Heves Megyei Népújság, 1964. február (15. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-11 / 34. szám

2 NßPÜJSÄG 1984. február Il„ kedd Hintázik a szamár és az elefánt Titkos szerződés Panama és az Egyesült Államok között Panama az ENSZ-ben agresszióval vádolja az Egyesült Áramokat Az Egyesült Államok fővá­rosában vasárnap nagy port vert fel a Washington Post cí­mű lap értesülése, hogy az Egyesült Államok és Panama még 1962-ben titkos memoran­dumot írt alá és ebben megál­lapodott: új szerződésről jog­nak tárgyalni, ebben szabá­lyozzák a csatorna-övezet stá­tusát. Az emlékirat foglalkozik egy új csatorna megépítésének le­hetőségével is, de leszögezi, ha ilyen csatornát nem építenek, akkor is szükség lesz új szer­ződésre. A Washington Post hozzá­fűzi, hogy az emlékiratot 1962. június 15-én írták alá, az el­hunyt Kennedy amerikai el­nök, valamint Chiari panamai elnök washingtoni tárgyalásai nyomán. A lap közli még azt az érte­sülését is, hogy az A ÁSZ bé­kéltető bizottságával tartott megbeszéléseken Panama kép­viselője szóba hozta a „titkos memorandumot” és ígéretsze- géssel vádolta az Egyesült Ál­lamókat. Az AP hírügynökség jelein ti, hogy jól tájékozott latin-ame­rikai körökben megerősítették a Washington Post értesülését, E forrás szerint a panamái külügyminisztérium egyik tisztviselője még a múlt hó­napban felolvasta az emlékirat szövegét a békéltető bizottság tagjainak. Harriman külügyminiszter- helyettes a CBS rádió- és tele­vízió-társaságnak adott nyilat­kozatéiban kijelentette, ha új csatorna épül, „természetesen, új szerződést is kell kötni”. Hangoztatta azonban, hogy évek telnek el még, amíg a je­lenlegi csatorna kapacitását teljesen kihasználják és ezért egyelőre még nem tervezik egy második csatorna megépí­tését Megkérdezték Harriman tői, mit tud az 1962-ben aláírt tit­kos emlékiratról, de ő szűk­szavúan csak azt válaszolta: „nem tudom, hogy 1962-ben mi történt”. Az amerikai külügyminisz­térium vasárnap a késő esti órákban nyilatkozatot tett köz­zé és ebben cáfolta, hogy az Egyesült Államok 1982-ben Panamával kötött titkos egyez­ményben kötelezte magát a szerződés újratárgyalására. A külügymi nisztrériurni közlemény azt állítja, hogy az amerikai kormány álláspontja Mengele Paraguayban éi és nincs remény kiadatására Osztrák lap értesülései ax auschwitzi tömesíijií kosról A Neues Österreich című bécsi lap nagy érdeklődésre számot tartó értesüléseket kö­zöl Mengaléről. Megírja, hogy az auschwitzi haláltábor tö- meggyilkos „orvosa” 1951-ben érkezett Paraguayba, ahol Eichmann több más munka­társa is éi A paraguayi kor­mány röviddel ezelőtt közölte a bonni külügyminisztérium­mal: 1959. november 28-án egy Jósé Mengele nevű ember elnyerte az ország állampol- gárságát. Azt, hogy az illető azonos-e a hírhedt háborús bűnössel, akinek kézre keríté­sére a nyugatnémet kormány húszezer márkás díjat tűzött ki, még nem állapították mag. „Kiadatására azonban akkor sincs remény, ha azonos a kö­rözött gyilkossal: Paraguay­ban ugyanis a gyilkosság bűn­tette tíz év után elévül, s a nemzetközi szokások szerint nem szolgáltatható ki a bűnös akkor, ha a kiadatását kérő országban nagyobb büntetés vár rá, mint abban, ahol el­fogták. Erre az esetre ez a joggya­korlat annál is inkább vonat­kozik, mivel Paraguayban Mengelének semmiféle eljá­rástól nem kell tartania” — írja a Neues Österreich. Amint Simon Wiesenthal, a bécsi zsidó dokumentációs központ vezetője az osztrák lapot tájékoztatta, a központ nyilvántartása megerősíti, hogy Mengele Paraguayban él. Tizenegy különféle útle­véllel rendelkezik, s azokká! ismételten tett európai utazá­sokat. Feltehetően Nyugat- Németországban