Heves Megyei Népújság, 1964. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-12 / 162. szám

Húsz gyári ösztöndíj furcsaságai

Az egri Finomszerelvény- gyár egyik kimutatását böngészgetve, azt olvastam, hogy az üzem 20 egyetemen tanuló fiatalnak fizet ösztöndíjat, s e 20 fiatal közül mindössze egy munkásszármazású, s hozzá egy újabb meghökkenti tény: egyikőjük szülei sem dolgoznak a gyárban.

Annál is különösebbnek tűntek ezek a tények, mert a származás szerinti megítélés divatjamúltéval, sok megnyugtató nyilatkozat hangzott el, miszerint: nincs semmi lényeges változás az egyetemen, főiskolákon tanuló diákok összetételében, sőt tetézett anyagi és erkölcsi támogatással segítenek a kétkezi dolgozók fiainak, hogy kiegyenlíthessék helyzeti hátrányukat az értelmiségi és városon felnövő társaikkal szemben.

A társadalmi ösztöndíj is egyike azon komoly lehetőségeknek, amellyel a tehetséges munkásfiatalok, munkásgyerekek továbbtanulását segíthetnék elő a Bervában is, egyben hozzájárulna a gyár műszaki törzsgárdájának kialakulásához, megerősítéséhez. Különösen ilyen viszonylag fiatal, de máris nagy üzemben lehetne komoly szerepe a társadalmi ösztöndíj serkentő hatásának, ha valóban gondosan, a fent említett célokat figyelembe véve, sikerült volna a 20 ösztöndíjas kiválasztása.

De hát kik tanulnak a fl- nomszerelvénygyárl munkások nyereségrészesedéséből alapított ösztöndíjon, ha egyetlen gyári dolgozó fia, lánya nincs közöttük?

Ha nem a munkásszármazású fiatalok részesülnek a tanulást megkönnyítő pénzből?

Mivél a gyár dolgozóinak nyereségrészesedéséből 120 000 forintot tartalékolnak az ösztöndíjaikra, a kiválogatás és döntés társadalmi bizottság feladata. De az első időkben (1960—61.) kevés dolguk akadt. Uemigen volt jelentkező társadalmi ösztöndíjra. Féltek a kötelezettségtől, nem ismerték a lehetőséget? Ki tudja? Tény az, hogy majdnem lasszóval kellett fogni a .mémökjelölte- ket, hogy kössenek szerződést a gyárral és dolgozzanak annyi évet a Bervában, ahány évig ösztöndíjat fizetett nekik az üzem.

tóttá őket vissza. Az egyik mérnöknek lakást ígértek a Dunántúlon, egy másiknak jobb állást... és fogták a ka-k lapjukat. A harmadikat, egy" lányt, hiába marasztalták, s engedték meg npki, hogy 6 óra helyett csak 8-ra járjon munkába, csak elvágyott a gyári ösztöndíjjal szerzett technikusi oklevelével. „Kisírták” a szülei, hogy Egerben helyezkedhessen el. Inkább visszafizetik az ösztöndíjat.

« De ha gyári ösztöndíjjal nem tanul munikásszülő, bervai dolgozó gyereke, s a nappali tagozatra kevés jelentkező akad közülük, nem jelenti azt, hogy nincs igény a tanulásra a Ber- va kétkezi dolgozói között.

A munkások és munkások gyereked tanulnak . ebben a gyárban is egyetemeken, felsőfokú technikumokon, középiskolákon, de ... nem a nappali tagozaton. Az esti, levelező hallgatók döntő többsége munkás és munkásszármazású, akik úgy küzdötték fel magukat az egyetemig, hogy a középiskolát is munkájuk mellett végezték eL Sokféle okai vannak ennek az egyrészt örvendetes, másrészt elgondolkodtató jelenségnek, örvendetes a tanulás iránti meginövekedett igény, amely már olyan jellemzője a bervai munkásoknak is, mint a fegyelmezett munka, szorgalom, de elgondolkodtató tény, hogy számukra főleg az esti és a levelező ’tanulási forma maradt. Luxusnak tartják talán, az egyetemek nappali tagozatának elvégzését? S egyáltalán miért nem veszik igénybe a társadalom adta kedvezményeket, az összehasomlítha- taiüanui könnyebb “ tanulási mód lehetőségét?

Sokféle magyarázatát adták és keresők még ma is ennek.

— Ha a munkásszülő látja, hogy négy—öt évi egyetem után újalbb föl évtized káli, amíg „befut a gyerek”, és addig jóval alacsonyabb a keresete az egyivású szakmunkás- társaiénál, nemigen igyekszik nappali tagozatra beíratni gyermekét.

— A fiatal műszakiaknál, s általában a műszakiaknál mutatkozó bérfeszültség odavezetett, hogy alig lehet kinevezni valakit művezetőnek, mert nehezen kaphatja meg a régi,

ten tanul, napköziben a gyárban dolgozik, mert a nagy család eltartása nem engedi meg, hogy keresetéről lemondva nappali tagozaton szerezze meg diplomáját

Ide jutottunk hát a kezdeti nyomon elindulva; miközben a gyár munkásai 'által hozott anyagi áldozattal főleg gyáron kívüliek, s nem munkáscsaládok gyermekei tanulnak az egyetemek nappali tagozatán, eddig a gyár dolgozói, a munkások gyerrnekei a többszörös áldozatot igénylő esti és levelező oktatást „választják” egyrészt a még fellelhető maradi nézetek miatt, amely főleg a szülőknél mutatkozik meg, másrészt mert anyagi lehetőségeik határt szabnak a kedyuk szerinti döntésnek.

Segítene e helyzeten, ha nagyobb tudatosság, előrelátás jellemezné a társadalmi ösztöndíjak elosztását, s a legtehetségesebb munkásfiatalokat küldené a gyár ösztöndíjjal egyetemre, ha sikerülne lenyesegetni azokat a bürokratikus kinövéseket, amelyek miatt például az üzem fiatal szak- munkáslányával, aki közben megkezdte egyetemi tanulmányait, azért nem köthettek ösztöndíjra szerződést, mert nem a miskolci, hanem a budapesti műszaki egyetemen tanul.

fjem vészharang kongafására szolgálnak az itt felsorolt esetek, csak mindössze ahhoz szeretnénk hozzájárulni, hogy a helyes elvek és a gyakorlat nehogy visszájára forduljon s azokat érje hátrányos megkülönböztetés, akiknek érdekében hozták a tanulást megkönnyítő intézkedéseket.

A példák egyetlen üzem életéből valók, s nem nyújtanak — remélhetőleg — megdönthetetlen alapot az általánosításra, ezért helyes lenne, ha más üzemek, falvak gyakorlatából a részi gazságokat összevetve keresnénk a helyes utat a megfelelő arányok eléréséhez, s annak a kérdésnek megválaszolásához: reális-e a munkás- fiatalok, a fizikai dolgozók gyermekeinek féltése attól, hogy háttérbe szorulnak a tudás megszerzésében?

Kovács Endre

Az

ipari munkások is segítenek

A szeszélyes időjárás ellenére Is jól halad az aratás Mátraballán

A mátraballai termelő szövetkeze tóén a szeszélyes időjárás ellenére is jól halad az aratás. Az 50 férfi tsz-tag közül negyven, amikor osak az idő engedi, az aratást végzi, tízen pedig az állattenyésztésiben dolgoznak. A község párt-, tanács- és tez-ve- zetők június 21-én és július 5- én az ipari munkásokból 40— 50 tagú férfi aratógárdát szervezitek. ' Jelenleg 40—50 pár ipari munkásból álló brigád dolgozik a földeken a szövetkezeti tagokkal együtt. Július 6—8-án mintegy 150—160 hold búza és 10 hold őszi árpa aratásával végeztek. Az ipari munkásokból cséplőcsapatot is szervezték, akik ugyanazért a munkabérért dolgoznak, mint a szövetkezeti tagok.

Forgó László, vb-elnok

Sziszegő szépség

Lélekbúvár legyen s* a Javából, aki képes leolvasni az arcukról igazi véleményüket De ami a lélekbúvároknak sem igen sikerülhet — rendszerint sikerül az érdekeltek intuícióinak”.

