Heves Megyei Népújság, 1964. június (15. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-30 / 151. szám

Az idény utolsó előtti fordulójában is helytálltak kosárlabda-csapataink Férfiak: Egri Helyiipar—Szolnoki Olajbányász 86:72 (41:27) Eger: Cseh 21, Koncz 20 — Csányi 14 — Kenn 14, Sóskúti Ó. — Csere: Tölgyesi 8, Korrepta 2. Tompos i. Vajk és Sípos. Edző: Ifj. Csányi Barna. Ez a mérkőzés is rekkenő hőség­ben, szinte forró bitumenen került lejátszásra. Az első félidő jelentős egri fölényt hozott, a gyors le- rohanásokat rendszerint látványos kosarak fejezték be. A nagy hőség miatt mindkét csapat sok cserét hajtott végre. . . Szünet után a Helyiipar csakhamar 20 pontos előnyre tett. szert, később azonban nem fordított kellő gondot a véde­kezésre, és csak a megszerzett előny tartására törekedett. Az egri csapat ezzel a győzelmével bebiz­tosította 3. helyét. Csütörtökön dél­után Egerben, 18 órai kezdettel játsszák le az elmaradt Egri Helyi- ipar-DVTK találkozót, majd vasár­nap Miskolcon a Miskolci VSC i ellen lép pályára a gárda. A petőfibányai ifik simán vették az elődöntő első akadályát Petőfibányai Bányász— Budafoki MTE 3:0 (2:0) Petőfibánya, 400 néző. Vezette: Belez nal. Az országos ifjúsági labdarúgó­torna elődöntőjébe jutott Petőfi­bányai Bányász első mérkőzését a budafokiak el­len játszotta, és megérdemelt ’ győzelmet ara­tott. A csapat a [ következő össze­állításban lépett pályára: Kozsa — Demus, Kotrócz, Gáldi II. - Berta EU Buml — Tamasi (Karczagi), Horváth, Laczkó, Tóth B. (Parragi), Kiss. Edző: Takács László. A vendégek vezették az első tá­madásokat, utána azonban fokoza­tosan a Bányász vette át az irá­nyítást és a 15. percben megsze­rezte a vezetést is: Kiss beadását Tóth B. védhetetlenül fejelte a aálóba. l.*0. A vendégek szórvá­nyos előretöréseit könnyedén akasztotta meg a hazaiak védelme. A második gól a 20. percben esett: Béna 2ü m-és szabadrúgása nyo­mán a labda a kapufát érintve ju­tott a hálóba. 2:0. Szünet, után fokozódott az iram. A mérkőzés sorsa a 65. percben dőlt el véglegesen: Horváth fakép­nél hagyta a lest reklamáló védő­ket, és a kimozduló kapus mellett a hálóba továbbított. 3:0. A végén a vendégek megpróbáltak szépí­teni, de csatáraik nem bírtak a kemény hazai védelemmel. Hatalmas iramú, változatos mér­kőzésen a gólratörőbb Bányász megérdemelten győzött. A hazaiak védelme hibátlanul látta el fel­adatát, közülük Kotrócz a mezőny legjobbjának bizonyult. A két fe- íezet közül Sumi volt a jobbik, felöl pedig a nagy területen játszó is kapura is rendkívül veszélyes Horváth érdemel dicséretet. Belez- nai kifogástalanul vezette a mér­kőzést. A csapat legközelebb Salgó-! arjánban az SBTC-vel vív újabb mérkőzést. A HATVANI KONZERVGYÁR felajánlja megvételre <iz alábbi elfekvő anyagokat: Diagiammpao'r. 0—10 C°-ig 11 000 db Sodronyheveder, 200—1200 mm-ig 210 ina üvegcső. 20, 23, 24 0 72 db Nézőüveg 80 db Deckweiss, imp. fedő-fehér fest. 600 kg Dinamóolaj 108 kg Sebességváltóolaj 300 kg Lágyvas, heg. pálca, 5 mm-es 60 kg O. v. heg. pálca, 5 mm-es 20 kg Fogyasztásmérő 20 db Gumiékszíjak, különb, méretben 180 db Abroncsköpeny, 900x20-as 2 db Elosztótábla 10 db Ragasztott falemez 50 m2 Szűrő-azbesztlemez 555 kg Az anyagokat közvetlenül meg lehet rendelni a Hatvani Konzervgyártól telefonon is. Telefon: 16—34/213. m. I 3»<*<8<»CK?k5*aH2*0*3<®a5KJW8CS<3hC*<3SO^ Cfizznejt el& a NÉPÚJSÁGRA! 2 értelmiségi házaspár részére fürdőszobás albérleti síóbát kéré­sünk. Cím: a kiadóban, Eger. Szoba, konyhás, családi ház el­eladó, beköltözhető. Eger, . Demén- di út 14. Érdeklődni az esti órák­ban A TIT ötórás állásra gyors- és gépírónőt keres. Jelentkezés: Eger, Knézich Károly u. 8. TermelŐszftvetkézetek, állami gaz- Idaságok, egyéni szőlőtermelők fi­gyelmébe! Boroshordó, boroskád, használt, töltőképes, minden méretben és mennyiségben hivatalos áron be­szerezhető. Szolnok—Heves megyei MÉH V., Szolnok, Mártírok útja 9. 17 000 km-t futott Skoda Octávia eladó. Érdeklődni: Eger, Lenin út 78. Két szoba, konyha, speiz, vízve­zetékkel ellátott családi ház el­adó. Azonnal beköltözhető. Eger, Vörösmarty u. 13. Vennék OTP öröklakást, esetleg OTP családi házat Eger központ­jában. Demetemé, Makiári út 9. FAREDÖNY KÉSZÍTÉSÉT ÉS JAVÍTÁSÁT VÁLLALOM Várnai István redőny- készítő mester, Budapest, VII., Hársfa u. 6. sz. Telefon: 221—973. Üzemi konyha vezetésben kellő jártassággal rendelkező nőt — esetleg nyugdíjast is — nyári idényre két hónapra felveszünk. Részletes tájé­koztatást a Szőlészeti Kutató Intézet (Eger, Lenin u. 140. sz.) nyújt A M ÁTR A VIDÉKI FÉMMÜVEK elfekvő készletéből felajánlja az alábbi csavarféleségeket: Kazánszegecs, 18x80 mm 1200 db Kazánszegecs, 16x30 mm 1100 db Kazánszegecs, 20x150 mm 300 db FélgÓmbfejű szegecs, 6x10 mm 190 000 db Félgömbfejű szegecs, 6x12 mm 16 000 db Félgömbfejű szegecs, 5x14 mm 25 000 db Fényes alátét, M 5 330 000 db Süllyesztett fejű facsavar, 3,5x35 mm • 49 000 db MATR A VIDÉKI FÉMMÜVEK Anyagellátási osztály. Ügyintéző: Halmai László. Telefon: Eger, 11—51. A rendkívüli segélyeken kívül nagy összegű élet- és baleset- biztosítási szolgáltatásokat nyújt tagjainak MtM £1 9 Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: PAPP JANOS Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz utca 3. elefon: 12-57 12-73. Postafiók: 23. Kiadja i leves megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF Kiadóhivatal: Eger. Bajcsy-Zsllinszky utca 1. Telefon: 24-44. Postaöók: 23. L sz.: 25 062. trieszti a Magyar Posta. Előfizet- itö a helyi nostahlvataloknál fs kézbesítőknél. Seves megyei Nyomda Vállalat Eger, Bródy Sándor utca 1. Igazgató: Marosán József. SEGÉDMUNKÁSOKAT öntödei részlegünkhöz felveszünk. Lakás nincs. Jelentkezés: Vas- és Fém­ipari Vállalat., Gyöngyös, Vasöntő utca 2. szám. A% Egri Gépállomás elfekvő készleteiből felajánl megvételre G—35 UTOS 45 Zetor 25—K «*v*M*v*vvivvi-«»*v*»i-M‘vw«*»rvwww-M,vw*w* és egyéb típusú erőgépek pótalkatrészeit, valamint különbö­ző típusú munkagépek pótalkatrészeit. Igényeikkel je­lentkezzenek a gépállomás műhelyvezetőjénél. Telefon: 21—98.-a»« o Wöéöm W WéööööööööööAöaaaaaa»w Ft-tól 310,— Ft-ig Ft-ig VLtLS 11-19 40DERN KONYHABÚTOROK bemutatója Gyöngyös V• Művelődési Ház Derűs színfolt otthonában a modern konyhabútor. A modern lakások elengedhe­tetlen konyhabútora. Variáns jellegénél fogva kisméretű konyhákban is praktikusan él­helyezhető. Előnye, hogy a garnitúra egyes darabjai kü SÁTORALJA­ÚJHELYI VARIA KONYHA lön-kiuu., megvásárolhatók. OTP hitellevélre kapható. Fogyasztói ára: 2789,— Ft. m-méöőöőőmmö* Hárompontos előnnyel fordul a Hatvani Kinizsi a megyei labdarúaó-bainokságban lanul kemény ellenfele volt a: Apci Vasas, s így mmimálii rózsái győzelem született. Eb­ben a fordulóban volt a legma­gasabb a gólátlag, számszerűi! 