Heves Megyei Népújság, 1964. június (15. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-14 / 138. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Gondolatok as építők nap fán.,. Ünnepelnek ma az építőipar dolgozói szerte az országban: Szakszervezetünk megalakulásának. 61. évfordulójáról, nehéz, régi harcokról emlékeznek, s a jelent köszöntik, munkájuk, hétköznapjainak eredményeit. Az építők napját immár tizenkilencedszer ünnepeljük szabadon, közösen az ország népével. Tizenkilenc ünnep — tizenkilenc év... És a régi hagyományokhoz hűen, mindig a csatasorban, az országépítés sűrejében, a munkásmozgalom megszilárdításáért, a szocializmus megerősítéséért folytatott harc élvonalában. Ha szükséges volt, ha kellett, mindig adtak az építők. De az ország még sokat vár tőlük, újabb feladatokat kell megoldaniuk! És amit a párt Vili. kongresszusa, a SZOT XX. kongresszusa, valamint az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének XXIX. kongresszusa célul tűzött ki az építőipar elé: dolgozói jó műszaki szervezéssel, helyes irányító munkával, közös akarattal, erőfeszítéssel, — minden bizonnyal végre is fogják hajtani! Lehet rájuk számítani! Emellett szól az a tény is, hogy az elmúlt évi nehéz téli időjárás okozta tervlemaradás „behozására” az építőipari dolgozók vállalták a rendkívüli túlórázásokat és a vasárnapi műszakokat is! S mindent elkövetnek továbbra is, hogy elősegítsék az építési feladatok teljesítését, műszaki megvalósítását. Jó dolog ünnepelni, egy- szer-egyszer megpihenni kicsit a munkával teli hétköznapok között... Emlékezni, pihenni, és erőt gyűjteni a soron következő munkákhoz. Még a korábbiakból is van egy kis tartozásunk — s idei feladataink sem könnyűek. Megvalósításuk szükségessé teszi a dolgozók — fizikai munkások, műszaki tervezők, kivitelezők, gazdasági és szak- szervezeti szervek közös ösz- szefogását. Az idei tervek teljesítését csak szervezettebb munkával, hatékonyabb intézkedésekkel, a műszaki fejlesztés meggyorsításával, a felmerülő problémák gyorsabb megoldásával lehet elérni! Minden építőipari dolgozónak látnia kell, hogy második ötéves tervünk teljesítése, az egész ország népe életszínvonalának emelése nagymértékben függ munkája eredyzény ességétől. A több mellett a jobbra, a minőségi munkára is törekedni kell! Ügy kell építeni, hogy az új lakásba költöző családok, az új iskolában tanuló diákok, az új lcwltúrházakban szórakozó emberek csak elismeréssel, szeretettel tudjanak gondolni az építőkre! Megyénk építőipari dolgozói legyenek követői a legjobb szocialista munkacsa- tőlcnak, a Hajdú- és Bagi- brigádoknak, — akiknek munkája minden téren dicséretet érdemel! Építőmunkások! Műszaki vezetők! Szocialista brigádok! Ma, az építők napján tegyünk közös fogadalmat arra, hogy a kitűzött feladatokat maradéktalanul, legjobb tudásunk szerint teljesítjük! Ilyen gondolatok mellett találkozzunk ma egymással, ünnepeljük közösen az építők napját. A kedves ünnepen jó szórakozást, kellemes pihenés1 kívánunk mind.en építőipari dolgozónak, és jó erőt, egészséget, sok sikert az elkövetkezendő munkához! Az építő-, Fa- és Epítőo.nyagipcri Dolgozók Szakszervezetének Heves megyei Bizottsága MEPUJSÄ G AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS NAPILAPJA ARA: 80 FILLÉR Kedden ér Sí esik a Bnltika: HRUSCSOV skandináviai látogatása KOPPENHÁGA (MTI): Kis Csaba, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: Kedden délelőtt 10 órakor fut be Koppenhága kikötőjébe a Baltika szovjet hajó, fedélzetén N. Sz. Hruscsovval, családjának tagjaival, Gromiko külügyminiszterrel és más szovjet vezető személyiségekkel. A szovjet kormányfő idei harmadik külföldi útja — Magyarország és az Egyesült Arab Köztársaság után — három skandináviai országba vezet: Dániába, Svédországba és Norvégiába. Hruscsov skandináviai utazása igen nagy érdeklődést kelt világszerte. Ennek jellemzésére az az egy adat is elegendő, hogy ' több mint 20 országból, mintegy 250 külföldi újságíró, foto-, film- és rádió- riporter jelentette be magát, nem számítva a több száz svéd, norvég és dán újságírót. A világközvélemény érdeklődése két okból is nagy. Először azért, mert a szovjet kormányfő minden külföldi Ir ogatása fontos nemzetközi esemény — a Szovjetunió békeszerető külpolitikájának megnyilvánulása, s egyben növekvő nemzetközi tekintélyének fokmérője is. Másrészt ez az út új kapcsolatokat nyithat meg a Szovjetunió és a skandináv országok között és különösen nagy jelentőségű a Balti-tenger térsége s ezen keresztül egész Európa békéje és biztonsága szempontjából. Hogy az északi országok és a Szovjetunió között milyen eredményes együttműködés alakulhat ki, azt jól tanúsítja Finnország példája. Az elmúlt évek során azonban a többi három északi országgal is jelentősen javultak a Szovjetunió kapcsolatai. Hruscsov fogadta as 1\SZK nagykövetét MQSZKVA (TASZSZ): Nyi- kita Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke szombaton a Kremlben fogadta Horst Groepert, a Német Szövetségi Köztársaság moszikvai nagykövetét és megbeszélést folytatott vele. A találkozót a nyugatnémet nagykövet kérte. Waller Ulbricht Béniin be érkezeit BERLIN (ADN): Walter Ulbricht, a Német Demokratikus Köztársaság állandó tanácsának elnöke, kíséretével együtt, szombaton, 14 napos szovjetunióbeli látogatása után, visszatért Berlinbe. Munkáját először az iparitanuló-kiállításon láttuk, ahol egy valóságos repülőtér volt elkészítve plexiből. A készítőjük Kaszás Iván, a Hatvani MÁV Fűtőház villanyszerelője. A 23 éves szakmunkás igazi mestere a plexi feldolgozásának. Olyan szép dísztárgyakat készít belőle, hogy a környékbeliek valósággal csodájára járnak. Főleg repülőgépet készít, de most elhatározta, hogy a Lánchidat is megmintázza és ezt követőén Columbus ^híres hajóját, a Santa Máriát. Látogatásunklcor éppen egy lökhajtásos repülőgépen az utolsó simításokat végezte, amely bizonyára szép dísze lesz majd vaUtm^-ytk lakásnak. Képünkön az ifjú mester munka közben. (Foto: Kiss Béla) A magyar nép támogatja a hős kambodzsai nép harcát Az országgyűlés külügyi bizottságának ülése VAz országgyűlés külügyi bizottsága Szirmai István elnökletével ülést tartott. A külügyi bizottság megtárgyalta azt a felhívást, amelyet a kambodzsai királyi tanács és nemzet- gyűlés a világ parlamentjeihez intézett. A felhívás — a többi között — a következőket tartalmazza. — Kambodzsa népe és kormánya évek óta kemény harcot vív nemzeti függetlenségének megszilárdításáért, területi sértetlenségének védelméért, szigorú semlegességi politikájának megóvásáért a szomszédos országok fenyegetéseivel és agressziójával szemben, amelyet az amerikai imperializmus szít. — Kambodzsa ellen most újabb agresszió veszélye bontakozik ki éppen akkor, amikor a kormány — az államfő ösztönzésére — elhatározta, hogy igazságos intézkedésekkel megszilárdítja az ország gazdasági függetlenségét. A kambodzsai parlament felhívást intéz a világ valameny- nyi baráti parlamentjéhez, s kéri a kambodzsai nép és kormány harcának támogatását, amelyet nemzeti függetlenségének és területi integritásának védelmében folytat. Galló Ernő, Harmati Sándor, dr, Mihályfi Ernő, Molnár Ernő és Szakasits Árpád országgyűlési képviselők felszólalása után a külügyi bizottság úgy határozott, hogy írásos választ ad a felhívásra. A válasz a többi között hangsúlyozza: — A magyar országgyűlés tagjai nevében az országgyűlés külügyi bizottsága szolidaritásáról és őszinte együttérzéséről biztosítja Kambodzsa baráti népét'. A magyar nép teljes mértékben támogatja a hős kambodzsai népnek a nemzett függetlensége, semlegessége és területi integritása védelmében vívott áldozatos harcát. Összehívták a Szovieiunió Legfelső Tanácsát MOSZKVA (TASZSZ): A szovjet fővárosban bejelentették, hogy