Heves Megyei Népújság, 1964. április (15. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-07 / 80. szám

2 NfiPÜ JS AG 1964. április 7., kedd Az SZKP harca a nemzetközi kommunista mozgalom egységéért M. fl. Szusziov beszéde az SZKP 1964 február 14-1 plénumán M. A. Szusziov elvtárs az SZKP 1904. feb- ruár>14-i plénumán előadói beszédet tartott „Az SZKP harca a nemzetközi kommunista mozgalom egységéért” címmel. A beszéd kivo­natát az alábbiakban közöljük: Szusziov beszéde bevezetőjében vázolta a szovjet nép gazdasági sikereit. Továbbiakban beszélt a szocialista világrendszer fejlődésében elért eredményekről. Hangsúlyozta: „Sikere­ink azonban még jelentősebbek lehetnének, ha nem volnának azok a súlyos nehézségek, ame­lyek a szocialista táborban és a kommunista mozgalomban a Kínai Kommunista Párt veze­tőinek szakadár tevékenységével kapcsolatban keletkeztek.” Elemezve a Kínai KP vezetőségének maga­tartását az 1960. évi moszkvai értekezlettől kezdve, Szusziov rámutat: a kínai vezetők nem a keletkezett nézeteltérések megszünteté­sére, hanem azok kiélezésére törekedtek, eltor­zították és lényegében elvetették azokat az új értékeléseket és következtetéseket, amelyeket a testvéri pártok kollektív erőfeszítések ered­ményeképpen a marxizmus-leninizmus alap­ján kidolgoztak. Elutasítják a kommunista és munkáspártok közösen kidolgozott nyilatkoza­tait a Kínai Kommunista Párt vezetői. Ugyan­akkor a testvéri pártoknak javasolják a ma­guk „25 pontját”, amelyeknek igazi értelme lé­nyegében a következő: a szocialista világrend- szer által a világíejlődés menetére gyakorolt mindjobban növekvő haladás tagadása; a munkásosztálynak a tőkés országokban vívott harca iránti lebecsülés; a nemzeti felszaba­dító mozgalom szembeállítása a szocialista vi­lágrendszerrel és a nemzetközi munkásmozga­lommal; kalandorság a külpolitikában és a „hidegháború” helyzetének fenntartása; szek- tásság és a puccsizmus a forradalom kérdésé- .ben; a személyi kultuszra jellemző, a kommu­nista mozgalom által elítélt módszerek védel­me és fenntartása; a frakciós harc igazolása a kommunista mozgalomban. Az SZKP törekvéseit a keletkezett nézetel­térések megszüntetésére a kínai vezetőség el­utasította. Sajtójuk szakadatlanul közöl durva támadásokat az SZKP és más marxista-lenin­ista pártok ellen. Rágalmazó cikkeket küldenek szét a vi­lág minden tájára. Általános irányzatát, tá­madásainak fékevesztettségét tekintve a kí­nai propaganda mindinkábo egyszintre kerül a reakciós imperialista körök szovjetellenes, kommunistaellenes szerveivel. A KKP ve­zetőd az ideológiai nézeteltéréseket átvitték az államközi kapcsolatokra, a szocialista or­szágok és a kommunista pártok gyakorlati politikájának szférájába. Peking ma már két­ségtelenül a kommunista pártok megosztására, a marxizmus—leninizmussal szemben ellen­séges frakciók és csoportok létrehozására vett irányt Egyre világosabban látszik, hogy a KKP vezetősége az ultraforradalmi frázisok és jelszavak álarca alatt ádáz támadást indí­tott a világszocializmus vívmányai ellen, s nem az imperialistákra hanem elsősorban az SZKP-ra s más marxista—leninista pártokra összpontosítja a fő tüzet. Céljuk az, hogy bomlasszák és megosszák a szocialista tábort, aláássák a szocialista közösség népeit össze­forrasztó eszmei alapokat és szervezeti poli­tikai elveket. A „kínaiasított” szocializmust, a kalandor bel- és külpolitikai irányvonalat, a személyi kultusz ideológiáját és gyakorlatát akarják ráerőltetni a szocialista országokra- A KKP vezetősége azt tervezi, hogy rákénysze­ríti Ázsia, Afrika és Latin-Amerika népedre saját kalandor koncepcióit és módszereit, faji alapon szembeállítja egymással a népeket, s felbomlasztja a nemzeti felszabadító mozga­lom és a munkásmozgalom szövetségét. Szusziov elvtárs ezután mélyebb vizsgálat tárgyává tette: honnan ered a kínai teoreti­kusok eltévelyedése, s milyen következmé­nyekkel járhat a KKP vezetőinek szakadár tevékenysége. L Két felfogás a szocialista világrendszer szerepéről Ä második világháború óta a világban végbement gyökeres változások elsősorban a szocialista világrendszer keletkezésével és fej­lődésével függnek össze. A szocialista kö­zösség országai a jelenkorban a fő védőbás­tyát jelentik minden forradalmi erő számára, s a világbéke megbízható támaszai. Korunk fő tartalma, s a világméretű osztályharc mag­va: a világszocializmus és a világimperializ- mus harca. Volt idő, amikor a kínai vezetők egyetér­tettek ezzel a fontos marxista—leninista té­tellel. De az utóbbi időben a KKP vezetősége a szocialista rendszerrel és a 'kapitalista orszá­gok munkásmozgalmával szembeállítja a nem­zeti felszabadító mozgalmat, ezt nyilvánítja az antiímperialista harc fő erejének, s aláak­názza a jelenkor forradalmi erőinek egységét. fcA vdlágforradalcm viharainak fő övezetét Ázsia, Afrika és Latin-Amerika kiterjedt kör­zetei alkotják” — jelenti ki a KKP Központi Bizottsága. A Rinmin Ribai pedig azt írja: *Ma az ázsiai, afrikai és latin-amerikai nem­zeti felszabadító forradalom a legfontosabb erő, amely közvetlen csapást mér az impe­rializmusra.” Ez a munkásosztály történelmi szerepéről uzóló marxista tanítás nyilvánvaló revidiálá- sa, a fejlett tőkés országok munkásmozgal­mának lebecsülése. Ami pedig a szocialista világrendszert illeti, a kínai teoretikusok an­nak csupán az elnyomott nemzetek és népek forradalmának támogatásához és fejlődésé­hez szükséges „támaszpont” szerepét szánják. Mondani sem kell, hogy ez az álláspont csak kárt okozhat mind a szocialista rendszernek, mind a nemzeti felszabadító mozgalomnak, mind a nemzetközi proletármozgalom nagy ügyének. A szocialista világrendszer szerepé­nek és jelentőségének ilyesfajta felfogása nem áll összhangban a világ tényle­ges erőviszonyaival és merőben ellentétes a testvérpártok 1960 évi nyilatkozatának követ­keztetéseivel. Szusziov elvtárs hangsúlyozza: a marxis­ta—leninisták óriási jelentőséget tulajdoníta­nak a nemzeti felszabadító mozgalomnak, a Világforradalmi folyamatban azonban a szo­cialista országok játsszák a főszerepet. Ez először is abban nyilvánul meg, hogy ezek­nek az országoknak a munkásosztálya, dolgo­zói sikeresen oldják meg a társadalmi prob­lémákat, létrehozzák azt az elnyomástól és kizsákmányolástól mentes új társadalmat, amelyért a népek forradalmi harcukat vívják. A szocializmus és kommunizmus anyagi- technikai bázisának megteremtésével égjük csapást a másik után mérik az imperializ­musra az anyagi termelés területén. Ezek a sikerek gyakorlatilag győzik meg a kapitalis­ta országok dolgozóit arról, hogy csak a szo­cializmus vágányain haladva lehet kielégíte­ni a dolgozó nép alapvető szükségleteit. Mindez forradalmasítja a tömegeket, hogy bekapcsolódjanak a kapitalista rendszer ellen, a társadalmi és nemzeti felszabadulásért ví­vott harcba. Másodszol: a szocialista álla­mok egyre növekvő mértéltben töltik be az imperializmus agresszív eílen&scradalnai ter­veivel közvetlenül szembehelyezkedő erő szerepét. Továbbiakban Szusziov elvtárs rámutatott, hogy a kapitalizmus fölötti világraszóló mére­tekben aratott győzelmet csak a szocialista világrendszer, a munkásmozgalom s a nem­zeti szabadságharcok közös erőfeszítésével lehet kivívni. Hangsúlyozza: a szocialista or­szágok történelmi küldetését előírják a tár­sadalmi fejlődés objektív törvényei s azok az országok, melyekben győzött a szocializmus, nemcsak a társadalmi fejlődés világítótor­nyai, hanem hatalmas anyagi erőt is képvi­selnék. Erőt, mely az emberi tevékenység döntő területén: az anyagi termelésben mér vereséget a kapitalizmusra. Ezután felveti: hogyan vélekedik a KKP vezetősége Leninnek arról a következtetéséről, hogy a szocializmus országai gazdasági sike­reikkel gyakorolják a legnagyobb hatást a vi­lágforradalom fejlődésére? Vajon híve-e a bé­kés gazdasági fejlődésnek? Rámutat, hogyan ferdítik el a kínai vezetők a lényegét, azt igyekezve bizonygatni, hogy a gazdasági ver­seny azt jelenti: „Az elnyomott népeknek nincs szükségük harcra és forradalomra.” Pe­dig soha, egyetlen marxista—leninistának sem jut eszébe azt állítani, hogy a békés gazda­sági verseny „pótolja a különböző országok népeinek szabadságharcát”, hogy a szocializ­mus győzelme a gazdasági versenyben a ka­pitalizmus „automatikus” csődjét jelenti, s mentesíti a népeket attól, hogy osztályharcot és nemzeti szabadságharcot vívjanak... Pe- kingből ilyesfajta koholmányokat terjeszte­nek ... holott a békés gazdasági verseny nem kárhoztatja passzív várakozásra a tömegeket, hanem ellenkezőleg: felébreszti forradalmi aktivitásukat Tehát nem csupán gazdasági kérdés. Mély politikai értelme van: a kapita­lizmust gazdaságilag legyőzni annyit jelent, mint jelentősen megkönnyíteni az összes for­radalmi erők harcát az imperializmus ellen. A gazdasági versenyben elérendő győzelem­hez a szocialista országoknak együttműködé­sük minél erőteljesebb megszilárdítására van szükség. Pontosan ebben az irányban fejlődik az SZKP és a többi testvérpárt tevékenysége. Ezzel szemben a kínai vezetőség az elmúlt éveli folyamán megmutatta, hogy nem érdekli a szocialista világrendszer egységének meg­szilárdítása. A kínai vezetőség nemcsak, hogy nem hangolta össze tevékenységét a szocia­lista közösség többi országaival, hanem nyíl­tan megrendítette a szocialista közösség alap­pilléreit, összezsugorította gazdasági kapcsola­tait a szocialista országokkal, különösen a KGST-országckkal, elsősorban a Szovjetunió­val. Amikor a szocialista országok kommunista {Jártjai felszámolták a személyi kultusz kö­vetkezményeit, lehetővé tették a testvér orszá­gok kapcsolatainak a proletámemzetköziség lenini elve alapján történő megszilárdítását. A testvérpártok úgy fogadták az SZKP XX. kongresszusának vonalát, mint a szocialista országok kapcsolatai további fejlődésének egyedül helyes lenini irányzatát. Ez az irány­zat azonban nem tetszik a kínai vezetőknek. Mindem jel arra mutat, hogy úgy szeretnének parancsolgatni a szocialista közösségben, mint saját hitbi2ománjoikban, rákényszerítve más országokra saját akaratukat és diktálva azokat a feltételeket, amelyekkel kényük- kedvük szerint beengedhetnék vagy „kiközö­síthetnék” a szocializmusból az egyes párto­kat és népeket. Ezt Szusziov elvtárs a KKP vezetőségének Jugoszláviához fűződő viszo­nyán keresztül szemléltette. A kínai teoretiku­sok. szemet hunyva a jugoszláviai szocialista építőmunka elért eredményei, a békés együtt­élésért, a leszerelésért, a nukleáris fegyverek betiltásáért, a Kínai Népköztársaság ENSZ- jogainak helyreállításáért, stb. a többi szocia­lista állammal együtt folytatott küzdelme fe­lett: azt állítják, Jugoszláviában ma burzsoá diktatúra áll fenn, s Jugoszlávia ..az amerikai imperializmus ellenforradalmi különítménye.” De rámutat a kínai vezetők befolyására a> albán kérdés kapcsán is. „Eleinte nehéz vall megérteni, milyen indokok mozgatták Hodzs* és Shehu szovjetellenes cselekményeit. Azon­ban egyre világosabbá vált., hogy az albán vezetők idegen kottáról énekelnek, szó sze­rint ismételve azt, amit Pekingben írnak é* mondanak.” Az SZKP egyik legfőbb feladatának tartja, hogy harcoljon a szocialista világrendszel minden eszközzel való megerősítéséért, a min­den szocialista országgal való testvéri kap­csolatok fejlesztéséért, a teljés egyenjogúság és az önkéntes együttműködés alapján, min­den szocialista ország összeforrottságának fo­kozásáért, az imperialista agresszorok elleni közös harc, az általános béke, a kommuniz­mus teljes diadala érdekében. n. A háború, a béke és a forradalom kérdései Nagy ügyünk sorsa, a népek sorsa döntő mértékben függ a kommunista mozgalomnak a háború, a béke és a forradalom kérdésében ▼állott helyes stratégiai és taktikai irányel­veitől — mondotta ezután Szusziov elvtárs. A nemzetközi porondon kialakult erővi­szonyok tehetővé tették, az utóbbi évek ta­pasztalatai teljes mértékben alátámasztották a bélkés együttélés politikájának fontosságát. Éppen ennek a világon százmilliók által tá­mogatott politikának következetes megvalósí­tásával sikerült a szocialista országoknak meghiúsítani az imperialista reakció fondor­latait a béke ellen. Nem isteni ajándék az — állapította meg Szusziov —, hogy az emberi­ség ma a béke.áldásait élvezi. Reális eredmé­nye ez a kitartó harcnak a termonukleáris háború kirobbantását célzó kísérletek ellen. Továbbá annak, hogy a Szovjetunió és a töb­bi szocialista ország ereje megnövékedett s ho<*v a békeharc zászlója alatt az egész haladó emberiséget tömörítő kommunista pártok he­lyes politikát folytatnak. Ezután Szusziov kimutatta: a kínai teore­tikusok, akik különös buzgalommal támadták az SZKP XX. kongresszusának megállapítá­sait, a testvérpártok moszkvai értekezletének a háború, a béke és forradalom kérdéseiben vallott nézeteit, új fogáshoz folyamodna: mesterségesen elválasztják egymástól egy tár­sadalmi folyamat két jelenségét a forra­dalmi mozgalommal szembeállítják a béke- harcot. A kínai teoretikusok sémájából az derül ki, hogy aki a békéért és a világháború elhárításáért harcol, az ellene van a forrada­lomnak. akadálvozza a forradalmi harcot. A KKP vezetői eljutottak addig az állítá­sig, hogy a háború, a kapitalizmus és a szo­cializmus közötti ellentmondások megoldásá­nak elfogadható, sőt lényegében egyedüli esz­köze. Csaknem három évtizede hangzottak el Mao Ce-tung ilyen kijelentései: „A háború, amelyet az emberiség döntő többsége vív maid... híd lesz és a hídon az emberiség eljut a történelmi korba ...” „A világot csak puskával lehet átépíteni.” Azóta azonban a világon gyökeres változások mentek végbe s a békeszerető erők szövetsége képes felülke­rekedni az imperializmus erőin, képes meg­akadályozni. hogy kirobbantson egy új világ­háborút. A kínai vezetők mindezzel nem óhajtanak törődni. Nyilvánvalóan kérkednek esztelenségükkel. azt állítják, hogy a nukleá­ris bomba „oapírtigris”, semmi új elemet nem visz a háború és a béke kérdéseinek feltevésébe. A legelemibb józan észnek is el­lentmondó efféle logika szerint Mao Ce-tung az 1957. évi moszkvai értekezleten megkísé­relte bebizonyítani, hogy a szocializmusért vívott háború ügye a termonukleáris világ­háború nyomán egyenesen nyerni fog ........Ha az emberiség feie megsemmisül a termonuk­leáris háborúban, még megmarad a másik fele, az imperializmus viszont teljesen meg­semmisül s az egész világon csupán szocializ­mus lesz s egy fél évszázad alatt a lakosság ismét megnövekszik...” — hirdette Mao Ce- tung. Szusziov rámutatva az ilyen kijelentések felelőtlenségére hangsúlyozza: különösképpen veszélyes ez azért, mert olyan emberek han­goztatják, akik egy nagy szocialista állam kormány-rúdjánál ülnek. Lenini idézetek kap­csán kijelenti: a világháború nem szükséges a szocialista országoknak, nincs szüksége rá a dolgozó népnek, a világháború nem szolgálhat­ja a szocializmus győzelmét. Odáig elmennek a kínai vezetők — mutatta ki Szusziov —, hogy népek sorsát semmibe veszik. Egyik felelős funkcionárius pl. azt hangoztatta: Togliatti­nak, az olasz KP főtitkárának nincs igaza, amikor aggódva kijelenti, hogy termonukleáris háború esetén egész Olaszország elpusztul. „Hiszen megmaradnak más népek — mondotta a kínai funkcionárius — az imperializmus azonban megsemmisül* ' ‘ ~ * 4 -' Továbbiakban azokkal a durva hamisítá­sokkal, torzításokkal foglalkozott Szusziov, melyekkel Pekingben azt állítják, hogy a békés egymás mellett élés politikájában az SZKP és más testvéri pártok abból indulnak ki, hogy az imperializmus természete megváltozott s min­den számításukat az imperialisták békeszerete- tére, humanitására építik, „kérik és könyörgik” tőlük a békét. Szusziov kijelenti: nem az im­perializmus változott meg, hanem „osztály­ellenségeink körében mind világosabbá válik az az igazság, hogy ha az imperialista őrültek világháborút robbantanak ki, akkor a kapita­lizmus sorsa az lesz, hogy elsöprik és eltemetik, A KKP vezetői, amikor a leszerelést illúzió­nak és megvalósíthatatlan jelszónak tartják, amely szerintük csak megzavarja a népeket, el akarják ferdíteni az SZKP és minden marx­ista-leninista párt világos álláspontját, egyút­tal pedig alá kívánják ásni a leszerelés politi­káját, amely az új világháború elhárításáért és a nemzetiközi feszültség csökkentéséért vívott harc fontos feltétele. „Meggyőződésünk szerint a dol­gozók forradalmi harca, az általános demokrati­kus mozgalom, a szocializmus növekvő hatalma s az összes békeszerető erő határozott lehetősé­gei rákényszeríthetik az imperialistákat, hogy akaratuk ellenére számoljanak a népek lesze­relési követeléseivel. Mi .hiszünk a néptöme­gek óriási lehetőségeiben ...” — jelentette ki Szusziov, kifejtve, hogy „fegyver és háború nélküli világ” jelszava összefogja és tevékeny harcra sorakoztatja fel a néptömegeket az imperializmus megrögzötten militarista körei ellen. Ez a jelszó minden ember számára ért­hető, attól függetlenül, hogy milyen politikai nézeteket vall. A leszerelés a fegyverkezési hajsza megszüntetését s következésképpen az adóterhek enyhülését is jelenti. Megfelel a legszélesebb rétegek létérdekeinek. A kommu­nistákon kívül számos más társadalmi erő is támogatja ezt a jelszót: „Miért mondanánk le róla mi, kommunisták? Hát nem világos, hogy ebben az esetben gyengülne a kommunistáknak a néptömegekre gyakorolt befolyása s ezzel a reakció kezére játszanánk?” Ezután Szusziov arról beszélt, hogy a kínai vezetők nem elégednek meg azzal, hogy ők maguk negatív álláspontra helyezkednek a nemzetközi politika oly létfontosságú kérdé­seiben, mint a leszerelés, a termonukleáris kísérletek megszüntetése, a nemzetközi feszült­ség enyhítése, de azzal is próbálkoznak, hogy megbénítsák a világháborús veszedelem ellen küzdő többi szocialista ország erőfeszítéseit Példaként hozta fel, hogy a karib-tengeri vál­ság idején a KKP vezetősége semmit sem tett azért, hogy hozzájáruljon a háborús konflik­tus elhárításához és tevékenyen segítse a for­radalmi Kubát. A kínai vezetők a maguk számára igyekeztek hasznot húzni a karib- tengeri térségben támadt válságból. Hiszen tény az, hogy a kínai kormány éppen a válság kellős közepén fokozta a kínai—indiai hatá­ron támadt fegyveres konfliktust, s ezzel csak súlyosbították az amúgy is bonyolult és veszélyes világhelyzetet. A kínai vezetőség engedte, hogy nagyon megromoljék a viszony Indiával, amely — mint ismeretes — nem vesz részt katonai cso­portosulásokban. Ugyanakkor lényegileg tömböt alakították Pakisztánnal, a SEATO és CENTO katonai szövetségek tagjával, holott ezek a szövetségek Ázsia népeinek békéjét és biztonságát fenyegetik. „Kérdezzük: hogyan lehet sarat dobálni a szocialista országokra, a kommunista pártokra és ugyanakkor az egész világ előtt hízelegve hajbókolni a pakisztáni reakciós rendszer színe előtt?” — jelentette ki Szusziov, majd rámutatott, hogy amikor a kínai vezetők 1963. júniusában hisztérikusan támadták az atomcsendegyezményt, s így egy társaságba keveredtek az imperializmus leg- agresszívebb köreivel, még inkább leleplezték magukat, mint a békéért, a különböző rend­szerű állomok békés együttéléséért folyó küzdelem ellenfeleit fFolytatása a 3. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom