Heves Megyei Népújság, 1964. május (15. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-06 / 104. szám

Az alkotás paránya Kék Nárcisz Mennyien méltatták már az alkotómunka ihletett pillanatait, amikor az épí­tész befejez egy városne­gyedet, a kohász acélt csa­pol, a hídépítők beemelik az utolsó tartószerkezetet, Nevüket sokszor emléktáb­la őrzi alkotó munkájuk el­ismeréseként. De ki állít méltó emléket azoknak, akik a hétköznapok egy­formaságában, a legszür­kébb részletmunkát végzik kitartó hangyaszorgalom­mal? S talán kedvvel is ... ★ RÁHAJLIK halványzöldre színezett gépének üvegnéző­kéjére ... Jobb kezében (könyö­kig érő gumikesztyűben) csi­peszt fog ... Felemel a tálcá­ról egy tranzisztort... Bal ke­zével segíti szárait beletalálni a „magiba” ... Lenyom két fe­kete gombot... Elektromos szikráik bizseregtetik végig gu­mikesztyűs kezét... A gép körhegesztéssel lezárja a tran­zisztort ... Bal kezével kiveszi a kész munkadarabot... Ennyi az egész. Néhány moz­dulat, az idők végtelenségéig, iámé telve. Újra és újra, a szé­dülésig. Így forog a munka monoton kereke és Molnár Ér­tüké, ez Egyesült Izzó gyön­gyösi gyáregységének munkás- nője, fel sem tud nézni az üvegkeretről. Órák, hetek, hó­napok telnek el így, ő és társ­női, mint valami gépalkatré­szek, a gyár nélkülözhetetlen csavarjai, együtt „forognak”, mozdulnak a hegesztő, záró, töltögető szerkezetekkel. És ez az unalomig ismételt mozdulat mégsem válik gyű-, lötttté e munkásnak számára. Sőt, gépétől pár pillanatra fél­rehajolva Molnár Erzsiké, gyöngyőssolymosi kislány így vélekedik. — Kapva kaptam az alkal­mán, hogy ide jöhessek. Itt olyan könnyű és tiszta a mun­ka ... és nagyon rendesek a lányok. — És ez ellég is ahhoz, hogy kedvvel végezze munkáját? —' Veheti hozzá a fizetést is. Elég tűrhető. 5,40 óránként. És itt dolgozik az udvarlóm is ... szóval, ide gyökeresedtem. A megye legjobb ifjúsági növénytermesztő brigádja A MEZÜSZEMEREI határ­— Nem is voltak nagyra tö­rő vágyai, más szakmához fű­ződő tervei? / — Tulajdonképpen fodrász akartam lenni... de nem si­került. Akkor épp ..telt ház” volt a szakmában. Hálistennek, ide felvettek. Jó órája tart, hogy figye­lem Molnár Erzsiké sebesen mozduló kezét, miközben — a külső szemlélő számára — lé­lekölő munkáját végzi. S ő korántsem látja „tragikusnak” helyzetét. Sőt! Győzköd, hogy ebben a munkában is van „fantázia”. Ügyelni a nyomás­mérőre, a selejtre, nehogy be­szoruljon a magba a tranzisz­tor. S míg „védi” munkáját, percenként 20—30 mozdulatot tesz a keze. — Meddig lehet ezt bírni egyfolytában? — Van pihenő műszak alatt, ha elfogy az anyag... elromlik a gép, vagy amikor reggeli­zünk. Különben sem csinálom ezt életem végéig. — Elpályázik talán? — Eszemben sincs, de átke­rülhetek más gépre, más mun­kára, s ez már elég változatos­ság." Különben eldolgozgatok itt akármeddig. — Tehát tökéletesen elége­dett munkahelyével? — Hét nézze.,. van ennék is „baja”. A kezem beleizzad a gumikesztyűbe, mert meleget kíván a tranzisztor. Itt fújja be a gép a száraz hőt, látja? — végzi a házi teendőket. A gyári melegre Is csak úgy „panasz­kodik”, ahogy szóvá teszi az ember a nyári kánikulát, — amit alig vár, hogy megérkez­zen. Amíg mindezt megtudtam róla, 600 tranzisztorral készült el. Ismétlődtök a mozdulatok: Felemelt a tálcáról egy tran­zisztort ... bal kézzel segítette szárait beletalálnl a magba,... lenyomott két fekete gombot... ★ Amikor elismerésről; az egyszerű, monoton munka megbecsüléséről ejtünk előtte szót, szerényen elhá­rítja még a lehetőségét is, hogy ezért ő, vagy bármely társa ünneplést érdemelne, hogy említésre méltó cse­lekedet volna napi tízezer­nyi begyakorlott mozdulata. Micsoda varázsereje van az ember hasznos mozdula­tainak. a munkának, amely Molnár Erzsiké esetében is űz egész alkotás örömének csak mikroszkopikus pará­nyát foglalja magában, amelyben 0 mégis talál fan­táziát. Kovács Endre ban több mint száz asszony dolgozik együtt. A széles ré­ten csupán egy hullámzó sort látni, az elől állók versengnek egymással Közvetlenül utánuk szinte egy vonalban halad a többi. Egy-két asszony maradt le, de ők is igyekeznek, hogy a fordulóra behozzák a késést. Távolodó alakjuk a hőség ülte réten szinte libeg a forró lég­hullámban. A határban min­den olyan kicsinek tűnik. A szomszédos táblán dolgozó gép­nek még a zúgása is megrek- ken, s csak akkor hallani hangját, akkor ölti fel lánc­talpas alakját, amikor közvet­lenül közelünkbe ér. így va­gyunk az asszonyokkal is. Hiá­ba szólít kísérőm, a szomjas lég nem közvetít. A „pakk” mellé ülünk, a dolgozó asszonyok csak a déli harangszóra hagyják ott a munkát. Addigra látatlanban megismerkedem a csapattal. Előre mosolygok Ungvárinén, a csapat mókamesterén, vagy a kis „Bogyó”-n, aki már hét éve tagja a szövetkezetnek. Joó Lajosnéval az élen, Bukta Dajosné, Jakab Józsefné és Ungvári Lajosné személyében megismerem az alapitó tago­kat. Megtudom azt is, hogy van két új tag is, Bartók Jó­zsefné és Joó Sándorné. Ki a legmegbízhatóbb, a legszorgal­masabb, vagy a legügyesebb? Nem lehet választani. Itt min­denki legmegbízhatóbb, leg­szorgalmasabb, de egyben a legügyesebb is. Kék Nárcisz — a munkacsa­pat neve. Elsők lettek a KISZ megyebizottsága által meghir­detett versenyben. „A legjobb ifjúsági növénytermesztési munkacsapat” címet kapták, s hozzá a megyei KlSZ-bizott- ság vörös vándorzászlóját, va­lamint egy rádiót, lemezekkel. És mindezt miért? Kukoricá­ból 38 mázsás holdanként! át­lagtermést értek el és az elő­állító«! költség alig haladta meg a tizenhét forintot. BESZÉLGETÜNK. Joó Lajosné, a munkacsapat vezetője elmondja, hogy télen is együtt voltak. Nyolcán Jár­lak az ezüstkalászos gazdatan­folyamra, ide együtt varrtak, horgoltak nap nap után. Ja­kab Józsefnénái volt a köz- pónt. Oda jártak, mert ő lakik a falu közepén. A százegynéhóny asszony között szorongva ül egy szád férfi. Szívesen fogad a hangos sereg. Előkerül az elemózsia. Kis köröket ülnek, munkacsa­patok szerint. A Kék Nárci« munkacsapat is együtt tart az ebédelésben. Nézem, hallgatom a múlt évi verseny győzteseit. Olyanok, mint amilyeneknek elképzel­tem valamennyit. „Bogyó” már az első percben felfedi magát. Eleven, olyan, aki akkor is mosolyra deríti társait, amikor maga is fáradt. Szalonnáját, de még a spenótját is körül, kínálja. A többiek is kínál­nak. Az egyik táskából szörpös víz kerül elő. Testvériesen megosztják. Ahogyan fogy az étel, úgy szaporodik a szó. Ungváriné angol kése ugyanolyan derűt- keltő, mint minden más élce­lődése. Nincs félszeg, vagy túl hangos közöttük. , — A zárszámadáskor is ml zártuk be az ajtót — mondja valamelyikük —, mi voltunk, akik utolsónak hagytuk ott reggel a bált. Gondjuk is akad azért. A ju­talomként kapott rádiót nem tudják használni. Nincs hélyi- ségük, meg a napi munka után a család ad dolgot otthon» Ott All a masina az Íródában a vándorzászló mellett, de kevés belőle a hasznuk. Moot, el akar­ják adni, s helyette táskarádiót vesznék, hogy napközben, a munkában szórakoztassa őket. Ménnyit kerestek a múlt év­ben? — A prémiummal együtt majdnem ötven forintot ért Tizenötezer új traktoros a mezőgazdaságban Mezőgazdasági gépészképzés nők részére mutat a készülék