is járt — egy nyugatnémet cég képvise­lőjeként telepedett le ugyanis 13 évvel ezelőtt Paraguayban. Bizonyos, hogy megfordult az évek során Svájcban, másfél évvel ezelőtt pedig Olaszor­szágban járt, „de erről az út­járól sajnos csak túlkésőn sze­reztünk tudomást” — tájékoz­tatott Wiesenthal, majd el­mondotta: a hóhér főleg „ku­tatásokkal” foglalkozik. Ausch­witzi gyilkos „kísérleteinek** anyagát sikerült magával vin­nie, s most azt dolgozza fed az 58 éves Mengele. Wiesenthal arra a kérdésre, nem kerül­het-e sor Mengelének Eich­mann esetéhez hasonló elrab­lására, nemlegesen válaszolt. A gyilkos egy távol eső birto­kon lakik, s az ilyen akció re­ménytelen volna. Kézre kerí­tésével csak akkor lehet szá­molni, ha utazásai alkalmával olyan országban leplezik le, amellyel az NSZK-nak jogse­gély szerződése van. változatlan, azt azonban elis­meri, hogy a Washington Post értesülésében szereplő emlék­irat létezik. A külügyminisz­térium mindazonáltal azt ál­lítja, hogy ez az emlékirat nem tartalmaz semmiféle megálla­podásos kötelezettséget, hanem pusztán Kennedy és Chiari eszmecseréjének tartalmát rögzíti, feltüntet bizonyos le­hetőségeket. amelyek a jelen­legi szerződés • módosítását eredményezhetik. ★ Hírügynökségi jelentések szerint Panama Cityben va­sárnap este kétszáz ember tün­tetett az amerikai agresszió el­len és megemlékezett azokról a panamaiakról, akiknek az életét amerikai golyók oltották ki. A tüntetők hangosan kiál­tozták: „Le a jenki imperializ­mussal!’’, „Ameriakiak, taka­rodjatok haza!” A tüntetők ezután a kubai emigránsok székhazához men­tek és bezúzták az épület ab­lakait. Felháborodottan elítél­ték a kubai ellenforradalma­tokat, mert támogatják az amerikai imperializmust és a januári véres incidensekért a forradalmi Kubát akarják fe­lelőssé tenni. Ezt követően a tüntető me­net az elnöki palota elé vonult. Itt a kormány képviselője tá­jékoztatta a tömeget arról, hogy Panama az ENSZ-ben hivatalosan is agresszióval vá­dolja majd meg az Egyesült Államokat, ha az Amerikai Államok Szervezete tétlen ma­rad. szemforgató meglovagolaaávah Igen, azelőtt mindezt köny- nyüszerrel meg lehetett tenni. De most, amikor az egész or­szágot egyik szélétől a mási­kig katonasírok borítják, ami­kor a szovjet csapatai már- már Németország keleti hatá­rait rohamozzák, a Vaterland felett pedig éjjel-nappal az angolok, amerikaiak, oroszok bombázói hasítják az eget, most az egyszerű németek már sok mindenen elgondolkoznak. És Uptiz — akinek a kezé­ben az ország minden részé­ből a legobjektívebb és a leg­teljesebb információ összefu­tott — világosan látta, hogy áz emberek nemcsak gondol­kozni kezdenek, hanem csele­kednek is, s minden nappal egyre intenzivebben. A front­ról közölték: a legjobb német gyárakban készített légibom­bák, torpedók, lövedékek és aknák sokszor nem robbannak, mert homokkal, vagy szemét­tel vannak megtöltve. Berlin­ben a szabotőrök használhatat­lanná tették az egyik fegyver­gyár legnagyobb üzemrészét. Egy másik gyárban egyszerre leégett valamennyi villanymo­tor. És mindenütt hasonló ügyek. Nem jobb a szállítás helyze­te sem. A fronthoz közel eső egyik zónában a partizánok ki- siklatták a Wehrmacht szerel­vényeit, amelyek a szakadékba zuhantak. Mélyen a hátország belsejében viszont a német an­tifasiszták és a koncentrációs táborokból megszökött egyének aknázzák alá a hadianyaggal megrakott vonatokat... Telihold ragyogott magasán az égen. Az utat jól be lehetett látni, s Upítz teljés erőből nyomta a gázpedált. A kocsi nagy sebességgel száguldott. A kapott: a „Totenkopf” SS-divi- zió aranygyűrűjét és tőrét Azóta sok Idő eltelt. Heinz Upítz tevékenykedett Német­országban, Franciaországban és Norvégiában, Jugoszláviában és Csehszlovákiában. Roppant energikusan dolgozott, s —« ahogy mondani szokás —, se­hol sem ijedt meg a maga ár­nyékától. A főnökség értékelte is ezt: nem fukarkodott a ki­tüntetésekkel és a rangokkal. Most, 1944 közepére már elérte a Gruppenführer! rangot, s a fasiszta kémelhárítás egyik legtekintélyesebb, egészen ma­gas pozícióban levő egyénisége lett. Azon az estén, amikor Ász­kor Kerimov találkozott Schu- berttel, Heinz Upitz éppen ak­kor hagyta el fényűző berlini villáját. Beült a nagy nyitott „Mercedes” volánja mellé, ki- kocslzott a városon túlra, s északnyugati Irányba hajtott. Upitz szerette a gyorshajtást, amely mindig ki tudta kapcsol­ni a napi gondok tömegéből. S a Gruppenführer úr idegeire bizony alaposan ráfért a pihe­nés: csaknem naponta érkez­tek a frontról a kellemetlennél kellemetlenebb hírek. Heinz Upitz, a tapasztalt kémfőnök, egy idő óta új, ret­tenetes veszélyt szimatolt. Kü­lönben, ami azt illeti, ez a ve­szély nem is volt olyan új. Régen tudtak róla, hiszen még abban a pillanatban felütötte a fejét, amint a nácik uralom- ; ra jutottak. Etet a veszélyt a nép jelen­tettet. Csakhogy azelőtt nyu­godtan köphettek a n énre. be- léfoitották a szót. félelemben tarthatták, feltétlen engedc- 1emre kényszerfthették. elho- lóndíthatták a gátlástalan de­magógiával, s a nemzeti érzé- i sek és a németek vágyainak nökők egy csoportját, amely aztán „megtámadta” a lengyel —német határ német őrségét és a gledwitzi rádióadót. A pro­vokáció sikerült, mindenki lát­hatta a „becstelen lengyelek”, vagyis a német internáltak hulláit. Az Abwehr fogdmeg- jei lengyel katonaruhába búj­tatták őket, s hamis igazolvá­nyokat raktak a zsebükbe. Le- lövöldözték őket, aztán a helyszínen hagyták valameny- nyit, ahol a „határincidens” történt. A „Harmadik Birodalom”, Japán és Olaszország sajtója, kórusban acsarkodott a „len­gyel agresszorokról” Az ürügy, amelynek alapján be lehetett vetni a „Plan Weiss”-t, kéznél volt. S Lengyelország a hábo­rú tüzébe keveredett. Heinz Upitz az akcióban va­ló részvételéért megkapta a lovagi „Vaskéreszt”-ét, a kar­dokkal, egy fokozattal emelték a rangját, s Heinrich Himmler- tál még személyes jutalmat is XXI. A háború kitörésétől kezd­ve azonban a Németország által megszállt államok terüle­tére is kiterjesztette tevékeny­ségét. Heinz Upitz nem minden­napi képességeket árult el a provokátorok és kémügynökök kinevelésében. Jeles érdeme­ket szerzett például a hírhedt „Plan Weiss” előkészületeiben. Egyike volt annak a néhány különleges bizalommal kezeit embernek, akiket beavattak a „Himmler-akció” fedőnévvel álcázott szigorú titokba. Mi több, tulajdonképpen maga Upitz és még egy másik illető (akiről a későbbiek folyamán szó lesz) agyalta ki az akció alapideáját Az ötlet lényege a következő volt: az Abwehr 1939 elején hozzájutott nagyobb mennyisé­gű lengyel katonai egyenruhá­hoz, fegyverhez és lengyel ka­tonatiszti igazolványhoz. Ezek­kel felszerelték a német ügy­fiMSMOV:----------------V­j Kzreaei \jaeiv I •L i ' .11 Fordította: Szathmári Gábor régiókban. De ámióta az észak­keleti nagy iparvállalatok részben áttelepültek Délre és Délnyugatra — az olcsó mun­kaerő lelőhelyére — azóta a jenki politika földrajza tagozó­dása átalakulóban van. Kennedy nem volt «jellegzetesen amerikai vezető" Konzervatív oldalról Ken­nedy „liberalizmusát” folya­matosan támadták, s a kong­resszuson szembeszegültek elő­terjesztéseivel. Nem tartották őt jellegzetesen amerikai ve­zetőnek. Attól féltek, hogy alapvető belpolitikai változá­sokat tart szükségesnek, s ezek érdekében radikális intézkedé­sekét tervez. Hogy ebből mi igaz, mi nem, azt nem lehet tudni. Bizonyos azonban, hogy a néhai elnök adminisztráció­ja ismerte az amerikai gazda­sági élet bajáit, látta az ismét kibontakozó válság jeleit: a munkanélküliséget a dollár devalvációját, a fizetési mér­leg zavarait, az aranytartalék csökkenését, az automatizálás botrányait és egyebeket. Mind­ehhez komor hátteret festett a gazdag Amerika 35 millió sze­gényének léte és az atomhá­ború veszedelmét felidéző fék­telen fegyverkezés. Végső fokon a demokraták éppúgy az USA-imperializmus érdekeit képviselik, mint aho­gyan a köztársaságiak is ugyanezt teszik. Igazában nem az adócsökkentés, a néger-kér­dés, vagy a szakszervezeti probléma választja el őket egy­mástól. A demokrata Kennedy nemcsak a válság következmé­nyeit, hanem annak okait pró­bálta feltárni és a monopol­tőke érdekében kiiktatni. Ezt azonban nem tehette meg egy erős, központosított államhata­lom nélkül. Másképpen sem — mondjuk mi —, de maga a szándék az USA-monopoltőke egy igen befolyásos részét a demokrata-adminisztráció dü­hös ellenzékévé tette. Merre tart most Amerika? Az bizonyos csak, hogy meg­kezdődött a felvonulás az új élnökválasztó küzdelemre. Ilyenkor az érdekeltek kirak­ják legvonzóbb portékájukat, ami — az emblémák nyelvén szólva — a szamár és az ele­fánt politikai „hintázását” je­lenti. r. m. jobbról — rokon a kommu­nizmussal és szakadatlanul közeledik hozzá. Ez ugyan nem igaz, de a jobboldal régi stílusú vezetést követéi. Más szavakkal: leszámolna minden olyan szándékkal, amely a szö­vetségi kormány javára csök­kenteni akarja az egyes tagál­lamolt politikái, gazdasági, kulturális és „társadalmi” szu­verenitását. A John Birch Társaság a és a Minuteman- szervezet szerint, például, az állami centralizáció lényegé­ben tekintély-uralmi rendszer. Ezek azzal vádolják a demok­ratákat, hogy elvétik a régi amerikai „erényeket”: a kor­látlan egyéni kezdeményezést, az aki bírja marja légkört. Nyíltan kimondják, hogy a központosított állam „lappan­gó szocializmus”; a jóléti ál­lam pedig beavatkozás a mo­nopóliumok érdekeibe. Fémjelzett konzervatív cé­dáiról általában a régimódi Amerikát kívánják vissza. Szeretnék, ha az Egyesült Ál­lamok a kapitalista korlátlan lehetőségek hazája maradna. Erről az alapról támadják a „központosított bürokrácia” minden formáját. Riadót fúj­nak az American way of Ufo, vagyis az amerikai „klasszi­kus” életforma védelmében. Ök még az ENSZ létét sem he­lyeslik, mert — amint fölpa­naszolják — a „kommunista vétójog” megakadályozza a jenki érdekek gátlástalan ér­vényesülését. Nekik rokon­szenvesebb lenne egy világ­méretű NATO — el nem vi­tatott US A-vezetéssel. Ezt a .konzervatív” politi­kát mintegy 1000 szélsőjobb- oldali szervezet és csoport tá­mogatja, d« mindenekelőtt a John Birch Társaság és a Mi- nutoman veszettjei. És támo­gatják, természetesen, a mono- , poitőke és a farmerek bizo­nyos körei, mégpedig dollár­ral. ami az USA-ban minden elismerés legfelső fóka. össze­gezve: a jelenkori amerikai neo-konzerva ti vizmus élesen ellenzi a teljhatalmú, közpon­tosított államvezetést, s az esz­közeiben sem válogatós. Ez a neo-konzérvatívizmus minden kezdeményezést, döntést, el­lenőrzést és nagy üzletet — a tagállamokra és az érdekelt tőkéscsoportokra akar bízni. Nem kétséges tehát, hogy a mai konzervatívok a régi, sza bad versenyez liberalizmus felújítói, s minden állami be­avatkozás ellenzői. Reakció ez a javából: „eszmei” visszaka- nyarodáe az 1914. előtti impe­rializmus stílusához. Mindebből nem az követke­zik, hogy a demokraták pon­tosan az ellenkezőjét akarnák annak, amit a konzervatívok terveznek. A konzervatívok korábban főleg Délen és Dél­nyugaton voltak erősek, a de­mokraták pedig Északon, Északkeleten és egyes nyugati Most, amikor a jenki köztár­sasági párt szamara és a jenki demokrata párt elefántja vá­lasztási jelvény formájában ismét felébredt és megjelent az utcán, nincs semmi rendkívüli a címben. Elnökválasztásra ké- ■ szül a két hagyományos ame­rikai párt, azaz megkezdődött a nagyszabású politikai „hin­ta-palinta”. De vajon, mi a kü­lönbség a két párt általános politikája között? Van-e egy­általán különbség köztük? Sok ember bizonytalanul felel erre a kérdésre, még az Egyesült Államokban is. Tény, az hogy mindkét párt az amerikai monopóltőke édes- gyermeke. Céljait tekintve, voltaképpen egy párt a kettő. Ennek ellenére, a választókat más-más „programmal” trak- tálják. Ez a más-más program a jenki monopolisták egy-egy csoportjának érdekkülönbsége­it fejezi ki. A választási küzdelem kiki­áltói konzervatívnak nevezik a köztársaságiakat, és liberális­nak a demokratákat. Ámde a fogalmak nem tiszták. Tüze­tesebb vizsgálódáskor kiderül, hogy a demokrata elefántnak olykor szamár lába van, a köz- társasági szamárnak pedig or­mánya. Ezt a fura jelenséget Láppmanntól Schulzbergerig a legtöbb amerikai közíró azzal magyarázza, hogy a demokra­ták soraiban épp úgy vannak köztársaságiak, mint a köztár­saságiak között demokraták. Legalább egy-egy végtagot köl­csönöznek az ádáz párthívek, hol az elefánttól, hol a szamár­tól. Alighanem ott van a kutya eltemetve, hogy a jenki köz­életben már átértékelték a hagyományos politikai fogalmakat. Következtetésképpen a mai konzervatívok — a régi felfo­gás szerint — lényegében libe­rálisok, a mai „liberálisoknak viszont tekintélyuralmi törek­véseik vannak. Nem játék ez a szavaikkal. Kari O. Pacáéi bonni publi­cista ezt a rejtélyt amerikai politikusok megnyilatkozásai­val oldja fel. Eszerint mind­két pártban hemzsegnek a leg­különfélébb nézetű személyek és csoportok. Ez pedig lehetet­lenné teszi valamiféle egybe­foglalt, rendszerezett pártprog­ram közreadását, a — „vilá­gos beszédet”. Sokak szerint tehát mindössze arról van szó, hogy a kortesbeszédek al­téi megkavart választók egyik vagy másik milliomost a Fe­hér Házba küldjék. Való igaz, hogy az elnöki székbe aligha kerülhet más, mint milliomos. De maguk a imffiomoeak nem egyformán, nem azonos taktika alapján szolgálják osztályuk érdekeit Van tehát mód rá, hogy — legalább az irányzatokat ille­tően — a két i>árt különbsé­geit bárki megállapíthassa. És ezek a különbségek nem lé­nyegtelenek. Az alap tenden­ciákat mindkét párt szóvivő politikusai akarva akaratlanul, de kitálalják — noha rejtett céljaikat nem teszik a kira­katba. A köztársasági szamár égi­sze alatt hozzávetőleg efféle politikai „elveket” népszerűsí­tenek: Harc a kommunizmus, a roosewélti New Deal törek­vések és a neo-liberalizmus ellen. Ez utóbbi — hirdetik A Kárpátokon hideg szivárog, as óceánról melegfront lön kezik hazánk légterébe egy újabb enyhe lúghullám az Atlanti-óceánról. Az észak- nyugati széllel érkező új front erősebb felhősödést okoz, ezért a felmelegedés kedden nem lesz erős: a napi maximumok valószínűleg mínusz 1 — plusz 3 fokig emelkednek. A hidegszivárgás hatására Észak- Keleten ismét havazás kezdő­dik, a melegfront viszont ha­vas esőt, esőt hoz. A Meteorológiai Intézet köz­ponti előrejelző és távprognó­zis osztálya tájékoztatásul kö­zölte- Ukrajna felől a hideg beszivárgása tovább tart, zö­me azonban valószínűleg el- slklik a Kárpátok mögött. Kedden reggelre még kissé fokozódik a hideg: általában mínusz 2, - mínusz 6, Észak- Keleten mínusz 8—mínusz 12 fokos fagyokra kell számíta­nunk. Ugyanakkor kedden reggelre valószínűleg megér-

Next

/
Oldalképek
Tartalom