július 13-ra összehívták a Szovjetunió Legfelső Tanácsának 4. rendes ülésszakát. Fogadás az egri városi tanácson a dalosünnep részvevőinek tiszteletére Bonn—Lisszabon tengely? BONN (MTI): De Araujo portugál hadügyminiszter Bonnban befejezte von Hassel hadügyminiszterrel folytatott tanácskozásait. A megbeszélésről közös közleményt adtak ki. Ebben Portugália hangoztatja, hogy portugál területen katonai objektumokat bocsát Nyugat-Németország rendelkezésére. A Bundeswehr ezt katonák és tisztek kiképzésére, valamint utánpótlási támaszpont kiépítésére használja feL Portugáliában már jelenleg is tartózkodnak nyugatnémet katonák. Tegnap délután Varga Ferenc, az egri városi tanács vb- elnöke fogadást adott a nyolcadik egri dalosünnep karnagyainak, szólistáinak és vendégeinek tiszteletére, a városi tanács kistanácstermében. A fogadáson megjelent Btró József, a megyei pártbizottság első titkára, Papp Sándomé, a megyei tanács vb. elnökhelyettese, dr. Szántó Imre, a Tanárképző Főiskola igazgatója, a TIT megyei elnöke, a városi és megyei tanács vezetői, a város és a megye kulturális életének irányítói. Varga Ferenc, a városi tanács vb-elnöke köszöntötte a megjelenteket, s néhány szót szólt arról, hogy a jövőben — a város kulturális hagyományainak felújítása során — mindazokra számít a város, akik ezen a dalosünnepen éppen a dal, a zene szeretetétől vezérelve eljöttek Egerbe. A fogadás során baráti beszélgetések, asztaltársaságok alakultak, s. mindenütt a város zenei életének fejlődéséről, a várható eredményekről került szó. Az egyik kis „klubban” Zsaszkovszky József, Eger híres Zsaszkovszky családjának elszármazott tagja beszélgetett az egri karnagyokkal arról, milyen változáson ment keresztül ez a város, amelyikben évtizedekkel ezelőtt szinte semmi talaja nem volt a zenei élednék. Másutt, a kisebb beszélgető csoportokban a megye és a főváros karnagyai ismerkedtek, vagy elevenítették fel közös emlékeiket. A fogadás után, négy órakor, még egy utolsó próbát tartottak az énekli árok, és este 7 órakor megkezdődött a kétnapos dalostalálkozó első nagy hangversenye. Varga Ferenc, a városi tanács vb-elnöke mondott rövid, ünnepi beszédet, majd elhangzott Cser Gusztáv Kantáta Egerről című ének-zenekari művének ősbemutatója. A kétnapos dalostalálkozó értékelésére keddi lapszámunkban visszatérünk. Durva provokáció az NDK nyugat-berlini államhatárán BERLIN (ADN): Nyugatberlini banditák, nyilvánvalóan előre kitervezett provokációt követtek el a Német Demokratikus Köztársaság nyugat-berlini államhatárán. A nyugat-berlini rendőrség védőtüze alatt 12 felfegyverzett nyugat-berlini provokátor — többségükben egy reakciós diáktestület tagjai — a határberendezések közelébe hatolt azzal a szándékkal, hogy megrongálja azokat. A provokátorok ködgránátokat dobtak át a Német Demokratikus Köztársaság területére és támadólag léptek fel az őrszolgálatot teljesítő nemzeti néphadsereg határőreivel szemben. A provokátorok az NDK állampolgárai és a nyugat-berlini polgárok biztonságát fenyegető helyzetet teremtettek az államhatárnak ezen a szakaszán. Erhard sajtóértekezlete WASHINGTON (MTI): Erhard kancellár szombaton sajtóértekezletet tartott a washingtoni nyugatnémet nagy- követségen. A kancellár lényegében beismerte, hogy semmiféle konkrét kezdeményezésben nem állapodott meg Johnson elnökkel a német kérdésre vonatkozólag. A kancellár Nyugat-Németország és a kelet-európai országok kapcsolatainak kérdésével foglalkozva, azt a reményt fejezte ki, hogy a nyugatnémet kereskedelmi missziók a népi demokratikus országokban egyre inkább szélesíteni fogják a kereskedelmet. Gromiko fogadta Arauzosz-t MOSZKVA (TASZSZ): Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter szombaton fogadta A. Arauzoszt, a Ciprus; Köztársaság ideiglenes leültig} - miniszterét, kereskedelmi «4» iparügyi miniszterét. A F L E I F 0 R M 1 L cr O 3 A