Heves Megyei Népújság, 1964. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-31 / 178. szám

A restaurátor

birodalmában

LABAM ALATT az egrt vár dombja, magyar, török, lengyel, francia várvívók: vérével megöntözött föld; és templomok meg házak, az egész város. Akár szétterjesztett szárnyú, pilledt madár. A kazamaták alagút-be járata

előtt tikkadt idegenek várakoznak. A múzeum-udvar zárt négyszögében, a Tömlöcbástya felől kemény sóhajokat nyilaz a sugárzó nap. Szelíd fütty ö- getés visszhangzik az épületek között: aztán felcsendül egy méiabús dal. Ősz hajú, malte- ros nadrágos kőműves dalol a magús bakokon nyújtózó pallók tetejéről, a képtár folyosójának boltívei alatt. Itt található a restaurátor birodalma: egy nagyobb „szoba”, ahol a korhűen megfiatalított eszközök, szerszámok, fegyverek, ősi leletek hevernek asztalokon. polcokon; s a másik, kisebb helyiségben, a restaurátor munkaeszközei.

Csend és hűvösség. Furcsa, émelyítő illat. Az olvadt paraffiné. A munkaasztalon a legfrissebb lelet. Megszenesedett rönk, egy ház gerendájának villás tartója. A várhegyi ásatások során került napfényre. IVTennyi idős? Időszámításunk előtt 900-ból való.

A régiségek, több száz és ezer esztendős értékek között egy fiatal férfi, Lénárt Andor, restaurátor. Harmincnyolc éves. Történelem—földrajz szakos tanár, hosszú ideig tanított Most őt tanítják régi korok, társadalmak dokumentumai.

— A palotában hamarosan megnyitjuk az Eger helytörténete című kiállítást Ehhez készítem, teszem rendbe anyagainkat A kiállítás forgatókönyve már kész, a „zsűri” is jóváhagyta.

A PALOTA: a gótikus stílű püspöki palota; feltárása évekig tartott s helyreállítása, felépítése is sok időt igényelt. Most itt kap állandó otthont a középkori szerszámok, az ostrom idejéből származó s az ostrom utáni időkből való fegyverek tárlata, a várral kapcsolatos leletek.

Érdekes omamentikájú, kőből faragott tömböket nézegetek a „kis” műhelyben. Az egyik időmarta, szürke kőváza a vár melletti egyik házból került ide. A másik, mint a kőpor, fehér — Tamamérá- ról utaztatták; torzó, román kori oszlopfő. A helytörténeti kiállításon láthatjuk majd mindkettőt.

— Egy török harcos pajzsa ..

Könnyű, szaruból . készített harceszköz, máz vagy zománc-! szerű barna bevonata már le- pattogzóban, aranyozott mintái kevésbé épek. A restaurátor keze megállítja felette az idő rontását; a pajzs vastag paraffinréteget kap.

Lénáit Andor sorra mutogatja a kész munkákat, amelyek hamarosan a raktárba kerülnek. (Mennyi minden van „elrejtve”, egymásra zsúfolva a raktár polcain, vitrinekben, amelyeket nem láthatnak a kíváncsi, érdeklődő tekintetek!) A pisztolyokért nyúlok; mindegyik igazi iparművészeti remek. Arannyal díszített rézveretűék és ezüst borítású- ak; ugyanilyenek a golyótartó dobozok. amelyeket vélhetnénk bumótos szelencének, cigarettatárcának is. Aztán egy török vezérbot, amely buzogánynak is szolgált.

Egy papírstanicli rejti Rákóczi valamelyik kuruc vitézének — az egri Sóház utcai csatomafektetésnél talált sírokból előkerült — barna filcsüvegét. A süveg alatt megcsodálhatták a vitéz aranyszőke göndör haját is. Csontjait békén hagyták, csak a süveg került a restaurátorhoz.

A RESTAURATOR műves

szakma. Történelmi korok, századok leleteivel „társalog” a restaurátor. Darabjaiból ragasztja egésszé a népvándorlás kori cserépedényeket, amelyeket csákányok vagy ekék szakítanak ki a földből. A rozsdától megtisztítja a fémeket, apró pórusokat, eltünteti a különböző fatárgyak penésztelt- jadt. Hegeszt, forraszt, s ha cserépről van szó, fazekaskodik. A tennivaló rengeteg, sokszínű, sokféle.