5 egész! Eredmények: Lőrinci—Gy.- oroszi 7:ó (3:0), Gyöngyösi VSE—Füzesabony 3:0 (1:0), E, Dózsa II.—Szűcsi Bányász 6.1 (3:0), Egri Előre—MÁV HAC 1:1 (1:0), R.-szentm.—Ape 3:2 (2:1), Bélapátfalva—Reok 6:1 (1:1), Hatvani Kinizsi—Egri Vasas 0:0, Heves—Egri Sparta­cus 8:2 (5:2), Gyöngyösi Bá­nyász-Honvéd Korvin SE 3:1 (2:1). A tavaszi idény utolsó for- iulójában sem maradtak el a neglepetések: a formájában 'isszaesett Honvéd Korvin SS imán kikapott a Gyöngyösi lányásztól s az éllovas Hatvani inizsi csak gólnélküli ered- anyt tudott elérni a táblázat égén helyet foglaló Egri Va- issal szemben! Ennék ellenére a cukorgyá- iak 3 pontos előnnyel vezet­lek a bajnoíkságban. Heves •amú, izgalmas küzdelmet ho- >tt az Egri Előre—MÄV HAC tlálkozó, amely ugyancsak ■»ntetlenül végződött. Néhány apátunk csatárai alaposan .itették magukért, a lőrinciek , a hevesiek 8, az E. Dózsa és iélapátfalva egyaránt 6—6 gólt zierzett! Az Egri Spart, egyéb- ént szombaton délután veze- 5i „baklövés” következménye­it erősen tartalékos csapat­ai tudott csak kiállni Hevesen! . R.-szentmártoni B.-nak várat­Szombaton és vasárnap az «gr IV-es számú általános iskola torna­termében rendezték meg a vidék serdülő és Ifjúsági Tizék-bajnok- ságát. A nagyszabású viadal je­lentős egri sikereket hozott: Szeny- nyes Katalin miután megnyerte a serdülők bajnokságát — másnap az ifjúságiak csoportjában is az első helyen végzett! Nagyszerűen szerepelt a fiatal Paláncz Péter is, aid a serdülő fiúk erős és népes mezőnyében kitűnő teljesítmény után harcolta ki a Bajnoki címet. Csupán az Ifjúsági fiú-csoportban nem sikerült bajnokságot nyerni, itt a szegedi Kalmár végzett az el­ső helyen, az egri Seregély Pál előtt. Az Egri Dóssá női és az Egri He- 1%/ilpar férfi KB Il-es kosárlabda­csapata vasárnap Szolnokon ven­dégszerepeit. Az egri lányok köny- nyedén fektették kétvállra a Szol­noki MÁV együttesét, de a fiúk is biztosán győztek.-Vők: Egri Dózsa— Szolnoki MÁV 64:47 (26:15) Eger-. Majoros Zs. 11, Fodor 7 - Mile 13 - Nyíri 14, Szarka 8. - Csere: Szarvas 2, Oláh 2, Majoros K., Vincze, Cserhalmi. Edző: Ga­lambos János. A rekkenő hőségben az utazástól fáradt egri csapat nehezen tudott kibontakozni, szünet után azonban ellenállhatatlanul rohamozott a lila-fehér gárda, és kollektív, pon­tos csapatmunkával érte el nagy­arányú győzelmét. Az együttes va­lamennyi tagja átlagon felüli tel­jesítményt nyújtott, külön ki kell azonban emelnünk Mile, Majoros Zs. és Szo.rvas kitűnő játékát. A csapat vasárnap Budapesten a Va­jas Izzóval játssza utolsó tavaszi mérkőzését. EREDMÉNYEK: serdülő fiúk: 1. Paláncz Péter viLgii Dózsa), 2. Katona (Egri Dó­zsa), 3. Jónyer (Diósgyőr), 4. Kar­sai (Nyíregyháza), 5. Pálffy (Szom­bathely), G. Papp (Nyíregyháza). Ifjúsági lányok: 1. Szennyes Ka­talin (Egri Dózsa). 2. Janovics (Du­nakeszi), 3. Mányoki (Debrecen), 4. Rosemfeld (Miskolc), 5. Bálint (Du­nakeszi), 6. Fülik (Balinka). Ifjúsági fiúk: 1. Kalmár (Szeged). 2. Seregély Pál (Egri Dózsa), 3. Horváth M. (Szombathely), 4. Ra- dai (Debrecen), 5. Estefán (Egri Dózsa). 6. Ignácz (Diósgyőr) ... 9. Paláncz (Egri Dózsa). Ifjúsági lányok: 1. Szennyes Ka­talin (Egri Dózsa), 2. Varga (Kecs­kemét), 3. Tóth (Szombathely), 4. Lukács (Miskolc), 5. Újvári (Sze­ged). 6. Tóth Emese (Miskolc). Nagyszerűen játszottak az egri asztaliteniszező tiataloii

Next

/
Oldalképek
Tartalom