Heves Megyei Népújság, 1964. május (15. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-17 / 114. szám
Gyalog az Északi-sarkon át 12 norvég fiatalember merész vállalkozása A norvég közvélemény századunk legnagyobb vállalkozásának nevezi annak a 12 norvég fiatalembernek tervét, akik Kanadából az Északi-sarkon át gyalog el akarnak jutni Szibériába. Az expedíció vezetője, Björn Staib kijelentette társai előtt, hogy olyan kalandban, illetve vállalkozásban vesznek részt, amely nagyon könnyen tragikusan végződhet. A kanadai Ward Huniból indulva, ugyanis 2500 kilométernyi utat kell megtenniük az Északi-sarkon át Űj-Föl dig, Szibériától északra. A számítások szerint az út legalább I00-I50 napig fog tartani. A részvevők Ősiéből indultak repülőgépen, 20 sarki kutyával Grönlandija. Itt várja őket Peter Parry, az ismert amerikai sark-kutató fia még 80 kutyával. Az együttes legtöbb tagja nem először vesz részt ilyenfajta vállalkozásban. Nansen Staib, a veowtő öccse például lBOa-ben 32 napig járta Grönland hóval ém jéggel borított mezőit Terrier Staib, aa expedíció másik tagja, szintén egyike a legügyesebb hegymászóknak, a jól ismeri az északi terepet. A költségek jó részét a Norvég Földrajzi Társaság A részvevők fő tápláléka kakaó és kétszersült. Csak vacsorára fogyasztanak húsport, amelynek elkészítése igen egyszerű: csak fel kell forralni. A hóviharok idején a menetelés természetesen szünetel. Olyankor azonban csak fél adag élelmet fogyasztanak. — Hogy tervünk megvalósításához mennyi idő szükséges, pontosan nem lehet tudni — jelentette ki Bjöm Staib, az expedíció vezetője. Az Út mindenesetre sokkal nehezebb lesz, mint az eddigi Grönlan- don és más sarki terepen megtett utak. Előfordulhat az is, hogy valamilyen úszó jégtáblán rekedünk. Mind«i ember pontosan IS kilogramm súlyú hátizsákot vihet, ennél egy eigarettás dobozzal sem lehet nagyobb a teher. A sátrakat, fegyvereket, élelmiszert, az irányító és hírközlő műszereket a kutyák fogják húzni szánon. A vállalkozás nagyobb részét addig kell megvalósítani, amíg a tenger be van fagyva. A kanadai támponton ezért rádióleadót állítottak fel, s itt az Északi-sarkon uralkodó viszonyokat kitűnően ismerő pilóták állnak készenlétbe különleges repülőgépekkel. Ezek a pilóták állandóan figyelik az expedíció útirányát, és idejében figyelmeztetik őket a várható nehézségekre. A* utolsó szakaszon, ahol a jég a legtörékenyebb, a Lenin szovjet atom j égtörő -hajó lesz segítségünkre. Az út ezen részén fedélzetre veszi a vakmerő utasokat és a legközelebbi kikötőbe szállítja. Apróhirtletések M fcawawo* t*ngóh»rmontk* «I*dó. Eger, Május S U. SS. _____ KI cserélném modem, belvárosi 2 egoba összkomfortos lakásomat i ezek* összkomfortért + külön egy szobáért. Telefon; >6-8». Eger, D«rva Moped eladó. Ugar .Szarvas, tér I# _______________ üz emképes, kifogástalan, »é-es BMW sooí-ért eladó. Eger. Gárdonyi Géza u. 17.______________ ■p erben, nagy állomásnál, árpád utca H. számú lakómemea. kertes ház jutányos áron eladd. Azonnal elfoglalható.