Heves Megyei Népújság, 1964. április (15. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-19 / 91. szám
4 NÉPÚJSÁG 1964. április 19., vasárnap Főzök neki nincsmibe... Válaszol az illetékes Ma mutatkozik be a tarnazsadányi cigányegyüttes Dong, dübörög a kis színpad. A rokolyák kavarognak, félretaposott sarkok koppannak a padlón. Jobbra egy csapat „csávó” kártyázik, a fiatalja, no meg a legöregebbek keserveiket nótázzák, s a szárazfa kíséretéhez maguk kontráznak a szólistának. Elvitték a cigányokat. Hogy megássák a sírjokat? Az Isten is úgy verje meg, Aki őket elítélte ... Pusoma Miklósné nem régi dalt énekel, összeszedték a cigányakat és elvitték. Nemrégen. .. alig 21 esztendeje. Akiknek sikerült megmaradniuk, azok nyomban dalba fogták, megőrizték a sírba tettek emlékét. Mert számukra a dal az írás. ... és így kezdődött az egész együttes. Míg Pusománé énekli a könnyet fakasztó, a szörnyű időket idéző strófákat, Baráz Máté, az iskola igazgatója és Czakó Lászlómé, az együttes vezetője, röviden elmondja, hogyan is vetődött fel az egésznek a gondolata. — Láttuk velük a hevesi cigányegyüttest, aztán nyomban felbuzgóit bennük a jóindulat, — mi sem vagyunk alábbvalók, mánk is tudunk olyan nótát, amit ők nem! — hajtogatták. És valóban. Meghallgattuk őket, és sok szép új került a felszínre. Akkor elhatároztuk, bogy alakítunk számukra egy ilyen szakkörfélét, amolyan művelődési kört, ahol énekelgetnek, táncolgatnak, de emellett televíziót néznek, rádiót hallgatnak, vagy éppen előadást tartottunk számukra. Lassan áttértünk a rendszeres munkára, s ma már az együttes rendes iskolai hallgató, nemsokára vizsgáznak az alap- ismereti anyagból, de van olyan is, aki már a III—IV. osztályt végzi el az idén. De nem sokáig lehet itt beszélgetni. Már Botos József ugrott a középre, és furcsa módon „j”-t keverve a szövegbe, újabb nótába kezd: Kimének a ződ erdőbe ... Fejszét fogok a kezembe, Belevá-j-gok egy nagy fárj-ba, Elindulok hazatájba. Nem sokáig tart a kesergés, hamar egy friss nótát, de ez se gólyaköltés, az ő életükről szól: Az emberek, a sátorban rakásra zsugáznak ... Az asszonyok a faluba kéregetni járnak ... Van még, valóban van, aki kéregetni jár, de az már öreg, az már nem tudja elhinni, hogy másként is fel lehet nevelni a családot. A fiatalja már szégyellené. Itt is sokan belefogtak a rendes munkába. Próba közben hol ennek, hol annak neve hallatára szólnak, „csak szombaton gyün, dógoz- ni van a gyárba”. A lányok még nem tanulták meg, hogy nem egyben kell járni, amíg le nem szakad róluk a ruha, hogy a cipőt tisztítani is kell, de hajukat már levágatták szépen, rövidre, olyan csinos benne valahány, hogy öröm nézni egészséges, halvány pírral futtatott arcukat, villogó fogsorukat. Valahol el kell kezdeni. A zsadányiak már tanulnak, többet akarnak tudni, mint a régiek tudtak, s az együttes arra ösztönzi őket, hogy minél jobb jegyeket szerezzenek az iskolában, mert csak az lehet tagja, az állhat nagyközönség elé, aki az iskolakönyvek mellett is megállja a helyét. Kivétel azért itt is akad. Etel nénit ugyan már senki nem tanítja meg ími-olvásnd! Nagyothall. És mégis — ezt csinálja utána valaki: amikor megkezdi a szóló dalt, pontosan ott kezd, ahol a zenekar. Csodálatos füle van. Erre