Heves Megyei Népújság, 1964. március (15. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-08 / 57. szám

10 NEFUJSÄQ 1964. március 8„ vasárnap A gyöngyösi és a parádsasvári síelők az idén néhány kitűnő eredménnyel örvendez­tették meg a téli sportágak kedvelőit. A képen látható Palkó Miklós (balról), a gyöngyösi gimnázium IV. osztályú tanulója, a Mátra Klub tagja nyerte a megyei ifjúsági alpesi-baj­nokságot, az ugyancsak gyöngyösi másodikos gimnazista Rá bel Jutka lett a női ifjúsági al­pesi bajnok, míg a felnőttek alpesi bajnokságát a parádsasvári Géczi István nyerte. A SZOVJETUNIÓ déli ré­szén, a Fekete-tenger vidékén terül el „a hosszú élet völgye”. Itt több mint 2100 százévesnél idősebb ember él. Jóllehet, a Szovjetunióban nem ritkaság, ha valaki megéri a száz évet, nemrégen mégis nagy feltű­nést keltett egy matuzsálemi korú ember halála. Száznegy­venhét éves korában halt meg. Askanger Bzhanija valóban szép kort ért meg. Egy abhá- "ziai faluban élt élete végéig. Utoljára 112 éves korában nő­sült, temetésén az utolsó há­zasságából született 35 éves fia együtt sírt 90 éves lányá­val, hogy a többi utódját ne is említsük. Mint mondtuk, a Szovjet­unióban sok százéves ember él, de Askanger Bzhanija ese­te fölkeltette az antropológu­sok, szakorvosok érdeklődését. Tanulmányozni kezdték csa­ládfáját, s megpróbálták re­konstruálni életét, életmódját. Megállapították például, hogy az öreg semmilyen gyógvkúrá- nak nem vetette alá magát, élete ugyanolyan volt. mint a többieké ezen a vidéken. A Fekete-tenger partján elterülő Abháziéban a földművelés és az állattenyésztés a lakosság fő foglalkozása. A tudósok megállaoították, hogy Bzhanija éonen úgy táplálkozott, mint a többiek, nem vetette meg a bort, de nem is vitte túlzásba élvezetét, erős dohányt szívott, s amint látjuk, nem ártott ne­ki. AZ ORVOSOK BIZOTTSÁ­GA megállapította, hogy fő­képpen azért érhetett meg ilyen inagas kort, mert az ér­elmeszesedésnek még a nyoma sem volt a szervezetében. Az orvosok, hogy még biztosab­bak legyenek állításaikban, ételmintákat vettek a család­tól, laboratóriumban megvizs­gálták és minden kétséget ki­záróan megállapították, hogy semmilyen gyógyszert sem használt. Mégis, a 147 éves Askanger Bzhaniia nem tekinthető feno- ménnak, mert a szovjet orvos- tudomány már több hasonló esetet ismer. Abháziéban egy külön kutatóintézet működik, amely az öregedéssel foglal­kozik. A kutatások során meg­állapították, hoer ezen a vidé­ken több mint 2100 százéves­nél idősebb ember él. Állítólag még többen vannak, csak ezt statisztikailag nem lehet ki­mutatni, mert a lakosság egy- része legelőről legelőre vándo­rol a nyájakkal, nomád életet él. Érdekes, hogy a .natuzsá- lemikorúak között kétszer any- nyi a nő, mint a férfi. Az említett orvostudományi intézet megállapította, hogy az idősebb emberek közül egy sem szenved az öregekre jel­lemző érelmeszesedésben, s vérnyomásuk is normális. — Főképpen az keltett nagy meglepetést, hogy az ilyen idős emberek szervezetében nem lelhetők meg az öregség jelleg­zetességei : az érelmeszesedés és a magas vérnyomás. Véle­ményünk szerint ez főleg az egészséges táplálkozásnak tu­lajdonítható. Táplálékuk igen egyszerű, természetes, s nyil­vánvalóan nagyon egészséges — mondta az egyik orvos. Egy másik orvos Askanger Bzhanija esetével kapcsolatban a következőket mondta: — ö Ocsamacsirban született, egy völgyben. Érdekes, hogy a többi matuzsálem is völgyben él. Korábban az orvosok azt állították, hogy különben a tiszta levegőjű hegyvidéken érik meg a magas életkort az emberek. Megállapítottuk azonban, hogy a tiszta hegyi levegő még nem döntő ténye­ző. Ügy tűnik, hogy mégis a táplálkozásban kell keresnünk a hosszú élet titkát. Meg kell említenem, hogy Askanger Bzhaniia szülőhelyén igen sok gyümölcs- és főzelékféle te­rem. Sok fehér bort fogyaszta­nak, és kevés bort még a kis­gyermekeknek is adnak. A SZAKÉRTŐK hosszasan elbeszélgettek száz és száz ilyen öreg emberrel és öreg­asszonnyal. Találkoztak pél­dául egy 112 éves öregasz- szonnyal, aki még manapság is normálisan elvégzi a ház körüli teendőket, és sohasem panaszkodik kimrrültséere. be­tegségre. Szemüveg nélkül be tudja fűzni a cérnát és egy öt- méteres vásznon hiba nélkül megszámlálja az öltéseket. Ö is Abháziéban született. Onnan származik Gyuguk Gvintszini 121 éves ember is. Az ő élete sem külön borik semmiben a taVíHioVétől. Nős. iszik és do­hányzik ugyanúgy, mint a töb­biek, sem többet, sem keve­sebbet. Az életkor megállapítása a szakértők számára nem is olyan egyszerű feladat, mert legtöbbször hiányzanak az ok­iratok, amelyekből legalább következtetni lehetne egy-egy ember életkorára. Jóllehet, az ottani matuzsálemek szellemi­leg igen élénkek, és igen sok dologra emlékeznek, némelyi­küknek bizony gyengült már az emlékezőtehetsége. Vannak azután közöttük olyanok is, akik túlságosan „ambiciózu­saké büszkék életkorukra, te­hát túloznak, más aggastyánok viszont letagadják éveiket —, mert meg akarnak nősülni. Abháziában azonban éltek még Askangemél is idősebb emberek. Nyikolaj Sapkovszkij például 151 éves korában halt meg. Harmincöt évvel ezelőtt azon a vidéken járt Henri Barbusse, az ismert francia író, s ő is említést tett róla. Az író följegyzéseiből kitűnik, hogy Sapkovszkij akkor 140 éves volt, igen jó egészségnek örvendett, minden különösebb nehézség nélkül elvégezte a mezei munkákat, a ház körüli tennivalókat, nagyon szeretett lovagolni és jól bírta a gya­loglást. Tlaban Kecem 135 éves korában halt meg. Szülő­faluja lakosságának többségét az ő utódai képezték. Érdekes, hogy hatvanéves koráig agg­legény volt, s csak ezután szánta rá magát a nősülésre. Mégis 67 unokája és több mint 100 dédunokája volt. 1957-ben halt meg Namszir Kijud, aki­nek korát nem lehet pontosan megállapítani, de a legtöbb szakértő szerint 149 éves lehe­tett, sőt egyesék szerint 152 éves. A LEGTÖBB matuzsálemre jellemző, hogy élete végéig dolgozik. Fiaik, unokáik, déd­unokáik hiába akarják rábe­szélni őket, hagyiák abba a munkát, kíméljék magukat, ők csökönyösen tovább dolgoz­nak. Mintha mélyen meg len­nének győződve arról, hogy akkor fognak meghalni, ami­kor abbahagyják a munkát Érdekes még az is, hogy ke- délyállapotukbnn a rerignáció semmilyen jelét sem lehet; észrevenni, egyáltalán nem ké­szülődnék a halálra. Nem be­szélnek a halálról, s úgy visel­kednek, gondolkodnak, mintha még hosszú élet állna előttük. Jogászunk válaszol A felmondásról — a gyermektartásdíj fizetéséről Megyénk labdarúgó játékvezetői NB n-es játékvezetők: Koncz István (Eger), Srej Sándor (Hat­van), Bacsó István (Pétervására). NB III-as játékvezetők: Éli Vik­tor (Eger), Marmoly György (Eger), dr. Simon József (Eger), Szamos- volgyl László (Eger), Bódis Jenő (Gyöngyös), Bodó Attila (Gyön­gyös), Csiba János (Gyöngyös), Ke­zes Imre (Gyöngyös), Bakti Ist­ván (Hatvan), Barcs Sándor (Hat­van), Fehér István (Hatvan), Sza­bó Zoltán (Hatvan), Répás István (Recsk). Megyei I. osztályú játékvezetők: Antal József, Fejes László, Lom­bos! István, Nagy Dezső, Tihanyi István, Zagyvái Sándor (mind Eger), Kiss János (Balaton), Orosz Barna (Egercsehi), Dózsa András, L G.: Átszervezésre hivat­kozott az üzemegység, amikor felmondott, holott körülménye­im és eddigi munkám alapján nem érdemiem meg. Végigolvastuk levelét, amely­ben betegségéről, munkaköriil- ményeiről részletesen beszél. Több hónapos kiesése miatt az újabb szakmai rendelkezéseiket nem ismerte és így munkakö­rének ellátásában akadhatott kifogásolnivaló. Nem tudja, hogy valóban történt-e átszer­vezés, mert ezt a felmondást közlő levélben csak indoklá­sul hozták fel, és nem bizo­nyítják. Nem érti, nem látja egészen világosan, miért önnek mondtak fel az átszervezés so­rán, ha van egyáltalán átszer­vezés. Kell-e azt a munkaadó­nak igazolnia. Munkáját eddig nem kifogásolták, figyelmezte­tést nem kapott, fegyelmit sem indítottak ellene. Az Mt. 29. §. 1. bekezdésé­nek b) pontja szerint a válla­lat a határozatlan időire szóló munkaviszonyt felmondással megszüntetheti, ha a felmon­dást a vállalat vagy a terme­lés átszervezése indokolja. A munkajogi szabály a mun­kaadónak nemcsak a vállalati átszervezés esetére ad lehető­séget a felmondásra, hanem akkor is, ha indokolt termelési átszervezés történik. ön adminisztrációban dolgo­zik, itt a termelés átszervezé­séről nem lehet beszélni, még­is, a 37/1954. (IV. 30.) Mt. szá­mú rendelet szerint — átszer­vezésnek kell tekintem az olyan eseteket is, amikor a munka az egyes vállalatoknál a munkaerők átcsoportosítását kívánja meg. Az ön esete ebbe a kategó­riába tartozik. Az átcsoporto­sítás munkaerők kicserélését teszi, vagy teheti szükségessé, és ekkor a termelés, vagy a végzendő munka érdekében — az egyébként át nem szervezett vállalatnál is — a munkaerőit leváltását végre lehet, illetve végre kell hajtani. Az ön adatai szerint a fel­mondás nem ütközik az Mt. V. 37. §. (1) bekezdésében felso­rolt eseteit egyikéhez sem, mert a felmondással kivárták a betegséggel kapcsolatos fel­mondási tilalom lejártát. íme, itt a bizonyíték: a lab­darúgásban helytelen a 18 fős mezőnyű bajnokságokat szer­vezni! Üjra tél és hideg van, hófúvások akadályozzák a köz­lekedést. A pályákat ismét hó borítja és viharos erejű szél „gyötri” a játékost, a szurkolót egyaránt. Ilyen időben a lab­darúgás nem szórakozás, ha­nem inkább kényszer. Az MTS inegyei elnöksége helyesen fog­lalt állást a kérdésben: Olyan határozatot hozott, amely sze­rint 1965-ben már csak 16 csa­pat vehet részt a megyei baj­nokságban. A kiírás szerint te­hát az idén kiesik a 16., 17., 18-ik helyezett, illetve plusz még annyi csapat, ahány eset­leges NB III-as kiesőnk lesz. Vajon nem ezt kellene-e csi­nálni az NB Il-ben is? ★ Balszerencsésen kezdett az idén a Gyöngyösi Honvéd ököl­vívó csapata: eddig két mér­kőzését úgy vesztette el, hogy akár nyerhetett is volna. Külö­nösen legutóbb Budapesten, a Vasas Dinamó ellen, ahol a válogatott Németh János lelép­tetése bizonyult döntőnek. Sze­rintünk a mérkőzésen végig sportszerűtlenül viselkedő ha­zai közönség által megzavart Gesztődi mérkőzésvezető a le­léptetésnél elhamarkodottan járt el (A Népsport szerint is), s ezzel a gyöngyösiek vereségét okozta. Nyílván ugyanezt érez­hette Németh János, aki magá­ról megfeledkezve, még a szorí- tóban megsértette Gesztődit, amiért fegyelmi elé került. A kitűnő ökölvívó később el­mondta, hogy rendkívüli ide­gességében követte el tettét (ez a közönség viselkedése mi­att teljes mértékben érthető — de nem menthető!): amit őszin­tén megbánt — ez azonban nem volt elég a fegyelmi bi­zottságnak: kétheti eltiltást kapott. Így hát ma sem láthat­ja őt öklözni a gyöngyösi kö­zönség, amely a két vereség ellenére sem hagyja cserben csapatát, biztosra vehető, hogy megtölti a honvédségi sport- csarnokot és lelkes buzdításá­val segít kiharcolni a győzel­met! ★ A Szolnokon megrendezett országos ifjúsági kötöttfogású birkózó-versenyen szép ered­ményt ért el az Egri Dózsa két fiatal, tehetséges sportoló­ja: Farkas Emil az 53 kg-os súlycsoportban második, Kes­keny István pedig a 62 kg-os súlycsoportban harmadik lett. A fiúkat — rendszeresebb ed­zésmunkával — még komo­lyabb eredmények elérésére tartjuk képesnek. A szakosz­tályban a lehetőségek biztosít­va vannak — rajtuk múlik, hogyan fejlődnék tovább! ★ örömmel adunk hírt arról, hogy végre Egerben 15 csapat részvételével, nagy érdeklő­déstől kísérve folyik a város sakk csapatbajnoksága. Jelen­leg a Petőfi SK vezet a Bükki Vörös Meteor, a Lendület és a Helyiipar előtt, de a vesztett pontok tekintetében a Bükki Vörös Meteor áU a legjobban és a bajnokság első számú esé­lyese! Különösen örvendetes a fiatalok sakkozás iránt meg­nyilvánuló, fokozódó érdeklő­dése, lelkesedése és szemmel látható fejlődése. Egerben valamikor fejlett sakkélet folyt. Lehet, hogy ez a szép sportág most ismét el­foglalja méltó helyét a többi sportág között? ★ A mai labdarúgó menet­rend: Az Egri Dózsa NB Il-es csapata Kecskeméten játszik, a tv 14,25 órakor egyenesből közvetíti a mérkőzést. Játék­vezető: Wottawa. A megyei I. osztály bajnoki mérkőzései: Gy. Bányász—Lőrinci 10.30 (Koncz), Honvéd Korvin SE— Heves 15,00 (Marmoly), E. Spartacus—Hatvani Kinizsi 11, Északi sporttelep (Csiba), Egri Vasas—Bélapátfalva 10.30, népkert (Bodó) Recsk— Rózsaszentmárton 14,30 (Orosz), Apc—Egri Előre 14,30 (Répás)’ MÁV HAC—E. Dózsa IL 10,30 (Bódis), Szűcsi Bányász— Gyöngyösi VSE 15 (Fehér), Fü­zesabony—Gyöngyösoroszi 15 (Szabó Z.). Barátságos mérkő­zések: Gyöngyösi Honvéd— Miskolci VSC 13,45, Gyöngyösi Spartacus—Egereseid Bányász 15.30. ★ Ezúttal is felhívjuk sport­tudósítóink figyelmét, hogy a tudósítások rendje az idén sem változik. Az NB Il-es és NB III- as tudósításokat hétfőn reggel 8 órától lehet leadni a 12-73-as, vagy a 12-57-es telefonon, a megyei bajnokság eseményeit a mérkőzés után, de legkésőbb hétfőn reggel postára tett le­vélben, esetleg a fenti telefo­non hétfőn és kedden reggel kell jelenteni. A tudósítók kö­zöljék a játékvezetők nevét, a nézőszámot, a két csapat ösz- szeállítását, a góllövőket, a jól játszókat, néhány mondatot a mérkőzésről és minden eset­ben az ifjúsági csapatok eredményét is. ★ Fiatal szakosztály a Bükki Vörös Meteor síszakosztálya, hiszen alig pár hónapja, hogy megalakult, és a társadalmi munkában felépült várhegyi vályún elkezdte az edzéseket. Ennek ellenére szép sikerekről számolhatunk most be: a leg­utóbb Bánkúton megrendezett lesiklóversenyen az Elek, Czen- te, Szepesi összetételű csapat az első helyet szerezte meg, de az egriek az egyéni versenyben is kitűnően helytálltak, Elek és Czente osztozott az első két helyen, míg Szepesi az ötödik lett. ★ Az elmúlt egy év alatt szép sikersorozatot ért el az E. Dó­zsa asztalitenisz csapata: óriási fölénnyel nyerte a megyei baj­nokságot, veretlenül lett első az erős mezőnyű osztályozón és bejutott az NB Il-be. Az első mérkőzésen értékes döntetlent harcolt ki a jóval esélyesebb miskolciak ellenében, majd Lőrinciben a „megyei ranga­dón” fölényesen győzött a Lő­rinci Vasas csapata ellen. Ma a bajnokjelölt Debreceni Vörös Meteor elleni találkozón úgy­szólván semmi esélyük nincs az egrieknek, de azért becsü­letes helytállást várunk Hart éktói! ★ A Pedagógus Szakszervezet Egri Városi Bizottsága ezúttal is megrendezte a pedagógusok asztalitenisz bajnokságát, amely a volt megyei ifjúsági bajnok Láng győzelmét hozta. A második helyet Lisztóczky Péter, az egri Dózsa labdarú­gója szerezte meg Vajda J. és Pöl ti J. előtt (Ez utóbbi le­győzte a bajnokot.) Rajtuk kí­vül .jó teljesítményt nyújtott a .veterán” Bakó, aki a leg­jobbakat is megszorította. k A nemzetközi nőnap alkal- í mából nagy szeretettel kő- J szöntjük megyénk női spor- j tolóit. Eredményes és sike- ] rekben gazdag versenyévet 5 kívánunk részükre! j Somody József Fekete Géza, Hernádi Géza, Kiss Imre, Megyeri József, Paróczai Er­nő, Somodi Lajos, Terebesi Antal, Varga József (mind Gyöngyös), Angyal József, Gyarmati János, Körtvélyes Miklós. Mikula István, Sasvári Béla, Török István, (mind Hatvan), Rigó Lajos (Mátravidéki Erőmű), Ferencz Sándor, Hegedűs Béla (Füzesabony), Pál Joachim (Pétervására), Medveczki István, Pribula László, Nagy József, Boly­ki István (mind Recsk). A megyei LSZ ezúttal is közli a csapatokkal, hogy a labdarúgó-pá­lyákat az első bajnoki mérkőzés előtt — a kiküldött játékvezetők által — hitelesíteni kell. Megfelelő mérőeszközről a rendező sportkör­nek keil gondoskodni. A. L: Minden hónapban II' zetem a gyermektartásdijat, volt feleségem mégis bírói úton kérte azt, hogy a vállalat előre vonja le és utalja iá a tartásdijat. Levelében előadja, hogy egy évvel ezelőtt elváltak és ki­lencéves kislánya tartására na­vonta küldi a fizetésének 20 százalékát kivető összeget a volt felesége címére. Igaz az is, hogy más irányú kötelezett­ségei miatt az utóbbi hónapok­ban csak a hónap második fe­lében küldte el a tartási ösz- szeget. Volt felesége nem perelt fe­leslegesen. Eddig megbízott önben és tudomásul vette, hogy bírói ítélet nélkül, rend­szeresen fizeti a gyermeke után járó tartásdíjat is. Most azonban biztosítani akarja azt. hogy a havonta esedékes gyermektartásdíjat előre, tehát az első részfizetésnél megkap­ja a vállalattól, másrészt el akarja kerülni az esetleges vi­tákat arról, hogy Ön mennyit és hogyan tartozók fizetni gyermeke után tartásdíj cí­mén. Ilyen esetben — minthogy ön erre levélben külön kitért — a perköltség viselése előre­láthatólag önt fogja terhelni* mert az anya keresete jogosa indokolt. * __ j. Sz ázévesek földje a Szovjetunióban A matuzsálemek ugyanúgy esznek, isznak, dolgoznak és dohányoznak, mint a többiek Heves megye alpesi bajnokai \ ......... s## US?

Next

/
Oldalképek
Tartalom