Heves Megyei Népújság, 1964. április (15. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-02 / 77. szám
19S4. április 2., csütörtök REPÜJ8AO t Meglepő eredmények a megyei labdarúgó-bajnokságban Az Egri Előre tovább növelte előnyét a második, míg a PócsiKOt, Denke> és Eleket nélkülöző egriek kénytelenek voltak megelégedni a harmadik hellyel. Az egri fiúk nagj gólarányú győzelmet arattak a Tatabányai Bányász ellen, másnap délelőtt azonban óriási küzdelem után 5:4 arányú vereséget szenvedtek az OSOtől. Délután, nagy érdeklődés mellett került sorra a Szolnoki Dózsa—Egri Dózsa találkozó, amely váratlanul nagyarányú, biztos szolnoki győzelmet hozott. A mezőnyben az egri csapat egyenrangú ellenfél volt, de a nagyszerű lövőformában levő hazai Az E. Helyiipc újabb száj az NE Egri Helyiipar— Miskolci VSC 82:53 (38:18) Eger, 200 néző. V.: Nádas, Nagy. Eger; Cseh 20, Kozma 6 — Csá- nyi 13 — Sóskúti li, Renn 24. Csere: Korrepta 4, Tcm- —© pos 2, Sipos. ,f Edző: if). Csányi fi (| Kedvezőtlen, esős időben ke- _ K'r] rült sor az egri y) _ csapat első hazai J# NB IX-es mérkő- • zésére. Már a já/»Í/Mf ték elején lát- ' fn J/^ ezott, hogy a He- 17U I rwS lyiipar jó formá- // J A f ban van, szép ak- (/ Jfi// H ciók és pontos M VJ kosarak követték — ^ g egymást. Nagyarányú egri vezetésnél a miskolciak felhagytak emberfogásos védekezésükkel, de a kitűnő dobóformában levő egri csapat ellen a zóna sem bizonyult hatásosnak. Szünet után az egriek — habár több összeállítási változatot kipróbáltak - tovább folytatták eredmé< v- ’ ^ Felszabadult A Heve» megyei Természetbarát Szövetség április S-én, a Bükkben és a Mátrában ünnepi felszabadulási emléktúrát rendez. A részvevők a Bükkben a nagyegödl kilátót, a Mátrában pedig a Saskőt keresik fel A túrán mindenki részt vehet, az ünnepi megemlékezésre mindkét helyen délelőtt 10 órakor kerül sor. Tíz és tizenkét óra között az ügyeletes túravezetők a ji'i Az Egri Gépállomás azonnali belépésre felvesz: 1 fő gépészmérnököt, 1 fő gépésztechnikust, 1 fő gépkocsíelőadót. Jelentkezés a gépállomás igazgatójánál! Kőművesek mellé férfi segédmunkásokat, vasbetonszerelőt és hidegburkolót állandó budapesti munkára, azonnali belépésre felveszünk. Tanácsi igazolás szükséges. Jelentkezés: lip., VIII., Auróra u. 23. Munkaügy, magyar Állami pincegazdaság EGER—GYÖNGYÖS VIDÉKI ÜZEME időszaiki munkára 6—9 hónapos szerződéssel női munkásokat felvesz. A dolgozók munkás- szálláson nyerhetnek elhelyezést. Ebédet biztosítunk. Bérezés teljesítménybérben történik. Jelentkezés és részletes íelvilágositás a pincegazdaság munkaügyi osztályán; Eger, Széchenyi utca 3. sz. Eladó második kiadású piros Pannónia jó állapotban. Cím: Németh Mihály; Gyöngyös; Üttörő n. 5. ____________________________ Cs aládi ház beköltözhetően eladó. Eger,- Bartalos u. 4. Érdeklődni szombat délutántól vasárnap estig.____________________________________ Má lnatövek. Eszterházy 401-es; Más gyümölcsű, korai. Angol 1-es. rendki,’ül bőtermő, holdanként 100 —120 q termés elérhető. Darabja 2 torint. Vígh Mihály Hatvan; Mészáros U. 39. % A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztői PAPP JANOS Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz utca i. relefon: 12-57, ia-73. Poetattóki 23 Stadial i Heves megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: TOTH JOZSEP Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zslllnszky utca 1. Telefon: 24-44. Postafiók: 23. L sz.! 23 062. rerjesztl a Magyar Posta. Előfizet» tető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Heves megyei Nyomda Vállalat. Eger, Bródy Sándor utca 4. Igazgató: Marosán József. csatárok lövéseit az egri tartalék- kapusok (Rüll és Cseh) nem tudtál hárítani. A beteg Denkkel és a családi okok miatt távolmaradó Pót-síkkal, valamint Elekkel nyilvái más lett volna az eredmény! Re méljük, az egri tornán ezt sikerű is majd Pócsikéknak bebizonyít» niok ... A vízilabda-műsor a következő Szombat, 16,3o őro: Szolnok—Tatabánya, OSC—Egri Dózsa. Vasárnap, 10 óra: Szolnok—OSC, Tatabánya- Egri Dózsa. Vasárnap, 16,30 óra: Tatabánya—OSC, Egri Dózsa—Szolnoki Dózsa. r kosarasainak > győzelme ll-ben nyes játékukat. Az sem csökken tette lendületüket, hogy a 14. percben Cseht kipontozták. A Helyi ipar ismét lelkesen és jól játszott minden játékosa tudásának legja vát nyújtotta. A miskolciak nen tudták megismételni legutóbbi tel jesitményüket. Az egri csapat áp rilis 4-én Miskolcon a DVTK, máj; 5-én Budapesten, a VM Közért ellen lép pályára. § Sporthírek | — EGRI HELYIIPAR—Debreceni GÖCS II. 6:2. B&rtáságos teke-mérkőzés. Lő: Molnár 40», Tóth 391, Simon 387. — A MEGYEI LSZ mellett működő Ifjúsági bizottság elkészítette a Kilián labdarúgó-bajnokság sorsolását. Az első fordulóra április 13- én kerül sor. — A PÉT ER VAS ARI JTS ma délelőtt Pétervásárán tartja nagy akti* va ülését, amelyen Bacsó látván, JTS-élnök szervezési, módszertani és gazdasági kérdésekről tart előadást. si emlékiára túrajelentések lebélyegzéséül igazolják a részvételt. A helyszínekre tetszés szerinti útvonalakon tíz óráig kell beérkezni, 3 visszaindulás is tetszés szerinti útvonalon és időben történhet. Az ünnepséget hóvlrágs*«- dés, tábortűz és más érdekes szórakozás követi. A felszabadulási emléktúra egyébként a Hevesd Túrák” kötelező túrája. A Központi Statisztikai Hivatal Heves megyei Igazgatósága Eger város területén április 1—6 között áilatszárniálást tart. Ezért a városi tanács vb. mezőgazdasági osztálya az összeírás idejére sertés- és szarvasmarha-állomány kihajtási zárlatot rendel eL 2 db 200-as, A—R—E típusú anv móniákos hűtőgép üzemképesen elpárologtatóval eladó, vagy könyvjóváírással átvehető az Egri Váro6i Tanács mezőgazdasági osztályán. A H. ra. Húsipari Vállalat Gyöngyös, azonnali belépésre gépészmérn&kat vagy gépésztechnikust keres üzemmérnöki, illetve gépésztechnikusi munkakörbe. 2—5 éves gyakorlat szükséges. Fizetés megegyezés szerint flrubehordé segédmunkást felveszSnk Fizetés kollektív szerződés szerint. EGRI ÁLLAMI ÁRUHÁZ. Mezőgazdasági tanulókat szőlész — borász szakmába szerződtetünk. Jelentkezési korhatár legalább 16 év és legfeljebb 18 év. Dobó István Mg. Tsz, Eger I Mint már hírül adtuk, a Heves megyei Üszószövetség hazánk felszabadulásának 19. évfordulója tiszteletére szombaton és vasárnap nagyszabású úszóversenyt és ünnepi vízilabda-tornát rendez Egerben. Az úszóversenyen tíz sportkör jelezte részvételét, s a nevezések alapján mindkét napon érdekes küzdelmekre lehet számítani. Az egriek teljes élgárdájukkal indulnak majd, míg a fővárosiak közül itt láthatják a nézők Madarász Il-őt, Olt Évát, Korányit, Élthest, Vermest, a férfiak közül Szatmárit, Horváthot, Pongráczot, a Csa- ba-fivéreket, Pálffyt és a többieket. Az úszóverseny szombaton és vasárnap is egyaránt 15 órakor kezdődik. Talán az úszóversenynél is nagyobb érdeklődést váltott ki Egerben a vízilabda-torna híre. amelyen a sokszoros magyar bajnok Szolnoki Dózsa, a kitűnő képességű OSC, az NB n. legjobbjának számító Tatabányai Bányász és természetesen az Egri Dózsa együttesei indulnak. Ez a négy csapat húsvét két napján Szolnokon ugyancsak ünnepi torna keretében találkozott egymással, s a máris jó formában levő szolnokiak végeztek az első helyen, az OSC lett A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság sorsolása KEI JETI CSOPORT ÁPRILIS 5: Bekölce—Balaton, Egercsehi n—Káli Honvéd, Kápolna—Sirokl Vasas, Mátraderecske— Tárná lelesz, Istenmezeje—-Novaj, Bervai Vasas—Szihálom. ÁPRILIS 12: Balaton—Bervai Vasas. Szihalom—Istenmezeje, Novaj —Mátraderecske, Tarnalelesz—Kápolna, Siroki Vasas—Egercsehi II.* Káli Honvéd—Bekölce. ÁPRILIS 17: Balaton—Káli Honvéd, Bekölce—Siroki Vasas, Egercsehi II—Tarnalelesz, Kápolna—Novaj, Mátraderecske—Szihalom, Istenmezeje—Bervai Vasas. ÁPRILIS 24: Istenmezeje—Balaton, Bervai Vasas—Mátraderecske, Szihalom—Kápolna. Novaj—Egercsehi II., Tarnalelesz—Bekölce, Siroki Vasas—Káli Honvéd. MÁJUS 2: Balaton—Siroki Vasas, Káli Honvéd—Tarnalelesz, Bekölce —Novaj, Egercsehi II—Szihhalom, Kápolna—Bervai Va&as, Mátraderecske—Istenmezeje. MÁJUS 10: Balaton—Mátraderecske, Istenmezeje—Kápolna, Bervai Vasas—Egercsehi II., Szihalom— Bekölce. Novaj—Káli Honvéd, Tarnalelesz—Siroki Vasas. MÁJUS 17: Balaton—Tarnalelesz, Siroki Vasas—Novaj, Káli Honvéd —Szihalom, Bekölce—Bervai Vasas, Egercsehi II—Istenmezeje, Kápolna—Mátraderecske. MÁJUS 24: Kápolna—Balaton, Mátraderecske—Egercsehi II., Istenmezeje—Bekölce, Bervai Vasas —Káli Honvéd, Szihalom—Siroki Vasas, Novaj—Tarnalelesz. MÁJUS 31: Balaton—Novaj, Tarnalelesz—Szihalom, Siroki Vasas— Bervai Vasas, Káli Honvéd—Istenmezeje, Bekölce—Mátraderecske, Egercsehi II—Kápolna. JÜNIUS 7: Egercsehi n—Balaton, Kápolna—Bekölce, Mátraderecske— Káli Honvéd, Istenmezeje—Siroki Vasas, Bervai Vasas—Tarnalelesz, Szihalom—Novaj. JÜNIUS 14: Balaton—Szihalom, Novaj—Bervai Vasas, Tarnalelesz— Istenmezeje, Siroki Vasas—Mátraderecske, Káli Honvéd—Kápolna, Bekölce—Egercsehi II. A Balaton—Mátraderecske mérkőzésen a Mátraderecske! Tsz SK fegyelmi döntés következtében elveszítette pályaválasztói jogát. A megyei n. osztály keleti csoportjának bajnoka osztályozó nélkül jut a megyei I. osztályba, az utolsó helyezett viszont visszaesik a járási bajnokságba. A megyei II. osztályban a felnőtt csapatokkal párhuzamos sorsolással ifjúsági csapatok is játszanak! Tíz sportkör úszói az egri ünnepi versenyen 4z E. Dózsa vízilabda-csapata javítani szeretne Bélapátfalva— Gyöngyösi Bányász 5:0 (2:0) : Bélapátfalva, 200 néző. Vezette: Körtvélyes. , Építők: Nagy I. - Mező, Kéri, 3 Durzó — Nagy II., Baranyi — Csu- , hány, Sas. Molnár. Barta, Kelemen. Edző: Dombóváry János. , Bányász: Kisbenedek. — Huszár, , Nagy A., Húgai — Juhász, Borosi - — Zilai, Morvái, Szűcsi, Takács, Sőregi. Edző: Héthy László. : A jól kezdő hazaiak már a 6. j percben megszerezték a vezetést: i Nagy II. átadását Sass lőtte a há- i lóba. 1:0. Továbbra is erőteljes > bélapátfalvi rohamok következtek, . de újabb gól csak a 30. percben . esett, amikor Molnár volt eredmé- i nyes. 2:0. A második félidő rögtön hazai • góllal kezdődött: Barta Labdáját ■ most Kelemen lőtte a hálóba. 3:0. L A vendégeli szórványos előretöré- l seit könnyedén rombolta az Építők . védelme. A 83. percben Csuhány ■ ugratta ki Molnárt, s a középcsa■ tár kapáslövésével szemben Kisbenedek tehetetlen volt 4:0. Az utol• só gólt is az eredményes Molnár • szerezte. 5:0. A nehéz talajhoz jól alkalmazkodó és jobb erőben levő hazaiak ilyen arányban is megérdemelten győztek. Jók: Kéri, Molnár, Barta, Kelemen, illetve Nagy a.í Juhász és ZÜai. (Horváth) Füzesabony! VSC— MÁV Hatvani AC 2:0 (1:0) Füzesabony, 200 néző. V.: Orosz. ! FVSC: Kelemen — Kakukk, Kiss. Jaskó - Nyeste, Túróczi - Fe- renez, Hevér, Csuhaji H., Gaál, Kovács. Edző: Túróczy János. MÁV HAC: Fülöp - Hegedűs, Tóth, Gugyella - Püspöki, Sáfrány — Fehér I., Sáfrán, Fehér H., Szabó, lass. Edző: Návai Ambrus. Jó talajú pályán került sor a megyei vasutas-rangadóra. Az első félórában a hazaiak fergetegesen támadtak és a 20. percben Kovács révén a vezetést is megszerezték. A félidő hátralevő részében feljöttek a vendégek, Kelemen két ízben is bravúrosan védett. Szünet után ismét a hazaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést és egy kapu előtti kavarodás végén Ferencz újabb gólt szerzett. 23). Nem sokkal később Ferencz sportszerűtlenség miatt a kiállítás sorsára jutott. A hajrát a vendégek bírták jobban, de nem tudták áttörni a kemény hazai védelmet Az FVSC győzelme megérdemelt. (szigetvárul Szűcsi Bányász— Lőrinci Vasas 0:0 Félbeszakadt, Csak 45 percig játszottak, utána a játékvezető a pá- 1 lya használhatatlansága miatt lefújta a mérkőzést. A megyei labdarúgó-bajnokság állása: 1. Egri Előre 4 3 1 - 7:8 7 2. Rsz.-márton 4 2 11 113 5 ■ 3. Lőrinci Vasas 2 2 — — 8:1 4 4. Egri Dózsa n. 2 2 — — 7:2 4 5. E. Spartacus 3 2 — 1 6:3 4 6. Ho. Korvin SE 32—46:54 7. Gy.-ogpezi 3 1 1 1 5:5 3 8. Apc 3 1 1 1 3:4 3 9. Gy. VSE 3 111 2:3 3 ■ 10. FVSC 4 1 1 2 4:8 3 1 11. H. Kinizsi 11----6:1 2 12. MÁV HAC 2 1 - 1 3:2 2 13. Szűcsi Bányász 2 1 — 1 2:1 2 14. Bélapátfalva 4 1 — 3 7:6 2 15. Recsk 4 — 2 2 6:9 2 ■ 16. Egri Vasas 4 1 - 3 3:10 2 17. Heves 3 — — 3 2:13 — 18. Gy. Bányász 1 - — 1 0:5 Gyöngyösoroszi— Apci Vasas 3:0 (1:0) Gyöngyösoroszi. 200 néző. Vez Kiss J. Gyöngyösoroszi: Berentés — Túr Farkas I., Antal — Hajnal, Fark. II. — Dugnovics, Szalai, Bútor; Kiss, Tótli. Edző: Farkas Géza. Apc: Buzogány — Kovács, Papi Kiss — Baranyi, Zelnik — Sárvár Plessek, Zólyomi, Fáczán, Rácz. Edző: Fekete László. Kezdetben a vendégek támadta többet, Berentés három ízben 1 merész vetődéssel hárított. Hús perc eltelte után kiegyensúlyozott vált a küzdelem. A hazaitik töb átütő erővel rendelkező támadó sorát a 43. percben csak szabálj talanul tudták feltartóztatni és szabadrúgást Antal értékesített; 1:0. Szünet után a Bányász Irányi tóttá a játékot, de a félidő köze pétöl feljött a Vasas és hajszí híján egyenlített. A hajrát ismé a Bányász bírta Jobban és a 72 majd a 82. percben Dugnovics be állította a végeredményt. A ha zaiak rászolgáltak a győzelemre. Jók: Hajnal (a mezőny legjobb ja), Antal, Dugnovics, illetve Ples sek, Zólyomi és Kovács(petrik) Egri Előre— Egri Spartacus 1:0 (1:0) Eger, 309 néző. Vez.: Fehér. Előre: Kelemen — Szalai, Húszát Ónodi — Bagó, Szász — Kréti, He vér, Petrényi, Kóródi, Tóth. Edző Szentmarja y Tibor. Spartacus: Boros — Bóta, Simon Csepcsányi — Somodi, Lubai — Mi hályszld, Polonlcai, Pócsi, Tárd: Szabó. Edző: Nagy István. A Spartacus kezdett jobbár mégis az Előre ért el gólt: Hévé kapu mellé tartó ívelt szabadrúgá sába Boros feleslegesen beleütöt és Kóródi előrevetodve a hálób. fejelt. 13). A félidő további részé ben a szövetkezeti csapat harcol ki némi mezőnyfölényt. kinálkozi helyzeteit azonban elügyetlenked ték a csatárok. Szünet után meg változott a helyzet, az Előre foko zatosan magához ragadta á kezdő ményezést, de támadósora má nem tudott eredményes lenni. / 87. percben a sportszerűtlenül vi selkedő -Mihályszklt kiállították. Heves küzdelemben, Szerencsé góllal nyert az éllovas Előre. Jók Kelemen, Huszárt Hevén illetv; Bóta és Lubai. (balogk) Egri Dózsa II.— Egri Vasas 4:0 (1:0) Eger, 800 néző. Dózsa: Szűcs - Szász, Kiss I. Lesch — Ozsvár, Gordos — Kandó Czeglédi, Miskolczi II_ Póta, Kis n. Edző: Juhász Attila. Vasas: Magyar — Vinr-ze. Mlskol ezi L, Mélypataki — Papp, Molná — Járdán, Simkó, Vinczepapp Erőss, Varga. Edző: Madaras S. Az első félidőben a tartalékol Vasas védelme — Magyarral a élen — jól állta a sarat. A félidi egyetlen gólja a 7. percben esett czeglédi nagy lövését Magyar a bal oldali kapufára nyomta, ahonnai a labda a hálóba perdült. 1:0. Szünet után megindult a „gól gyártás”. A 60. percben Gordos át adását Czeglédi értékesítette, 2 3 majd a 66. percben a kitörő Pót közelről lőtt a hálóba. 3:0. Az utol só gól a 80. percben esett, amiko Czeglédi egyéni játék után a ba sarokba helyezte a labdát. 43). A Dózsa ilyen arányban is meg érdemelten győzött. Jók: Gordos czeglédi, Póta, illetve Magyar, Mis kolezi Li Varga. fb-» A megyei labdarúgó-bajnokság elmúlt fordulójában meglepő eredmények születtek. ErdűkeSj hogy ezeket a meglepetéseket elsősorban az eddig gyen-JTJ gébben szereplő h csapatok okoz—A'T' ták: a pont nélkuli Bélapátfalva S:0-ra lelépte a fi»//'-•A * Gyöngyösi Bányászt és a 1U- zesabonyiak két- vállra fektették a MÁV HAC együttesét! Az egri Ke- lyi rangadót megérdemelten nyerte az Előre, — annak ellenére, hogy a mérkőzést eldöntő egyetlen gól súlyos védelmi hibából esett. Hosszú kényszerpihenő után végre pályára lépett a Hatvani Kinizsi is, amely kitűnő teljesítményt nyújtva, 6:l-re ■:yert a gyengén rajtoló Hevesi IEDOSZ ellen. Az idén szeszélyein szereplő Rózsaszentmárton ez- :íal alaposan megemberelte maii és jó Iramú mérkőzésen, 4:1 rányban nyert az eddig ponivesz- tég nélküli Honvéd Korvin SE .len. Az Egri Dózsa 11-nek — mini ■'iható volt — a tartalékos Egri 'was nem tudott ellenállni, míg Gyöngyösi VSE—Recski Bányász kiátkozó igazságos; 1:1 arányú döntetlennel ért véget. Gyöngyös- oroszt értékes győzelmet aratott az Ipcí Vasas ellen, a Szűcsi Bányász -Lőrinci mérkőzés azonban csak egy félidőn át tartott, mert utána a játékvezető — a pálya használhatatlansága miatt — lefújta a játékot. . Rózsaszentmárton— Honvéd Korvin SE 4:1 (1:0) Rózsaszentmárton. Vez.: Csiba. Bányász: Vakll — Gömörl. Papp I., Laczik — Papp II., Dom er — Füzér, Zsák, Bált, Tóth. Gubis. - Edző: Dorner Sándor. Honvéd: Luga — Bódval, Fejér, Susán — Kardos, Majsai — Zrínyi, i Boldvai, Tóth, Farkas, Choma. - Edző: Mészáros Bertalan. A mély sárban többnyire a ha- ' zaiak irányították a játékot, de a : verpelétiek védelme jól állt a Iá- : bán. A félidő egyetlen gólja a 38. percben esett Batl lövéséből. Szü- . net után sem változott a helyzet; ; az 52. percben Tóth újabb gólja : után a vendégek Boldvai ll-esével : szépítettek. 2:1. Egy darabig a vendégek vették át a kezdeményezést, 1 de a végén Ismét feljött Rózsaszentmárton és Bdti, valamint Tóth • góljaival biztosította győzelmét. Az eredmény Igazságos. Jók: Gömöri és a belső hármas-. Illetve Zrínyi■ Boldvai és Tóth. (juhász} Gyöngyösi VSE— Recski Bányász 1:1 (1:0) Gyöngyös, 200 néző. Vezette: Sza- ' mosvölgyi. Gyöngyös: Nagy — Ivádl, Szöl- Tősi, Pásztor — Madár, Majzik — Széesényi, Sőregi. Járdán, Berta, Márkus. Edző: Ivádl László. Recsk: Zám I. — Gál, Rózsa, Bódl — Maruzs I.; Borsos — Póes, Diny- nyési, Zám n., Horváth, Szabó. — Edző: Kasmitter Antal. Mindkét kapu előtt adódtak gólhelyzetek, de a két kapus kitűnően védett. Végül a 40. percben Járdán kitört a védők között és Zám mellett a hálóba gurította a labdát. 13). Szünet után a hazaiak rohamoztak, de a mély talajhoz jobban alkalmazkodó vendégek a 6. percben Horváth révén kiegyenlítettek. A mérkőzés hátralevő részében a Vasutas játszott enyhe mezőnyfölényben és végeredményben közelebb is állt a győzelemhez. Jók: Nagy, Tvddi, Sőregi, Márkus, Illetve Zám L, Rózsa, Diny- nyési és Horváth. tjankooits) Hatvani Kinizsi- Hevesi MEDOSZ 6:1 (2:0) Hatvan. 500 néző. Vez.: Kiss. Kinizsi: Ádám — Schmidt, Laczik. Gubis - Thomarm, Szendl — Simon, Boronkai, Kristyán, Sáfrány, Román. Edző: Szalontól Béla. MEDOSZ: ÍEíagyar — Fehér, Frank, Nagy F. — Gombasző, Lányi — Stolcz, Tart, Burovincz, Kán. Bessenyei. Edző: Nagy Ferenc. A nagy kedvvel játszó Kinizsi már az első percekben kapujához szegezte ellenfelét, a csatárok sok helyzetet teremtettek, de a befejezésekbe egyelőre sok hiba csúszott. A félidő közepén néhány percre feljöttek a vendégek, de azután ismét a hazai csapat ragadta magához a kezdeményezést és a 31. percben Kristyán, majd a 39. percben Román góljaival 2:0-ás vezetésre tett szert. Szünet után egy darabig kiegyensúlyozott volt a küzdelem, de utána a Kinizsi nyomasztó fölénybe került. Ebben a játékrészben Boronkai, Boronkai, Sáfrány, Frank (18 méteres szabadrúgásból), Kristyán sorrendben estek a gólok. A hatvaniak győzelme ilyen arányban is megérdemelt. Jók: Adám, Gubis, Simon, Kristyán. illetve Fehér, Gombaszögi, Stol a, (szegedi) 40 holdon vetnek mákot a taksonyi „Egyesült Erő” Tsz. fogatosai.