — Rjabov, miután nem talált szavakat dühének kifejezésére, elkáromkodta magát.

Konsztantyin tudta, hogy semmi áron nem hagyná el a mozdonyt.

Ez alatt odajött hozzájuk Jersov őrnagy és Bejszambajev vonatkísérő.

— Mi történt, Satrov elvtárs? — kérdezte az őrnagy.

— A szerelvény alá van aknázva — felelte nyugodtan Satrov, majd nagyon szigorúan hozzátette: — Minél előbb távozzanak innen!. *. Maga is, Bejszambajev.

— Hát maga. .. Maga mit akar tenni?

— Megpróbáljuk legalább eltolatni a szerelvényt távolabb az állomástól: hisz körös-körül barakkok húzódnak. Maguk pedig gyorsan távozzanak innen, nem szabad mindnyájunk életét kockára tenni!

És Satrov megragadta az átváltó fogantyúját és elfordította, hogy a mozdony hátramenetben induljon. Azután kieresztette a fékeket, kissé megnyitotta a szabályzót, gőzt bocsátott a hengerekbe és a szerelvény lassan elindult. Az izgalomtól remegő, sápadt Rjabov görcsösen megragadta izzadt kezével a mozdoryfülke ablakpárkányát, mintha attól félt volna, hogy valaki letaszíthatja a mozdonyról. Gépiesen követte Satrov gyors mozdulatait, de úgy látszott, nem érti, mit csinál. Azt is észrevette, hogy Jersov őrnagy nem az állomás felé futott, ahogy azt SJatrov tanácsolta neki, hanem a szerelvény vége felé.

A vonat egyre gyorsabban távolodott az állomástól. A vasúti pálya két oldalán mind sivárabb lett a táj. Csupán a dombok lejtőin levő poros bokrok élénkítették meg némileg az egyhangú tájat, meg a látóhatár mögül kibukkanó nap első sugarai vittek egy kis üdeséget a természet nyári színeibe.

Rjabov, aki még mindig zavarban volt, kihajolt az ablakon és szinte rémülten nézte a mozdony előtt futó vagonokat. A felkelő nap bíbor sugaraiban úgy látszott, mintha véresek lennének.

— Szóval, itt pusztulunk hát, Kosz- tya? — kérdezte remegő hangon, hirtelen Satrov felé fordulva.

Konsztantyin nem felelt: elhúzta az ablaktól, majd kihajolt a fülkéből és elégedetten így szólt:

— No, azt hiszem, elég ... Most már nincs veszély.

A következő pillanatban elzárta a szabályozót és óvatosan fékezett. Fjodor, aki még mindig semmit sem értett, csodálkozva nézett rá. Amikor pedig a szerelvény már-már megállt, Satrov rákiáltott:

*— Mit állsz? Gyorsan kapcsold le

a mozdonyt!

Fjodor csak most értette meg Satrov szándékát és lefutott a lépcsőn. Amint földet ért, nem torpant meg, hanem máris futott a pályatest szélén a szeneskocsi felé. Lába alatt a homok szokatlanul lazának tűnt, eleisüppedt benne, futása nehézzé vált. Veríték öntötte el, kiforrósodott arcát, szíve pedig úgy vert, mintha már jó ideje futna megállás nélkül.

Végre elérte a szeneskocsi végét és megkapaszkodott az ütközőben. Majd gyorsan elkapta a kapcsolóhorgot, felemelte, kiakasztotta a kampóból, maga felé fordította és visszaeresztette előbbi helyzetébe. Csikordult a lánc és nagy csattanással szétnyíltak az önműködő kapcsoló acélpofái.

Fjodor már éppen visszafelé akart indulni a mozdonyhoz, de eszébe jutott, hogy még nem kapcsolta szét az önműködő fék légvezetékét.

Lehajolt, gyorsan elzárta a tömlő végcsapjait, majd elkapta a tömlő két végét és könnyedén lecsavarta őket egymásról.

1 — Mit piszmogsz ott annyi ideig, Fjodor! — kiáltott rá Satrov mérgesen, s kihajolt a mozdonyfülkéböl.

Rjabov ügyesen kibújt a vagonok közül és hanyatt-homlok futott a mozdonyhoz. Amikor végre elkapta a lépcső korlátját, a mozdony lassan távolodni kezdett a szerelvénytől. Fjodor már csaknem fenn volt a mozdonyon, amikor váratlanul hangos kiáltást hallott:

— Rjabov! Satrov!...

R Rjabov gyorsan megfordult és látta, hogy a szerelvény mentén egy katonaruhás férfi fut és élénken integet ...

— Őrnagy elvtárs?! — csodálkozott Rjabov. — Másszon fel gyorsan a mozdonyra!. ..

(Folytatjuk