Heves Megyei Népújság, 1964. január (15. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-12 / 9. szám
6 NßPOJSAG 1964. január lt., vasárnap Amikor a műtőkés a szívhez ér, a nemes szervet meg kell állítani, „ki kell kapcsolni” egy ideig, szerepét a mesterséges dublőz, a „szív-tüdő” veszi át. Ennek a készüléknek az alkalmazása azonban nagy mennyiségű, véradótól származó vért, vagy vérpótlót igényel. Ez a pótlék a szervezetbe érkezve megfosztja azt számos védekező tulajdonságából. Ezenkívül a vér többszöri átáramlása a készüléken a vörös vértestek pusztulásához vezet. Ezért ilyen műtétek után a beteg hosszú ideig nem tér magához, a felgyógyulási időszak néhány hónapig is elhúzódhat. Nemrégiben Alekszandr Vis- nyevszkij professzor egy szívműtét során elvileg új módszert alkalmazott a szív kikapcsolására. A beteget különleges kádba helyezik, ahol szervezetét áfl Celsius fokra hűtik le. Ebben az állapotban a szív szinte teljesen mentesül funkci inak elvégzése alól és operálható. Az agy azonban „tiltakozik”. Mindössze 8—9 percig bírja ki az eközben kialakuló oxigénéhséget. Az agy oxigénnel telitett vérrel való ellátására a sebészeti intézetben különleges műszert — mikro-AIK-ot alkalmaztak. A „mikro-AIK agy” nevű zárt rendszer 50— 60 percig működik, ami éppen elegendő idő a bonyolult -műtét elvégzéséhez. A mikro-AIK alkalmazásánál alig van szükség vérátömlesztésre: a beteg vérének összetétele nem változik. A Visnyevsakij Sebészeti In. tézetben eddig tíz műtétet végeztek az új szívkikapcsolási módszer alkalmazásával. A betegek nyomban műtét után magukhoz térnek és néhány nap alatt visszatérnek a rendes kerékvágásba. A szívope- ráltaknál ez a gyógyulási idő „rekordszámba” megy. Tizenhat évi némaság után A baleset gyermekkorban történt: a nyolcesztendős kisfiú megsértette a torkát. Az orvosok kénytelenek voltak a gége és a légcső porcait részben eltávolítani, a légzőcsatornát kivezetni, s ily módon a levegő új utat kapott, elkerülHárom műiét A mikro-AIK agy — Megállílják a szívet Megszólalnak a némák vén a hangszálakat. Ez volt az egyetlen módja a gyermek megmentésének. Iván Lu- govszkij azonban megnémult. Tizenhat éven át senki nem tudta visszaadni a hangját. És csak nemrég sikerült ez Iván Kurilin professzornak, az egyik kijevi klinika sebészének. Erre még nem volt példa — a műtét minden egyes szakasza újabb és újabb megoldásokat kivánt az orvostól. A gyermekkorban eltávolított gége- és légcsőrészeket „újra kellett, teremteni”. Erre a célra Kurilin professzor kapront használt fel. Tizenöt hónapon át egymást követték a plasztikai műtétek. És az eredmény: megszólalt az oly sok esztendőn át némaságra kárhoztatott ember. A kijevi professzor műtétéi során továbbra is sikeresen alkalmazza a kapront és a sebészek már újább anyagok után néznek, amelyekből „tartalék gégerészek” készíthetők. A Központi Traumatológiai és Ortopédiai Tudományos Kutató Intézetben e célra úgynevezett „konzervált porcot” használnak. E porcok elhúny- tek bordájából készülnek és különleges „kikészítés” után az orvosok rendelkezésére állnak. A „konzervált porcot” alkalmazva a sebészek bonyolult feladatokat is megoldanak, ahhoz hasonlókat, amellyel Iván Kurilin professzor állt szemben. Műtőkés a tiltott övezetben Némely agydaganat eltávolítása ma már a megszokott műtétek közé számít. Van az agynak azonban egy területe, amely egészen az utóbbi időkig megközelíthetetlen volt a legügyesebb idegsebész számára is. Ez az úgynevezett nyúlt- agy. Itt vannak a légzést, a vérkeringést, a szívműködést szabályozó központok. Ha daganat keletkezik ezen a területen, zavar áll be az idegsejtek összehangolt munkájában, ami a koponyaűri nyomás emelkedéséhez vezet. Ennek következtében romlik a beteg látása, kínzó fejfájás, hányinger, nyelési zavar lép fel. Mindeddig a nyúltagy megbetegedésiben szenvedőkről azt tartották, hogy halálra vannak ítélve. Egy évvel ezelőtt azonban Alekszandr Arutyunov profesz- szor sikeresen távolított el olyan cisztás daganatot, amely a beteg nyúltagyára terjedt ki Azóta a Kijevi Idegsebészet} Tudományos Kutató Intézetben. ahol Arutyunov munkálkodik, már három beteg életét mentették meg. Valamennyien szerencsésen vészelték át a műtőkés behatolását az agy mélyére, és jól érzik magukat A. Vlsnyevszklj professzor műtét közben. I. D. Ljublinszkij kubányi kolhoztag, agyagkorsót talált az árok szélén. A korsóban 89 aranypénz volt, a beszporuszi uralkodók képével. Á tudósok a kincset az időszámításunk előtti II. századból szármázta j k. A lelet nem messze feküdt az egykori boszporr.szi királ- s g keleti határvidékén elterülő ókori város romjaitól. Az aranypénzt átadták a krasz- nodari múzeumnak. Egyetlen gép — egy egész műhely helyett Sokszor előfordul a mező- gazdasági gépek javításában, hogy olyan pótalkatrészekre lenne szükség, mégpedig igen gyorsan, amelyeknek elkészítéséhez 5—6 féle szerszámgépet — fúrót, marót, köszörűt, stb. — kellene használni. A feladat megoldása annál tovább tart, minél összetettebb, bonyolultabb a kívánt pótalkatrész. Ez természetes is, hiszen ilyenkor többféle gépre, alakító és megmunkáló berendezésre van szükség. Milyen célszerű lenne egy olyan gép, amely egy egész műhely valamennyi berendezését helyettesítené és ilyenformán lehetővé tenné a hiányzó alkatrész vagy készülék gvons elkészítését, s a munka csak rövid időre szakadna meg! Ez az igény persze nemcsak 8 mezőgazdasági gének gyors, helyszíni javításakor merül fel. Gyakran van szükség olyan szerszámokra, kisgépekre. amelyekből egy, esetleg néhány darabot kíván csak a gyakorlat és így elkészítésükhöz nem lenne gazdaságos az mari termelőberendezések lekötése. Ennek a problémának a megoldását nyújtja a Hőmmel gyár UWG jelű kisgépé Ez sokoldalúságával égést műhelyt helyettesít Annyiféle megmunkálásra alkalmas egymaga, hogy feleslegessé tesá az esztergát fúró—maró—kő* szőrű—gyalu, fogazó- és egyéb gépeket tehát mindazokat a gyártóeszközöket amelyeknek elhelyezése a gépállom át helyszínre siető műhelykocsijában képtelenség lenne! Vajon, hogy tudja ez a kisgép feladatát betölteni? Lényegében a következő fő szerkezeti elemekből áll: egy 700* 215 mm felületű gépasztalból az erre merőleges helyzetű acéloszlopból, valamint különböző, cserélhető tartozékok egész sorából. Mind a gépaszta], mind az oszlop úgy van kialakítva, hogy ezek az említett — lris súlyú — tartozékok kőnnven cserélhetők éí áthelyezhető!? legvenek. Ezáltal az UWG kisgép, amely elfér egy kis műhelyasztalon, előbb esztergapad, néhány perccel később síkköszörű majd i'rabb átrendezés után a kívánt tetszőleges meemunká- lóberendezés alakját ölti. L. Gv. NEMRÉGIBEN volt Becsben a nemzetközi műanyagkongresszus, ahol a részvevők elmondották, hogy az egyes országokban milyen újfajta műanyagtípusokkal kísérleteznek, s így kirajzolódott a kép a műanyagok fejlődési lehetőségéről is. A legtöbben például azt várják, hogy megjelennek az úgynevezett „testre szabott”, műanyagok. Az ipari fejlődést eddig alapjában véve az határozta meg, hogy a gyártmány tulajdonságait a rendelkezésre álló alapanyaghoz kellett igazítani. A műanyagok választékának bővülése egyre inkább lehetőséget nyújt arra, hogy a kész gyártmány tulajdonságait a felhasznát ási cél szempontjából optimálisan állapítsák meg, és megkeressék hozzá azt az anyagot, amely a követelményeket maradéktalanul kielégíti. A műanyagok „testre