A restaurátorműhély legnagyobb darabja egy súlyos vasláda, kovácsolt vasdíszekkel. A kulcs, ami a zárat nyitja, majd félkilónyi.

— Próbálja meg kinyitni — biztat Dénárt Andor.

A kulcslyukat takaró vaslemez, akárhogy akarom, nem enged. Mosolyog erőlködésemen. Egy szöget vesz elő kékszínű köpenye zsebéből, oldalt, elölről valami kis résbe illeszti s a konok lemez felpattan. Most már könnyű a behemót láda belsejébe tekinteni, ha az ember elforgatja a zárban a kulcsot.

— Céhláda, 1768-ból —

mondja a restaurátor. Kétsze| Gárdonyi .

páncélszekrénye

í Évezredes cserepek

á

í „Gerendaút”

a kazamatákban

| Kuruc süveg

egy stanidiben

résén értékes jószág, a hóhér- parti remetelakból szállították ide. — Utoljára Gárdonyi Géza tulajdonában volt. Ebben tartotta feljegyzéseit, kéziratait...

Restaurátor. Régi idők szépségeit éleszti újjá. Korhűen. Vigyáz, hogy a nemes patina megmaradjon.

Egy idő óta Lénárt Andor sokat időzik a kazamaták egyik folyosóján. Az' egri főutca közművesítésekor talált gerendaút egy szelvényét szállították ide; s Baky Győző, a Történeti Múzeum főrestaurátorának irányításával most e „gerendaút” konzerválását

végzik. Deci méterenként poli- etilengUkollal száműzik a fákból a vizet; nem tudhat majd ártani neki az idő.

A restaurátor birodalmában hűvösség és csönd.

CSÖNDBEN születnek újjá hajdan volt idők kincsei, értékei.

Pataky Dezső

í

ÚJ UTAKON

Á karácsondi községi népfrontbizottság terveiről

Jól dolgozott az elmúlt hó- ! napokban Karácsondon a köz- {ségi népfrontbizottság. A bizottsági tagoknak sikerült meg - találniuk a falu lakosaival azt a kedvező kapcsolatot, amely eredményekhez vezetett — ja- j vult a népfrontmunka színvonala.

I S most mégis az év második j felében — új utakon akar ha- I ladni a bizottság.

Hogy miért?

Erről beszélgettünk, László Ferenccel, a bizottság titkárával.

Eredmények

— Az nem vitás, hogy értünk el bizonyos eredményeket az elmúlt időszakban is — mond- | ja. — A mezőgazdasági mun- j kák segítésére például a föld- * művesszövetkezettel közösen permetező brigádot hoztunk létre. Ha valamelyik termelőszövetkezetben baj volt a munkával, ott kisgyűléseket szerveztünk és brigádonként megbeszéltük a problémákat. Segítettünk a munkaversenyek szervezésében is. Mozgósítottunk a társadalmi munkára, most épül a faluban a főútvonal mellett járda. Segítettünk az új sportpálya építésében. Hetenkint egy nap hangoshíra„Kártékony” gyerekek

Levél érkezett a szerkesztőségbe. Írója a névtelenségbe burkolózott, mégsem lehet figyelmen kívül hagyni mondanivalóját, mert témája, sajnos, nem egyedül álló. Manapság „divat’ a gyermekáldásról beszélni, vitázni, érvek egész sora születik a gyermek léte, vagy nem léte mellett és ellene. Sok ember foglal állást amellett, hogy kell a gyermek a házba, s nem túlozzuk a dolgot, amikor aztán állítjuk, hogy a meglévők kultusza igen nagy.

A vita másik oldalán állnak azok, akiknek nincs, de nem is akarnak, vagy sajátjuk felnövekedve kiröppent a fészekből és most csendre vágynak (bár ők vannak kisebb számban ezen az oldalon). Ilyen emberektől hangzik ál a legtöbb panasz zajongásról, lármáról, ők küldik a felháborodott hangú levelek özönét az üledékesekhez, o házirend védemében.

Ezek közül is kissé kiválik az alábbi szövegű, levél- részlet: „Sajnálatos dolog, hogy a szülők nem figyelmeztetik és nem nevelik a gyermeket csendes játékra. Legjobb lenne, ha a gyermekes anyák bölcsödébe, vagy napközi otthonba adnák gyermekeiket, mert csak ott biztosított, hogy másoknak nem ártanak és nem zava- rognaJc.”

Hogy őszinték legyünk, sok érv hangzott már el a bölcsődék és napközi otthonok férőhelye számainak emelése mellett, hogy az asz- szonyok dolgozhassanak, s hogy jobb a gyermelaiek, a közösség nevelése. De ez az érv idáig még egyedül állp volt: „Több napközit a gyermekek kártékonyságának

megszüntetésére.” Ügy véljük, jóindulatot nehéz felfedezni ebben az érvben. S ez is eszébe jut az embernek, vajon nem a gyermekeket kell megvédeni az ilyen elvvel rendelkező lakótársaktól? — d —

dót szerveztünk, mikrofonon keresztül hirdettük a falu híreit, eseményeit. Propaganda- munkát végeztünk a tisztasági mozgalom segítségére, közreműködtünk a különböző ünnepségek megrendezésében. S emellett végeztük a mindennapos állandó felvilágosítómunkát, hiszen feladatunk a párt politikájának állandó tudatosítása.

— Ezt csináltuk, nem is kevés, de nem is sok ez. Ann jó azonban tény, hogy _ bizottságunk eneregiájából jóval többre is futotta volna. Éppen ezért a második félévben javítunk munkánkon.

— Hogyan csináljuk ezt?

— Nincs benne' semmi különleges. Mindössze, annyi, hogy-munkánkat arra összpontosítjuk, hogy konkrét segítséget nyújtsunk a községnek egy- egy probléma megoldásában. Munkatervünket is ennek megfelelően állítottuk össze. Nem „levegőben lógó” terv ez már, szorosan kapcsolódik a falu életéhez.

Mit tartalmaz a munkaterv?

Csak a főbb dolgokat említem. Megvitatjuk a fiatalok helyzetét a faluban, megbeszéljük és segítséget nyújtunk nekik abban, hogyan használhatják fel hasznosan, ésszerűen szabad idejüket, miként művelődjenek. Megtárgyaljuk a beiskolázás. a felnőttoktatás problémáit, segítséget nyújtunk a termelőszövetkezeteknek az őszi szántás, vetés időbeni elvégzéséhez. Megszervezzük a téli ismeretterjesztő előadásokat, segítünk a termelőszövetkezetek prespektívikus terveinek összeállításában, megvitatjuk a jövő évi községfejlesztési terveket. Természetesen mindent a megfelelő időben.

A másik tényező, ami hozzájárul, munkánk tartalmi megjavításához az, hogy végre megtaláltuk a megfelelő kapcsolatot a községi pártszervezettel és a tanáccsal.

— Megmondom őszintén, eddig nem alapoztak megfelelően a bizottságunkra. Jóval több feladatot is végre tudtunk volna hajtani ha lett volna.

— Ma már a pártszervezet is és a tanács is látja, hogy a bizottság életképes. Ezért konkrét feladatokat kapunk tőlük. Ez az, ami nagyon lényeges. Hiszen feladatok nélkül lehetetlen dolgozni.

— A legutóbbi megbeszélésünkön páldául már a pártós a tanácsvezetők arra kér- tók a bizottságot, hogy segítsünk a sportköri pártoló tagok szervezésében, tegyük még rendszeresebbé a heti hangoshíradót, nyújtsunk 'segítséget a falu kulturális terveinek összeállításában, mérjük fel községünkben a cigánylakosság helyzetét ' problémáit, segítsünk az önkéntes tűzoltók szervezésében, -szervezzük meg a társadalmi munkát az őszi fásításhoz és járdaépítéshez.

összehangolt

munkával

—' A harmadik tényező pedig az, hogy összehangoljuk a munkánkat a • társadalmi szervekkel. Bizonyos feladatok ugystnis közösek és nem külön-külön, hanem együttesen érdemes megoldani őket. Nem szétforgácsolni, hanem tömöríteni kell az erőt. Ennek- .érdekében bizottsági üléseinkre rendszeresen meghívjuk a községi párt- és tanácsvezető- ket, a társadalmi szervek képviselőit és összehangoljuk a munkát.

— Bizonyos mértékig ez már idáig is megvolt, de nem úgy ahogy kellett volna. A jövőben ezen is segítünk.

— Nagyjából ezekre a tényezőkre: a község és a népfront bizottság szoros kapcsolatára, a terveknek a falu életével, problémáival való ösz- szefüggésére, a községi pártbizottsággal és a tanáccsal való együttműködésre, a társadalmi szervek munkájával vai6 összhangra támaszkodunk munkánk tartalmi megjavításában. Természetesen így szervezettebb is a bizottság munkája. Ezek a tényezők ma már adottak, így eflkópzédéseink reális alapokon állnak.

— Valószínűleg ezek a dolgok, amiket elmondtam sok ember száméra már ismertek. Mi azonban csak most fogunk élni ezekkel a lehetőségekkel — számunkra tehát újak. Bízunk benne, hogy segítségükkel a faluban egyre több embert tudunk bevonni a népfront munkájába.

Kaposi Levente

NYIKOKAJ TOMAN:

kzmregen/

FORDÍTOTTA: SÁRKÖZI 6YUI.A

u.

Ahhoz azonban, hogy elolvassa ezt a rejtjel-írást, előtte kellene lennie Goethe Halottak tánca szövegének. A vers ugyan fel volt jegyezve noteszébe’ de Habdullah jelenlétében nem vehette elő. Nem volt más hátra, mint zsebre vágni a levele*. (5)

— Bocsánat a zavarásért — fordult Jersov udvarias hangon az öreghez. — Zsijenbajev azt írja, hogy

utazzam hozzá a Fehér-tóhoz. így is cselekszem.

Jersov elbúcsúzott Sandarbekovtól és a kijárat felé indult. Habdullah kikísérte a kiskapuig és megkérte, adja át üdvözletét Zsijenbajevnek.

Jersov, miután elhagyta Sandar- bekov házát, kis ideig az állomás irányába haladt, de miután meggyőződött, hogy senki sem követi, a város központja felé fordult. Megkereste az állambiztonsági osztályt és bemutatkozó látogatást tett Ibrahi- mov ezredesnél, akit már előre értesítettek az ő küldetéséről.

— Utasítást kaptam Moszkvából, hogy legyek segítségére — jelentette

ki Ibrahimov. — Mivel lehetek a szolgálatára?

— Mit tud a Sandarbekovnál lakó Zsijenbajevről? — kérdezte Jersov és csodálkozva nézegette Ibrahimov kövér alakját és jámbor ábrázatát. Hihetetlennek tartotta erről az emberről azt az értesülést, hogy igen erélyes, erős akaratú parancsnok. Hát igen. Különben volt alkalma olyan emberekkel is találkozni, akik külsőleg igen erélyeseknek látszottak, de valójában erélytelenek voltak.

— Egyelőre csupán annyit tudunk

— felelte Ibrahimov —, hogy Zsijenbajev cSwk ideiglenesen van ott bejelentve, és a Kazah Tudományos Akadémia régészeti expedíciójának tagja. Az expedíció több mint egy hónapja dolgozik. Megnéztük tagjainak névsorát. Zsijenbajev neve is szerepel benne. — Sokkal részletesebb adatokat akartunk szerezni róla, de utasítást kaptunk Moszkvából, hogy egyelőre hagyjuk békén.

— Adjon, legyen szíves, egy papírlapot s engedje meg, hogy megfejtsek itt magánál egy feljegyzést

— mondta Jersov s elővette Zsijenbajev levelét'.

Ibrahimov asztalához ült, és aránylag gyorsan megfejtette a rejtjeles írást. A következő szöveget kapta:

„A találkozóhely megváltozik. Az új cím: Perevalszk, Przsevalszkij utca ötvenhárom. Érdeklődjön Asz- kár Sandarbekovnál, aki Habdullah fia.”

Jersov odaadta Ibrahimovnak a szöveget, hogy olvassa el, majd megkérdezte:

— Mennyire van Perevalszktól a Fehér-tó?

— Majdnem ugyanannyira, mint AkszakalszktőL Különben Pere- valszkban valami telepe van annak a régészeti expedíciónak.

— Tehát oda kell utaznom — mondta Jersov. — Maga pedig figyeltesse Sandarbekov házát. Habújságot. Amikor pedig Jersov elhaladt mellette, felkelt, kihúzta magát, fogta a bőröndjét és közömbös áb- rázattal lassan elindult a kijárat felé. Jersov őrnagy egy pillanatra megállt az ajtóban, s amikor Mali- novkin hadnagy odaért mellé, alig hallhatóan odasúgta neki:

— Vegyen két jegyet Perevalszkba, az esti vonatra. A restiben fogom várni.

Zsijenbajev első megbízatása

Jersov és Málinovkin kora reggel érkeztek meg a perevalszíkd állomásra. Az állomás és a hozzája tartozó Perevalszk városka, a kis járási széktáblát kereste. — Az itteni állomás kicsi, utas kevés van, az idegen hamar szemet szúr. Menjen el az építési igazgatóságra, s érdeklődjön szakmája, a távirdászmunka felől. Aztán térjen ide vissza. Remélem, hogy másfél, két óra múlva sikerül majd találkoznunk valahol a pogy- gyászmegőrző közelében.

— Értettem.

Miután Perevalszk kis város volt, Jersov elhatározta, hogy senkitől sem kérdezősködik, hanem maga találja meg a szükséges címet. Ehhez keresztül' kellett vágnia az egész városon és alaposan bebarangolni túlsó szélét, mire végre megtalálta a Przse- valszkij utcát. A többi utcához képest alacsony jegenyék és satnya nyírfák szegélyezték. Sok ház udvarában veteményeskert és hegyes levelű ebelek bokrok látszottak. Az ötven hármas számú, ház csaknem a legutolsó volt az utcában. Kissé emlékeztetett Habdullah Sandarbekov akszakalszki házára. Csupán a kiskapuja nem volt reteszre zárva és udvarából hiányzott a kutya. A ház ajtaja is nyitva volt. Középkorú, zömök férfi jött ki Jersov elé. Kan csal szeme ravaszkás kifejezést adott arcának.

^ — Maga, ha nem tévedek, Aszkár Sandarbekov? — kérdezte Jersov. miután észrevette, hogy az illető kissé hasonlít Habdullahra.

— Az vagyok — szólalt meg mély basszus hangján a férfi, és összehúzott szemekkel méregette Jersovot.

— Engem keres? ^

— Nem, hanem Zsijenbajev eiv- tarsat — felelte az őrnagy és arra gondolt, vajon milyen kapcsolatban áll ez az ember a Kísértettel. — Alma-Atából küldtek ki hozzá. Muh- tarov a nevem.

— Ö, Muhtarov elvtárs! — élénkült fel nyomban Aszkár Sandarbekov és szívélyesen kezet nyújtott Jersovnak.

— Kilis Zsantaszovics már várja. Fáradjon beljebb, kérem! Megkért hogy testvérként fogadjam önt.

(Folytatjuk.)

hely, valahogy nagyon porosnak, jelentéktelennek tűnt. Fa, növényzet alig volt itt, s olyan vastag porréteg borította a várost, hogy olybá tűnt, mintha ócska bádogból készült volna.

— Bátran mondhatjuk, hogy nem nyaralóhely... — sóhajtott Malinov- kin, miután körülnézett — Az állomáson várjam meg?

— Nem — felelte Jersov és szemével a „Poggyászmegőrző” feliratú

dullah ördögien óvatos, nehogy megriasszák.

Jersov elbúcsúzott Ibrahimovtól és az állomásra sietett. A tranzit-váróteremben már türelmetlenül várta Málinovkin. Bőröndjén ült s úgy tett, mintha elmerülten olvasná az újságot, de közben éberen szemmel tartott mindenkit, aki belépett a terembe. Észrevette az őrnagyot. Ásított és komótosan összehajtogatta az