Miss Denmark is megérezte hogy az éppen porondra lépő egyik konkiuren.se esélyesnek látszik. Nem csoda, hogy ezzel Mpcsolatos érzelmeit akarata ménére kirakatba tette az arcán. Ez a „kirakat” érdekes, sőt elgondolkoztató, még bizonyos humor sem hiányzik belőle: de semmiképp nem vonzó. Végső fokon a szóban levő Mise végül is győzött De nú van azok „íelszissze- nése” mögött akik nem győztek? Kudarc. Ez pedig „nagy baj”, mert a jelenkori nyugati szépségversenyek többnyire üzleti vállalkozások. Pénzt fek- Ime, bemutatjuk Miss Susan tolták le a „Miss Egyesült tetnek bele a menedzserek, a Holmquisí dán szépságkirály- Nemzetek” nemzetközi női család tagjai és a pénzen ki- nőt, a Miss Denmark cím jogos szépségversenyt A már „lesze- vül még sok egyebet maguk az viselőjét Az indiszkrét fotori- repelt versenyzők — mint az érdekelitek is. Hír, dicsőség* porter abban a pillanatban idézett Miss Denmark is — karrier, doItár-„hozam” a jutakapta le az angyali „Miss”-t rendkívül izgalommal figyelték lom. Érthető tehát, hogy a Veráimkor semmiképpen nem „an- a verseny fordulatait és a ver- seny izgalmában eltorzulnak az gyali” az ábrázata. Mi történt? senybírák arcát Nos, a szép- angyali arcok a — „vér és És hol történt? ségversenyek bírálnák arca arany” harcmezedén...

Spanyolországban bonyolí- rendszerint igen fegyelmezett (f. m.)

Azt hiszem, ő volt a világ legprecízebb embere.

Ülök az irodájában és várok rá. Várok és nem jön, tehát valamivel el kell tölteni az időt. Nézem hát a> naptárát, vajon mennyi az előjegyzés, mennyi a dolga. Sok. De minden naptárlap alatt egy nyíl, gondosan rajzolva és jelezve, hogy valami fontos van a következő oldalon.

Van.

Ott is egy nyíl, gondosan rajzolva és jelezve, hogy valami

fontos van a következő oldalon.

Van. Ott is egy nyíl. Most már idegesen és dühösen lapozgatom a naptároldalakat, szeptember, október, november, már december utolsó hete és a naptár alján ott a nyíl, hogy valami fontos van a következő oldalon.

Van. Egy bejegyzés a nyíl helyén, gondosam írva, nagy betűkkel: ÉV VÉGE.

Megrokkant idegekkel távoztam...

(—6)

Most már más a helyzet, nagyobb érdeklődés mutatkozik a társadalmi ösztöndíj iránt gyáron belül is, de az anyagi lehetőségek szabottak, s így az arány azóta sem javult. A szerződéshez tartania kell magát a gyárnak, fizetik is becsületesen az ösztöndíjakat, törődnek védenceikkel, még ha oly spontánul kerültek Is a szerencsések közé. Így tehát havonta felvehetik a 650—800 forintnyi összeget a Berva ösztöndíjasai; kereskedők, pénzügyi emberek, alkalmazottak, értelmiségiek, s más foglalkozásbeli szülők gyermekei, akik korábban csak hallomásból tudtak a Finomszerei vény gyár létezéséről. Igaz, volt közöttük egyetlen olyan fiatal, akinek édesapja vezető beosztásban dolgozott a gyárban, aki technikumi hallgató létére is megkapta a gyári hozzájárulást ezzel az apropóval: „hadd legyen egy kis pénze a gyereknek".

Az ösztöndíjasok közül Várhelyi Ferenc, s néhány társa, mielőtt felvételire jelentkezett volna az egyetemre, dolgozott ugyan rövid ideig a gyárban, de ők csak elenyésző részét képezik az ösztöndíjasoknak ... de a ragaszkodóbb részét. Kiss Gergely, aki szintén a gyárból került a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre, s most is itt tölti szünidejét a gyárban, arról beszél, reméli, az üzem olyan feltételeket biztosít maid számára, mire kész mérnök lesz, hogv nem kell elvágyódnia másfelé.

Ha ... megfelelő körülményeket biztosítanak. De miként maradnának meg akkor a többiek, akiket aligha fűz más szál a gyárhoz, mint az ösztöndíj.

Az eddigi példák azt mutatják, mennek, menekülnek a gyárból, amint lehet. Ha jól emlékeznek a gyáriak, eddig hárman végeztek a gyár ösztöndíjasai közül, de egyikük sem dolgozik már a Bervában. Anyagi, erkölcsi kötelezettség, szerződés? — semmi sem tarszakmuinkás-keresetót, — sorolják az indokokat a személyzeti osztályon. Ez valóban nem ösztönözheti a nagyobb kereset elvesztését jelentő nappali tagozat elvégzésére a munkás- fiatalokat, akik közül igen sokan szüleik anyagi helyzete miatt sem vállalhatják a „luxustagozatot”,' ahogy beszélgetés közben említették az egyetemen a nappali tanulást. Az üzemi gyakorlaton levő gépészmérnöki szak hallgatói is gyakorta vitatkoznak erről, ször- nyűlködnek a levelező hallgatók erőfeszítésein, amely nemcsak fizikai, szellemi, de anyagi áldozatot is bőven követel a munka mellett tanulóktól.

Kiss István, a gyár villany- szerelője, aki á második évet kezdi a villamosmérnöki kar levelező tagozatán, saját példájával világítja meg az okot és lehetőségiét.

— Nekünk, akiknek az idős szülök miatt eszünkbe sem juthat a nappali tagozat, sokszorosan nehezebb a tanulás. Ha tanulmányi szabadságról megjövünk, vár bennünket az ösz- szetoriódott munka, otthon is segíteni kell és nem utolsósorban minden időt a tanulásra fordítaná. Anyagiakban pedig? Ha jól számítom, évenként 5— 6 ezer forintot fizetek, elképzelhető, mennyibe kerül a havonta három napi pesti tartózkodás, amikor csak a szállásért 80 forintot kellett fizetni egv éjszakáira. Az útiköltségnek is csak a felét térítik meg. „Szerencsére” nem haladja meg a fizetésem a 2000 forintot. Különben fizethetném az egészet. Ezenkívül a könyvek, jegyzetek költségét is csak százasokkal lehet mérni.

Ráadásul — mily paradox jelensége az életnek— az 6 nyereségrészesedésének is negyede —ötödé megy azoknak az ösztöndíjára, akik ezerszer jobb körülmények között tanulnak. Hasonló a sorsa Sós Editnek is, aki ugyancsak levelező tagozaA z újságíró többé-kevésbé megelégedetten becsukja jegyzetfüzetét: feladata első és degfontosabb részét teljesítette. Munkások, mérnökök, férfiak, nők nyilatkoztak milyen elképzeléseik vannak a jövőről, milyen egyéni terveket akarcjak megvalósítani néhány esztendőn belül. „Egyéni távlati tervezés” — mormogja magában az újságíró és gondolatban legalábbis alcímnek már oda is írta ezt a mondatot a kézirat fölé.

Aztán, hogy ül a gép előtt, lapozgat a jegyzetfüzetbe és emlékeiben, mondatokat és arcokat idéz, meghökkenve kénytelen rádöbbenni valamire. Nagyszerű és merész tervek között, amelyek úgy alapozódnak réndürik szilárdságára, a holnapban való hitre, mint ama kősziklára, sehol egyetlen szó, egyetlen mondat arra a tervre, hogyan dolgozunk, hogyan próbálunk többet, jobbat és szebbet termelni. Jó néhány ember neve és terve szerepel a papíron,, de egyetlenegy sem szólt arról, hogy ezekhez a tervekhez, vagy pontosabban társai tervéhez hogyan akar ő maga is hozzájárulni.

Véletlen lenne?

Ha az ember fellapozza a statisztika adatait, könnyen meggyőződhet arról, hogy csak itt, Heves megyében az ipari munkások átlagkeresete az 1730 forintot, hogy a szövetkezeti tagok egy nap átlagosan kerek 60 forint jövedelemre tettek szert, hogy ötezer televíziót vettek, többet mint rádiót és 420 gépkocsit: 1963-ban. S az idei esztendő első félévének adatai azt igazolják, hogy tovább nőtt a jövedelme,, a kereskedelem forgalma, hogy az igényék talán már nem is megközelítették, de elérték a lehetőség határait.

Hogy lenne ez baj!, Hisz a szocialista társadalmi rend alaptörvénye az igényeknek a lehetőség határain belül a legHegyen-völgyön

lakodalom?

messzebbmenő kielégítése. Hiszen a szocializmus azért magasabb társadalmi forma, mert többek között mindenkinek munkája szerint nyújt és többet nyújt, mint bármely más osztálytársadalom. De az sehol sem olvasható, sohasem hirdettek, hogy a szocialista társadalmi rendnek valamiféle olyan morális törvénye is lenne, amely szerint a legfőbb erény szemérmesnek lenni, ha a munkáról, s messzemenően igényesnek lenni, ha a javakról esik szó.

Kevés az autó? Hozzanak be

többet...

Kevés az Orkán-kabát? Gyártsunk, vagy hozzunk be többet...

Bútor, ruha, narancs és datolya: mindenre és helyesen van igényünk, s mindent és már kevésbé helyesen úgy akarunk és úgy várunk el, hogy „te- rülj-terülj asztalkám”, ez az állam gondja. De hát végtére is a Napkirály, a franciák királya híres mondása, hogy „az állam én vagyok” lehet históriai aforizma, de a mondás soha nem volt annyira igaz, mint most. Mert az állam én vagyok, te vagy: ml vagyunk. Nem elvont fogalom, nem a miniszterek gyülekezete, nem néhány megválasztott, hanem a megválasztok milliói. S a milliók igényét csak a milliók munkája elégítheti ki.

Az állam kasszáját nem Ala- din csoda-barlangjából töltik fel — az is kimerülne nálunk —, hanem az álla,mi vállalatok befizetései, a mezőgazdaság termelése, az adók, a munka intenzitása, a korszerű technológia nyomán jól értékesíthető gépek gyarapítják. A demjén: termelőszövetkezet gyümölcsösében még 50 mázsa exportmeggy vár leszedésre. Vár, de senki sem szedi már. Pedig jó ára van a világpiacon! Egyetlen és kis példa ez, de sokat és nagyobb, jelentősebb példát is lehetne hozni, amikor a kényelmesség, a nemtörődömség nyomán számottevő értékek mennek veszendőbe.

A selejtgyártók, a kényel- mesék, a technológiát figyelmen kívül hagyók úgy gondolják, hogy mindez az áUam dolga, majd elbírja? Ügy gondolják.

Mert keveset, vagy legalábbis nem eleget beszélünk arról az egyszerű és megfogalmazni is könnyű tételről: elképzelhetetlen, hogy az igényekben a lehetőség felső határánál, a termelésben a lehetőségek alsó határán járjunk.

Itt Is érvényes a kötelező összhang törvénye.

Eben a „hegyen-völgyön lakodalom országban” — talán nem is olyan túlzás ezt mondani —, ahol az anyagi javak iránt mind nagyobb az érdeklődés, ahol százezrek utaznak külföldre és tízezrek állnak sorba autóért, ahol az olcsó áruk kelendősége elmarad már a drágábbak mögött, ahol mindenki szeret és tud jól enni, inni, mint valami lakodalmas házban, egyelőre nem illik beszélni arról, hogy miből élnek majd a „fiatalok”. Szép dolog a tapintat, de a népgazdaság, az állam ügyeiben fabatkát sem ér. Nem tapintatra van szükség, hanem nyílt és őszinte beszédre.

Fegyelemre és annak következetes betartására. Takarékos, ságra az üzemben, az állami gazdaságban, mint otthon a saját erszényünk körül. Korszerűségre a munkában, a gyártás- és gyártmány-technológiában. Ha az igényünk világszínvonal, legyen munkánk menynyi sége és minősége is az.

S aki ezt nem érti, vagy nem akarja sehogy sem megérteni, azt „hazai színvonalon” is lehet és kell felelősségre vonni.

Nem igaz, hogy azért fizetnek a megye vállalatai csak és egyedül milliós kötbéreket, mert objektív okok játszanak közre; nem igaz, hogy az építkezések elhúzódásában, a menet köziben dráguló beruházásokban csak és egyedül objektív okok játszanak közre. Azok is. De legtöbbször valahol a hibák eredeténél egyszerű emberi hanyagság, vagy hozzá nem értés húzódik meg. S ebből — az ugyan bővizű forrásból — lesz a végén az objektív nehézségek tengere. És lesz is mindaddig, amíg a szocializmus humanizmusát összetévesztjük az éltapintat ostobaságával.

Az állam és a kasszája nem valamiféle kimeri thetelen forrás, amelynél nincs más gondja az arra járónak mint, ha megszomjazik, jót húzzon belőle. Az állami költségvetés nem csak a kiadást tervezi, a szükségleteket, de a szükségest Is: a bevételt. S ennek fontosabb alapja a munka. A szocialista igényű munka.

erről szemérmesen hall- gatni, legalábbis politikai szűklátókörűség, de hogy példát adjunk, minek a felesleges tapintat: erről hallgatni ostobaság és vétek.

(Gy. G.)

1964. július 12., vasárnap