mondják, hogy kitűnő belső hallás! Jaj istenem, micsinyájjak? Szalaggyak-e, vagy megájjak? Nehezen érteni a szöveget, de a dallam tiszta. A fiatalok elunják a sok siratós nótát, Botos Sándorné hirtelen a deszkára pattan: Az én uram a bányában dolgozik, Minden este hazahorgya a pézit! Főzök neki nincsmibe, lábasomnak nincs fülel Fazekamnak kilyukadt a feneke! Most már mind a padlón forog ismét, ropják a táncot, pattog az ősi ritmus, amiben két egyforma lépés is alig akad, s most már látni, hogy elfelejtettek együttest és tanítót, Tamazsadányt és fellépést — maguknak tánioolnaki, magukat niulatják, s egymás után éneklik a strófákat, önkéntelenül utat, teret engedve az elismerten legjobb táncosoknak, Német Erzsinek és Német Barnának. Este tíz óra Mindeniki fáradt, s ahogy hazafelé ballag az együttes, összefogódba dúdolják a vérpezsdítő dallamot, s a villany alatt egyik-másik táncra is kerekedik. Valahogy másként mint a színpadon, de ez már mégiscsak az utca! — ádám — Csík István énekel „Utcasarkon szögeletnél, Német Barna meg a táncos lábú lányok vár engem a feleségem...” ropják a szinte utánozhatatlan táncot. A recskiek kérdésére Zentai Mihály a 4. sz. AKÖV személyforgalmi osztályvezetője válaszolt. Közölte, hogy a Parádsasvári Üveggyár kérésé, re egyhónapos próbajáraton üzemeltették az autóbuszt — meghosszabították útvonalát Recskig. Az üzemi bizottság szerint naponta 30—35 fő utazását kellett biztosítani .Az egyhónapos próbajárat adatai szerint átlagban 11 utas utazott naponta. Mivél ez igen alacsony fokú kihasználását jelen, ti a hatvan személyes autóbusznak a járat meghosszabbítását beszüntették. Az egri Baktai út páros oldala lakóinak Az ÉMÁSZ egri üzletigazgatósága megnyugtató választ adott. A baktai útiak kifogásolták, hogy nemrég épített villanyvezetékeiket, illetve a házakhoz a bekötést a páros oldalon a saját költségükön kell elvégeztetni, ugyanakkor az utca másik oldalán ezt az ÉMÁSZ fedezte. A válasz szerint a vonatkozó rendelet értelmében, ha a fogyasztói csatlakozások nem felelnek meg a szabványoknak, az áramszolgáltató vállalat kötelezheti a fogyasztót a berendezés átépítésére Ez történt a Baktiai utcai Lakosok esetében is. Időközben az üzletigazgatóság mérlegelte az átépítéssel kapcsolatos költségek mérté, két, és javaslatot tett a felügyeleti szerve felé, hogy az átépítési költségek ne a fogyasztókat terheljék. A felügyeleti hatóság ehhez hozzájárult, s a korszerűsítéssel kapcsolatos összes költségeket a beruházási keret terhére rendezték. Így a kérdéses átépítésnél a lakosokat nem terheli semmiféle költség. Miért vágják ki a fákat? tette fel a kérdést a Népújság egyik cikke. A kérdésre Borics László, az Egri Városi Tanács VB épílési és közlekedési osztályának vezetője válaszolt. A Csíky, Bródy és Hatvanasezred utcai fakivágásokra ott került sor, ahol a fák már kiöregedtek, félig kiszáradtak. Előfordult azonban, hogy egészséges fákat is ki kellett vágni, mert növekedésükkel veszélyeztették az utcai vezetéket. Legallyazásuk rontotta volna a fák dekoratív szépségét, s az ezenkívül meghagyott néhány régi fa az egységes fásítást megbontotta volna. A vágásra a fákat egy kertész és egy erdőmémök közreműködésével jelölték ki, s a tervek szerint a kivágott fák helyére gyorsan növő, dekoratív hatású fák kerülnék. Pótolják a késői tavaszodás okozta lemaradást (Tudósítónktól) A mezőszeme rei Dózsa Tsz tagjai szorgalmas munkával igyekeznek pótolni a késői tavaszodás okozta lemaradást. A soron levő tavaszi vetések mellett megkezdték az első növényápolási munkákat, 32 holdon earabolták a mákot, 10 holdon a spenótot, s elvetették 150 holdon a magnak való salátát. Megkezdték a községben a burgonya és a kukorica vetését is. ... Az elmúlt évben jó eredményt értek el Egerfarmoson a mák termesztésével. Az idén 40 holdon termelnek mákot, s ezen a területen időben befejezték a vetést. ... Négyleveles állapotbaö van a pélyi Aranykalász Tsz mákja, a napokban ott is megkezdik a sarabolást. A szövetkezetek felkészültek a rizs vetésére is, az Aranykalászban 120, a Béke Tsz-ben 150, a Petőfi Tsz-ben 100 holdon készítik elő a talajt a rizsvetésre. ... Májusban kezdik meg megyénkben az egyik legismertebb gyógynövénynek, a kamillának a begyűjtését. A megye délibb részein levő szikes földeken igen nagy meny- nyiségű növényt szednék össze minden évben. A felvásárlásra már most felkészültek a föld-* muvesszövetkezetek. VADA fi FCfiCNC SL íi. Mennyi gonosz rágalmat ösz- szehordtak rájuk több mint égy évtizeden át — gondolta Killián. — Hát hisz igaz, n:kik — a burzsoáknak — okuk van rá: aki a forradalomra tört, nem kímélték. S most itt lépdel mellette Sallai. Abban a városban, amelyben gőgösen, kegyetlenül trónol az ellenforradalom és hihetetlen méretű a nyomor, a munkások ellenállásának forradalmi tüzet éleszti. — A mieink mindenütt ott lehetnek — szólalt meg —, a munkanélküliek között, az ifjúsági bizottságokban, ha megfelelő módszerekkel dolgoznak-és helyesen jelölik ki a fontosabb követeléseket. — Elhatároztuk, hogy háromszor annyi lapot küldünk a gyárakba, mint eddig — mondta Killián. — Mit gondolsz, Gabi, lesz-e hozzá elég erőnk? Sallai ezekben a hetekben Kovács Dénes névre szóló igazolványokkal élt Kőbányán, a Család utcai lakásban. Munkatársai — kívánsága szerint — Gabinak szólították. — Azt hiszem, igen — bólintott. — Csak ne folyjon külön, elszigetelten az ifjúsági akció. Most meg tudjuk csinálni, lesz egy-két nyomdánk. A KIMSZ tagjait figyelmeztessétek, az idősebb, tapasztaltabb forradalmi munkásokkal kell összefogni, akkor menni fog a munka. — Gondolom, helyesled a tervünket, hogy az Ifjú Pro- letár-ban leleplezzük az álbai- oldali provokációkat. A levesosztókban, például a Kisstáció utcában, egy csomó gyanús alak ólálkodik, akik az elkeseredett embereket meggondolatlanságokba akarják belevinni. — Egyetértek — bólintott Sallai. — Rá kell mutatni, hogy egyesek kalandorkodásra csábítják a hiszékenyeket. A burzsoázia éppen azt szeretné, ha valamiféle terrorizmust tudna a nyakunkba varrni. A bia- torbágyi üggyel megpróbálkozott és nem nyugszik bele a kudarcba. írd meg, Vili, ezt neked kell megírnod. Radikális frázisok mögött gyávaság, olykor árulás lappang. — Foglalkozunk vele... — Van itt egy Ágisz nevű ember — folytatta Sallai. — Ha jól tudom, Linkának hívják. Ágisz a fedőneve, A vasas ellenzékében tölt be valamilyen funkciót. Ez maga köré gyűit néhány forrófejűt és arra biztatja őket, hogy szervezzenek támadást a Brauchféle hentesüzlet és a Rákóczi úti libásboltok ellen, mert a párt jogosnak ítéli, ha az éhezők ott szereznek élelmet, ahol találnak. — Aztán — ígéválta a fejét Killián. — Erről hol hallottál? — Akadt, aki átlátott a tervén. A Fémlemezipar érténél, az Erzsébet királyné úton, van rí — az akció után a részvevőket majd kijuttatják a Szovjetunióba. Nem a legnyilvánvalóbb beugratás? — De mennyire az! — csónéhány keménykötésű, rendes ember. Egyikük — Banditának hívják — összeakasztotta vele a bajuszát. — Bandita? — ismételte Killián. — Ismerem. Találkoztam vele a Királyerdőn, a Szépvölgyi úti katlanban, kiránduláson, túrán ... Jól vagy tájékoztatva az emberekről... Sallai mosolygott — Olyantól tudom, aki sok elvtársat ismer. Van ott egykét tehetséges fiatal is. Újoncok, ti foglalkozzatok velük. Látod — nevetett —, az ifik közül is sokat ismerek. De azért nagyon nehéz így — sóhajtott —, embertelen dolog a szigorú illegalitás. Csak az érzi, aki benne éL Mint a beteg az egészséggel, úgy van vele az ember. Akkor becsüli igazán, amikor hiányzik... — Megértelek — bólintott Killián. Nem ismerte Sallai életét, csak politikai működéséről tudott egyet-mást. De ezekben a percekben megsejtett valamit az egészből, ennek az eszméiért élő embernek egész életéből, megértette szabad szárnyalásra vágyó lelkét... Sallai Imre boldogsága Kétéves volt Sallai, amikor az Udvarhely megyei Erdőfülén meghalt az apja, aztán röviddel utána az anyja is. Mindketten tüdővészben. Apja szülei vették magukhoz a kisgyereket Miskolcra, akinek hét év múlva újra más asztalhoz kellett ülnie, mert nevelői is elhaltak. Anyai nagyszüleihez került otthon, Udvarhelyen, Homorád-Oklándon. Polgáriba a Háromszék megyei Beróton járatták, aztán Pestre került felső kereskedelmibe. Mindig idegenek között élt, mindig visszafojtotta érzéseit, mindig kevés szeretetet kapott. A proletár forradalom kárpótolta mostoha ♦ gyermekkoráért: egész lángoló szívét a forradalom oltárára tette. A kommun elbukott, akik jövőjüket várták tőle, gyászolták. Ö meggyőződéssel harcolt, már nerc nyugodhatott bele a veszteségbe, nem érezhette öröknek a csapást Egész életét felajánlotta, hogy az öröm visszatérjen ... — Tudod, Vili — folytatta Sallai —, akkor lennék igazán boldog, ha egyszer újra nyíltan, szabadon beszélhetnénk az emberekkel. Elolvastam a leveleket, amelyeket a gyári munkások írtak a Kommunista részére, tőletek, a Tungsram- ból és máshonnan. Ha elmehetnék a Siemensbe, vagy a Lángba, bemennék a műhelyekbe, leülnék az emberekkel beszélni a sorsukról, helyzetükről. Lehetetlen, hogy ne értenénk meg mindenben egymást ... De ... — Lámpához értek, kigombolta a kabátját és barna zakója szivarzsebéből ezüst láncon függő órát húzott élő — félre most a szen- timentalizmussal, mert nem marad időnk a legfontosabbra. Szóval, ha a munkások és a párt akadálytalanul szólhatnak egymáshoz, ha mindig meghallgatjuk a munkásokat, akkor sose kell félnünk, hogy nagy hibát, követünk el. Egész életét tette rá, hogy a magyar nép és a kommunisták újra és végérvényesen találkozzanak. Ezért dolgozott a huszas években Bécsben, ezért Moszkvában, Kun Béla oldalán. Korábban őt sem hagyták érintetlenül azok a szerencsétlen ellenségeskedések, amelyek az emigrációban élő magyar kommunisták soraiban annyi kárt okoztak. (Folytatjuk.)
