Heves Megyei Népújság, 1964. január (15. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-19 / 15. szám

t A kalendárium szerint ** 1795 januárjában tar­tunk. Báró Sághy Mihály dor- mándi kastélya hóba süpped­ve áll a falucska közepén. Ügy őrzi az apró jobbágyházi­kókat, mint a kampósbotú ju­hász a juhokat a mezőben. Teli van hóval a Mária Te­rézia uralkodásának második felében épült barokk kastély teteje. A puha hó még a kas­tély homlokzatán hivalkodó címert is betakarta. Csupán, a kardot tartó kéz látszik ki a takaró alól. A belső cselédség egész dél­után azon dolgozott, hogy a főbb utakat a nagy tömegű hótól megtisztítsa. A kémények füstje egyene­sen száll felfelé a tiszta, fel­hőtlen égbe, ahol az elérhetet­len messzi ségben halványan reszketnek a' csillagok. Kemény hideg van. Az ut­cán sehol egy lélek, mindenki bemenekült a házba, a búbos kemence mellé a melegre. A búbos jó meleget ád, pedig csak szalmá­val és tőzeggel táplálják a tü­zet. Szívesen tüzelne a nép fával is, de nincs ezen a vidékén szám­ba jöhető er­dőség, csak né­hány árva fűz­fa szamorkodlk a határban. De könnyű az uraságnak, mert erdeje van a Mátra oldalában, és annyi fát hoz­nak be a ko­csisok, ameny- nyit parancsol. Füstölnek is a kastélyban az összes kémé­nyek, gyertya- egyenesen fel­szálló füstjük a jele annak, hogy mart már megszűnik a havazás. A kastély nyugati szárnya végén újra élet költözött a kis kancelláriába. Alkonyattól kezdve késő éjszakáig világos az ablaka. Itthon van a földes­ei raság veje, Fodor József, a helytartótanácsi titkár. Tegnap érkezett meg Budáról fárad­tan, összetörtén. Pedig hatal­mas, daliás ember, nemhiába volt, nem is olyan régen Má­ria Terézia testőrhadnagya. A kis kancelláriában az író­asztal mellett ül, irományait rendezgeti. Csak néhány na­pig lesz itthon és annyi, de annyi elintéznivalója van. Nagyot sóhajt és jobb kezével idegesen simítja meg a hom­lokát. A z íróasztal fiókjából kéz- iratok, levelek, nyom­tatványok kerülnek élő, de könyv is akad a kezébe. Vol­taire, Rousseau, Raynal mun­kái, az enciklopédiának prá­gai, németnyelvű fordítása, a Kassán megjelent Magyar Mú­zeum, benne piros ceruzával megjelölve Bacsányi János verse. A leveleket, nyomtatványo­kat a tűzbe veti, de a köny­veket — úgy látszik — saj­nálja, mert elgondolkozva egyelőre félre teszi. Kutat, egyre kutat tovább. Most már az első fiók tartal­ma kerül sorra. A feleségéhez menyasszonykorában írott le­velek, birtokátruházási okira­tok, a Klein Jakabbal kötött fakitermelési szerződés mellett meghúzódik Laczkovies kapi­tány két nemrégen írott leve­le. Egy kisebb csomagban, spárgával összekötve néhány példány az „ember és polgár kátéjá”-ból. Ebből ígért egy példányt a parádi összejövetel alkalmával az edelényi Des- sewffy grófnak, de most már veszélyes lenne az ígéretnek eleget tenni. Nyelje csak el a tűz vala­mennyit! Még egy röpirat kerül élő a szekrény tetejéről. Már nem is tudja, hogyan került oda. Nem tudja megállni, hogy új­ból át ne olvassa legalább egy részét. Szinte lángolnak a bel­ső feszültséggel terhes sorok. ... „senki sem szerette any- nvira a magyar népet, mint II. József, a főrangúak és fő­papolt rákfenéjét ki akarta ir­tani. Magyarország politikai bajai: a papi uralomnak foly­Az új viíág morzejelei tones láza és a mágnásokból és nemesekből összeállóit ket­tős arisztokrácia, mely a többi polgárok elnyomására törek­szik. Az eszközeik: vakbuzgó­ság, tudatlanság, gyűlölködé­sek. Ezen gyászos állapotban az emberség törvényeit keve­sen értik meg. A potrohos fő­papokban, a bornak és utcai szerelemnek hív ápolóiban az emberség érzését a rosszakarat nyomja el, a mágnások és ha­talmasabb nemesek a főpapok kényének segédkeznek, a sze­gény nemesek és plébánosok K1 Csont István illusztrációi* nem merik fejüket a tudat­lanság jármából kiemelni. A polgárok és parasztok pedig a rajtuk nyugvó teher alatt gör­nyedve még azt sem érzik, hogy emberek...” i írhatta, volna más ezt a rö pára tot, mint az a bizonyos huszárkapitány, aki a Gréven ezred tisztjeinek a nevében fordult egy nevezetes kérelemmel a magyar ország- gyűléshez. Űjból kinyílik a kandalló ajtaja és a lobogó tűz újabb tápot kap. Halkan, nesztelen lépésekkel belép a félesége. Kerek arcú, kiváncsi tekintetű, fiatalasz- szony, nagy, fekete szemekkel. Termete erősen telt, nemso­kára várja a második gyerme­két A kandallé ajtaja még nyit­va, az asztalon francia köny­vek hevernek, a széken pedig a párizsi Moniteur-nek egy széjjelnyitott példánya. — Mi az? — teszi a kezét a férje vállára. Fekete szemé­ben még most is aggodalma­san reszket a fény, pedig a férje már megnyugtatta, hogy nincs mitől tartaniuk, mert Martinovicsot alig ismerte, csupán Laczkovies kapitány­nyal találkozott egyszer-két- szer, váltott vele néhány le­velet, de vele is még tavaly megszakított minden kapcso­latot — Semmi, csak az iratai­mat selejtezem. Minek foglal­ják itt a helyet. Rágyújt a hosszú szárú taj­tékpipára. Tűnődve nézi a gomolygó füstkarikákat Fele­sége zajtalanul kimegy a kan­celláriából. Budán a kihallgatások már hónapok óta folynak. A volt ferences kolostort átalakítot­ták börtönnek, és ide gyűjtöt­ték össze az ország színe-ja- vát. A vármegyék felhördül­tek, amikor Martinovicsot át­kísérték Bécsbe. Lángoló szó­noklatok után tiltakozó fel­iratok születtek. Akkor még úgy látszott, hogy az orszá­gossá szélesedő tiltakozás megálljt fog parancsolni az udvarnak. A vármegyei mozgalom **■ — mint már annyiszor — most is szalmalángnak bi­zonyult, de azt sem lehet ta­gadni, hogy a franciaországi véres események a nemesség egy részét máris visszariasz­tották. Az a kérdés, hogyan visel­J kednek Martinovi csék? Kit adnak ki, kit fednek fél a részvevők közül? Az alispán és a kapitány nem fog elárulni senkit Eb­ben olyan bizonyos, mint sa­ját magában, de az apát gyen­ge, beteges ember. A lélek erős lehet de gyenge az erőt­len emberi test Abban bizonyos, hogy ha hozzá is elérnek a nyomozás szálai, 6 nem ad ki senkit A hevesi, borsodi barátokra gondol, a múlt nyári parádi kirándulásra. Nem, a bajtársaikat nem sza­bad elárulni! Fogadkozott Így már más is, de a folytonos zaklatás, az éj­jel-nappal történő kihallgatás, a család sorsával való fenyege­tőzés megtöri a legerősebb lel­ket is. Feláll az íróasztal mellől, le­teszi a pipáit és az ablakhoz lép. A gondolat szikrája újból borsodi és hevesi barátaira esik. Huszonöt, harminc család feje felett lebeg a veszély éles­re köszörült kardja. Martinovi- cséjk erről talán nem tudnak semmit, de ha ót faggatják, hol járt b.z utóbbi években, küdkel érintkezett, nem lesz nehéz megállapítani, hogy kik a ba­rátai. Akikhez a szálak vezet­nek, azokat mind kihallgatják. Szinte lehetetlen, hogy valame­lyik gyenge idegzetű ember él ne szólja magát Eléig egy meg­gondolatlan szó, és rengetege« bajba kerülhetnek. Még az apósának is baja le­het Nem biztosit számára men­tességet az, hogy a hétszemé­lyes tábla bírája és közismer­ten konzervatív felfogású em­ber. A Szekszárdom levő kis bir­toka is veszélyben forog. A fel­ségsértésben, lázadásban rész­vevőknek teljes vagyonát szok­ták elkobozni. Csak a halott emberrel szemben nincs további eljárás anuár húszadikán még alig látszik az esthaj­nalcsillag, három szánkó érke­zik a kastély elé. Nem a főbe­járat előtt, ahol az úri vendé­gek szoktak, hanem hátul, a gazdasági udvar bezárt kapuja előtt A három nagy, fehér ko­mondor harsány ugatással ve­szi körül a jövevényeket, és majd leszedi róluk a kabá­tokat Pedig ez a kabát a császár kabátja, katonatisztek ók vala­mennyien, az egri helyőrség­ből. Gébért kapitány a pa­rancsnokuk, aki már járt itt körvadászaton, és Fodor József­nek jó barátja. A kutyaugatásra átszalad a kastélyba egy kis cseléd, és rö­vid idő múlva megjelenik a kapuban Sághy Mihály, majd kisvártatva a veje is. Behívják a vendégeket, akik feltűnő szótlanul ülnek a szánokon pokrócokba burkolózva. A tisztek leverik a csizmá­jukról, köpenyűkről a havait, és felsietnek a társalgóba. Met­sző, hideg levegőt hoznak mar gúkkal a szobába. A bánat, amely már eddig Is itt kóválygott a ház fölött, mint egy lomha számycsapású, nagy, fekete madár, most ki­terjesztett szárnyakkal egy­szerre lecsapott. Láthatatlan karmaival megragadott férfit, asszonyt, gyereket. Gébért kapitány előveszi a táskájából a pecsétes letartóz­tatás! parancsot, és nyomaté­kosan teszi hozzá: — Magának a felséges ná­dornak a parancsa! A régi jó barát most feszes és merev, de abba mégis be­leegyezik, hogy Fodor a csa­ládjától elbúcsúzzon. A felesége görcsösen zokog, ledobja magát a pamlagra. Majd újból felemelkedik és kérdezne valamit a kapitány­tól, de a sírástól nem tud szó­hoz jutni. A tisztek kedvetlenül néz­nek egymásra, szemmel látha­tóan nem tetszik rekik az ilyen parancs végrehajtása. Fodor simogatja a felesége vállát, kezelt csókolgatja, vi­Magához húz a csend és susog valamil. Az értelem vevőkészülékén felíródnak a jelek, aprók, kicsik, közvetlenek. A csend új nyelven beszél. Nem vet bukfencet, hogy nevess, nem súgja azt, hogy szeress, szó sincs most erről. — Keress még többet átfogó igazabb fogalmakat! — Ne tétovázz! — Támadj, de csak akkor, ha támadni kell, régi és mégis új jelekkel — Vésd fel az égre: bizalmatlankodók. aggályoskodók — Félre! Józan fejeké a jövő. — Gondolkozol? — Tépelődsz? — Mért húzódsz el? A szótlanság és a rosszakarat nem egyre megy, botladozz csak, aztán — Cselekedj! — Alkoss véleményt! — Rázd fel a lelki szegényt! — Vitázz önmagaddal! S térj meg diadallal... Magához húz a csend és susog valamit. Az értelem felfogja a külvilág morzejeleit. Az Űrből és az emberszivekből szállnak e jelek. S a Jelekben egyetlen gondolat: a szó, a szív, sohasem volt ennyire szabad. Válasz Ady Endrének Hajódat egyetlen útra minden pokollal megveszem s aki mint én bölcsen tudja nincs semmi amit vesztenem lehetne, az nekivághat az száguldjon a tengeren. S aki mint én bölcsen tudja nem siker, öröm, diadal kíséri hajóm az útra csak a szív és csak a dal azt tengerén bármi érje az győztes ha győzni akar. Lo bogómat tüzes fénnyel avatták a hétköznapok elszánttá itt s egy merész jel vad tengerekre biztatott, időznöm már lehetetlen, matrózaim az új dalok. Kólóra buszként készülődnek tengerre vágynak. Szavamat nem vonhatom vissza többet pecsétként ráütve a nap mely száll előttem s feltárja az ismeretlen partokat Hófúvásra Ügy lenne jó, as erdős tölgymagánytam Meglepni a mammntfogú telet Mikor a zöld patak lezuhantában Görcsös jég-agancsokat ereszt As átveszejtő hófúvás csikorgó Foga) közé vetni füstgomolyt,— A kémény füstjét mely felett a forgó Ezüst kakas rettentőket rikolt. Melegedve a barna tölgyfa házban, Ahol a tűzön kemény tölgyhasáb van. összeroppan tani egy-két diót — S rágcsálni, míg az ablakon az ötvös: Tömör betűkben dák vagy osztrogót Nyelven megfejthetetlen rajzot ötvöz. — ü>Oß-SoVAi-LENÄ.yeL üYyla ; £ÖY HEVEA 7M0BINUS gaszteló szavakat súg a fülébe, ft de az asszony, mint aki rémet:? lát. felsikolt: 3 — Soha nem látlak többé! § A kapitány sürgeti az in-«; A dulást, de Sághy Mihály £ közbelép. ii — Tudjuk, hogy a felségest, nádor parancsolatjának eleget? kell tenni, de legalább haddjl vacsorázzék meg utoljára a§ családja körében. c Sebtiben megterftik az asz-J talt az ebédlőben. Nagy a sür-§ gés-forgás a konyhában. De a« három szánkóból nem fogták? ki a lovakat, csak letakarták S pokróccal, ebből is lehet látni, fi hogy milyen sürgős az útjuk. í De milyen vacsora lesz ez? j Hasonlatos ahhoz az utolsóhoz, § amelyen az a bizonyos valaki* vett részt, akinek a keresztre J feszített mása ott lóg a temető 5 kapuján. fi Fodor a kapitány mellett ül.s és nyugtalan szeme hol a fele-j ségén, hol a kisfián áll meg.fi Hogy az izgatottságát legyűrje, í felhajt az egri vörös borból i három vizespohárral. Majd§ eszébe jut valami és enged el-* met kér a távozásra a kapi- £ ténytől. i A kapitány biccent a fejével, fi mire Fodor szilárd, biztos lép-;! tekkel átmegy a szomszédosa szobába. A kapitány tekintetei a fogoly után ered, és odasze-jr geződik a félig nyitott ajtóra. J Kedvetlenül gondol arra, hogy ^ nincs-e a kis szobának másik* kijárata is? ? Kevés idő múlva lövés zaja 3 hallatszik. Mindenki betódul a fi szobába, de ez a látvány nemi asszonynak és nem gyermek- 5 nek való. Az ájult asszonyt az íj apja és a kapitány viszik be a* hálószobába. Az első percekben még or-\j vosért kergetik Kakuk Mi-* hályt, de mindinkább kétségte-; lenné válik, hogy az orvosnak; nincs már itt semmi dolga. A? halottat kell már itt fel öltöz-; tét ni fekete ruhába. A mikor az orvos megér- ? ^ kezik, mér csak Fodor- ! nét vizsgálgatja, aggodalmas- arccal hallgatja a pulzusát AM dott állapotára való tekintettel? még attól is eltiltja, hogy a te-; metésem részt vegyen. Falusi szokás szerint, tódul-? na a nép halottnézésre, de az 5 Ilyen halottat nem tanácsos- megnézni. Hadd maradjon meg • la-' kosság emlékezetében úgy,; ahogy még a napokban Is lát-; ták: deresedé halántékkal, de? még mindig délcegen, mosoly-; gó, kék szemekkel. Sághy Mihály befogat a? szánkóba, és azonnal indul! Egerbe, mert a füzesabonyi; plébános — akihez Dormánd; tartozik — máris közölte, hogy? az egyházi törvények érteimé-; ben nem lehet egyházi szer-; tartás mellett eltemetni azt,? aki saját kezével vetett véget: az életének. Mint a család régi tisztidője,? tanácsolja, hogy forduljon a« püspök atyához Egerbe, 6 majd- módot fog találni arra, hogy; az -elhalt megkapja az egyházi ? végtisztességet. ; Egerben a püspöki palotá-; ban még nem hallottak a meg-? döbbentő esetről, de korábban: tudtak már arról, hogy a ma-i gyár jakobinusok össze vannak? gyűjtve a budai volt ferences; kolostorban. — Az Isten, a király, az egy-? ház ellen lázadtak fel — s'1*-* togják a nagy papok a püs-; pöki aulában. ? De azért a hétszemélyes* tábla főbírójának, a dormándib egyház kegyurónak csak maga* a püspök meri megmondani, hogy a vejét nem lehet egy­házi szertartás mellett elte­metni. Sághy Mihály hivatkozik templomépítő érdemeire, fe­nyegetőzik, hogy leányával, unokájával együtt protestánssá lesz, de a püspök hajthatatlan marad. A volt gárdahadnagy, a helytartótanácsi titkár még el­nyerhette volna az engedélyt, de a magyar jakobinus össze­esküvés részese már acélfalak­ba ütközött. Még szerencse, hogy minden eshetőségre elkészülve, két sírt ástak. Egyiket a dormándi ka­tolikus temetőben, a másikat pedig a helység határán ke- resztiilhúzódó Csörsz-árokban. J anuár huszonkettedikéről huszonharmadikára for­duló éjjel senki sem fekszik le a Sághy-kastélyban. Ijábujihegyen jár mindenki, halk parancsszó hallatszik. A halott az üvegházban nyugszik, nehéz diófa koporsó- ! jában. Most zárják le a fede- ■ lét, de Föd ómét nem hívják oda, mert beteg. Kevéssel éjfél előtt, négy markos cseléd lép be az üveg­házba. Óvatosan, rudakra fek­tetve leviszik a koporsót a lép­csőkön. A bejáratnál áll s gyászhintó, a legjámborabb lo­vakkal. Felteszik a nehéz koporsót, és megindul a menet a Csörsz- árka felé. A Tárná folyótól a Tiszáig húzódó széles árok fe­nekén ott tátong a jeges gödör. Erősen hull a hó. Sem a ko­csi zörgése, sem a kíséret lép­tei nem hallatszanak. Olyan furcsa, sejtelmes minden. A cselédség mellett, a kopor­só megetti menetben az égés? falu. Fekete ruhában, csend­ben, némán. A jobbágyházikók apró ablakaiban gyertyák ég­nek mindenfelé. Amikor a kü­lönös menet oda ér, még a be­tegek, és az öregek is kiállnak a kis kapuba. Mindenki leve­szi a kalapját. A koporsó után Sághy Mi­hály lépked a hóban, kézen fogva vezeti hároméves uno­káját óvatosan leszedik a kopor­’ sót a kocsiról és leengedik a ■ sírba. Nincs szentbeszéd, nincs la­■ tin nyelvű szertartás, nem igé- i ri senki a túlvilág! életet Mintha itt is tudnának arról, hogy Párisban Chaumette , ügyész kiíratta a temetők ka- . pújára ezt a rövid, kegyetlen L mondatot: — A halál örök álom. Pogány temetés ez. így te­methették valaha a Vatha Koppány magyarjait. Nincs énekszó, a harangok is némán lógnak a toronyban. A hangok zuhognak szakadat- , lanul a koporsóra. ‘ Egy havas rögöt Kakuk Mi­hály is a koporsó után dob és ; könnyeivel küszködve rebegí. — Isten áldja meg, kedves, jó gazdám. Ez az egyetlen emberi szó a . temetés alatt. A fekete hantokat bebo- . rítja a hóesés, a Csörsz- 1 árka körül néhány perc múlva minden fehér lesz és csendes, rémítően csendes. HARGITAI ISTVÁN: POLNER ZOLTÁN: SASS ERVIN:

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom