Heves Megyei Népújság, 1964. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-26 / 174. szám

Amerika melihosszal első Bonyodalmak az egyrészes bikini körül Olaszországban állítólag máj tavaly megjósolták az egyré- szes bikinit, a? első felsőrész nélküli fürdőruhák mégsem ott, hanem az Egyesült Álla­mokban kerültek forgalomba, tehát Amerika „melihosszal’' megelőzte Európát, „Feltalálója”, Rudi Gern­reich kaliforniai divattervező, azt mondja, hogy az egyrészes bikini a női fürdőruha eddigi fejlődésének egyenes folytatá­sa. 1900-ban a nők még bokától nyakig fedett testtel mentek a vízbe, a férfiakétól szigorúan elkülönített női uszo­dákban. Attól kezdve mind kevesebb és kevesebb textilből szabták fürdőruhájukat, míg centiméterenként eljutottak a kétrészes bikiniig, amelyhez legfeljebb három tenyérnyi kelme volt szükségest Most már egy tenyérnyi is éppen elég lesz ... A divattervező arra is hi­vatkozik, hogy ez sem új a pap alatt, mert az ősi Egyip­tomban és az ókori Krétán a nők szintén nem viselték sem­mit a nyakuk és az övük kö­zött. A XVI. század végén a francia királyi palotában ren­dezett udvari bálokon a höl­gyek büszkén mutogatták egyébként rejtve tartott bájai­kat, és a XIX. század eleji em­pire divatja is bő betekintést engedett a női kebelbe. Ügy tűnik, Amerikában va­lóban megérett a korszellem a bikini felső részének kiküszö­bölésére, mert az új fürdőru­hát valósággal szétkapkodták. Clevelandban, a Halley’ Brot­hers áruház egy óra leforgása alatt eladta az első külde­ményt. Allentownban nemcsak fiatal n5k rohanták meg az áruházat, ha nem idősebbek is. Az előbbiek azért, hogy idejekorán új für­dőruhát vásároljanak, az utób­biak, hogy tüntessenek az egy­részes bikini ellen. Az egyébként puritán Ang­liában is sok híve van az új fürdőruha-divatnak, európai strandokon azonban eddig még senkit sem láttak felsőrész nélküli fürdőruhában. Az új divatőrület a hatósá­gokat is foglalkoztatja. Néhány amerikai államban betiltották, máshol nem törődnek vele, hogy ki hogyan és miben für­dik és napozik. Angliában a rendőrség hivatalból nem ül­dözi, csak feljelentés alapján jár el, vagyis abban az eset­ben, ha valaki annyira meg­ütközik a szabad női kebleken, hogy a hatóság közbelépését kéri. Sátorépítéshez és bontáshoz munkásokat vesz fel a cirkusz, hétfőn reggel 6 órakor és szerda este Egerben. Jelentkezés: az elő­vételi pénztárnál. Ágytollat veszek! Föld mű vessző vetkezet, Eger, Árnyékazala u. 12. Telefon: 23—28. Olvassa! Terjessze ! a NÉPÚJSÁGOT Az Egri Vasfooit-hoz tartozó GÁZFOGYASZTÓK figyelmébe ! Az új gáz-cseretelep július 22-én megkezdte működését Egerben, a Sas út 53. szára alatt A gáz házhoz szállítását a 18—96 telefonszámon lehet megrendeled. A palackon gáz házhoz szállí­tásává] kapcsolatos részletes tájékoztatónkat rövidesen min­den fogyasztónk megkapja. H. m. Iparcikk Kisker. V. központ Állami gazdaságok, Iss­ek, háztáji gazdák! A mákgubó fonton gyógyszer Pénzt kap érte. Felvásárolja az FMSZ. Gyógynövény felvásárlója, Eger, Harangöntő n, 1, sz, A Járási Lakásépítő Ktsz azonnali belépéssel állandó munkára felvesz egy IS* asztalos szakmun­kást négy f< kubikos szak­munkást kőművesekhez segédmunkásokat Vidéki­eknek munkásszállást biz­tosítunk, Jelentkezés a Ktsz. elnökénél, Eger, Széchenyi út 23, A. Füzesabonyi Járási Tanács VB. építési és közlekedési csoportja felvételre keres építész, vagy általános mérnököt és építésztechni­kust Fizetés az 1322/b. kulcsszám szerint, Lakást biztosítani nem tudunk. Jelentkezni lehet, Füzes­abony, Járási Tanács VB, ÉK. csoportjánál nxmsm f A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztői PAFF JÁNOS Szerkeszt őség: Eger, Beloiannisz utca S. tatet on: lí-67 is-73. Postaitok: IS Kisdiát megyei Laokisdő Vállalat Felelő# kiadó! TÓTH JÓZSEF Kiadóhivatal) _ Balcsy-Zsliinszky utca I. Telefon: 24-44. Posta dók: 23. L «Z.1 *s o«z Perlesztl a Magyar Posta. Előfizet- aető a helyi postahivataloknál és kézbesítő knéL Heves megyei Nyomda Vállalat Eger. Bródy Sándor utca 4. Igazgató: Marosán József. A Járási Lakásépítő Ktsz Eger, Széchenyi u. 23 pá­lyázatot hirdet: Építésvezetői munkakör betöltésére. Gyakorlattal rendelkező technikusi, építőmesteri vagy kőművesmesteri végzett­ség szükséges. Jelentkezés a fenti címen írásban, vagy személyesen az elnöknél, A Heves megyei Húsipari Vállalat, Gyöngyös. Szurdok-part 7„ húsipari tanulókat szerződtet. Jelentkezési határidő: július 30. Felvételre keresünk gyakorlat­tal rendelkező építészmérnököt és gépészmérnököt (élelmiszeripari gépészetben jártasak előnyben) egri telephellyel. Jelentkezni lehet MEK, gazdasági osztályán, Eger. Dobó tér 3. sz. Telefon: 13—50. Alkalmi és Időszakos munkára piaci árust felveszünk. Jelentke­zés MEK áruforgalmi osztályán. F.ger, Dobó tér 3. sz. Telefon: 13— 50. Lópatkoló kocsi-kovácsot keres azonnali felvételre az abasárl Rá­kóczi Mg. Termelőszövetkezet. Magányos, idős nő gondozását vállalom lakásért. „Pedagógus lány” jeligére. Egri Magyar Hir­detőbe. Héthónapos ikrekhez gondozót keresünk. Sürgős. Jakab Albert, Eger. Lenin út 100. Ipari tanuló fiúkat kvártélyra felveszek. Eger, Szmrecsányi tér 4. Hídvégi. (Járási tanács előtti tér). Kétszemélyes rekamiék, garni­túrák, fotelágyak, havi részletre. Román kárpitosnál, Budapest, Nagymező 66. Kérjen díjmentes képes árjegyzéket. Elvált, 49 éves, barna, Iparos Kőműves keresi házassác r elvált, vagy özvegy asszony isme­retségét. aki hűséges feleség és 2 gyermekem gondozója tudna lenni. 35-től 49 évesig. Kisebb testi hibát nem számítva. Sürgős Jeligére, Gyöngyösi Magyar Hirdetőbe. Sürgősen, kedvezményesen el­adó Egerben, a Makiári u. 13. számú ház 5/6 része. 1 szoba, konyha, mellékhelyiségekkel el­foglalható. Érdeklődni: Rózsakért Kisvendéglő. Telefon: 29—45. Épületbádogos és háztartási ja­vítási munkát vállal Bablonkal, Eger, Széchenyi u. U. Udvarban. Wartburg, 6000 km-t futott, igé­nyesnek eladó. Érdeklődni dél­után háromtól. Eger, Makiári u. 59. Slmca Ajronde 61-ei, eladó. Meg­tekinthető hétköznap, Hotel Eger. Opel Olympia Karaván eladó, Eger, Frank Tivadar u. 9. Az Északmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat Egri Üzletigazgatósága, Eger, Szabadság tér 13. felajánlja megvételre az alábbi elfekvő anyagokat: 182-1 Beltéri átvezető szigetelő ATA 10 kV szereletlen 182-1 Ua. de TC 10 kV 162-1 Ua. de TA 20 kV 162-2 Köpenycsiga 40X40 mm. 252-2 Oltócsőtartó 4/57 252-2 Ua. de 15/57 414-3 Katódesés levezető WR 496, 380 V 427-8 TVO 440 rovátkás összekötő hüvely 70 mm.-es acélalumínium sodronyhoz 427-8 Egyenes kosaras-szem TVO 110 427-8 Láncszigetelő tartószem 9 db 44 db 8 db 43 db 180 db 207 db 70 db 327 db 66 db 72 db Igényeikkel forduljanak a vállalat anyagosztúlyához. Telefon: 22-35. ha a füzesabonyi földművesszövetkezet ruházati áruházában vásárol Férfi, női és gyermek ruhák, cipők, kötött és méter áruk nagy választékban« Felajánljuk megvételre az alábbi immobil készleteinket: nagy vasúti sín nagy vasúti sín 0 150X60 öv. pogácsa 0 105/75 öv. cső csúcssínvas fekete tüskés huzal 22X20 szalmiáksó rézgálic fekete porfesték azúrkék porfesték hegyi kréta fekete színtelen lakk gesztenyeliszt kályha ezüst kék mintamész míniumpótló por zöld nitrólakk zsíros hígító hideg enyv 436,— kg 590,— kg 1 db 35,— kg 1762,— kg 23,­kg 10,70 kg 1,55 kg 5,— kg 20,­kg 21,50 kg 35,— kg 38,— kg 5,— kg 84,20 kg 20,— kg 120,— kg 70,75 kg 10,— kg Hajtómű- és Felvonógyár 4. sz. Gyáregysége, Eger, Anyag és Áruforgalmi Osztály FIGYELEM! FIGYELEM! Kössön hixlalási sserxődést sertésre, marhára a% újonnan beindult 1965. évi akcióink keretén belül. A megkötött szerződéseink után a tez-ek részére rövid lejáratú hitelt, egyéni és háztáji gazdaságok részére kamatmentes előleget, s legtöbb ak­ciónkban kedvezményes áron takar­mányjuttatást 1« biztosítunk. Egyéni és háztáji gazdaságokban, « állattenyésztésben biztonságot nyúj­tanak a több évet nevelési akcióink. Bővebb felvilágosítást a helyi felvásárlóink nyújtanak) SZOLNOK—HEVES MEGYEI ALLATFORGALMI VÁLLALAT UWWWVVWVVWWVWWWVVWVVWVWVVVVWVVysVWVVWWW Megvételre keresünk 1 db, 3—8 köbméter sósav tároláséin alkalmas, álló vagy fekvő tartályt. írásbeli ajánlatokat a következő címre kérjük: Mátravldéki Hőerőmű Mátravidéki Erőm« Postafiók L Figyelem! Figyelem! Ax állattenyésztésben biztonságot nyújta­nak a több éves szerződéses akciók. | 'Diz-taqök, eqxjjéni termeink a meglévő kocáikra 3 évre, a meglévő teheneikre 3 és fél évre köthetnek \\\\\N»NiÄ\\\\\\\\\\\\\\\^ szerződést A kocák szaporulatait a* AüatforgalmJ Vállalat minden évben szerződéses áron át­veszi, a tehenek szaporulataira minden évben a termelő választása szerint, nevelési, vagy hizlalás! szerződést köt A kocák és tehenek szaporulataira kamatmentes előleget és takarmány-juttatást biztosit az Allatforgalmi Vállalat Bővebb felvilágosítást a helyi felvásárlóink nyújtanak. SZOLNOK—HEVES MEGVET Allatforgalmi vállalat rVTTT VTTTTV ▼▼TV T'T'

Next

/
Oldalképek
Tartalom