__________________ Má rtién, sas út U—U. szám alatt házhely, ugyanott NB. kaptárán eladók.______________ Eg y új, fekete Pannoni* motorkerékpár eladó. Eger, Kolozsvári út 1. sz. : szob* böl álló h^„__ egér. Ráchegy o. ». Rétszoba összkomfortos öröklakás eladd. Azonnal beköltözhető. Eger, Bgésa&éghág u, I, g- 18. Moszkvics személygépkocsi eladó. Eger, Egészségház u. 9, I. I. Wartburg de Luxé 1000-es, kék—" fehér. 1963-as igényesnek éladó. Egerben, Dobó presszó előtt: 16-án 15 órától lí óráig, il-én. és isii óráig. Konyhabútor (csehszlovák) költözés miatt sürgősen eladó, Kossuth utca 16., földszint jobbra. Knézich Károly ú. 89. Bent az udvarban. ___________________ üz letszerzőt felvesz a gyöngyösi Fő téri könyvesbolt. Nyugdija* i* lehet. fr»»**!.rn*Uéffi*lyiség- Elaft6 négyszögöl házhely bel- láz betölt#tfietően eladó. területen üj-Hat vonton, JVfunfcác^i hé»av n. 18. iitnnhan tjlllAdibil Adni ! Snltéíl7. M1*.J'Ä'SUte lónkat. Széchenyi u. U-j udvarban. termeten. uj-natvaiiuan, utoában. Érdeklődni: Soltész, Mártírok u. 8,___________________ Kö rpáncélos, rövid zongora riadó. Eger, Faeola u. 8. ÄÄKl’S» Pannónia i. f„- CsaGumijavftő tanulót felveszek. Lé- Párt János. Eger, Bajesy Zs. u. 4. Máhp«VAd«fc Nagyboconádi kantá- rs^m riádák. Eger, Knézich ú, 16. Kétszobás lakást keresek 2 egyszobásért, Telefon: 25-45, Eger, Nagyvirágú franotá phábaúd szekfűpalánta minden színben kapható, darabonként 56 fillérért Toronyi kertésznél, Békéscsaba, gzfcyg- ká «7. nz&Me A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztőt PAPP JANÖS Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz utca I. Telefon: 12-69. l|-?8. PoetaUoki 13. Kiadja; Heves megy« Lapkiadó Vállalat Felelős kiadói TÓTH JÓZSEF Kladébivemu Eger. Baicsy-Zsilinszky utca 1- Telefon! 24-44. Postaflók: 88- I. sz. 1 85 068. Ferjeszti a Magyar posta. Előftzet- Setó a beiyi ^stómvstaloitnái ás Heves megy« riyemda vállalat, Eger. Bródy Sándor utca *• Igazgatói Marosán József. Termelőszövetkezetek! Földművcssaövetkeaetek! Az átányi Béke TSZ felajánl megvételr e egy 16 és egy 21 kalapácsos darálót • Érdeklődni személyesen, vagy Átány 4-es telefonén. A SZOT 2. számú Üdülőkarbantartó üzemegység, Mátrafüred épiteszíechuib üst alkalmaz előkészítő munkakörben. .Szállás és étkezés biztosítva van. Jelentkezés írásban vagy személyesen á telephelyen, Mátrafüred, Vörösmarty utca 19. Fizessen elő a Népújságra! A Tatabányai Szénbányászati Tröszt összes üzeme vájár, csillés segédmunkásokat vesz fej kedvező feltételekkel. Jelentkezni lehet Tatabányán, a tröszt munkaügyi osztályán. Munkába állás esetén aa útiköltséget vasúti jegy ellenében megtérítjük. Budapesti Botonárugyir (XXL, Csepel, Rákóczi F, utca 289.) felvesz fővárosi üzemeihez betoneiemgyártó munkára férfi segédmunkásokat é* 20—30 év közötti erős ufó segédmunkásokat Munkásszálló és meleg étel blatoaitva van. Aa első felutazó» költségét megtérítjük. Tanácsi munkavállalási engedély szükséges. Közlekedés: Csepeli HÉV