szabása” sokkal több lehetőséget nyújt, mint mondjuk a fémek ötvözése. Nemcsak arról van szó, hogy például a PVC különböző lágyítóanyagok hozzáadásával a lágyan rugalmastól a keményig, a fagyállótól a hőállóig szinte tetszés szerint változtatható, hanem a különböző műanyagok egymással való keverése, a műanyagok utólagos részleges vagy teljes kémiai átalakítása, az újabb és újabb összetételű műanyagok a tulajdonság-variációkat be- • láthatatlanná növelik. DE NÉZZÜNK valamit a legújabb fejlődésből is, illetve említsünk meg néhányat a nemrégiben megjelent műanyagok közül. Egyikének- másikának még nevét is nehéz kimondani, de hát, sajnos, Új műanyagok ezek a kémiai elnevezések magyarra nem fordíthatók, s csak nehezen egyszerűsíthetek. Bi- zonycsfajta ojtásos kopolime- rek (két vegyület molekuláinak együttes átalakulása azonos arányú nagyobb molekulákká) rendkívüli ütésállóságú, és mégis alaktartó és kemény felületű, fröccsönthető műanyagok. Németországban a szintetikus szálas anyagok között a „di- metilnylon 3” ígér sokat a fejlődés szempontjából. Az Egyesült Államokban módosított „Lycra” néven már iparilag ©’ártanak olyan szintetikus szálas anyagot, amelynek 95 százalékos rugalmas nyúlása van. A „HT—1.” elnevezésű szálak 200 C fokon még mindig megtartják eredeti szilárd-1 sásuk 75 százalékát. A fluor- műanyagok (gáz, nem fémes vegyi elem) sorában a már ismerteken kívül egyre nagyobb jelentősége van a polivinil- fluoridnak, a műanyagok kiindulási alapjait jelentő alapanyagoknak és származékainak. Ezek még nem rendelkeznek elegendő hőstabilitással, de a stabilizáció megoldása esetén nagy sikerre számíthat nak. A nitrogéntartalmú műanyagok közül a legutóbbi évek érdekességű új csoportjának kell tekintenünk a vini- limideket, amelyek elsősorban igen nagy hőállóságukkal tűnnek ki. De egyre bővül a hosz- szú időn keresztül elhanyagolt, kéntartalmú műanyagok területe is. Egy-egy műanyag alkalmazási terét persze az szabja meg, hogy vannak-e olyan tulajdonságai, amelyek az adott alkalmazási helyen jobbak, ■ a természetes anyagoktól megkí-l vánt tulajdonságoknál. Eddig könnyebb dolguk volt a kutatóknak, mert az ipar általában kapva kapott az új anyagtípusokon, s több-kevesebb kísérlettel meg is találta alkalmazási helyét. Ez a kezdeti lehetőség azonban lassan a múlté lesz, mert már mindinkább az igényekhez kell alkalmazni, vagyis magyarán olyan műanyagokat kell kikísérletezni, amit a felhasználók kívánnak. EZ PEDIG annyit jelent, hogy a műanyagok fejlődésében egy új korszakhoz érkeztünk. A. L Találmányok, felfedezések, hipotézisek Több száz gép helyett sóit, a szakértőik véleménye szerint, jelentősen módosíthatja a fémek megmunkálását. A magas hőmérsékletű, plazma- szerű égőfejbe fémrudat — elektródot — helyeznek. Amikor a fémrúd és az égőfej fú- vókáia között ívkisülés keletkezik. a fém, amelyből a rudat készítették, plazmaállapotba megy át. A plazmát, amelyet az elektromágneses erők tű vékonyságú fonállá préseltek ösz- sze, különleges lapos ernyőre helyezik. Egy függőleges és vízszintes mágneses rendszer, ahhoz hasonló, mint amilyen a televíziókészülékben is van, szétteríti a plazmaköteget az egész ernyőn. \z alkatrész úgy készül el, hogy a fém rétegről rétegre fokozatosan növekedik. A megadott méret é-érése után egy optikai figyelőkészölék jelt ad. mire az egész rendszer automatikusan kikapcsolódik és kész az alkatrész. Az új eljárás fölöslegessé teszi a nehézkes fémmegmunkáló berendezések alkalmazását. Ugyanazzal a berendezéssel 8 legkülönbözőbb alakú alkatrészeket lehet készíteni Az alkatrészek gyártásának új módszere, amelyet M. Popov és I. Popov feltaláló java__-----1-------------------------------'S