sarkára. Kesét rendületlenül paskol- ják, naponta háromezerszer is végigverik a hegesztés szikrái, sokszor lyukat vágva a gumi­kesztyűn, amely már kezd roj- tosodnl nagytijja hegyén a sok tízezernyi mozdulattól. A szék. amelyen ül, nem a géphez sza­bott. Kényelmetlen. Nyolc órán keresztül tartja pedig fogva Molnár Erzsikét. — Műszak után olyan jó le­ülni az autóbuszon — sóhajtja megkönnyebbülten, mintha már ott tartana. — Otthon a „második műszakban” úgyis kedvemre kimozoghatom ma­gam, mert szüleim a termelő­szövetkezetben dolgoznak, se­gíteni kell nekik. Nem, ezt nenn panaszképp mondja, hisz gyermekkora óta Több mint 15 000 új trakto­ros állt munkába a legutóbbi hetekben a termelőszövetkeze­tekben és gépállomásokon. Az év elején 430 mezőgazdasági üzemben indult alapfokú trak­torvezetői tanfolyam, 16 800 részvevővel. A hallgatók 90 százaléka sikerrel levizsgázott. Az új traktorvezetők munká­ba állásával a tavaszi szántás­nál és vetésnél a tavalyinál több gép dolgozhat kettős mű­szakban. A gépész-oktatók rövidesen újabb tanfolyamok vezetését kezdik meg: ősszel leszerelő honvédeket képeznek ki trak­torosnak. Tavaly jól bevált ez a módszer: a „honvéd-trakto­rosok” 90 százalékának már a leszerelés előtt megvolt az elő­zetes munkaszerződése. A mezőgazdasági gépész­hiány enyhítésére és egyben a nők foglalkoztatása érdekében új terven dolgoznak a Földmű­velésügyi Minisztérium szakok­tatási igazgatóságán. Egészség­ügyi intézmények, orvosok be­vonásával pontosan megállapí­tották a női szervezetre telje­sen ártalmatlan gépészeti mun­kaköröket, s ezekre az ősztől kezdve lányokat, asszonyokat is képeznek. Ilyen munkakör a mezőgazdaságban gyorsan ter­jedő stabil motorok, például raktári, mag túri gépek kezelé­se, ami fizikai erőkifejtést alig Igényel. Ugyancsak megfelel az egészségügyi követelményeknek a 24 lóerősnél kisebb kerti traktorok vezetése. egy munkaegység — hallom a választ. — Senkinek sem volt két­százharminc, kétszáznegyven munkaegységnél kevesebb. amikor Átvették a ju­talmat, a füzesabonyi járás if­júsági csapatait újabb ver­senyre hívták. Az idei versenyt ők kezdeményezték, A tizen­négy fiatalasszony elhatározá­sát pedig mindenki komolyan veszi, öt éve vannak együtt. Ismerik, szinte egymás gondo­latait is. Ismét győzni akarnak. Ma május elsején nép télén a széles határ. Pihennek az asszonyok a jól végzett munka után. s május havának leg­szebb napján közöoeh vonul­nak fel a község utcáin, utána együtt szórakoznak a termelő- szövetkezet valamennyi tagjá­val, szűkebb körben a csoport tagjai — egy nyert és egy új verseny között. P. E. A serdülőkorban elkövetett, meggondo- r lattan cselekedeteket sohasem lehet levezekelni. ★ Tizenöt éves siheder lehettem, amikor egy kora tavassá vasárnap reggel arra eszméltem fel, hogy egyszer s mindenkorra elrepült a gyermekkorom; kivénültem a malacpásztor- kodásból, a boldog gyermeki hancúrozásokból és mindazokból, amelyek a kamaszkor hatá­ráig engem, gyermekként megtartottak. Beleértem a legveszedelmesebb korba. Ab­ba a korba, amikor a gondolatainkat felemás­ság és bizonytalanság uralja el: nem tudunk mit kezdeni önmagunkkal, fitymálva ócsárol­juk az előttünk Járó nemzedék gondolkodását, miközben képtelenek vagyunk az önálló gon­dolkodásra. Engem is hatalmába kerített a hirtelen dagadó önérzet. Mindent jobban akartam tudni, mint a nálamnál idősebbek, s halálosan unni kezdtem a szakállas bölcselkedéseket. A bölcselkedések megszfvlelése helyett folyton azon törtem fejemet, hogy ml lenne az a világrengető dolog, aminek elkövetésével' a figyelmet magamra vonhatnám. Hogy ezáltal mindenki értesülne a faluban: én is a vilá­gon vagyok. Eleinte azon gondolkoztam, hogy világjáró útra megyek. Elutazom Amerikába. Afrikába és elszegődöm tehén pásztornál:, idegenlégio- nistának, s addig nem térek vissza, míg második Fütyörésző Dán, vagy Kockás Pierre nem lesz belőlem. A ztán alábbadtam a madzagot. Belát- tam, a fenegyerekességet idehaza is meg lehet szerezni. Hiszen előttem volt a példa Kopa Jóska személyében, aki cimborá­jával, a keszeg Kós Zolival minden áldott va­sárnap este végigorditotta a falut, részegen. Belekötöttek boldog-boldogtalanba, és a falu felgyújtásával fenyegetőztek. É példák alapján keveredtem Csősz Jani­val cimboraságba. Mindketten hasonló korú legénykék voltunk, s mindkettőnket fűtött a feltűnési vágy. De mivel .Janinak lassúbb volt a felfogása. így egy-kettőre az akaratom alá rendelte magát. Az én szavam lett a döntő, s ha történetesen azt mondtam, hogy hozzuk divatba a rucatoll viselését, akkor azt gondol­kodás nélkül megszavazta. S az ilyen hóbortjaimnak nem volt se szeri, se száma. Vásottságomban, ha kedvem szottyant egy késő esti kiruccanásra, akkor már mentem a cimborámért, cs addig nem nyugodtunk, míg valami felháborító csínyt, vagy legalábbis enyhe bosszúságra ingerlő dolgot el nem követtünk. PÜSPÖKI MIHÁLY: ./lieges ülőit má(u$ lcL Emlékszem, egyszer harminc kiskaput hördtunk ki a kertek alá, amelyet aztán nagy káromkodások közepette válogattak szét más­nap a kárvallottak. Máskor meg a cigány­soron rendeztünk kísértet járást Kimustrált üstöket, fazekakat gurigáltunk végig az öreg Összemesélő Róza fürgét nélküli padlásán, aki, míg a dőrömbölésünk tartott, térdenállva mondta putrijában a mlatyánkot. Persze, minden csínytevésünket megtetéz­tük még olyanokkal is, ami aztán tréfás köz­mondások alapja lett. Például döglött macskát akasztottunk a halottöltöztető asszony, Gu- gyela Mária néni ablakára; varangyos béká­kat szórtunk a Sánta-Balog kocsmáros kút­jába; megkongattuk éjfél utón az öreg teme­tőben levő haranglábon a lélekváltság-csen- gettyűt, hogy csak a velősebbeket említsem, üzidő tájt kezdett valami tejeslegény- féle a szomszédunkba járni. Minden este, ahogy jött a tanyáról, megrakodva tejes­kannákkal, mindig megállt a szomszédék háza előtt. Lerakta a kannáit a kiskapuban, s addig füttyögött, cuppogott, míg Csillag Veca, az eladósorban levő szomszédlány, ajtót nem nyitott. ' Nagyon szép lánynak tartottam Csillag Vecát. És rettenetesen szerelmes voltam belé. Olyan szerelmes, hogy ha azokat az érzéseket megfelelő, díszes szóköntösbe tudtam volna öltöztetni, akkor most, minden bizonnyal, a nyakamon száradna, mint valami öreg toll- seprő. Ugyanis öt vagy hat évvel idősebb volt nálam. Élt-halt a költeményekért. Mármint az olyan versförmedvényekért, amit az a tejes­legény küldözgetett neki, a tejet vásárló vasutasnék által adott Szerelmi levelező fel- használásával. Mert minden vasárnap délben, amikor édesanyám már ebédhez terített, akkor min­dig felharsant az utcáról postás Marci vidám, nyerítő hangja. — Vecám, rózsaszálam! — harsogta. — Azt írja a Kenyeres Tóni (Kenyeres Antalnak hívták a szerencsétlent), hogy a szerelmét talicskán kéne tólni. ^ Ilyenkor már loholtam ki a ház végére tós leültem a gallyaprító akáctőkére. S mivel Vecának beavatott bizalmasa .és titoknoka voltam, így minden egyes frissiben érkezett levelet felolvashattam, majd véleményt mondtam. Azon az április végi vasárnap délben Is hasonlóképp történt az eset ★ 1QQA május elseje közelgett. S mivfcl 1 az áprjiis utolsó napja vasár­napra esett, így a ház végében lévő fészer­ben heverészgettem. A háromnapos dlnnye- fészkelés fáradalmait pihenhettem éppen, az ebéd utáni kellemes eméaztő-gondol kodé órákban, amikor suttogó hang csapta meg fü­lemet. — Öcsi! — jött a súgó-búgó hang. — Itt vagy a pelyvádban? Álmosságtól bágyadtan vonultam ki a pelyvásból. Kint a gallyak mellett leteleped­tem a tőkére, ő pedig a gát túlsó oldaláról, a hasadékon át, mint valami gyóntatószék rá­csán olvasni kezdte a levelet; Kelt levelem rózsabokor tövében, Tied leszek a szerelem jegyében... Hányinger fogott el az első strófa hallatén. Ügy éreztem magam, mintha nagy adag has­hajtót vettem volna be gyomorrontáa ellen, s a purgáló szer nyomán, gyors iramban lódul meg a gyomrom. ö pedig elfulladva duruzsolta: Virágillata május első reggelén, Zöldlombú májusfát viszek én. Aggass rá, ha szeretsz, pántlikát, szalagot, Hadd tudják meg, hogy a szeretőd én vagyok.,, Kérdöleg kukucskált át a gáton. — Ugye, szép? Szédelegve bólogattam, helyben hagyva Veca vélekedését, de magamban esküvel fo­gadtam: az a májusfa, amit az az éhenkórász tejeslegény hozni fog, azt a kanálisba fogom beletaposni. ★ A zon az éjszakán figyelőállásba helyez- kedtem. Behúzódtam az udvarunkra, s mindent eltakaró szomorúfűzfa földet súroló koronája alá, s onnét figyeltem a határból be­kanyarodó poros utat. Gyönyörű holdvllágos éjjel volt. A kertek alól, a kanális felől, békák kardala rengette a levegőt. Az utca oldaláról meg a fehérre meszelt kápolna világított az öreg temetőből, ahoi egy szerelmes macskapár nyávogott ke­servesen. Már éjfélt dudált az éjjeliőr a csordákéi­nál, amikor felbukkant Kenyeres Anti előre görnyedő alakja a faluba vezető kocsiúton; vállán egy irgalmatlan nagy topolyafával, amely úgy ingott .a feje felett, hogy valóság­gal tengeri betegséget kaptam, ha ránéztem. Kifulladva állt meg terhével a szomszé­dék háza előtt. Nagy nyögések közepette tette le terhét, és fújtató szuszogással törölgette meg ízzadásnaik indult homlokát. Óvatosan, hogy a ház lakóit fel ne ébresz- sze, megnyitotta halkan a kiskaput. A futká- rozó vakogó bundáinak odadobott egy karéj kenyeret, majd újabb nekifohászkodással be­emelte a hatalmas topolyaiét az udvarra. IVagy sóhajtások közepette vonult éL Én meg, hogy a drága Idő ne múljon hiá­ba, gyorsan munkához láttam. Kiemeltem az Anti áltál fuvarozott fát, és kicipeltem a ka­nális partjára. S, hogy a tejeslegényen teljes bosszút állják, meggázoltam a határból beci­pelt májusfát, és aztán a patakba dobtam. Odahaza pedig kihalásztam egy szárazgallyat a tűzre valóból, és felcifráztam istenesen. Mindenféle ócska kacatot felaggattam a májusfát csúfoló gallyra: elnyűtt lábbelit, csizmaszár nélkül, mázaveszteVt köcsögöt, minden levele hasított szoknyát, és egy öreg cirokseprűt. És amikor mindezzel készen lettem, akkor megszövegeztem egy levelet, melynek a rig­musa így hangzott: Virágillata május első reggelén, Ezt a hervadt májusfát hoztam én; Minden tiéd, amit két kezem ráaggatott, Mert tudd meg; szeretőd már nem vagyok, És piros cérnával a gallyakra kötöztem. ★ Másnap reggel iszonyatos átkozódásra éb­redtem. A szomszédék udvarán Csillag János- né átkozódott, miközben az általam a kapu­oszlopra felkötözött csúf májusfát ráncigálta lefelé. — ö, hogy az Ür Jézus szomorít*» meg a piszkos fajzatát — jajongott. — Idejár három hónapja és most csúfra teszi ezt a szerencsét­len teremtést'. kogott. Két szeméből patakokban csörgött a könny, s még aznap visszaküldte az ajándékba kapott gyöoeyk.ilárist. S rá, félév­re, férjhez ment egy hirtelen megözvegyült idős gazdaemberhez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom