Heves Megyei Népújság, 1963. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-12 / 290. szám
Í963. december 12.. csütörtök népújság 3 A mezőgazdasági termelés fejlesztésének kulcsa A mikor a mezőgazdasági n termelés fejlesztéséről Van szó, sokan hajlamosak arra, hogy a fejlődés egyedüli tényezőjéül a termelés anyagi- műszaki feltételeit tekintsék. S ez súlyos hiba. Örök igazság az, hogy a termelés legfontosabb tényezői az emberek. Az emberek tudása, szorgalma az esetek többségében eldönti a termelés sorsát. Természetes dolog, hogy kellenek a korszerű eszközök, szükség van a korkorszerű termelés anyagi feltételeire. De ezek csak akkor érvényesülnek, hatnak igazán, ha akik velük dolgoznak, értenek is hozzájuk, a legésszerűbben, a leggazdaságosabban a leghatékonyabban használják fel. Mezőgazdaságunkban kereken ötvenötezer traktor, több százezer korszerű munkagép segíti a termelést. Üj nagyüzemi épületek százai készültek el. Az egy holdra jutó műtrágya mennyisége az idén már 150 kilogramm körül alakul. Mind több a növényvédőszer, a gyomirtószer. Esztendőről esztendőre több keveréktakarmányt hasznosítanak szövetkezeteink és állami gazdaságaink. Több és tökéletesebb gyógyszerek szolgálják az állategészségügyet. Majd félmillió kataszteri holdon teremtődtek meg az öntözéses gazdálkodás feltételei. Hány és hány olyan esetet lehetne egy-egy megyében, járásban felsorolni, amikor ezek a korszerű eszközök — mert helytelenül használták őket — nem hozták meg a várt eredményt, esetleg csak a termelést tették költségesebbé. S ha valaki az okot kutatja, majd mindig odajut: nem értettek a felhasználóshoz, hibásan jártak el. Nincsenek matematikai számítások arra, hogy a rendelkezésre álló korszerű eszközök hány százalékkal szolgálhatnák jobban a termelést, ha azokat valóban jól hasznosítanák mindenütt. Az azonban bizonyos, hogy a legnagyobb tartalékaink éppen itt vannak. Elsőrangúan fontos felté, J tele tehát a termelés fejlesztésének, mezőgazdaságunk előrehaladásának, a mezőgazdaságban dolgozók műveltségének, mindenekelőtt szakmai műveltségének fejlesztése. Valószínű, hogy ezt ezrek és ezrek nagyon jól tudják. Mégsem tulajdonítanak ennek olyan jelentőséget az országban, mint amit megérdemelne. Nagyon hosszadalmas lenne most a felsőfokú, s a középfokú oktatás helyzetét vizsgálni. Tény az, hogy hiányosság itt is van, de az utóbbi időben aránylag sok minden tisztázódott és erőteljes javulás tapasztalható. Nem mondható el ugyanez az alsófokú oktatásra, a szakmunkásképzésre. Az idén lett volna mód arra, hogy mezőgazdasági nagyüzemeink 8200 mezőgazdasági tanulót szerződtessenek a növénytermesztés, az állattenyésztés, a kertészkedés különböző ágaiban. Megfelelő tájékoztatás, helyes propaganda hiányában azonban ezt a lehetőséget csak háromnegyed résznyire használták ki. Tavaly a mezőgazdasági tanulók közül az első és másodévesek 17—18 százaléka „morzsolódott” le, hagyta abba a tanulást. A felnőtteknél sem rózsá- sabb a helyzet. A felnőtt szakmunkástanfolyamok 27 százaléka feloszlott az elmúlt tanévben, mert a hallgatók részvétlenségébe fulladtak az előadások. A fiatalok szakmunkásképzésébe a 18. év alatt, a felnőttképzésbe pedig húsz év fölött lehet bekapcsolódni. Így a 18—20 éves fiatalok szakmai oktatás nélkül maradtak. A szakmunkás-tanfolyamok mellett ott vannak a termelőszövetkezeti akadémiák is. Ha azt vizsgáljuk, hogy ezeknél mekkora a lemorzsolódás, kiderül: nem sokkal kedvezőbb a kép. A z idén változott már va- lamit a helyzet. A 18— 20 év közötti fiatalok számára szerveztek szakmunkás-tanfolyamokat, így tudásvágyukat kielégíthetik. A másik baj — a nagyarányú lemorzsolódás — megszüntetése azonban nehezebb. össztettebb feladat. A szakmunkásképző tanfolyam megszervezésével kell kezdeni a lemorzsolódás elleni küzdelmet. Előfordult a múltban, hogy olyan községben szerveztek baromfitenyésztő szakmunkás-tanfolyamot, amelyikben a baromfitenyésztés fejlesztése nem is volt napirenden, ugyanakkor mondjuk öntőzőszakmunkás-képzést nem kezdtek, pedig a falu szövetkezeti nagyüzeme jelentős területen hozzáfogott az öntözéses gazdálkodáshoz, s azt tovább is kívánta fejleszteni. A szakmunkásképző /tanfolyam szervezésekor tehát az eddiginél sokkal jobban figyelembe kell venni az üzem igényét. Egy-egy gazdaságban olyan ágazatokon képezzenek ki szakmunkásokat, amelyek igénylik is a szakmunkást. Ezért a megyei, járási, községi tanácsok és pártszervezetek nagyon sokat tehetneii. Mindenekelőtt az ő feladatuk tisztázni a szövetkezet vezetőivel: milyen szakmunkás- képzésre érdemes és szükséges az erőket összefogni. Sokat tehetnek, ha kellő felelősséggel dolgoznak a falu szakmai, általános műveltségének növeléséért, többek között azért, hogy a szakmunkás- képző tanfolyam előadásai valóban tanulságosak, érdekesek, tartalmasak legyenek. Ha helyes a szervezés, akkor nem okoz később gondot a szakmunkás-képesítéssel rendelkező emberek megfelelő foglalkoztatása sem. Jó néhá- nyan .ugyanis azért hagyják abba a tanfolyamot, vagy azért nem kezdenek hozzá a tanuláshoz, mert azt látják: a szakmunkás-képesítéssel rendelkező tagok nem azon a munkaterületen dolgoznak, amely képesítésüknek megfelel. így aztán nem látják értelmét a tanulásnak. Egy másik gyakori jelen- ség: a szakmunkás-képesítéssel rendelkező ember hiába ért kitűnően a munkához, hiába dolgozik azon a területen, amelvre kénéit elszól, semmivel nem „keres” többet, mint az, aki nem végzett szakmunkás-tanfolyamot, s így nem is ismeri annyira munkájának szakmai kérdéseit. A szakmunkások megfelelő honorálása anyagilag is érdekeltebbé tenné, teszi az embereket a tanulásban, a szakma kiváló elsajátításában. Szükség van erre az anyagi érdekeltségre — ha sikereket akarunk elérni. Mindenekelőtt a nagyüzem, az egész szövetkezet érdeke, hogy az állattenyésztés különböző ágaiban, a növénytermesztés egyes speciális területein, a gyümölcsösben, a szőlőben — mindenütt, ahol nagy szakértelmet kíván a munka — valóban hozzáértő, jól képzett szakmunkások dől-, gozzanak. Nagyobb hozzáértésük bőségesen meghozza hasznát a termelésben. Nagyon szűklátókörűén gondolkodnak azok, akik azt hiszik: felesleges a szakmunkásnak többet adni egy bizonyos munkáért, érje be ő is annyival, mint a tanulatlan dolgozó. Ilyen felfogás mellett azok a milliós értékek, amelyek korszerű eszközök formájában ott vannak nagyüzemeinkben, csak nagyon rosszul, alacsony hatásfokkal segítik a termelést. S ez a drága. A szakmunkásképzésben az idén mintegy kilencvenezren vesznek részt. Lényegesen többen tehát, mint az elmúlt években. De ez a szám még mindig nagyon kicsi, nagyon kevés. Kevés akkor is, ha 30— 35 ezer traktorvezető kiképzésére gondolunk a téli hónapokban. |V agyon igaz az, hogy tu- lajdonképpen minden arra alkalmas férfinak nagyon rövid időn belül meg kellene tanulnia a traktorvezetést, ha a mezőgazdaságban dolgozó gépeket — amelyeknek a száma egyre nő — valóban jól ki akarjuk használni. De a nagyüzemi gazdálkodás többi ága is magas fokú szakmai műveltséget követel. S nemcsak az ag- ronómusoknak kell értenie a nagyüzemi termelés szakmai dolgaihoz, hanem kinek-kinek a maga területén az állattenyésztésben is, a kertészetben is, a növénytermesztésben is. Specialisták egész sora kell az öntözéshez, a növényvédelemhez, a vegyszeres gyomirtáshoz, a takarmánytápok etetéséhez, a nagyüzemi szőlő- és gyümölcstermesztés sokfajta munkájához, a műtrágya okszerű hasznosításához, s lehetne sorolni tovább szinte minden területét a mezőgazdasági termelésnek. Tanulni, művelődni, megismerkedni a világ és a mező- gazdaság dolgaival. Elengedhetetlen kötelessége ez a szövetkezeti elnöknek is, a brigádvezetőnek is, a tagoknak, a mezőgazdasági dolgozóknak is. Szebbé, emberibbé, okosabbá, csak műveltebb emberfők tehetik a falusi világot is. Almási István Ismeretlen állatokat fedezett fel a kongói magyar expedíció A kongói magyar expedíció, amely dr. Balogh János Kos- suth-díjas zoológus vezetésével az UNESCO megbízásából a trópusi talajokat tanulmányozza, első nagyobb kutató útjáról most tért vissza Brazzavil- íebe. Az expedíció három zoológusa a hivatalos munkaprogramon túlmenően mintegy 40 000 rovart és egyéb állatot gyűjtött a Természettudományi Múzeum állattára részére. Átkutattak egy szokatlanul meleg, 24 celzius fok hőmérsékletű barlangot is, és számos érdekes barlangi állatot találtak benne. Az expedíció december elején indul el második nagyobb útjára, de már az eddig átnézett gyűjteményekben is több ismeretlen, a tudományra nézve új afrikai állatokat találtak. V. Húszmilliós városok ? Az ember a Föld lakója. Lakni sokféleképpen lehet; barlangban, sátorban, tanyán és városban. A legnagyobb változás ezen a téren évezredek óta: a sok millió lakosú mammut-városok kialakulása. Nem természeti képződményeit ezek, hanem az ember művei. Üj környezetet jelentenek az ember számára, új problémákkal. As idegesség forrása ? D. Müller-Hegemann berlini (NDK) professzor könyvében — A modem ember idegessége — külön fejezet szól a nagyvárosi élet és az idegmegterhelés ösz- szefüggéseirőL Kétségtelen, hogy a városokban sokkal több az érzékszervekre ható, az idegrendszert foglalkoztató inger, mint falun. Az autók tülkölését, a villamosok csengetését meg lehet, meg is kellett tiltani, de a közlekedés még mindig igen nagy, alig kiküszöbölhető lármával jár. örülünk, ha este fényárban úszik a város, kell is, hogy így legyen. De mit mond a pszichológus? Az esti fényözön a nappal káprázatával téveszti meg a városlakót; úgy érzi, még nincs itt a nélkülözhetetlen pihenés ideje... Egyik szórakozóhelyről a másikra megy, dohányzik és alkoholt fogyaszt — pedig a másnap reggel kezdődő munkához szüksége lenne idegeinek minden erejére. Csökkentsük tehát a forgalmat és a kivilágítást? Erről szó sem lehet, nem is akarja senki. Azon sem lehet egyelőre változtatni, hogy minden mammut-városban a zsúfoltságtól szinte már csődöt mond a közlekedés (Londonban sokkal rosszabb, mint Budapesten!), s a lakáshelyzet is mesz- sze van attól, amit kielégítőnek nevezhetnénk. A mai ember idegességének egyik forrása kétségtelenül az urbanizálódás, a városba tömörülés. Csakhogy ez nem valami „természeti csapás”, és nincs igaza F. Heinemann egzisztencialista filozófusnak, aki ezt állítja: „A modem ember el- idegenedési érzése, személytelenné válása azzal függ össze, hogy a nagyvárosokban milliószámra élnek a természettől elszakított emberek”. Nem tekintve, hogy ez a bizonyos „elidegenedés” nem általános tünet, hanem határozott társadalmi okokból csak a tőkés társadalom polgári rétegeinél tapasztalható, mint látni fogjuk, nem is szükségszerű következménye a nagyvárosi életnek. Kétféle ráros Helytelen lenne úgy elképzelni, hogy a nagyváros valamilyen „emberfaló szörnyeteg”. A településnek ezt a fajtáját is az ember alakította ki, s vele új környezetet teremtett magának. Alkalmazkodott is hozzá, különben nem lenne képes nagyvárosban élni. Más kérdés, hogy mindig javítani igyekszünk az új környezet létfeltételeit. Oltvány és A kérdést maga az élet szögezte mellünknek: milyen módon lehetne és kellene a szőlőoltvánnyal folytatott spekulációt megszüntetni? Hiszen ma megengedhetetlen, hogy valaki olyan módon jusson sok ezer forintos haszonhoz. hogy ezért csak a posta vagy a vasút szolgáltatását vegye Igénybe. Mert a Mátra alji szőlős községekben ezt a gyakorlatot nem nehéz nyomon követni. A spekulációhoz a lehetőséget is maga az élet szolg ái tatja. Nevezetesen: a SZÖLFA, amely a szőlőoltványok értékesítését végzi szerződéses alapon, a harmadosztályú vesszőket már nem veszi át. Az élelmesebb emberek ezeket a vesz- szőket megszerzik maguknak, aztán — továbbadják. Olykor száz százalékos haszonnal, mint első osztályú oltványt — a kistermelőknek. Nem nagy mennyiségben: egy-egy esetben száz-kétszáz darabos tételben. Lényegében a kistermelő jól jár. Az oltványok hasznosíthatók, ha nem is fakad be mind. de ilyen Ids tételekben az a néhány szálnyi kiesés nem számít. Azt csak helyeselni lehet, hogy a régi udvari szérűk helyére szőlőt vagy gyümölcsöst telepítenek a szövetkezeti gazdák. Nemcsak a tulajdonos jár jól ebben az esetben, de a piaci felhozatal növekedése mellett a hasznosított mező- gazdasági földterület bővítését is szolgálja ez a módszer. spekuláció Ha az iparról lenne szó, azÉ mondanánk erre: a rejíctt tartalékokat használjuk fel ezzel a megoldással. Hol van tehát a baj? Ott# a harmadosztályú szőlő- vesszők „hasznosítása” meg lem engedhető ..egyéni” módszerrel folyik: szálanként legalább egyforintos nyereséggel s szériánként legalább húsz-; harmincezer oltvány talál így gazdára. Ha valakinek még saját gépkocsija is van, egy- egy úton, egyetlen nap alatt néhány ezer forintot vághat 'gy zsebre, anélkül, hogy ezért a házhoz való szállításon kivi: I bármit is kellett volna lennie. Ezek az úgynevezett ügyes" emberek. Mi lenne, ha mondjuk a gyöngyösi járáson belül valamelyik tsz elvállalná, hogy azokat a harmadosztályú szőlő vesszőket. amiket a SZÖLFA nem vesz át, összegyűjti a járás területéről, s a megfelelő ügyrendi formákban eljuttatná a háztáji gazdaságoknak? Ebben az esetben a közösség járna jól: azok a tsz-ek is; amelyek az át nem vett vesz- szőt különben kénytelenek lennének elégetni, az a tsz iS; amely az egész tranzakciót lebonyolítaná; és a háztáji gazdaságokat sem csapná be senki: olcsóbban és nem elsőosztályú áron jutnának az oltványokhoz. Maga az élet követeli: mielőbb találjuk meg a megnyugtató megoldást. Ha szabad úgy mondani: már csak a „tisztesség” Is ezt kívánja. (g. mólnál!) Rendelkezés a mezőgazdasági dolgozók általános és szakmai képzésének összekapcsolására A Művelődésügyi Minisztérium és a Földművelésügyi Minisztérium közös rendelkezést adott ki a mezőgazdasági szakismeretek tanításáról, a dolgozók iskoláiban. Eszerint a felnőtt oktatási reform bevezetéséig lehetővé teszik, hogy a dolgozók általános iskolái 7. és 8. osztályának tananyagát! — a szakmunkásképző-tanfolyamok érvényes tanterve alapján — a mezőgazdasági alapozó szakmai ismeretek tananyagát is beépítsék. A módosított tanterv lehetőséget nyújt, hogy a hallgatók az általános iskola 7. és 8. osztályának tananyagával egy időben a mezőgazdasági szakmunkásképzés első évfolyamának anyagát is elsajátítsák. Ez esetben a dolgozók általános iskoláját elvégzett hallgatók a mezőgazdasági szakmunkásképző tanfolyamok második évfolyaméi folytathatják tanulmányaikat; A kapitalizmus nem törekedett és ma sem törekszik erre. A régi bérkaszámyák egészség, télén zsúfoltsága közismert. Még jellemzőbb, hogy ma a nyugati világvárosokkal együtt növekednek, a nyomornegyedeik. Amerikában 17 millió ember él olyan lakásban, amelyet nem érdemes, de nem is lehet már renoválni. Néhány évvel ezelőtt írta egy nyugatnémet orvos: „A nyomornegyedek megmaradásának oka, hogy a magántőke érdeklődését nem sikerült kellő mértékben felkelteni a nagyon költséges építkezési tervek iránt.” Nézzük meg ezzel szemben Dunaújvárost, nagyvárosaink új lakótelepeit, új falvainkat. Nálunk és más szocialista országokban nincs arról szó, hogy „sikerül-e felkelteni a tőke érdeklődését.” Ezen a példán is szembetűnő, mennyire döntőek a társadalmi viszonyok az ember és világ kapcsolatának alakításában, végső soron a természeti erők felhasználásában. Itt említjük meg, hogy a rengeteg terv közül, hogyan építsék a jövő városait, szovjet mérnökök elképzelése a legmerészebb, s egyben a legreálisabb. Szibériában például olyan várost terveznek, amelynek utcáit az egyenletes hőmérséklet biztosítására mű- anyagfedél borítaná. Merésznek merész terv, de mennyiben reális? — kérdezhetné valaki. Annyiban, hogy megvalósítása nem „a tőke érdeklődésétől” függ. A eélt a városi életforma Nem mondhatunk le a nagyvárosi életről — ez a fejlődés útja. Nem nélkülözhetjük a modern nagyváros higiénikus előnyeit, amilyen a víz- és gáz. szolgáltatás, a csatornázás, továbbá ezernyi más egészség- ügyi és kulturális komfort. Az előnyök túlsúlyban vannak a hátrányokkal szemben — ezért vagyunk tanúi a lakosság városba özönlésének. Minden előny azonban csak lehetőség; jól kell élni velük, hogy valóban hasznunkra váljék. A nagyvárosi élet ugyanis önmagában nem „természetes”, de nem is „természetellenes”. A modem ember új „természetet”, életformát alakított ki magának, s keresi hozzá a legjobb megoldásokat. Nagy hiba lenne, ha a vakvilágba hagynánk növekedni a városokat. Tíz- és húszmilliós ember-dzsungelek nem kívánatosak. Ilyen zsúfoltságban minden előnyös szervezettség és koncentráltság az ellenkezőjébe, a szervezetlenségbe és káoszba csapna át. A másik, helyes megoldás: levegős lakótelepek, kertes peremvárosok kialakítása. Olyan méretekben, hogy végül egész országokra terjedjen ki a városi életforma. Mert a2 a végső cél, hogy ne legyen különbség a falu és város higiénikus és kulturális életmódjában. Ezen az élven alapulnak a mi városrendezési, faluépítési, ipartelepítési terveink, ezt szeretnék a legjobbak a tőkés világban is. Nem kétséges, hol válhatnak valóra előbb ezek a tervék. Ahol nem áll útjukban a magántőke érdekeltsége, a profitéhség. Ember és világ kapcsolatában új tényező, rendezésre váró probléma a városiasodás. Sokrétű, égető probléma —■ csak a legfontosabb mozzanataira utaltunk. Nem oldódik meg önmagától, de van rá megoldás. Cyenes István