végállomástól a 38-as bus»» saal a hároaj iskoláig, Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik felejthetetlen feleségem május 8-án elhunyta alkalmából részvétüket nyilvánították, ezúton mondok hálás köszönetét, Losoncey József, Május 1 utca £8. sz. Termelőszövetkezetek, figyelem! Eladó 30 lóerős villanymotor Atány, Dózsa Tsz. Telefon: 7. sz. Kubikos, vaibetonozerelő és viltanyhegesstő szakmunkásokat Ózd és Miskolc térségében felvess az ÉM. Borsod megyei Mélyépítő Vállalat. Munkásszállást, napi háromszori étkezést térítés ellenében biztosítunk. Felvétel esetén útiköltséget is megtérítjük. Felvételre jelentkezni a vállalat központjában lehet: Miskolc, H. Herczeg Ferenc u. 19 sz. alatt. Elektra•* mechanikust több évea gyakorlattal MEO-» munkakörbe azonnal felveszünk Jelentkezés a Hm, Elektromechanikai ée Vasipari Vállalat munkaügyi osztályán, Eger, Dr. Sándor J, út 6 sz. Reggel 9 órától 14 Óráig, Utazási költséget csak felvétel eseten térítünk. Elektroműszerész szakmunkásokat ée férfi segédmunkásokat 22—35 éves korhatárig felveszünk. Jelentkezés a Hm. Elektromechanikai és Vasipari V. munkaügyi osztályán, Eger, Dr. Sándor I. út 6 sz. Reggel 9 érától 14 óráig. Utazási költséget csak fölvétel esetén térítünk. c-*«***W^*p*AA**iK* IV ne MW»"" e Termelőszövetkezetek! Szőlőtermelő gazdák! \z AHami Flncegaadaaág megkezdte az 1M4— 65. évi borszőlő, must és bor””é"iVekesítési szerződéskötéseket. A szerződ és kötés feltételei azonosak az elmúlt évivel. A magasabb jövedelem biztosítása érdekében kő»»ön értéke»íté»i Felvilágosítással szolgál: a Magyar Állami Pincegazdaság Eger—Gyöngyös vidéki Üzem központja, Eger, Széchenyi utca 3, Felvásárlási osstáiy. Telefon; 13—47« valamint a területileg illetékes pintiésoetek. FIGYELEM! A Füzesabonyi Gépállomás füzesabonyi központjába 4 fő kninűvess/akimmkást folyamatos munkára felvert FÍSété» teljesítmény, vagy órabér sserint. Munkásszállás, napi egyszeri főtt étel térítés ellenében biztosítva. Figyelem! Figyelem! A« állattenyésztésben biztonság«» nyújtónak a több éves szerződése akció*. | 'T/iz-ta&ok, egyéni termelik a meglévő kocáikra 3 évre, a meglévé teheneikre 3 és fél évre köthetnek szerződést A kocák szaporulatait a« ASatfoffnlHRl Vállalat minden évben szerződés«» áros» veszi, a tehenek szaporulataira minden évben • teameló választása szerint, nevelést, vagy hizlalás! szerződést köt # A kocák és tehenek szaporulataié» kamatmentes elSlagét és takarmány-juttatást biztosít az Állgtfctrgglmi Vállalat Bővebb felvilágosítást a helyi felvásárlóink nyújtón«*. SZOLNOK—HEVES MEGYEI ALLATFORGALM1 V ALLAbál l°C09P°°<»«»OOOOOQQOQOOOOOOa<X»OOOQtX30000QOQQCj^^ Tsz-ek figyelem l sörárp ár q kedvező feltételek mellett ívhat értékesítési szerződést kölni Magas átvételi ár, természetbeni juttatás. Az előző évi áron felül jő minőség esetén S Ft, illetőleg 18 Ft. további felárat fizetünk «-kést, Szerződés köthető a Heves megyei Gabonafel vásárló és Feldolgozó Vállalat Járási Kirendeltségeinél. from ooooco